XV. évfolyam, 39. (730.) szám

2005. szeptember 27.


TISZTELT LÁTOGATÓNK, KEDVES OLVASÓNK

ÜDVÖZÖLJÜK AZ ERDÉLYI NAPLÓ HONLAPJÁN!
Kérjük, írja meg véleményét lapunkról, a benne olvasottakról. E-mail–címünk: erdelyinaplo@cluj.astral.ro

      Erdély polgári hetilapja fojtogató politikai-gazdasági környezetben jelenik meg, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat erőfeszítéseinkhez, ha nálunk hirdet, reklámoz, vagy ha felajánlásaival segíti lapunkat.
      Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ők más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. A kiadó euroszámláján minden adományt köszönettel fogadunk: SC Kalauz SRL, Banca Transilvania, Cluj, cont:RO70BTRL01304202941257XX, cod SWITT BTRL RO22, Románia.
      Romániai olvasóink havi 45 ezer lejért rendelhetik meg lapunkat a kiadóban, egyévi előfizetés 540 000 lej.
      Külföldre (bárhová) 15 euró az előfizetés díja, egy évre 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!
A szerkesztőség
nyomtatási verzió

A magyar országgyûlés többsége feltétel nélkül támogatja Romániát
Magunkra maradunk?

      Tegnap este lapzárta után szavazott a magyar Országgyûlés Románia és Bulgária EU csatlakozásának a ratifikálásáról. Az elõzõ napokban a Kárpát-medence több nemzeti elkötelezettségû szervezete felhívásban, nyílt levélben kérte a legnagyobb magyar ellenzéki pártot, a Fidesz Magyar Polgári Szövetséget, hogy szavazzon nemmel Románia csatlakozására, mivel az ország továbbra sem hajlandó autonómiát adni a romániai magyar nemzeti közösségnek.
      Szász Jenõnek a Magyar Polgári Szövetség elnökeként közzétett felhívásában egyebek mellett ez áll:
      „Az alkotmány értelmében Magyarország felelõsséget érez a határon túli magyarok iránt. Ebbõl egyenesen következik az, hogy olyan kérdésekben, amelyek a határon túli magyarokat érintik, határozathozatal elõtt ki kell kérni véleményüket, s ezt szem elõtt tartva kell dönteni.
      Románia EU csatlakozása kétségtelenül érdeke a romániai magyarságnak is, hisz ezáltal – még ha államhatárok által szétszabdalva is, de – ugyanazon közösség részévé válhat az elszakított magyarság újabb nagyszámú csoportja. Mindazonáltal köztudott az is, hogy a romániai magyar nemzeti közösség számára a szülõföldön való megmaradás és gyarapodás záloga a különféle autonómiaformák mielõbbi törvény általi garantálása. Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy szakértõk és elemzõk egybehangzó véleménye szerint ezeket a statútum-tervezeteket jobb eséllyel lehet elfogadtatni Romániával a csatlakozási folyamat lezárulása elõtt. Tájékoztatni szeretnénk önöket arról is, hogy egy nemrég készült felmérés szerint a székelyföldiek döntõ többsége fontosabbnak, elõbbre valónak tartja a területi autonómia kivívását, mint az ország EU csatlakozását.
      Mindezeket figyelembe véve arra kérjük önöket, hogy ne támogassák feltétel nélkül Románia EU csatlakozását. Ha szem elõtt tartják a romániai magyar közösség alapvetõ érdekeit, akkor csak azután ratifikálják a csatlakozási szerzõdést, miután Románia parlamentje elfogadta az autonómia-statútumokat.”
      A Székely Nemzeti Tanács elnöke, dr. Csapó I. József ezeket üzeni:
      „Az Európai Parlament a Románia EU-hoz való csatlakozásáról szóló 2005. április 13-án jóváhagyott Jelentésében határozottan megfogalmazta, hogy az erdélyi magyarság védelmére, az önkormányzás és a szubszidiaritás elveinek tiszteletben tartásával, különleges intézkedéseket kell foganatosítani. E téren ez ideig egyetlen lépés nem történt! Az erdélyi magyarság, a székelység közösségi jogaitól megfosztottan, másodrangú polgárként él szülõföldjén, amelyhez ezer éves történelmi múlt köti. Románia Képviselõházának Közigazgatási Bizottsága szeptember 22-én vita nélkül utasította vissza a Székelyföld autonómia-statútumáról szóló törvénytervezetet, éppen most, amikor az Országgyûlés Romániának az Európai Unióhoz történõ csatlakozására vonatkozó törvényjavaslat megszavazására készül. Így akar Románia bejutni az Európai Unióba! Románia bíróságai és fellebbviteli bíróságai végleges döntéssel most semmisítik meg azokat a tanácsi határozatokat, amelyek a Székelyföld közigazgatási régió törvény általi létesítésérõl szóló helyi népszavazások kiírására vonatkoznak. Tehát a székelység az önkormányzáshoz való jogát még a népszuverenitás alapvetõ eszköze révén, helyi népszavazáson sem nyilváníthatja ki! Így akar Románia bejutni az Európai Unióba! Székelyföld ma is 76 százalékos többségben levõ õshonos közösségének létfeltétele a történelmi régió újralétesítése, az Európai Unióban élõ autonóm közösségek által gyakorolt önkormányzási hatáskörökkel való felruházása! Arra kértük az Európai Uniót, az Európai Parlamentet, hogy Románia addig ne lehessen az EU tagja, amíg Székelyföldnek nem szavatolnak autonómiát!
      Tisztelettel arra kérjük az Országgyûlés nagyra becsült tagjait, hogy a Romániának az Európai Unióhoz történõ csatlakozásáról szóló törvényjavaslatot majd akkor szavazzák meg, amikor Románia területi önkormányzást szavatol Székelyföldnek és személyi elvû autonómiát az erdélyi magyarságnak.”
      Az Országgyûlés elé terjesztendõ törvénytervezetet számosan félreértik vagy inkább félremagyarázzák. Az alkotmány 2. szakaszának B. cikkelye szerint minden EU-val kapcsolatos jogszabálytervezet kétharmados többséget igényel, ennek ellenére a mai kormánypártok egyszerû többséget igénylõ jogszabálytervezetként kezelik a Románia és Bulgária felvételérõl szóló magyar szavazást. Horn Gyula kijelentette: Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy feltételeket támasszon Románia EU-csatlakozásával szemben. Tusnádfürdõn több háttérbeszélgetésen is elhangzott, hogy a Fidesz csak abban az esetben fontolja meg a nem szavazatot, ha kétharmados törvényként kerülne elfogadásra a jogszabály, egyszerû többség esetén a nem szavazatot feleslegesnek és értelmetlennek tartaná. Az elmúlt napokban az ellenzéki párt errõl nem nyilatkozott, honlapján nem jelentek meg utalások a határon túli magyar szervezetek követeléseire.
      Úgy tûnik, az erdélyi magyarság egyre inkább magára marad autonómiaköveteléseivel.
M. J.
nyomtatási verzió

aktuális

Aktuális

      
Kedd

      
      Kétheti tárgyalások után a marosvásárhelyi Azomureş műtrágyagyártó kombinát vezetősége és szakszervezete megállapodásra jutott, és aláírták a kollektív munkaszerződést. Az Alternativa 2002 szakszervezet képviselői szerint a kollektív munkaszerződés aláírásával lemondtak az előírt 9,5 százalékos béremelésről, ehelyett az alkalmazottak visszamenőleg is kapnak élelmiszerjegyeket. Megállapodás született arról is, hogy az alkalmazottak prémiumot kapnak a Vegyészek Napján, a húsvéti és a karácsonyi ünnepek alkalmával. Az Azomureş dolgozói az év végén a vállalat profitjából is részesülnek. Ha a kombinát idei profitja 500 000 és 1,5 millió dollár között lesz, az alkalmazottak között 500 000 dollárt osztanak szét. Ha a nyereség meghaladja majd az 1,5 millió dollárt, a dolgozók a profit egyharmadát kapják meg. A megállapodással egyelőre a vállalat bezárásának a veszélye is elhárult.
      
      A Suceava Megyei Ítélőtábla tegnap úgy döntött, hogy Csibi István szabadlábon védekezhet az emberölési kísérlet ügyében ellene zajló büntetőperben. Az ítélet azonban csak elvi jelentőségű, mivel a csíkszeredai üzletember ellen több per is folyik, ezek közül többen továbbra is érvényben van a Csibi előzetes letartóztatását elrendelő bírósági határozat. Az emberölési kísérlet ügyében zajló perben a Kolozs Megyei Törvényszék alapfokon öt év börtönbüntetéssel sújtotta Csibi Istvánt. A közel húsz Hargita megyei céget működtető üzletember ellen őrizetbe vétele óta összesen hét esetben emeltek vádat különböző bűncselekmények miatt, a bírósági eljárások Suceaván, Craiován, Slatinán és Kolozsváron zajlanak.
      
      
Szerda

      
      Jelentős kamatcsökkentéseket hajtott végre szerdán a Román Nemzeti Bank: irányadó kamatát 100 bázisponttal 7,5 százalékra vitte le, a betéti fedezettel nyújtott úgynevezett lombard-hitelét 20 százalékról 14 százalékra, az éves letéti kamatot 4-ről 1 százalékra. A Nemzeti Bank a lejhitelek elterjedésére szeretné serkenteni a kereskedelmi bankokat, ennek egyik előfeltétele, hogy jelentősen csökkenjenek a lejben igényelhető kölcsönök kamatai.
      
      
Csütörtök

      
      A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elhalasztja a pártként való bejegyeztetéshez szükséges, korábban bejelentett aláírásgyűjtés elkezdését – nyilatkozta sajtótájékoztatóján Gazda Zoltán. Az MPSZ Sepsi széki elnöke szerint az MPSZ belső vitái miatt halasztják el az akciót mindaddig, amíg a szövetségen belüli konfliktus megoldódik Szász Jenő országos elnök, illetve Szilágyi Zsolt választmányi elnök, valamint a székelyföldi szervezetek és a Bihar megyei MPSZ között. A nézeteltérés még a parlamenti választások idején támadt, amikor a Bihar megyei szervezet tagjai ellenezték, hogy az MPSZ román párt színeiben induljon a választásokon. Azután idén augusztusban az MPSZ Bővített Elnökségi ülésén kizárták a szervezetből Csúzi Istvánt és Sárközi Zoltánt, a Bihar megyei MPSZ két elöljáróját. Gazda elmondta: a testületnek a kizárásról szóló döntését nem fellebbezték meg, a tisztújítás esedékes, az ügyet minél előbb tisztázni kell, mert nehezen képzelhető el, hogy összegyűlne a szükséges 25 ezer aláírás, ha Bihar megye nem csatlakozik az akcióhoz. Szilágyi Zsolt választmányi elnök alapszabályzat-ellenesnek tartja Szász Jenő döntését, mivel az országos választmány bejegyzésre vonatkozó határozatait egyetlen tisztségviselő sem bírálhatja felül.
      
      A Képviselőház Közigazgatási Bizottsága 2004 tavasza után immár másodszor is vita nélkül utasította el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) autonómiastatútum-tervezetét. A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának felkérésére Sógor Csaba szenátor és Becsek Garda Dezső parlamenti képviselő 2005. június 30-án nyújtotta be a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénykezdeményezést. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási elnöke elmondta: az elutasító beadványt Mircea Dusa Hargita megyei parlamenti képviselő, volt kormánybiztos terjesztette elő, egyben kérve a vita nélküli elutasítást is. Az alsóház Közigazgatási Bizottságának két RMDSZ-es tagja van: Antal Árpád András Kovászna és Seres Dénes Szilágy megyei parlamenti képviselő. Ferencz Csaba tájékoztatása szerint a szavazás során a szakbizottság tagjai – a két RMDSZ-es képviselő kivételével – a visszautasítás mellett voksoltak. Antal Árpád András halasztást kért, és a negatív véleményezés ellen szavazott, Seres Dénes, a testület titkára pedig tartózkodott. A törvényhozási folyamatban a nyilvános képviselőházi vita következik, majd a szenátus elé kerül a tervezet.
      
      Bogos Zsoltot nevezte ki államtitkárnak a miniszterelnök a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztériumba. Bogos Zsolt 1959. május 20-án született Csíkszentimrén, a iaşi-i Gheorghe Asachi Műszaki Egyetemen szerzett diplomát 1984-ben, majd 1990 után Ausztráliában, az Amerikai Egyesült Államokban, Olaszországban, Magyarországon vett részt különböző informatikai, közgazdasági és pénzügyi továbbképző tanfolyamokon. Bogos Zsolt jelen pillanatban a csíkszeredai városi tanács tagja, ez idáig kabinetigazgatói tisztséget töltött be a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztériumban.
      
      
Péntek

      
      A napok óta tartó esőzések miatt vészhelyzet van az ország déli részén. 342 ház omlott össze, öt halottról és három eltűnt személyről tett említést a rendőrség, a tengerparti árvíznek pedig hét halálos áldozata van. A Bukaresttől 70 kilométerre északkeletre fekvő Bărbuleşti-ből három halottat jelentettek.
      A válságstáb, melynek péntek esti ülésén Traian Băsescu elnökölt, a katonaság és a belügyi alakulatok mellett még a titkosszolgálatok és a kormányőrség állományát is kirendelte a mentési munkálatokhoz. Kétezer katona a Bukaresttel szomszédos két elárasztott megyében segít, és a román főváros közelében lévő vízgyűjtő gátját erősíti. Eddig összesen 2500 csendőr, tűzoltó és katona vett részt a mentésben. A meteorológiai előrejelzés szerint az árvíz által eddig is érintett hat déli megyében szombat estig négyzetméterenként 40-60 liter eső esett. Csütörtökön ennek a mennyiségnek a négy-hatszorosa zúdult a Fekete-tenger parti Konstanca megyére.
      
      A Szociáldemokrata Párt egyetlen magyar vagy vegyes lakosságú község újraalakítási kérelmét sem szavazta meg a szenátusban, így elakadt Szőkefalva és Karácsonfalva önállósulási törekvése. A román lakosságú községek beterjesztéseit támogatták a honatyák. ,,A Szociáldemokrata Párt kivételesen ellenségünk lett, mindent megszavaznak, csak amit az RMDSZ terjeszt be, azt nem” – nyilatkozta a Háromszéknek Puskás Bálint szenátor. Napirenden lett volna Esztelnek községalakítási kérelme is, Puskás Bálintnak azonban ülésvezető elnökként sikerült elérnie, hogy jövő hétre halasszák a további vitát.
      
      
Hétvége

      
      Mintegy száz román állampolgár érkezett haza egy államközi repülőjárattal, miután az olasz, francia és spanyol hatóságok illetéktelen ott-tartózkodásért kitoloncolták őket. A hazai hatóságok elsősorban azt ellenőrzik, hogy ki hányadik szabálysértésnél tart, az elsőért ugyanis csak egyévi útlevéltilalom jár, a visszaesőknek azonban öt évre is felfüggeszthetik a kiutazási jogát. A hazautaztatási költségeket Spanyolország fizette, a kitoloncolás a Románia és a másik három állam közötti egyezmények szerint történt.
      
