Az időközi választáson (melyre azért került sor, mert Gegesy Ferenc polgármester tavaly szeptemberben lemondott országgyűlési mandátumáról, sőt az SZDSZ-ből is kilépett) igen alacsony volt a részvétel, hiszen a szavazásra jogosultak mindössze 25,91 százaléka járult az urnákhoz. A választás így érvénytelen, ezért a január 25-i második fordulóban ismét minden jelölt versenybe szállhat.

Az érdektelenség valószínűleg a kiábrándult baloldali szavazók otthon maradásának köszönhető, s ezt csak fokozhatta az időközi választást megelőző botrány, midőn kiderült, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja, a Magyar Szociális Zöld Párt és a Magyar Demokrata Fórum jelöltjeinek kopogtatócédulái nagy arányban hamisak. (Csonka-Magyarországon nem aláírásokat, hanem 750 úgynevezett kopogtatócédulát, vagyis ajánlószelvényt kell összegyűjteni annak, ki képviselőjelölt kíván lenni.) Az általuk leadott cédulák elsöprő többsége ugyanis nem az erre hivatott Állami Nyomdában készült, hanem fénymásolat volt. Az említett három párt jelöltjét a választási szervek ezért eltiltották az indulástól, de az SZDSZ-es John Emese kampányfőnöke is kénytelen volt lemondani, miután a Hír Televízió rejtett kamerás felvétele leleplezte azon szándékát, hogy kerületi polgárok aláírását hamisítaná a cédulákra. Sőt, a MIÉP-et támogató cédulákon szereplő nevek közt is felbukkantak olyanok, melyeket eredetileg a Fidesz jelöltjének leadott cédulákra írtak rá az érintettek, vagyis – miután a legnagyobb ellenzéki alakulat jóval a szükséges mennyiség fölött gyűjtött – a párt a többletből, pontosabban az azokon szereplő nevekből összeálítható adatbázissal vélhetően igyekezett segítséget nyújtani a MIÉP-nek, hogy így gyengítsék a jobbikos jelölt esélyeit.

A kopogtatócédulák közti zűrzavar sokadszorra világított rá a csonka-magyarországi választási rendszer sérülékenységére, működésképtelen voltára. Egyes pártoknál például bevett módszer, hogy aktivistáik szabályosan kifosztják a postaládákat, egyszerűen ellopva a kikézbesített kopogtatócédulákat. Ezt annál könnyebben tehetik, hiszen az emberek többsége nem látja át igazán az ajánlószelvények rendszerét, ezért nem tesz panaszt, de ha valaki be is jelenti, hogy nem kapta meg a cédulát, a lopás ténye nem bizonyítható, a helyi választási szervek pedig kapacitás híján csak szúrópróba-szerűen vizsgálják a kopogtatókat, ráadásul a csalásban esetlegesen érdekelt pártok delegáltjai értelemszerűen nem küzdenek foggal-körömmel az igazságért, így a szelvényekkel való trükközés viszonylag kockázatmentes. Ha úgy tetszik, kimondatlan „kéz kezet mos”-megállapodás köttetett a politikai osztály soraiban ezen ügyek fölötti szemhunyásról. E rendellenességekre legalább részben megoldás lehetne, ha az ajánlószelvényeket a postán lehetne átvenni személyi okmányok felmutatásával. Így nem lehetne őket ellopni, s csak azon jelölteknek volna esélyük elindulni, kik mögött valóban tudatos támogatók állnak, hiszen a közömbösek niylvánvalóan nem vennék át kopogtatóikat, így azokkal csalni sem lehetne. Ám ez a megcsontosodott, mutyizó politikai rétegnek nem érdeke, így természetes, hogy kisujját sem mozdítja senki a probléma megoldására.

Szerencsétlen időpontban volt maga az időközi választás is, hiszen a jelölteknek gyakorlatilag szűk hetük volt kampányolni. December már a kará-csonyi készülődés ideje, ekkor s az ünnepek alatt nem illő és taktikailag sem célszerű politikai ügyekkel ostromolni a választókat, így igazából január 5-én, hétfőn vághattak bele a csinnadrattába, hogy aztán 9-én, pénteken éjfélkor, a kampánycsend beálltakor be is fejezzék. Ennyi idő pedig nem elegendő a mozgósításhoz.

