A pesti srácok főparancsnoka, Pongrátz Gergely örökre elment

XV. évfolyam, 22. (713.) szám
2005. május 31.

      Közel fél évezrednek kellett eltelnie ahhoz, hogy 1956 októberében a legendás Corvin név ismét szárnyaljon. Igaz, ezúttal nem egy újabb Hunyadi röpítette a nevet világgá, hanem a főváros egyik kis terén, a Corvin közben haza- és szabadságszeretetből a nagyvilágot ámulatba ejtő pesti srácok. Azok, akik nem a manapság oly divatos hatástanulmányokra és elemzésekre támaszkodtak, mikor felvették a harcot az akkori világ legnagyobb fegyveres erejével, a Vörös Hadsereggel, hanem egyedül a szívükben lakozó önzetlen hazaszeretetre. Erről az egyik legszentebb érzésről így vallott később a Corvin köz főparancsnoka, a Szamosújváron született, örmény származású Pongrátz Gergely: „Kicsi gyermekkorunktól szüleink belénk nevelték és Erdélyben a harmincas években, a román gyerekek pedig sokszor belénk verték a magyarságot és a hazaszeretetet. Nálunk március 15-e mindig kokárdás ünnep volt, még akkor is, amikor a mellünkre tűzött kokárdát nem vihettük ki az utcára. Mint kicsi gyermek emlékszem, amikor a városból 10-15 magyar eljött hozzánk, becsukták a spalettákat, összehúzták a függönyöket, és „őrséget” állítottak a kapuba idősebb testvéreimből. Édesanyám leült a zongora mellé és saját szerzeményeit kezdte énekelni:
      A keblünkről letépdesték,
      leszaggatták a három színt
      Keblünkről beljebb vándorolt,
      s befogadták a szíveink.”
      A második világháború utén a Pongrátz család menekülni kényszerült Szamosújvárról, ahol a családfő polgármester volt Észak-Erdély visszatérése után. Először Mátészalkára költöztek, majd Soroksárra került a kilencgyerekes család, melyben Gergely hatodik gyerek volt. Ha így a családnak sikerült is elkerülni az újra berendezkedő román hatalom megtorlásait, a szovjet kommunizmus magyar kiadását viszont nem. A 40-es évek vége az 50-es évek első fele az ÁVO-tól való örökös rettegésben telt minden magyarországi családnál, melynek egyenes következményei lettek az ’56-os események.
      Pongrátz Gergely október 25-én hajnalban került a Corvin közbe, ahol már fivérei keményen harcoltak a megszálló szovjet katonákkal. Csakhamar ő is átesett a tűzkeresztségen, mellyel ekkor szinte mindig együtt járt egy szabadságharcos új név is az addig még ismeretlen bajtársaktól. Az ő harcos neve Bajusz lett. Oly sikeresen forgatta a fegyvert, és irányította a bajtársait a Corvin köz védelmében, hogy október 30-án megválasztották a Corvin köz főparancsnokának.
      November 4-én hajnalban 200 ezer szovjet katona rontott az alvó Budapestre. A Corvin köziek ismét felvették a harcot a sokszoros túlerővel, és pár napig még, ameddig készleteik engedték, ellenálltak.
      Pongrátz Gergely november 28-án az ellenállás folytatásának reményével hagyta el Magyarországot, ahol a hadbíróság és a biztos halál várt volna rá. A nyugat újra cserbenhagyta a magyarságot, sajnos nem először, és Magyarországra mérhetetlen bosszú, megtorlás és gyász várt.
      Először Bécsben probálta szervezni a MUK-ot (Márciusban Újra Kezdjük), de miután a Nyugat hamar túltett lelkiismeret-furdalásán, és szabad kezet adott a szovjetbérenc hóhéroknak, előbb Spanyolországba, majd Amerikába távozott. Szinte hasonló utat járt be, mint egy századdal korábban az ugyancsak örmény származású szabadságharcos tábornok, Czetz János.
