Az elmúlt tizennégy esztendõ legjelentõsebb romániai magyar autonómiakonferenciájának színhelye volt április 1–2. között a szovátafürdõi Danubius szálló. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Pro Minoritate Alapítvány közös rendezvényére Európa jeles autonómiapárti politikusai, szakértõi közül számos híres személyiség érkezett. Jelen volt Andreas Gross, az Európa Tanács jelentéstevõje, Gunnar Jansson, Románia volt raportõre, Ignasi Guardans, az Európai Parlament katalán képviselõje, Cristoph Pan dél-tiroli politikus, Komlóssy József svájci autonómiaügyi szakértõ, Szabó Zsolt, a holland parlament liberális képviselõje, Németh Zsolt, a magyar országgyûlés külügyi bizottságának elnöke, román részrõl pedig Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke. Gabriel Andreescu, a Helsinki Bizottság képviselõje nem jött el a rendezvényre, de levélben osztotta meg gondolatait a résztvevõkkel, akárcsak Eva Maria Barki bécsi emberjogi szakértõ (mindkettõjük levele olvasható lapunkban, az 5. oldalon). A hazai szervezõk képviseletében jelen volt az EMNT és az SZNT teljes vezetõsége. Markó Béla, az RMDSZ elnöke azzal hárította el a meghívást, hogy a szovátafürdõi rendezvény kampánycélokat szolgál, Niculescu Toni, az RMDSZ integrációs és külügyi bizottságának elnöke pedig úgy vélte, az autonómia nem az õ szakterülete...
A konferencia munkálatait Tõkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg. (Beszédét teljes terjedelmében közli lapunk.) A moderátor szerepét házigazdaként ellátó Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke magyar, román és angol nyelvû, jól dokumentált összekötõ, bekonferáló szövegeivel többször is derût csalt a résztvevõk arcára, fõleg miután elõzetes bejelentésére, miszerint Adrian Nãstase kormányfõ hajlandó tárgyalni az autonómiáról, jött a korrekció is, hogy mindez sajnos április elsejei tréfa.
Andreas Gross svájci politikus, Európa tanácsi raportõr a kisebbségek önrendelkezésérõl szóló, elhíresült jelentés elõterjesztõje elõadásában részletesen ismertette azokat a lépéseket, amelyek egy-egy kisebbség autonómiatörekvéseinek megvalósulásához elvezettek. A politikus a szempontok felsorolásánál fontosnak tartotta a kisebbség és a többség közötti megegyezést, a hatáskörök pontos leosztását és az anyaország elkötelezett támogatását.
Andreas Gross hangsúlyozta: az autonómia az európai uniós integráció fontos alapköve. Úgy vélte, az önrendelkezés a demokrácia építésének a folyamata, amelynek során az embereket közelebb kell hozni a demokratikus folyamatokhoz, a demokrácia intézményeihez. Gross felfogásában az autonómia olyan demokratikus folyamat, amely a társadalom sokszínûségét, a többféle kultúra ötvözõdését biztosítja. A jeles svájci politikus figyelmeztetett, hogy Európa azon részein, ahol ezt a sokszínûséget nem sikerült hasznosítani az integráció során, ott súlyos konfliktusok alakultak ki. Példaként Csecsenföldet, Koszovót említette, amelyek jövõjét illetõen a nyugati politikusok is várakozó állásponton vannak.
A beszélõ elmondta: az autonómia megvalósításának van néhány alapfeltétele: szükséges a közmegegyezés, mert az autonómiát egyetlen térségben sem lehet erõltetni. Az önrendelkezésnek rugalmasnak kell lennie, hogy megfeleljen a különbözõ elvárásoknak. Az autonómia a demokráciaépítés folyamata, amely számos konfliktussal jár, de a feleknek mindig arra kell törekedniük, hogy elkerüljék az erõszakos nézeteltéréseket. Gross szerint a szabadság nem azt jelenti, hogy eldönthetjük, két üdítõ közül melyiket válasszuk, vagy nem csupán azt, hogy négyévenként elmegyünk szavazni, hanem cselekvõ részvételünket a közéletben, azt a lehetõséget, hogy naponta beleszólhassunk sorsunk alakításába.
