Erdélyi Napló

2004. március 2.

Újból támadnak az ortodoxok Nyárádszeredában

A prefektúra ultimátumot adott

Csíki Sándor tanácsos, volt RMDSZ-elnök úgy érzi: az RMDSZ csúcsvezetése cserbenhagyta a nyárádszeredai tanácsot az ortodox egyházzal vívott harcában. Köztudott, hogy Frunda György RMDSZ-es szenátor a szeredaik felkérésére nem vállalta a város védelmét ebben a sorsdöntô ügyben. Dászkel László polgármester az "érdekvédelmi" szervezet több magas fórumán elpanaszolta a kétségbeejtô helyzetet, de ez idáig nem kapta meg sehonnan a kellô segítséget.

A napokban szólította fel a nyárádszeredai polgármesteri hivatalt a prefektúra, hogy március elsejéig adja át a fôtér felsô részét a helybéli ortodox egyháznak. Ugyanakkor javasolja a helyi ortodox parókiának, hogy amennyiben nem kapja meg a vitatott területet a helyi tanácstól március 15-ig, kérje elnöki rendelet kibocsátását kérésének végrehajtatására.
Köztudott, hogy 1933-ban a román hatalom nyomására Nyárádszereda piacterének egy részét átadták a görögkeleti egyháznak, amit a település vezetése már 1940-ben megpróbált visszavenni. Sajnos ez akkor nem sikerült, és késôbb a kommunista hatalom meg is szüntette a görögkeletiekét, akik mai napig nem igényelték ezt a jogtalanul kapott földet. Az ortodox egyház azonban erre a területre akar templomot építeni, miután gyanús körülmények között papírt szerzett a helyre. A piactér azonban mindkét alakalommal tisztázatlan módon került a román egyházak birtokába, ezért a helyiek szerint mindenkor a szeredai közösség jogos tulajdona.
A Magyar Polgári Szövetség nyárádszeredai szervezôje, Csíki Sándor felkér minden romániai magyar politikust, függetlenül attól, hogy melyik oldalon áll, segítsen a nyárádszeredaiaknak visszaszerezni piacterük eltulajdonított részét. Ugyanakkor elmondta, hogy az ostromhelyzet hihetetlen módon egységbe kovácsolta a városi tanács tagjait, akik közül többen javasolták: testületileg mondjon le a tanács, ha a jogtiprás bekövetkezik. Sok lokálpatrióta városlakó fontolgatja, ha minden kötél szakad, élni fog a polgári engedetlenség törvényes eszközeivel.

SZ. L.