      Gheorghe Flutur földművelésügyi miniszter besztercei látogatásán kijelentette: az árvizek több mint 200 millió eurós kárt okoztak a mezőgazdaságban. A miniszter szerint további 38 000 hektárral nő az április óta árvizek által érintett 500 000 hektárnyi mezőgazdasági terület. A legnagyobb kár a kukorica- és a napraforgótermést érte.
nyomtatási verzió

Magyarverés román módra a Székelyföldön

      A csíkszentgyörgyi rendőr-őrsön Vlad Urzica rendőr és egy rendőrtársa megverték a helybéli János Elemért, mert nem beszélt jól románul. Történt ez a romániai demokrácia 16. évében, egészen pontosan 2005. szeptember ötödikén délelőtt 11–12 óra között. János Elemérrel szeptember 21-én találkoztam a Hargita Megyei Prefektúrán, panaszt tenni jött. Panaszában (iktatószáma 5245) szárazon leírja a tényeket: írott idézést kapott, hogy jelenjen meg személyesen a rendőrőrsön, odament, s amikor kérte, hogy hozzanak valakit fordítani, mert nem beszél románul, megverték. A tanúk nem mertek közbeavatkozni, mert már sok ilyen eset volt a községben, s féltek. Panaszához János Elemér csatolta a 2005. szeptember 21-én kelt, 775-ös számú törvényszéki orvosi bizonylatot, mely alátámasztja, hogy alapos, 7-9 nap alatt gyó- gyuló verést kapott. Véletlenül vagy buta óvatoskodás következtében, nem tudni, mindenesetre a bizonylatban az áll, hogy János Elemért azért verték meg, mert „beszélt románul” (a vorbit româneşte). Ennyit a hivatalos papírokról. Az áldozat elmesélte az előzményeket is, mondanivalójának lényege a következő: azért kapott idézést a rendőrségtől, mert vitája van egy falustársával egy legelő okán, s kölcsönös szitkok hangzottak el. Amikor az őrsön azt mondta, hogy kéne valaki, aki fordítson, „Vlad nekem esett s elkezdett ököllel ütni, amikor leestem, rugódni a másikkal együtt”. János Elemér megpróbált kimenekülni az őrsről, ki is jutott az épületből és segítségért kiáltott, Vlad Urzica utánaszaladt, leütötte s visszahúzta az őrsbe, és tovább verték s szidták őt, az anyját, a magyar nyelvet, a magyarokat. Miután megelégelték, kidobták. János Elemér segélykiáltását többen hallották, amikor menekülni próbált, többen látták, de beavatkozni senki sem mert...
      Egy tanúnak mégis volt bátorsága vallani a látottakról. Halmágyi Imre urat lakásán kerestem meg, s a következőket nyilatkozta: „Szekérrel mentem el a rendőrség előtt, s annyit láttam, hogy Elemér kifutott, s kiáltotta: segéljetek, mert ölnek meg. Vlad utána jött, leütötte s visszavitte. Nem mertem utánamenni, öreg vagyok, s féltem, mert Vlad nagyon vad. Többeket megvert.” Megpróbáltam a szemébe nézni ennek a Vlad Urzica rendőrnek, sikertelenül, ugyanis éppen Csíkszeredában volt. Megtaláltam viszont Panaite Dumitru őrsparancsnok feleségét, egy kedves szentdomokosi magyar nőt, aki megadta férje mobilszámát. Panaite úrral Csíkszeredában találkoztam, felvilágosított: ő nem volt a rendőrőrsön, amikor az eset történt, de tud a panaszról, várja a kivizsgálást. Elmondta, felesége magyar, három gyerekük ott helyben jár iskolába, jól beszélnek magyarul. Őróla különben többen mondták a községben: rendes, nem vele van baj, hanem alárendeltjeivel. Arra a kérdésemre, mi a véleménye arról, hogy alárendeltjei azért vernek meg valakit, mert magyar, annyit mondott: „Én várom a vizsgálat eredményét.” S elpirult. Valószínőleg nem kell sokáig várnia. Daniela Crişan, a megyei rendőr-felügyelőség szóvivője közölte lapunkkal, hogy a megyei rendőrparancsnok a panasz tudomásulvétele után azonnal utasítást adott egy vizsgálócsoport megalakítására, s ezek már a helyszínen is vannak. „Ha beigazolódik, hogy jogos a panasz, az ügyet átadjuk az ügyészségnek” – mondta Daniela Crişan.
(Hargita Népe)
nyomtatási verzió

a korrupció melegágya

Vezérhangya
Befagyasztott országút

      Traian Băsescu államfőnek a választások előtt egyik lódítása az volt, hogy az észak-erdélyi autópálya építését felvállaló amerikai Bechtel cég törvénytelenül kötött az előző kormánnyal a munkálatokra szerződést, tehát ezt fel kell bontani, a munkálatokat le kell állítani. Az egészben a hátsó gondolat az volt, hogy ne Bors és Brassó között legyen kész előbb a sztráda, hanem Konstanca felé haladó autóút létrehozásának kezdjenek neki, mert a gazdasági érdekei, de érzelmei is ezt diktálták az államelnöknek. De bármilyen hatalmas nagyítóval nézték a Bechtellel való szerződést az új hatalom szakemberei, abban hibát nem találtak. Hanem leltek egy bekezdést, amely szerint az országnak hatalmas összeget kell kártérítésként fizetnie, ha netán a megegyezést egyoldalúan felrúgja Románia. Így aztán patthelyzet alakult ki, kilenc hónapja befagyasztották az autópálya építését.
      Băsescu még az ősz elején is azt hangoztatta, hogy amíg ő ül az elnöki székben, addig észak-erdélyi autósztráda nem lesz, az RMDSZ vezérei azonban mind hangosabban követelik, hogy nem oda Buda, legyen. Frunda György, de Markó Béla is kijelentette, hogy a kormánykoalíció egyik próbaköve az említett sztráda folytatása. A gazdasági szakbizottság elnöke, Antal István pedig lapunknak azt nyilatkozta, hogy ha sokat húzzák az időt, akkor semmilyen autópályája nem lesz az országnak. „A 4-es pálya vonalának megrajzolására akkor került sor, amikor Szerbiában még dörögtek a fegyverek. Egyik cél az volt, hogy a konfliktusos területeket az út kikerülje. Most azonban a szerbeknél csend van. Sőt, építkeznek. Autósztrádát is. A magyarok sem ültek az elmúlt években ölbe tett kezekkel, már Szegedig autósztrádán lehet menni. Tehát néhány kilométer összekötő út megépítésével már a Balkán déli részéig kész a korszerű útvonal, amely kikerüli Romániát.”
      Kétségtelen, hogy az erdélyi megyék további gazdasági fejlődését nagyban elősegítené egy autópálya. Ez köztudott. Ha ennek építése elmarad, a jelenlegi kormánykoalíció pártjai búcsút mondhatnak az erdélyiek szavazatainak. Annál is inkább, mert amint az ENSZ szakembereinek legutóbbi jelentése is kimondja, Bukarest után az erdélyi megyék gazdasága hozza a legtöbb jövedelmet az országnak, az országos költségvetésből azonban – immár évek óta – Moldovának jut a legtöbb, ahol ezt nyomtalanul elköltik, lenyúlják. Ha ez az összeg Erdélyben maradna, már rég lenne nem egy autósztrádája a transzilvánoknak. Szaladgál is Emil Boc, a demokraták vezére, Kolozsvár polgármestere, hogy valamiképpen kifagyassza az erdélyi autósztrádák építésének ügyét. Már azt is kijelentette, hogy „felelni fog az, aki e munkák menetét gátolja”. Nem hinnénk, hogy ne tudná: az államelnök a tettes. Valamit mondhatott neki, mert New Yorkba indulásakor Băsescu azt nyilatkozta, hogy a Bechtel vezetőségével is tárgyal. A szerződésről nem volt sokat mit beszélnie, az világos. Legfeljebb arról lehetett szó, hogy egy demokrata vagy egy liberális is a tűz mellé kerüljön, akarom mondani: jó pénzért szerepet vállaljon az útépítésben. Ettől – jó balkáni szokás szerint – biztosan felengedne a fagyás. Rövidesen megtudjuk, hogy az amcsik belementek-e ebbe vagy nem. Ha igen, akkor kíváncsian várjuk, hogy mit mond majd magyarázatként Băsescu. Biztosan nem az igazságot.
Román Győző
nyomtatási verzió

Keresztapás társadalom

      Mikor az egészségügyi minisztert leváltották – Mircea Cinteză ment, Eugen Nicolaescu jött –, az intézmény egyik idős alkalmazottja mintegy magának, de jól hallhatóan mondta: "Ez a tizennegyedik miniszterem, de érzem, hogy ez sem táplál sok bolhát itt." E mondatban az is benne van, hogy az egészségügy háza táján semmi nem fog változni.
      Cinteză, amint menesztették, mindjárt új zsíros hely után nézett, s bár eddig az újságírókat inkább kerülte, mindjárt kedvesebben cseverészett velük, mint eddig. Az orvosok szövetségének élére akar megint kerülni, mert "megkezdett ténykedését be szeretné fejezni". Érdekes, hogy bármely cserénél, választásnál majd minden politikus erre hivatkozik, azonban hogy milyen ténykedést kezdtek meg, arról hallgatnak. De milyenek az újságírók: mindjárt kényes kérdéseket kezdtek feltenni az ex-miniszternek, s főleg a vagyonbevallása felől érdeklődtek. Egyikük meg is jegyezte, hogy talán a villája nincs még befejezve. Erre odavetette, hogy ő nem szegény ember, van mit aprítania a tejbe. És ekkor jött a váratlan kérdés: csak nem az orvosi hálapénzekből lett olyan gazdag? Szükség van ilyenre, mondotta az orvosdoktor, mert kicsi a fizetés, nehezen jönne ki belőle. A fránya újdondászok erre mindjárt megkérdezték, hogy mekkora az a hálapénz? Hát olyan ötölés-hatolásba kezdett, mintha megakadt volna valami a torkán. Kiderült, hogy gazdag, de mégsem gazdag, hogy a külföldiekhez viszonyítva kicsi az orvosok meg az egyetemi tanárok bére, és tovább kell képeznie magát, az újdonságokat tartalmazó folyóiratokra, könyvekre pedig pénz kell...
      Hát a szakkönyvekről már hallhattunk bőven. Azt sem állítom, hogy nincs rájuk szükség. Nemcsak az orvosoknak, hanem minden szakma művelőinek. És azt sem mondom, hogy az orvosok mindegyike kéri, követeli a hálapénzt. De azt igen, hogy sokuk teszi ezt. Csak úgy hányják a templomban a keresztet, de a kórházban maguk játsszák az Úristent. A kapott pénz mennyiségétől függ, hogy megmentik-e vagy nem a beteget. Persze, már látom, hogy számtalan orvos tiltakozni fog, hogy ők nem tesznek kivételt a betegek között. Lehet. Csak éppen elnézik, hogy a kolléga megtegye. Ezt nevezik a nagykönyvek kiskorrupciónak. Balkáni országunk ilyesmivel van tele. A kasszásnő, a pincér nem ad vissza a pénzből, mert annak a néhány baninak úgysincs értéke. Érdekes, nála van, mert mindig a vásárló a károsult. És más az, ha a kedves vendég, vásárló önszántából hagy ott bizonyos összeget, és megint más, ha vissza sem adnak neki. De elvárja a tisztviselő is, hogy azért a szolgálatért, amelyért az adókból származó bérét kapja, még lepengess neki valamit. Aki nem teszi, várhat évekig, amíg az ügyét elintézik. És ott van a vasúton a "keresztapa", akinél leperkálsz egy kis összeget, ha olcsón akarsz utazni, mert neki is kell élnie valamiből. A hajtásit is hamarabb visszakaphatod, ha "megegyezel" a rendőrrel. A vámost is megkenheted, ha nem akarsz vámdíjat fizetni. De nincs olyan szolgáltatási egység, ahol ha zsebbe dugsz egy kis pénzt, ne intéznék hamarabb az ügyedet. Az egész román társadalmat átszövi a korrupció. S ha valakinek bebizonyítod, hogy most korrupt volt, csak kelletlenül mosolyog, jó, ha nem küld el melegebb éghajlatra. Máskor hangoskodik, hogy ő a korrupcióellenes harc hőse.
      És mindennek tetejében ott a nagykorrupció, amelyről sokat írnak, beszélnek, de amely ellen a hatalmon lévők nagyon keveset tesznek. Mert az érdekcsoportok nagyon is összefonódnak. A nagykorruptok ott vannak a parlamentben, a kormány környékén, de az államfői palotában is. Nemegyszer szemtanúja voltam, hogy nyílt színen hevesen támadták egymást, a háttérben pedig teljes egyetértésben tárgyalták az üzleteiket. Pedig ma már törvény mondja ki, hogy a politikában résztvevőknek le kell mondaniuk a vállalkozásokról. Papíron ezt meg is teszik, a valóságban megy az üzlet. Így hát nem is kell csodálkozni azon, hogy elsőnek a politikusaink vagyonosodtak meg. És eddig még senki nem kérdezte meg tőlük, hogy miből. Elfog a röhögés, amikor hallom, hogy örökölték a vagyont, hiszen legtöbbjük csóró parasztcsalád gyermeke. Akadt olyan is, aki már elfelejtette, hogy mit írt a vagyonnyilatkozatába: örökölte-e, vagy maga vásárolta a villát. Meggyőződésem, hogy bármennyire is akarja az EU a korrupció visszaszorítását, Romániában ezt nehezen érik el, hiszen ez mindenbe belefonódott, mindent áthat. Korrupció az is, ha honatyáink lenyúlják az állampolgár pénzét, mert nem számolnak el vele, ha országnagyjaink nagy értékű ajándékokat kérnek és fogadnak el, és ha politikusaink elvárják, hogy ingyen megvendégeljék őket országjárásaik alkalmával, és ha sápot kérnek általuk elintézett köz- és személyes ügyekért.
      Mindezeket büntetném. Mint ahogy büntetném azt az orvost is, aki az emberi életekkel kufárkodik. A hippokratészi eskü nem ezt mondja. S aki ezt az esküt megszegi, az kalmárnak jó, orvosnak nem. Egyelőre azonban csak az EU hinti a sárga lapokat. És várja, hogy tényleg megbüntessék a korrupciót ebben a "keresztapákkal" teli országban.
R. Gy.
nyomtatási verzió

Mostohaország: „menjen haza!”

      „Megint itthon?” – kérdezik magyarországi kollégák, ha feléjük járok. A szándék mindenképpen kedves. Azt mutatja: így is lehet, az oláhozásnak is leáldozik egyszer. Ideje.
      1. Nem mindenki ilyen kedves. Persze nem is várjuk el. Egyrészt, mert tájékozottak vagyunk, másrészt, mert december ötödike óta nem szeretjük a nyálunkat csorgatni bárki előtt csak azért, mert őkelme magyar állampolgár. Azóta még fontosabb az: ember legyen. A két Komáromot elválasztó határvonalon könnyen lehet, hogy valami negatív energiazóna található: itt engem szinte mindig megtalálnak a vámosok. Nem azért, mert szökve próbálkozom, hanem mert kettős állampolgárság híján, kénytelen vagyok a román úti okmányt használni. Annak meg külhonban akkora becsülete van, mint a köröm alatti kosznak. Semennyi.
      2. Aszongya a haver, hogy amíg mi a dolgunkat végezzük a felvidéki városban, addig ő kenózik egyet. Hadd lám, milyen a szerencse járása a tót atyafiaknál. A sofőrrel megegyezünk, hogy a vám előtt kiszállok a kocsiból. Így nekik is könnyebb: nem állítják őket félre – miattam. Amúgy sincsenek hozzászokva efféléhez, kék útlevéllel. Csakhogy a gyerekzár nem enged, úgyhogy maradok. A tejfelesszájú, 19 éves forma legényke félre is állít bennünket. Gy. gondolatban már kenómilliomos, K. vizsgára készül, én meg tördelem a kezem. Mondhatnám azt is: megszoktam már, de nem: ezt nem lehet megszokni! Telnek a percek, már alig száll a szó, az óramutató járását figyeljük. Majd egyre dühösebben és egyre szemtelenebbül belebámulunk a pár méterre csevegő vámosok képébe. Az elején még vigyorgok: legalább látják a tapasztalatlan magyar állampolgárok is, milyen egy hétköznapi határátkelés, ha piros útlevélhez vagy láncolva. Egy óra eltelik, és már én szégyellem, hogy miattam várnak. Mondom is: kiszállok, ők csak menjenek. Majd összefutunk valahol. Közben jön a tejfelesszájú és „megnyugtat”: semmi gond, csak a Magyarországon töltött napokat számolja a kollegina. Gy. azonban nincs efféle tortúrához hozzászokva, becsapja a kocsi ajtaját és kifakad: „Kenózni mennék, a f...ba, és itt állunk egy órája! Mindjárt bezár a lottózó!” A tejfelesszájú megértően bólogat, tán még egy szűk sóhajt is elereszt: „Önök természetesen továbbmehetnek.” És már hozza is a kék útleveleket. Csomag ki, kocsi el. Egy padra teszem a táskámat és rezignáltan bámulom a vámosokat. Sej-haj, uniós a határ, együtt vámol szlovák és magyar. Jó társaságba kerültem.
      3. Közben több száz autó és gyalogos húz el mellettem. Mindenki megy a dolgára. Előveszem a tanulnivalót, lapozgatok, elmélkedem. Magas szőke nő jön a magyar vámosok mélykék egyenruhájában. Katonásan beszél. Kérdi: szerintem hány napnál járok? Mondom: maximum negyvennél. Keveset jövök az önök országába. Rám néz, kék szeme villan egyet, majd olyan hangon szól, mint hóhér az áldozatához, egy másodperccel a kivégzés előtt: „87 napnál jár! Még két napja van, utána – és itt megnyomja a szót – haza!” Még azt is mondja, ha még jönni akarok, azt csak vízummal tegyem. Magamban röhögnék, ha lenne erőm hozzá. Röhej: havonta legfeljebb 4 napot töltök mostohaországban, és még ehhez is vízumot követelnek mindenféle tejfelesszájúak meg szőkített hajú és eszű, frusztrált (ide egy más szó kívánkozik, de ez mégiscsak az Erdélyi Napló) libák. Másfél óra telt el, sietek egy megbeszélt találkozóra, a hócipőm tele van kék és zöld egyenruhával, szőke nők villogó és ellenséges kék szemével. Bólogatok hát. Ezzel az erővel 120 napot is mondhatott volna. Nincs erőm vitába szállni.
      4. Visszafelé, azaz Magyarországra lépve kajánul elhatározzuk, hogy csak a vám előtt pár méterrel szállok ki az autóból. Sőt, még a poggyászt sem viszem magammal, csak az útlevelet. Természetellenes dolog, de nem szólnak semmit. A magyar oldalon ezúttal vörös hajú vámosnő vizsgálja az úti okmányomat. Azaz vizsgálná, mert a zöld ruhás szlovák kollégája ott flörtöl vele a bódé ajtajában. A hölgy tehát vörös, én meg felsóhajtok. És nem csalódom. A szlovák el, beállok a helyébe és alaposan kikérdem a kislányt. Gyanúm beigazolódik. Megerősíti, hogy egy alaposan telepecsételt útlevélben ember legyen a talpán, aki össze tudja számolni a kint töltött napokat. A kollégája fenyegetőzését és bárdolatlanságát pedig egyszerűen ne vegyem figyelembe: rosszindulatú volt. Jó, jó, de ha a rosszindulatú nőszemély teszem azt 90 napot számol le nekem, akkor lehet-e fellebbezni? Na, azt nem, jön a válasz. Összegezem: felfogás, empátia kérdése, hogy kitiltanak, megbüntetnek-e, ha szerintük túl soká maradtunk Magyarországon. Megnyugtató.
      5. Egy másik határ: a magyar–román. Itt már jó ideje sokkal gördülékenyebben megy a határátlépés, habár az unió határán is járunk egyúttal. Árnyalati eltérések azért vannak. A moldvai illetőségű utasokat a román és magyar vámosok alaposabban szemügyre veszik. Valószínűleg okkal. A magyar vámosok sokszor már a buszon belenyomják a pecsétet az útlevelekbe. Persze mindig csak a Romániába visszatérők esetében. Busszal araszolunk Ártándnál. A magyar állampolgárságú kislány megkérdi anyukát: nekik miért adta vissza az útlevelüket a magyar vámos bácsi, mikor a többiekét mind elvitte. Szinte érzem a hátam mögött, ahogy anyuka kihúzza magát: mert mi magyarok vagyunk. Szerencsére a kislány bölcsebb anyucinál, és nem teszi fel az ilyenkor kikívánkozó kérdést: miért, a többiek nem azok? Jelenleg úgy tűnik, nem. A magyar állam számára van Markó Béla, mindenki más román. Slussz, passz.
Fábián Tibor
nyomtatási verzió

