
Egyedülálló volt az elmúlt hétvége a magyarság ezen átmeneti, trianonos történelmében. Tulajdonképpen pontosan Trianon létét, lényegét és céljainak megvalósulását cáfolta meg a békeparancs vagy annak következményei által egymástól elszakított több száz fiatal, illetve a határok átrajzolásának idején fiatalnak számító képviselôje a nemzet jobbik részének. Nem hôzöngéssel, mellveregetô nyilatkozatokkal vagy követelésekkel lévén neki mindez gyakorló demokraták által szigorúan megtiltva , még csak nem is kinyilatkoztatva és nem is egészen tudatosan, legalábbis semmi esetre sem ezzel a céllal.
A Kárpátok Népe Egyesület kezdeményezésére Csonkaországban az Egyesült Magyar Ifjúság, az elszakított területeken az Erdélyi Magyar Ifjak (kivétel: Délvidéken a DISZ, Nagyváradon a Hét Vár Ifjúsági Mozgalom) Wass Albert mûveibôl tartott huszonnégy órás felolvasó-maratont. A rendezvény alapgondolata az íróra való megemlékezés volt, kettôs célja pedig Wass Albert rehabilitálási folyamatának felgyorsítása, valamint fontosabb mûveinek az iskolai tananyagba való bevételének elérése. Magyarán az író igazságtalanul, aljas módon beszennyezett becsületének tisztára mosása, s kivételes értékû munkásságának, valamint neki magának gyermekeinkkel való megismertetésének biztosítása.
Ismerve jelenlegi politikai képviseletünk kiállását szent ügyeink mellett, a követelések teljesülése egyenlô egy hatalmas kérdôjellel, vagy megfelelô szövegkörnyezetben három ponttal, ennek ellenére a szervezôk máris páratlan megvalósítást tudhatnak magukénak. A felolvasás két kontinensen, tizenhét helyszínen zajlott. Egy idôben, egy terv szerint, egy célért, egy akarattal. Egy öntudatában, értékrendjében meg nem csonkított nemzet egyidejû tette volt ez. Ha úgy nézzük, egy lázadás. Nem véres és nem leverhetô, mert nem fizikai. Szellemi lázadás volt ez, szabadságharc, az élni akarás, a magyarként élni akarás ki nem nyilatkoztatott, makacs, nem rombolás, hanem értékóvás által vívott harca, ugyanakkor magabiztos, nyugodt felmutatás kishitûek, ellenségek és velünk tartók felé egyaránt. Annak a bizonyosságát erôsítette meg a lelkekben, hogy hivatkozzanak bár a gyengék turáni átokra vagy bármi másra, képesek vagyunk egyként cselekedni, ha becsületünket vagy értékeinket látjuk végveszélyben forogni.
Bagoly Zsolt