|
XIX. évfolyam, 2. (897.) szám
2009. január 14.
| Játék a tűzzel |
Azt mondta az egyik jeles képviselőnk egy őszinte pillanatában, méghozzá nyilvánosan, hogy nincs más esélye, mint újra bejutni Románia parlamentjébe, mert ha ez nem sikerül, ki ad neki munkát, kenyeret? Mert a románok biztosan nem teszik ezt meg, a magyar tagság meg nem tudja megtenni, hiszen ő is ki van szolgáltatva a rendszernek.
|
Hát akkor mi ez, ha nem kétségbeesett, foggal-körömmel ragaszkodó túlélés? Milyen értéke van ennek az embernek Romániában, a magyarság élén, ha saját magában nem talál semmi említésre méltót, semmi felhasználhatót? Ez valóban nagy ok az aggodalomra, hiszen Ceauşescu is utolsó ember lett bukása után, Hajdú Győző is eltűnt a süllyesztőben, pedig ezek az emberek Románia és az erdélyi magyarság rendíthetetlennek tűnő oszlopai voltak, és mindketten „maradandót” alkottak. De milyen maradandót alkot egy rettegő költő, egy link amatőr színész, egy lomha állatorvos, egy jogász, aki beszéd közben a szék lábával néz farkasszemet, egy ravasz ügyvéd, akin még ma sem lehet eligazodni, egy milliárdos, aki nem engedi be a románokat a székely erdőségekbe, hogy ő maga irtsa ki őket? Ha egyenként felsorolnánk, egyetlen olyan embert sem találnánk, aki mandátuma megvonása után túlélne a saját tudása, ügyessége, rátermettsége segítségével. Ez a hatalomjáték egyelőre megfelel ezeknek a tehetetlen, pipogya embereknek. Olyan szerencséjük van, olyan időket élünk, hogy egy ilyen szegény, meggyötört, összezavarodott, levegő után kapkodó népség, mint a erdélyi magyarság, hatalmat adhat ezeknek a politikusoknak! Mert szánalmasak! Minden rendes parazita megbecsüli azt a testet, amelyből él, csak úgy szívja a vérét, hogy még maradjon is, mert ha elpusztítja, ő maga is elpusztul. Persze ide legalább annyi intelligencia kellene, mint egy rühatkáé. De annyi sincs. A románoknak mindegy, sőt megfelel. Ezt az önérzetes, még haldoklásában is veszélyes magyar népséget erőszakkal nem lehet térdre kényszeríteni, hiszen a székely inkább meghalna, mintsem letérdeljen. Tudta ezt minden államvezető: Groza, Ceauşescu, Iliescu, Constantinescu és Băsescu is tudja. Néhány magyar bohóc segítségével könnyűszerrel kezeli ezt a veszélyes társaságot. „Mit kellene tenni érte és ellene?” (József Attila) Semmit! Amilyen ostobák, felszámolják saját magukat. Talán majd egyszer visszajutnak az eredetekhez: abból élnek majd meg, amihez értenek: egyik rikkancs lesz, a másikat hátha felveszik a Madártej öregfiúk csapatába, a harmadik állattápot árusít majd, a negyedik mesét mond az öregeknek, az ötödik aktát cipel, a hatodik fát ültet minimálbérért, a hetedik ... a nyolcadik ... és a többiek ...
|
Csizmadia Mihály |
© Erdélyi Napló - 2009