A Nagy Könyv margójára

XV. évfolyam, 22. (713.) szám
2005. május 31.

Érdemes megvizsgálni, hogy a legjobb ötven magyar regény szerzői között kik szerepelnek a legtöbb művel. Arra az eredményre jutunk, hogy Szabó Magda és Fekete István nyeri ezt a versenyt négy-négy regénnyel. Kettejük közül a mérleg nyelve Fekete felé billen, mert ötödik könyve, a Kele csak hajszál híján maradt ki a legjobb 50 közül, a legjobb 75-ben még ott volt.

      Elgondolkodtató, hogy a népszerű természetíró nincs méltó helyén a magyar irodalomban. Művészet és szépség igen közeli fogalmak a művészettörténet tanítása szerint. „Szép az, ami érdek nélkül tetszik”, Kant közelítette meg így a művészet fogalmát. Sánta Gábor irodalomtörténész szerint az a baj Fekete Istvánnal, hogy nem tudják hová sorolni a magyar irodalomban, holott műveiben Tömörkény és Krúdy hatása nyilvánvaló, témaválasztásában, kifejezőeszközeiben, időnként szerkesztő elveiben pedig Bársony Istvántól merít.
      Fekete István szerencsés kézzel nyúl hálás témákhoz a Tüskevár és a Téli Berek esetében. A kamaszkor örömei, az érintetlen természetben átélt kaland mindig vonzó, az állatok szerepeltetése is már fél siker. Mindkét regény filmre is került, ez is sokat lendített népszerűségén. Állatregényei, a Vuk és a Bogáncs gyökereit is Bársony Istvánnál, az első magyar állatregény, a Rab király szabadon írójánál kell keresnünk. A Kele pedig regényes feldolgozása, egyenes folytatása Bársony Amikor a gólya megy című novellájának.
      Elgondolkodtató a természetábrázolás sorsa a művészetben. Addig, amíg a festészetben magasra értékelt ágazat, a fotóművészetben és az irodalomban is egy kicsit mostohán kezelt, alábecsült műfaj, noha Petőfi Sándor több örökbecsű alkotásában főszereplő már a táj. Az Alföld, a Kiskunság vagy éppen a Puszta, télen című verseit mindenki ismeri. Ezt az utat folytatta a prózában Bársony István (Róna és az Erdő; Erdőn, mezőn; Az elveszett Paradicsom). Ami a tájleíró lírában Petőfi, az a magyar prózában Bársony István. Ezen a nyomon halad tovább Fekete István is, ez népszerűségének egyik titka. Meggyőződésem, hogy ezeknek az alkotóknak méltó helyük lenne a magyar irodalom tanításában, s abban is biztos vagyok, ha a versek is versenyeznének a regényekhez hasonlóan, azt magasan Petőfi Sándor-költemény nyerné meg. Talán lesz egyszer ilyen megmérettetés is.

Csírák Csaba