
A vizsgálatot végzô pszichológusok hét héten át napi 20 percet foglalkoztak a gyerekekkel, akikkel listát írattak a televíziózáson kívüli érdekes programlehetôségekrôl, különös tekintettel a meseolvasásra. A szülôket a kutatók arra kérték, hogy minden egyes televíziózás nélkül töltött nap után vonzó matricákkal jutalmazzák a kicsiket. Az óvodák gyermekpartikat rendeztek a tévémentességet ünnepelve.
A vizsgálatba bevont negyvenhárom, kettô és öt év közötti kisgyerek a leszoktatási kurzus elôtt átlagosan heti 13 órán át ült a televízió elôtt (az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetségének ajánlása szerint a kicsiknek heti két óránál többet nem helyes a készülékek elôtt tölteniük), a program lezárulása nyomán ez az idôszak tíz óránál is kevesebbre csökkent. A kontrollcsoportba beosztott gyerekek nem vettek részt a leszoktató foglalkozásokon, és az ô esetükben a kísérlet ideje alatt is növekedett csaknem egy órával a tévénézési idô.
Hasonló program mûködik nagyobb gyermekeknél is, sokkal hatékonyabb azonban a mértéktartásra szoktatás kicsi korban, még azelôtt, hogy a televíziónézés rögzült rossz szokássá válik.