Erdélyi Napló

XIX. évfolyam, 11. (906.) szám
2009. március 16.


Viharos MPP-közgyűlés Gyergyóban
Az ellenzék szerint a párt I. Országos Tanácsa törvénytelen volt

Felemelő hangulatban, ünnepi műsorral vette kezdetét szombat délután a Magyar Polgári Párt kongresszusa, a párt I. Országos Tanácsa. A kezdeti eufóriát azonban hamar felváltották a feszültségek, az ellenzék tüntető kivonulása, ami gyakorlatilag a párton belül hetek óta zajló kemény viták végkifejlete volt Gyergyószentmiklóson.

Az ellenzék nélkül maradt, és egyes vélemények szerint alapszabályzat-ellenesen több mint duplájára felduzzasztott, szavazóképes küldöttgyűlés késő este gond nélkül újraválasztotta Szász Jenőt a pártelnöki tisztségébe. Miután az est folyamán kiderült, hogy a kivonuló ellenzék nem hajlandó visszatérni az ülésterembe, és Gergely Balázs a közgyűlés törvénytelenségeire hivatkozva bejelentette, hogy nem jelölteti magát elnöknek, a demokratikus játékszabályok látszatát keltve, Szász Jenő munkatársai saját "ellenfelet" kreáltak az elnök számára, hogy az MPP elnöke ne egyedül, hanem versenytárs „ellenében” nyerhessen. A közgyűlés a nyolc alelnök személyéről is döntött, akikből hat a három székely megyét képviseli, kettő pedig Kolozs és Szatmár megye színeiben fog felelni a párt Székelyföldön kívüli régióiért.

Oláh Aranka és a Kormorán együttes hangulatos dalai jelentették az MPP I. Országos Tanácsának a nyitányát, ahol elhangzott a magyar és a székely himnusz is, majd MPP-politikusok és meghívott vendégek köszöntői következtek. Szász Jenő Wass-Akarat díjakat adományozott az MPP több megyei, városi és községi szervezetének, akik jó eredményeket értek el a pártépítésben. A két felszólaló magyarországi vendég, Kövér László, a Fidesz vezetőpolitikusa és Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap publicistája az MPP pártépítési törekvéseit párhuzamba állította a Fidesz pályafutásával, jelezve, hogy hasonló ellenféllel, ellenséggel kell mindkettőjüknek megküzdenie: Magyarországon a Fidesznek a Magyar Szocialista Párttal, az MPP-nek pedig az RMDSZ-szel. Tőkés László üzenetben üdvözölte a kongresszus résztvevőit, hangsúlyozva, hogy az RMDSZ-szel folytatott párbeszédében az az elv vezérelte, hogy helyzetbe hozza a pártot. Volt, aki ezt bekiabálással és füttyel „méltányolta”.

A több mint két órás ünnepi műsor után azonban hamarosan felszínre kerültek a pártban lappangó nézeteltérések. Mint ismeretes, Szász Jenő ellenzékeként egyre nagyobb sajtópublicitást kapó több megyei szervezet képviselője heteken át abban reménykedett, hogy Csinta Samu az MPP háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke sikerrel kecsegtető ellenfele lehet Szász Jenőnek, akit diktatórikus vezetéssel és a hatalomhoz kézzel-lábbal történő kapaszkodással vádoltak. Csinta Samu azonban máig tisztázatlan körülmények között, az utolsó száz méteren visszalépett, ami nagy zavart keltett az ellenzék táborában. Ahogyan az egyik ellenzéki képviselő kérdésemre megjegyezte, Csinta a cserbenhagyásos gázolás esetét követte el párttársaival szemben. Így történt meg, hogy Gergely Balázs a közgyűlés előtti 48 órában jelentette be jelölését több ellenzéki párttársa unszolására, noha tudni lehetett, hogy előzetes felkészülés és lobbi nélkül nincs esélye Szász Jenővel szemben.

A munkaülés kezdetén Csinta Samu be akarta jelenteni program-módosító javaslatát, ami abból állt volna, hogy a közgyűlés csak alapszabályzat-módosítással foglalkozzon, és a tisztújítást egy hat hónappal későbbi dátumra halassza. Bejelentését azonban nem tehette meg idejében: a párt elnöke közben megszavaztatta a saját programjavaslatát, így Csinta későbbi bejelentése már ügyefogyottá vált.

