XV. évfolyam, 22. (713.) szám
2005. május 31.

Zűrzavar

Mostanában úgy vagyok vele, hogy minél több hír jut el hozzám, annál nagyobb a bizonytalanság, a kétség bennem az iránt, hogy a közeljövő meghozza számunkra a rég várt változást. Nemcsak erdélyi magyarokra gondolok, hanem úgy általában mindannyiunkra, akik még magyarok maradtunk a Kárpát-medencében. Ha végignézünk akár az erdélyi, akár a magyarországi politikai helyzeten, sok reményre bizony nincs okunk. Odaát évtizedek óta szinte csakis a szél járása határozza meg az irányt. A magyarság politikusaival együtt egy sodródó tutajhoz hasonlít, amelynek se kormányosa, se úti célja. Se vitorla, se iránytű, a legénység reménynélküli, hitét vesztett, tengődő. A zászló levonva, na nem a megadás jeleként – mert ellenség az nincs –, csak úgy, mert nincs rá szükség. A „kapitány”, a „kormányos” és a „tisztek”, ők persze jachton utaznak, s csak úgy, talán szándékosan, talán unalomból kidobálják a számukra értéktelen ósdi dolgokat, hisz még az írmagját is ki kell irtani annak, ami bizodalom- vagy reménykeltő lehet. Ki a koronával, ki a címerrel, ki a nemzetiszín zászlóval, ki a katolikus keresztekkel, ki a protestáns csillagokkal. Minek a hit azok számára, akik amúgy is süllyedésre vannak ítélve?       Elhagyva a hasonlatokat, nézzük a csupasz valóságot. A politikai baloldal december 5-e után rászolgál a nemzetáruló címre, hisz nem elég, hogy az internacionalizmus örve alatt titkos féregként megfosztották a magyarországi magyarságot nemzettudatától és Istenhitétől, förtelmes, hazug kampányukkal a jövőképüktől, hitüktől megfosztott embereket nemzettársaik elárulására biztatták. Miközben az ország gazdasága, minden ágazatával egyetemben, idegen érdekek kénye-kedvére van bízva, nyakig merülve az adósságban, addig a régi-új urak köszönik, jól vannak, vagyonuk gyarapodik, a nemzet fogyatkozik. Különben miért is gyarapodna, hisz maholnap a talpalatnyi földje is idegen kézre kerül. Írjak a gyerek- és ifjúságsorvasztó oktatáspolitikáról, a tüntető kábítószeresekről? A fékevesztett nemzetietlenítő, balliberális médiáról? A szántszándékkal tönkretett egészségügyről? Sebek, mély sebek a nemzet testén. Nagy vonalakban ennyit a baloldalról, aki azt tesz a nemzettel, amit éppen akar. Teheti is, mert a jobboldali „erők” sem akarják felkarolni a nemzet igényeit, érdekeit, inkább a háttérből mutogatnak a másik táborra, közben a korlátlan uralom reményében hagyták, sőt ahol kellett, siettették a nemzeti oldal szétesését. Példának okáért megemlíteném a Magyarok Világszövetségének anyagi ellehetetlenítését. A jobboldali pártok egymáshoz való viszonya mindent elmond. Viszonyulásuk dec. 5-éhez ellentmondásos, mert ha csak az ő szavazó táboruk ment volna el szavazni, és igennel szavaz, akkor ma már vagy még mindig nem lennénk hazátlanok! Más kérdés, hogy amikor hatalmon voltak, ha akarták volna, megadják a kettős állampolgárságot, de nem tették. Már-már nemcsak gazdasági, de politikai párhuzamok is felsejlenek a két oldal, mármint az MSZP és a Fidesz vagy MDF között. Az SZDSZ mint magyar párt szóba sem jöhet, hisz velejéig magyarellenes. Persze a politikai vitákat, megnyilvánulásokat nagyban befolyásolja a körbezsarolás. Ki melyik maffiához tartozik, ki mit nyúlt le az adófizetők pénzéből, az ország vagyonából. Leszögezhetjük mindkét oldalról, hogy egyik sem nemzeti elkötelezettségű, inkább a mielőbbi meggazdagodást tartják szem előtt, feláldozva a magyar nemzet érdekeit a pénz, illetve a globalizáció oltárán!       Hogy jön-e jobb kor, vagy lesz-e, ki imádkozzon és tegyen érte, hogy a nemzet visszatérjen az őt megillető útra, az talán eldől a jövő évi választásokon. Odaát!       