XVII. évfolyam, 11. (806.) szám

2007. március 11.


TISZTELT LÁTOGATÓNK, KEDVES OLVASÓNK

ÜDVÖZÖLJÜK AZ ERDÉLYI NAPLÓ HONLAPJÁN!

      Kérjük, írja meg véleményét lapunkról, a benne olvasottakról.
      E-mail–címünk: erdelyinaplo@cluj.astral.ro

      Erdély polgári hetilapja fojtogató politikai-gazdasági környezetben jelenik meg, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat erôfeszítéseinkhez, ha nálunk hirdet, reklámoz, vagy ha felajánlásaival segíti lapunkat.
      Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ôk más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. A kiadó euroszámláján minden adományt köszönettel fogadunk: SC Kalauz SRL, Banca Transilvania, Cluj, cont:RO70BTRL01304202941257XX, cod SWITT BTRL RO22, Románia.
      Romániai olvasóink havi 5 lejért rendelhetik meg lapunkat a kiadóban, egyévi elôfizetés 60 lej.
      Külföldre (bárhová) három hónapra az elôfizetés díja 15 euró, egy évre 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró elôfizetéseket!
A szerkesztôség
nyomtatási verzió

Reviczky Gyula
Március tizenötödikén

      Hivatlanul is megjössz minden évben,
      Szép március, bilincs-oldó tavasz!
      De azt a régi márciust nem érzem;
      A naptár mond csak annak; nem vagy az;
      A hit kidőlt, a szívnek semmi lángja;
      Fásultan él a kor s eszmétlenül;
      Multon mereng a költő, és dalába
      Villám s haragvó mélabú vegyül.
      
      Megalkuvás iránya most a kornak;
      Ábrándnál egy kis állás többet ér;
      Egy zsíros koncért százan marakodnak,
      Hogy egynek jusson mentül több kenyér.
      Az igazságot, elvet megtagadják,
      S ki értük harcra kelne, nincs olyan,
      Csak szóvirág ma a magyar szabadság
      S az érte hősen ontott vérfolyam.
      
      Nem, ez nem az a márciusi szellő!
      Nem a szabadság éltető lehe,
      Egy alvó népet új életre keltő,
      Hogy százados rabláncát tépje le!
      A nagy, a negyvennyolcas márciusnak
      Nincs más emléke: néhány béna kar,
      S távol, hol citrom és narancs virulnak,
      Honán kivül a legnagyobb magyar!
      
      Ezért löktél hát annyit hősi sírba,
      Hogy ami véred, óh hon, megmaradt,
      Mohó ajakkal, éhesen kiszívja
      Egy ingyenélő parazita-had?...
      Ezért áldoztál annyi vért, vagyont hát,
      Hogy megtagadjanak gyáván előbb
      S örököd oszt arcátlanul felosszák
      Kétszínü, romlott, léha kegylesők?...
      
      Csak vissza e sivár korból! Nem ég itt
      Ember-méltóság tiszta ihlete!
      Álmodjunk, hívjuk vissza azt a régit!...
      S ha van még a magyarnak Istene:
      Őt kérjük, adjon még egy csoda-kardot,
      Büvös csapásitól hadd hulljanak
      A hitvány léhütők, kik, mint a barmok,
      Csak ettek-ittak és meghíztanak.
nyomtatási verzió

Hat éve járja a maga útját a MIT
Nem lehetett beletörődni az RMDSZ sorozatos megalkuvásaiba

      Másfél évtized címmel mutatta be kedden Kolozsváron a Magyar Ifjúsági Tanács az ernyőszervezet tizenkét évéről és az erdélyi magyar ifjúsági élet tizenöt évéről szóló interjúkötetet. A 300 oldalas könyvben, melyet mellékletként kronológia, számos fénykép, egy elemző írás egészít ki, a szervezet volt vezetői emlékeznek vissza a MIT-ben folytatott tevékenységükre; többek között Mátis Jenő, Ráduly Róbert, Szilágyi Zsolt, Nagy Zsolt, Hajdó Csaba, Jakab István, Borboly Csaba, Antal Attila, Kovács Lehel, Nagy Pál, Veres Valér, Somogyi Attila, Jakab Attila, Szabó László, Kasza Tamás, Sándor Krisztina szólal meg benne. A könyvbemutató után Sándor Krisztina MIT-elnökkel beszélgettünk el arról, milyen az élet az RMDSZ-en kívül, hogyan jutott el a szakításig a szervezet, de kiderül még, hogy továbbra is ott kísért a párt szelleme két „belső ellenzéki” szervezet révén, valamint megemlékezünk a (MIT tagjai szerint) szervezeti pénzeket előszeretettel eltérítő Borboly Csabának a MIT-ből való kiebrudalásáról is. (Interjúnk a 7. oldalon)
nyomtatási verzió

136 000 aláírás Tőkésnek
A magyarság erkölcsi győzelme az RMDSZ felett

      Több mint 136 000 aláírás gyűlt össze Tőkés Lászlónak a hétfői összesítés szerint a független jelöltet támogató szervezetek, egyházak és magánszemélyek munkájának eredményeképpen. Az RMDSZ vélhetően központi utasításra elrendelt, de helyi kezdeményezésekkel is tarkított, zsaroláson és megfélemlítésen alapuló terrorhadjárata megsokszorozta az autonomista aláírásgyűjtők erejét, előzetes vállalását valamennyi terület teljesítette, a legtöbb helyen meg is haladták. Az aláírásgyűjtés századik méterén joggal érhette hát hidegzuhanyként a Tőkés László indulásáért dolgozókat a hír, hogy a kormányfő sürgősségi rendelettel elhalasztotta az európai parlamenti választásokat. A rendelet meghozatala előtti véleménynyilvánításkor az RMDSZ előbb megpróbált középen maradni, majd „kényszeredetten” beleegyezett a halasztásba, és bár a döntés előtt Markó Béla úgy nyilatkozott, az RMDSZ-nek a májusi választási időpont az érdeke, többek szerint a pártnak csak előnye származik a (valószínűleg) őszi megmérettetésből, hiszen nyilvánvaló: nem sikerült csírájában elfojtani Tőkés indulását, ahogy azt Verestóy Attila elrendelte. Kelemen Hunor RMDSZ-es kampányfőnök „nem aggódik” a halasztás miatt, Szilágyi Zsolt, a Tőkés-csapat kampányfőnöke pedig azt mondta: Tőkés László támogatottsága ősszel is ugyanolyan magas lesz, mint májusban.
      Három fontosabb tájegysége volt az aláírásgyűjtésnek: Székelyföld, Közép-Erdély és a Partium, ezek további alegységekből épültek fel az operativitás szempontjából. Így Székelyföldön mindegyik szék külön kis egység volt, míg Közép-Erdélyben Kolozs megyén kívül Fehér megyébe várták az aláírásokat (és természetesen tettek is derekasan azért, hogy gyűljenek), a Partiumban pedig a nagyváradi központban összesítették az összegyűlt aláírásokat, összesen 40 000-et.
      A legeredményesebb Székelyföldön volt az aláírásgyűjtés, a legtöbb szék az ígértnél jóval több aláírással járult hozzá a munkához. Sepsi széken több mint 13 250 aláírás gyűlt be, vagyis az eredetileg vállalt mennyiségnek közel háromszorosa. Gazda Zoltán Sepsi széki aláírásgyűjtés-felelős lapunknak elmondta, soha nem volt ilyen könnyű dolguk a Sepsi széki önkéntes aláírásgyűjtőknek, mint most, akkora „általuk sem elképzelt ellenszenv alakult ki az RMDSZ irányában”. Az RMDSZ helyi szervezete is sokat tett ezért még az aláírásgyűjtés ideje alatt is, Sepsi széken ugyanis a szokásos nevelési-oktatási támogatáshoz szükséges űrlap kiadásához kapcsolt aláírásgyűjtés mellett helyileg is gazdagították a zsarolási eszközök színes palettáját. Itt ugyanis a például Kézdivásárhelyen alkalmazott feltételes nyugdíjkifizetés mellett a tejcsarnokbéli átvételnek is feltételévé tették a kézjegyek leadását, de arról is érkeztek hírek, hogy – a gyergyószentmiklósi esethez hasonlóan – azt hazudták a naiv polgárnak: a magyar EP-képviseletet, az autonómiát vagy éppen Tőkés Lászlót támogatja aláírásával, holott RMDSZ-es lapra vezették fel adatait. Olyan is megesett, hogy lépcsőházakból űzték el az RMDSZ-nek gyűjtőket, másik oldalon pedig, hogy románok írtak alá örömmel Tőkésnek, mesélte Gazda Zoltán, hozzátéve, hogy „ha nem lettek volna katolikusabbak a pápánál”, és összekötötték volna a népszavazást az aláírásgyűjtéssel, 25 000 aláírás simán meglett volna.
      Udvarhely széken mintegy 16 100 személy adta a nevét Tőkésnek (a vállalás előbb tíz-, majd tizenháromezer volt). Orbán Balázs Udvarhely széki felelős szerint ennél sokkal többet lehetett volna gyűjteni, ha lett volna elég önkéntesük, hiszen szinte sehol nem utasították el őket, és csak ott nem írtak alá, ahová nem értek el, több helyen pedig sajnálták, hogy már aláírtak az RMDSZ-nek, de nem volt tudomásuk Tőkés indulásáról. Udvarhely városában egyébként 8200 aláírás gyűlt, a többi a környező falvakból származik.
      Maros megyében is rengeteg ember fogta a fejét, mikor megtudta, hogy Tőkés László is indul az EP-választáson, mesélte Tőkés András területi felelős. Elmondása szerint mintegy 50 000 embert kerestek meg, amíg összegyűlt a vállalt 20 000 aláírás. Kérdésünkre, mit tapasztaltak gyűjtés közben, milyen az emberek hangulata, Tőkés rámutatott: ott a félelem a levegőben. Több olyan ember hozott be aláírásokat, aki maga nem merte aláírni a nevét, sokan megkérdezték, hogy az RMDSZ funkcionáriusai ellenőrizni fogják-e a listákat, olyan is volt, aki bár több mint 200 aláírást gyűjtött, nem merte az ívet kézjegyével ellátni, mert féltette az állását. Még lelkészek is félnek, folytatta Tőkés, több lelkipásztor adott ugyanis attól tartott, hogy nem kap támogatást a templom újjáépítésére, másfelől felemelő élmény volt, hogy rengeteg egyetemista hozott be naponta több kitöltött ívet. A hagyományos csalásokon és zsaroló módszereken túl Vásárhelyen többször előfordult, hogy az RMDSZ-nek gyűjtők abban az esetben is aláíratták íveiket, hogyha a megkérdezettek már aláírtak Tőkésnek, így joggal tartanak attól, hogy az RMDSZ minél több kettős aláírást fog megsemmisíttetni, hogy ily módon Tőkés 100 000 alá kerüljön, hívta fel a figyelmet Tőkés András. (Az RMDSZ a nyilatkozatok szerint 320 000 aláírást gyűjtött, bizonyára nem céltalanul.)
      Gyergyó széken kiválóan ment az aláírásgyűjtés, mert az embereknek nagyon elegük van az RMDSZ-ből, fejtette ki Vadász-Szatmári István az Erdélyi Naplónak. A gyergyóiak 6000 aláírást vállaltak, több mint 8000-et gyűjtöttek. Náluk nem volt különösebben sikeres az oktatási-nevelési támogatásokkal egybekötött aláírásgyűjtés, miután néhány bátrabb székely visszautasította a zsarolást, s miután erről beszámolt a helyi sajtó, abbamaradt ez a típusú próbálkozás Gyergyó széken. Maradt a nyugdíjátadáskor történő aláírás-begyűjtés, a ravaszabb RMDSZ-esek pedig nem átallottak Tőkés-szórólappal házalni, sorolta Vadász-Szatmári István.
      Kézdi széken 5500 aláírás gyűlt össze, itt is erős ellenszél közepette, tudatta velünk Fekete Károly. A Kézdi széki felelős arról is beszámolt, nagyon sok ember elmondta: nem akartak aláírni az RMDSZ-nek, de vagy a nyugdíjukkal, vagy a fűtéstámogatással, vagy egyébbel zsarolták meg az RMDSZ-esek őket, de aki nem adta még le a kézjegyét, az örömmel írt alá Tőkésnek.
      Csík szék közel 7000 aláírással járult hozzá a sikerhez. Ebből közel 2000-et az EMI tagjai gyűjtöttek, mondta lapunknak Salló Emőke kapcsolattartó. Amúgy Csík széken is a már bevált módszerekkel gyűjtött az RMDSZ. Erdővidék és Orbai szék 8600, illetve 2450 aláírást adott a közösbe, tájékoztatta szerkesztőségünket a nagyváradi kampányiroda (a többi adatunk is onnan származik).
      Kolozs megyéből több mint 11 000 aláírás érkezett be a kolozsvári központba, tudtuk meg Juhász Pétertől. A területi felelős úgy látja, a vártnál nagyobb arányban írtak alá azok az emberek, akikhez eljutottak, viszont gondot okozott, hogy szervezet híján nehezen érték el a potenciális aláírókat. Mindenhol meg kellett keresni a helyi önkénteseket, ki kellett alakítani a „hálózatot” – ez az RMDSZ-nek már mind kéznél volt. Ráadásul a párt mintegy tíz nappal meg is előzte őket a gyűjtésben, sok helyen pedig nem is tudtak arról, hogy Tőkés László is indul, s szívesen írták alá az orruk alá dugott „magyar listát” – utána persze sokan bánták, de biztosították az önkénteseket, a választáson majd úgyis a püspök úrra szavaznak. Későn kaptak észbe az egyháziak is ebben a térségben, mert őszintén remélték az utolsó percig, hogy lesz valami a közös listából, de be kellett látniuk, hogy csak azért volt az egész színjáték a listamódosítás lebegtetésével, hogy azalatt az RMDSZ letaroljon sok falut a várakozó állásponton levő egyháziak elől, mondta Juhász Péter. Mindazonáltal, tette hozzá, sokat segítettek a Markóék és az SZKT egyházellenes megnyilatkozásai, mert így egy sor olyan lelkész is gyűjtött Tőkésnek, aki amúgy nem lett volna hajlandó.
      Fehér megyében megkétszerezték a vállalt aláírás-mennyiséget, jelentette Bardócz Csaba református lelkész (500 helyett 1150 lett), jóllehet az RMDSZ szinte mindenhol megelőzte a Tőkésnek gyűjtőket, s mindenütt alkalmazta a klasszikus csalási módszereket. A régió magyar lakosságának arányához képest magas szám annak köszönhető, hogy olyan áldozatkész aláírásgyűjtők tevékenykedtek, mint például Kónya László nyugdíjas lelkész, aki súlyos szívbeteg, és csak minden második nap tudott gyűjteni, mert a közbeeső napokon ápolták, vagy Nagy Márton, szintén nyugalmazott lelkipásztor, aki nem volt hajlandó hazaindulni, amíg kitűzött célját, a napi 60 aláírást el nem érte.
      Összesen 136 000 érvényes aláírást számlált a nagyváradi kampányiroda, ez megyék szerinti bontásban így fest: Arad: 2100, Bihar: 15 100, Kolozs: 12 500, Maros: 20 900, Temes: 1500, Szilágy: 4750, Szatmár: 12 500, Máramaros: 4400, Hargita: 31 100, Kovászna: 29 700, Fehér: 1150, Brassó: 300.
Bagoly Zsolt
nyomtatási verzió

Ha magyar–magyar csata lesz
Rám ne számítsanak!
Beszélgetés Sógor Csaba szenátorral, az RMDSZ esélytelen EP-i Képviselőjelöltjével

