A Mikó-vár története

XV. évfolyam, 50. (741.) szám
2005. december 13.

Könyvbemutató a Csíki Székely Múzeumban

      A múzeum kápolnájában csütörtök este bemutatott könyv szerzőjének, Szőcs János történésznek ez az első önálló kötete. Eddig csak társszerzőként, illetve tudományos cikkek, tanulmányok írójaként találkozhatott vele az olvasó. Az intézmény (egyben a könyv kiadója is) igazgatója, Gyarmati Zsolt méltatásában elmondta: kétségtelenül hiányt pótol ez a kötet, hisz jó ideje, ismertető kiadványok hiányában, a Mikó-vár iránt részletesebben érdeklődőknek csak annyit mondhattak, hogy kérdezősködjenek Szőcs Jánosnál, aki korábban az intézmény muzeológusi, majd igazgatói tisztségét is betöltötte. Felszólalásában a szerző nemcsak a kötetről, hanem a levéltári kutatás nehézségeiről is beszélt a mintegy százfős hallgatóságnak. A világháborúk forgatagában eltűnt erdélyi iratok maradékához a kutatók évtizedekig csak a legnagyobb nehézségek árán juthattak hozzá. Az elmúlt esztendők igazolni látszanak azt a sokáig csak pislákoló reményt, hogy előkerülhetnek még elveszettnek tekintett vagy vélt kordokumentumok. Budapestről nemrég éppen a Mikó-várról szóló iratok kerültek „haza”. Amikor a szokásos dedikálások után Szőcs Jánost a könyv elkészítésének folyamatáról faggattam, elmondta: a munkát, még a nyolcvanas évek elején azzal kezdte, hogy a nagyobb könyvtárakat bújva, igyekezett felkutatni azoknak a szerzőknek a munkáit, akik a várról írtak. Akkoriban még távol állt tőle egy saját kötet megírásának gondolata. Egyszerűen jobban meg szerette volna ismerni a vár történetét. Alaposabb levéltári kutatásokra, közismert okok miatt, csak a rendszerváltás után nyílt lehetőség. Becslései szerint a téma feltárásáért, napi nyolc órát számolva, összesen négy évet töltött a levéltárakban. „Kimerítő munka ez, ha nagyon komolyan veszi az ember. Sokszor esténként valósággal remegtem a fáradtságtól. Amikor az igazgató felkért, gyűjtsem össze a jegyzeteimet, magam is meglepődtem azon, hogy az évek során egy kisebb könyvre való anyag gyűlt össze. A forrásmunkákat kutatva eleinte csak a vár eredetének, megépítésének korára összpontosítottam. Felületesen szemlélve ezek az adatok elég ellentmondásosak: vannak tizenhetedik, de tizenhatodik századi utalások is rá. Később azonban beláttam, hogy egyéb dolgok is nagyon érdekelnek, és érdekesek lehetnek. Ilyenek a vár helyreállítására vonatkozó tények: az osztrák hadvezetőség hogyan állítatta helyre és építtette ki ezt a birodalom határához közel lévő erősséget. A később be is következett lázongásoktól tartva, a régi, Mikó Ferenc-féle várat kettős árokkal és úgynevezett »latorkerttel«, vagyis cölöpkerítéssel vették körül.”
      A vár történetének az utóbbi 150 évről szóló dokumentációja a leghiányosabb. Arról az időszakról, amikor a várat a magyar honvédség igazgatta, semmi nem maradt fent. És ugyanez vonatkozik a két világháború közötti periódussal együtt, a román uralom teljes időszakára is. Visszakanyarodva a vár eredetéhez: először dátum nélkül három csíki embert említ Mikó-újvári darabantként (gyalogosként) a krónika. Van egy másik, 1616-ban datált összeírás. A kettőt szak-értők szerint ugyanaz a kéz vetette papírra. Továbbá megkerült a vár kapitányának, Ágoston István pálfalvi nemesnek a „vallomása”, amely 23 éves szolgálatról tesz tanúságot a Mikó-újvárban. Tekintettel a dátumra, ez a szolgálat 1613-ban kezdődött. Mindezekből, nyilvánvalóan a kellő óvatossággal, arra lehet következtetni, hogy a vár 1613–14-ben már állt.
      A további tények feltárása a régészek és történészek ifjabb generációira vár, akik Szőcs Lajos szerint minden bizonnyal értékes adatokkal egészítik majd ki a mai ismereteket. Befejezésül még egy érdekesség: a Mikó-vár kápolnájának mennyezetét szabadkőműves szimbólum díszíti, de ez már egy másik történet.

Jakab Lőrinc