elszabotált autonómia

Még mindig Tusnádfürdőről
Az RMDSZ és az autonómia

      „Kisebbségi létünkből adódóan mindannyian konzervatív politikusok vagyunk” – nyilatkozta Tusnádfürdőn Markó Béla RMDSZ-elnök, a román kormány miniszterelnök-helyettese, majd megjegyezte, szerinte az erdélyi magyar közösségen belüli viták nem a „jók” és a „rosszak” között zajlanak, hanem inkább a konzervatív és ultrakonzervatív erők között. Markó megállapításán feltehetőleg sokan kacagtak volna, ha hallják, így például a liberális internacionáléba betagozódott – 26 éve kormányon lévő – finnországi Svéd Néppárt politikusai, vagy például Karl-Heinz Lambertz, a belgiumi németek autonóm kormányának szocialista miniszterelnöke. Markónak Tusnádfürdőn azonban volt egy másik, még vitathatóbb kijelentése is: azt találta ugyanis mondani, hogy „az autonómiát csakis fejlett gazdaságra lehet felépíteni”.
      Markó utóbbi véleménye tökéletesen illeszkedik az RMDSZ-es vezetők azon nyilatkozatainak sorába, amelyekben a területi autonómia ügyét a legkülönbözőbb ürügyekkel akarják elodázni, s amelyekben – meglehetős rendszerességgel – újabb és újabb feltételeket szabnak az általuk képviselt (!) magyar közösség területi autonómiájának. Márpedig hogy a jó gazdaság mennyire nem előfeltétele a területi autonómiának, arra a legjobb példa Dél-Tirol esete. Olaszország német többségű tartományában ti. épp a területi autonómia vonta magával a régió lendületes gazdasági fejlődését.
      Dél-Tirol még negyven évvel ezelőtt is Olaszország szegényebb régiói közé tartozott, alacsony növekedési rátával, nagy munkanélküliséggel és jelentős elvándorlással. Földrajzi adottságairól pedig érdemes tudni, hogy a tartomány területének csaknem 90%-át hegyek alkotják – ezek fele 2000 méternél is magasabb –, s éppen csak 6%-a hasznosítható terület.
      Dél-Tirol gazdasági életében a fordulópontot az 1972-es autonómia-statútum elfogadása jelentette. Aminek egyik nagy vívmánya, hogy ma az adókból és egyéb forrásokból származó bevételek 90%-a a tartományban maradhat, s csak a fennmaradó 10%-a kerül Rómába. Az autonómia elfogadása után dél-tiroli szakemberek egy önálló gazdaságfejlesztési programot dolgoztak ki, mely három pillérre – az ipari és kereskedelmi tevékenység támogatására, az önálló költségvetési politikára és a szintén önálló foglalkoztatáspolitikára – épül. Hogy a tartomány gazdasága milyen átgondolt és céltudatos irányelvek alapján működik, annak legjobb példája az építőipar.
      Dél-Tirol gazdaságában ugyanis az építőipar játssza a vezető szerepet. Aminek sajátos vonása, hogy az új épületek építése helyett sokkal inkább a felújítási munkálatokra koncentrálódik. Mivel kevesebb új épületet építenek, nem csökken a beépíthető területek nagysága, s jobban kímélik a környezetet – másrészt a renoválások több munkát igényelnek, mint ha új épületeket húznának fel, így folyamatosan visszaszorítható a munkanélküliség. Lényeges emellett az energiatakarékosság elve is: folyamatosan növelik a regeneratív energiafelhasználást (nap-, fény-, vízenergia), s különösen nagy súlyt fektetnek az épületek külső falainak, tetőinek, ablakainak szigetelésére. Ezek a munkálatok nagymértékben lekötik az építőipar kapacitását, s egyúttal természetesen több más gazdasági szektort is működésben tartanak. A tapasztalatok szerint az épület-felújítási program mintegy húsz évig tart ki – aztán kezdődhet elölről.
      És ez még csak az építőipar. Mert természetesen ugyanez a céltudatosság és tervszerűség jellemzi a többi ágazatot is – a mezőgazdaságtól a turizmusig.
      Az eredmények pedig közismertek: Dél-Tirolban évtizedek óta nem ismerik a munkanélküliség fogalmát, az egy főre jutó bevételek csaknem 20%-kal haladják meg az olasz átlagot, s a tartomány mindent egybevéve ma az EU nyolc legfejlettebb régiójának egyike. Ahogy dél-tiroli szakemberek gyakorta hangoztatják, ez a már-már hihetetlen gazdasági sikeresség kizárólag az autonómiának, a tartomány önállósodásának köszönhető.
      Dél-Tirol sorsának alakulását gyakran összevetik Erdélyével. Egyvalamit azonban nem szabad elfelejteni: Ausztria 1955-ös függetlenné válása óta a mai napig teljes mellszélességgel kiáll a dél-tiroli német kisebbség jogaiért, méghozzá mindenkoron pártok feletti összefogással. 1960-ban – alig öt évvel az ország függetlenné válása után – például Bruno Kreisky szocialista külügyminiszter volt az, aki az ENSZ elé vitte a dél-tiroli kérdést.
      Dél-Tirolban másfelől a kisebbségi érdekképviselet is másképp működött és működik, mint Erdélyben. Legfőbb ereje a Dél-Tiroli Néppárt, amely 1946-ban például 155 ezer aláírással ellátott petíciót nyújtott be Leopold Figl osztrák kancellárnak a tartomány Ausztriához való visszacsatolásának érdekében (vagyis a kérvényt gyakorlatilag minden dél-tiroli felnőtt aláírta), majd amikor eldőlt, hogy a revízióra nincs lehetőség, több tízezer fő részvételével rendezett tüntetéseket a tartomány területi autonómiájáért.
      Az efféle politizálást Markó Béla feltehetőleg minimum „ultrakonzervatívnak” tartja. A kérdés csak az, hogy akkor vajon minek tarthatja az Osztrák Szabadságpárt dél-tiroli testvérszervezetét, a néppártiaknál lényegesen radikálisabb Dél-Tiroli Szabadságpártot, amely két képviselővel van jelen a tartományi gyűlésben? Vagy az Unió Dél-Tirolért szervezetet, amelynek szintén két képviselője ül a bozeni Landtagban, s amely programjában nyíltan hirdeti az Olaszországtól való elszakadást, valamint egy önálló tiroli szabadállam létrehozását?
      Markó Béla és vele együtt az RMDSZ súlyosan irányt tévesztett. És való igaz, időnként tényleg úgy tűnik, mintha román fejjel gondolkodnának. Hiszen vajon hitte volna valaki 1920-ban, hogy 85 évvel később a legnagyobb erdélyi magyar politikai szervezet a területi autonómia ellen fog érvelni? Soha. Márpedig mára mindenki számára világossá vált, hogy Székelyföld nyelvi és kulturális identitásának megőrzéséhez, gazdaságának dinamikus fellendítéséhez és vele együtt az elvándorlás megállításához csakis az autonómia, a területi autonómia az egyetlen járható út.
Kaszás Péter
nyomtatási verzió

Nyílt levél Magyarország miniszterelnökéhez

      Örömmel halljuk, hogy tenni kívánnak a külhoni magyarság legégetőbb gondjainak a megoldása érdekében. Ennek jegyében engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét: az erőszakos, embertelen, minden jogalapot nélkülöző trianoni békediktátum következtében meghurcolt, tönkretett magyarság életét – a délvidéki Magyar Polgári Szövetség megítélése szerint – csakis a magyar autonómiák és a magyar állampolgárságban megnyilvánuló együvé tartozás menthetik meg.
      Sajnos semmilyen különleges vízum, igazolvány, Szülőföld Alap vagy egyéb elképzelés sem helyettesítheti a kettős állampolgárság intézményét, legfeljebb meghosszabbíthatja az agóniát. Anyaországunknak csak annyit kellene megtennie az erőszakkal elszakított, ma is ősi szülőföldjéhez ragaszkodó magyarságért, amennyit már minden környező ország megtett a saját nemzettársaiért. Ön is tudja, hogy a magyarországi támogatásokhoz csak egy szűk külhoni elit jut hozzá, és azt saját kénye-kedve szerint osztja szét. Félő, hogy ugyanez történik majd a Szülőföld Alap eszközeivel is. Mindezzel szemben a kettős állampolgárság intézménye alanyi jogon minden magyart megilletne és segítene.
      Ön a Népszavának adott interjújában azt mondta, hogy van bátorsága kidolgozni a mindenki számára elfogadható megoldást. Félek, hogy a „mindenki számára megfelelő megoldás” sem lesz hatékony eszköz. Sokkal inkább arra kellene törekedni, hogy az elszakított területek magyarságának helyzetét saját specifikumukban kezelje, és annak megoldásában nyújtsa a lehetséges leghatékonyabb segítséget a kormány. A megoldás nem mindig a pénzben keresendő.
      A kettős állampolgárság intézménye viszont ebből a szemszögből is helyénvaló, mert nem jelent költséget Magyarország számára, inkább jövedelem (ezt neves szakemberek terjedelmes tanulmányokban bizonyították), és az EU-ban is elfogadott határok feletti nemzetegyesítő eszköz. Az sem mellékes, hogy kizárólag Magyarországra tartozik, kinek ad állampolgárságot. Az elszakított magyarság egyöntetűen igényeli ezt a megoldást, és erre adott képviseleti megbízást is a politikusainak.
      Egyetlen kérdés maradt hátra, megállapítani, hogy mit akar Magyarország népe. Annak ellenére, hogy a december 5-i népszavazás tisztázta az alapvető kérdéseket és a tévhiteket, sajnos erre nem adhatott választ. Azért történt így, mert bár a törvény tiltja az aktuális politikai hatalom számára a közvélemény befolyásolását, mégis – jelentős pénzráfordítások mellett – ellenkampány folyt a népszavazás kérdésében. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a külhoni magyarságról valótlanságokat terjesztettek. Ezenkívül a kihirdetett végeredmény hitelességét is számtalan bizonyítható törvényi, eljárásbeli és emberi tényező kérdőjelezi.
      
      Elnök Úr!
      
      Arra kérem Önt, vegye még egyszer fontolóra az előállt helyzetet, és hozzon valóban bátor és bölcs döntést. A soron következő magyar–magyar találkozóra, de a MÁÉRT üléseire is hívja meg a külhoni magyarok politikai szervezeteinek szélesebb skáláját. A Délvidéken például négy politikai szervezet működik. Sok esetben csalóka dolog azt hinni, hogy kizárólag azok képviselik (képviselhetik) a magyarság valódi érdekeit és akaratát, akik a „legnagyobbak”, akik „legitimitásukat” a hathatós anyaországi anyagi és egyéb támogatásoknak köszönhetik és abból nyerik. Igazán bátor és helyes lépés lenne, ha meghívná a kérdéskör legelkötelezettebb és legkompetensebb szervezetét, a Magyarok Világszövetségét is.
      Meggyőződésem, hogy az ilyen módon életre hívott, széleskörű megbeszélés mindannyiunk javát szolgálná.
Rácz Szabó László
a délvidéki Magyar Polgári
Szövetség elnöke
nyomtatási verzió

Beregszász – autonómia és kettős állampolgárság
Merjünk magyarok lenni!

      2005. szeptember 10-én Beregszászon a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Merjünk magyarok lenni című rendezvényén tartott előadást dr. Gaudi-Nagy Tamás Európa-jogi szakember, az MVSZ elnökségi tagja. A II. Rákóczi Ferenc Főiskola épületében közel 100 érdeklődő előtt a kettős állampolgárság és az autonómia kérdéseiről beszélt. Áttekintette a kárpát-medencei magyarság, ezen belül különösen a kárpátaljai magyarság jogkiteljesítésért folyó küzdelmének lehetőségeit. A hallgatóság nagy érdeklődéssel követte a magyar állampolgárság tartalmára és kiterjesztésének szükségességére vonatkozó fejtegetéseket, a december 5-i népszavazáshoz vezető utat, illetve a valós következményeket, továbbá az európai autonómiamodellek történetét és lényegét (Dél-Tirol, Aland-szigetek stb.), az autonómiakövetelés fontosságáról szóló gondolatokat. Az előadó emlékeztetett, hogy a Finnországhoz tartozó svéd autonóm területnek – ahol annyi ember él, mint Beregszászon – saját parlamentje, kormánya, zászlója, adóbevételei vannak, hivatalos nyelve a svéd, és ezen széles jogokat biztosító rendszernek köszönhető, hogy virágzó, fejlődő közösség él ott. A rendezvényen később Raffay Ernő tartott előadást Trianonról, a revízió történetéről és az elszalasztott lehetőségekről. A program utolsó pontja Toroczkai Lászlónak, a HVIM elnökének és Ágoston Balázsnak, a Magyar Demokrata főmunkatársának közös előadása volt. Előbb Toroczkai László beszélt a HVIM-ről, azután Ágoston Balázs bemutatta pár szóban a Magyar Demokratát, és rámutatott a nemzeti egység fontosságára. Majd jöttek a kérdések, a hallgatóság arra volt kíváncsi, lesz-e összefogás 2006-ban a nemzeti oldalon, miből meríti a HVIM az erőt, akar-e a HVIM indulni a választásokon, milyen anyagi forrásokból működik a HVIM. Hála Istennek a székelyföldi árvízkárosultak számára történt gyűjtés jó eredménnyel zárult, több mint 10 000 forintnak megfelelő összeg gyűlt össze. Nagyon örülünk annak, hogy a rendezvényen mindvégig telt ház volt, és nagyon örvendetes az is, hogy a nézők között sok volt a fiatal.
Kiss András
nyomtatási verzió

EMI-rovat

Vegyük észre egymást!