Andreas Grosshoz a jelenlévõk számos kérdést intéztek. Hámos László, az Amerikai Magyar Emberjogi Alapítvány (HHRF) elnöke azt vetette fel, hogy az európai intézmények miként gyakorolhatnak nyomást Romániára annak érdekében, hogy érdemben foglalkozzon a magyarság autonómiaigényével. A svájci politikus válaszában visszafogottan annyit mondott: ezt az utat a romániai magyarságnak kell végigjárnia. A nyugati politikusok, úgy fogalmazott: a nyugati szakemberek elsõsorban abban segíthetnek, hogy ismertetik, a különféle országokban miként sikerült megvalósítani egy-egy népcsoport önrendelkezését, a román felet azonban tárgyalásos úton kell meggyõzni arról, hogy az autonómia nem ellene irányul, hanem éppen az õ érdekében is szükséges.
Komlóssy József, a svájci SENCE alelnöke elõadásában a sokszínû Svájc államrendszerét, a négy hivatalos nyelv alkotmányba rögzítésének történetét, a Svájcban élõ népek példaértékû önrendelkezésének megvalósítását ismertette.
Christoph Pann, a Dél-Tiroli Etnikai Csoportok Intézetének elnöke az észak-olaszországi tartomány autonómiamodelljét vázolta, ahol a németajkú kisebbség 1971 óta rendkívül tág körû autonómiával rendelkezik. “Három évre volt szükség, hogy az elsõ elvi döntést követõen megszülessen az a 137 törvénycikkely, amely biztosítja az önrendelkezést. Gratulálok Önöknek, hogy elkezdték ezt a folyamatot, és remélem, hogy eredményes lesz” – fejtette ki Pann.
Ignasi Guardans, az Európa Tanács képviselõje a katalán kisebbség évszázados autonómiatörekvéseirõl beszélt, hangsúlyozva: az észak-spanyolországi tartomány helyzete specifikus, ugyanis nincs ún. anyaországa, mindenért maguk kell hogy megküzdjenek. Másfelõl elõnye is van magukra utaltságuknak, hiszen esetükben nem merülhet fel más ország érdeke, ami ellenérzéseket válthatna ki a madridi kormányból. Guardans szerint hosszú út áll még a katalánok elõtt is, ugyanis a regionális hatalommegosztást állandóan összhangban kell tartani az igényekkel, ezért egyre több hatáskör átruházását vagy megosztását kérik a központi hatalomtól. “A jövõben várhatóan eltörpül majd a madridi kormány szerepe, ugyanis a központi hatalom áthelyezõdik Brüsszelbe, a helyi dolgokról pedig mi magunk döntünk. Hangsúlyozni szeretném a közösségen belüli egység létrehozásának fontosságát, az egész népcsoportnak az autonómia mellé kell állnia” – mondta a katalán képviselõ.
Gunnar Jansson Európa tanácsi képviselõ, Románia volt raportõre rendkívül szellemes elõadásában a finnországi svéd kisebbség mindenki által irigyelt autonómiáját mutatta be. Megtudhattuk, hogy az Åland-szigeteken élõ svéd anyanyelvûek integrációja a finn társadalomba pontosan a tág körû autonómiának köszönhetõ.
A délutáni, a romániai autonómiakoncepciókról tartott elõadássorozat Csapó I. Józsefnek, a Székely Nemzeti Tanács elnökének értekezésével indult. A Terra Siculorum autonómiastatútumának kidolgozója hangsúlyozta, a román törvényhozás – alkotmányra, érvényben lévõ törvényekre, sõt, a nemzetközi jogra hivatkozva – ugyan leseperte asztaláról a törvényjavaslatot, ennek ellenére az SZNT folytatja küzdelmét az autonómiáért, következõ lépésként az Európai Parlament és az Európa Tanács elé terjeszti a kérdést. A mintegy 10 ezer négyzetkilométernyi, 800 ezer lakosságú, háromnegyed részben magyarok által lakott Székelyföldnek joga van ahhoz, hogy teljes és tényleges autonóm közösségként lépjen az Európai Unióba – mondta Csapó.
Bakk Miklós az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács autonómiatervezetét ismertette, amely szinte azonos idõben, párhuzamosan készült a Csapó-féle tervezettel. Bakk szerint az autonómia megvalósítása egy hosszabb politikai folyamatot feltételez. Az erdélyi magyarság körében két elképzelés ütközik: egyik az RMDSZ-é, amely szerint elõbb gazdaságilag kell megerõsödni, majd az EU-s integráció után neki lehet látni az autonómia megvalósításának, a másik tábor, az EMNT és az SZNT szerint elõbb az autonómia kérdését kell napirendre tûzni, minden egyéb csak ezután következhet. Az elõadó úgy vélte, politikai értelemben a székelyföldi közösség tényként fogadható el, következõ lépésként azt kell eldönteni, milyen államszerkezeti reformra van szükség ahhoz, hogy úgy alakuljon át Románia, hogy az mindenkinek a hasznára váljék. Romániában az Olaszországban is sikeresen alkalmazott aszimmetrikus regionalizmus látszik a legmegfelelõbbnek, érvelt Bakk, ott az államigazgatási reform szerencsésen találkozott a dél-tiroli autonómiatörekvésekkel. Kijelentette: a romániai magyarság jelenlegi politikai struktúrája alkalmatlan az autonómiastratégia képviseletére, ezért más politikai konstrukció kialakítására van szükség.
