Ha tudnák, hogy 1848-49-ünk legalább annyira szól a román szabadságról, mint a magyarról. Ha tudnák, hogy '48-ban a magyar kormány és országgyűlés úgy biztosított egyenlő jogot az állam valamennyi polgárának, hogy a nemesség évszázadokon át védelmezett jogairól, a nem román nemzetiségek szintén százados előjogaikról mondtak le. Ha tudnák, hogy '48-ban (tizenhat évvel a román fejedelemségek előtt járva) szabadították fel a jobbágyságot, melynek 80%-a román nemzetiségű volt, s ennek következtében a szabaddá lett jobbágyok minden fizetési kötelezettség nélkül jutottak 920 000 hektár föld birtokába. Ha tudnák, hogy az unióbizottság '48-as javaslata és a '49-es, a legteljesebb szabadelvűség jegyében fogant nemzetiségi törvény az első – mai szóval – kisebbségi jogokat védő törvény volt Közép-Európában, ahol ez akkortájt még ismeretlen fogalom volt. Ha tudnák, hogy a törvénytervezetet akkor terjesztették be, mikor a magyarok ellen harcoló szerb és román csapatok többsége már megadta magát... Ha tudnák azt, hogy a jobbágyfel-szabadítás Erdélyben méltán nevezhető a románság felszabadításának és honfoglalásának...

Nos, ha mindezt tudnák a Hollywoodot megszégyenítő dákoromán történetíráson felnevelt fiatalok, akiknek – mai szavakkal – gazdasági és politikai menekültként vagy vendégmunkásként hazánkba érkező, majd a kedvező körülmények közepette derekasan sokasodó őseik úgy hálálták meg befogadásukat, és a nekik adott jogokat, hogy mindannyiszor szembeszálltak a magyar nemzettel és állammal, amikor csak erre lehetőségük volt, szóval ha mindezt tudnák a büszke román ifjak, talán nem üldöznék Erdély fővárosában a számukra szabadságot hozó zászlót.

Talán nem kiáltanának halált ránk, amikor azt kérjük, amit ők követeltek '48–49-ben – például autonómiát, vagy olyasmit, amit éppen ők vettek el tőlünk: egyetemet, nyelvhasználatot, szabadságot.

S talán nem őrjöngenének, ha mindezt értenék is. Ha megértenék, hogy a magyar szabadság úgy bontakozott ki, hogy nem elvett, hanem adott.

A magyarság most kér. Nem a másét, csak azt, ami az övé volt, ami jár neki.

A román ifjaknak végre meg kellene érteniük, hogy a magyar szabadság nem irányul senki ellen, csak az ellen, ami minden szabadságot béklyóba fog, és ez az elnyomás.