      A mai magyar irodalom – már amennyiben nem vonjuk kétségbe létezését – legnagyobb tragédiája az, hogy írói nincsenek kapcsolatban saját olvasóikkal. Jókai például tökéletesen tisztában volt azzal, milyen volt a legutóbbi regényének fogadtatása, mint ahogy arról is képet kapott szabályos időközönként, mit várnak tőle. Hogy ez mennyiben volt az elvárásoknak való ösztönös megfelelés, és mennyiben a helyzetfelismerés által vezérelt céltudatos tevékenység, annak megállapítása, boncolgatása nem az én tisztem.
      Inkább a jelennel és az általa előfeltételezett jövővel foglalkoznék. A jelen pedig – egyelőre – kétszázezer volt honfitársunk szerint elviselhetetlen. Persze, ők leginkább megélhetési gondok miatt döntöttek az erdélyi Endlösung mellett. Viszont jelentősen hozzájárul ehhez a szellemi meg- és itthon tartó erők hiánya is. Ezek ugyanis nem merülnek ki abban az érvrendszerben, melynek alaptétele: azért kell itthon maradni, hogy be tudjuk szavazni Béláékat a román parlamentbe a román nép szolgálatára. Erdélyben rengeteg településen egyszerűen nincs kulturális élet. Gondoljuk meg, mennyire kiábrándító mondjuk egy kolozsvári diáknak, aki színházhiányban szenvedve megy Kolozsvárra Színházat látni, és Tompa Gábor színházával találja szemben magát, ahol izraelitől román darabig mindent lát, csak éppen a magyar irodalom és színház csodálatos termékeit nem, vagy ha mégis, akkor agyonposztmodernizálva.
      Nincs kapcsolat az alkotó és közönsége között. Mióta az illetékesek kiderítették, hogy fogyasztói társadalom a miénk is, minden közösségi kapcsolatrendszert ennek rendelnek alá (megfordítva a tényállás és a megállapítás logikai sorrendjét): a fogyasztót rendszeresen jól kell lakatni a mindig újjal és érdekessel. Ezt a nemzetközi tőke által támogatott szemléletet alkalmazzák a kultúra terén is, előfeltételként pedig felszámolják a Kapcsolatot. Aranykalitkában tenyésztett félhülyéknek elmondják, mit kell előteremteni a közvélemény-kutatások aktuális állása szerint, az áru pedig minőségi ellenőrzés nélkül, azonban késedelem nélkül leszállíttatik. Pedig ha megnevezett színházrendezőnk elbeszélgetne a Kolozsváron élő magyarok színházba járni vágyó töredékével, rájönne, hogy a hagyományos nemzeti értékek iránti igény nemcsak Horthy korában létezett, ugyanígy ha Orbán János Dénes megkérdezné a költészet iránt érdeklődők véleményét, meglepve tapasztalná, hogy a trágár szavak használatának helyéről és idejéről teljesen másképp vélekedik az istenadta halandó.
      Ebben a helyzetben egy kis jóindulattal sajtótörténeti állomásnak is nevezhető a hétvégén lezajlott székelyföldi Napló-körút. Találkozni az olvasókkal, meghallgatni, milyen lapot olvasnának, és milyen lapot olvasnak éppen – Ágoston Balázs barátunk szerint „korrekt dolog”. Meg fölöttébb hasznos is. Mert bár előfordultak a rendezvényeken politikusok is (a nemzetibb fajtából, természetesen), Istennek meg Dinnyés Jóskának hála betekinthettünk az énekmondás lenyűgöző világába, és a találkozók nem üresjáratokban merültek ki, mint a fórumok többsége, mikor is példának okáért a mikrofonhoz máskor nem jutó emberek fél órában elmondják, szerintük hogyan kellene helyretenni a dolgokat.
      Tényleg nem erről folyt a szó, ami igen örvendetes.
      Kicsi a példányszám, mondják. Valóban, jóllehet a piacon a hetilap kategóriában mi vezetünk, még nem dicsekedhetünk. Viszont ha a másfélmilliós erdélyi magyarság értelmiségének hangsúlyozottan nemzetben gondolkodó része ötezer fő, akkor messze nem állunk rosszul.
      Ezek az emberek jöttek el. Nem meggyőzni magukat vagy másokat arról, hogy mily jó az autonómia, hanem azért jöttek el, mert érdekli őket a lap sorsa, annak tudatában, hogy a nemzeti, értékelvű gondolkodásnak ez az írott fóruma.
      Ezen túl is biztató a megjelent ifjúság viselkedése. Ez az ifjúság ugyanis határtalan örömömre olyan, mintha a Holdról érkezett volna, a kifejezés pozitív értelmében. Gyakorlatilag részben olyasmi, aminek kinevelését az EMI tűzte ki célul maga elé: nincsenek a kommunista múltban gyökerező reflexei, és nem fél. A harmadik elem a közös cél lenne, ez még nem mutatkozik, de hát ezért van az EMI…
      Mindenképpen jó látni ezt a szemléletmódot, a Holdról jöttekét. Az értetlenségüket, a kerek szemüket, ahogy rácsodálkoznak arra, hogy van az, hogy a kebelünkből (többé-kevésbé) választott „képviselőink” a nemzetet bársonyszékekért és faexport-engedélyért árulják, és mi tűrjük. Az idősebb nemzedéket lassan-lassan meg lehetett vezetni a jelek szerint, de a fiatalok frissen érkezettként tisztábban látják a helyzetet – azaz annak hiányát.
      Ez mindenképpen biztató. És ösztönző. Igazolja azt, hogy a politikusok mellett az emberekkel is kell beszélni, hiszen őket kell felébreszteni (arra, hogy egyes politikusainkkal mit kellene tenni, most nem térek ki), hiszen egyrészt megérthetik, hogy a politikusok kényszeríthetők a valós érdekképviseletre, másrészt meg vegyük már észre: ebből a helyzetből csak együtt tudunk kilábalni, s együtt tudunk újra hazát teremteni is magunknak. Ideje, hogy észrevegyük egymásban azt, ami által összetartozunk. Már akivel összetartozunk.
Bagoly Zsolt
nyomtatási verzió

Sorskérdésünk a népesedés VI.
Mammon a család helyett?

      Aki nem tudja, hogy ég a háza, nem rohan oltani a tüzet. Ezzel az analógiával jellemezhetnénk azt a közönyt, amely sajnos Magyarországon és Európa sok országában a népesedési gondokat övezi. Márpedig cselekvés csak a baj felismerése után következhet. Ezt a felismerést azonban évtizedek óta nagy erők akadályozzák. Ezek közös nevezője pedig nem valamely néphez, esetleg valláshoz való tartozásban, hanem a pénzhez, az anyagi haszonhoz fűződő viszonyban keresendő. A pénznek minden, ami nem anyagi, ellenség: a vallások, a nemzeti érzés, s minden olyasmi, ami túlmutat rajta, azaz több nála.
      Az eszközérték és a célérték fogalmával világíthatjuk meg a kérdést. A célérték az élet. A pénz, az anyagiak ebben a képletben csakis eszközértékül szolgálhatnak. Ha az eszközértékből célérték lesz, akkor a világ rendje felborul, az élet pusztulni kezd. A magyarság esetében is ez történt. Mammont emeltük trónra, az anyagi gyarapodást az élet pusztulása, pusztítása árán kívánjuk elérni.
      A probléma nem az, hogy az igényeink megnövekedtek, hanem hogy nem vesszük figyelembe: kielégítésüknek ára van, s ha eltekintünk történelmi, gazdasági, társadalmi, egyéni lehetőségeinktől, ha mindent azonnal, egy csapásra akarunk, s ha ehhez a forrást csak az élet egyre szűkítettebb továbbadásával tudjuk előteremteni, akkor erkölcsi és mindenféle értelemben lenullázzuk magunkat. Nemzeti létünket továbbadásra, nem eltékozlásra kaptuk. Nem azért hullajtotta vérét, verítékét előttünk nemzedékek sora, hogy mi most kielégíthetetlen anyagi vágyaink miatt ezt az örökséget feléljük. Ez csak az erkölcsi oldala ugyan a dolgoknak, de minthogy Magyarországon éppen ezt a részt gúnyolják, veszik semmibe évtizedek óta, nem árt szólni róla.
      Megtörténhet azonban, hogy mire észbe kapnánk, addigra késő lesz. Hogy ismét egy hasonlattal éljek: az elmúlt csaknem fél évszázad mulasztásai a magyarság népesedési helyzetében olyan állapothoz vezettek, mint amikor a rossz gazda elhanyagolja a földjét, s amikor nagy nehezen végre rászánja magát arra, hogy ránézzen, embermagasságú gazt talál benne, és sem ereje, sem kedve, sem eszköze nincs arra, hogy hozzáfogjon megmenteni a termést, legyint egyet, hazamegy, s tovább lustálkodik. A termés pedig végleg elenyészik. Vagy mások veszik át a birtokot, megművelik, de ők élvezik majd gyümölcseit is. Még nem késő észbe kapnunk, még megmenthetjük a magyarságot a jövőnek, de azt nem árt tudnunk, hogy óriási anyagi és egyéb áldozathozatal kell hozzá. Áldozathozatalra pedig nem épül egyik pártnak a programja sem Magyarországon, de Európa más országaiban sem.
      A magyarság fogyásának megállítása azért nehéz, mert egyre kisebb azoknak az embereknek a száma, akiknek a megmaradás érdekében áldozatot kellene hozniuk, mégpedig sokkal nagyobb áldozatot, mint a korábbi korok nemzedékeinek kellett.
      Ha csak a dolog gazdasági oldalát nézzük, azt találjuk, hogy évről évre tízezrekkel apad az aktív korúak száma, akiknek egyszerre kellene egy rohamosan növekvő idős népességet eltartani (a demográfia tudománya rájuk alkalmazza a felső eltartási teher kifejezést) és a megmaradás érdekében a mainál szintén tízezrekkel több gyermek világra hozását (alsó eltartási teher) és felnevelését vállalni s ennek anyagi és nem anyagi alapjait megteremteni. A két irányból érkező nyomásnak a középnemzedék, az aktív korúak tábora mind kevésbé képes megfelelni, az egyre növekvő idős népesség pedig nem hagy lehetőséget arra, hogy ebből a csapdahelyzetből ki lehessen törni. Egy olyan tényező lépett ugyanis elő, amely soha az emberi történelem folyamán azelőtt nem mutatkozott, hogy ti. az öregek érdekérvényesítő képessége sokkal jobb, mint a fiataloké, kiváltképp mint a gyermeket is nevelő családoké. Ez nem azt jelenti, hogy a nyugdíjasok dőzsölnek, jól élnek, míg a többiek koplalnak, de azt igen, hogy a megtermelt javakból a társadalom többi rétegével szemben a maguk számára jóval többet tudnak megszerezni. A politikai pártok előtt egész Európában első helyen áll a nyugdíjasok fülének kedves dallamok játszása, amit teljesen a választások után sem felejthetnek el, mert ez a tábor immár akkora, hogy egymagában képes eldönteni egy választást.
      Kerülni akarom azt a látszatot, hogy az idősek ellen szólok, mert nem ez a szándékom. De hogy a téma kétségkívül érzékeny terület, ahova a politikusok egyáltalán nem merészkednek, az biztos, ugyanis választást akarnak nyerni, hatalmon akarnak maradni. Nekünk azonban megmaradásunk érdekében őszintén szembe kell néznünk ezzel a kérdéssel. Hiszem, tudom, hogy az idősek között nagyon sokan vannak olyanok, akik nem közönyösek a magyarság sorsa, várható jövője iránt. A megmaradás ügyének őket is s mindenkit meg kell nyernünk, de ez nem lehet akadálya az őszinte beszédnek, a dolgokkal való szembenézésnek.
      (Folytatjuk)
Majoros István
nyomtatási verzió

Történelmünk napról napra

      Szeptember 27. – 1987 e napján Lakiteleken megalakult a Magyar Demokrata Fórum (ekkor még illegalitásban). A tanácskozást – A magyarság esélyei címmel – Lezsák Sándornak, a párt egyik alapítójának kertjében felállított sátorban tartották. 181, „a nemzeti sorskérdéseink iránt fogékony” értelmiségi részvételével. Ugyanezen a helyen csaknem egy évvel később a mozgalom hivatalosan is megalakulhatott, majd 1989 júniusában döntöttek a párttá alakulásról. Az MDF megnyerte az 1990. évi választásokat, s Antall József vezetésével – az FKGP-vel és a KNDP-vel koalícióban – kormányra került. Ekkor még úgy tűnt, a párt képes a magyarországi közélet legmagasabb szintjén őszinte, a magyar érdekeket szem előtt tartó össznemzeti politikát folytatni – s az össznemzeti szempontok határozzák meg a magyarországi törvényhozást és végrehajtást. Mára az alapítók kiszorultak a pártból, jelenlegi vezetői csak bitorolják az MDF nevet.
      Szeptember 28. – 1909 e napján lemondott Wekerle Sándor második kormánya, ami azért volt sajnálatos, mert a pénzügyi szakember által vezetett kabinet az önálló nemzeti jegybank létrehozásán munkálkodott (s éppen ennek tulajdonítható, hogy a bécsi udvar megbuktatta). – Szintén ezen a napon született 1817-ben Tompa Mihály, a magyar népi-nemzeti irányzat kiemelkedő költője.
      Szeptember 29. – 1848 e napján a magyar honvédség – a pákozdi táborba érkezett országgyűlési küldöttek biztatására – Pákozd és Sukoró között legyőzte a Jellasics horvát bán vezette császári sereget.
      Szeptember 30. – Ezen a napon született Benedek Elek (1859–1929) Erdővidéken, a „balladák földje”-ként emlegetett Kisbaconban. Első nagyobb – Kisbacontól a székelyudvarhelyi kollégiumig tartó – szekérútjának élményei is hatottak a későbbi mesemondóra; ekkor hallotta édesapjától a falatozások szüneteiben Réka királyné meséjét, de az útitársak történetei is múlhatatlan nyomokat hagytak benne. Utazásukra így emlékezik vissza: „Lám, mennyi mese, mennyi történet, mennyi kép rakódik lelkemre egynapi járóúton! Erdő, mező, hegy, völgy, falu – minden mesél itt. A mesék földje ez – csoda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő a gyermek?”
      Október 1. – 1932 e napján Horthy Miklós a nemzeti radikalizmust képviselő Gömbös Gyulát nevezte ki magyar miniszterelnöknek. – 1938. október 1-jén Kozma Miklós volt belügyminiszter a vezérkarral egyetértésben szabadcsapa- tok szervezéséhez fogott hozzá, a Rongyos Gárda kiegészítésére. E lépés kifejezetten Kárpátalja katonai erővel való visszaszerzésére irányult, amely mintegy fél év elteltével, 1939 márciusában meg is valósult.
      Október 2. – 1932 e napján Budapesten húszezer frontharcos gyűlt össze, hogy megkoszorúzzák első világháborús hőseink emlékművét és az országzászlót.
      Október 3. – 1957 e napján hunyt el Szabó Lőrinc, a hazafias érzületéről közismert s a Rákosi-érában emiatt sokat szenvedett költő, műfordító.
Gáber Gusztáv
nyomtatási verzió