Ioana Lupea, a Cotidianul országos napilap fõszerkesztõje az autonómia körül folyó diskurzusnak a román sajtóban keltett visszhangjáról számolt be. A román lapok többnyire a pártok álláspontjának az ismertetésére szorítkoztak, a kommentárok általában a kormánypárt és az RMDSZ közötti együttmûködési egyezmény szemszögébõl vizsgálták az eseményeket. Lupea kitért arra is, mennyire eltérõ magának az autonómia fogalmának az értelmezése, román olvasatban szinte egyet jelent az etnikai szegregációval, a szecesszióval.
“Sok mindennek változnia kellene ahhoz, hogy minden a régiben maradhasson”, indította elõadását Szász Jenõ, a Magyar Polgári Szövetség elnöke, aki szerint az RMDSZ által követett apró lépések politikájának “eredményeként” egy évtized alatt 200 ezerrel fogyott az erdélyi magyar közösség. “Ha tovább aprózzák lépteinket, 15 év múlva oda juthatunk, hogy nem lesz már magyar jövõ a Székelyföldön” – figyelmeztetett. Ahhoz, hogy változzék a helyzet, a román politikai elit szemléletváltására van szükség. Nemrég Nãstase kormányfõ még azt mondta, “ami jó Európának, az jó Romániának is. Mi erdélyi, székelyföldi magyarok sem szeretnénk mást” – jelentette ki az MPSZ elnöke. A statútumtervezetrõl szólva elmondta, “öröm, hogy egy évtizednyi késéssel ugyan, de van, bár – fûzte hozzá – ha az RMDSZ csúcsvezetõsége úgy akarta volna, akkor már egy évtizeddel korábban is lehetett volna”. A továbbiakban Szász arról szólt, hogy tudatosítani kell mindenkiben: “az autonómiát helyettünk senki sem fogja kérni, s annak kivívásához szükségünk van az euro-atlanti intézmények támogatására is. Nem kell visszariadni, elcsüggedni a román részrõl tapasztalható értetlenkedéstõl, visszautasítástól, az olykor nyílt fenyegetéstõl sem, mondta Szász, mert az autonómia elsõsorban azt jelenti: nem félünk”.
Némileg kilógott a sorból Ráduly Róbert képviselõ, akinek szavait hallgatva, az volt az érzésünk, mintha eltévesztette volna a helyszínt, mintha valamely RMDSZ-fórumon szólt volna, s nem egy nemzetközi autonómiakonferencián. Igaz, ha idejében érkezik, s hallja a korábban elhangzott elõadásokat, talán nem a már sokszor, sok helyütt elsütött közhelyeket pufogtatja el.
A péntek délelõtti elõadások a kelet-közép-európai integráció és az autonómia esélyeit járták körül. Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke szerint az autonómia és a regionalizmus egymással szorosan összefüggõ fogalom és – legalábbis Románia esetében – az állam megreformálását feltételezi. A reform célja nem más, mint a szubszidiaritás megvalósítása, a döntéshozatalnak emberközelbe való hozása. Románia területi-közigazgatási felosztása 1968 óta változatlan, a központosított államgépezetet nem lehet hatékonyan mûködtetni. A reformtörekvések mégis áthághatatlannak tûnõ akadályokba ütköznek, minden bizonnyal csak az európai intézmények felõl érkezõ nyomás hatására indulnak be. Az elõadó érdekességként említette, hogy Romániában minden autonómiára vagy regionalizmusra vonatkozó kezdeményezés Erdélyben fogalmazódott meg. Smaranda Enache szerint Romániában a regionalizmus megteremtésével nyílhat csak út a magyarság autonómiája felé.
Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke a következõképpen indította elõadását: Nem hallgathatjuk el, hogy a magyarság a Kárpát-medencei népek között folyó “fennmaradási” versenyben nem áll jól: demográfiai pozíciói romlanak, nyelvterülete zsugorodik. “E folyamatok feltartóztatása és megfordítása érdekében el kell érni, hogy a határon túli magyarság szülõföldjén maradjon, hogy nemcsak jó, de érdemes is legyen magyarnak lenni a Kárpát-medencében.” A továbbiakban áttekintette a határon túli magyarság helyzetének konszolidálását célzó három intézményi formának, a státustörvénynek, a kettõs állampolgárságnak és az autonómiáknak az esélyeit, lehetséges hatásait. A regionalizmusról szólva kifejtette, hogy az csak akkor tudja majd betölteni történelmi hivatását, ha nem keresztezi az etnikai viszonyokat. Összegzésként Németh azt hangsúlyozta, hogy a közösségi autonómia a Kárpát-medencei magyarság jövõjének megkerülhetetlen elõfeltétele.
Szabó Zsolt, a hollandiai liberális párt tagja a frízföldi autonómiát ismertette, mint mondta, a frízt hivatalos nyelvként ismerték el, fríz tannyelvû állami egyetemük van, valamint saját nemzeti lobogójuk. Magyarországhoz hasonlóan, Hollandia is elveszítette minden múlt századi háborúját, ennek ellenére az országcsonkítást sikerült elkerülniük. Belgiumról szólva elmondta, négy autonóm közösségre oszlik, a flamandra, a francia nyelvû vallonra, a németre, valamint a vegyes etnikumú brüsszelire. Az utóbbi évtizedben, a közös anyanyelv és kulturális hagyományok alapján, minden eddigieknél szorosabb kapcsolatok alakultak ki a flamand tartomány és Hollandia között, ennek ellenére senki sem félti Belgium területi egységét.
Az erdélyi szászok autonómiatapasztalatait ismertette Eberhard-Wolfgang Wittstock, a Német Demokrata Fórum elnöke. A szászok közel négy évszázadon keresztül, az 1867-es kiegyezésig élvezték a Királyföldnek, az Universitas Saxorumnak biztosított autonómia elõnyeit. Az elõbbivel ellentétes tapasztalataik vannak viszont az 1940-ben, Antonescu marsall dekrétuma révén biztosított személyi elvû autonómiával kapcsolatosan, amelynek következményeként mintegy 70 ezer erdélyi német vállalt katonai szolgálatot, elsõsorban az SS kötelékeiben. Az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatról szólva, Wittstock elmondta, “a szászok azt a románok által felajánlott társadalmi szerzõdésként értelmezték, ezért támogatták Erdély egyesülését” Romániával. Az SZNT törvénytervezetét Wittstock anakronisztikus kezdeményezésnek tartja, szerinte szerzõi inkább a múltra gondoltak, mintsem a jövõre, viszont azokkal az érvekkel sem ért egyet, amikre hivatkozva a képviselõház azt visszautasította.
Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke, Sulyok Istvánnak a nemzeti gondolat korszakokon átívelõ jelenlétére, változó megnyilvánulási formájára vonatkozó gondolatát idézte, majd kijelentette: “mi az autonómiában ismertük fel és képviseljük a nemzeti gondolatot”. Az autonomisták elõtt álló teendõket összefoglalva azt emelte ki, hogy az elméleti megalapozás szakaszán lassan túljutva, az intézményépítés és -mûködtetés közel sem könnyû feladata következik. Toró szerint az autonómiaküzdelmet egyszerre több helyszínen kell folytatniuk, egyrészt és elsõsorban az akadozva, nehézkesen ugyan, de mégiscsak a jogállamiság felé araszoló Romániában, másrészt az anyaországban, amelynek politikai erõi eltérõen viszonyulnak az erdélyi autonómiatörekvésekhez: a jobboldal számára a nemzet határokon átívelõ egységesítése a legfõbb cél, míg a balliberális oldal számára az RMDSZ egysége a legfontosabb. Másik helyszín: a nemzetközi fórumok, de ahhoz újra kell teremteni a külpolitizálás feltételeit, amelyrõl az RMDSZ az utóbbi évtizedben könnyelmûen lemondott. Toró végül azt hangsúlyozta, az autonómiáért folytatott küzdelem sikere érdekében, mihamarabb meg kell teremteni a három pillérre – politikumra, egyházakra, civil társadalomra – támaszkodó nemzeti konszenzust.
A konferencia végén felolvasták a különbözõ okok miatt távol maradt Gabriel Andreescunak és Eva Maria Barkinak a jelenlévõkhöz intézett levelét.
Szentgyörgyi László