      A rendszerváltás után 1991-ben jött először haza Magyarországra, ahol csakhamar tapasztalnia kellett, hogy a cégtáblát ugyan átfestették, de maradtak a régi tulajdonosok. Így az ötvenhatos szellemet, erkölcsöt és hagyatékot a rendszerváltó pártok ugyan zászlójukra tűzték, de a Nagy Imre és mártírtársai temetésén el is temették. Így búcsút mondva a fővárosnak, ahol bajtársaival egykor vérüket hullatták, elment a pusztába, és Kiskunmajsán, Marispusztán telket vásárolva nekilátott az ’56-os múzeum megvalósításának, saját költségén. Mert az a magyar állam, amelynek minden féle-fajta múzeumra van pénze, és amely évente csak kamatra kifizet közel ezermilliárd forintot, annak az ’56-os múzeumra nincs pénze. De a Corvin köz főparancsnokának ez sem vette el a kedvét, hanem folytatta most már a szellemi honvédelmet. Mert nemcsak múzeumot, hanem kápolnát és ifjúsági tábort is építettett, melynek tavaly volt a felavatása. Itt akarta, hogy a magyar ifjúság megismerje ’56 világtörténelmi jelentőségét, és tovább ápolja annak értékeit. Sajnos, május 18-án ez a szépreményű tervet a sokadik szívinfarktus derékba törte.
      A Corvin köz főparancsnokának temetési szertartása szombaton reggel a budapesti Szent István Bazilikában kezdődött. Szabó Géza kanonok beszédében Pongrátz Gergely főparancsnoksága alatt a Corvin köziek hőstettét a bibliai makabeusokéhoz hasonlította, akik ugyancsak fel merték venni a küzdelmet a sokszoros túlerővel. A mise után szülővárosából, Szamosújvárról érkezett Czetz János cserkészcsapat tagjai földet szórtak a koporsóra. A misén az MVSZ elnöke és tiszteletbeli elnöke, Wittner Mária, valamint Grosics Gyula mellett megjelent Mádl Ferenc köztársasági elnök, Orbán Viktor és mások. Innen a koporsót gépkocsiba tették, és a gyászoló tömeg kíséretével átvitték a Corvin közbe.
      Az egykori csatatér színhelyén az első búcsúzó Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke volt, aki beszédében kiemelte: 1956 októberében erre a térre figyelt a világ, mert itt írták a történelmet. És a Nyugat lerohanására készülő Vörös Hadsereg itt akadályoztatott meg tervének megvalósításában. A család részéről Ödön testvére búcsúzott, aki többi fivérével együtt a nagy napokban itt harcolt. További beszédet mondtak: Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, Bayer Zsolt újságíró, Bene Ferenc ’56-os Ausztráliából, Trencsényi László, az 56-os Magyarok Világszövetségének ügyvezető elnöke, Vasvári Vilmos, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének képviseletében, a tavalyi diáktábor 56-os vetélkedőjének győztese. A búcsúztatást Patrubány Miklós zárta. Kifogásolta, hogy a magyar állam nem rendelt el nemzeti gyásznapot, majd a gyászoló tömeggel megosztott egy titkot: tavaly december 5-e előtt néhány nappal felhívta őt Pongrátz Gergely, és azt mondta, ha nem szavazzák meg a kettős állampolgárságot, ő elmegy ebből az országból, ahova száműzetése ideje alatt annyira vágyott vissza. Pongrátz Gergely beváltotta ígéretét, nyugodjon békében – zárta beszédét az MVSZ elnöke. A gyászolók a fővárosból és vidékről este hatig róhatták le kegyeletüket a Corvin közben a koporsó előtt.
      Vasárnap délután Kiskunmajsán, Maris pusztán az ’56-os Múzeum mellett a Kápolna előtt katonai tiszteletadással vett végső búcsút a nemzet a Corvin köz hős parancsnokától. A gyászmisét Bábel Balázs kalocsai érsek celebrálta. Mint mondotta, Pongrátz Gergely ereiben örmény vér folyt, de szíve magyar volt, akárcsak a kápolna védőszentjének, Kapisztrán Jánosnak, ki ugyan olasz volt, de a nándorfehérvári diadallal magyarrá lett. Különös jelentőséggel bír, hogy Szent Kapisztrán János halálára a katolikus egyház október 23-án emlékezik, és pontosan fél évezreddel később e napon tört ki a magyar forradalom. A gyászmisén beszédet mondtak Gyulay Endre és Tempfli József püspökök is. Díszsortűz mellett helyezték végső nyugalomra a Csete György által tervezett kápolnába a magyar nemzet XXI. században elhunyt első nagy hősét. Gergely bácsi nyugodjál békében.

Okos Márton