közös hullámhossz

Az Erdélyi Napló székelyföldi körútja
Ellenszélben a magyar ügyért

      A vártnál nagyobb érdeklődés övezte az Erdélyi Napló székelyföldi közönségtalálkozóit. A körút célja az volt, hogy népszerűsítse lapunkat ebben a régióban is, ahol részben terjesztési nehézségek miatt elég kevesen jutnak hozzá. Az Erdélyi Napló négyfős csapatához (Makkay József, Fábián Tibor, Bagoly Zsolt és Szentes Szidónia) ötödikként Ágoston Balázs, a Magyar Demokrata munkatársa csatlakozott. Dinnyés József énekes fellépései meghitté tették a találkozást és párbeszédet az olvasókkal. A daltulajdonos magyar költők megzenésített verseivel hívta kárpát-medencei utazásra a jelenlévőket, hogy erősítse összetartozásunkat. A magyar irodalom jeles és kevésbé ismert költőinek alkotásai egybevágtak lapunk irányával: a magyar nemzeti érdek és a keresztény értékek melletti elkötelezettséggel.
      A rendezvényeken szó esett arról, hogy az Erdélyi Napló már évek óta nem részesül semmiféle anyagi támogatásban, s pályázatainkat az illetékes fórumok mindig leseperik az asztalról. A szerkesztőség jövőbeli tervei között szerepel a lap struktúrájának átalakítása, tényfeltáró, oknyomozó riportokkal, sportoldallal, női magazinnal szeretnénk gazdagítani lapunk tartalmát. Egy székelyföldi tudósító bevonása is szerepel a terveink között.
      Ismertettük könyvesház akciónkat. Lapunk legújabb szolgáltatása révén nemzeti elkötelezettségű kiadók könyveit, hangkazettáit kínáljuk olvasóinknak. A kezdeményezés hiánypótló, hiszen e kiadvá-nyok nem kaphatók a hazai könyvpiacon.
      Ígéretet tettünk a székelyföldi terjesztés, az előfizetési lehetőségek bővítésére. A továbbiakban falvakra, kisebb településekre is el szeretnénk juttatni az Erdélyi Naplót.
      A három nap rendezvényeire politikusok és egyházi személyiségek is ellátogattak. A politikai fórumon az erdélyi magyarság, az autonómia és a kettős állampolgárság kilátásait vitatták meg az egybegyűltek. A rendezvények sajátossága abban rejlett, hogy sikerült egy asztal mellé ültetni az RMDSZ, az MPSZ és az SZNT képviselőit.
      Körutunkat szeptember 22-én, szombaton Sepsiszentgyörgyön a városi könyvtár Gábor Áron termében kezdtük. Az Erdélyi Napló 15 éves történetét Makkay József főszerkesztő vázolta fel az olvasóknak, majd a munkatársak bemutatkozása után politikai fórum kezdődött.
      Délibáb-e az autonómia? – hangzott el a vitaindító kérdés. Tóth Birta Csaba, a városi RMDSZ elnöke azt mondta: fontos, hogy terítéken legyen az autonómia kérdése, azonban a területi autonómia még nem időszerű, Székelyföld még nincs felkészülve rá. Az RMDSZ csak kompromisszumok árán tud eredményeket elérni ez ügyben.
      Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke rámutatott, hogy a területi autonómia a közösség igénye, s az SZNT azért jött létre, hogy ezt kompromisszumok nélkül kielégítse. A szervezet feladatának tekinti, hogy megvalósítható célként s ne délibábként ábrázolja az autonómiát, hiszen egy közösségnek csak akkor van létjogosultsága és jövője, ha rendelkezik magával. Székelyföld autonómiája nem lehet kompromisszum tárgya – zárta beszédét.
      Sántha Imre, az SZNT alelnöke, református lelkész a helyzet visszásságáról beszélt: az a hatalom nem akar autonómiát adni, amelynek érdekképviseletünk részese. Mint mondta, az SZNT próbálkozásai nem bizonyultak szélmalomharcnak, hiszen az autonómia bekerült a közgondolkodásba.
      Csíkszeredában Toró Tibor parlamenti képviselő, Sógor Csaba szenátor valamint Márton Róbert, az MPSZ csíki területi elnöke folytatta az előző nap elkezdett vitát. Toró Tibor a kisebbségtörvényről szólva kifejtette, hogy a tervezetnek számos hibája van, de a pozitívumokat lehetőségként kell felfogni. Sógor Csaba azokat a lépéseket vázolta, amelyeket az autonómia eléréséért tehetünk. Fontosnak mondta, hogy a románok megismerjék Erdély történelmét. Ha nem tudják meg, hogy nem elmagyarosított osztrák gyarmat voltunk, s a területi önrendelkezés gyakorlata már évszázadokon át létezett Erdélyben, akkor soha nem fogják megszavazni kérelmünket.
      Márton Róbert úgy vélekedett, amíg képviselőink nem az erdélyi magyarság ügyét képviselik, hanem parlamenti tisztségeket akarnak megnyerni, addig nincs esély az autonómiára. Az MPSZ esélyeit latolgatva elmondta: a szervezet csak akkor lesz életképes, ha sikerül tömörítenie a jobboldali szervezeteket.
      A vitában felszólalt Beder Tibor egykori főtanfelügyelő, Soós Klára tanácsos, Gergely István csobotfalvi plébános, Szondy Zoltán újságíró. Szó esett arról, hogy a székelység nincs tudatában annak, hogy önrendelkezés nélkül szórvánnyá válik, ezért először a közélet passzivitását kell feloldani. A hozzászólásokból kitetszett: az Európai Unió nem ajándékoz senkinek autonómiát, ezért az önrendelkezés ügyét még Románia belépése előtt rendezni kell. A csíkszeredai találkozón jelen volt Jakab Lőrinc külső munkatársunk és Kovács Csaba, az Erdély ma főszerkesztője.
      Marosvásárhelyen politikusok nélkül folytatódott körutunk. A Bod Péter Diakóniai Központban tartott találkozón megjelentek Szentgyörgyi László és Tófalvi Zoltán, lapunk egykori munkatársai, továbbá Fazekas Károly Csaba és Szász István Tas, akiknek írásait jól ismerhetik olvasóink. Számos ötlet hangzott el az olvasók részéről a Napló tartalmának színesítésére.
Szentes Szidónia
nyomtatási verzió

kínálatunk

***

      115
      Nem! Nem! Soha!
      A magyar fájdalom és élni akarás versei olvashatók ebben a kötetben, olyan líra, amelynek szerzői soha nem nyugodtak bele a Trianonban ránk erőszakolt békediktátumba, várják a feltámadást.
      37,50 lej 176 oldal
      
      104
      Raffay Ernő
      Magyar tragédia. Trianon 75 éve
      Az Erdély-szerte is ismert jeles budapesti történész levéltári iratok és számos más kordokumentum alapján dolgozza fel Magyarország szétdarabolásának tragikus történetét a Püski Kiadónál 1996-ban megjelent könyvében
      11 lej 236 oldal
      
      116
      Kocsis István
      Magyarország szent koronája
      A Szent Korona titka régóta foglalkoztatja a magyarságot. Misztériuma végigköveti a magyarságot történelmének göröngyös útjain, szerepe meghatározó e nép sorsának alakulásában. A hivatalos magyar fórumok által ma is tagadott vagy mellőzött Szent Korona-tan egyik jeles kutatója, Kocsis István szépirodalmi igényességű könyvéből minden megtudható a témáról.
      39 lej 560 oldal
      
      117
      Somogyvári Gyula
      És mégis élünk
      A kommunista diktatúra kezdetekor betiltott jeles magyar író újra kiadott regénye 1920–1921-ben játszódik. Egy maroknyi magyar fellázad az igazságtalan trianoni döntés nyomán Sopronnak és környékének Ausztriához való csatolása miatt. A történelmi tényeken alapuló mű végigkíséri a magyarok hősies küzdelmét Sopronnak népszavazás útján történő visszaszerzéséig.
      45 lej 370 oldal
      
      118
      Szegedi Csanád
      Magyar eredetű keresztnevek kincses tára
      A fülnek kedvesen csengő, sok száz éves magyar nevek százaival ismerkedhet meg az olvasó. Olyan nevekkel, amelyek mélyen gyökereznek történelmi magyar múltunkban. A gyereket váró kismamák és kispapák értékes olvasmánya lehet a könyv, akik nem akarnak idegen eredetű nevet adni szerelmük gyümölcsének.
      26 lej 200 oldal
      
      101
      László Gyula
      A honfoglaló magyar nép élete
      A magyar történetírás klasszikusa számos rajzzal és illusztrációval teszi színesebbé lenyűgöző történelemkönyvét a honfoglaló magyarok mindennapjairól. A régészeti leletek feldolgozása alapján keletkezett mű az egyik leghitelesebb szakmunka elődeinkről.
      25 lej 432 oldal
      
      102
      Wass Albert
      Átoksori kísértetek
      23 lej 259 oldal
      
      123
      Wass Albert
      Ember az országút szélén
      17 lej 150 oldal
      
      124
      Wass Albert
      Mire a fák megnőnekv
      20 lej 230 oldal
      
      125
      Wass Albert
      Valaki tévedett
      17 lej 150 oldal
      
      126
      Maczkó Mária
      Énekkel dicsérlek
      A Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elhangzott énekek közül 30 szerepel a hangkazettán. Néhány cím: Mária, Mária, Mennyországnak Királynéja..., Magyarok Nagyasszonya, Magyarország, Én Istenem.
      20 lej
      
      108
      Horthy Miklós táborában
      A Magyar Királyi Honvédség zenekarainak eredeti hangfelvételein ma is ismert, híres katonadalok csendülnek fel a Nemzetek Európája Kiadó hangkazettáján.
      19 lej
      
      127
      Magyar virtus
      Az 1928–1943 között rögzített nemzeti zenei különlegességek között olyan dalok találhatók, mint Hazánkért induló, Magyar virtus induló, Talpra magyar induló, Katonazubbonyodra, Lesz, lesz, lesz, Zrínyi Miklós, Kaszárnyai takarodó.
      20 lej
      
      109
      Ott, ahol zúg az a négy folyó
      Az 1920 és 1933 között rögzített eredeti hangfelvételeken egyebek mellett a Székely himnusz, a Magyar Hiszekegy, Ne sírj, ne sírj, Kossuth Lajos, Igazságot Magyarországnak című dalok hangzanak el.
      19 lej
      
      122
      Nemzeti zenei különlegességek
      Az 1920 és 1944 között rögzített archív hangfelvételeken (26 dal) többek között a Huszárinduló, a Délvidéki induló, Dal a turulmadárról, Mindent vissza és a Krasznahorka büszke vára hallható.
      24 lej
nyomtatási verzió

