Erdélyi Napló

2004. március 2.

KÖZpontosítás

Kiselôadás a buszon, avagy manipulációs technikák

Kellemes napsütéses délelôtt van. Ráérôs emberek álldogálnak a megállóban. Ebben a napszakban senki sem siet. A sietôs emberek reggel korán szoktak felkelni.
A busz is komótosan érkezik. Mellém két jól öltözött, ápolt, hatvanas hölgy telepszik le. Halad a busz, figyelem a napsütötte utcákat, a város délelôtti életét. Aztán hirtelen megkezdôdik az elôadás. Valami egészen furcsa és természetellenes, betanult kérdezz-felelek zajlik a két hölgy között. Az egyikük csak kérdez, naiv tudatlanságot megjátszva, a másik bölcs Salamonként válaszol. Noéval kezdik. Szóba kerül a bárkaépítés és a bárka szerepe. Egy ugrással eljutunk a keresztig. Itt már hegyezni kezdem a fülemet, de arcomra továbbra is szenvtelenséget erôltetek. Jól konstruált üvdtörténet kerekedik ki a párbeszédbôl. Még mindig nem fogok gyanút. Aztán jön a csattanó:
– Hogyan tudhatok meg többet ezekrôl a dolgokról?
– A Szentírás tanulmányozása által.
– És kikhez forduljak tanácsért?
– A Jehova Tanúi helyi gyülekezetéhez.
Ezen a ponton kezd gyomorfordító lenni a dolog, túlontúl is egyértelmûvé válik a céljuk, most kell elhagyni az autóbuszt.
Eddig csak pályaudvarokon, parkokban, csendes utcákon álltak elénk jól öltözött, öreg nénikék, megnyerô modorú középkorú házaspárok. Ez eddig rendben is volt. A "buszmisszió" azonban ravaszul a manipulációra épít. Itt nincs bemutatkozás, nem fordulnak oda az emberhez, csak leülnek mellé, mint utas az utas mellé. Nincs tehát direkt kapcsolatfelvétel. Szó szerint "elbeszélnek" mellettünk, nem támadnak le, de nem is térhetünk ki. Arcátlanul intim szféránkba tolakodnak és kihasználják közelségünket. Nem nyomnak a kezünkbe Ôrtornyot, még csak ránk sem pillantanak, indirekt módon közelítenek. Szinte tölcséren öntik fülünkbe a mondókájukat, akár kívánjuk, akár nem. S mindezt úgy, hogy sokak számára ki sem derül, hogy elôadásról, szerepjátszásról, betanult szövegrôl van szó. Nem hiszem, hogy Krisztus urunk ilyen misszióba küldte a tanítványait. Az evangéliumot direkt módon és nem manipulációs célzattal kell hirdetni.
Egy biztos: a Jehova Tanúi tanultak valamit a médiától és a valóságshow-kból. Egy-null a médiának…

Fábián Tibor