További probléma éppen Ferencvárosban, hogy az elmúlt tízegynéhány évben jelentősen megnőtt az itt élők száma, ám a kerület továbbra is egyetlen választókörzetet képez. Ez tehát azt jelenti, hogy egy egyéni jelöltnek itt sokkal több szavazatot kell megszerezni a parlamenti mandátumért, mint más, kisebb lélekszámú körzetekben, a kisebb pártokat pedig kifejezetten ellehetetleníti e helyzet.

Mindezek figyelembe vételével az alacsony részvétel mellett is sikerként könyvelheti el a Jobbik a megszerzett 8,53 százaléknyi szavazatot. Annál inkább, hiszen Ferencváros, Budapest 9. kerülete hagyományosan baloldali körzet. Nemzeti radikális képviselőjelöltet ebben a körzetben még soha nem támogattak ilyen arányban. Természetesen túlzó merészség volna országos következtetéseket levonni ebből az eredményből, de tény, hogy több közvélemény-kutató is immár 3 százalékra mérte országos szinten a pártot. Ez igen jelentős előretörés ahhoz képest, hogy még egy évvel ezelőtt is mérhetetlen volt a nemzeti radikálisok népszerűsége. Aztán szép lassan megjelent, majd erősödni kezdett a Jobbik a femérésekben. Ha figyelembe vesszük, hogy a markánsan nemzeti elkötelezettségű szavazók sajátságos, talán a tömegtájékoztatás és az általános politikai közeg kíméletlen nyomásával magyarázható szokása az úgynevezett rejtőzködés, akkor nem felelőtlen kijelentés, hogy a párt valójában vélhetően a parlamenti küszöböt jelentő 5 százalék körül mozog. Ezzel pedig harmadik erővé vált, hiszen az MDF és az SZDSZ jóideje folyamatosan 1–2 százalékon kornyadozik.

A Jobbik országos erejét várhatóan a júniusi európai parlamenti választáson tudja majd bizonyítani. Az indulás jogát országosan húszezer ajánlószelvény összegyűjtésével vívhatja ki, mely igen komoly erőpróba lesz, tekinettel az ajánlószelvényeket övező föntebb említett balkáni körülményekre. Ezután pedig a szavazatok 5 százalékát kell megszerezze ahhoz, hogy legalább egy mandátumhoz jusson. A Jobbik EP-listavezetője a nemzetközi politikai tapasztalatokkal rendelkező Morvai Krisztina, a csonkahoni közéletbe a 2006-os fölkelés során tapasztalt példátlan rendőrterror nyomán „berobbant”, szókimondásáról ismert jogvédő, aki a párt elnökével, Vona Gáborral együtt hónapok óta országjárást tart, igyekezvén felrázni az embereket a mélabúból. A Jobbik mondanójának veleje, hogy a jogvédelem alapjáról közelítik meg a húsbavágó nemzeti, szociális sorskérdéseket. Alapvető emberi jog kell legyen ugyanis az emberi méltóság, melynek feltétele a tisztes megélhetés. Ezért száll szembe a nemzeti radikális párt a globális pénztőke embertelenségével, a magyar emberek kizsákmányolásával, emberi jogaik lábbal tiprásával, a szót emelők megveretésével, szemük kilövetésével, s ugyanígy az elszakított országrészek magyarjait érő mindennapos jogtiprásokkal. Nem lehet valóban nemzeti politika, mely elhanyagolja a szociális kérdéseket, s fordítva, elképzelhetetlen olyan szociális gondoskodás, melynek alapja nem a nemzet együvé tartozása. A közösség összetartó ereje a szolidaritás, a szolidaritás alapja és értelme a közösség megtartása.

Júniusban kiderül, mindezt hányakkal tudja megértetni a Jobbik. Kiderül, hány embert képes a nemzeti radikális párt meggyőzni arról, hogy lehetséges változtatni, hogy lehetséges komolyan venni a politika, vagyis a köz ügyeivel való foglalkozás hivatását. Az elmúlt esztendő alapján 2009 Csonka-Magyarországon a nemzeti radikalizmus előretörésének, megkerülhetetlenné válásának éve lehet.