a régi sajtóban

Mikó Imre gróf és az Erdélyi Múzeum Egylet a régi sajtóban

      Mikó Imre (1805–1876) művelődéspolitikus, az agyagfalvi székely nemzetgyűlés elnöke, Erdély főkormányzója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, több egyesület elnöke jelentős szerepet játszott Erdély politikai és művelődési életében. Szobra a kolozsvári múzeum kertjében áll.
      Gróf Mikó Imre méltatása. Az erdélyi múzeum és tudományos egylet létének kérdése már csak saját magunk akaratától, belátásunktól s a hazai közügy iránt ápolt szeretetünk mérfokától függvén, a közszellemű s éppen azért köztiszteletű gr. Mikó Imre őméltósága körlevelet bocsát ki a két haza közbuzgalmi fiaihoz és leányaihoz, hogy hassanak oda és tegyenek annyit, amennyit egy nagyfontosságú nemzeti ügy igényel. (Kolozsvári Közlöny, 1856. XII. 6., 1. old.)
      Napló. Gróf Mikó Imre őméltósága, mint az erdélyi gazdasági egyesület elnöke és a földművelési érdekek hathatós gyámolítója az észak-amerikai New York-i földművelési társulat levelező tagjává választatott. A hivatalos oklevél B. P. Johnson titkár aláírásával a tegnap érkezett meg. (Kolozsvári Közlöny, 1857. IV. 5., 3. old.)
      Múzeum-egylet gyűlése. Gróf Mikó Imre ő nagyméltósága a jelen hó május 3-án a Múzeum Egylet legelső gyűlését következő elnöki beszédével méltóztatott megnyitni:
      Legelső kérdés az, hogy Erdély összes népei s köztük a magyarság szellemi érdekei a Kolozsváron létező múzeumban egy új erős támaszt és kezességet nyerjenek. Művelő-désünknek mély világot gyújtson a hazai történetek sötét tömkelegében, hasznos munkásságot ébresszen a tudományosság parlagmezején, felvillanyozza s folytonos cselekvésben tartsa a jóra és szépre való emléket, éltető, tiszta vért készítsen e kis haza ájuldozó szellemi életének szíve körében. (Kolozsvári Közlöny, 1857. V. 5., 1. old.)
      Napló. Amint a M. Sajtó bukaresti levelezője írja: gróf Mikó Imre ő. nmga húsz darab aranyat küldött az ottani ref. egyház elöljárósága kezébe, egy ottan építendő iskola segélyezésére. (Kolozsvári Közlöny, 1858. VI. 24., 2. old.)
      Az erdélyi országos Múzeum-egylet alapító gyűlése tegnap, folyó hó 23-án vette kezdetét. Az egyesület magas hazafiságú indítványozója és ideiglenes elnöke, gróf Mikó Imre az egylet tagjainak kíséretében megjelenvén a város Redout termében, hol évtizedeken át az ország gyűlései tartatnak egykoron, és az ottani elnöki széket elfoglalván az egyleti részvényesek hallgatósága és az elnök részvételével a népes gyűlést egy szónok által nyitotta meg. (Kolozsvári Közlöny, 1859. XI. 24., 1. old.)
      Gr. Mikó Imre besztercei útja. Múlt számunkban említettük röviden e körútra vonatkozó híreket. Most a valóságot írjuk meg röviden. Amiket jóslatképpen sejténk akkor, minden megtörtént, nagyobb mérvbe, mint gyanítottuk. Már az első állomáson, a kérői fogadónál Désről jött tisztviselők várakoztak a nemes grófra, kik őt üdvözölték. Amint az alparéti útra való kitérésnél a dési zöld erdőkhöz értek, a városi kaszinó nevében nagyszámú küldöttség jelenék meg szekéren és lóháton talpig díszmagyar öltönyben. (Kolozsvári Közlöny, 1860. VIII. 16., 1. old.)
      Udvarhely szék felirata gr. Mikó Imre ő. nmgához. Nagyméltóságú gróf, kormányszéki ideiglenes elnök urunk! Elfojtott keserű érzettel kellett látnunk 12 év előtt n. mlgodnak a hon több hű fiával együtt leszorítását a politikai térről, melyre szentelte vala életét, s melyen édes hazánk boldogítása végett első ifjúságától fogva oly eredményesen működött. Ily reménységben és meggyőződésben Udvarhely megye egyetemes közönsége n. mlgod iránt ezennel őszinte teljes bizalmát nyilvánítja, egyszersmind szívünk teljéből kívánjuk, hogy a Mindenható Isten tartsa meg soká n. mlgod drága életét az annyit szenvedett haza boldogítására. (Kolozsvári Közlöny, 1861. V. 7., 2. old.)
      Különfélék. Éppen most vesszük a szomorú hírt, hogy gr. Mikó Imre ő. nmga egyetlen fia, Ádám tegnapelőtt éjjel Linzben meghalt. Hogy mily nagyreményű fiát vesztette el benne a haza, csak az tudja, ki ismeri. (Kolozsvári Közlöny, 1862. IX. 18., 3. old.)
      Különfélék. Gróf Mikó Imre ő. nmlga, kit az erdélyi román tudományos társulat tiszteletbeli tagjául választott, e megtiszteltetésért az egylethez köszöntő iratot intézvén egyszersmind 500 forintot ajánlott fel államkötvényekben az egylet alaptőkéjének gyarapítására. Az egylet a nagyérdemű grófot az alapítók sorába is felvette. (Kolozsvári Közlöny, 1862. XI. 20., 3. old.)
      Amit a vandalizmus elpusztított, a hazafias nemeslelkűség igyekszik kipótolni. A honfiáldozatokban kifogyhatatlan gr. Mikó Imre ő exclja az enyedi ref. főiskola feldúlt könyvtárának gyarapítására házi könyvtárából a régi klasszikusok munkáit, mintegy 800 példány díszes kötésű könyvet, mely gyűjtemény 4000 forintnál többre becsültetik, odaadományozá. (Kolozsvári Közlöny, 1863. V. 30., 3. old.)
      Különfélék. Gróf Mikó Imre úr ő excja az egyesület alelnö-kéhez a következő levelet intézte:
      Méltóságos magyar gazdasági egyesületi elnök úr! A nagytekintélyű magyar gazdasági egyesület által erdélyi s különösen a székelyföldi szűkölködők felsegéllésére fordítni rendelt el, s méltóságod által folyó év január 20-án kelt nagybecsű levél kíséretében hozzám juttatott ezerkétszázharminc osztr. Forint kezeimhez jött, és én azt a célnak megfelelő módon kiosztás végett próbált jellemű honfiaknak adtam át, összesen 6 személy 1230 forint. (Kolozsvári Közlöny, 1865. II. 4., 1. old.)
      A Múzeum-egylet folyó hó 9-én közgyűlését elnök gr. Mikó Imre ő excja a következő beszéddel nyitotta meg:
      Tisztelt közgyűlés, midőn ezer év előtt őseink e földet elfoglalták, két nagy küzdelem volt a Gondviselés által eléjük tűzve, egyik, hogy ezt az alkotmány által egy szabad néphez illő honná tegyük, másik, hogy a természetnek e földön és gyomrában levő végtelen kincseit birodalmukba vegyék, művelődés és ipar által hasznukra fordítsák. Az elsőt becsülettel betöltötték, az utóbbinak teljesítése még hátravan, s nekünk és utódainknak azt be kell töltenünk. (Kolozsvári Közlöny, 1865. II. 11., 1. old.)
      Az Erdélyi Gazdasági Egylet üdvözlő távirata gróf Mikó Imréhez, közlekedési miniszter úr ő. nmlgához. Közlekedési miniszter úr! Azon nagy momentumok egyike állott be részünkre, mint múlt hó 18-án villámgyorsan szárnyalta át bérces honunkat az örömhír, hogy őfelsége legkegyelmesebb urunk hazánk sorsát magyar felelős minisztériuma kezeibe kegyeskedett letenni. (Kolozsvári Közlöny, 1867. IV. 4., 2. old.)
      Különfélék. Gróf Mikó Imre miniszter, midőn Kolozsvárról a napokban a kormány székhelyére, Budapestre visszatérne, Élesden lelkes ünnepélyességgel üdvözöltetett.
      Háromszoros viharos „éljen” fogadta az érkezőt, ki mellőzte a szállodát, s a kocsi tovagördült, de néhány lépésnyire az úton megállott. A temérdek nép követé őt, s tolongott a megállás színhelyére. Gróf Mikó Imre kiszállott hintójából, s a nép folytonos éljenzései között a nép által alkotott félkörbe lépett, hol az olvasóegylet elnöke, Margittai Gábor úr rövid, de lelkes üdvözlőbeszéddel fogadta a vendéget. (Kolozsvári Közlöny, 1967. V. 16., 3. old.)
      Különfélék. Hír szerint a várad–kolozsvári vasút építése mintegy hat hét múlva fog megkezdetni, s gr. Mikó Imre teszi meg az alkalommal az első kapavágást. A vonal kiépítése 18 hónapot vesz igénybe. (Kolozsvári Közlöny, 1867. VII. 20., 3. old.)
      Gyászjelentés. Gróf Mikó Imre született 1805. szeptember 4-én, meghalt 1876. szeptember 16-án. Gróf Mikó Imrének ma, folyó hó 16-án reggeli háromnegyed 8 órakor megszűntek kínjai, s már örök álmát alussza. Áldjuk emlékét, s kérjük nemzetünk Istenét, ne hagyja helyét soká üresen. És a nagy férfiai iránt oly sokszor hálátlan ország, mely nem tudta megjutalmazni azelőtt, jöjjön el a frissen hantolt sírhoz, s tegye le rá a néma kegyelet koszorúját. (Gr. Bánffy Béla) (Kelet, 1876. IX. 17., 1. old.)
      Gróf Mikó Imre nincs többé. Amitől hetek óta visszafojtott lélegzettel féltünk, amire annyi honfiszív remegéssel gondolt, aminek árnya az ismerősök, tisztelők arcain, mint elröppenni nem merő gondolat, mint a jövő előre vetett árnyéka ült ki: ma reggel háromnegyed 8 órakor bekövetkezett. Gróf Mikó Imre nincs többé. (Magyar Polgár, 1876. IX. 17., 1. old.)
      A Mikó Imre gróf mellszobrának leleplezési ünnepélyét az Erdélyi Múzeum Egylet akkorra halasztja, mikor a talapzat teljesen készen lesz. Ugyanekkor tartják meg az egylet közgyűlését is. A nagyemlékű gróf mellszobrát tudvalevőleg Vay Miklós gróf mintázta. Ez volt az utolsó műve. A szobrot bronzba a Schlick-féle öntödében készítették. A talapzat kövét Kisbányáról hozták, Kolozsváron csiszolták Pejacsevich gróf rajzai szerint. A mellszobrot a múzeumkertben, melyet a boldogult gróf ajándékozott a nemzetnek, fogják felállítani, éspedig a múzeum bejáratával szemben levő dombon. A szobor hátterét egy nagy csoport sötét fenyő képezi. A szobor szemben fekvő oldalára a következő felirat jön: Hídvégi gróf Mikó Imre, az Erdélyi Múzeum alapítója, a nemzeti tudomány nagylelkű pártfogója, s buzgó művelője dicső emlékének. A hálás Múzeum-egylet. MDCCCV – MDCCCLXXVI. A szobor hátoldalára a következők vésetnek: Emerico Comitum Miko de Hidvég Ultimo Musei Fundatori Atrium Literarumque Tutori OMP Grata Posteritas MDCCCLXXXIX. A talapzat lépcsőjére Mikó gróf jelszava vésetik: Peragit Tranquilla Protestas Quod violentia nequit. (Kolozsvár, 1889. III. 9., 2. old.)
      Gróf Mikó Imre emlékszobra leleplezésének ünnepi rendje véglegesen meg van állapítva. Az ünnepély e hó 10-én, ünnep másodnapján délután fog megtartatni. Három órakor az ünnepélyen részt-vevők a városi képviselő-testület közgyűlési termében gyülekeznek össze, hol dr. Brassai Sámuel alelnök üdvözli a megjelenteket, kik ez után a múzeumkertbe, az ünnepély helyszínére vonulnak. A szobor előtt karének tartatik a dalkör által, s ez után Esterházy Kálmán gr. elnök tartja meg ünnepi beszédét. A gróf beszéde után Szász Béla szavalja el ünnepi ódáját, mire a szobor leleplezése történik, s az ünnepélyt ének zárja le. A leleplezési ünnepélyre meghívták a közoktatási és közlekedési minisztereket, amelyekkel Mikó Imre gróf közelebbi összeköttetésben állt, továbbá az országos tudományos és irodalmi testületeket, egyetemeket, a jogakadémiát, az erdélyi részekből az összes főiskolákat, püspökségeket, egyházi tanácsokat, a család tagjait, a Múzeum-egylet alapító és igazgató tagjait. A meghívott vendégek tiszteletére a leleplezési ünnepély estéjén díszvacsora rendeztetik. (Kolozsvár, 1889. VI. 6., 2. old.)
Szakács János
nyomtatási verzió

barangolás

Borhetek
A magyar reintegráció, a magyar újraegységesülés kérdése nemcsak a politika belső ügye. Megvan abban a maga feladata egy sor szakmai, civil és hivatalos fórumnak a Magyar Tudományos Akadémiától, az MTI-n, az Írószövetségen keresztül a Borakadémiáig.

      Bizony egyáltalán nem mellékes, hogy igyekszünk-e tudatosítani a világban a borokon keresztül is a kárpát-medencei magyarság összetartozását, integráljuk-e a különböző szakmai szervezetekbe a határon túl nevet szerzett magyar borászokat. E téren a közelmúltban biztató jeleket láthattunk: a Magyar Borakadémia felvette rendes tagjai közé többek között az erdélyi Kovács Adorjánt s a partiumi Balla Gézát, ez utóbbit pedig sorai közé fogadta a szakma krémjét egy szervezetbe tömörítő Magyar Bormíves Céh is.
      Ugyanezen eszmei irányba tett fontos lépés volt a kárpát-medencei borok versenye, amelyet a Magyar Borok Házában rendeztek meg 2005. szeptember 7-én. A végeredményt kihirdető sajtótájékoztatón jelen volt Kállai Miklós egyetemi tanár, borakadémikus, Módos Péter, a Magyar Borakadémia elnöke, Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke, valamint Nyikos István, a Magyar Borok Házának igazgatója. A felszólalók rámutattak, hogy a magyar szőlő és borkultúra egységessége megmaradt a trianoni szétszabdaltság dacára. Csávossy György, az erdélyi borszakma doyenje azt a retorikai kérdést tette fel a vélelmezett válasszal messzemenően egyetértő hallgatóságnak, hogy „van egyáltalán határa a jó magyar bornak”? Azon meglátása is találkozott a közönség egyetértésével, hogy legközelebb „össze kell engedni” a határon túli magyar borokat az anyaországiakkal, hogy egységes mércével mérjük őket, s lássuk, hogy állnak meg a felvidéki vagy az erdélyi aranyérmesek az anyaországi „nagyágyúk” mellett. Vagy fordítva… Csávossy György elmondta azt is, hogy szerinte Árpád óta a Kárpát-medencében a magyarság nemzeti itala a bor, ez kíséri el a magyar embert a keresztelőtől a torig. S csak egyetérthetünk azon meglátásával is, hogy a magyar bornak a kommunizmus ideje alatt megtépázott becsületét a Borakadémia, a HNT s más szakmai szervezetek mára visszaállították.
      Annyi biztos: míg Romániában a borkultúra fejlődése a maga komplex fogalma szerint sehol sem tart, addig Magyarországon szinergetikus, egymást erősítő folyamatok indultak meg. Mert bizony a Bukarest-centrikus Romániában hiába termelnek helyenként jó bort, s egyes termelők hiába hoznak el időnként érmeket nemzetközi versenyek-ről, ha a borfogyasztó közönség szűk és műveletlen, ha nincsenek mértékadó kiadványok, ha nincsenek borklubok, szakmailag igényes borfesztiválok, ha a polcokon fellelhető borok nagy része még mindig a hajdani nagyvállalatok utódaitól származik. Magyarországon szerencsére előrébb tartunk: a neves birtokok zöme családi tulajdonban levő középpincészet, a szaklapok és a civil kezdeményezések, borkörök egyre szaporodnak. A politikai értékrend tekintetében kissé elgurult Esterházy Péter találóan állapította meg évekkel ezelőtt, a 2001-es Borkalauz bevezetőjében, hogy divatba jött a bor, divatba jött érteni a borhoz: „…beszélnek róla, írnak róla, a nyilvánosság szereplője lett, vannak már nevek, melyeket »illik« tudni, vagyis a bort, a borászatot is elérte a sznobság. A sznobságot nem kell lenézni, az egyik legfőbb mozgató, vele kezdődik szinte minden. De nem volna jó, ha vele végződnék. Hanem az volna jó, ha e külső kényszerek belsővé válnának, valódi érdeklődéssé, tudássá, szenvedéllyé, vagyis kultúrává.” Túlzás nélkül állíthatjuk, a borértő társadalom jó úton halad. Azt nyilván nem várhatjuk el, hogy egy bizonyos műveltségi szint alatt termőhely, termelő és évjárat szerint különböztessék meg a borokat, hogy számon tartsák a magyar borászat eredményeit stb. De nagy előrelépés, hogy a kulturálisan igényes középpolgárság körében a bor lassan elfoglalja méltó helyét. S immár nemcsak a borvendéglők szerveznek borvacsorákat, hanem egyre több magára valamit adó étterem a Tintorettótól a Barakkaig. Borlap nélkül immár nem étterem egy étterem, hanem sokadosztályú csehó. A bor a gasztronómia szerves rész lett.
      Emellett tömeges az érdeklődés a borfesztiválok, a nagyobb szabású boros rendezvények iránt. Jól illusztrálják mondandómat a szeptemberre a fővárosban és környékén megszervezett borrendezvények.
      Mint közismert, augusztus 31-én, szerdán nyitotta meg másodszor kapuit a budapesti Felvonulási téren a Borfalu, melyhez hasonló szakmai felsereglést csak a következő héten megrendezett Borfesztivál jelent. A Borfalu, mint Szeremley Huba bortermelő, a rendezvény szellemi atyja megnyitó beszédében elmondotta, azoknak a kistermelőknek nyújt fővárosi megjelenési lehetőséget, akik anyagi okokból nem tudnak ott lenni a várbeli rendezvényen. Ez egyébként nem jelenti azt, hogy a sztárborászok közül ne lettek volna jelen többen is a Borfaluban: képviseltette magát többek között Somló új nagy neve, a Kreinbacher birtok, a somlói borászat nagy öregje, Fekete Béla, jelen volt az Árvay pincészet, a Disznókő, a Hétszőlő, a Degenfeld pince s még sorolhatnám a további „fehérborosokat”, miként a vörösborkészítés nagyjait is a szekszárdi Sárosdi Ferenctől a Bortársaság új csillagán, Sebestyén Csabán keresztül az egyre ismertebb és elismertebb egri Demeter Csabáig. A rendezvény egyik gasztronómiai fénypontja Csizmadia András bor- és sajtbemutatója volt. Az előadó részletesen szólt a magyar sajtkészítés zsákutcásságáról (az érlelés helyett a füstöléssel, valamint fűszerek hozzáadásával igyekeznek gyarapítani a választékot), a sajtfogyasztás egysíkúságáról (a piacot a trappista, ömlesztett sajt, füstölt sajt cseppet sem szent háromsága uralja évtizedek óta), majd 8 tételben mutatta be a legfontosabb irányzatokat a gomolyasajttól a brie-n, a mosott kérgű („büdös”) sajton keresztül a sajtok királyának is nevezhető kéksajtokig, ezeket egyébként a méltán népszerű Saint Aguron keresztül ismerhette meg az érdeklődő közönség. S kóstolhatta össze a borok királyával, a tokajival, jelen esetben egy 6 puttonyos aszú cukortartalmával rendelkező lenyűgöző házasítással, melynek Árvay János, a 2003-as év bortermelője az Édes élet fantázianevet adta.
      Az idén a Borfesztivált megelőző háromnapos Boregyetem is kárpát-medencei optikán keresztül szemlélte a magyar borkészítés egyik izgalmas kérdését, a botrytiszes desszert borokat. A jól ismert tokajiak mellett a kóstolt illusztratív tételek közé került egy ruszti bor Wenzel Róberttől, valamint Balla Géza Arad-hegyaljai Kadarka szamorodnija. A Boregyetem szervezői egyébként más területen is újítottak: az első napot Kecskés András lantművész által vezetett kvartett bordalokra épített koncertje zárta, mely a zenei élmény mellett kultúrtörténeti előadásnak is beillett. Nagy sikere volt a második nap témájának is: a szarvasgomba és a bor kapcsolatáról Budai Péter sztárszakács, valamint Dula Bence „királyi borász” (Nagyszakácsiban elnyert cím) értekezett. A közönség élesben is kipróbálhatta újonnan szerzett tudását, Dula Bence felajánlott 6 palack bort azoknak, akik a legtalálóbb bort ajánlják a képen megjelenített ételek mellé.
      A Borfesztivál az idén minden eddiginél nagyobb területen zajlott, jól elegyítve az újdonságot (lacikonyha, sokkal több meleg ételt árusító pult) a bevált fogásokkal, melyek közül hadd emeljem ki a mindenki számára elérhető áron (800 Ft) kínált nemzetközi borbírálati szimulációt, amely nem is volt teljesen szimuláció, hiszen e „tanfolyamon” kapott pontozás alapján választották ki a Borfesztivál borát.
      A fesztiválon öröm volt látni a kiállítók között a felvidéki magyar borászatot képviselő honti borutat, valamint a már említett Ménesi Balla Gézát. Az Ipolynyéki Zsigmond pincészet fehérborai a gyümölcsös, harsány illatú, reduktív kezelésű Nyakas borok kedvelőit kápráztathatták el, Balláék a villányi vörösök rajongóinak bizonyíthatták, hogy nemcsak a Várerdő dűlőben terem mély bíborszínű, vastag textúrájú bort adó Pinot Noir.
      A nagy látogatottságú rendezvények is jelzik, ha lassan is, de nő az érdeklődés a minőségi bor iránt. S csodák csodája, a bal-jobb szembenállásból néha még kikerekedik valami jó is. A Borfalut Demszky Gábor nyitotta meg idén is, és az e sorok írója által egyébként dicsérően szinte soha nem emlegetett ballib kormányzat hathatósan támogatta a rendezvényt. Ettől függetlenül úgy tűnik, hogy az inkább a konzervatívokhoz közelálló Borfesztivál az idén alighanem rekordérdeklődést könyvelhetett el. S akkor még előttünk áll az Etyeki Kezeslábas, a szintén tízezreket mozgató Etyeki Pincefesztivál őszi rendezvénye, melyre ismét meghívták a magyar borászat krémjét. E rendezvények legfőbb hozadéka lenne annak az ideális állapotnak elérése, hogy előbb-utóbb a magyar vásárlók fenntartsák a minőségi magyar borászatot – hogy ne szoruljunk a borászatban (sem) másokra.
Dorozsmai Endre
nyomtatási verzió

Levelek Európából

Harangérzékeny fülek
Drága, harangzúgást kedvelő barátaim!

