|
XVIII. évfolyam, 28. (874.) szám
2008. július 16.
| Nyílt levél az SZDSZ-es turistákhoz |
Fodor Úr, Eörsi Úr, Szent-Iványi Úr és Társaik!
|
Belső-magyarországi testvéreink iránt érzett szeretetünkből és aggódásunkból kifolyólag örömmel értesültünk arról, hogy Önök külföldre készülnek. Legalább addig is megkímélik liberalizmusba öltöztetett nemzetellenességüktől az otthoniakat, amíg a következő választáson el nem tűnnek a palettáról – gondoltuk. Aztán láttuk, hogy az Önök első „külföldi” útja ide hozzánk, Erdélybe vezet. Az Önök szemében külföld, ami magyar föld volt ezer éven át, s amit az Önök szellemi elődei vesztegettek el. Urak (e megszólítást kérjük merő tartalom nélküli formaságnak tekinteni), Eörsi kollégájuktól megüzentük 2004. december 5-e után, mi a véleményünk az olyan politikai erőkről és politikusokról, akik saját népük ellen uszítanak. Véleményünk – és a megalázott, megtagadott erdélyi magyarság véleménye – azóta sem változott; nem vagyunk SZDSZ-esek, akik az ún. rendszerváltás idején még állampolgárságot ígértek az elszakított magyaroknak, utána meg hallani sem akartak róla. Fodor Úr, Eörsi Úr, Szent-Iványi Úr és Társaik! Az Önök jelmondata, hogy nem kell exportálni a politikát a határokon túlra. Nos, az Önök „politikáját” különösképpen nem kell (sem más pártét – nemzetpolitikára várunk hatvan éve). Az rendjén volna, hogy találkoznak, majd a kampányban együttműködnek Markó Bélával, aki ugyanakkor és ugyanannyira támogatja az erdélyi magyar autonómiát, mint és amikor Önök, azaz választások előtt és sajtótájékoztatókon. Az is rendjén volna, hogy a kis Markók közpénzből támogatott, érdeklődés híján belső használatra szervezett EU-táborában barátkoznak a hasonszőrűekkel, hiszen összenő, ami összetartozik. De az nincs rendjén, hogy Önök ugyanakkor erdélyi látogatásnak is nevezik útjukat. Mert az itteniek előbb látnák a hátuk közepét, mint Önöket. Tudják, miért? Mert Önök valóban külföldiek itt. Mindaz, amit Erdély jelképez és jelképezett a századok során, idegen értékek véletlenszerű halmaza az Önök számára. Megjegyezzük, otthon ugyanúgy külföldinek számítanak nemzetidegen elveikkel. Úgyhogy legyenek szívesek, ne „látogassanak” ide, ne kezdjék el lerombolni azokat a bástyákat, melyek eddig meg tudtak tartani bennünket közösségként. Itt tisztelik történelmünket, kultúránkat, értékeinket. És nem tisztelik az olyanokat, akik ezek ellen dolgoznak. Ajánljuk tehát, hogy egyeztető üzleti megbeszélésüket a haza- és nemzetárulás béréről ott tartsák meg itteni kollégájukkal, ahol nem szenynyezik be Erdély erkölcsiségét, hiszen mi itt tiszta környezetet akarunk. Javasoljuk az igazi külföldet, például Bukarestet, ott folyamatosan zajlik a nemzeti tőzsdézés, és Markó elnök úr is otthonosan mozog. Üdvözlettel, jó utat kívánva, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöksége nevében
|
Soós Sándor elnök
|
© Erdélyi Napló - 2008