
Az Európai Parlament külügyi bizottságának Romániát elmarasztaló jelentése után a kormányfô azzal az átlátszó céllal utazott Brüsszelbe, amellyel nálunk a vidékiek szoktak Bukarestbe, hátha mégiscsak sikerül valamit kijárnia, elintéznie az EU-s illetékeseknél. Nastase nem üres tarsollyal kopogtatott, olyan ígéretcsomaggal érkezett, amelynek júniusig történô beváltásával legalábbis szerinte felgyorsítható lenne az integrációs folyamat. Nagy buzgóságában annyit ígért a román kabinet, hogy annak teljesítésére minden bizonnyal nem lesznek képesek. De hát, a jól ismert balkáni mentalitás szerint, az ígéret nem kerül semmibe, fôleg pénzbe nem. A brüsszeli illetékesek ezúttal a szokásosnál óvatosabbaknak bizonyultak, a korábbiaknál visszafogottabban nyilatkoztak. Pat Cox, az Európai Parlament elnöke szerint, a külügyi bizottsági jelentés, mely kétségbe vonta az ország 2007-es csatlakozási esélyeit, Románia lépéskényszerbe került. Cox nem zárta ki annak a lehetôségét sem, hogy Bulgária hamarabb csatlakozzék az EU-hoz, mint Románia, hacsak idôközben "nem változnak a dolgok".
A brüsszeli bírálatokat követôen, igaz, hosszas hallgatás után, de megszólalt az államfô is. Ion Iliescu úgy véli, a kormányzat dicséretes módon reagált az Európai Parlament külügyi bizottságának Romániát elmarasztaló jelentésére, s egyben a kritikák hideg fejjel történô mérlegelésére, a felvetett problémák mihamarabbi megoldására buzdította az illetékeseket.
Mintegy az országot ért EU-s bírálatok ellensúlyozásaként, a román közszolgálati televízió hírmûsorában olyan, a Romániát a csatlakozási feltételek teljesítésében megelôzô Bulgáriát kedvezôtlen színben bemutató riportfilmet sugárzott, amely nemcsak a bolgár kormány, hanem a romániai politikai ellenzék egyes képviselôinek a tiltakozását is kiváltotta.
Elkészítette 2003-ra vonatkozó jelentését az USA külügyminisztériuma is, amelynek Romániára vonatkozó fejezetében a sajtószabadság korlátozására, a korrupció folyamatos terjedésére, valamint a különbözô, vallási és etnikai kisebbségekkel szembeni visszaélésekre hívják fel a figyelmet. A jelentés kifogásolta a titkosszolgálati módszereknek politikai célokra történô alkalmazását, valamint a kommunista érában elkobzott különbözô magán- és egyházi javak, ingatlanok visszaszolgáltatásának lassúságát.
Amiként az elôrelátható volt, a Nastase-kormány nem tett eleget az ellenzék felhívásának, nem mondott le, döntöttek viszont a kabinet átalakításáról. A kormányfô bejelentette három államminiszter kinevezését: Dan Ioan Popescu az ipari és gazdasági, Ioan Rus a közigazgatási és szociális ügyekkel foglalkozókat, míg Ioan Talpes, a külföldi hírszerzés egykori feje, az államfô eddigi fô-fôtanácsadója az integrációs ügyekben illetékes tárcák mûködését felügyeli majd. Döntöttek továbbá a környezetvédelmi tárca újbóli felállításáról, valamint a miniszterelnöki kancellária létrehozásáról. Ezzel egy idôben megszûnnek majd egyes kormányügynökségek. Mindent összevetve: a szereplôk maradtak, csupán a szereposztás változott. Maradt viszont a kérdés is: mi a biztosítéka annak, hogy javulni fog az elôadás minôsége? Sajnos semmi.
Sz. L.