A rendszerváltás hozta új jelenségkör, a rablókapitalizmustól a jogi környezet radikális megváltozásáig, kevés magyar agrárágazatra hatott jótékonyan, hirtelen a borászaton kívül mást nem is tudnánk említeni. Viszont a borászat új erőre kapott, kiváló minőségű borokat alkotó, magánkézben levő középbirtokok tucatja jelent meg, megszerveződött a civil szféra, egyre több szakmai lap jelent meg, mind nyitottabb a borok iránt a gasztronómia, általánosak a borvacsorák, s míg mifelénk még a jobb vendéglőkben is szinte kizárt, hogy valaki egy deci bort kaphasson, ha nem akar meginni egy egész üveggel, Magyarországon már mindennapos jelenség 8-10 minőségi bor kimérése palackból a ház borai mellett. Minden vendéglőnek „illik” borlapot tartani s az átlagpincér, ha a borok és ételek párosításáról érdeklődünk, nem intézi el egy vállrándítással kérdésünket, hanem vagy szakavatott tanácsot ad, vagy némileg pironkodva vallja be járatlanságát e témában. Egyszóval a magyar borászat magára talált.

A „szocialista” termelés nemcsak a balatoni szürkebarát, a soproni kékfrankos vagy az egri bikavér márkanevét devalválta a mennyiség-orientált, pancsolástól sem visszariadó alapszemlélettel és gyakorlattal, hanem bizony a tokaji aszú minősége és presztízse is megsínylette ezt a negyven évet. Tokajban a tisztességes módszerekkel és hagyományos eljárással dolgozó termelők mellett, akik a korábbi aszúkhoz hasonló ízvilágú borokat állítottak elő avinálást, cukrozást és egyéb elfogadhatatlan eszközöket mellőzve, megjelent egy teljesen új stílus, az ászkolt ízek helyett a gyümölcsös karakter megőrzésére törekvő termelőknek köszönhetően. Ők eleinte komoly ellenállásba ütköztek a szakmán belül, de egy évtized elteltével, az ezredfordulóra már ők diktáltak irányt.

Az útkeresők egyfajta érdekvédelmi szervezeteként jött létre a Tokaj Reneszánsz Egyesület, a tokaji nagy borok egyesülete 1995-ben, mely 2003-tól minden évben megtartja az adott évben forgalomba hozható legfrissebb évjáratú aszúk ünnepélyes bemutatkozóját a szakma, a sajtó és a nagyközönség élénk érdeklődése által kísérve. 2003-ban a törvényi rendelkezéseknek megfelelően (az aszúk legalább két évet kell érlelődjenek fahordóban és egy évet palackban a forgalomba hozatal előtt) az 1999-es aszúkkal ismerkedhettek meg a borrajongók. Idén, a múlt szombaton megtartott rendezvényen 2005-ös évjárat kiemelkedő tételeit mutatták be a Gerbeaud házban. Az egyesület nem minden termelője jelentkezett ebben az évjáratban aszúborral, de akik aszút is készítettek és be is mutatták – ők képviselték az elsöprő többséget – kiemelkedő, világszínvonalú borokat tettek az asztalra. Az egyesület elnöke, Molnár Péter a Patrícius pincészet birtokigazgatója bevezetőjében elmondta, hogy a 2005-ös év kiemelkedő aszúi a legendás 1999-es évjáratot idézik a karakteres savak, a koncentráció, az aszúszemek minősége tekintetében. Az általa vezetett egyesület vonatkozásában kiemelte, hogy egy a gondolatviláguk, egy nyelvet beszélnek, közös a maximalizmusuk, de ezzel együtt részben a változatos terroirnak, részben az eltérő borászati filozófiának köszönhetően csodás sokszínűség jellemzi a bemutatott borokat. Az elnök bevezetőjét követő aszúkóstolón minden pincészet megosztotta a hallgatósággal a saját aszújához kapcsolódó legfontosabb információkat, majd a hallgatóság megkóstolhatta a 2008-as évjárat száraz borait is, melyeket magas savak és magas alkohol jellemzett szinte minden esetben. Ezúttal a koncentráció pincészetenként változott, a borász szándéka szerint. Kóstolhattunk csavarzáras, mindennapi fogyasztásra szánt, könnyed borokat és gazdag beltartalmú, komplex, masszív fehéreket egyaránt, elsősorban Tokaj fő fajtájából, a Furmintból.

Egy biztos: XIV. Lajosnak mára már szállóigévé vált állítólagos felkiáltása, miszerint a tokaji „a királyok bora s a borok királya” ismét megerősítést nyert a Tokaj Reneszánsz rendezvényén.