A Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a nagyváradi Református Püspöki Székház dísztermében (Városháza utca 27. szám) hat órakor táblaavatással egybekötött emlékezô ünnepséget tartanak. A székház belsô udvarának falára kerülô tábla felirata: "Kiket kiirtott az idô gazul" – ennek a gondolatnak a jegyében emlékeznek a kommunizmus áldozataira. Jelen lesz Rózsás János, a Gulág-szigetcsoport egykori rabja, a "magyar Szolzsenyicin".
Rózsás Budapesten született 1926-ban, egyszerû munkáscsalád gyermekeként. Nyolcéves volt, amikor családja az 1930-as évek elején a nyomasztó munkanélküliség miatt a fôvárosból Nagykanizsára költözött. 1944 végén mint leventét katonai szolgálatra mozgósították, alakulatával bevetették a somogyi fronton, ahol 1944. december 22-én szovjet fogságba esett fiatal társaival együtt. A katonai elhárítás letartóztatta, majd a 3. Ukrán Front haditörvényszéke háborús bûnösként, ártatlanul tízévi kényszermunkára ítélte. Az odesszai börtön után Ukrajnában a nyikolajevi, majd a herszoni munkatáborokba vitték. 1946 ôszén egy rabszállítmánnyal az Urálba, Szolikamszk ôserdeibe került. Itt fakitermelés volt a feladatuk a sokszor –40 fokos hidegben. A kényszermunkatáborok borzalmas körülményei között gyakorta úgy érezte, hogy nincs tovább, de Isten kegyelmébôl testileg-lelkileg átvészelte a gyötrelmeket. 1949-ben Kazahsztánba deportálták, ahol Szpasszk, majd Ekibasztuz lágereiben sínylôdött. Itt ismerkedett meg Alekszandr I. Szolzsenyicin matematika–fizika tanárral, a késôbbi Nobel-díjas íróval. Szolzsenyicin így ír Rózsás Jánosról: "Én a Gulág-szigetcsoport ôsszel megjelenô harmadik kötetében többek között megemlítem Rózsás Jánost, kizárólag csak azért, hogy közismertté tegyem ezt a nevet. Mert egy nagyon jó szándékú és tisztességes magyar fiatalember, aki velem szenvedett egy táborban, s ma egy ismeretlen kis magyar helységben él, s akit két éve nyaggatnak, nyomorgatnak, hogy rólam szóló nyilatkozatot adjon közzé. Elôször a volt feleségemet küldték el hozzá Moszkvából. Majd késôbb a KGB megbízottait s aztán a helyi hatóságokat szabadították rá, hogy csak nyilatkozzék, mindenáron és ellenem. Ám ez a magyar fiatalember mind a mai napig hallgat. Nem nyilatkozik. Képzeljük magunk elé egy ilyen vagy hasonló egyedülálló ember állapotát, aki az életét jobbá és könnyebbé tehetné azzal, hogy a KGB kívánságainak megfelelôen nyilatkozik. S ô a magyar, a tisztességes szándékú és jóakaratú magyar nem nyilatkozik tisztességtelenül." (Poszev folyóirat, 1975. február)
A szovjet kényszermunkatáborokban érvényben lévô rendelet szerint a politikai elítéltek, ha letöltötték a rájuk kiszabott sokéves büntetést, nem térhettek vissza a szovjet megszállás alatt lévô európai területekre. Az örökös számûzetés helyét mindenki számára Távol-Keleten jelölték ki, rendôri felügyelet mellett. Ez a sors várt Rózsás Jánosra és még életben maradt sorstársaira is. Azonban 1953. március 5-én meghalt Sztálin, és ez a hír új reménységgel töltötte el a rabokat.
Kilencévi rabság után, 1953 decemberében léphette át újra a szülôi ház küszöbét. Szovjetunióból történt hazatérése után haladéktalanul nekilátott lágeri emlékeinek naplószerû feldolgozásához. Ebbôl a nyersanyagból született meg 1968 végére a Duszja nôvér címû visszaemlékezése, mely az Urál ôserdeinek egyik lágerében játszódik, és fél esztendô eseményeit örökíti meg. 1978-ban elkészült a teljes kilenc esztendô emlékeinek irodalmi feldolgozása két kötetben, az elsô kötet Keserû ifjúság címen 1986-ban, majd a második Éltetô reménység címen 1987-ben. Az olvasók a gyorsan elfogyott kötetek után egyre keresték Rózsás János lágeri ihletésû könyveit. Ezért a Püski Kiadó 1999-ben megjelentette egy kötetben, rendkívül tetszetôs külsôvel az utóbbi két munkát.
Püskiék újabb áldozatkész vállalása nyomán 2000 márciusának elsô napjaiban megjelent a több mint tízéves kutatómunkával Rózsás János által összeállított Gulág Lexikon, melyet nagy érdeklôdéssel fogadtak mind az érintettek, mind pedig az érdeklôdô olvasók. A kötetben több mint 4000, a Gulágra elhurcolt magyarról közöl adatot.
Rózsás János a Magyar Írószövetség tagja, a Gulág Alapítvány kuratóriumának elnöke, számos díj és kitüntetés birtokosa. Ô volt az egyik kezdeményezôje az 1952-ben ledöntött nagykanizsai Nagy-Magyarország-emlékmû feltárásának és helyreállításának.
A váradi megemlékezô ünnepségen Rózsás János a Gulág-szigetcsoportról, a kihurcolt magyarok sorsáról, a kommunizmus bûneirôl, áldozatairól tart elôadást. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak a szervezôk az eseményre.