– Alig két órával az országjelentéshez beadható dokumentumok fogadásának lezárása előtt küldték be a sajtóértekezleten bemutatott nyilatkozatot, tehát több mint egy hónap telt el a felsőoktatási fórum és zárónyilatkozatának a megfogalmazása között. Mi tartott ilyen sokáig?
– Az első hét a nyilatkozat véglegesítésével telt, azután szétküldtük aláírás végett, az aláírt példányok körülbelül tíz nap múlva be is érkeztek; a további három hét a Markó Béla RMDSZ-elnökkel való egyeztetésekkel telt el.
– Aki ugye nem volt hajlandó az eredeti szöveget aláírni. A fórumon meglepően egyetempártinak mutatkozott Markó Béla, mi volt hát a számára vállalhatatlan a dokumentumban?
– A parlament asztalán fekvő, az egyetemek akkreditációjára vonatkozó törvény régi adóssága a parlamentnek, ezért mi úgy gondoltuk, hogy ezt a kérdést meg kell említenünk a nyilatkozatban, az RMDSZ elnöke, aki egyben az oktatásügyért felelős miniszterelnök-helyettes, más véleményen volt. Így ez a kérdés kikerült a nyilatkozatból: maradt az a tétel, hogy a két magánegyetemet minél hamarább akkreditálni kell, nem szerepel viszont már az, hogy el is kell fogadni az ezt biztosító törvényt.
– Volt értelme egyáltalán elküldeni ezt a nyilatkozatot annak az Olli Rehnnek, aki köztudottan teljes mértékben érzéketlen az erdélyi magyarság ügye iránt?
– Kutyakötelességünk volt. Olli Rehn egy olyan ország állampolgára, ahol a kisebbségi jogok terén európai szinten modellértékű megoldásokra találtak. Ez az Olli Rehn egyszerűen becsukta a fülét az erdélyi kisebbségi felvetések előtt: semmire nem volt hajlandó odafigyelni, amiről pedig félreérthetetlen jelzéseket, mi több, dokumentációt kapott. Ennek akkor adta világos jelét, amikor április elején az EU Külügyi Bizottságának zárt ülésén a készülő országjelentés tárgyában kijelentette, hogy kisebbségi vonatkozásban minden rendben van. Még aznap, félórával azután, hogy erről tudomást szereztünk, szétküldtük a Kárpát-medencei magyarsághoz intézett felhívást, melyben arra kértünk mindenkit, a bővítési biztosnak címzett elektronikus levélben jelezze, igenis vannak lényeges megoldatlan kérdések, elfogadhatatlan igazságtalanságok. Ez azért volt fontos, mert az EU-nak nincs egységes kisebbségi mércéje, az államok belügyének tartja e kérdést, s csak akkor szólal meg, ha a problémát diszkriminációként lehet értelmezni. Ennek az EU-nak tagja Finnország, de Franciaország is, ahol kisebbségi téren jóformán nincs pozitívum; Görögországban a helyzet még rosszabb. Ebben a kontextusban kell azt elérnünk, hogy az erdélyi magyarság helyzetét ne a görögországi törökökéhez képest ítéljék jónak – ha ők hallgatnak, az ő dolguk. Rehnnek éppen azért nem volt joga elhallgatni ezt a kérdést, mert az erdélyi magyarok nem hallgatnak. Ezt akartuk megerősíteni mind a levélkampánnyal, mind pedig a nyilatkozattal.
– Beszélgetésünk az országjelentés közzététele előtt készül, mit gondol, lesz ezeknek nyoma a dokumentumban?
– Azt hiszem, hogy igen. Tudnunk kell azonban, hogy az európai malom nagyon lassan őröl, nagy áttörések egyik napról a másikra lehetetlenek. Viszont ha a megfigyelés valóban folytatódik a belépés után is – ahogy most ígérik –, akkor többet értünk el, mint amire eredetileg számítottunk.
– De továbbra is legfennebb nem kötelező érvényű ajánlásokat lehet majd tenni Romániának.
– Igen, de e nélkül végképp véget ért volna az országra való figyelés minden formája. Feltárul továbbá számunkra egy olyan lehetőség, amellyel eddig nem élhettünk, mert csak a tagállamok fordulhatnak hozzá: az Unió Petíciós Bizottsága, ennél bárki tehet bármilyen panaszt, és az Európai Parlament illetékes bizottsága esetenként akár az érintett ország plénumának a bevonásával is köteles kivizsgálni.