      – A szövetség aradi kongresszusán ön volt az egyik a kevesek közül, aki a tizenkettedik órában is az erdélyi magyarság egységén munkálkodott, szövetségen kívül és belül lévők közös EP-jelöltjének elfogadásán ügyködött. Kevés sikerrel. Megkérdezzük, hogy újabb vereséget könyvelte-e el, s meddig lehet a vereségeket bírni?
      – Többszörös kisebbségi helyzetben az ember mindig felkészül a vereségre, de a jó magyar mondás szerint, nem az a legény, aki üti, hanem aki állja. Mi 2003 óta tudjuk, hogy az RMDSZ-ben két feladatunk maradt: egyrészt, mivel szívügyünknek tartjuk az erdélyi magyar közéletet és az erdélyi magyarság jövőjét, keressük a megbékélés és az együttműködés lehetőségét. Na meg az, hogy mentsük, ami menthető. Trianon óta a magyarságnak ez jut. Az aradi RMDSZ-kongresszus azonban felért egy győzelemmel. A magyar–magyar együttműködés szempontjából tényleg vereség volt, hiszen nem sikerült Toró T. Tibor kollégámmal közös projektünket megvalósítanunk, vagyis a szövetségen kívüliek és belüliek konszenzusos listáját elfogadtatnunk. Egyébként 1996-tól a magyar–román viszonyban konfrontáció helyett konszenzus, a magyar–magyar viszonyban pedig a kooperációból konfrontáció lett.
      – Mi volt a győzelem?
      – Az SZKT-n tett javaslatomat, amelyet az ottani szavazógépezet ellenére átvittem, éspedig azt, hogy az alapszabályzatból töröljék a székely önrendelkezésnek ellentmondó részeket, a kongresszus is megszavazta. Egyébként a beszédem utáni tapsból érződött, hogy az ellenkező, vagyis a vezetőségi vélemény nem kapja meg a szükséges voksokat.
      Olyan szempontból is volt értelme a kongresszusnak, hogy szerény személyemen kívül Kónya-Hamar Sándor, Vekov Károly s nem utolsósorban Toró T. Tibor elmondhatta bírálatait. Ráerősítettek az elnöki beszéd egyetlen mondatára, hogy az RMDSZ sokszínűsége elfakult.
      Szerintem már nincs is. Amikor pedig Borbély László azt mondta, hogy az urnás választáson klikkérdekek érvényesülnek, akkor azt válaszoltuk, hogy néha át kell hágni, nem az alapszabályzatot, hanem a frakció szabályait. Erre például megemlítettem, hogy ez történt a csángó kérdésben is, amikor is a frakcióban Szilágyi Zsoltot és engem szidtak, mint a bokrot, hogy hergeljük a románokat. Az aradi kongresszuson erre megdicsérték az RMDSZ-t – nem bennünket, de ez tényleg nem érdekes –, és ma már mindenki büszkélkedik azzal, hogy ezer diák tanul Csángóföldön magyarul.
      – Nagyon úgy fest, hogy ez történik majd a székelyföldi autonómiával is.
      – A kulturális autonómia törvénye helyett lett egy kulturális autonómia tanácsa, amely ha csak annyit cselekszik, mint a SZET, akkor semmit sem fog érni. Sajnos az alapszabályzat szerint nem adtak neki hatásköröket. Pedig azt a kevés pénzt, ami még az RMDSZ-hez befolyik, ne az operatív, esetleg az állandó tanács ossza el, hanem a KAT szakbizottságai. Elméletileg megvan ennek az esélye, a gyakorlatban, amint látszik, nem ez lesz.
      – A kongresszus előtt sokan azt kérték, hogy a szövetség nevében is párt legyen.
      – Azt állították, hogy pártként a szervezet hatékonyabb lesz. Az elnök úr, amikor a tapsból látta, hogy ez egyelőre nem fog átmenni, akkor ellenezte a szövetségnek a nevében is párttá való alakulását. Persze kevesen voltunk, akik a hivatalos áramlat ellen szólani mertünk, bár szünetben sokan cinkosan összekacsintottak velünk, hátba veregettek, bent azonban másként voksoltak, szónokoltak. Mi konstruktív bírálatként mondottuk el a dolgokat, de érződött, hogy nem örvendenek a kritikának.
      – A kongresszus választóvonal, hiszen a konszenzusos jelölt elutasításával magyar–magyar harc kezdődik. Ön tagja egy csapatnak, de az ellenfél mezében futballozik, hiszen – ha nem is befutó helyen, de – az RMDSZ EP-jelölti listáján szerepel. Nem tudathasadásos állapot ez?
      – A kongresszuson elmondtam, hogy azért vállaltam a jelölést, mert szerény személyemet mind a két oldal elfogadta, tehát lehetőséget láttam a megegyezésre. Ez sajnos nem történt meg. Abban bízom, hogy magyar–magyar háború esetén nem a békekövetek fejét nyisszantják le először. Ha magyar–magyar együttműködésről lesz szó, akkor vállalok mindent, de ha magyar–magyar háború kezdődik, akkor rám ne számítsanak! Szerencsémre kispados játékos vagyok, akit nem fognak a pályára engedni. És makacsul úgy vélem, hogy az RMDSZ-ben is szükség van rendes emberekre. Azért maradtam s még maradok a szövetségben.
      – De jön a választás, és mit mond az erdélyi magyaroknak: kire voksoljanak?
      – A református mellett a katolikus egyház is azt mondotta, hogy kellett a választás szabadsága. Most megvan. És polgártársaimnak csak azt mondhatom, amit Erdély református püspöke is mondott a legutóbbi választásokon: szavazzon mindenki saját lelkiismerete szerint.
      – Az EP-választások után mindenképpen új helyzet áll elő.
      – Látok még esélyt a két tábor közötti együttműködésre, főleg az EP-választások utáni időben. Ezért maradtam az RMDSZ-ben, hogy az új helyzetben tanácsot adhassak a szövetség vezetőségének. Azért vagyok az RMDSZ-ben, hogy továbbra is a megbékélést szorgalmazzam. Tőkés László választáson való indulása rákényszerítette a szövetségen kívüli erőket, hogy a közös cél érdekében egységes álláspontot képviseljenek. Ilyen még nem volt, és ez hozza az új helyzetet.
      – Ön azonban két csapatban rúgja a labdát.
      – Egy meccs a mérkőzés lefújásáig tart, addig játszom én is, aztán majd eldöntöm, hogy mit teszek. Csíkszeredában addigra még egy lelkészi állást meghirdetnek, gondolkodom azon, hogy megpályázzam. A távoli jövőben sem az RMDSZ-ben, sem egy szövetségen kívüli pártban aktívan nem szándékozom politizálni. Persze ez még messze van, addig még sok minden történhet.
      – A nyitás, a megfakult sokszínűség felújítása az RMDSZ-ben sok érdeket sért. Ez nem áll útjában az egyezkedésnek?
      – Lehet, hogy igen, de én reménykedem, hogy előbb-utóbb csak közös platformja lesz az erdélyi magyarságnak. A szenátorság négyéves mandátumú, tehát addig az a feladatom, hogy reménykedjem és cselekedjek a közös munkálkodásért. Még ha nem látom is ennek az esélyét, s ha innen is, onnan is leköpnek, akkor is. Ha nem lett volna Toró T. Tibor a parlamentben, nem ült volna le az ősszel Tőkés László és Markó Béla tárgyalni. Most nem sikerült konszenzusra jutniuk. Új helyzetben hátha sikerülni fog.
Román Győző
nyomtatási verzió

aktuális

Hirek

      
Kedd

      
      Az Igazságügyi Minisztérium évértékelő gyűlésén részt vett Traian Băsescu államelnök is. Beszédében kiállt az igazságszolgáltatás függetlensége mellett, jelezve, hogy újabban a sajtó próbál nyomást gyakorolni az ügyészekre manipulatív kampányokkal. Az államfő szerint folytatódik a nehéz ügyek feltárása: több politikus és közismert üzletember bűnvádi dossziéja készül, ezek ügye hamarosan a bíróságok elé kerül. Románia főügyésze, Laura Codruţă Kövesi szerint az ügyészek túlterheltek: van olyan ügyész, aki tavaly 1600 dossziét fejezett be, ami messze fölötte van az európai átlagnak. Az ügyészség vezetője szerint legalább 500 ügyész hiányzik a rendszerből. Băsescu az ügyészhiányt a fiatal szakemberek gyors alkalmazásával és a törvény által előírt szolgálati idő csökkentésével oldaná meg. Vasile Blaga belügyminiszter szerint Romániában százezer lakosra négy ügyész jut. Szlovákiában ez a szám 13, Bulgáriában 14, Lettországban pedig 25.
      
      
Szerda

      
      A forradalom előtti időszakra emlékeztető pártállami eszközök használatával vádolta az RMDSZ-t Tőkés László református püspök Csíkszeredában. A független EP-képviselőjelölt erdélyi kampánykörútja során érkezett a megyeszékhelyre, és a nap folyamán Ráduly Róbert Kálmán polgármesterrel, Tamás József segédpüspökkel meg a sajtó képviselőivel is találkozott. Az esti órákban lakossági fórumon beszélgetett támogatóival, szimpatizánsaival. A sajtótájékoztató alkalmával Tőkés László rámutatott, kísérletek történnek az egyházak megosztására, erre szolgáltatott példát az RMDSZ nemrég befejeződött aradi kongresszusa. Tőkés ezzel szemben felekezeti különbség nélkül, minden erdélyi magyar képviseletét ígéri. Az egyházi elöljáró kifejtette, az RMDSZ fenyegetőzései ellenére százezer, európai parlamenti jelöltségét támogató aláírás gyűlt össze az elmúlt időszakban, és úgy véli, az RMDSZ pártállami eszközöket alkalmaz, amelyek mélységesen felháborítják. Épp emiatt az egyházi elöljáró szerint az európai parlamenti választásokon is fennáll a törvénytelenségek és antidemokratikus módszerek használatának veszélye. Ezért a választások teljes folyamatának ellenőrzését kérte Hans-Gerd Pötteringhez, az Európai Parlament elnökéhez intézett levelében.
      
*

      Hargita megye prefektusa bejelentette, hogy nagy bírságra számíthatnak azok a jogi vagy fizikai személyek, akikről kiderül, hogy a patakok mentén szemetelnek. A megyében sok ellenőrzés indul e téren, és a büntetések sem maradnak el. Csíkszeredában két átfogó akciót terveznek a környezetvédelmi őrség, a rendőrség, a vízügy, a polgármesteri hivatal és a lakosság közreműködésével. Első lépésben eltakarítják a szemetet, s közben tájékoztatják a lakosságot, a cégeket, hogy mi vár azokra, akik szemetelnek. A következő két hétben a szakemberek terepszemlét tartanak, majd büntetni fognak, ígérte Miklós Géza, aki a Vízügyi Hivatalnál az Olt Felső Szakaszának igazgatója.
      
      
Csütörtök

      
      A Kis- és Középvállalkozások és Szövetkezetek Országos Ügynöksége (ANIMMC) leegyszerűsíti a hozzáférést 50 millió lej értékű finanszírozási programjához. A 2006 és 2009 közötti időszakra szóló program az újonnan megalakult vállalkozások és mikrovállalkozások támogatására, valamint a kis- és középvállalatok korszerűsítési befektetéseire irányul. Csáka József, az ügynökség elnöke közölte, az intézmény arra törekszik, hogy a vállalkozók olyan bankoktól igényelhessék a teljes befektetés 25%-át, amelyeknek már ügyfelei, ezáltal ugyanis enyhülnek a finanszírozási feltételek, és átláthatóvá válik a program. „Ily módon próbáljuk a lebonyolítási időt lerövidíteni, ezáltal a vállalkozó hamarabb megkapja a hitelt, ami rendkívül fontos a beruházás hatékonysága szempontjából” – mondta az ügynökség elnöke.
      
*

      A Magyar Polgári Szövetség Gyergyó széki Szervezete ismételten felkérte a Gyergyó széki vállalkozókat, cégvezetőket és intézményvezetőket, hogy március 15-én, „nemzeti ünnepünkön tegyék lehetővé alkalmazottaiknak, hogy részt vegyenek az ünnepi megemlékezéseken. Kérünk ugyanakkor mindenkit, hogy az ünnepre készülve takarítsa, csinosítsa környezetét, az ünnep napján pedig tűzze ki a magyar, illetve a székely zászlót”. Emellett felkérik Gyergyó szék önkormányzatait, saját hatáskörükben hozzanak határozatot arról, hogy nemzeti ünnepeink egyben hivatalos munkaszüneti napok is legyenek Gyergyó szék területén!
      
      
Péntek

      
      A távközlési piac a romániai gazdaság legdinamikusabb ágazata lett, ez vonzza a legtöbb külföldi befektetőt, derül ki a legfrissebb adatokból. 2006 végén Romániában 17,4 millióan használtak mobiltelefont, ez 30%-os növekedést jelent egy év alatt. A lakosság közel 81%-a veszi igénybe valamelyik mobilszolgáltatót. Ami az internet-hozzáférést illeti, 3,3 millióan kapcsolódnak rá a világhálóra, ez 80%-os növekedés 2005-höz képest. Az összlakosság 8,2%-a, azaz 1,8 millióan férnek hozzá szélessávú internethez, ezen a területen 135%-os növekedést regisztráltak. Az alternatív vezetékes telefonszolgáltatók a piac 20%-át birtokolják, jelenleg 105 ilyen szolgáltató működik, fél év alatt megduplázódott a számuk. „A romániai távközlési piac a fejlődés dinamikájának szempontjából maga mögött hagyta Magyarországot vagy Lengyelországot, egy befektető pedig ezeket az adatokat veszi figyelembe, mielőtt elindítja vállalkozását. Vonzó tehát a romániai távközlési piac” – nyilatkozta Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter Kolozsváron.
      
      
Hétvége

      
      Elítélte Eva Maria Barki nemzetközi jogász azt a vizsgálatot, amelyet a romániai főügyészség folytat a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezte autonómiai népszavazás ügyében. A Bécsben élő, magyar származású jogász Önrendelkezés az Európai Unióban címmel hétvégén Csíkszeredában, csíkszentmártonban és Csíkszentsimonban tartott előadásokat.
      Barki szombati csíkszeredai előadásában kifejtette, hogy az ügyészségi eljárás több alapvető emberi jogot sért: egyrészt a véleménynyilvánítás szabadságát, amelyet az Európai Emberjogi Egyezmény 10. cikkelye szavatol. Ezenkívül sérti az önrendelkezési jogot, amelyet a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának első cikkelye biztosít. A jogász rámutatott, ha a főügyészség tényleges eljárást kezdeményez, az érintett szervezetek a Strasbourgban székelő Európai Emberjogi Bírósághoz, illetve az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához fordulhatnak.
      Eva Maria Barki elismerően szólt az autonómiai népszavazásról, kifogásolta azonban, hogy az akcióval csupán az önrendelkezés egyetlen vetületét vették célba. „Az autonómia csak egy része az önrendelkezési jognak. Ha objektív képet szeretnénk arról kapni, hogy mit akar a székely nép, akkor az önrendelkezési palettáról ki kell választani valamennyi erre irányuló kérdést” – vetette fel Barki. A jogász szerint ezek a kérdések arra irányulnak, hogy maradjon minden úgy, ahogy most van, vagy legyen a Székelyföldnek autonóm státusa, illetve akarnak-e a székelyek csatlakozni Magyarországhoz, vagy legyen független Székelyföld, esetleg legyen autonóm Székelyföld egy független Erdélyben. Kiemelte, mindezt tisztázni kell függetlenül attól, hogy politikailag mit képviselnek, vagy mit tudnak kiharcolni a különféle szervezetek.
      Kifejtette, az önrendelkezési jog csak úgy érvényesíthető, ha tömegbázisa van. „A nép akarata a döntő, és nem a politikai pártoké, a pártnak pedig kötelessége érvényesíteni a népakaratot, tárgyalás, lobbi, nyomásgyakorlás útján” – hirdette a jogász. Barki elmondta még, az önrendelkezés nem pártpolitikai kérdés, hanem közös ügy, amihez összefogás és konszenzus szükséges, ezért „elengedhetetlen az anyaország támogatása. Magyarország még mindig nem tölti be védőhatalmi kötelezettségét, mert nem viszi az önrendelkezés ügyét a nemzetközi fórumok elé.” Tehát, vonta le a következtetést Barki, előbb Budapestre, majd Bukarestre kell nyomást gyakorolniuk az önrendelkezésért harcolóknak. Ekként tájékoztat a Krónika.
      
*

      A kormány döntése értelmében a beruházási törvény tervezetének kidolgozását Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter irányítja. A munkacsoport első ülése március 13-án lesz. Az RMDSZ-es miniszter szerint 2006-ot csúcsesztendőnek lehet tekinteni a külföldi beruházások tekintetében, mert 9,1 milliárd euró külföldi működő tőke érkezett Romániába. Úgy véli, ezt azt irányzatot idén is tartani lehet, ezért fontos az, hogy olyan beruházási törvény szülessék, amelyet az érintett kormányzati szervek, a gazdasági szféra és a munkáltatók szövetsége dolgoz ki. Fontos az is, hogy a regionális érdek nyomatékosan helyet kapjon a tervezetben. Olyan beruházásokat kell támogatni, amelyeknek hozzáadott értéke magas, és olyan helyekre kell beruházásokat telepíteni, amelyek gazdasági fehér foltként jelennek meg az ország térképén. Az egységes adókulcs középtávú megtartása mellett az új beruházási törvény vonzó kell hogy legyen a befektetők számára, mondta a tárcavezető.
      
*

      A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete a szabad sajtó napja, március 15-e alkalmából kiosztotta a Veszely Károly-díjat. A Székelyföldi Magyar Kulturális és Koordinációs Központ támogatásával megtartott díjátadás szombaton volt a sepsiszentgyörgyi képtárban. Kitüntették a Székelyföld című kulturális folyóiratot és Graur Jánost, a Heti Új Szó főszerkesztőjét.
      
*

      Három évvel ezelőtt, 2004. március 8-án jelent meg először Bihar megye politikailag független magyar nyelvű napilapja, a Reggeli Újság. Ebből az alkalomból író-olvasó találkozót tartottak a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. A résztvevők elmondták véleményüket, javaslataikat, kérdéseiket a lappal kapcsolatban. Rövid megnyitót Veres Kovács Attila házigazda lelkipásztor és Dénes László főszerkesztő mondott. A rendezvényt Trifán László és Kinda Péter közkedvelt dalaikkal tették hangulatosabbá, írja az EMH.
      
      
Hétfő

      
      Az idei év második felére halasztották el a május 13-ra tervezett európai parlamenti választásokat Romániában. Hétfői hírforrások szerint a döntést kizárólag Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök hozta meg, aki egyben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke. A kormányzásban szintén részes pártok közül sem a Demokrata Párt (PD), sem az RMDSZ nem támogatta a választás elhalasztását.
      A hétfi kormányhatározat érvényteleníti azt a korábbi dokumentumot, amely május 13-ra tűzte ki az EP-választások időpontját. Azt is kimondja, hogy a választás előkészítésére tett eddigi lépések érvényesek. Ez azt jelenti, hogy a pártok és a független jelöltek által összegyűjtött, a választáson való induláshoz szükséges támogató aláírások nem vesznek kárba, mi több, a listákat az eredeti forgatókönyv szerint, azaz március 15-ig kell leadni a központi választási irodánál.
      Tăriceanu liberális pártjának egy magas rangú tagja szerint az EP-választásokat esetleg csak októberben tartanák. A koalíciós partner demokrata párt viszont bírálta a kormányfő bejelentését, azt állítva, hogy a miniszterelnöknek nincsenek „nyomós politikai érvei” a lépés alátámasztására.
      A liberális miniszterelnök azzal indokolta döntését, hogy az országban túl nagy figyelem összpontosul a belpolitikai csatározásokra. Traian Băsescu államfő ugyanis a romániai választási rendszer megváltoztatásáról szeretne népszavazást kiírni, az ellenzék pedig Băsescu hivatalából való felfüggesztését és leváltását szeretné elérni. Ez utóbbi kezdeményezés is referendum kiírásához vezethet. Tăriceanu ezért többször is arra kérte az államfőt és a felfüggesztésért kardoskodó Szociáldemokrata Párt vezetőjét, mondjanak le tervükről, hogy nyugodt légkörben tarthassák meg az EP-választásokat. Băsescu – aki ellenzi a választás elhalasztását – hétfőn személyesen is megpróbálta rávenni a miniszterelnököt, hogy maradjon meg az eredetileg kitűzött időpontnál. A sikertelen próbálkozás után sajtóértekezleten azt mondta: a liberálisok összefogtak az ellenzéki pártokkal az EP-választás elhalasztásáért, lévén, hogy a közvélemény-kutatási adatok szerint vesztésre állnak.
nyomtatási verzió

Markó Béla, az RMDSZ elnöke részére
Az utolsó utáni esély
Tisztelt Elnök Úr!

