Erdélyi Napló

2004. március 2.

Kárpát-medence

Bayer persona non grata Romániában

Bayer Zsolt írót, publicistát, a Magyar Nemzet fômunkatársát a hétvégén nem engedték Románia területére lépni. A román határôrök a borsi határátkelônél fordították vissza. Ismerôsével, Veres László diplomatával készült átlépni a határt, Szovátára készült, ahol a székelyföldi autonómiáról tartott volna elôadást, emellett Csíkcsobotfalván Gergely István plébánossal készített volna interjút. Bayer eddig rendszeresen részt vett erdélyi, székelyföldi elôadásokon. Veres Lászlóval közölték a határrendészek, hogy továbbutazhat, azonban Bayertôl elvették az útlevelét, és fél órára eltûntek vele. Ezután hárman tértek vissza, és azt mondták, hogy nem léphet be Románia területére. Amikor megkérdezte a kitiltás okát, a határôrök közölték, hogy nem tudnak magyarázatot adni, mert nekik sem indokolták meg, kaptak egy tiltólistát, s ezen szerepel Bayer neve.
A hétvégén Erdélyben tartózkodó Lamperth Mónika magyar belügyminiszter nem kívánta kommentálni a média azon kérdését, hogy fognak-e hivatalos úton magyarázatot kérni a román hatóságoktól Bayer Zsolt kitiltásának ügyében, állította, hogy hivatalosan ôt nem értesítették, csak a Magyarkapuson rendezett konferencián jutott tudomására az ügy. Hazatértében viszont Nagyváradon már azt nyilatkozta újságíróknak – igaz, szigorúan csak magánemberként –, hogy Bayert ô maga sem engedné be a házába.
A Lamperthtel mélyreható tárgyalásokat folytatott Markó Béla is cáfolta, hogy tudott volna Bayer nemkívánatos személlyé nyilvánításáról, az RMDSZ állítólag már kért hivatalos tájékoztatást partnerétôl, a kormánytényezô Szociáldemokrata Párttól. Markó szerint elfogadhatatlan, hogy politikai okok miatt bárkit is kitiltsanak az országból, s bár nem ért egyet Bayer nézeteivel, úgy gondolja, hogy ezeket politikai úton kell visszautasítani és állást foglalni ellenük. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy még nem tudja, mi volt a kitiltás oka, de amennyiben az politikai okból történt, akkor elítélik és eljárást indítanak ellene.
Bayer ígérte: az ôt ért atrocitásra hivatalos magyarázatot követel a budapesti román nagykövetségtôl, végsô esetben pedig a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordul.