Ugyanakkor a Prosport azt is megírja, hogy Bölöni annak idején másfél évig nemzeti hovatartozása miatt nem szerepelhetett a román válogatottban. A Román Kommunista Párt egyik határozata értelmében ugyanis megtiltották neki, hogy az 1982-es labdarúgó világbajnokság selejtezőmérkőzésein játszhasson. Az indoklás az volt, hogy Románia Magyarországgal egy csoportba került, és ő magyar. Ezért 1980 júniusa és 1981 novembere között mellőzték, és csak akkor hívták újra a válogatott keretbe, amikor Mircea Lucescu lett a szövetségi kapitány.

Az emberben önkéntelenül is felmerül a kérdés: ha annak idején még ezt a nagy ismertségnek és elismertségnek örvendő futballsztárt is érte Romániában hátrányos megkülönböztetés nemzeti hovatartozása miatt, akkor vajon az ország magyar anyanyelvű polgárai közül kit nem ért?

És vajon a most Bölönivel történtek ismeretében hihetünk-e azoknak a témába vágó szociológiai felméréseknek, amelyek az utóbbi időben egyre rózsásabb színekben láttatják velünk a román–magyar együttélést?

A TÁRKI társadalomkutatási intézet felmérése szerint 2007-ben az erdélyi magyarok csupán egyötöde érezte úgy, hogy saját életében a kisebbségi helyzet társadalmi hátrányok forrása volt valamikor. Arra a kérdésre, hogy került-e a válaszadó hátrányos helyzetbe élete során az ország többségi lakosságával szemben csak azért, mert magyar, 2007-ben a megkérdezettek 79 százaléka válaszolt nemmel. Egy 2001-es kutatás alkalmával még a magyarok 30 százaléka számolt be hátrányos megkülönböztetésről.

Alulírott szociológusi diplomával rendelkezem, mégis hajlamos vagyok kételkedni mindkét felmérés hitelességében, ha a Bölöni-szindrómára, vagyis arra gondolok, hogy számos olyan román szurkoló, aki korábban rajongott érte, most kizárólag azért szidja-ócsárolja a focisztárt, mert 55 évesen ország-világ előtt félreérthetetlenül kijelentette magáról, hogy magyar.