A szocializmusban az ország vezetôi nem tudtak túl sokat kezdeni Drakulával, hát románosították. Mint mindent, ami erdélyi. Adva volt egy vérengzô vajda, bizonyos Vlad Tepes, aki igencsak kedvelte a karóba húzást mint kivégzési eszközt. Nosza, meghintették a mítosz finom hintôporával, és máris bevetésre kész volt a román Drakula. Az originál. Ennek már semmi köze sem volt holmi angol pennarágó fantáziájához, annál több a valósághoz.
A rendszerváltás után már csak idô kérdése volt, hogy az üzletemberek mikor fektetnek be a Drakula-mítoszba. Merthogy Drakula fogyóáru. Legyen szó akár románról, akár amerikairól, a nemzetek teli szájjal zabálják a mítoszokat. Drakulát pedig illô módon honosították, reinkarnálták, klónozták hithû román történészek Tepes vajda személyében, és kész is lett a román csodafegyver.
Vigyázat, harap!
Itt tartunk most. Drakula-projekt már van. Sôt Drakula-részvényt is lehet jegyezni. Csakhogy a dolog legnehezebb része, éspedig megszelídíteni Drakulát, kastélyba zárni és mutogatni, még várat magára. Segesvártól Târgovistéig folyik a vita, hol legyen a Drakula-park, ahol majd tömött sorokban sorakoznának a Drakula-hívô amcsik, és egy kis borzongató rémtörténetért cserébe boldogan hagynák itt a zöldhasút.
Egyszóval nem lelik a helyét, pedig Drakula a részletekben lapul. Egyszerûbb lenne hát csak kiírni a határon, hogy Drakula Köztársaság…
Fábián Tibor