      A „nem vagyunk egyformák, de összetartozunk” közösség-összetartó elv iránti javíthatatlan meggyőződés, az elmúlt évek következetes hídverési kísérletei és nem utolsósorban közösségünk – választóink – egy jelentős részének elvárása arra késztet, hogy tegyünk még egy – utolsó utáni – felszólítást az összefogásra. Annak az eddig csak előre látott, de most már bizonyossággá vált ténynek tudatában, hogy az Európai Parlament romániai választásán való indulás törvény által előírt feltételét mind az RMDSZ, mind pedig Tőkés László püspök teljesítette, miután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke jelöltségét nevükkel és aláírásukkal több mint százezren támogatták, tisztelettel szólítjuk fel arra, hogy éljen szövetségi újraválasztásával ismételten megerősített elnöki hatalmával annak érdekében, hogy a magyar érdekképviselet egységes jelöltlistával álljon választói elé.
      Meggyőződésünk, hogy ez kizárólag az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetésén és elsősorban az Ön személyes akaratán múlik. Az összefogás, amely egy közösen egyeztetett nemzetpolitikai programban és a Tőkés László által vezetett szövetségi jelöltlistában öltene konkrét formát, minden bizonnyal régen várt katarzisélménnyel szolgálna az erdélyi magyarságnak, amely minden eddiginél jobb választási részvételt és ennek megfelelő választási eredményt hozna.
      Nem kétséges, hogy ezen döntésében támogatná Önt az RMDSZ minden testülete, illetve minden olyan tagja, aki a magyar–magyar konfrontáció helyett inkább az összefogás erejében bízik, továbbá egy sokszínű, de a fontos kérdésekben egységesen fellépni képes brüsszeli vagy bukaresti magyar politikai érdekképviseletben hisz. Szeretnénk hinni, hogy ők vannak többségben.
      Felelős döntésében reménykedve, tisztelettel
Sógor Csaba Hargita megyei szenátor
Toró T. Tibor Temes megyei parlamenti képviselő
nyomtatási verzió

magyar szemmel

A tét
Aláírásgyűjtő gyűjtöget. Öntudatosan és böcsülettel, mint a méhecske, ám nem tudni, a kaptárban mennyi méz lesz majd. Lehet, vaddarazsak megölik a méheket, és elrabolják a termést. Méz helyett marad a máz. Aláírásgyűjtő beszélget. Nem győzköd, s agyát nem szállja meg, lepi el a győzelmi köd.

      Olyan ez, mint egy élő közvélemény-kutatás. Nem kell a püspök, mert megosztó. Tulipántipró radikális, még akkor is, ha igaza van. Meg hát Orbánnal cimborál. A másik Luciferrel. Hát (luci)fair ez? Szétverni ezt a fene nagy egységet, melyet Gicö Frunzáék képviselnek? Persze, őt ismeri Európa és a világ politikai elitje, de jöjjenek a fiatalok. Őket is megismerik majd. Csak úgy visszhangzik a nevük Brüsszelben! Idehaza is zúg, mint az a négy folyó! Turuli szárnycsattogtatással suhogtak a balkáni gerlék között, s mindent kiharcoltak: elfuserált kisebbségi törvényt, autognómiát, miegymást. Maguknak hatalmi pozíciókat, kiszolgálva a minket nyolcvanhét éve nyomorító román nacionalista hatalmat.
      Nem kell Tőkés. Mert pap. A főpap ne politizáljon. Csak a másik táborban. Béláéknál. Ott lehet, szabad főpapnak lenni, papnak, alpapnak. Fő- és alszinten.
      Ó, szent együgyűség, tudatlanság, tájékozatlanság! És félretájékoztatás. A tulipánkertészek lakájsajtójának köszönhetően. Erődemonstráció. Zsarolás. Amolyan Furcsány-féle kánaán-ígérgetés, blöffáradat, lufieregetés.
      De hol van most a történelmi egyházak sokat hangoztatott történelmi küldetése, a nemzeti keresztyén értékek képviselőinek hivatástudata, Nagybotú Lőrinc, Márton Áron plebejus személyisége, nemzeti elkötelezettsége? Miért nem lép túl a klérus (és állítólagos híveik) a személyes sértettségen, az okkal vagy ok nélküli torzsalkodáson, bosszúálláson? A szolgalelkűség helyett miért nem a szolgálatot választja? Hol vannak a keresztyéni erények: a felebaráti szeretet, a megbocsátás?
      Sokkal nagyobb itt a tét. Túlnő azon, ki megy Brüsszelbe. Nagyvárosaink elvesztek. Községeinken, falvainkon a sor, ahol az etnikai arányok félelmetesen változnak. Az önfeladás, a megalkuvás következtében. Ellepnek, megszállnak bennünket a hagymakupolások.
      Kiszolgáltatottjai leszünk-e továbbra is a kiszolgálóknak, a szemfényvesztő labanctábornak? Vagy egy kurucos rohammal kitörünk, áttörünk? Legalább a hallgatás falán újra rést ütve vérrel, verejtékkel, könnyel szerzett őseink földjén, vagy Temesvár ’89-es eszményeire ráborul az éj homálya, mint Krasznahorka várára?
Pataki István
nyomtatási verzió

Atonómiakísérlet

      Az atonómiakísérlet célját még kevesen cáfolták, de már mindenki tudni véli, hogy miről is szól. A kísérlet szenvedő alanyának meghatározásában azonban, lacitól buciig, mindenki egyetért: az erdélyi magyarságról van szó. Az RMDSZ egyre szélesedő látószögéből nézve a jelenséget, az már-már össze is ér a két végén, és szinte olyan tökéletes, akár az atom burka. Nem sántít nagyon a hasonlat, hiszen az érdekvédelmi szövetség atonómiai magját, akárcsak az atomét, egy sérthetetlen és oszthatatlan (elnézést a képzavarért) valakik alkotja. Ha ez az egyensúly megbomlik, azt az atomfizikusok maghasadásnak hívják, és nagyon csúnya következményei lehetnek. És itt sántít kicsit a hasonlat, mivel a fent említett maghasadás az atonómusoknál a tudomány jelenlegi állása szerint még nem fordulhat elő, és ennek nagy hozománya az, hogy nagy baj sem lehet belőle. Lehet azonban beszélni róla, divatosan szólva, szét lehet kommunikálni. Ez a kommunikálás, saját tapasztalatomból mondom, akár kétélű fegyver is lehet, házi használatra nem ajánlatos, mert fennáll a túlkommunikáció veszélye. Mert például, ha reggel nem azt mondom a női nemet képviselő asszonyomnak, hogy hol a kávém, hanem így fogalmazok: azt szeretném erőink szétforgácsolódásának megakadályozása érdekében kommunikálni, hogy elértem bár az uniós csatlakozást, de a reggeli kávém autonómiája tárgyában sajnálatosan regionális késlekedést észlelek a vérnyomásom halaszthatatlan emelkedésének érdekében, akkor a párom, aki szintén olvas újságot, azt mondja, na akkor összedőlt a kommunikációs rendszerünk. De ez csak egy házi példa, akár ki is terjeszthetnénk, hát ki is terjesztettük: megkérdeztük az utca emberét, mit tart – szándékos ferdítéssel – az atonómiáról. A leggyakoribb válasz kérdésként pattant vissza: aláírást tetszik gyűjteni, mert mi már szavaztunk. Atonómiára? Arra hát. És Ön szerint mi az? Erre most nem érek rá. Na valahogy így van ez. Nehéz szívvel írom e sorokat, hiszen holnap kezdődik a hiteles atonomisták kongresszusa. Kézjegyem mellé dátumot is biggyesztek, nehogy az a vád érjen majd, hogy utólag okoskodtam. Tessék bekötni a biztonsági öveket, jósolni fogok: beszámoló hangzik el arról, hogy a szövetség, mely az erdélyi magyarság egyetlen legitim képviselője, jól teljesített az elmúlt (1, 2, …) esztendőben; újraválasztják Markó Béla szövetségi elnököt; Tőkés Lászlót, független europarlamenti képviselőjelöltsége miatt (is), a csendes többség kiátkozza, de néhányan ezt nyomdafestéket nem tűrő hangnemben is megteszik, emelve ezáltal a kongresszus fényét; megszüntetnek néhány belső intézményt (SZET, SZAT, BLA, BLA stb.), annak érdekében, hogy a szervezet demokratikus működése ne az eddig teljhatalmat gyakorló Operatív Tanács kezében, hanem ezentúl az Operatív Tanács kezében összpontosuljon; nem utolsósorban arra is fogadni mernék, hogy Dávid Ibolyának sokan kezet fognak csókolni; elképzelhetők olyan forgatókönyvek is, amelyek szerint a szövetségben eddig elhanyagolt hölgypolitikusok a másság iránti nyitás és szimpátiájuk jegyében Dávid Ibolyának más testrészeit is csókkal illetnék; de ezek már finomságok. Azt viszont borítékolni merem, hogy a mostanáig biztos szavazótábort maga mögött tudó, elkényelmesedett érdekvédelmi atonomistáknak ez lesz az eddigi legfeszültebb kongresszusuk, és nem irigylem őket, mert ehhez a nemzetközi sajtó kamerái előtt jó pofát is kell majd vágniuk. Hamarosan kiderülhet ugyanis, kilyukaszthatja-e esernyőjüket a deszantos püspök, és mennyi hitele van még a választók előtt a szövetség képviselőinek. Az atonómiakísérlet eredményeit csak tavasszal tudjuk meg, és ez a hétvége még minden bizonnyal a színjátéké lesz.
Jakab Lőrinc
nyomtatási verzió

Határtalan gondjaink
Együtt vagy egymás ellen?

      Hamar eltelt ez a bő két és fél esztendő. Európa ismét meghízott. Reményeink ismét megfogytak.
      Alig történt meg az örvendetes esemény, máris világos minden józanul gondolkodni képes ember számára, hogy a neoliberalizmus szellemében vágtázó globalizáció strómanja – az Európai Unió – azt tette, amiért létrehozták.
      Ebben az „európai” sikerben – vagyis az újgyarmatosítás minden lelkesedésre rácáfoló előrehaladásában – előbb az anyaország, most pedig a belőle már 86 éve önmagánál is nagyobb darabot magáénak tudó új tulajdonos politikai elitje jeleskedett. Egyformák voltak a feltétel nélküli csatlakozás igyekezetében. A tárgyalások eredményei valójában csak az előre túllicitált elvárásoknak az eredetileg várt szintre való visszarendezését jelentették. Olykor még ennyit sem. A fellelhető különbségek árnyalatnyiak.
      A hatalmas agrárproletár tömegekkel belépő Románia nem számolt azok majdani sorsával egy olyan közösségben, amelyben éppen ők jelentik az egyik legfőbb gondot. A történelmi megújulásának csodáiról híres Magyarország vezetői pedig ugyanezt teszik azzal a réteggel, melyből a nemzet eddig mindenkor képes volt talpra állni.
      Az egész román agrárnépesség nem lesz képes vendégmunkásnak szegődni, s magyar megfelelői nem is hajlamosak erre. Mi az oka annak, hogy nem lepték el Európát a magyar vendégmunkások milliói? Ezeknek száma lényegesen kevesebb a szomszédokból kirajzottakénál. Apropó, érdekes módon erről még nem hallottam elemző összehasonlításokat.
      Mi lesz ezután? kérdezhetjük. És hasonló kérdések sorakoznak még sok más ezzel egyenlő súlyú gond mögött is. A megoldások helyett gyülekező közös gondok csak szaporodni fognak.
      Mindjárt itt is van egy ezekből. Érdekes módon ellenkező előjellel, de hasonló súllyal áll előttünk a kisebbségi kérdés elmaszatolása. A Trianon óta megoldatlan nemzetiségi gondok terén a nyertes lépést sem tett az „európai” megoldások felé. Ami pedig ennél is súlyosabb, a vesztes teljes mértékben kihasználatlanul hagyott már több történelmi lehetőséget a kisebbségek sorsának javítására. Ugyanis ha nem a globalizáció által pártolt kormány vezet egy országot, akkor – mint kiderült – az lehet akár nemzeti is. Egészen vagy legalább részben. S ha egy ország vagy országocska (erre van több példa is) nemzeti kormányt képes magának választani, az adott esetben képes lehet az Unióval keményebben is tárgyalni, és feltétlenül eredményesen használhat ki az Unió bővítéséből és alapszabályaiból és paragrafusaiból többet is a maga javára. Ez érvényes lehet a gazdaság és a nemzeti érdekek terén egyaránt, s felesleges is e kettőt éles vonallal elválasztani egymástól.
      Két szomszédos ország – melyek Európa keleti terjeszkedésének tengelyét képezik –, ha a nemzetiségi kérdés gordiuszinak tűnő csomóját képesek lennének megoldani, már csak a természetes földrajzi-regionális (egykor volt és kipróbált) egység alapján is igen komolyan tudnák befolyásolni a kontinens gazdaságpolitikáját. Saját boldogulásuk útjának, közös gyökerű elmaradottságuk pótlásának remek lehetőségeként kínálkozik ez az út. Ilyen összefogás azonban nem létezhet, csak akkor, ha két nép között alapvető a bizalom. A nemzetiségi kérdés XIX. századi szinten való balkáni konzerválása, a tömegek ilyen eszközökkel való ámítása, a gyűlöletnek politikai eszközként való felhasználása, de még a probléma egyszerű szőnyeg alá seprése (lásd a magyar külpolitikát) sem vezethet ide.
      Tisztázni kell végre közös dolgainkat. Már nem bolondítható senki a határokon leselkedő magyar hadsereggel. Sem határ, sem hadsereg (december 5-re gondolva nem fokoznám a dolgot azzal, hogy sem magyar). Az ősi román földet senki sem veszélyezteti. Minden józan román láthatja, hogy a szászok és zsidók eladása, elűzése milyen gazdasági kárt jelentett a modern Romániának. Utolsó nagy vagyonukat, a magyarságot is el akarják herdálni. Egyesek közülük úgy gondolják, hogy nem elüldözni kell őket, hanem „európai módon”, ott helyben „ötvözni” az oktatás, a gazdasági kényszer és a közigazgatás különféle módszereivel. Akik arra gondolnak, hogy magyarjaik a beolvasztással helyben maradnak és továbbépítik az országot, tévednek. A magyar, akár a szász vagy a zsidó és bármely más nemzetiség, csak akkor képvisel értéket, ha az marad, ami. Ha nem a meglevőt duzzasztja mennyiségileg, hanem hozzáadja a saját értékét. Ha színesít, kiegészít, gazdagít. Békében, bizalomban, tervezhető jövővel és az így megtartható öntudattal.
      Európa térképén itt úszik egymással szemben a két egykori naphal alakú ország. Fejük, kopoltyújuk közös. Ebben a képben szinte benne van az eleve elrendeltetett egység lehetősége, sőt törvénye. Előttük egy közös és azonos veszélyekkel tele jövő. Előttük a veszélyeket jelentős mértékben kiküszöbölni képes összefogás lehetősége.
      Az eliteket megválasztották népeik, most az elitek választhatnak, gondjaik immár határtalanok.
Szász István Tas
nyomtatási verzió

Vezérhangya
Közös felelősség március idusán

      A hetek óta dédelgetett remény mondatja velünk, hogy az idei március 15-e más lesz, mint a többi. Határon innen és túl felajzott idegekkel, titkos reménnyel, sok-sok illúzióval várják nemzeti ünnepünket szerte a Kárpát-medencében jobb sorsra érdemes magyarjaink. Közös sorsunk alakulása nem elsősorban Bukaresttől, Belgrádtól, Kijevtől, Pozsonytól vagy éppenséggel Brüsszeltől függ, hanem igenis Budapesttől. Ezt az igazságot a Bécsből Csík székre igyekvő dr. Eva Maria Barki nemzetközi jogász nyilvánította ki a Kossuth Rádiónak ünnep előestéjén adott interjújában, mondván: az anyaország védőhatalmi státusa nélkül, a nemzetileg elkötelezett magyar kormány támogatása nélkül autonómiaküzdelmünknek kicsi az esélye. 2007 márciusának idusán a több mint másfél évszázaddal ezelőtti magyar szabadságharc üzenete számunkra, az elcsatolt területeken élő magyarok számára csak egy lehet: nemzeti önrendelkezés nélkül nincs magyar jövő a Kárpát-medencében!
      A magyarság jobbik része ma is így vélekedik közös jövőnkről, függetlenül attól, hogy Délvidéken, Kárpátalján vagy Erdélyben él. A közös céltól a helyi többségi hatalmaknak elkötelezett magyar pártok vezetői sem tudnak huzamosabban eltekinteni: egy nemzete iránt felelős budapesti magyar kormány az ő politikájukat is jó irányba kényszeríthetné.
      Nemzetéért felelős magyar kormányt kér immár hónapok óta tartó tüntetésein a magyar nemzeti oldal. 1848 követelései éppúgy érvényesek ma, 2007-ben is, mint Petőfi idejében. A listáról levenni nem lehet, hozzátenni viszont annál inkább. Az immár 70 milliárd dolláros államadóssággal küszködő Magyarország olyan mély gazdasági válságban van, ahonnan csak kisebb csoda folytán tudna kievickélni. A gazdasági és erkölcsi talpra álláshoz, a nemzet gerincének megerősödéséhez radikális és nem látszatintézkedésekre van szükség. Az első és legfontosabb lépés lenne egy nemzetileg elkötelezett kormány, amely jó irányba fordíthatná az ország szekerét. Gazdasági csodát ez sem művelhetne, az egészséges nemzettudat kimunkálásához azonban léte nélkülözhetetlen. Megerősödött nemzettudattal sok mindent újra lehetne kezdeni, ami hitet adhatna a Kárpát-medencei magyarságnak. Nemzetét szolgáló, hiteles magyar kormány nélkül az összmagyarság ügyét sem Brüsszel, sem Bukarest, sem Pozsony nem veszi komolyan. Felelős magyar kormány nélkül nincs magyar jövő!
      Bárhol éljünk is magyarként, március 15-e aktuális üzenete mindannyiunk számára életbevágó. Minden magyar felelős minden magyarért: Szabó Dezső gondolata életünk alapvető igazságai közé kell hogy tartozzék. Jövőnk szempontjából ma e közös felelősségvállalás a legfontosabb.
Makkay József
nyomtatási verzió

aktuális

Az alkotmányosság peremén
Beszélgetés Máthé András képviselővel, a Băsescu-bizottság tagjával

