Már több a jog, mint a kötelesség. Jó világ van. Joga van a macskámnak a tányéromból enni, az ágyamban aludni, s ott végezni el sürgôs dolgát, ahol akarja, mert ha bántom, bárki feljelenthet, s megbüntethetnek.
Nekem kötelességem az ô jogait tiszteletben tartani. Igaz, eddig is tiszteletben tartottam, emberségbôl. De ami sok, az sok. Most már joga van a tanítványomnak is elbírálni azt, hogy milyen jegyet adtam neki. Igaz, eddig is elbírálta, kommentálta, s én hagytam, emberségbôl. De azért, ha belegondolunk a dolgokba, mégis sok már a gyermekvédô jog: nem ütheted, nem teheted ki a szûrét, nem sértheted meg emberi mivoltát, nem gyermeki lelkét, nem adhatsz neki sok házi feladatot, nem adhatsz neki rossz jegyet... Mint tanár, én is jogokat akarok! Szeretném, ha a gyerek, a tanítvány megtanulná, amit tôlem követelnek, hogy megtanítsak neki, s ha nem, szeretném, ha jogom lenne beírni a négyest, hármast. Szeretném, ha igenis kitehetném a szûrét az órámról, amikor egész órán beszélget, röhécsel, kis telefonjával, aranygyûrûjével játszik, s igenis oda küldhetném én is ôt, ahova ô engem százszor. Na nem haragosan, de legalább magamban, hadd küldhessem el, szidhassam le, úgy a megnyugvásig. Szeretném, ha jogomban állna megbüntetni bárhogy, hogy olvashatóbban írjon, s hogy legalább a nyolcadik végéig folyékonyan olvasson.
Mert a gyermeki jogok ellen semmi kifogásom nincs, azért még felhívhatom a figyelmet arra, hogy a tanárnak, tanítónak jogairól is kellene döntéseket hozni. A gyerekeink ugyanis évrôl évre kevesebbet tanulnak, még kevesebbet olvasnak, s még elvetemültebben viselkednek. S ez nem azért van, mert igen sokat követelünk tôlük. Nem hiszem, hogy azért hógolyóztak meg a buszmegállóban bennünket a Református Kollégium udvaráról a volt tanítványaink egyik este, mert túl sok tudomány van a fejükben, aminek az alapjait a mi általános iskolánkban szerezték be. Az történt ugyanis, hogy három tanítónô és két tanárnô buszra vártunk egy délutáni gyûlés után. Már sötét volt, de azért a villanyfényben láttuk, hogy kik dobálták a keményre gyúrt hógolyókat felénk és ránk. A cigarettájuk parazsa is elárulta volna ôket, ha nincs is közvilágítás. A kollégiumi diákok jogában állt a kapott jegyek ellen szót emelni? Vagy a hála hógolyói csattantak hátunkon? Nem tudhatom, mint ahogy azt sem, hogy jogosan én mit tehettem volna. Vagy mit tehetek, ha az ötödikes diákom vagy szülei elégedetlenkednek a jeggyel? Joguk van elégedetlenkedni, panaszt tenni, újravizsgáztatni, feleltetni. Rendben. Ha már nem elég bizonyíték a diploma meg a követelményrendszer-ismeret meg a tapasztalat arra, hogy jegyet adjak, nem kérhetem a jogot arra, hogy ne osztályozzak? S akkor nem minôsítem a viselkedésüket sem.

Vincze Mária
Zilah