|
XIX. évfolyam, 2. (897.) szám
2009. január 14.
| Elhunyt Antal István jégkorongozó |
Létrehozása óta, talán soha nem adott otthont ilyen szomorú eseménynek a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpálya: itt ravatolozták fel Antal Istvánt, az egykori válogatott jégkorongozót, későbbi edzőt és sportvezetőt. A néhai csapattársak, tanítványok, barátok és szurkolók a nagy csatákat látott csarnok jegén vehettek végső búcsút a tragikus hirtelenséggel, szívinfarktusban 51 éves korában elhunyt Antal Istvántól. A sportszakember nemcsak játékosként szerzett sporttörténeti babérokat a Sportklubnak és Csíkszeredának, hanem maradandót alkotott a fedett csarnok korszerűsítésével, és a szabadtéri létesítmények létrehozásával is.
|
A csíkszépvízi születésű Antal István viszonylag későn, tizennégy évesen kezdett jégkorongozni, de kiemelkedő, adottságai és tehetsége révén hamar bekerült a Sportklub felnőtt csapatába és később a román válogatottba. A hazai hoki aranykorszakának emlegetett időszakában, 1980-ban részt vett a csapattal a Lake Placidben megrendezett téli olimpián. Játékosi pályafutása 1986-ban, sérülés miatt ért véget. Addig aktív tagja volt a román válogatottnak is. 1998-ig Balánbányán edzősködött, onnan tért vissza a Sportklubhoz, amellyel alig két éven belül bajnokságot nyertek. Az edzői évek után átvette a Spotklub vezetői tisztségét. Igazgatósága alatt a csapat három bajnoki címet szerzett. Szerepet játszott a női hokicsapat létrehozásában, annak sikerei is az ő munkáját dícsérik. Sportvezetőként hozzájárult ahhoz, hogy a Sportklub részt vehessen a magyarországi bajnokságon, és komoly szerepe volt a MOL-liga, a közös magyar–román bajnokság megalakításában. Vezetősége idején a műjégpályát teljes egészében felújították: kicserélték a hűtő és világító berendezéseket, korszerű palánkkal vonták körbe a pályát. Beindult a szabadtéri jégpálya, és szinte befejeződött az olimpiai méretű gyorskorcsolyapálya. Antal István nevét nem csak a jégkoronggal kapcsolatosan emlegetik Csíkszeredában: ő építtette meg a hargitafürdői biatlonpályát, ahol a Sportklub versenyzője, Románia legjobb biatlonistája, Tófalvi Éva edz. Tánczos Barna, a hazai jégkorongszövetség elnöke így emlékezik Antal Istvánra: „Tudott partnereket találni az általa elképzelt célok valóra váltásához. Nekünk, akik vele dolgoztunk kötelességünk ezeket az álmokat továbbvinni, megvalósítani, így állítani méltó emléket neki. Nagy volt játékosként, nagy volt edzőként, nagy volt sportvezetőként.” Antal Istvánt január tizenharmadikán helyezték végső nyugalomra a csíkszeredai Kalász negyedi temetőben.
|
Jakab Lőrinc |
© Erdélyi Napló - 2009