      – Már-már parlamenti közhely: ha valamit el akarsz temetni, hozz létre egy bizottságot. Az államelnök, Traian Băsescu tevékenységét vizsgáló parlamenti bizottság már működik. Mit hozott felszínre és mit temetett el eddig?
      – A bizottság nem az államelnök tevékenységét vizsgálja, nem Traian Băsescu ellen jött létre, hanem arra hivatott, hogy az államfő bizonyos kijelentéseit és tetteit rakja górcső alá, megvizsgálva: mennyire követik az alkotmányos előírásokat. Az első ülésen megválasztottuk a bizottság elnökségét. Dan Voiculescu, a konzervatív párt vezére lett az elnök, jómagam az alelnöki tisztséget kaptam. Sajnos a demokrata pártiak nem küldtek embert a bizottságba, mert ha ők is jelen lettek volna, akkor más elnököt választunk. A konzervatív politikus mellett a nagy-romániás és a szocdem pártbeli voksolt a liberális, az RMDSZ-es és a kisebbségi képviselő ellenében. Hiányzott a negyedik politikai csoportosulás, hogy más legyen a bizottság elnöke. A második ülésen elfogadtuk a bizottság szabályzatát. Ez előírja, hogy azokkal a tettekkel, cselekedetekkel foglalkozzunk, amelyeket a szocdemek és a nagy-romániások indítványoztak, figyelembe véve a konzervatívoknak a nyílt ülésen elhangzott kiegészítését is.
      – Ha időközben más bejelentések érkeznek a bizottsághoz, azokat nem veszik figyelembe?
      – De figyelembe vesszük azokat is. És eldöntöttük azt is, hogy minden hétfőn meg szerdán ülésezünk.
      – És kiket hallgattak meg?
      – Dobre volt szállításügyi minisztert, Varujan Vozganian jelenlegi gazdasági minisztert, Codruţ Şereş gazdasági exminisztert, Elena Udrea volt államelnöki tanácsost és Gheorghe Maiort, a Román Hírszerző Iroda jelenlegi igazgatóját. Persze a lista nem teljes, mert rajtuk kívül sor kerülhet más személyiségek meghallgatására is.
      – Meghívják az államelnököt is?
      – Nem tárgyaltunk arról, hogy meghívjuk-e az államfőt vagy a kormányfőt. Véleményem szerint az államelnököt nem is lehet a bizottság elé idézni, őt csak a parlament hívathatja, és csak akkor jelenik meg, ha akar. Persze, ha óhajtaná, hogy megismerjük a véleményét, írásban is közölheti velünk.
      – Ön beletekintett a parlament elé terjesztett szocdemes indítványba. Traian Băsescu áthágta volna az alkotmányt?
      – Attól függ, hogy milyen szemszögből nézzük, de szerintem inkább az alkotmány peremén mozgott. Ahogy eddig észleltem, nem sértette meg durván a legfőbb törvényt. De amíg nem vizsgáljuk ki az ügyet, addig végleges ítéletet nem mondhatok.
      – Romániában parlamenti demokrácia van, az államfő azonban elnöki demokráciát szeretne, ahol ő lenne a döntő tényező…
      – Nem ezt érzem, hanem azt, hogy nyugodtabb, csendesebb államelnökhöz szoktunk hozzá, és Băsescu túl dinamikus, olyan problémákba is beleszól, amelyek nem esnek az államelnöki hivatal kompetenciájába. Szerintem ez még nem alkotmányszegés. Például az Olt menti suvadások munkálatainak vezetése nem az ő feladata lett volna, de elment oda, intézkedett. Persze mindez az imázsának építését szolgálta.
      – Ki kerül ki győztesen ebből az összecsapásból?
      – Remélem, a demokrácia. Egy biztos: nincs szüksége az országnak referendumra, az EP képviselőinek megválasztása az ország szempontjából a jelenleg legfontosabb teendő. Március 21-ig kell a bizottságnak a jelentést elkészítenie, utána az Alkotmánybíróság is megvizsgálja, aztán a parlament dönt arról, hogy kiírják-e a referendumot és ezzel felfüggesztik-e az államelnököt vagy nem. Őszintén úgy vélem, hogy jelenleg nem erre van szükségünk.
Román Győző
nyomtatási verzió

Titkosszolgálati eszközöket is felhasznál az RMDSZ

      Borbély László, a jól értesült, tegnapi nyilatkozatában máris kételkedik, hogy megvolna a 100 000 aláírás Erdély-szerte, s értesülései szerint sok aláírást gyűjtöttek Magyarországon, amely nem érvényes – Borbély szerint. Ez is bizonyítja, hogy miként működik össze az RMDSZ a titkosszolgálatokkal, hallgatja és hallgattatja le telefonjainkat, olvassa el leveleinket. Borbély azt is kijelentette, hogy „akkor hiszem, amikor látom”. Tehát nem az Országos Választási Bizottság, hanem Borbély László és bandája ellenőrzi az aláírásokat. Kénytelenek vagyunk újra kinyilvánítani, hogy ezek az aláírások tisztességes módon gyűltek össze, nem olyan csalással, hazudozással, rászedéssel, miként az RMDSZ aláírásai. Sepsiszentgyörgyön kétségbeesett vergődésükben, hogy nem gyűl be a tervezett számú aláírás, már a gyermekeket is felhasználták. Ezt nevezik politikai pedofíliának. Az RMDSZ gyerekekért rontott meg felnőtteket, most meg felnőttekért rontja meg a gyerekeket. Felhívjuk a Tőkés Lászlónak aláírók figyelmét, illetve azokét, akik az RMDSZ-es hazugság áldozatai lettek, s a tulipános listára írtak alá, hogy a nemzet iránti elkötelezettségüktől ne tántorodjanak el. A ’89-es Temesvár szellemiségének folytatását szavatolják. Azt is tudatosítani kell, hogy hazudik, aki azt mondja, hogy nem juthat be Tőkés László, hiszen csak feleannyi szavazatra van szüksége, mint az RMDSZ-nek. Markó Béla pénzért költő, tőle nem várhatjuk el, hogy tudja: a 2,8%-nyi szavazat, ami Tőkés Lászlónak kell, kevesebb, mint az 5%, melyre az RMDSZ-nek van szüksége.
      A Magyar Polgári Szövetség Sepsi széki szervezete, mivel aktívan részt vett a népszavazás megszervezésében és lebonyolításában, a leghatározottabban helyteleníti, hogy ügyében az ügyészségi kivizsgálást egy kalap alatt kezdik a Szövetség a Székelyföldért Egyesületével. Ez az egyesület még létre sem jött, ráadásul azt a célt szolgálja, hogy jó eremdéeszes módra elaltassa a területi autonómia elérésének ügyét. Ami az eljárást illeti, ez is csak egy hangzatos figyelem-elterelő vagdalkozás a hatalom részéről, mely pusztán hangulatot kelt, törvénytelenséget úgy sem tudnak találni, az RMDSZ meg minden bizonnyal bekérezkedett a megfigyeltek közé, hogy a választópolgárok lássák, ők is mekkora kockázatokat vállalnak. Akár azt is mondhatnánk, hogy hálával tartozunk, hogy a népszavazás ügyét a román igazságszolgáltatási és karhatalmi szervek folyamatosan napirenden tartják, így kevesebb energiát és pénzt kell ráfordítanunk a népszavazás népszerűsítésére. Ami a székelyföldi románok civil szervezeteinek s politikai képviselőinek újabb nyilatkozatát illeti, miszerint „a jelenlegi rendelkezések nem szavatolják Románia nemzetállamiságát, egységes és oszthatatlan jellegét, területi épségét, amelyet a székelyföldi magyarság autonómiamozgalma fenyeget”, végre ki kell mondanunk, hogy azok kongatják a vészharangot, akik tudják, hogy valami nincsen rendben az egységes nemzetállamisággal, áll Gazda Zoltánnak, az MPSZ Sepsi széki elnökének szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
nyomtatási verzió

magyar szemmel

Hat éve járja a maga útját a MIT
Nem lehetett beletörődni az RMDSZ sorozatos megalkuvásaiba

      – Megalakulásakor az RMDSZ utánpótlását nevelő ifjúsági szervezetnek számított a MIT, mára viszont azon civil szerveződések közé tartozik, amelyek kívülről a legtöbb borsot törik az RMDSZ-vezetőség orra alá. Hogyan került a MIT egyik végletből a másikba, erre ad különböző válaszokat ez a könyv, de miként látja a kérdést a MIT jelenlegi elnöke?
      – Valóban ez képezi a könyv egyik központi kérdését. A témában megszólaló interjúalanyok részletesen beszélnek arról, hogyan kerültek a kezdeti időszak után egyfajta ellenzékbe az RMDSZ-ben, mert olyan látásmódot, ideológiát képviseltek, amely lassan kikerült az RMDSZ csúcsvezetésének gondolkodásmódjából. Ezt az ellenzékiséget kezdetben a Reform Tömörüléssel együtt vállalták, s így igencsak kényelmetlen ellenzéket alkottak az RMDSZ fővonulata számára. Ebben a helyzetben jött volna el az SZKT-tagság megújítása 2001-ben, a Szövetség vezetői azonban nem fogadták el az SZKT-tagságra jelölt személyek listáját, mert összetétele még tovább nehezítette volna a dolgukat. Ekkor vízválasztóhoz érkezett a MIT, és hosszas viták után úgy döntött a vezetősége, nem érdemes bent maradni ebben a rendszerben, mert nincs lehetőség a megváltoztatására. Az egyik interjúalany úgy fogalmazott, hogy ha a MIT nem lép ki akkor, úgyis kirúgták volna később valamilyen ürüggyel, és valóban, így utólag visszatekintve is elkerülhetetlennek tűnik bármilyen más megoldás azok között a körülmények között.
      – Melyek voltak azok az ideológiai különbségek, amelyek belső ellenzékbe kényszerítették a MIT-et?
      – A MIT vezetősége és küldöttsége nem tudta elfogadni azokat a döntéseket, amelyeket a csúcsvezetés hozott, gondolok itt a sorozatos megalkuvásokra és a nyomásgyakorlási helyzetek kihagyására, elég, ha csak a Petőfi–Schiller körüli botrányra gondolunk. A MIT tagjai világosan látták, hogy a kormányra lépés után az erdélyi magyarság érdekein a pártérdek kerekedik felül, ezt pedig nem lehetett vállalni. Az SZKT-helyek körül kialakult vitában sem voltak hajlandóak érdemben szóba állni a MIT vezetőségével. Nyilvánvaló volt, hogy már csak egy kényelmetlen ellenzéket láttak bennük, akik már nem tudják a kellő szemléletű utánpótlást biztosítani. A MIT vezetőségének véleményére nem voltak kíváncsiak.
      – Az interjúk egyik közös vonása, hogy az egykori MIT-vezetők ma is ugyanúgy ítélik meg a kilépést, mint akkor, sem a levezénylők, sem az ellenzők nem látják másként ma sem e kérdést. Ez azt jelentené, hogy ma sem lehet egyöntetűbben megítélni ezt a lépést, esetleg senki nem hajlandó elismerni hibáit, vagy minek tulajdonítható ez a jelenség?
      – Nem mondanám, hogy ez egy megmerevedett álláspont, ezek az emberek ma többnyire olyan közegben dolgoznak, amely az akkorihoz hasonló. A MIT volt vezetői többségükben olyan közéleti szerepet vállaltak, amilyet akkor betöltöttek, ma is ugyanabban a szellemben tevékenykednek mind a szakítás ellenzői, mind pedig a támogatói. Annyira kiforrott társaság tevékenykedett már akkor a MIT-ben, hogy nagyon jól tudták, mit miért tesznek vagy mondanak, ezért nem is tartanám következetesnek, ha valaki gyökeresen megváltoztatná az akkori véleményét.
      – Sokszor és sokféleképpen elmondja az RMDSZ, hogy nincs élet rajta kívül. Mi erre az immár hat éve ellenszélben működő MIT-nek a válasza?
      – Bár nem a MIT fogalmazta ezt meg, ez a szervezet volt az, amelyik először vállalta a nyilvános szakítást az RMDSZ csúcsvezetőségével. Utána viszont volt egy kérdőjeles, megtorpanásszerű időszak, ezt én is éreztem még akkor, amikor elvállaltam az elnökséget (2003 júliusában). Az egyik legfontosabb tennivaló a MIT szerepének az újraértékelése volt, ki kellett találni, hogyan tovább, ugyanis a szakítással sokféle lehetőség veszett el, ám nyertünk újabbakat, és átalakult az egész struktúra. Megszűnt az ugródeszka-lehetőség, viszont ezzel együtt megszűnt mindenféle nyomásgyakorlás is a MIT-re, és ez látszik pl. a nyilatkozatainkban is. Az RMDSZ-en kívüli életre csak azt tudom mondani, hogy maga a MIT a legjobb példa, hogy igenis van, és nem is rossz ez az élet.
      – Az uniós csatlakozás milyen lehetőségeket kínál, hogy némileg leküzdhető legyen az RMDSZ-nek a pénzosztó rendszerek feletti egyeduralma?
      – Folyamatosan kénytelenek vagyunk új források után nézni az RMDSZ politikai lojalitás alapján működő forráselosztó rendszere miatt, azt viszont elmondhatom, hogy 2003 óta a költségvetésünk egyre nő, így egyre inkább elveszítik jelentőségüket az RMDSZ által uralt források. A csatlakozás által felkínált lehetőségekkel 2006-ig nem foglalkoztunk érdemben, jobban lekötöttek a különböző társadalmi problémák, de mostantól valószínűleg jobban odafigyelünk arra, hogy milyen alapok felett rendelkezhetünk, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy ne vesszenek kárba.
      – Egyik legérdekesebb része az interjúgyűjteménynek az akkori MAKOSZ-elnök, Borboly Csaba (ma MIÉRT-társelnök, Hargita megye tanácsának alelnöke) eltanácsolása a MIT-től, hiszen ő maga azt állítja, hogy ártatlan tehetséges ifjúként aljas leszámolás áldozata lett, hamis bizonyítékok alapján távolították el a MIT-ből, Nagy Pál pedig, az eset egyik szereplője azt állítja, nemhogy ebben az ügyben nem volt még véletlenül sem ártatlan, hanem ahogy lehetett, úgy dézsmálták a pénzeket erre a célra létrehozott fantomszervezetek létrehozásán kezdve pitiáner elszámolási csalásokig. Mit mond erről a MIT mostani elnöke?
      – Az akkori álláspontok semmiképpen sem valótlanságokon alapultak, a nyilvánosságra került kényelmetlen ügyek ma is ugyanúgy elítélendőek, mint ahogy elítélte őket az akkori vezetőség. Az akkori vádak egytől egyig bizonyíthatók, Borboly a sikkasztásra biztató leveleinek az elnökség kezébe kerülését nevezi leszámolásnak – teheti, de a tények tények maradnak. Én akkor még csak másod-harmad vonalbeli MIT-es voltam, így nem vettem részt ezekben a vitákban, mindazonáltal világos a tényállás, és teljes mértékben azonosulok az akkori elnökség döntésével.
      – Szintén a Nagy Palival készített interjúban hangzik el, hogy két tagszervezet (az OMDSZ – Országos Magyar Diákszövetség és a RODOSZ – Romániai Doktorandusok Szövetsége) csak hátráltatja a MIT-et, és inkább hagyni kellene őket a MIÉRT (Magyar Ifjúsági Értekezlet – az RMDSZ által a MIT kilépése után létrehozott kézi vezérlésű ifjúsági szervezet) felé közeledni, ha már úgyis azt szeretnék. Így áll a dolog, vagy költői túlzással állunk szemben?
      – Az tény, hogy távolról sem olyan egységes a MIT, mint ahogyan szeretnők, vagy amennyire a kívülállók annak látják. A legtöbb politikai témájú nyilatkozat kiadását belső háborgások követik, de arra is volt már példa, hogy nem maradt házon belül a konfliktus, például amikor az alkotmánymódosításról szóló népszavazás előtt a MIT nemmel való szavazásra buzdított, az OMDSZ kiadott erre egy ellennyilatkozatot. Az OMDSZ-szel az a helyzet, hogy a támogatások miatt bizonyos mértékben függ az RMDSZ-től, bizonyos projekteket közösen valósítanak meg. Emellett együttműködik a MIÉRT-tel is, az elnöksége igen gyakran cserélődik, de szinte mindig a MIT iránt bizalmatlan elnököt választanak. Ily módon az OMDSZ köztes állapotban, részben politikai kényszerhelyzetben van, ezért a MIT egyes megnyilvánulásai kellemetlenül érintik őket, és folyamatosan tiltakoznak. Valamiért mégis ragaszkodnak a MIT-tagsághoz, közben pedig megpróbálnak szakmai érvek alapján kimaradni a részben politikai, közéleti tartalmú programokból (l. biciklitúra az autonómiáért).
      – És mi a helyzet a RODOSZ-szal?
      A RODOSZ MIT-beli szerepe a múltban is valóban több évig az OMDSZ-éhez hasonló volt. A legtöbb ideig elnökségi szerepet vállaló Veres Valér nemzeti liberális szemlélete meghatározta a szervezet álláspontját a sarkalatos kérdésekben. Én ezt akkor így érzékeltem. Alelnökként ott volt Kovács Lehel, aki az akkori MIT-elnökség álláspontjával és a 2001-ben történt kilépéssel is egyetértett, emiatt utólag le kellett mondania a RODOSZ-ban és a MIT-ben betöltött szerepéről. A szervezet azonban Valér távozása után hosszú ideig nem talált olyan elnököt, aki hosszabb időszakra és odaadóan irányította volna a szervezetet. Egyébként ugyanaz a helyzet a RODOSZ-szal is, mint az OMDSZ-szel: anyagilag függ az RMDSZ-től. Emellett pedig kiemelendő, hogy a MIT küldöttgyűlésén egy szavazata van, a legkevesebbje a tagszervezetek közül.
      – Érthetetlen, hogy noha sem anyagi, sem ideológiai szempontból nem vonzó a MIT e két szervezet számára, mégis a kötelékébe tartoznak a mai napig. Mi lehet ennek a magyarázata?
      – Talán az az oka, hogy nem érkeztünk még vízválasztóhoz, illetve hogy soha nem volt ez olyan lényegbevágó kérdés. Nem kényszerítette eddig senki e két szervezetet, hogy döntsenek a MIT-hez való viszonyukról. A jelenlegi elnökségnek meg sem fordult a fejében, hogy megpróbálja úgymond kitenni ezt a két szervezetet, bizonyos esetekben mégis elvárnánk, hogy a MIT tagszervezeteként viselkedjenek, és vegyenek részt a közös munkában, akárcsak a többi tagszervezet. Tény, hogy senkinek sem könnyű néha eltekinteni a saját szervezeti kérdéseitől, de attól erős és működőképes a MIT, hogy erre mégis képes, ha a helyzet úgy hozza. Bizonyos mértékben belső ellenzéknek is nevezhető az OMDSZ és a RODOSZ, és ez nem feltétlenül rossz, csupán akkor válik céltalanná, amikor nem az építő, hanem a romboló hatású kritika érvényesül mind a retorikában, mind pedig a cselekvésben. Egyelőre a döntésekben a többséget alkotó szervezetek alakítják a MIT irányvonalát.
      – Említetted az interjúdban, hogy a MIT mintegy természetszerűleg közel került a többi RMDSZ-en kívüli szervezethez, köztük az MPSZ-hez is. Felvetődik a kérdés, hogy ha az RMDSZ külső ellenzéke egy napon képes önálló politikai erővé szervezni magát, a MIT újra bekapcsolódik a politikai életbe?
      – Nem. Véleményem szerint a MIT továbbra is olyan szerepet játszana az erdélyi magyar közéletben, mint most: ha meleg a helyzet, akkor annak a tábornak a sorait erősítjük, amelyikhez közelebb állunk, ahogy történt az elmúlt években is, de alapvetően civil szövetség vagyunk. Természetesen ez a jelenlegi elnökség nézőpontja. Örvendetes viszont, hogy az EP-választás előtti aláírásgyűjtés egyfajta első lépésként is felfogható az erdélyi magyar nemzeti oldal egységesülése felé.
      – A könyv megvásárolható a kolozsvári MIT-irodában (Petőfi / A. Iancu utca 27. szám), majd hamarosan a kolozsvári könyvesboltokban, a Székelyföldön pedig a Corvina üzletláncon keresztül.
Bagoly Zsolt
nyomtatási verzió