Az idegek harca a szavazás kapcsán benyújtott módosító indítvánnyal kezdődött, ugyanis Szász Jenő és köre nehezen megmagyarázható indokból azt javasolta, hogy ne csupán a párt alapszabályzata szerint szavazati joggal jelen levő 144 küldött vehessen részt aktívan, szavazati joggal a közgyűlés munkálataiban, hanem minden meghívott is kaphasson szavazati jogot. Magyarán a küldöttek létszámát egy tollvonással emeljék meg további 281 személlyel, tehát minden meghívott szavazhasson. A pártok háza táján eddig ismeretlen módszert nem fogadta egyöntetű lelkesedés.

Elsőként Nagy István Arad megyei küldött osztotta meg aggályait a szervezőkkel a szavazás kapcsán, jelezve: a sötét és világoszöld kártyával részt vevő küldöttek, illetve meghívottak szavazati jogát ellenőrizni kell. Erre az volt az egyik alelnök válasza, hogy majd vigyázni fognak rá. Kiderült azonban, hogy ezt az alelnök sem gondolta komolyan, hiszen szándékos volt a kártyák színválasztása, a kétféle résztvevő keverése, végső soron pedig az alapszabályzat előírásainak áthágása. Innen már nem volt visszaút egyik fél számára sem. Hiába szóltak hozzá tucatnyian Bihartól Aradig, és Gyergyótól Háromszékig, hogy be kell tartani az alapszabály törvényességét, ezekre a felvetésekre az elnökség részéről azonnali válaszok érkeztek: mindez törvényes, és minden tanácsosnak, községi elnöknek, bárkinek joga lehet szavazni, ha "a mögötte támogatottság áll". Lengyel György Bihar megyei MPP-elnök elképedve mondotta, hogy akkor felesleges volt az udvarhelyi iroda által szorgalmazott közgyűlések megtartása, amelyeken a szavazásra jogosult küldötteket kiválasztották. Árus Zsolt volt országos alelnök, gyergyói küldött több alkalommal is szóvá tette, hogy ebből a törvénytelen procedúrából a párt vesztesen kerülhet ki, hiszen könnyen megeshet, hogy lesznek, akik a bíróságon keresik majd igazukat.

A hosszú perceken át tartó, a párt küldöttgyűlésének a törvényességét megkérdőjelező vita akkor ért véget, amikor a tucatnyi felszólalás ellenére maga a pártelnök, Szász Jenő vette kézbe a szavazás menetét, és megszavaztatta eredeti elképzelését. Ekkor Gergely Balázs bejelentette, hogy visszalép az elnöki megmérettetéstől, mert törvénytelennek tartja az egész közgyűlést, és arra szólította fel a munkamódszerrel egyet nem értő küldötteket, hagyják el a termet. A többség hurrogása közepette kb. negyven személy hagyta el a termet, ezek zöme szavazati joggal rendelkező küldött. Innentől kezdve már csak egyetlen ellenzéki, Árus Zsolt maradt a teremben, aki bejelentette: ő többé nem fog szavazni, de aktívan részt vesz a küldöttgyűlés munkájában, és szót emel minden alapszabályzattal ellenkező elhajlás ellen.

Szünet után a résztvevők a Szász Jenő csapata által benyújtott alapszabályzat-módosító javaslatokat szavazták meg, majd sor került a tisztújításra. A régi csapatból a régi elnökségben az eredeti hét személyből megmaradt három elnökségi tag, és további négy új jelölt kapott alelnöki tisztséget, közöttük Simon Csaba Kolozsvárról, Hegedül Pál Szatmárról és Bálint József Háromszékről

A késő este megtartott választás nyomán Szász Jenő 256 szavazatot kapott a leadott 289-ből, ellenjelöltjére, az ákosfalvi Bartha Jenőre 29-en szavaztak. Bartha Jenő jelöléséről különben nem lehetett tudni hivatalosan: rossz nyelvek szerint jelölését azért találták ki, hogy a párt elnöke, Szász Jenő kényelmesen, kockázatok nélkül meg tudjon méretkezni valakivel.

A szavazás után Szász Jenő újságírói kérdésre válaszolva, azt mondta: mintegy 20-30 elégedetlen hagyta el a termet. Az ülés elején regisztrált 425 küldöttből azonban 289 élt szavazati jogával az ülés végén.

A kivonult ellenzéki tagok még az est folyamán egyeztettek Gyergyószentmiklóson, és a sajtó képviselőinek azt ígérték, hogy a jövő héten döntenek további lépéseikről. Egyes vélemények szerint az sem kizárt, hogy a bíróságon támadják meg a közgyűlés általuk törvénytelennek ítélt döntéseit.

 

Kisréti Zsombor

© Erdélyi Napló - 2009