Sajnos itt Erdélyben is hasonló a politikai helyzet a magyarországihoz. Igaz, némi eltérés van, de az csak árnyalatnyi. Lassan-lassan itt is ráteszi a kezét a globalizáció mindenre. Itt is folyik a beetetés és utána az elveszejtés. A pénz mozgatja a nemzetpolitikát, ha még egyáltalán lehet ilyenről beszélni. A különbség csak annyi, hogy itt a húsosfazéknál csak egy párt ül, illetve áll őrt, oda nem engedve senki mást. Pedig tolongás, az van. De a mi egyetlen pártunk fenntartja magának a jogot, hogy a koncot csakis ő oszthatja, osztogathatja az arra érdemeseknek. Kinek-kinek érdeme szerint. Kapkodnak is az alázatosak, a megalkuvók, a sorsukba beletörődők, és észre sem veszik, hogy a leosztott júdáspénzen gyermekeik jövőjét adják el lelketlenül. És ez így folyik évtizedek óta, hátráltatnak bennünket lépésről lépésre, feladva mindazt, amiért még nem is olyan nagyon rég emberek haltak e tájakon. Igaz, azóta változtak az idők, értéket ma már csak a pénz képvisel, igaz, mind több ember számára. Ahogy a magyarországi baloldal, úgy az RMDSZ is kiérdemli a nemzetáruló címet. Még mielőtt felszisszenne valaki, hadd említsem meg az Erdélyt elhagyott több mint kétszázezer magyar értelmiségi, orvos és munkaképes fiatalt. Még mielőtt valaki azt mondaná, ehhez semmi köze az RMDSZ-nek, felhívnám a figyelmet a vissza nem szolgáltatott közösségi és egyházi, egykori felekezeti iskolai vagy egészségügyi ingatlanokra. Megannyi magyar érdekeltségű munkahely, katedra, iskolapad. Nemzetárulók, mert ország s világ előtt úgy mutatnak be bennünket, erdélyi magyarokat, mint akik örülhetnénk, hogy milyen jól megoldották itten helyzetünket. És nő, csak nő a zűrzavar a fejekben, baljós gondolatokat ébresztve a még el nem fásult emberekben. Ugyanis az erdélyi ellenzék, ahelyett hogy új utakat keresve visszafordítaná a nemzet szekerét a helyes irányba, minden úton-módon megpróbál az RMDSZ, illetve az „erő” mellé szegődni. Egyesek úgymond belső ellenzékként, mások alternatív szervezetként hitegetnek bennünket, hogy ők aztán keményen kiállnak érdekünkben. De mit ad Isten? Minden adandó alkalmat megragadnak, hogy az egység nevében elárulóinkkal egy asztalhoz ülve mutogassák magukat, így tudatosítva azok létjogosultságát, akik az erdélyi magyarság mögé bújva saját érdekeiket pátyolgatják. Bizony lassan odajutunk, hogy azt sem fogjuk tudni, a szemünknek, szívünknek vagy a fejünknek higgyünk. Tény az, hogy a magyar történelem folyamán voltak idők, amikor nemzeti érzésű emberek vagyonokat áldoztak nemzetük sorsának jobbrafordulásáért. Ma nem azokat az időket éljük. Brüsszelben katalán képviselő kell hogy szóljon érdekünkben. Kérem, értsék szó szerint, választott magyar egy sem akad. Kik nevelik, milyen embernek nevelik a mai fiatalokat? Lesz-e példaképük? Lenni lehet, csak nem magyar, mert ami és aki magyar, az antiszemita, idegengyűlölő, rasszista és minden, ami rossz. Ma ez van, szabadon lehet üldözni a magyart az egész Kárpát-medencében. Büntetlenül lehet gyalázni, vádolni a magyart még Magyarországon is, hát még a határon túli hazátlanokat. Mindehhez jó képet is kell vágni, mert érettünk van minden. Mi több, köszönettel tartozunk a legrátermettebb vezéreknek – Gyurcsány, Kuncze, Kovács, Markó, Verestóy, Takács. Éljenek sokáig, csak ne nekünk! Fertőzzenek másokat, ne bennünket! Kufárkodjanak, de ne velünk! Adják el egymást, ne bennünket!       Mi pedig, elárultak, eladottak, kirekesztett hazátlanok mit is tehetnénk, csak várhatunk és bízhatunk, hogy lesz majd iránymutató, bátor kormányosunk, merész, célratörő tisztikarunk, felvont zászlónk, mely alá mindannyian odaférünk.       Addig is „Navigare necesse est”!

Gábor Ferenc

© Erdélyi Napló - 2005