Keresztapás társadalom

XV. évfolyam, 39. (730.) szám
2005. szeptember 27.

      Mikor az egészségügyi minisztert leváltották – Mircea Cinteză ment, Eugen Nicolaescu jött –, az intézmény egyik idős alkalmazottja mintegy magának, de jól hallhatóan mondta: "Ez a tizennegyedik miniszterem, de érzem, hogy ez sem táplál sok bolhát itt." E mondatban az is benne van, hogy az egészségügy háza táján semmi nem fog változni.
      Cinteză, amint menesztették, mindjárt új zsíros hely után nézett, s bár eddig az újságírókat inkább kerülte, mindjárt kedvesebben cseverészett velük, mint eddig. Az orvosok szövetségének élére akar megint kerülni, mert "megkezdett ténykedését be szeretné fejezni". Érdekes, hogy bármely cserénél, választásnál majd minden politikus erre hivatkozik, azonban hogy milyen ténykedést kezdtek meg, arról hallgatnak. De milyenek az újságírók: mindjárt kényes kérdéseket kezdtek feltenni az ex-miniszternek, s főleg a vagyonbevallása felől érdeklődtek. Egyikük meg is jegyezte, hogy talán a villája nincs még befejezve. Erre odavetette, hogy ő nem szegény ember, van mit aprítania a tejbe. És ekkor jött a váratlan kérdés: csak nem az orvosi hálapénzekből lett olyan gazdag? Szükség van ilyenre, mondotta az orvosdoktor, mert kicsi a fizetés, nehezen jönne ki belőle. A fránya újdondászok erre mindjárt megkérdezték, hogy mekkora az a hálapénz? Hát olyan ötölés-hatolásba kezdett, mintha megakadt volna valami a torkán. Kiderült, hogy gazdag, de mégsem gazdag, hogy a külföldiekhez viszonyítva kicsi az orvosok meg az egyetemi tanárok bére, és tovább kell képeznie magát, az újdonságokat tartalmazó folyóiratokra, könyvekre pedig pénz kell...
      Hát a szakkönyvekről már hallhattunk bőven. Azt sem állítom, hogy nincs rájuk szükség. Nemcsak az orvosoknak, hanem minden szakma művelőinek. És azt sem mondom, hogy az orvosok mindegyike kéri, követeli a hálapénzt. De azt igen, hogy sokuk teszi ezt. Csak úgy hányják a templomban a keresztet, de a kórházban maguk játsszák az Úristent. A kapott pénz mennyiségétől függ, hogy megmentik-e vagy nem a beteget. Persze, már látom, hogy számtalan orvos tiltakozni fog, hogy ők nem tesznek kivételt a betegek között. Lehet. Csak éppen elnézik, hogy a kolléga megtegye. Ezt nevezik a nagykönyvek kiskorrupciónak. Balkáni országunk ilyesmivel van tele. A kasszásnő, a pincér nem ad vissza a pénzből, mert annak a néhány baninak úgysincs értéke. Érdekes, nála van, mert mindig a vásárló a károsult. És más az, ha a kedves vendég, vásárló önszántából hagy ott bizonyos összeget, és megint más, ha vissza sem adnak neki. De elvárja a tisztviselő is, hogy azért a szolgálatért, amelyért az adókból származó bérét kapja, még lepengess neki valamit. Aki nem teszi, várhat évekig, amíg az ügyét elintézik. És ott van a vasúton a "keresztapa", akinél leperkálsz egy kis összeget, ha olcsón akarsz utazni, mert neki is kell élnie valamiből. A hajtásit is hamarabb visszakaphatod, ha "megegyezel" a rendőrrel. A vámost is megkenheted, ha nem akarsz vámdíjat fizetni. De nincs olyan szolgáltatási egység, ahol ha zsebbe dugsz egy kis pénzt, ne intéznék hamarabb az ügyedet. Az egész román társadalmat átszövi a korrupció. S ha valakinek bebizonyítod, hogy most korrupt volt, csak kelletlenül mosolyog, jó, ha nem küld el melegebb éghajlatra. Máskor hangoskodik, hogy ő a korrupcióellenes harc hőse.
      És mindennek tetejében ott a nagykorrupció, amelyről sokat írnak, beszélnek, de amely ellen a hatalmon lévők nagyon keveset tesznek. Mert az érdekcsoportok nagyon is összefonódnak. A nagykorruptok ott vannak a parlamentben, a kormány környékén, de az államfői palotában is. Nemegyszer szemtanúja voltam, hogy nyílt színen hevesen támadták egymást, a háttérben pedig teljes egyetértésben tárgyalták az üzleteiket. Pedig ma már törvény mondja ki, hogy a politikában résztvevőknek le kell mondaniuk a vállalkozásokról. Papíron ezt meg is teszik, a valóságban megy az üzlet. Így hát nem is kell csodálkozni azon, hogy elsőnek a politikusaink vagyonosodtak meg. És eddig még senki nem kérdezte meg tőlük, hogy miből. Elfog a röhögés, amikor hallom, hogy örökölték a vagyont, hiszen legtöbbjük csóró parasztcsalád gyermeke. Akadt olyan is, aki már elfelejtette, hogy mit írt a vagyonnyilatkozatába: örökölte-e, vagy maga vásárolta a villát. Meggyőződésem, hogy bármennyire is akarja az EU a korrupció visszaszorítását, Romániában ezt nehezen érik el, hiszen ez mindenbe belefonódott, mindent áthat. Korrupció az is, ha honatyáink lenyúlják az állampolgár pénzét, mert nem számolnak el vele, ha országnagyjaink nagy értékű ajándékokat kérnek és fogadnak el, és ha politikusaink elvárják, hogy ingyen megvendégeljék őket országjárásaik alkalmával, és ha sápot kérnek általuk elintézett köz- és személyes ügyekért.
      Mindezeket büntetném. Mint ahogy büntetném azt az orvost is, aki az emberi életekkel kufárkodik. A hippokratészi eskü nem ezt mondja. S aki ezt az esküt megszegi, az kalmárnak jó, orvosnak nem. Egyelőre azonban csak az EU hinti a sárga lapokat. És várja, hogy tényleg megbüntessék a korrupciót ebben a "keresztapákkal" teli országban.

R. Gy.