Az Európai Parlament szigorúan megintette Romániát, és ez mintha mindenkit meglepett volna. Legfôképpen politikusaink hüledeznek, de ne higgyünk nekik: megjátsszák magukat. Nagyon is jól tudja itt mindenki, nadrágos és harisnyás ember egyaránt, hogy Románia nem három évre, hanem évtizedekre van Európától.
Nem zajlik itt semmiféle komoly, gyökeres, eredményes reform, semmilyen téren. A román "szociáldemokrácia" csak osztogat és fosztogat. Az újgazdag politikai osztály a saját zsebére dolgozik és csakis saját hatalmának átmentésén munkálkodik, hogy tovább fosztogathasson a köz rovására és tovább osztogathasson magának s pereputtyának.
Itt mindent mutyiban próbál a hatalom és holdudvara "elintézni", és vannak, akik azt hiszik, Európából ez nem látszik. Mutyiban módosítanak alkotmányt, mutyiban kormányoznak országot és megyéket, mutyiban toldják-foldják a központi és helyi büdzséket, mutyiban hoznak és felejtenek el törvényeket, még autópályát is suttyomban építenének másra szánt és koldult pénzekbôl. Mutyiban megkezdték ugyan a csatlakozási tárgyalásokat, mutyiban lezártak pár könnyebb fejezetet, de csak most derül ki: a java és neheze hátravan, az esélyek pedig a nullához közelítenek. Fû alatt elintézték, hogy Európa beletörôdjön: a romániai kisebbségi helyzet modellértékû. Magyar kérdés nincs (errôl az RMDSZ nevû szocdem szatellitpárt állított ki bizonyítványt), a cigányokkal ugyan vannak még "integrációs" gondok, de a csángók már anyanyelvükön tanulnak és imádkoznak szerte Moldvában.
Az már nyugaton is köztudott, hogy Romániában mértéktelenül terjed a korrupció, nincs független és korrekt igazságszolgáltatás, sérül a sajtószabadság, erôszakos a rendôrség és az EU-tiltás ellenére mûködik a örökbefogadásnak álcázott nemzetközi gyermekcsempészet. Ennek ellenére a Nastase-kabinetnek mutyiban sikerült megegyeznie számos csatlakozási – fôleg gazdasági jellegû – kérdésben az EU tárgyalóival, de mivel szûk pártérdekek mentén, saját klientúráját kiszolgálva tette ezt, az ország egészét nem sikerült közelebb rángatni-cibálni az Unióhoz. Romániát ma is csak földrajzi alapon lehet európai államnak nevezni, elmaradottságában az ázsiai, anatóliai Törökországgal vetekszik.
A Markó-féle magyar párt által nyíltan és suttyomban is támogatott Nastase-kabinet tudatosan alkalmazta a 2007-es csatlakozási esély pszichológiai-tömegkommunikációs trükkjét az elmúlt években, holott 2001-ben még ôk maguk is elismerték – igaz, csak mutyiban –, hogy ez inkább vágyálom, mint valós cél. De a nép elôtt – pláne választási évben – nem szabad bevallani a kudarcot, azt viszont ki lehetett eddig járni suttyomban, hogy Brüsszel ne vágja szemébe nyíltan a románoknak: ne álmodozzatok, különösen ilyen vezetôkkel az ország élén ne. Eddig tartott a mutyizás. Az EU most megüzente: ha nem pörög fel gyorsan és látványosan a reform, agyô csatlakozás ebben az évtizedben.
A balkáni susmusnál csak a hôzöngés nagyobb. Ebben egymásra licitálnak politikusaink – pártállásra és nemzetiségre való tekintet nélkül. Az RMDSZ-bôl például kiveszett mára a minimális hajlam is az önbírálatra, a belsô arrogancia szintje sohasem látott magasságokra hágott. A Marosvásárhelyre rendszeresen összetrombitált pártaktíva öngerjesztô melldöngetéssel ágál és hôzöng, és immár nem csupán csak bölcs kopaszok és taláros agyafúrtak mutatják-mondják a miheztartást, hanem tejfölösszájú sehonnai nyikhajok is pulpitushoz férnek, és ott szakmányban, fôállásban hazudják a semmit, hintik el a métely magvait, hányják a ganyét jobbra-balra.
Vakulj, magyar!
Dénes László