Erdélyi Napló

2004. február 24.

A választás szabadsága

A Magyar Polgári Szövetség felhívása

Tizenöt évvel ezelôtt Erdélyben nyitott szemmel megálmodtunk egy jobb világot. Tizenöt éve – 1989 decemberében – a romániai magyarság összefogott azért, hogy soha többé ne féljen és szabadon képviselhesse, képviseltesse érdekeit.
A szabad választások felébresztették bennünk a reményt, hogy a kimondott szó a döntés felelôsségét és szabadságát is magában hordozza és a magunk sorsáról mi dönthetünk. Szabad, önmaga értékeit és érdekeit megfogalmazó és képviselô közösségeket akartunk a diktatúra helyett, és szövetséget kötöttünk, hogy együtt, közösen valósítsuk meg azt, amire egyenként csak vágytunk.
Akkor azt hittük, valóban romániai magyar demokrata szövetséget kötöttünk. Most már tudjuk, hogy ennek sajnos fele sem igaz. Ami egykor létrejött, az ma kétségtelenül romániai, talán még magyar, de már nem demokrata és már rég nem szövetség.
Tizenöt év alatt egykori szövetségünk két táborra szakadt: nem jobbra és balra, nem radikálisra és mérsékeltre, nem kurucra és labancra, nem tömbre és szórványra, hanem azon kevesekre a csúcsokon, akik végképp megszabadultak azok ellenôrzésétôl, akiket képviselniük kellene, és azon sokakra a mélyben, akik úgy gondolják, hogy sorsunknak nem elszenvedôi, hanem alakítói kell legyünk.
Az RMDSZ vezetôi szerint nincs alternatívája annak az útnak, amelyen több mint egy évtizede aprózzák a romániai magyarság lépteit, és természetesen személy szerint nekik sincs alternatívájuk. Szerintük közös dolgaink csak egyféleképpen, eleve elrendeltként történhetnek, úgy, ahogy azt az elmúlt tizenöt évben megéltük. Ezzel egyben önmaguk vétlenségét fogalmazzák meg, hiszen hogyan lehetne számon kérni bármit is, ha a dolgok csak egyféleképpen történhetnek.
Céljaik elérése érdekében próbálják politikai ellenôrzésük alá vonni az egész romániai magyar világot. Anyagi függôségben tartják a közösségépítô magyar civil szervezeteket és a magyar médiát, csorbítják a romániai magyar szakmai szervezetek önállóságát, függôségben próbálják tartani a történelmi magyar egyházakat és a magyar vállalkozókat, ellenrendezvényeket szerveznek és kirekesztenek, megbélyegeznek, megfenyegetnek mindenkit, aki nem áll be a sorba.
Története során romániai magyar közösségünket sokan és sokszor fosztogatták. Az RMDSZ vezetôi most attól akarják megfosztani a romániai magyarságot, ami nélkül soha nem szerezhet vissza semmit: a választás szabadságától.
1990-ben az volt a tét, tudunk-e élni a szabad választások lehetôségével. Most az a tét, tudunk-e élni a választás szabadságával? Szavazókból választókká tudunk-e válni?
Akkor – több évtizedes kommunista diktatúra után – a parlamentáris demokrácia intézményeinek megteremtését, a tisztességes közképviselet kialakítását, az egypártrendszer felszámolását tartottuk a legfontosabbnak. Most már tudjuk, hogy a törvény adta szavazati jog önmagában nem elég, az egypártrendszer újratermeli magát, ha nem adott a választás lehetôsége, azaz a választás szabadsága.
A Magyar Polgári Szövetség egyik célja, hogy visszaadja a romániai magyarságnak a választás szabadságát!
Keresztény, nemzeti és polgári szövetséget kötöttünk. Keresztényt, mert istenfélôk vagyunk, nemzetit, mert magyarok vagyunk, és polgárit, mert tudjuk, nincs egyéni boldogulás közjó nélkül, és nincs közösség értékteremtô egyén nélkül.
Tudjuk, hogy sokan és sokfélék vagyunk, ám bárhová elutazván a nagyvilágba, mindannyian Erdélybe térünk Haza.
Nem csodát hozunk, hanem ôszinte szót. Tiszta beszédet. Ez a mi alternatívánk.
A Magyar Polgári Szövetség elsô alkalommal a 2004. évi helyhatósági választásokon Székelyföldön visszaadja a magyar választópolgároknak a választás szabadságát.
Székelyföld minden településén a választók dönthetnek a Magyar Polgári Szövetség és az RMDSZ jelöltjei között.
Ott teremtjük meg a választás lehetôségét, ahol a magyar képviselet semmiképpen nem kerülhet veszélybe. Ahol két magyar jelölt versengésén közösségünk nem veszít, hanem nyer. Ahol megméretkezhetnek azok, akik szerint nincs alternatíva. És azok is, akik szerint van. A választás szabadsága tehet pontot arra a vitára, hogy kik vannak többen.
Vannak olyan helyek, ahol csak a magyar szervezetek összefogása biztosíthat eredményt. A Magyar Polgári Szövetség készen áll együttmûködni minden magyar szervezettel azért, hogy a magyar képviselet mindenhol biztosítható legyen.
Nem néhány ember, hanem a romániai magyarok döntenek arról, tizenöt év szavazás után eljött-e a választás ideje. A politikai megmérettetéstôl csak az fél, aki úgy érzi, alulmarad. Az egységet nem az veszélyezteti, ha élünk a választás szabadságával és két magyar jelölt között választunk, hanem az, ha kiábrándulva a RMDSZ vezetôi politikájából elfordulunk a közéletünktôl, ha úgy gondoljuk, hogy semminek nincs értelme, ha úgy érezzük, hogy a politika úri huncutság, amibe nincs beleszólásunk, hogy tehetetlenek vagyunk, és ezért nem szavazunk és nem választunk, vagy ha igen, akkor netán – végsô elkeseredésünkben – nem magyar pártra voksolunk.
Az RMDSZ vezetôi lassan, de biztosan fél lábra állították az erdélyi magyarságot. A bal lábára. Fél lábon ugrálni, ez a kis lépések politikája. Mi azt akarjuk, hogy az erdélyi magyarság két lábbal álljon a szülôföldjén. Ez az egyenes lépések politikája.
Teremtsük meg együtt a választás szabadságát!