      Tavaly december 5-én a mai határokon kívül született sok jelesünk mellett Hunyadi Jánost, a nándorfehérvári hőst is kirekesztette közülünk az általa valaha kormányozott és védelmezett ország, vagyis a Kárpát-medence mai magyar lakosságának egy tizede.
      Miközben a trianoni utódállamok egymással versengve vallják magukénak (Iancu, Jank), a mi Jánosunk, Mátyás királyunk apja, felénk folyamatos idegességet gerjeszt, a győzelme emlékére, mások érzékenységét sértő módon, idegen klerikális személyek által bevezettetett felesleges, zajos, déli kongatásokkal. Bár ezek a mások nem lehetnek európaiak, hiszen az az egykori fő-csuhás Európa-szerte rendelte el az említett zajongást, nemcsak az akkori vagy későbbi Magyarországon. Ráadásul emiatt eleddig nem reklamált senki. Vagyis Európa, ahova nemrég érkeztünk meg, magáénak vallja ezt a hagyományt, és az őt védelmezők győzelmét sem akarja törölni történelméből. Ugyanis az egy európai, sőt akkor világjelentőségű győzelem volt.
      Az újságírást oktató nagy médiaszemélyiséget, nemrégiben tett megjegyzése szerint, ez még csak idegesítette, de az Élet és Irodalom egyik szerzője már leplezetlenül többet érez ennél, és eljut a nemzet szónak a nevetségessé tételéig is. E szó szerinte „szinonimája az avítt, álmos, áporodott, álnok, törpe és pitiáner, nemzeti szellemben szellentgető káeurópai középszarnak”.
      Talán már másfél-két évtizede is van annak, hogy a „jönnek a mélymagyarok, jönnek a szarból” verssor megjelent. A szellemileg jól trágyázott vetés kikelt, és most szökik kalászba?
      Előtte azonban a liberalizmus e lovagias vitéze még beledöf a „nemzet hangjába”, és Bőzsöny Ferencet mocskolja be a déli harangszó előtt hallható szép és tanulságos, emlékeztető hatású, hagyományt, egészséges lokálpatriotizmust erősítő, magyarázó szövegek remek felolvasóját. „Ma ez a rendszerfüggetlen orális prostituált a főharangozó” – írja. És indokol, hiszen a Központi Bizottsági határozatokat egykor ő olvasta be. Mi több, megtámadja a leköszönt köztársasági elnököt is a rádióról ejtett szép szavaiért, de még az elnöki rezidenciát is – giccsnek nevezvén a Sándor palotát. Szerzőnk tobzódik gyűlöletében. Ha nem sajnálnám az időt, fogalmazványa mellé kazalba gyűjteném az ő és harcostársai által a gyűlöletbeszédről és a toleranciáról írott szövegek garmadáját.
      Ne ébredezzen kíváncsiságuk, az eddig említett két személy nevét felesleges találgatni és keresgélni. Nem lényeges az. Minek foglalkozni egy-egy mellékes figurával, ki csupán a sok közül egy képviselője annak a fajtának, aminek ő Bőzsöny Ferencet nevezi. Ha Bőzsöny Ferencre, az egykori rádióbemondóra, mivel beolvasta a mindenkori híreket, illenének e jelzők, akkor a cikkíró egész társasága és baráti köre, főszerkesztők, rádiósok és televíziósok, újságírók, de még az újságárusok, sőt a rikkancsok is besorolhatóvá válnának az általa kidolgozott keretbe, s máris ott sorakozna sűrű sorokban az egész ország. Főleg pedig azok, akik az említett híranyag valódi főszereplői voltak, s mai híranyagoknak is főszereplői. Mert akkor is most is ők szolgáltatták a felolvasandót a rádiónak, s még ma is ők döntik el az ország sorsát. Ebbéli tevékenységükben pedig éppen a harangszótól szenvedő, ideges médiaszereplők támogatják őket. Vagyis bármit el lehet követni, csak utána oda kell adni valakinek felolvasni valamit saját szövegeinkből, s ezzel bűneink átszállnak az illetőre, s az feláldozhatóvá válik. Az elkövető pedig megdicsőülhet, s kezdheti az egészet fordítva. Aztán új bűn, új felolvasó, új áldozatbemutatás, új bűnbocsánat s újrakezdés. A végtelenségig. Az örök túlélés modellje. Varázslatos megoldás. Primitív népek ősi szokásait idéző módszer. Voltak népek, amelyek beérték állatáldozattal. Jobb helyeken azonban az emberáldozat járta. Szerzőnk módszere ezt idézi.
      Itt tart hát büszke kis európai országunk.
      A másság tisztelői felhördülnek, ha tisztes – gyermekeiket sétáltató – családanyák háborognak a mezítelen melegek vonulását látva. A másság tisztelői felhördülnek akkor is, ha hagyományainkat ápoljuk. Szerzőnk – mint mondja – az „Elhülyült Helyek Archívumában” tenné közszemlére az efféléket. Vajon látott-e a nagy nyugati demokráciákban hasonló tárlatokat? Bármilyen gazdagok, nem lenne elég pénzük a saját maguk – dicséretes módon ápolt – hagyományainak efféle kiállítására, hogy mint ilyenek utóbb, a szerző kritériumai szerint, ők lehessenek csak igazán „retardált régió”.
      Persze valamennyien tudjuk, mi a baj. Ugyanis mindnyájan tudjuk, hogy a hagyományaink ápolása miatt nem vagyunk másság. Csupán mi magunk vagyunk. Az „avítt, áporodott, törpe, középszar” nemzet.
      A másság önmagukat reklámozó tisztelői számára a déli harangszó és minden, amit ez képvisel, ellenséges. Ugyanakkor védelemre szoruló érték minden olyan másság, amely a déli harangszó képviselte hagyományt rombolja, pusztítja, sározza.
      A nemzeti értékeknek ilyen nyílt és félremagyarázhatatlan támadása egyre gyakoribb. Az esetek láncba fűzhetők. Az elkövetők, és az elkövetőket alkalmazó, szelektáló médiatermékek már letagadhatatlan tudatossággal végzik munkájukat. Ez a nemzeti értékeket veszélyes fantommá, ami ennél is rosszabb, nevetségessé torzító szándék nem lehet (meg)tévedés. Hogy miről van szó, azt ki-ki eldöntheti. Hiszen ha erről elmélkedünk, ismét kiszolgáltatjuk magunkat a gátlástalan csúsztatásoknak.
      A déli harangszóra érzékeny fülekben, valahol a középfül táján nem üllő és kalapács vagy kengyel szolgálja a jó hallást. Nekik ott is sarló és kalapács van, meg a neoliberális kengyel, a hozzávaló sarkantyúkkal.
      Vajon szerzőnk gondolt a kínai „Elhülyült Helyek Archívumára”? Benne másfél milliárd kis, áporodott kínaival és csúnya hangú gongokkal meg sárkányokkal, és sok-sok orális prostituálttal. Vajon – nevesincs szerzőnk szerint – egész Kína is, úgy, ahogy van, sok ezer éves kultúrájával és hagyományaival együtt, egy ilyen archívum?
      Nos, itt mesterlövészünk mellélőtt. Ugyanis példatár értékű, s így hosszabb elemzést is megérő írásában foglalkozik a kínai nemzeti „hablattyal” is. A cikk hamarabb érkezett a szerkesztőségbe, majd a nyomdába, mintsem annak remélt fő haszonélvezője hazaérkezett volna Távol-Keletről. Gyurcsány Ferenc első interjújában így azután azt találta mondani, hogy a kínai sikerek egyik fő titka az erős nemzeti tudat.
Szász István Tas
nyomtatási verzió

kincses város

Az utolsó bolgárkertész
Kincses Kolozsvár hajdani külvárosainak sorában a Békás, Alverna, Kerekdomb, Írisz, Kétvízköz fertályok mellett ott a Bulgária telep is. Az ezelőtt 15-20 évvel kiadott várostérképeken is szerepel Cartierul Bulgarilor vagy Bulgaria néven.

      Természetesen (?) a közelmúlt néhány évtizedében bevándorolt, az ország más részeiből erőszakkal, csalárd ígéretekkel, munkahely, lakás és más előnyök biztosításával becsalogatott városidegenek nem ismerik, nem is ismerhetik ezeket az elnevezéseket. Nekik semmit sem mond a Lupsa, a Kőváry, az Oncsa vagy a Bulgária telep elnevezés, és különösebben nem zavarta az idegeneket az sem, hogy a kommunista, nacionalista hatalom nyakló nélkül változtatta meg ezen elnevezéseket, párhuzamosan a külfertályok tömbmagyarságának szétszórásával. Az idősebb kolozsváriak emlékezetében, legyenek magyarok vagy románok, még pislákolnak ezek az elnevezések.
      A Bulgária telep etimológiájának megfejtése egyszerű. Egykori lakóiról, a 20. század elején idetelepedett bolgároktól nyerte a nevét a korábbi Postaberek vagy Postarét. Egy másik nézet szerint egy meggazdagodott bolgár egy Campean nevű telepi embernek segített vegyes kereskedést felépíteni a Téglás és a János Zsigmond utca sarkán. Itt italt is árusított, s vendégcsalogatónak a cégtáblára a Balgaria kocsmafeliratot pingáltatta. Innen ragadt az egész negyedre az elnevezés.
      Arról, hogy miként alakult ki ez a fertály, kik voltak a lakói, hogyan dolgoztak, ma első kézből csak igen kevesen tudnának beszámolni. Talán úgy is mondhatnám, hogy Ivanov Nedelko János az utolsó bolgárkertész Kolozsváron. Valójában ő is leszármazottja annak. Az apa, Ivanov Nedelko Bulgáriában a Tar-novhoz közeli Gorna-Orjano-vicán született. Erdélyben a magyarok Nedelko Ivanovnak írták. Volt azonban egy harmadik neve is. A hóstátiaktól kapta, s szorosan összefüggött foglalkozásával.
      Kolozsvárra az 1900-as évek elején érkeztek bolgárkertészek, de messzibbre is elvándoroltak. Próbálkoztak Olté-niában, Hátszeg környékén, Petrozsény és Piski vidékén is. Ivanov többedmagával érkezett Kolozsvárra, s társaival együtt hamar felismerte a konkurencia hiányát. A hóstátiak inkább gabonatermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. Zöldségre pedig nagy szüksége volt a városnak. Számításaik szerint a hóstátiak évente egyszer jutottak nagyobb pénzösszeghez, a gabona betakarítása, értékesítése után, ők azonban, ha kevesebbet is, de minden nap pénzt kaptak áruikért.
      Az öreg Ivanov első földjét a város gondoskodása folytán a Monostori úttól északra, az Agronómia állatfarmjának magasságában egészen a gátig bérelte, szem előtt tartva az elsőrendű követelményt, a víz közelségét. Később a Kis-Szamos mentén a piarista papok földjét veszi bérbe. Sikerét szorgalmának és hozzáértésének köszönhette. A földet trágyával fel kellett javítani, öntözni kellett. Parcelláján a Szamos partjától befelé a kert végéig nehéz földmunkával lejtősen „vádokat” ásott. Az aljat keményen ledöngölték. Ezen folyt a víz, melyet a Kis-Szamosból nyert ki hatalmas, fából ácsolt lapátos kerekek segítségével. A kerekeket a víz hajtotta, s a rájuk szerelt merítők a csatornába emelték a vizet. Ezek a szertágazó csatornák a kert minden részébe eljuttatták a friss nedvet, egyenesen a növények gyökerére, éjjel-nappal.
      A megállás nélkül forgó kerekek láttán a hóstátiak csak vakargatták a fejüket, s mivel némelyikük a Bibliát is forgatta, tudott arról, hogy az Ígéret földjén Jordánia lakosai úgy varázsoltak Kánaánt a sivár homoktengerből, hogy a Jordán folyó vizéből ilyen kerekekkel merték a vizet. A hóstátiak tehát elnevezték az eszközt Jordán keréknek, a gazdát pedig Ivanov Nedelko Jordánnak.
      A Szentgyörgy-hegy alatt a szomszédai között szép számmal voltak más bolgárok. Ivanovétól nem messze terült el Divics kertje. A Cukorgyár utca végén, a vasúttal párhuzamos rész a Kosztikáé volt. Itt virágzott a Rucska-féle virágkertészet. Egymás között mindig bolgárul beszéltek. Csendes, békés emberek voltak, kerülték a szóváltást. Legnagyobb örömük a kicsírázott mag, a szárba szökkenő palánta, a bő termés ígéretében telt.
      A Kolozsváron megállapodott kertész feleségül vett egy takaros kolozskarai lányt. A malomárok Kis-Szamosba ömlő torkolatánál épített egy kis vályogházat. János fia, beszélgetőtársam, itt született. Házuk mellett működött a Spáda féle szappangyár, velük szemben lakott Korom Vince, a gépész, aki ezermesterként mindent megjavított. Sanyi fia jó barátja volt Ivanov Jánosnak. Furcsa dolog esett meg vele, amibe újszülött lévén nem volt beleszólása. Anyja kifejezett akaratára a Kétágú református templomban keresztelték meg. Így lett ő református magyar gyerek, amire mindmáig nagyon büszke. Közben a család gyarapodott, öt fiú és egy lány sürgölődött a zöldséges ágyások között. Új lakást építettek a János Zsigmond 64. szám alatt.
      Közben a politikában új szelek kezdtek fújdogálni. A piarista papok földjét államosították, és hogy ez ne tűnjön önkényes rablásnak, a helyébe azt a földterületet kapták, amelyen később a teherforgalmazó vállalat létesült. A papok Szentgyörgy-hegy alatti földjeit kiosztották – csak úgy, adok-veszek alapon – azok között a hóstátiak között, akiket ugyanolyan önkényesen megfosztottak belterületi kertjeiktől. Megegyezéses alapon az új papi telket is Ivanov Nedelko Jordán művelte, ugyanolyan öntözéses módszerrel, mint a többit. A vizet továbbra is a Kis-Szamosból emelte ki a nagy kerék. Abban az időben a Kis-Szamos vize tisztán csillogott. Ipari tevékenységnek híre-hamva sem volt, s ezt a kertészek nagyra értékelték, mert az öntözéshez, ahogy ők mondták, a zöldségnek inni – csak tiszta víz dukált.
      János fiatal legényként együtt járt fürödni a hóstáti fiúkkal, s ha a lovakat kissé lejjebb behajtották a vízbe, felmásztak a szürke Pap dombra, onnan cuppantak a fodrozó vízbe. Nem ritkán halásztak is az átlátszó vízmederben. Ezek a fürdőhelyek lassan eltűntek, a Szamos kanyargóit átvágták, feltöltötték. Az egyik helyén zsibong ma az Ószer. A Szőlő-dombot gyümölcsössé alakították át, persze a hóstáti földek kisajátítása, értsd: elrablása után. Ez lett a sorsa a Czink tanyának, a Dézsma utcai kelmefestő és vegytisztító birtokának is. Ezen a tanyán sokszor háborúztak a környék gyermekei, utánozva a néhány év előtti valós-véres színjátékot. Borzongva rejtőztek el a még tátongó lövész- és futóárokba, bunkerekbe. De nem kevésbé reszketve hatoltak be abba a bányajáratszerűen kiépített alagútba, amely a helybeliek szerint a Czink tanyán áthúzódó hasadékból nyílott, és a hegy alól a téglagyár mellett bukkant elő. A nehézgyár építésekor tömték be, idehordva a sok törmeléket, szemetet.
      Az ötvenes évek végén Ivanov Jordán megvásárolta a Kölesi út végén az ószertől a vasútig terjedő egykori papi földeket. János fia úgy emlékszik vissza erre az újabb birtokszerzésre és a föld termőre fogására, mint ahogy az amerikai telepesek kezdték életüket a prérik szűz földjein. Az öreg kertész megszállottan dolgozott, de dolgoztatta fiait is. Mivel a víz távolabb volt, új módszerhez folyamodott. A kert végében levő domb tetején mély kutat ástak, ami nem volt könnyű munka. A vizet benzinmotoros szivattyúval hozták a felszínre, és szabadeséssel csordogált a kert minden részébe.
      Aztán az állam kitalálta, hogy mivel az öreg kertész bolgár állampolgár, nem lehet földtulajdonos. 22 ezer lej kárpótlás ellenében, a valós érték töredékéért, elkobozták a szépen megművelt kertet.
      Az ifjú Ivanov János a nyolcvanas évek elején épített házat a Csongor, ma Luncii utcában. Apja kertész szakmáját csak részben folytatja, valamivel több mint hobbi szinten. Látva ugyanis apja és a család sokadik vállalkozásának bukását, inkább a vasas szakma mellett döntött. A lakatosság gyakorlati részét Aranyos-gyéresen, az elméleti anyagot az Unirea szakiskolában sajátította el. Ezt az iskolát a Pap utcai „trógeregyetemnek” is nevezték, ugyanis a Lupsa és a Bulgária telep proli gyerekei idejártak. Noha valóban voltak magatartásbeli gondok, a volt Millenniumi iskolából is indultak a későbbiekben szép karriert befutó diákok: Dr. Tuka László gyógyszerész, Dr. Daradics Lóránd kutató vegyész a Caola cégnél, Dr. Czégeni Árpád Attila vegyész, többszörösen kitüntetett karate edző, Dr. Mayer Attila pszichológus, Versánszky Ernő régiségszakértő, és folytathatnák a sort azokkal a kiváló szakemberekkel, akik itt sajátították el tudásuk alapjait.
      János diákként a gyéresi szeggyár csapatában futballozott, majd három évig bokszolt. Aztán egy vasárnap, látva a Tordai hasadék sziklafalain függő alpinistákat, azonnal beállt a hamvas havasi gyopár keresőinek táborába. Vígh Palival, Vígh Bélával, Moldován Bandival, Boros Lacival együtt indultak sziklát mászni minden szombaton.
      Amikor tudomást szerez arról, hogy Bagaméri barlangász klubot szervez, azonnal kész a magas sziklákat a barlangok sötétségével felcserélni. Hétvégeken Csoltkó Laji, Bányai József, Szilágyi Zoli, Egri Laci és mások társaságában járja az ország barlangjait.
      Munkahelye ekkor már az ILIC helyiipari vállalat volt. Itt ismeri meg jövendőbeli feleségét, Feldman Mártát, a vállalat technikusát. Innen vonul nyugállományba, s ettől kezdve minden idejét háza mögötti kertje művelésének szenteli. A kert nem nagy, de mértani pontossággal van megtervezve: többfajta szőlő (Csabagyöngye, Fekete rizling, Mátyás János, Szürkebarát, Najburger) akkurátusan felfuttatva, öt-hat fajta paradicsom, téli és nyári káposzta. Fűszernövények is helyet kapnak a kertben: rozmaring, majoránna, bazsalikom, kakukkfű, menta, citromfű s az óriás díszcserje, a bolgár babérmeggy. S hogy megőrizzen valamit a hagyományból, az egész kertet átszövő öntöző-rendszert szerkesztett, úgy, hogy két csap megnyitásával a felfüggesztett öntözőrózsák igazi esőt varázsolnak a viruló kertre.
      Nevetve emlékszik vissza a Süketnéma intézet mögött levő, az ötvenes években még működő nagy kerékre. Iskolából hazajövet sokszor rámásztak a lassan forgó kerék lapátjaira és lépkedtek rajta, akár egy mókuskeréken. Ez is eltűnt a bolgárkertészettel együtt.
Tatár Zoltán
nyomtatási verzió

