Erdélyi Napló

2004. február 24.

Itthon történt

Az Európai Parlament külügyi bizottsága ellenszavazat nélkül fogadta el Emma Nicholson raportôr Romániával kapcsolatos jelentését. Mint ismeretes, a dokumentumhoz csatolt 34 módosító indítvány egyike a Romániával folytatott csatlakozási tárgyalások felfüggesztését kérte. A szavazás elôtt, Nicholson bárónô és a holland Arie Oostlander javaslatára, az említett szövegrészt módosították, ezek szerint a tárgyalások felfüggesztése helyett most már csak a csatlakozási stratégia módosítását kérik. A jelentésben egyebek mellett az áll, hogy Románia továbbra sem tesz eleget a csatlakozás politikai feltételeinek. A dokumentum a kormányra váró megoldandó feladatokat is megnevezte, ezek közül a legfontosabbak: a korrupció elleni hatékony fellépés, az igazságszolgáltatás politikai befolyásoltságának megszüntetése, a sajtószabadság biztosítása. A jelentés külön kitér a romániai nemzeti kisebbségekre is, kéri az államosított, az egyházak által visszakövetelt ingatlanok tulajdonviszonyának rendezését, a kisebbségek, köztük a csángók anyanyelvi oktatásának biztosítását. Egyértelmû a jelentésben álló figyelmeztetés: ha nem sikerül kézzelfogható eredményeket elérni a felsorolt területeken, akkor elmaradhat a 2007-es csatlakozás.
Igen jellemzô a román illetékesek viszonyulása is, akik jó balkáni szokás szerint úgy tesznek, mintha nem nekik szólna a kemény bírálat, fölényeskednek, jópofáskodnak, mint akik tudják, amit tudnak, magyarán: mondjanak bármit Brüsszelben, a csatlakozás már eldöntött kérdés, mert az EU-nak szüksége van Romániára. Így lenne?
Aláírásra kész a kormánypárt és az RMDSZ közötti együttmûködési megállapodás szövege – jelentette be az SZDP szóvivôje, aki szerint az aláírásra várhatóan március elsô hetében kerül majd sor. Borbély László ügyvezetô alelnök nyilatkozatából kiderült, az RMDSZ egyelôre, legalábbis a látszat kedvéért, köti az ebet a karóhoz. A magyar párt állítólag az aláírás feltételeként két tavalyról elmaradt követelés – az aradi Szabadság-emlékmû felállítására, illetve a kolozsvári Babes–Bolyain létrehozandó két magyar karra vonatkozó – legalább egyikének a teljesítését nevezte meg. Az RMDSZ utóbbi évekbeli politikáját figyelôk biztosra veszik az aláírást akkor is, ha az SZDP semmit sem teljesít, ezt kimondott és ki nem mondott szûk pártérdekek indokolják.
Hivatalosan ugyan még el sem kezdôdött, máris javában dúl a választási kampány. Az elmúlt héten a hajdani államfô, Emil Constantinescu egyébként teljesen jelentéktelen pártjának, a Népi Akciónak a szószólója azzal vádolta meg Traian Basescu demokrata párti elnököt, hogy együttmûködött a Securitatéval. Amint az várható volt, Basescu tagadta a vádat, a sajtó nyilvánossága elôtt zajló kölcsönös adok-kapok után végül kölcsönösen beperelték egymást. Szintén ide kapcsolódik a hír, miszerint mégiscsak aláírják a szerzôdést Corneliu Vadim Tudor és az izraeli Eyal Arad Communication között, noha a romániai zsidó közösség képviselôi kézzel-lábbal tiltakoztak ez ellen. Mindenesetre kíváncsian várjuk, miként reagálnak majd a hírre az Izrael államban, illetve a diaszpórában élô zsidók.

Sz. L.