Nagyban robogott 1989-ben az úgynevezett forradalom... és akkor valakik szinte észrevétlenül egy táblát raktak eléje, melynek segítségével igencsak eltérítették balra, de nagyon! Olyan erôs volt ez az irányváltás, hogy azóta is még mindig balra kanyarodunk, és a kanyarnak nem akar semmiért sem az ég egy világon vége szakadni...
Közben a folytonos kanyargásban valahol az úton rég elvesztettünk olyan hasztalan alkatrészeket, mint az értelmiség, a becsületes emberek, a hit, a remény, a jövô. Az út pedig, ahelyett hogy egyre simább lenne, inkább egyre gödrösebb, helyenként már szakadékos. Ugyancsak a szédületes baloldali kanyarokban született meg várva-várt demokráciánk, amely nem is akármilyen, hanem "eredeti". Annyira, de annyira eredeti, hogy aki nem pusztult még bele, az kivándorolt vagy idehaza fejet hajtott. Közben demokráciánk versenykocsija töretlenül száguld elôre a tátongó gödrök, a sok szemét között. Salto mortale salto mortalét követ, de mindezt mi már megszoktuk a balkáni, felpattogzott festékréteg alatt.
De nem szabad reményeinket, álmainkat sárba tiporni, feladni: bár belül, a demokrácia-kocsinkban az alkatrészek mind rozsdásak, lopottak, agyonhasználtak (a globalizáció szavaival élve: second-handek), vagy legjobb esetben csak papíron léteznek, de kívül, a világ szeme elôtt minden rendben zajlik, úgy csillog-villog eredeti demokráciánk, hogy szinte belevakulunk. A kormányos szerepét betöltô pilótáinkra sem panaszkodhatunk: két erôs, jól megtermett kar fogja azt a bizonyos kormánykereket, féltôn vigyázva biztonságunkra, igaz azonban, hogy a bal kar mindig erôsebb a jobbnál és hogy a jobboldali defekttel senki sem törôdik. A lényeg: eredeti demokráciánk csak száguldjon tovább az újabb és újabb sikerek felé. Most oda jutottunk, hogy annyira, de annyira száguld demokráciánk, hogy szinte észre sem vesszük. Sebességünket csak növelni fogja a 2005-ös sok, apró és kerek nulla levágása.
Az alkatrészek közül a kezdetek kezdetén egyesek idegen nyelven (tehát nem az illetô eredeti demokrácia egyedüli, hivatalos versenynyelvén, ami lássuk be, már egymagában is egy nagy vétek) nyikorogtak, hogy sok a gödör, a kelleténél többet fogyaszt a motor, hogy eredeti demokráciánk versenypályájának megszületésénél, valamikor 1918-ban ezeknek az alkatrészeknek ígértek valamit, ami csak ígéret maradt, amint az egy eredeti demokráciához illik. A pilóták azonban nagyon ügyesen jártak el, hisz a fenti alkatrészek közül néhányat megolajoztak, megzsíroztak, kirakatba helyezték a világ kíváncsi szemei elé, úgyhogy manapság amazok nem nyikorognak, hanem tökéletesen beilleszkedtek eredeti demokrácia-modellünkbe, a többi, még mindig gyengén nyikorgó alkatrész egyáltalán nem számít – megeszi majd ôket a rozsda, gondolják az illetékes fôalkatrészek. Így tökéletes az egyetértés a kormány, a sebességváltó és a motor szerepe körül. Illetve lenne nagy egyetértés, alkatrész-paradicsom, ha nem léteznének azok a bizonyos idegen, gödröt sohasem látott, valódi demokratikus hagyományokkal rendelkezô alkatrészek, kik unos-untalan javítani akarnak alkatrészeink minôségén, versenypályánk siralmasnak mondott állapotán, egy közös európai alkatrész-paradicsom kialakulásának reményében. Mondják is ezek az idegenek, hogy eredeti demokráciánk letért, lesodródott közös, európai pályánkról, hogy a többi versenyzô jó néhányszor lekörözött már, hogy a sebességváltónk beragadt hátramenetben. Ebbôl a kinti folytonos zaklatásból kormányosainknak igencsak elegük van, fôleg hogy manapság bírják a honi agyonstrapált összalkatrészek szimpátiájának több mint 50 százalékát.
Eredeti demokráciánk gyôztes útjába, amint azt 22 millió nézô is láthatja, semmi, de semmi sem állhat, fôleg, hogy a szomszédos pályákon is egyre-másra az eredeti demokráciák gyôznek. Lássuk be: baloldali alkatrészeink halhatatlanoknak tûnnek. Ki állíthatná meg ôket, ki vagy mi boríthatná fel járgányukat? Bármilyen meglepô, a válasz igen egyszerû: saját maguk. A rengeteg, folytonos gyôzelembe belefáradva, nem fogják gyôzni örökké bevenni a baloldali kanyarokat és a szakadékszerû gödröket, és elôbb-utóbb uralmukat elveszítve eredeti demokrácia-versenyautónk felett az alkatrészek megrothadása miatt is, kisodródnak majd a versenypályáról és belefordulnak az út menti árokba, amely nem más, mint a történelem pöcegödre. Különben is, nincs olyan futam, mely örökké tartana. Mert akárhogy is próbálják az illetékesek elkerülni, de ha csak egyes alkatrészek vannak karbantartva, zsírozva, éltetve a nagy többség kárára, akkor elôbb-utóbb a többi alkatrész felmondja a szolgálatot és kész, meg is történt a baleset.
Hadd kérdezzem meg a kedves olvasót: feltette-e a biztonsági övet? Hogy mi?! A biztonsági öv is elrothadt?! Mivel csupán idô kérdése, hogy mikor is fog bekövetkezni az a bizonyos totálkáros ütközés a valósággal, mely sajnos nem ismeri eredeti demokráciánk örökös balkéz-szabály elônyét, nem marad más hátra számomra, mint hogy egy minél kellemesebb balesetet kívánjak önöknek!

Bölönyi Zoltán Edmond