Immoralitás és amoralitás

      „A kommunistáknál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így hív: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek, (…) egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista. Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja” – írta a XX. századi orosz irodalom egyik legnagyobbja, Alekszandr Szolzsenyicin. Gyurcsány Ferencék országlását nézve, megerősödhetünk abban, hogy bizony Kun Béláék, Rákosiék és Kádárék ideologikus bolsevizmusa, valamint az MSZP-SZDSZ saját zsebre játszó rablókapitalizmusa erkölcsi tekintetben egy tőről fakad.
      S amit a parlamentben tapasztalhatunk nagyban, azt láthatjuk helyi szinten kicsiben.
      A tavalyi önkormányzati választások után Heves megyében patthelyzet, mandátumegyenlőség alakult ki a két tábor között, s így nem tudták megválasztani a megyei közgyűlés elnökét. A két párt között megállapodás született a testület önfeloszlatásáról és új választás kiírásáról. Ez mégsem következett be, mivel Ambrus Zoltán fideszes képviselő függetlennek deklarálta magát, majd a szocialistákkal szavazott, és megválasztották a szocialisták jelöltjét, a testület korábbi elnökét, Sóst Tamást. A www.kuruc.info nemzeti radikális hírportál szerint Ambrust megvették kilóra, s tény, ami tény, minden jel erre utal.
      Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke március 8-i keltezéssel levelet írt az MSZP választmányi elnökéhez, Simon Gáborhoz, melyben jogosan tesz fel néhány húsbavágó kérdést:
      „Az adott szó és az aláírt megállapodás megszegése után határozottan felmerül a kérdés: van-e értelme ezek után egyáltalán beszélni is az összefogás és az együttműködés bármilyen lehetőségéről?
      Elfogadhatónak tartja-e Ön, hogy a Magyar Szocialista Párt Heves megyei közgyűlési frakciója megszegte a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Heves megyei közgyűlési frakciójával kötött, majd a nyilvánosság előtt bejelentett megállapodását?
      Tud-e ezek után garanciát adni arra, hogy a Magyar Szocialista Párt és annak szervezetei a jövőben betartják az írásba foglalt szerződéseket, megállapodásokat?
      Vajon mit várhatnak a Magyar Szocialista Párttal szerződést kötő szervezetek azok után, ahogyan Önök Heves megyében felrúgták az aláírt és a nyilvánosság előtt bejelentett megállapodást?”
      A választ persze tudjuk, a kérdések retorikaiak. Garancia nincs, összefogás az ex-kommunistákkal értelmetlen, s aki velük szerződik, azt várhatja, hogy a szerződést rögtön felrúgják, ha többet remélhetnek a felrúgástól. Egyszerűen azért, mert miként Szolzsenyicin írja, nem ismerik a szégyent, az emberi méltóságot, és lelkiismeretlenek. Többségük nem immorális, hanem amorális. Azaz nem köznapi értelemben erkölcstelen, hanem erkölcs-nélküli.
Borbély Zsolt Attila
nyomtatási verzió

ünnep

Petőfi Sándor versei
Az erdélyi hadsereg

      Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk,
      A szabadság régi bajnoka!
      Bosszuálló fénnyel jár előttünk
      Osztrolenka véres csillaga.
      
      Ott megy ő, az ősz vezér; szakálla
      Mint egy fehér zászló lengedez;
      A kivívott diadal utáni
      Békeségnek a jelképe ez.
      
      Ott megy ő, a vén vezér, utána
      A hazának ifjusága mi,
      Igy kisérik a vén zivatart a
      Tengerek szilaj hullámai.
      
      Két nemzet van egyesűlve bennünk,
      S mily két nemzet! a lengyel s magyar!
      Van-e sors, amely hatalmasabb, mint
      E két nemzet, ha egy célt akar?
      
      Egy a célunk: a közös bilincset
      Összetörni, melyet hordozánk,
      S összetörjük, esküszünk piros mély
      Sebeidre, megcsufolt hazánk!
      
      Küldd elénk, te koronás haramja,
      Légiónként bérszolgáidat,
      Hogy számodra innen a pokolba
      Holttestökbül építsünk hidat.
      
      Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk,
      A szabadság régi bajnoka!
      Bosszuálló fénnyel jár előttünk
      Osztrolenka véres csillaga!
      
      Bánfihunyad, 1849. március 26-27.
nyomtatási verzió

Megint beszélünk, s csak beszélünk...

      Megint beszélünk s csak beszélünk,
      A nyelv mozog s a kéz pihen;
      Azt akarják, hogy Magyarország
      Inkább kofa, mint hős legyen.
      
      Dicsőségünknek kardja! csak most
      Készültél s már a rozsda esz.
      Meglássátok, maholnap minden
      Az ó kerékvágásba’ lesz.
      
      Ugy állok itt, mint a tüzes ló,
      Mely föl vagyon nyergelve már,
      S prüsszögve és tombolva ott benn
      Fecsegő gazdájára vár.
      
      Nem a tettek terén fogok hát,
      Mint egy csillag, lehullani?
      Megfojtanak majd a tétlenség
      Lomhán ölelő karjai?
      
      S nem lenne baj, ha magam volnék,
      Hisz egy ember nem a világ,
      De ezer és ezer van, aki
      A zablán tépelődve rág.
      
      Óh ifjaink, óh én barátim,
      Ti megkötött szárnyú sasok,
      Láng a fejem, jég a szivem, ha
      Végigtekintek rajtatok!...
      
      Föl, föl, hazám, előre gyorsan,
      Megállni féluton kivánsz?
      Csupán meg van tágítva rajtad,
      De nincs eltörve még a lánc!
      
      Pest, 1848. április
nyomtatási verzió

A magyarok istene

      Félre, kislelkűek, akik mostan is még
      Kételkedni tudtok a jövő felett,
      Kik nem hiszitek, hogy egy erős istenség
      Őrzi gondosan a magyar nemzetet!
      
      Él az a magyarok istene, hazánkat
      Átölelve tartja atyai keze;
      Midőn minket annyi ellenséges század
      Ostromolt vak dühhel: ő védelmeze.
      
      Az idők, a népek éktelen viharja
      Elfujt volna minket, mint egy porszemet,
      De ő szent palástja szárnyát ránk takarta,
      S tombolt a vihar, de csak fejünk felett.
      
      Nézzetek belé a történet könyvébe,
      Mindenütt meglátni vezérnyomdokát,
      Mint a folyóvízen által a nap képe,
      Áthuzódik rajta aranyhíd gyanánt.
      
      Igy keresztüléltünk hosszu ezer évet;
      Ezer évig azért tartott volna meg,
      Hogy most, amidőn már elértük a révet,
      Az utósó habok eltemessenek?
      
      Ne gondoljuk ezt, ne káromoljuk őtet,
      Mert káromlás, róla ilyet tenni fel,
      Nem hogy egy isten, de még ember sem űzhet
      Ily gunyos játékot gyermekeivel!
      
      A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke,
      S büntetéseit már átszenvedte ő;
      De erénye is volt, és jutalmat érte
      Még nem nyert... jutalma lesz majd a jövő.
      
      Élni fogsz, hazám, mert élned kell... dicsőség
      És boldogság lészen a te életed...
      Véget ér már a hétköznapi vesződség,
      Várd örömmel a szép derült ünnepet!
      
      Pest, 1848. április
nyomtatási verzió

Fekete-piros dal

      Hagyjátok el azt a piros-fehér-zöld színt,
      Lejárt az ideje!
      Más szín illeti most a magyar nemzetet:
      Piros és fekete.
      Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
      Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
      
      Kicsiny sziget vagyunk tenger közepében,
      Erős vihar támad,
      Mindenfelől jőnek és megostromolják
      A habok hazámat,
      Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
      Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
      
      Készül az ellenség; és mi készülünk-e?
      Mit csinál a kormány?
      Ahelytt, hogy őrködnék, mélyen, mélyen alszik
      Fönn a haza tornyán.
      Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
      Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
      
      Fönn a kormány alszik, mi pedig itt alant
      Vígadunk, dőzsölünk,
      Mintha mind a három isten nem gondolna
      Mással, csak mivelünk.
      Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
      Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
      
      Eszembe jut Mohács, az a szomorú kor!
      Akkor is így tettünk,
      Terített asztalnál telt poharak körül
      Bút és bajt feledtünk.
      Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
      Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
      
      Mohács, Mohács!... tarka lepke, gondtalanság
      Röpködött előttünk,
      Azt űztük, pedig már a török oroszlán
      Elbődült mögöttünk.
      Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
      Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
      
      Hol lesz az új Mohács? hol megint húszezer
      Magyar vitéz vész el,
      Mérföldekre nyúló rónát borítva el
      Kiomló vérével.
      Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
      Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
      
      Hol lesz az új Mohács? ahol megint lemegy
      Majd a haza napja,
      S háromszáz évig vagy talán soha többé
      Arcát nem mutatja!
      Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
      Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.
      
      Pest, 1848. május
nyomtatási verzió

A gyáva faj, a törpe lelkek...

      A gyáva faj, a törpe lelkek,
      Kik nem szégyenlik magokat
      Sápadni, ha kezemben a lant
      Egy-egy merészebb hangot ad,
      Ha a közelgető viharnak
      Megérint hírmondó szele,
      S dalom, mint elkapott madár, a
      Földről magasba száll vele.
      
      A vész csak készülőben van még,
      És nem szakít le egyebet,
      Mint ajkamról egy-egy hangos szót,
      A fákról egy-egy levelet;
      Hah, majd ha minden erejével
      Fog dúlni és üvölteni,
      S szivem mélyét forgatja föl s a
      Fát gyökerestül tépi ki!
      
      Mit mondotok, mit tesztek akkor,
      Ha a világnak sarkai
      Földindulástul, mennydörgéstül
      Tőből meg fognak ingani,
      Ha összevesz, mint négy vadállat,
      És pusztít mind a négy elem,
      S én vérbe mártott lantomat majd
      Véres kezekkel pengetem!
      
      Pest, 1848. május
nyomtatási verzió

A nemzethez

      Konduljanak meg a vészharangok!
      Nekem is egy kötelet kezembe!
      Reszketek, de nem a félelemtől;
      Fájdalom és düh habzik szivembe’!
      
      Fájdalom, mert düledék hazámra
      Uj viharnak közeledtét látom,
      És düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert
      Nem szakad le szemünkről az álom.
      
      Pillanatra fölriadt e nemzet,
      S szétnézett, mi zaj van a világban?
      És a másik oldalára fordult,
      S mostan ujra aluszik javában.
      
      Ébredj, ébredj, istenverte nemzet,
      Aki ott az elsők közt lehetnél,
      S kárhozatos lomhaságod által
      Mindig hátul és alant hevertél!
      
      Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
      Soha többé nem lesz ébredésed,
      S ha ébredsz is, annyi időd lesz csak,
      Míg nevedet sírkövedre vésed!
      
      Föl, hazám, föl! százados mulasztást
      Visszapótol egy hatalmas óra,
      „Mindent nyerni, vagy mindent veszítni!”
      Ezt írjuk föl ezer lobogóra.
      
      Oly sokáig tengődtünk mi úgy, hogy
      Volt is, nem is a mienk az ország;
      Valahára mutassuk meg már, hogy
      Senkinek sincs semmi köze hozzánk.
      
      Vagy ha végzés, hogy el kell enyésznünk,
      Irtsanak ki hát ezen világból!...
      A haláltól, nem tagadom, félek,
      De csupán a becstelen haláltól.
      
      Haljunk meg, ha nem szabad már élnünk,
      Haljunk meg oly szépen, oly vitézül,
      Hogy azok is megsirassanak, kik
      Eltörölnek a földnek szinérül!
      
      Legyen olyan minden ember, mintha
      Zrínyi Miklós unokája volna,
      Harcoljon ugy minden ember, mintha
      Egyedül rá támaszkodnék honja!
      
      Oh de akkor, akkor nem veszünk el,
      Akkor élet és dicsőség vár ránk,
      Akkor saját örök birtokunk lesz,
      Ami után eddig csak sovárgánk.
      
      Föl hazám, föl nemzetem, magyar nép!
      Lépj a síkra gyorsan és egyszerre,
      Mint a villám oly váratlanúl és
      Oly erővel törj ellenségedre.
      
      Hol az ellen, kérdezed? ne kérdezd,
      Mindenütt van, ahová tekintesz,
      S legnagyobb és legveszélyesebb az,
      Ki mint testvér símul kebleinkhez.
      
      Köztünk van a legnagyobb ellenség,
      A cudar, az áruló testvérek!
      S egy közűlök százakat ront el, mint
      A pohár bort az egy cseppnyi méreg.
      A halálos itéletet rájok!
      Százezerszer sujtson bár a hóhér,
      Bár a házak ablakán foly is be
      Az utcáról a kiáradó vér!
      
      Könnyü bánni külső elleninkkel,
      Ha kivesznek e belső bitangok...
      Félre most, lant... futok a toronyba,
      Megkondítom azt a vészharangot!
      
      Pest, 1848. augusztus
nyomtatási verzió

Forradalom

      Haloványul a gyáva szavamra... dalom
      Viharodnak előjele, forradalom!
      
      Szomorúk az idők, a napok feketék,
      Odahagytak atyáid, o nemzet, o nép!
      
      Csak azért szakitád le bilincseidet,
      Hogy ujabb nehezebb vas eméssze kezed.
      
      Födi még beteg arcod az egykori por,
      S ime sorsod ujonnan a porba tipor.
      
      Nem a sors, nem a sors, de saját fiaid
      Akaratja, mi újra lealacsonyit.
      
      Ez a vétek amily cudar és iszonyú,
      Iszonyúbb legyen érte az égi boszú!
      
      Lealázod-e, oh haza, szent fejedet?
      Piszok űlje a hír koszorúja helyett?
      
      Mielőtt az erőszak igába fogat,
      Kaszabold le, hazám, nyakadat te magad.
      
      Tegye láncra a zsarnok a holttetemet,
      Diadalma legyen temetői menet.
      
      Hol elásnak, a domb neki trónja legyen
      S gyakoroljon erőt siri férgeiden!
      
      De te, oh haza, nem hagyod el magadat,
      Haragod tüze arcaidon kigyuladt,
      
      Kezed ott van a kardon, a markolaton...
      Ki fog élni, ha nem te, dicsőn szabadon?
      
      Szaporán ide, kedvesem, ajkaidat,
      S te fiú, szaporán ide a poharat!
      
      Mire elfogy a bor, mire csattan a csók,
      Jeladásra emelhetik a lobogót.
      
      Haloványul a gyáva szavamra... dalom
      Viharodnak előjele, forradalom!
      
      Pest, 1848. augusztus
nyomtatási verzió

A székelyekhez

      Köröskörül sötét felhő az égen,
      Egy magányos csillag ragyog középen.
      Az a csillag ott a magyar nép képe,
      Kit idegen népek vettek középre.
      
      Nagy a világ, és testvérünk nincs benne,
      Nincsen, aki bajainkban részt venne.
      Dehogy testvér a magyarhoz a világ!
      Ellensége minden ember, akit lát.
      
      Ha a magyar is elhagyja a magyart,
      Nem lesz akkor olyan, aki vele tart,
      Ugy eltűnik, mint az égrűl a csillag,
      Ha a sötét felhők reáborulnak.
      
      Föl, székely, föl, közös az ellenségünk,
      Tinektek is az árt, aki minékünk,
      Az vert vasra titeket, aki minket,
      Együtt törjük szét a közös bilincset!
      
      Mert végtére szabadokká kell lennünk;
      Hadd legyen az egész világ ellenünk!
      Bennünket az még kétségbe ne ejtsen,
      Hisz velünk van az igazság s az isten.
      
      Mutassuk meg: a magyar nem olyasmi,
      Mint a gyertya, mit el lehet oltani;
      A magyarnak élnie kell örökké,
      És nem szabad rabnak lennie többé!
      
      Föl, székely, nézz szembe az ellenséggel;
      Ki néz vele szembe, ha nem a székely?
      Hisz a székely ősapja volt Attila,
      Kit úgy híttak, hogy az isten ostora!
      
      Hiába, Bécs, hiába van gazságod,
      Küldheted ránk a rácot, a horvátot;
      Állani fog, állani fog Magyarhon,
      Élni fogunk, élni fogunk szabadon!
      
