Erdélyi Napló

XVII. évfolyam, 33-34. (828-829.) szám
2007. augusztus 22.


Szócsata a táblaavatón
Markó Béláék autonómiakezdeményezése
Nagy sajtóérdeklődés mellett, különlegesebb ünnepélyesség nélkül, szócsata közepette avatták fel Kökös határában a Székelyföld feliratú reklámtáblát. A 18 négyzetméteres reklámtábláról még a hivatalosságok érkezése előtt hullt le a fehér lepel, így avatónak az RMDSZ-elöljárók tábla előtti fényképezkedése, illetve a helyszínen adott több interjú tekinthető. Markó Béla RMDSZ-elnök szerint ,,itt az ideje, hogy ilyen szimbolikus jelzésekkel is kifejezzük: Székelyföld egy hagyományos egység”. Ugyanakkor megerősítette, hogy hasonló táblák elhelyezését tervezik Székelyföld határain.

      Markó Béla úgy fogalmazott, hogy az autonómia kiemelt cél, de nem a románság ellenében, hanem vele együtt kívánják megteremteni. Utalt arra is, hogy a turizmus fejlesztése szempontjából épp a régiók sajátosságait kell kiemelni.
      Hasonló módon nyilatkozott Demeter János, a megyei tanács elnöke, szerinte az erős székelyföldi identitásra minden itt élő büszke lehet, ez a tábla is ezt kívánja megjeleníteni. Ugyanakkor a turisztikai promóció megszokott formája Európában. ,,Csodálkozom azon a zajkeltésen, amit egy reklámtábla elhelyezése kivált” — nyilatkozta Albert Álmos alsó-háromszéki RMDSZ-elnök.
      Hasonló, a régiókat reklámozó feliratok országszerte léteznek, köztük olyanok is, melyeket bármiféle engedély nélkül helyeztek el. Ezt a reklámot fel lehet fogni úgy is, hogy Traian Băsescu kedvében akar járni a megyevezetés, hiszen az államfő jelentette ki, Háromszék egyik gazdasági húzóága éppen a turizmus lehetne, a pannó meg ezt a célt szolgálja. Csak hát, ha mi akarunk csinálni valamit, az baj – vonta le a következtetést Albert Álmos.
      A táblaavatón a Nagy-Románia Párt helyi vezetője, Ghiţă Agrigoroaie kíséretében megjelent párttársa, Lia Olguţa Vasilescu képviselő asszony is, aki – miután ecsetelte megdöbbenését – az út szélén szóváltásba keveredett Markó Bélával. A képviselőház tanügyi bizottságának elnöke szerint a tábla elhelyezése felkorbácsolja a kedélyeket, mi több, etnikumközi feszültséget gerjeszt. ,,Mi lett volna, ha kétszáz emberrel jövünk ide? A románok haragszanak az ilyesmire” – jegyezte meg a képviselő asszony. Markó Béla nem kívánta kommentálni a képviselő asszony szavait, aki újságíróknak nyilatkozva az ország integritása elleni támadásnak, szélsőségesnek nevezte az akciót, a kormányfőt, a hatóságokat pedig inkompetensnek. Annyira megharagudott, hogy a közeli parkolóban a felkínált kürtőskalácsot is elutasította.
      A rendőrség által biztosított helyszínen az egy nappal korábban tiltakozó román civil szervezet tagjai nem jelentek meg, a legnépesebb tábor az újságíróké volt, akik az út szélén, a tábla közelében készítették a villáminterjúkat. A szövetségi elnök és a megyei tanácselnök mellett Tamás Sándor és Márton Árpád képviselő, Albert Álmos és Baka Mátyás területi elnök, valamint Vajda Lajos alelnök tette tiszteletét, tájékoztat a Háromszék.

© Erdélyi Napló - 2007