XII. Bartalis János szavalóverseny, 2005 – Brassó
József Attila Emlékév – A Vers Éve

      Az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület (Brassó) 2005. november 17–20. között tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Bartalis János költő nevével fémjelzett szavalóversenyt, öntevékeny versmondók és énekmondók (a verseket megzenésített formában adják elő, saját hangszerkísérettel) részére.
      A verseny irodalmi anyaga (énekmondóknak is):
      A XII. szavalóverseny a József Attila centenáriumi ünnepségek jegyében fog lezajlani. Ennek megfelelően a verseny irodalmi anyaga:
      – egy szabadon választott JÓZSEF ATTILA-vers/meg-zenésített vers (az eddigi versenyek kötelező Bartalis János-verse HELYETT),
      – egy szabadon választott XX. századi magyar költő verse/megzenésített verse lesz.
      Egy-egy vers előadási ideje nem haladhatja meg a 6 percet.
      Részvételi feltételek: A versenyen részt vehet minden, 16. életévét betöltött versmondó (felső korhatár nincs), aki nem végzett színművészeti főiskolát, illetve nem működik hivatásos előadóként.
      A versenyző elküldi jelentkezési lapját az ACSJKE címére: 500168 Braşov, str. Gen. Dumitrache, nr. 20, bl. 257, ap. 9 (Házy Bakó Eszter), e-mail: hbeszter@index. hu, fax: 0268-472101, a lap tartalmazza a versenyző nevét, lakhelyét, születési adatait, e-mail címét, telefon/fax számát (amelyen legbiztosabban elérhető), a személyazonossági igazolvány/útlevél számát, a választott József Attila-vers címét, a szabadon választott vers szerzőjét és címét, a versenyző foglalkozását, munkahelyét (diákok esetében az oktatási intézmény nevét). A jelentkezési lapot géppel vagy nyomtatott nagybetűs kézírással kell megírni. A szervező meghívóval visszaigazolja a jelentkezést és közli a további tudnivalókat.
      A versenyzőnek rendelkeznie kell egy oktatási intézmény vagy más művelődési civil szervezet ajánlásával. Egy ajánló intézményt/civil szervezetet max. három versenyző képviselhet!
      Bejelentkezési díj: 150 000 lej, amit helyben kell kifizetni. Ellenértékként minden ver-senyző könyvcsomagot kap.
      A versenyzőknek itt tartózkodásuk idején teljes ellátást (szállás, étkezés) biztosítunk. Utazási költséget nem térítünk meg. Kísérőket csak kivételes esetekben fogadhatunk, ezt előzetesen jelezni kell a szervezőknek.
      Az első három helyezett jelentős pénzjutalom mellett ajándékcsomagban is részesül. Ezen kívül, az elért eredmények sorrendjében, számos különdíjat osztunk ki (intézmények, egyesületek, magánszemélyek adományait).
      Jelentkezési határidő: 2005. november 7.
      További felvilágosítás: Házy Bakó Eszter, tel: 0268-425321, 0740-420638, e-mail: hbeszter@index. hu
nyomtatási verzió

finomvegyes

A test és a lélek kölcsönhatása

      A szociális és pszichológiai terhelés számos betegség lefolyásának kiváltója vagy súlyosbítója lehet, példaként említhetjük a cukorbetegséget (diabétesz mellitusz), a szisztémás autoimmun betegséget (lupusz eritematózus), a leukémiát vagy a szklerózis multiplexet is. A pszichés faktorok jelentősége azonban egyénenként igen eltérő lehet ugyanabban a betegségben is.
      Az emberek többsége ösztönösen vagy saját tapasztalatai alapján hisz abban, hogy az érzelmi igénybevétel felgyorsíthatja vagy megváltoztathatja még a súlyosabb testi betegségek lefolyását is. Nincs tisztázva, hogy ezek a hatások hogyan érvényesülnek. Az érzelmek befolyása nyilvánvaló olyan testi működésekben, mint a szívritmus, verejtékezés, alvásfázisok és bélmozgások, más esetekben viszont ez a kapcsolat korántsem nyilvánvaló. Például az agy és az immunrendszer kapcsolatának módját és mechanizmusát még mindig nem derítették fel. Képes az agy megváltoztatni a fehérvérsejtek aktivitását és ezáltal befolyásolni az immunválaszt? Ha igen, hogyan lép kapcsolatba az agy a vérsejtekkel? A fehérvérsejtek a vér- és nyirokerekben közlekednek és nem állnak közvetlen kapcsolatban az idegrendszerrel. A kutatások mégis arra utalnak, hogy a kapcsolat fennáll. A csalánkiütést pl. előidézheti allergia vagy pszichológiai reakció is. A depresszió gyengítheti az immunrendszer működését, ami a depressziós beteget sokkal fogékonyabbá teheti bizonyos fertőzésekkel szemben, mint pl. a vírus okozta megfázás.
      A stressz tehát fizikai tüneteket idézhet elő tényleges testi betegség nélkül. Érzelmi hatásra a test élettani válaszokat ad. Például a stressz szorongást okozhat, ami azután autonóm idegrendszeri válaszokat indít el és olyan hormonok kiválasztását serkenti, mint az adrenalin, amely gyorsítja a szívritmust, növeli a vérnyomást és a verejtékezést. A stressz fokozhatja az izmok feszülését is, aminek nyak-, hát- és fejfájás és más testrészek fájdalma lehet a következménye. Amikor a beteg és az orvos is azt feltételezi, hogy a tünetek oka valamilyen testi betegség lehet, az érzelemzavart, mint kiváltó okot gyakran figyelmen kívül hagyják. A gyors szívfrekvencia, a fej- és hátfájás és más tünetek okának keresése közben a legtöbb diagnosztikai vizsgálat eredménytelen lesz.
      A pszichológiai tényezők közvetett módon is befolyásolhatják a betegségek lefolyását. Néha pl. súlyos betegek tagadják, hogy betegek lennének, vagy elutasítják betegségük súlyosságát. A tagadás olyan védekezési mechanizmus, amely csökkenti a szorongást és elviselhetőbbé teszi a fenyegető helyzetet. Ha az elutasítás szorongáscsökkentő, hasznos lehet. Ha viszont akadályozza a beteg együttműködését valamilyen kezelési program végrehajtásában, annak súlyos következményei lehetnek. Például ha a cukorbeteg nem fogadja el, hogy szüksége van inzulininjekciókra és szigorú diétára, vércukorszintje jelentősen eltolódhat, amivel olyan szövődmény fellépését kockáztatja, mint a diabéteszes kóma. A magas vérnyomásban (hipertenzió) vagy epilepsziában szenvedő betegek jelentős százaléka szintén elutasítja a gyógyszeres kezelést.
      A lélek és test kölcsönhatása kétirányú utca. Nemcsak a pszichológiai tényezők járulhatnak hozzá a legkülönbözőbb testi betegségek keletkezéséhez vagy súlyosbodásához, de a testi betegségek is befolyásolhatják a beteg gondolkodását és hangulatát. Életveszélyes, kiújulásra hajlamos vagy idült testi betegségben szenvedők általában depressziósak lesznek. Noha ilyen körülmények között a depresszió normális reakciónak tűnik, a beteg pszichés állapota mégis törődést igényel. A depresszió elmélyítheti a testi betegség következményeit és növelheti a beteg elesettségét. Megfelelő kezeléssel, pl. antidepresszánsok alkalmazásával gyakran javítható a helyzet.
      A szorongó vagy depressziós beteg inkább a testi bajai miatt aggódik. Ez a jelenség igen gyakori a depressziós betegek körében, akik képtelenek elfogadni, hogy tüneteik elsősorban pszichológiai eredetűek. A depresszió álmatlansághoz, étvágytalansághoz, fogyáshoz, kimerültséghez vezethet. A beteg, ahelyett hogy azt mondaná: „Olyan depressziós vagyok”, inkább a tüneteire figyel, abban a hitben, hogy azokat testi betegség okozza. Ezt a jelenséget „rejtett” depresszióként említik. Némelyik beteg belátja, hogy depressziós, de azt a testi betegség következményének tekinti.
Összeállította: Minier Csaba
nyomtatási verzió

Fahéjas szelet

      Hozzávalók: Tésztához: 50 dkg liszt, 15 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 4 evőkanál méz, 1 egész tojás, 2 dl tejföl, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 1 kávéskanál fahéj. A piskótához: 3 egész tojás, 3 evőkanál víz, 6 evőkanál cukor, fél csomag sütőpor, 7-8 evőkanál liszt. A krémhez: 25 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 1 vanília, fél liter tej, 5 evőkanál liszt.
      Elkészítés: A tésztához megadott hozzávalókat jól összegyúrjuk, és 4 kis cipóra osztjuk, ezekből pedig 4 lapot sütünk. A piskótát is ugyanolyan méretű tepsiben sütjük, mint a 4 fahéjas lapot. A krémhez a vajat jól kikavarjuk a porcukorral. A tejből és a lisztből sűrű krémet főzünk, miután kihűlt, összekeverjük a kikavart vajjal. Ezzel a krémmel töltjük meg a lapokat, mégpedig először két fahéjas lapot, utána a piskótát és végül a másik két fahéjas lapot. A tetejére csokimáz kerül.
nyomtatási verzió

Nyomelemeket a raboknak

      Szelídítő börtönkosztot kapnak a legerőszakosabb brazil rabok. Az új étrend a korábbinál több vasat és kalciumot tartalmaz, mert ezek ellensúlyozzák az erőszakra ingerlő mangánt.
      Hogy a mangán agresszióra ösztönöz, már a hetvenes években megmutatkozott az Egyesült Államokban, amikor szójaalapú tejet kezdtek adni csecsemőknek. A szójás baba-tejben ötvenszer annyi a mangán, mint az anyatejben, ennek követ-keztében az előbbit fogyasztó csecsemők idővel agresszí-vebbek lettek anyatejes társaiknál. Az Egyesült Államokban már kipróbálták a békítő börtönkosztot 138 elítélten. A féléves diéta eredményeként 38 százalékkal csökkent az agresszív viselkedésből követ-kező incidensek száma. Ha az újítás Mexikóban is beválik, akkor hasonló börtönkoszt-változás várható egész Latin-Amerikában – jelentette a Reuters.
nyomtatási verzió

Viccek

      A táborparancsnok beszédet tart:
      – Emberek, ez a laktanya nem az enyém, és nem is másé: ez a miénk! Egy hang a tömegből:
      – Adjuk el!
      
      
*

      Egy katona késve ér vissza az eltávozásról. Mikor az őrmester kérdőre vonja, a katona magyarázkodni próbál:
      – Sajnálom, uram, de lekéstem a buszt, béreltem egy kocsit és azzal indultam el, de lerobbant, akkor láttam egy tanyát, vettem egy lovat és azzal jöttem tovább, de a ló megdöglött, és az utolsó tíz kilométert gyalog kellett megtennem.
      Az őrmester szkeptikus, de elfogadja a magyarázatot. Következő héten egy másik katona késik el.
      – Sajnálom, uram, de lekéstem a buszt, béreltem egy kocsit és azzal indultam el, de lerobbant, akkor láttam egy tanyát, vettem egy lovat és azzal jöttem tovább, de a ló megdöglött, és az utolsó tíz kilométert gyalog kellett megtennem.
      Az őrmester ennek is elnézi. Következő alkalommal tíz másik katona próbálkozik ugyanezzel a magyarázattal. Az őrmesternek nem tetszik a dolog, de az első katona magyarázatát elfogadta, ezért ezekét is el kell fogadnia. Következő héten ismét elkésik egy katona, és ő is magyarázkodni kezd:
      – Sajnálom, uram, de lekéstem a buszt, akkor béreltem egy kocsit...
      – Tudom, ne is folytassa – legyint az őrmester –, lerobbant a kocsi.
      – Nem robbant le, uram, csak kerülgetnem kellett a sok döglött lovat az úton...
      
      
*

      Sorakozó. Őrmester üvölt:
      – Ki mozog ott?!
      – A föld... – szól egy hang.
      – Ki mondta ezt – üvölt az őrmester.
      – Galilei... – szól a hang a sorból.
      – Galilei honvéd, lépjen ki! – mondja az őrmester.
      – Nem ebből a századból való...
      
      
*

      Versenyeznek a kommandósok. A feladat: ki talál előbb meg egy tevét a sivatagban? Három csapat nevez: amerikai, német és szerb. Az amerikai kommandó indul elsőnek, és két óra múlva hozzák a tevét. Zsűri:
      – Hogy ment ilyen gyorsan?
      – Műholdas keresővel.
      Indulnak a németek, egy óra, és jönnek a tevével.
      – Hogy sikerült ilyen gyorsan?
      – Csatárlánccal.
      Indulnak a szerbek, fél óra múlva jönnek egy csupa vér elefánttal.
      – Hát tényleg önök voltak a leggyorsabbak, de ez egy elefánt!
      Mire az elefánt:
      – Teve vagyok, teve vagyok!
nyomtatási verzió

© Erdélyi Napló - 2005