      Pest, 1848. szeptember
nyomtatási verzió

Jegyzetek a nyelvi hazaárulásról
Lehet lehetetleníteni

      A gyurcsánymagyar beszéd egyik legelcsépeltebb közhelye az, hogy „rohanó korunkban” erre sincs idő meg arra sincs idő. Az ember azt várná, hogy a rohanó kor embere afféle távirati stílusban fejezi ki magát, kerüli a terjengést, a bőbeszédűséget, a szócséplést, a kétértelműséget, egyszerűségre, tömörségre, szabatosságra, gazdaságosságra törekszik, ha szóra nyitja ajkát. Minő balhiedelem! Minél kevesebb az ideje, annál szószátyárabb, lepcsesebb szájú, fecsegőbb, szószaporítóbb a mocsári magyar, annál homályosabb, pontatlanabb, pongyolább, terjengősebb a nyelvezete. Ha több nyelvi eszköz közül választhat (márpedig a nyelvben rendszerint ez a helyzet), mérget vehetünk arra, hogy a legnyakatekertebbet, legmesterkéltebbet, legterjedelmesebbet, legalkalmatlanabbat választja.
      A gyurcsánymagyar nyelvben hemzsegnek az állítmánypótlékok vagy pótállítmányok, az olyan állítmányi szerepű igék vagy szószerkezetek, amelyek eredeti értelmüket jóformán elveszítették, ezzel szemben bitorolják egész sor más kifejezés jelentését. A kaftános-pufajkás médiában, melyet nagyrészt a legkülönfélébb gyűlésekről, értekezletekről, vitadélutánokról, rendezvényekről, megemlékezésekről, ünnepségekről, országházi ülésekről és egyéb „eseményekről” vagy „alkalmakról”, azaz dumagyárokról meg pótcselekvésekről szóló tudósítások töltenek meg, ma már alig van mondat, amelyben sor ne kerülne valamire. A sor kerül rá valósággal létigévé nőtte ki magát ebben az elfajzott nyelvben. Sor kerül a szoboravatásra, a házszentelésre, a kerekasztal-megbeszélésre, a határozathozatalra, a megállapodásra és a kenyértörésre, a csatlakozásra és a kiválásra, a kitüntetésre és a megbélyegzésre, a lomtalanításra és a gombfocimeccsre és akármire a kerek világon. Mégpedig nem azért kerül sor mindezekre, mert (a kifejezés sajátos értelme szerint) éppen eljött volna az idejük, mert rajtuk a sor, hanem azért, mert a sor kerül rá két szóból és határozói vonzatból álló nehézkes kifejezés ugyan, de bármire kényelmesen ráhúzható, a mocsári magyarnak nem kell törnie a fejét, hogy a szóban forgó „eseményt” megrendezik-e vagy megtartják, esetleg csak megesik, megtörténik, lezajlik, lefolyik, volt, lesz, van.
      A kerül önmagában, a sor nélkül is igen gyakran ilyen pótállítmányi szerepet tölt be a gyurcsánymagyarban: az égvilágon mindenre és mindenkire rámondják, hogy megrendezésre (sőt: lerendezésre) kerül, bemutatásra kerül, elintézésre kerül, végrehajtásra kerül, megszüntetésre kerül, kivitelezésre kerül, elbocsátásra kerül, megkérdőjelezésre kerül, megsemmisítésre kerül és így tovább. Nem nehéz ebben az ocsmány beszédmódban fölismerni a kommunista eredetet. Miután a nyelvészet buzgó mócsingjai (akik ma minden magyartalanságra áldásukat adják) kiirtották nyelvünkből a szenvedő igeragozást mint idegenszerűséget (-tatik, -tetik magyarban nem használtatik!), az önkényuralom nyelvi diktátorai meg az alanyt vették üldözőbe (még az általános alanyt is), mert a legtöbbször nem akaródzott nekik elárulni, ki is végzi vagy végezteti a cselekvést az osztály és felelősség nélküli társadalomban. És mivel szenvedő igealakokkal már nem élhettek, kapóra jött nekik a kerül az alany elkerülésére.
      Dunát lehet rekeszteni afféle híradásokkal, hogy az emberek részt vesznek abban, amit csinálnak, pontosabban, amit ők maguk vagy egyedül ők csinálnak. A színtársulat részt vesz saját körútján, a csapatok részt vesznek saját mérkőzésükön, az osztály részt vesz saját kirándulásán, a politikus részt vesz saját sajtótájékoztatóján, a pap részt vesz a misén, amelyet celebrál, a tudós pedig „tudományos önképzésben vesz részt”. Helyes magyarsággal természetesen a színtársulat körutazást végez, a csapatok megvívják a mérkőzést, az osztály kirándulásra megy, a politikus sajtótájékoztatót tart, a pap misét mond, szegény tudós meg tudományosan képezi magát, nem pedig részt vesz benne.
      Hasonló terpeszkedő állítmánypótlék a lehetővé tesz, lehetetlenné tesz: „a jogszabály lehetővé tette az önkormányzatoknak, hogy megadóztassák a határátkelést”; „a jogszabálytervezet bevezetné a regionális nyelv fogalmát, ami lehetővé tenné, hogy az orosz és további 13 kisebbségi nyelv – köztük a magyar – jogi státusra tegyen szert”; „ismertette vele, mint tették itt erkölcsileg és tényleg is lehetetlenné a munkáját” (utóbbi Imre Kertész tollából). Azt kellett volna mondani: a jogszabály felhatalmazta az önkormányzatokat, hogy megadóztassák a határátkelést; a jogszabálytervezet bevezetné a regionális nyelv fogalmát, ami megengedné, hogy az orosz és további 13 kisebbségi nyelv – köztük a magyar – jogi státusra tegyen szert; ismertette vele, mint hiúsították meg itt erkölcsileg és tényleg is a munkáját. Máskor effélék kívánkoznak a lehetővé tesz helyébe értelem szerint: elősegít, előmozdít, előidéz, előrevetít, kibontakoztat, kicsíráztat, kivirágoztat, utat nyit, teret ad, közrejátszik, közreműködik. Gyakran a lehetőség sem elég otthonosan lötyögős, nem eléggé pongyola a mocsári magyarnak, ezért a létbeli bizonytalanságot megkétszerezve, még egy ható igét rendel a lehet vagy származéka mellé: „lehetővé teheti”; „annak lehetősége, hogy a gyümölcs beérhessen”; „tegyük lehetővé az iratok megismerhetőségét”; „lehetővé teszi, hogy hasznosíthassák”; „az elkerülhetőség lehetősége”; „a tábor lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalok megbarátkozhassanak egymással”; „az a lehetőség, hogy az RMDSZ demokratikus szervezetté válhasson, elenyésző”. Mondanunk sem kell, hogy elegendő lett volna annyit mondani: lehetővé teszi; a lehetőség, hogy a gyümölcs beérik; tegyük lehetővé az iratok megismerését (vagy tegyük megismerhetővé az iratokat); lehetővé teszi hasznosítását; az elkerülhetőség; a tábor lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalok megbarátkozzanak egymással (még jobb: a táborban a fiatalok megbarátkozhatnak egymással); elenyésző a lehetősége, hogy az RMDSZ demokratikus szervezetté váljék.
      A szócsalád legocsmányabb szörnyszülöttje kétségkívül a szintén fölöttébb divatos ellehetetlenít, ellehetetlenül és főnévi származékaik, az ellehetetlenítés, ellehetetlenülés. Semmi egyébbel nem tudom magyarázni e szavak térhódítását a tönkretesz, leépít, megfojt, meghiúsít, agyonnyom, eltipor, szétzúz, kiéheztet, kizsigerel, lehengerel stb. és névszói párjuk rovására, mint a gyurcsány leküzdhetetlen vonzódásával a nyomasztó alaktalansághoz. Szájzárával küszködve, tikkadó nyelvvel és az azonos tövű szavak figura etimologica nevű stílusalakzatáról mit sem tudva, a gyurcsány már ezt a lepedékes szógaluskát is kiöklendezte magából: el lehet lehetetleníteni.
K. Jakab Antal
nyomtatási verzió

Hóstáti sorsok Kolozsváron 3.
Kilinék tragédiája

      Bárki nekem szegezhetné a kérdést, méghozzá jogosan: Miért éppen a Kilinéké? Miért nem a Szilágyiaké, a Hunyadiaké, a Katonáéké, a Tárkányiaké, vagy Gomboséké, Hatháziaké, vagy a Szöllősieké…? Uram Isten! Van-e még hely, hova felsorolni azt a sok hóstáti családnevet, melyek viselőinek az elmúlt fél évszázadban csupán megpróbáltatást, keserűséget, megalázást tartogatott osztályrészül a sors. Nehéz, földmunkához szokott, kérges tenyerüket hányszor kulcsolták össze, immár nem hálaadásra a mennybélihez, hanem irgalomért fohászkodva, bütykös ujjaikkal morzsolva ki szemük sarkából a keserűség könnyeit. Nagy pusztítás volt. Igazi tatárdúlás, törökveszedelem.
      Kilin Miklós abból a hóstáti házból indult el, amelyik az Endre király (Jobbágy, Aranyos) utcán talán emlékeztetőül maradt meg régi időkre, a jobb oldali betonrengetegben, ha a Pupi dombról a Porondbánya felé ereszkedünk. Miklós a katonaság után fiatal házasként a Borháncs úti telkére épített új házat. Háta mögött, tűzfal tűzfalhoz ragasztva, egykori játszótársa, Szilágyi Gyuri épített hasonlót. Ez a külváros abban az időben több gazdasági területet foglalt magában, mint beépítettet. Miklós is ezt tartotta szem előtt, hiszen a ház végétől hosszú kert nyúlt le, enyhén lejtősen, kitűnő szöget alkotva a rátűző napsugarak befogására.
      Minden a tervezgetésnek megfelelően alakult. Az építkezés 1952-ben kezdődött. Előbb egy szoba, majd még egy, aztán konyha, előttük hosszú veranda épült egy szorgalmas évtized alatt. Miután megkapta a hatóságoktól a befejezési engedélyt, az utca felé még egy hatszor hatos szobát húzott fel, ami végleg megadta az épület formáját. 1962-ben készen állt a ház csinosan, bizalomgerjesztőn és önbizalmat adóan. Sok apró palántát ültettek, gyomláltak, öntöztek, átültettek, amíg ezt megvalósították, de úgy érezték, megérte. Közben megszülettek a lányok is. A ház megtelt az apróságok boldog nevetésével, új tartalmat adva szüleik életének. Környezetükben hasonló hóstáti gazdák építkeztek, szomszédok, jó barátok, akik jó szívvel segítettek egymáson, ha szükség volt rá.
      Aztán a hatvanas évek elején kezdtek vészjósló felhők gyülekezni a város keleti felén, ami később a gazdák létét hosszabb távon kétségessé tette. Ekkor indult meg a város északi és keleti felén a Bivalyrétnek, a Porondbánya környékének, a Pata utca és az Eperjes tere erre eső részének feldúlása. Fura és zavaros helyzet alakult ki. Ebben az időszakban kényszerítették be, álságos rábeszéléssel, büntetésekkel, itt-ott veréssel a hóstátiakat a megalakuló társulásokba. A gazdák ódzkodásán, ellenállásán, ellenszenvén okulva, a hatalom úgy látta jónak, ha mézesmadzagként juttat valamit a földjükből kisemmizett hóstátiaknak. Ez volt az úgynevezett kerthelyiség. (Nem tévesztendő össze sokkal kellemesebb alteregójával, ahova mások szórakozni jártak.) Kaptak személyenként 30 ár földet. Hogy ne legyen túl édes az ajándék gyümölcse, emlékezik Kilin Miklós immár fanyar mosollyal, megszabták, hogy ki mit és mennyit kell hogy termeljen ezen a nadrágszíj földterületen. Segítséget is kaptunk, mondja Miklós. A traktor húzott száz méter hosszan három sor murkot, öt sor petrezselymet, tíz sor hagymát, káposztát. Okos emberek (és humorérzékkel megáldottak) ki is számították, hogy mennyi legyen a termés! Ha ősszel nem volt meg az előirányzott, jövőre „kampec” kerthelyiség, mondja kacagva Mihály. De ha kérezkedtek sajátjukat megdolgozni a társulásban basáskodó „domnu inzsinyer”-től, a válasz rendszerint „nu se poate” volt. Indok: kell a kollektívben a munkaerő.
      Aztán, mintha az ilyen raboknak szabott munka nem lett volna elég idegtépő, egy napon megjelentek a Borháncs úti házak mögött a buldózerek. Mintegy vezényszóra, megindultak a pokol gépei és összegyalulták a melegágyak deszkapalánkjait, üvegfedeleiket rámástól, palántát, termést, porganét, finom termőföldet.
      Hitetlenkedve, elakadt lélegzettel, összeszorított ököllel bámultuk az iszonyú pusztítást, emlékezik komor tekintettel Kilin Miklós. Az ördögöt megtestesítő, lelketlen napszámosok, talán Moldvából jöttek, röhögve szedték az ujjnyira zsendült uborkát, belegázolva a káposzta-, paradicsom- és többi palántákba. Nemsokára megjelentek a hivatalosságok is, a városrendészettől, a néptanácstól, köztük Roştaş mérnök, egy Hohendorf nevezetű szintén mérnök és Bartha Gyula főmérnök. Ez utóbbi olaj volt a tűzre. Kilin Manci, Miklós felesége, kétségbeesésében zokogva, sikoltva esett neki, s miközben köpenye gallérját rángatta, dühödten ordította, magából kikelve:
      – Maga! Maga, mint magyar ember, mit szólna, ha én bemennék a maga házába, és összevissza zúznék mindent? Ember maga?
      A lakonikus, de talán árnyalatnyi sajnálkozást sejtető válasz ennyi volt:
      – Nézze, Kilinné, ez nem az én akaratom. Ez az állam parancsa. Nem tehetek mást. Végre kell hajtanom a parancsot.
      És azzal továbbállt. Valójában mit is tehetett volna?
      Lebontották a pajta felét, az ólakat, ketreceket. A lovat levitte a Gyárfás Jenő utcába, sógorához, Katona Jóskához. Siettették az elköltözéssel is. A saját földjén felépített négyemeletes tömbházban kínáltak lakást. Sokáig gondolkodott, reménykedve, hátha mégis maradhatnak. De az utca szemközti oldalán lakó Szászék esete intő példa volt. Őket felhívták a néptanácshoz, családostul, gyermekestől, úgymond megbeszélésre. Aztán kezükbe nyomták az új személyi igazolványt és útnak engedték őket. Mire hazaértek, házuknak csak hűlt helyét találták, bútoraikat, összedobált dolgaikat meg a járdán, a volt házuk előtt.
      Közben a felettes szervek jobb ügyhöz méltó buzgalommal küldözgették Mihálynak a büntetéseket, ezért, azért. Végül megfenyegették, hogy azt a 39 000 lejt is elveszti, amit a lebontandó házért megszabtak kárpótlásként (!), ha 48 óra alatt nem veszi át, és el nem költözik. A Borháncs úton kapott lakást egy toronyblokki kakasülőn és a Duna utcában házhelyet. 34 000 lejért megvette saját házának a bontott anyagát. Mire építeni akart, megtagadták a gázszolgáltatást. Elpocsékolta a megvásárolt anyagot.
      Hasonló helyzetben voltak szomszédjai is, a környékbeli hóstáti gazdák, köztük Szilágyiék, Hunyadiék és mások. Sógorának, Kerekes Istvánnak a háza úgy maradt ott, miután minden körülötte lévő parcelláit elvették, a betonrengeteg közt, hogy jóformán levegőhöz sem jutott. Nem is bírta sokáig. Egy napon a küszöbön ülve, sötét arccal még felkínálta a lovát Mihálynak, lemondóan dobva el cigarettacsikkét. Aztán másnap a padláson végzett magával.
      A családból Mihály lányai hajlottak arra, hogy a blokkban maradjanak, de a szülők már nehezen bírták a megpróbáltatásokat. Reggel hatkor a Borháncsról a Gyárfás Jenő utcába ment Mihály a lovat ellátni, a „hegy alján”, a Borháncsi út alján felvette Mancit, a feleségét a napi étellel, majd onnan a kollektívbe indultak. Este fordított sorrendben ugyanaz. Embert próbáló, fárasztó gürcölés volt. Manci mind több nyugtatót szedett. Idegei lassan felőrlődtek. A gondtalan, valamikor szép jövőt dédelgető álmok úgy elszálltak, mintha egy meséskönyv lapjait vetették volna a tűzbe egyenként.
      Közben, pislákoló reménysugárként, sikerült megvásárolni a Kemény Zsigmond (Tache Ionescu) utcában a Szabó-féle hóstáti házat, szép kis kerttel, pajtával, csűrrel. Ez a ház is tragédia folytán szabadult félig-meddig fel. Szabó Istvánt, valamikor a Mihály násznagyát, ugyanúgy kiforgatták földjeiből, mint a többi gazdát. Az ereje teljében lévő embert kivezényelték a Szent János kút mellett létesített tehenészethez, őrizni és gondozni az állatokat. Volt ideje – vesztére – sokat gondolkozni. Végül is megpróbáltatásainak önkezűleg vetett véget. Otthonában a fészer tartógerendájára akasztotta fel magát.
      A költözködés, a hányattatás, a kollektívba való rohanás, a normarendszer, a kerthelyiségben való vesződés, a gazdaságuk, létük szétzilálása mind több és több nyugtató, gyógyszer szedésére ösztönözte Mancit, a szép hóstáti asszonyt, aki végül is ennek esett áldozatául.
      Szilágyi Gyuri, a hajdani szomszéd emlékezik arra, hogy ugyancsak 1965-ben akasztotta fel magát Butyka Sándor, akinek házát elsőnek bontották le, valahol az első pengeblokk helyén, a Pata utca bal oldalán. Ugyanerre a sorsra jutott Bányai Feri, akinek szép háza a Magyar utcában volt, éppen az Alina üzletsor helyén.
      Az Igazság című lap 1971. szeptember 30-i számában drámai cikk örökíti meg Kilinék házának lebontását. „A ház ott állt valahol, a Borháncs út közepe táján. Újnak tűnt, legalábbis jól gondozottnak… Egy asszony állt mindig a kapujában. Sovány volt, ösztövér termetű, napégette-szélfújta arcú. Délutánonként, kora estéken, kiült a kapuba és zöldséget árult. Friss salátát, zöldhagymát, savanyú káposztát, új pityókát, murkot, paradicsomot, mikor minek volt szezonja. Néha mezei virágot is… Aztán tovább növekedett a negyed. Gyérültek az apró házak. A kapuban álló asszony mögött és mellett is toronydaruk, földkotrók, csúszózsalus behemót szerkezetek jelentek meg…
      Először a fészert, pajtát, szénaboglyát hordták el, majd a házhoz ragasztott nyári konyhát. Egy nap aztán hiába kerestem a kis házikót, nem volt sehol. Helyén malteres téglahalom – a tegnapi fal. Hanem a kapu, az megmaradt. S zöldséges kosarai között, fakó piros kendőjében, délután ott állt most is az asszony. Nagy fazékban főtt kukorica gőzölgött, s akár a tegnap, kosarak sorakoztak…
      Reggelenként, ha a zsúfolt huszonkettes busz ablakán kitekintek, értelmetlennek tűnik ez a semmit sem védő, sehová sem vezető kapu. Délután, hazajövet, már másképp látom.
      Konok kitartással, tele kosarai között ott áll az asszony. Így már értelme és rendeltetése van a ház nélküli kapunak…”
      A cikket Fenyédi Péter írta. Az asszony, aki rendületlenül árulta portékáit, Kilin Mancika volt.
Tatár Zoltán
nyomtatási verzió

agora

Tisztelt K. Jakab úr!