– Milyen hatásköre van a bizottságnak?
– Mint nálunk a Diszkriminációellenes Tanácsnak: büntetéseket szabhat ki, kihágásokat állapíthat meg.
– Ezen kívül mennyiben változnak az egyetemért vívott harc esélyei, ennek folytán pedig a BKB stratégiája a csatlakozás után?
– Itt nemcsak a BKB-ról lesz, azaz van szó, hanem az erdélyi magyarságról, amelynek paradigmaváltásra van szüksége. Rá kell ébrednie arra, hogy elsősorban nem bizonyos külföldi folyamatok és körülmények határozzák meg az érdekérvényesítésünket, hanem a belső folyamatok. A történelem azt mutatja, hogy azok a megoldások, melyeket bizonyos nemzetközi körülmények jegyében alakítanak ki, vagy törékenyek, vagy nem is igazi megoldások. Balladur francia miniszterelnök vetette fel a ’90-es évek elején a kisebbségi kérdés átértelmezésének a lehetőségét, minden bizonnyal lelkifurdalást érzett a világháborús békekötések során játszott francia nagyhatalmi szerep miatt. Balladur akár békés határkiigazításokat is elképzelhetőnek tartott az igazságtalanságok rendezésére. Mi lett ebből? Azon alapszerződések rendszere, amelyek a gyakorlatban szinte semmit nem oldottak meg a kisebbségi bajokból. Rá kell ébrednünk arra, hogy folyamatosan és kőkeményen képviselnünk kell ezt az ügyet. Az egyetem ügye nem addig tart, amíg belépünk az Unióba, hanem addig, amíg kiviláglik, az egyetem kérdése nem egy szűk elit gondja, amíg a saját politikai vezetőink meggyőződnek arról, ha ezt az ügyet nem tekintik elsőrendű fontosságúnak, közösségüket hagyják cserben, és ezt így fogja látni minden erdélyi magyar. Ami az utóbbi bő félévben történt az uniós lehetőségek vonatkozásában, az fontos volt tapasztalatként és üzenetként, de csak egy volt a politikai eszközök tárából, a jövőben itthon újakat kell elővenni. Különben az Unió értelmezésemben nem azt mondta, hogy a mi ügyünk megoldottnak tekinthető, hanem azt, hogy ez nem az ő asztala, vagyis a kérdés továbbra is nyitott.
– Hogyan értelmezzük az Ön által felvetett paradigmaváltást és a „vezetőink” meggyőzését arról, hogy nincs igazuk? Radikalizálódnia kell az erdélyi magyarságnak?
– Radikalizálódásról is lehet beszélni, bár én most nem erre gondoltam. Azt mondtam, hogy a romániai magyarság, ez a hihetetlenül fegyelmezett közösség politikai tárgyalóasztalnál akart eddig mindent megoldani, miközben vele szemben a többségi politika nem válogatott az eszközökben. Alkotmányt tisztelek akkor is, ha tárgyalok, de akkor is, ha tüntetek. Akkor is, ha sztrájkolok. Akkor is, ha polgári engedetlenséghez folyamodom. Ha a többség nem értékeli, hogy az európai történelemben párját ritkítóan békés közösség vagyunk, akkor lehetséges, hogy sokkal érthetőbb közösségi fellépéssel, világos és kemény véleménynyilvánítással kell megoldást követelni. Nem azt mondom, hogy radikalizálódni kell, hanem azt, hogy Európában, a demokráciák világában, ahol értékelvű megoldások születtek, azokat mindenhol így érték el. Egyáltalán nem biztos, hogy belülről, kormányzati tényezőként lehet és kell mindenre megoldást keresni. Van, amire a kormányzati szerep nem nyújthat megoldást, ilyenkor a közösségnek kell azt mondania, hogy ez nem mehet így tovább.
– Hogyan mondhatja ezt?
– Minden felnőtt magyar választópolgár is, választóként kötelessége a helyzet értékelése. Ha a közösségem számára az oktatásügy sorsdöntő, létfontosságú, és az egyetem kérdésében a politikai képviseletünk másfél évtizeden át nem ér el igazi eredményt, akkor ezt rosszul csinálja. Ezt indulatok nélkül, de világosan ki kell mondani. Annak a politikának az eredményessége, amit oktatás terén elvárunk a képviseletünktől, bizonyos intézmények létében vagy nemlétében mérhető. Ha a mai oktatási helyzet alig különbözik a tíz évvel ezelőttitől, miközben az állítólag képviselt közösség egyértelmű üzeneteket küldött, akkor ezt a politikai számlát valakinek vállalnia kell.