      Nevét még az Utunk korszakából ismerem és azóta számon tartom, ugyanakkor örülök, hogy kedvenc erdélyi tájékozódási fórumom, az Erdélyi Napló hasábjain is folyamatosan találkozhatom Önnel. 1998-ban a Stúdium Kiadónál megjelentetett Magyar irodalom Bánffy Miklóstól Szilágyi Domokosig c. kötete becses könyveim közé tartozik többek között azért is, mert a hosszantartó ideológiai prés következtében a deformált „szakma” által kialakított és fenntartott hiteltelen szellemi életünk mai napig elhúzódó értékveszteségei során megjelenik ez a kötet, címlapján váratlanul a felejthetetlen Mester – Bánffy gróf – elegáns arcképével, majd szinte értékítéletként, megkésett egyedi adósságtörlesztésként őt a személyek sorában elsőként tárgyalja. Valóban, az áldott emlékű Bánffy gróf első az elsők között, sok feladat vár még ránk, hogy alakja végre elfoglalhassa méltó helyét művelődéstörténetünkben – mert az ilyen önmagát kinevező, minden erdélyi görbe fánál unos-untalan fontoskodó, nyilatkozó „Erdély-szakértőtől”, Pomogátstól és hiteltelen erdélyi holdudvarától ezt hiába várjuk.
      E heti számukban megjelent írása – Mit kíván a magyartalan nemzet? – igen megtetszett, hiszen ez az a hang – vitriolos cinizmus finoman átszőve intellektuális humorral –, amely mindegyik diktatúrában fenntartott minket és tipikus közép-kelet-európai copyright termék, ami óriási előnyünk, hiszen míves önkifejezésünk, önvédelmünk elengedhetetlen tartozéka, szellemi termékeink jellegzetes, utánozhatatlan, finoman cizellált „ornamentikája”.
      Úgy hallottam, a közelmúltban kötete jelent meg – remélem, errefelé is kapható lesz.
      Tisztelt K. Jakab úr – engedje meg, hogy régi ismeretlen ismerőseként tiszteletem jeléül, melegen megszoríthassam kezét, további munkájához jó egészséget erőt, sok sikert kívánjak.
Üdvözlettel Bartha László
Budapestről, a „műveleti terület” közvetlen szomszédságából
nyomtatási verzió

Erdély = Magyarország

      Én a megmaradt Magyarországon születtem és nőttem fel. Az előző érában nem gyakran merült fel, és nem is olyan súllyal az elcsatolt részek kérdése, és így mint állampolgár nem szembesültem olyan intenzitással a kérdéssel, mint amilyennel illett volna.
      Úgymond éltem a naiv, gondolat és nemzeti érzés nélküli életemet.
      Bár nem teljesen igaz, amit az előbb leírtam, mert azt az országot, melyet akkor Magyarországnak ismertem, azt szerettem, és büszke voltam rá, és fűtött is bizonyos nemzeti hév. Ám ez a hév a mai határokig tartott, és ott, mint ami jól végezte dolgát, megállt.
      Mai fejemmel kissé máshogyan látom Magyarországot.
      A történelmi igazságtalanság, az a primitív gőg, mellyel elbántak egy nemzettel, az felháborít.
      Örök szégyen a történelem lapjain, és akik ezt tették, azok nemzetgyilkosok.
      Nem a harag mondatja ezt velem, hanem az igazságért kiáltó magyar szív.
      Magyarország mindig szálka volt Európa szemében, és kezdettől az elpusztítására törekedtek.
      Megölték királyainkat, és idegen rablókat ültettek a nyakunkba.
      Nyugatnak nem volt szüksége egy erős, egységes magyar nemzetre ezen a fertályon.
      Nosza, szedjük darabokra. Ezzel megadták a kegyelemdöfést. Legalábbis ők azt hitték, és talán most is azt hiszik.
      Pedig van remény, hogy a magyar név méltó helyre kerüljön a világban.
      A varázsszó ez: NEMZETI ÖNTUDAT.
      Kötelesek vagyunk vállalni magyarságunkat a vele járó minden kötelességgel.
      Magyarnak lenni érték, és nem szabad úgy beszélni róla, mint értéktelen adományról, ami nem ér semmit, és adott esetben egy tányér lencséért eladhatom.
      Meg kell értenünk, hogy ez egy kincs, amit őriznünk kell.
      Semmivel nem vagyunk kevesebbek, mint egy angol vagy német.
      Van valami, ami még a nemzeti öntudatnál is fontosabb. Ez a HIT. A mi szentséges keresztény hitünk. Egyedül Isten tud megtartani egy nemzetet. Isten áldása nélkül minden csak emberi erőlködés marad, és nem érhet el komoly változást. Tehát HIT és NEMZETI ÖNTUDAT.
      Ne engedjük, hogy a mai Magyarország és Erdély között ellenségeskedés legyen, és ellenségeink rajtunk gúnyolódjanak, mondván, amíg magyar a magyart üti, addig nyugodtak lehetünk.
      Változtassunk hangnemet. Ne a harag és a gyűlölet legyen a hangszín közöttünk.
      Gyertek el és szólítsátok meg az embereket. Mutassátok meg magatokat, az életeteket, örömeiteket, bánataitokat. Ne a határon keresztül üzengessünk és kiabáljunk át.
      Ne engedjétek, hogy a sértettség és elutasítottság fájdalma éket verjen közénk.
      Tudom, hogy ez nem könnyű, de haraggal, erőszakkal, sértődöttséggel nem lehet előrevinni a magyarság szekerét.
      Ébresszétek fel a nemzetet!
      Egy biztos: Erdély, az Magyarország. Ha a holdra vinnék el, én ott is otthon érezném magam.
      ISTEN ÁLDJA MEG ERDÉLYT!
Varga Gábor teológus hallgató Budapest
nyomtatási verzió

Választani, nem szavazni akarunk

      Hűséges olvasójukként nagy szeretettel üdvözlöm önöket! Az 1989-es államcsíny és hatalomátvétel óta nem érdekelt túlságosan a politika. Egyszerű munkásember lévén ma már úgy érzem, végképp betelt a pohár. Az a pohár, amely az RMDSZ asztalán van. Nagymértékben egyetértek a Magyar Polgári Szövetség politikájával, jobboldali, konzervatív, nemzeti szellemiségével. Nagy tisztelője vagyok Tőkés Lászlónak, Szász Jenőnek és Fodor Imrének. Magyarságmegtartó törekvéseiket a magam szerény eszközeivel szeretném segíteni. Határozottan támogatom, szükségszerűnek tartom Tőkés László püspök úr függetlenkent való megmérettetését az európai parlamenti választásokon. Elég volt az erdélyi magyarságot (nem) képviselő RMDSZ (vagy inkább Magyar Népi Szövetség) egyeduralmából!
      Meggyőződésem, hogy egyszerű erdélyi magyar emberként nem tehetek sokat e helyzet megváltoztatásáért, de egy biztos: az EP-választásokon Tőkés Lászlóra fogok szavazni, és erre biztatok minden erdélyi igaz magyar embert! Annyi elszalasztott alkalom, elszalasztott esély után azt üzenem szenvedő erdélyi magyar testvéreimnek, hogy végre vegyük kezünkbe saját sorsunkat! Mi és őseink nem bevándorlók, letelepedők, beözönlők voltunk és vagyunk, hanem államalkotó, civilizált nemzet, amely nem kéri, hanem jogosan követeli autonómiáját, nyelvét, kultúráját, és soha nem nyugszik bele elnyomásába más nemzet által!
      Fájó, hogy anyaországi testvéreinkhez hasonlóan mi, a megmaradt erdélyi magyarok sem tudunk összetartani! Az egyetlen megosztó tényező az RMDSZ! Ezúton üzenem Markó, Verestóy, Frunda, Borbély és egyéb elvtársaknak, hogy ideje leszállni a „fehér lóról”: eléggé meggazdagodtak már a mi hátunkon, nincs szükségünk újabb nemesekre, bárókra, akik ismét elkártyázzák, elisszák, elmulatják gyerekeink jövőjét! A Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár vezette Magyar Népi Szövetség csak eszköz volt az akkori hazug, képmutató román kormány kezében! Ezt bebizonyította a történelem. Sajnos ez most megismétlődik az RMDSZ képében. Vajon az RMDSZ vezetősége nem fél a fiaink, unokáink ítéletétől, megvetésétől? Ha idén elkezdődik az igazi választás, az RMDSZ lehúzhatja a rolót.
Kovács Győző Marosvásárhely
nyomtatási verzió

Egységfüst

      Március 15. közeledtével a mindenhonnani magyar neokon vezetők egyöntetűen az egység (helyesebben látszategység) nevében fordulnak felhívással a még a világon vergődő magyarokhoz, kezdve Gyurcsánnyal, Orbánnal, Dáviddal, Kunczéval és befejezve Bugárral, Kaszával és Markóval. Az egység jól hangzó és kényelmes lózungja árnyékában teszik ezt, földi hatalmuk konzerválásának érdekében, pedig nagyon jól tudják, hogy nem lehet egységet teremteni labanc és kuruc lélek között, pont úgy, ahogy nem lehet mesterségesen összevegyíteni a vizet a tűzzel, vagy a vizet az olajjal, és egységet teremteni közöttük.
Toducz Endre Mikháza
nyomtatási verzió

Tormay Cécile
Bujdosó könyv
Feljegyzések 1918–1919-ből

      19. rész
      
      Mindennek senki se tulajdonított nagyobb jelentőséget. A város közömbös volt. Az eseményekről jóformán csak azok az utcák tudtak, amelyeken a galileisták idegenszerű, lármás menete elhaladt. A Károlyi palota kapuján siető emberek jártak ki-be. Voltak, akik azt beszélték, hogy frontokról megszökött tisztek és katonák rejtőznek a palotában, mások a Károlyi grófok termeiben tartott titkos összejövetelekről hallottak.
      Mi készülődik itt? Senki se kérdezte, az újságok pedig a spanyoljárványról írtak hosszú cikkeket. A járvány súlyos volt, az emberek temetéseken találkoztak ismerőseikkel, de azért a lapok célzatosan túloztak, Ijesztő számokat jelentettek és közölték, hogy a temetkezési vállalatok nem győzik a munkát; éjjeli fáklyafénynél temetnek a halottasházakból. A megfélemlített tömegek szinte nem bírtak már egyébre gondolni. A járvány réme ott volt mindenütt és a fenyegető nagyobbik rém, a készülődő lázadás, nem látszott tőle. A sajtó, mintha megrendelésre dolgozott volna, a tüdőpestis megnövelt kísértetével hipnotizálta a közvéleményt, míg másfelől lekicsinyelte a nemzet szerencsétlenségét és Károlyi antant-összeköttetéseivel és a jó béke ostobán hamis reményével altatta el az aggodalmakat.
      A polgárság nagy, lomha tömege álmában csúszott az örvény felé. Aztán egy szörnyű nap következett. Megtudtuk, hogy Károlyi sajtójának és agitátorainak szívós lázítása nyomán az olasz fronton egy magyar hadosztály és mellette a bécsi Deutschmeister ezred letette a fegyvert… Ezen a résen keltek át az antant haderők a Piavén. A mieink egy utolsó erőfeszítésben visszaverték őket. Az angolok harcba vetették a tankokat. A fegyelmében hónapok munkájával mesterségesen megingatott legénység ezt már nem bírta el. Fellázadt és a zűrzavarban saját katonái megölték Wurm tábornokot.
      Budapesten fehérre cenzúrázott lapok jelentek meg, de az utcákon már hangosan beszéltek az emberek a „Nemzeti Tanácsról”, és azt is hangosan mondták, hogy a Gizella téren, a Károlyi-pártkörben, a harmadik emeleten fel lehet esküdni a tanácsra. A tömegben feltűnően sok katona lebzselt. Ekkor vettük észre először, hogy mennyi tengerész jár az utcán. Vajon honnan kerültek elő?
      Másnap vasárnap volt. Október 27-ike. Világosan emlékezem, nem mozdultam el otthonról. A hűvösvölgyi nyaralók lakói az utóbbi napokban hanyatt-homlok beköltöztek a városba. Csend volt és én bokrokat nyestem a kertben. Az eseményekről csak az újságok útján értesültem. A király előtte való nap Károlyi ajánlatára kihallgatáson fogadta Gödöllőn Jászi Oszkár radikális újságírót és a szakszervezetek két emberét: Kunfi Zsigmondot és Garami Ernőt, szocialista újságírókat. Károlyi sajtója diadalt ült, és miután elérte, amit akart, vérszemet kapott és már kicsinylően beszélt a királyról is. Szegény fiatal király. Szomorú és céltalan meghátrálás volt ez az audiencia. Ezek az emberek felforgatók és méregkeverők, akiknek nem audiencia, de elfogatási parancs járt volna ki. Ekkor még mindent meg lehetett volna menteni, csak ököl kellett volna, amely az asztalra csap. – De a király szép keze– mint ahogy Jászi mondta el az audienciáról – idegesen játszott gyűrűivel. A felségek este Bécsbe utaztak. Gyermekeiket a királyi kastélyban hagyták, Károlyi Mihályt pedig az udvari különvonaton magukkal vitték.
      „Károlyi Mihály Magyarország dezignált miniszterelnöke”… írták a reggeli lapok. Nyugtalanságomból éreztem ki, hogy semmi sincs jól úgy, ahogy van. A városban népgyűlés volt az Országház téren. Felvonult a munkásság. Lovászy, Batthyány és valami Garbai és Pogány „elvtárs”… izgató beszédeket mondtak. Egy csoport ember helyeslésül akasztófát lóbált a levegőben, melyen piros huszárnadrágban Tisza képére formált báb lógott. A tömeg este a Nyugati pályaudvar környékén várta Károlyi hazatértét Bécsből.
      Később Géza testvérem telefonált. Badenból, a főhadiszállásról jött. Ugyanazon a vonaton érkezett József főherceg és Károlyi Mihály is. A király az olasz frontról hívatta magához a főherceget és mint Homo regiust küldte Budapestre. A főherceg engedelmeskedett, bár előbb csapataihoz akart volna visszaérni, hogy élükön vonuljon be rendet teremteni a fővárosba. A király elvetette ezt a tervet. Károlyival pedig egyáltalán nem állt szóba. Két szerencsétlen balfogás. A főherceg hátvéd nélkül, Károlyi pedig féktelen hiúságában megsértve, bosszúra készen érkezett Budapestre. A pályaudvaron a Galilei-kör ifjúsága várta. Beszéddel fogadták, ő pedig hosszú sárga kezét rázta a levegőben és izgatottan kiabálta: „Nem fogom hagyni a magyar függetlenséget”.
      Közben egyre baljóslatúbb hírek csaptak le ránk. Bódultan ténfergett tőlük az ember. Az őrület zsibbadása volt ez. Mindenki a másiktól várta, hogy tegyen valamit. A sötét vad szerencsétlenségben csak Károlyi „nemzeti tanácsa” lett egyre merészebb.
      Aztán október 28-án történt. A Károlyi-párt tájékán összeverődött tömeg két demagóg újságíró, Buza Barna és Fényes László lázító beszédjére Friedrich István mátyásföldi gyáros vezetése mellett megindult a Duna felé, hogy a Várba vonuljon és követelje József főhercegtől Károlyi miniszterelnökségét. „Csak ő hozhat jó békét!”… A Lánchídnál torlódás támadt. A tömeg bántalmazta a rendőröket. Lövések dördültek. A csendőrség a nép közé lőtt. Halottak feküdtek a kövezeten. Ez kellett a rendezőknek! Hangosan ordították, hogy „Ezek a halottak majd megcsinálják a forradalmat…”
      Hány napja annak, hogy mindez történt? Számlálni kezdtem. Egy… kettő, három… mindössze négy napja. Úgy rémlik, mintha sokkal régebben lett volna. Négy napja… és most már verem van az akkor és a ma között, amelyben Tisza István fekszik holtan és vele együtt sok összetörött magyar becsület.
      A visszagondolás kínjától szinte elviselhetetlen kétségbeesés fogott el. Olyan erőfeszítéssel szorítottam egymásba a két kezemet, hogy elfáradtam. Úgy, ahogy voltam, hanyatt feküdtem az ágyon. Pihenni szerettem volna, de valaminő kényszerben megint kínozni kezdtem az agyamat, hogy emlékezzék. Fáradságosan keresgéltem a gondolataim között. Október 29-ike… Mi is történt aznap? Összefüggéstelen képek tolódtak el előttem. Lucskos földek. Fehérre meszelt házikó az erdő szélén, elvadult kis kert, melyben borostyán kúszik a vén fákon és az utakon, halottak napjára sok esztendő óta onnan viszek koszorúnak való örökzöldet. Ez évben idegen lakója van a bogárhátú kis erdei háznak.
      (Folytatjuk)
nyomtatási verzió

finomvegyes

Ha nyúz a csúz…
A porckorongsérv kezelése

      Testtartásunk, mozgásunk leginkább csontrendszerünk épségén múlik, ebből is gerincoszlopunk egészségén! Gerincünk többfajta szövetből, elsősorban csontokból, porcokból, valamint a közöttük lévő ízületekből és szalagokból áll. Csontjai a csigolyák, amelyek a különböző szakaszokon más-más felépítésűek, ezért eltérő mozgásterjedelemre képesek.
      A legnagyobb terjedelmű mozgásra az első két nyakcsigolyánk képes, míg a keresztcsonti szakasz csigolyái össze is csontosodnak, így egymáshoz képest nem mozdulnak el. A gerinc mozgásának másik érdekessége, hogy az egyes csigolyák közötti mozgékonyság viszonylag kicsi, de a gerincoszlop teljes hosszában a mozgások összeadódnak, tehát gerincoszlopunk egészében véve nagy kiterjedésű mozgásra képes.
      A porckorongok és szerepük
      Gerincünknek ezen túlmenően más specialitása is van, nevezetesen a porckorongok. Ezek a rostos gyűrűk két csigolya között helyezkednek el. Szerepük alapvető a gerinc működése szempontjából.
      A gerincoszlop biztosítja a felegyenesedett testtartást: az egyes csigolyákra és a gerincre mint egységre is nagy súly nehezedik. Ez pedig igen rövid időn belül a csigolyák kopásához, fájdalomhoz, gyulladáshoz, hosszú távon mozgásképtelenséghez vezetne. Nos, ennek megelőzésére szolgálnak a porckorongok, melyek rugalmas párnaként rugóztatják a gerincet, különösen megterheléskor.
      Mi történik a porckorongokkal?
      Ha a gerincet terhelés éri, a porckorongok összenyomódnak. Szerencsés esetben ez az összenyomódás egyenletes, ám – sajnos – ez ritkaság. Életünk során számos stressz, baleset, tartós egyoldalú terhelés éri gerincoszlopunkat, ami a csigolyákat kimozdítja természetes helyzetükből.
      FONTOS! A csigolyák a kimozdult helyzetből nem mindig képesek visszaállni az eredeti pozícióba, ezzel pedig lassan elkezdődik az a folyamat, amely a porckorongok elöregedéséhez, orvosi szóval degenerációjához vezet.
      A sérv kialakulása
      A külső, meggyengült rostok között a belső kocsonyás anyag lassan előboltosul. Ezt nevezzük porckorongsérvnek. A kiboltosulás mértéke különböző lehet, legrosszabb esetben a külső gyűrű átszakad, és a belső kocsonyás anyag elfolyik belőle. A kiboltosulás akár vissza is húzódhat, például tehermentesítés hatására. Ilyenkor hoszszabb-rövidebb időre a tünetek is megszűnnek.
      Porckorongsérv elméletileg a gerinc bármely szakaszán kialakulhat, mégis vannak veszélyeztetettebb területek. Ilyenek a nyaki és a deréktáji, lumbális szakaszok.
      Ráadásul a tartós egyoldalú megterhelés is ide vezet. Ilyenkor ugyanis a csigolyák egymáshoz képest elcsúsznak. Súlyos terhek emelése, cipelése is igen nagy többletterhet ró a gerincoszlopra, különösen az ágyéki szakaszra. A problémát sokszor a súlyfelesleg is fokozza, hiszen ez is ugyanúgy megterheli a gerincet.
      Tünetek
      Attól függően, hol alakul ki a sérv, illetve milyen fokú, a tünetek is nagyon változatosak, az enyhétől egészen a súlyos mozgáskorlátozottságig vagy akár a bénulással járó tünetegyüttesig.
      L1–L3 (ágyéki 1–3. csigolya): ezen csigolyák károsodása például a combizmokban okoz gyengeséget.
      L4 (ágyéki 4-es csigolya): ha itt a probléma gyökere, a lábszárizmaink lesznek gyengébbek, nehezünkre esik, hogy lábujjhegyre álljunk.
      L5 (ágyéki 5-ös csigolya): talán itt alakul ki leggyakrabban a sérv. Ilyenkor a nagylábujj felé sugárzik a fájdalom, és gyengeség, zsibbadás is jelentkezhet benne.
      (Befejező része jövő heti lapszámunkban)
Dr. Móritz Hajnalka (Reforméletmód Magazin)
nyomtatási verzió

Paradicsomszelet

      Hozzávalók: Tészta: 12 kanál paradicsomlé, 5 kanál porcukor, 10 kanál olvasztott zsír, 1 csomag vaníliás cukor, háromnegyed doboz szalalkáli, pici sütőpor, liszt – amennyit felvesz, hogy könnyen gyúrható tésztát kapjunk. Krém: 1/2 l tej, 6 kanál búzadara, 5 kanál porcukor, 20 dkg vaj vagy margarin, reszelt citromhéj, citromlé ha szeretik, baracklekvár.
      Elkészítés: A tésztához valókat összedolgozzuk, 4 lapot sütünk a keverékből. A tejet a grízzel felfőzzük, a vajat vagy margarint a cukorral habosra keverjük, és a kihűlt grízes krémhez adjuk. Adhatunk hozzá ízlés szerint reszelt citromhéjat, citromlevet. Megtöltjük a lapok közét: 1. lap, grízkrém, 2. lap, baracklekvár, 3. lap, grízkrém, 4. lap. Tetejére porcukrot szórunk. Legjobb, ha egy éjjel áll. Hosszúkás, keskeny szeletekre vágjuk.
nyomtatási verzió

Viccek

      Az öreg elmegy az orvoshoz, és elmondja panaszait. Az orvos megnyugtatja:
      – Papa, ezzel a betegséggel akár kilencven évig is elélhet.
      – De doktor úr, én pontosan kilencven éves vagyok.
      
*

      – Hé, mit csinál? – üvölt a beteg a fogorvosnál. – Ez nem a fájós fogam.
      – Nyugalom – mondja az orvos –, arra is sor kerül.
      
*

      – Doktor úr, egy éve voltam magánál a reumámmal, és maga azt mondta, hogy kerüljem a nedves helyeket.
      – Így van! – mondja az orvos.
      – Most azt szeretném kérdezni, hogy megfürödhetek-e már?
      
*

      Egy fiatalasszony terhességvizsgálatra megy. Az orvos megvizsgálja, majd egy pecsétet nyom a hasára.
      – Ez azt jelenti, doktor úr, hogy állapotos vagyok? – kérdezi a nő.
      – Ne kérdezzen, asszonyom, semmit, csak menjen.
      A nő otthon jobban szemügyre veszi a pecsétet, de semmit sem tud kiolvasni belőle. Egy hónap múlva megnézi, és most már ki tudja betűzni: Jelentkezzen orvosánál, ön terhes!
      
*

      – Náthás? Tegnap még én is az voltam. Hát csoda? Megkaptam ettől a sok nyavalyás betegtől. De én ajánlok magának egy csodagyógyszert. Nem kell ide aszpirin! A rendelés után megittam hét deci forralt bort, rá egy deci rumot, aztán hazamentem, forró fürdőt vettem, és bebújtam az asszony mellé az ágyba. Magának is ezt ajánlom – mondja az orvos a betegnek.
      – Na de, doktor úr! Én nem is ismerem a feleségét!
      
*

      Kovács úr felháborodottan reklamál a szülészeti klinikán a főnővérnél:
      – A feleségem kisbabája fekete! Itt csak csere történhetett!
      – Minden bizonnyal – válaszol roppant nyugodtan a főnővér –, azt hiszem azonban, hogy még kilenc hónappal ezelőtt.
      
*

      Az idősödő, de még mindig mutatós asszonyka felkeresi az orvost.
      – Mit tegyek, doktor úr? Már a nyolcadik gyerekemet várom.
      – Ön okos asszony – próbálja felvilágosítani az orvos –, miért nem védekezik?
      – Védekezem én, kérem, de a férjem sokkal erősebb.
      
*

      Az apáca elmegy az orvoshoz, mert nem tudja abbahagyni a csuklást. Néhány perc múlva sírva rohan ki a rendelőből. A nővér bemegy és megkérdi:
      – Mi történt, doktor úr?
      – Megvizsgáltam és közöltem vele, hogy gyereke lesz.
      – De hát ez lehetetlen!
      – Természetesen. Viszont a csuklása azonnal elmúlt.
      
*

      A hetek óta székrekedéssel küszködő férfi bemegy a patikába:
      – Segítsen, patikus uram! Napok óta székrekedéssel küszködöm.
      A patikus kérdezősködni kezd:
      – Gyalog, autóbusszal vagy kocsival jött?
      – Autóbusszal.
      – Hány megállót utazik hazáig?
      – Négyet.
      – Hányadik emeleten lakik?
      – A harmadikon.
      – Mennyi a távolság a lifttől a WC-ajtóig?
      – Tizenegy méter.
      A patikus műveleteket végez, kikever egy port és bevéteti a beteggel. A férfi másnap lelkendezve rohan be:
      – Csodálatos szert kevert, maga egy zseni! Ilyen távolságon mindössze másfél métert tévedett!
nyomtatási verzió

sport

Az uniós már nem légiós

      Január elseje óta Románia is az Európai Unió tagja, s ennek a sportéletre is van kihatása. Az EU-nak nincs ugyan egységes sportpolitikája, szabad munkavállalást biztosító törvényei azonban tíz éve befolyásolják a légiós-szabályokat.
      1995-ben a belga Jean-Marc Bosman bírósági úton harcolta ki, hogy francia klubjában azonos jogok illessék meg, mint a hazai játékosokat. Ezzel egyben forradalmasította az európai légiós-szabályokat és a klubok igazolási politikáját, hiszen az EU tagországaiból származó futballisták (majd később más sportolók is) immár nem számítottak idegenlégiósnak egy másik uniós ország egyesületében.
      Romániában egyelőre szintén a futballban érvényesül leginkább és leggyorsabban az uniós csatlakozás hatása. A klubok eddig kevés és – nemzetiségi szempontból – véletlenszerűen igazolt uniós játékost foglalkoztattak, kivéve a váltásra időben reagáló és portugál légióját már a nyáron kiépítő Kolozsvári CFR-t. Az őszi idényben mindössze öt csapatban (Dinamo, Steaua, CFR, Iaşi, Argeş) szerepelt EU-tagországból érkezett futballista, de Piteşti-en azóta már útilaput kötöttek a görög Jannopulosz lábára. Simek Péter sérülése miatt nem kapott lehetőséget Temesváron, míg a Naţional bolgár kapusa, Sztanev szintén csak most lett uniós állampolgár.
      A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új idegenlégiósokra vonatkozó szabályt hozott. Románia EU-csatlakozása után az Unióból érkező játékosok immár nem számítanak idegenlégiósnak egyetlen szinten sem, a más országokból érkezők számát viszont továbbra is korlátozzák. Eszerint a korábbi három helyett az első ligában öt EU-n kívüli játékos lehet egyszerre a pályán egy csapatban, míg a második ligában 3, a harmadikban pedig 2. A szabályozás egyelőre a 2007–2008-as idény végéig érvényes.
      Ilyen körülmények között a kilencvenes évek elején tapasztalthoz hasonló játékos-kivándorlás kezdődhet. Az immár – néhány klasszist leszámítva –létszámmegkötések nélkül igazolható, még mindig viszonylag olcsó román játékosok ismét nagyon keresettek lehetnek a nyugat-európai klubok részéről. Dumitru Dragomir, a profi liga elnöke a legpesszimistább ezen a téren, szerinte már az idén megáll a román klubfutball utóbbi néhány évben tapasztalt fejlődése. Másfelől a teljesen liberalizált piacon jelentősen nőhet a román futballisták keresete és vételára is.
      Ami a többi csapatsportágat illeti, ott egyelőre jóval kevesebb a gond. Kézilabdában és röplabdában elenyésző a légiósok száma (többségük ezeknek is szerb), rögbiben egyáltalán nincs. Jégkorongban szezon közben nincs átigazolási időszak, így a csíkszeredai szlovákok jogállása sem befolyásolja a bajnokságot. Kosárlabdában – főleg a férfi szakágban – hemzsegnek ugyan a külföldiek, de leginkább amerikai és szerb légiósok játszanak a csapatoknál. A szövetség az idény végéig mindenképpen fenntartja a meccsenként maximum öt külföldi korlátozást, egyetlen uniós kosarasért (a belga Julien Rahier Nagyváradon játszik) ugyanis nem érdemes menet közben változtatni. A nemzetközi szövetség amúgy is csupán „európai–nem európai” alapon különbözteti meg a játékosokat, azaz csupán a nemzetközi kupákban is induló csapatoknak kell odafigyelniük arra, hogy ne legyen kettőnél több más földrészről érkező kosarasuk.
(sportoldal.ro)
nyomtatási verzió

Magyar iskolák téli sporttalálkozója

      A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége keretében működő Testnevelés Sport Tanítás Alapítvány (TEST) 12. alkalommal rendezi meg 2007. március 23–24-én Hargitafürdőn az Erdélyi Magyar Iskolák Téli Testnevelés- és Sporttalálkozóját (EMIT).
      A találkozó a Bolyai Nyári Akadémia szellemében zajlik, a résztvevők megemlékeznek Bíró István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége főtitkára és a szovátai Teleki Oktatási Központ igazgatója halálának nyolcadik évfordulójáról.
      A Bíró István-emlékversenyen iskolák közti sífutó- és műlesikló csapatverseny lesz, általános és középiskolások számára. Benevezési határidő: 2007. március 16. A nevezést írásban, hivatalos névsorral és orvosi pecséttel, az RMPSZ címére kell elküldeni (UCDMR, 530 241 Miercurea Ciuc, str. Topliţa nr. 20, jud. Harghita, telefon: 0266–371377, fax: 0266–312852).
      Résztvevők: V–VIII. és IX–XII. osztályos diákok. Iskolánként műlesiklásban egy lány és egy fiú, sífutásban szintén egy lány és egy fiú, valamint egy kísérő tanár alkotja egy-egy iskola csapatát, külön az V–VIII. és külön a IX–XII. osztályosoknál.
      Eredményhirdetés: a műlesikló és a sífutóverseny minden résztvevője az eredménye alapján pontokat kap. Ezen pontok összesítése adja a csapatok pontszámát. Egyénileg és csapatban az első három helyezettet oklevéllel, éremmel és kupákkal díjazzák.
      A csapatok utazási költségeit az iskolák állják, a szállást, az étkezést, a szervezési és díjazási költségeket pedig a TEST fedezi. A verseny lefolyásáról március 23-án 19 órakor tartanak megbeszélést az RMPSZ csíkszeredai székházában.
nyomtatási verzió

Újabb hoki-vb Csíkszeredában

      Újabb rangos jégkorong-világverseny helyszíne Csíkszereda: március 12–18. között a Vákár Lajos Műjégpályán zajlanak a 18 éven aluli Divízió II.-es világbajnokság B csoportjának küzdelmei. A tornán Litvánia, Horvátország, Szerbia, Dél-Korea, Ausztrália és Románia vesz részt, míg az A csoport együttesei Miskolcon lépnek jégre április 15–21. között. A miskolci torna résztvevői: Belgium, Észtország, Izrael, Mexikó, Hollandia és Magyarország.
      A román válogatott bővített kerete: Csergő István, Antal Csaba, Eugen Drăghici, Andrei Ghiţă, Alexandru Nistor, Robert Pogăcean, Bogdan Bălăşoiu, Cristian Groffu, Bogdan Sterea Popescu (Bukarest), Adrian Irimia, Ciprian Tapu, Petrică Epifanov, Nicuşor Luşneac (Galac), Adrian Boeriu, Ambrus Alpár, Bilibók László, Daradics Csaba, Lukács László, Péter Zsolt, Sikó Levente, Kozma Zsolt, Ördög Szabolcs (Gyergyószentmiklós), Csomortáni Botond, Bartha Lóránd, Bálint Zsolt, Bíró Tamás, János Imre (Csíkszereda), Bartó Adolf és Mastaleriu Zsolt (Újpest). Vezetőedző: George Justinian. Másodedző: Janovits Endre.
nyomtatási verzió

Harmadik a Kolozsvári CFR
Román Liga I.

      Harmadik helyen áll a Kolozsvári CFR a Liga I. táblázatán, miután hazai pályán 1-0-ra verte a Tîrgu Jiu-i Panduriit, a Steaua pedig nem tudott nyerni: a címvédő Konstancán játszott 1-1-es döntetlent, a tengerpartiak gólját éppen a Kolozsvárról eladott Tilinca szerezte. A Rapid hazai pályán 4-0-ra győzte le az idén még veretlen Aradi UTA-t, így feljött a második helyre a Liga I.-ben, a Dinamo pedig sorozatban a második döntetlenjét érte el.
      A kolozsváriak győzelme nehezen körvonalazódott, hiszen a mérkőzés gyenge színvonalú volt, kevés helyzettel. Az első félidő legnagyobb lehetőségét a vendégek hagyták ki – Orac lövése a kapufáról nem a hálóba, hanem a gólvonal elé pattant. A második félidőben sem csillogtak Cristiano Bergodi játékosai, egészen a 78. percig, amikor Semedo negyvenméteres akció befejezéseként egy cselsorozat végén a hálóba lőtt. Öt perccel a lefújás előtt Oliveira csak a kapufát találta el, így maradt az egygólos hazai siker.
      A találkozó után az utóbbi időben többször is kérdőre vont olasz szakember nem jelent meg a sajtótájékoztatón, Iuliu Mureşan klubelnök helyettesítette, és kijelentette, Bergodi széke nincs veszélyben. „Izzadságszagú, de nagyon fontos ez a győzelem. Még nem vagyunk legjobb formánkban. De ha elérjük, senki sem tud majd megállítani” – vélekedett a meccs után Mureşan.
      A legjobbjaival pályára lépő Temesvári Poli is megizzadt a Besztercei Gloria otthonában, ám a lila-fehéreket ideiglenesen irányító Iosif Rotariu együttese csupán egy pontot szerzett.
      Liga I., 22. forduló: Galaci Oţelul–FC Naţional 5-2, Iaşi-i Poli–Petrozsényi Jiul 4-0, Piteşti-i FC Argeş–FC Vaslui 1-1, Besztercei Gloria–Temesvári Poli 1-1, Kolozsvári CFR–Tg. Jiu-i Pandurii 1-0, Konstancai Farul–Steaua 1-1, Urziceni-i Unirea–Piatra Neamţ-i Ceahlăul 2-0, Rapid–Aradi UTA 4-0, Dinamo–Craiovai U 0-0.
      A Liga I. állása:
      1. Dinamo 22 18 3 1 43-11 57
      2. Rapid 22 12 7 3 39-14 43
      3. CFR 22 13 4 5 41-25 43
      4. Steaua 22 11 8 3 38-12 41
      5. Gloria 22 11 4 7 28-20 37
      6. Temesvár 22 9 7 6 22-18 34
      7. Vaslui 22 9 6 7 28-31 33
      8. Oţelul 22 10 3 9 35-40 33
      9. Iaşi 22 7 7 8 27-28 28
      10. Craiova 22 6 9 7 22-33 27
      11. Farul 22 6 8 8 23-23 26
      12. UTA 22 7 5 10 17-24 26
      13. Pandurii 22 7 5 10 16-23 26
      14. Urziceni 22 7 4 11 18-23 25
      15. Ceahlăul 22 6 3 13 18-35 21
      16. Argeş 22 4 5 13 14-27 17
      17. Naţional 22 3 5 14 16-37 14
      18. Jiul 22 3 5 14 9-30 14
nyomtatási verzió

A Debrecen az első
Magyar NB I.

      Az MTK ősszel összegyűjtött ötpontos előnye három mérkőzés után elfogyott: Garami József játékosai 3-1-re alulmaradtak a Paks vendégeként a magyar élvonal 20. fordulójában, míg a Debrecen ugyanilyen arányban diadalmaskodott a sereghajtó Vác otthonában, így a hajdúságiak pontszámban beérték a fővárosiakat és jobb gólarányuknak hála a táblázat élére ugrottak.
      A Honvédnak jól megy a felújított Bozsik-stadionban, a piros-feketék 0-1-ről fordítottak a REAC ellen, a Pécs és a Kaposvár szintén otthon tartotta a három pontot, a baranyaiak a Diósgyőrt verték 1-0-ra, míg a somogyiak 4-0-val küldték haza a Tatabányát. Sopronban Bajzát Péter bombagólja döntötte el a megyei rangadót a Győr javára. A Zalaegerszeg a forduló utolsó mérkőzésén hazai pályán 2-0-ra nyert az Újpest ellen, s ezzel megerősítette harmadik helyét a táblázaton.
      NB I., 20. forduló: Vasas–FC Fehérvár 2-2, Paks–MTK 3-1, FC Sopron–Győri ETO FC 0-1, Pécs–Diósgyőri VTK 1-0, Kaposvár–Tatabánya 4-0, Vác–Debreceni VSC 1-3, Honvéd–REAC 2-1, Zalaegerszeg–Újpest 2-0.
      Az NB II. Keleti csoportjában szereplő Ferencváros 4500 néző előtt 2-0-ra nyert a Jászapáti otthonában, így 16 forduló után két ponttal vezeti a táblázatot a Nyíregyháza előtt.
      Az NB I. állása:
      1. Debrecen 20 14 3 3 38-14 45
      2. MTK 20 14 3 3 38-15 45
      3. ZTE 20 12 3 5 34-24 39
      4. Újpest 20 10 3 7 27-19 33
      5. Fehérvár 20 9 3 8 27-25 30
      6. Vasas 20 9 3 8 21-25 30
      7. Diósgyőr 20 9 2 9 26-27 29
      8. Pécs 20 7 7 6 22-25 28
      9. Paks 20 7 5 8 20-20 26
      10. Győr 20 7 5 8 25-28 26
      11. Honvéd 20 7 4 9 33-30 25
      12. Tatabánya 20 7 2 11 30-36 23
      13. Sopron 20 7 2 11 17-33 23
      14. Kaposvár 20 6 2 12 23-26 20
      15. REAC 20 5 5 10 24-35 20
      16. Vác 20 1 6 13 13-36 9
nyomtatási verzió

© Erdélyi Napló - 2007