– Azért jelent meg és ígért fűt-fát Markó a magyar egyetemért tartott fórumon, hogy ezt elodázhassa, vagy tényleg megszállta a Szentlélek? Van ennek jelentősége egyáltalán?
– Én úgy érzékelem, hogy az RMDSZ érzi a helyzet súlyát, és nem kívánt egy olyan konfrontációt megnyitni, amely a nyilatkozat alá nem írásából következett volna.
– Jelez-e ez valós politikai akaratot?
– Azt hiszem, ez tőlünk is függ, mindannyiunktól, akik ezt a folyamatot tovább akarjuk vinni. Az RMDSZ vezetőinek viszont el kell végre dönteniük, hogy az erdélyi magyarság, vagy Románia szolgálatában akarnak-e állni. Ha e két dolog elválik egymástól, sőt egymásnak szegül, akkor világosan ki kell nyilvánítaniuk, melyik oldalon állnak.
– Ezt megcselekedte a BBTE magyar vonalának a vezetősége, ők ugyanis nem írták alá a nyilatkozatot.
– Ami elsősorban az ő politikai felelősségüket és helyzetértelmezésüket minősíti. Mi pedig a továbbiakban is hangoztatni fogjuk, amit újfent bebizonyítottak, hogy nem képviselik az egyetemi magyar közösség érdekeit.
– A BKB többször is kinyilvánította, hogy éppen emiatt a magyar tagozat vezetőségének mennie kell, az oktatók márciusi közgyűlésén azonban nem tudták keresztülvinni akaratukat. A következő gyűlésen ismét próbálkoznak?
– A magyar tagozat képviseletében szerepet kapott vezetők felelősségének a kérdése akkor volt valóban égető, amikor a BBTE szenátusa a magyar karok létesítésére beadott indítványt lesöpörte az asztalról. A tisztségük jellege folytán újabb felelősségre vonás akkor lesz indokolt, ha valamilyen esemény ismételten előtérbe hozza szerepértelmezésüket. Salat Levente rektor-helyettes felelősségértelmezéséről csak annyit, hogy a március végi egyetemi fórumon minden bajok forrásának a BKB-t kiáltotta ki. Aligha véletlen, hogy ezzel a véleményével ott egyedül volt, ugyanis jókora szemellenzőre van szükség ahhoz, hogy valakinek ez lehessen az álláspontja.
– Hogyan befolyásolja az egyetemért folytatott küzdelmet a magyarországi választások eredménye?
– Vélhetően nem mondok újdonságot azzal, hogy nehezíti helyzetünket a Fidesz választási veresége. Egyetemügyben határozott állsásfoglalások a Fidesz részéről történtek. Itt nem Tabajdi Csabáról vagy azokról az MSZP-s képviselőkről van szó, akik mellénk álltak, hanem arról, hogy maga a párt vezetősége miként állt vagy nem állt az egyetem ügye mellé. A továbbiakban viszont nekünk és bárkinek, aki a kisebbségi ügyet felkarolja, tudomásul kell vennie, hogy ez a helyzet most Magyarországon, és kötelességünk megkeresni az együttműködési lehetőségeket ezzel a politikai erővel. Az MSZP is van olyan színes, mint bármelyik más párt, nem egy MSZP-s politikust ismerek, aki eltökélten támogatja ügyünket.
– Az elcsatolt területek magyar politikai vezetői (az RMDSZ-en kívül) úgy várták a választásokat, mint parasztember az esős idő végét, most pedig kénytelenek mégis tárgyalást kezdeményezni a régi-új kormánnyal, s ha eddig lehetetlennek látták is, most megpróbálnának valamiféle nemzetpolitikai stratégiát kidolgozni a kormánypártokkal. Ebbe kíván bekapcsolódni a BKB is?
– Én komolyan odafigyelnék Sólyom László köztársasági elnök úr kezdeményezésére, ugyanis a MÁÉRT intézményének a szüneteltetése az utóbbi csaknem két esztendőben, a támogatáspolitikában megmutatkozó kedvezőtlen változások, illetve azok a kísérletek, melyek azt mutatták, hogy megpróbálták az egészet centralizálni, miáltal kőkemény kliensrendszer alakítható ki, megannyi veszélyes folyamat a határon túli közösségekre. Viszont az, hogy Sólyom László ezen a héten megtartja első tanácskozását határon túli meghívottakkal, és nem pártok képviselőit hívja, hanem olyan értelmiségieket, akiknek súlyuk van szakterületükön, arra enged következtetni, hogy ő egy több évre elhúzódó folyamatot képzel el. Ez olyan lehetőség, amellyel a BKB-nek valóban élnie kell, és nagyon határozottan el kell mondania a véleményét. Másfelől úgy érzem, hogy Sólyom László lépése el fogja gondolkodtatni a magyar kormányt arról, mit kellene cselekednie a határon túli magyarságpolitika ügyében.
A BKB megbízottjai kedden mutatták be a sajtónak a Nyilatkozat az erdélyi magyar felsőoktatásról című dokumentumot. A nyilatkozatot jelzésnek szánták Olli Rehn bővítési biztos országjelentő csapata számára az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetének bemutatása tekintetében. Az aláírók ezúttal a felsőoktatási intézmények és egyházak képviselői, tehát a több mint egy hónappal ezelőtti kolozsvári felsőoktatási fórum résztvevői voltak, akárcsak az RMDSZ, mely kivételesen csatlakozott az aláírókhoz.
Mielőtt azonban kellemesen meglepődhettünk volna, kiderült, hogy a kegyes melléállás nem hasznára vált a kezdeményezésnek, hanem éppen az ellenkező hatást váltotta ki: Markó Béla RMDSZ-elnök késedelmeskedése miatt ugyanis alig két órával az országjelentéshez beadható dokumentumok fogadásának lezárása előtt tudták csak elküldeni a nyilatkozatot, amint az Bodó Barna rendkívül udvarias megfogalmazásából és a két változat összehasonlításából kiderül.
Az eredetiben (tehát abban a változatban, amelyet a lent látható összes szervezet aláírt) ugyanis ötödik pontként az szerepel, hogy „a Parlament záros határidőn belül fogadja el az egyetemek akkreditációjára vonatkozó új törvényt, váljon lehetővé a Partiumi Keresztény Egyetem másfél éve elhúzódó akkreditációs folyamatának a lezárása”, míg a bukaresti politikus által is aláírt változat megfelelő pontja a következő: „A törvényes kereteknek megfelelően valósuljon meg magánegyetemeink mielőbbi akkreditálása.” (Emlékeztetünk: Románia egységes nemzetállam miniszterelnökének helyettese a fórumon nem győzte hangoztatni, hogy csak a jelzést várják a szaktestületektől, máris ugranak egyetemügyet rendezni.)
A „nagy hiányzó a BBTE magyar vonalának vezetősége”, jelentette be Bodó Barna. A két magyar anyanyelvű rektor-helyettes ugyanis nem volt hajlandó kézjegyével ellátni a nyilatkozatot, még csak nem is válaszoltak a felkérésre. (Emlékeztetünk, Salat Levente a tanárok közgyűlésén, elkerülendő, hogy mandátuma szóba kerüljön, nem győzte hangoztatni, hogy változtat álláspontján, s ezentúl a magyar oktatók véleményét fogja képviselni.)
A Fórum a magyar egyetemért elnevezésű rendezvény résztvevői tehát a végleges változatban a következőket tekintik „szakmailag megalapozott és politikailag indokolt, következésképpen megvalósítandó feladatoknak”: mielőbb induljon el a három magyar kar a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, jöjjenek létre magyar karok a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, kezdődjön el a magyar tannyelvű felsőoktatás megszervezése a Kolozsvári Műszaki Egyetemen, a Gheorghe Dima Zeneakadémián és egy erdélyi képzőművészeti egyetemen, valamint a Kolozsvári Agrártudományi Egyetemen, valósuljon meg a tényleges kétnyelvűség a vegyes tannyelvű intézetekben, valósuljon meg a magyar magánegyetemek mielőbbi akkreditálása, utána pedig részesüljön állami támogatásban mind a Sapientia, mind a Partiumi Keresztény Egyetem.
Aláírók: Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, Erdélyi Református Egyházkerület, Királyhágó-melléki Református Egyházkerület, Erdélyi Unitárius Egyház, Erdélyi Evangélikus Egyház, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem, Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Partiumi Keresztény Egyetem, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Bolyai Kezdeményező Bizottság, Bolyai Társaság, Országos Magyar Diákszövetség, Kolozsvári Magyar Diákszövetség, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Kriza János Néprajzi Társaság, Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért, Politeia – Romániai Magyar Politikatudományi Egyesület. |
