|
XIV. évfolyam, 8. (647.) szám |
2004. február 24. |
TISZTELT LÁTOGATÓNK, KEDVES OLVASÓNK,
ÜDVÖZÖLJÜK AZ ERDÉLYI NAPLÓ HONLAPJÁN!
Erdély egyetlen polgári hetilapját a Székelyudverhelyen bejegyzett Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez az egyetlen tevékenysége. Lapunk fojtogató politikai-gazdasági környezetben jelenik meg, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat erőfeszítéseinkhez, ha nálunk hirdet, reklámoz, vagy ha felajánlásaival segíti lapunkat.
Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ők más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. Felajánlásokat a kiadó dollárszámláján köszönettel fogadunk: SC Casa de Editura Erdélyi Sajtóház SRL, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont: 2511001005514406, Romania.
Romániai olvasóink 120 ezer lejért rendelhetik meg lapunkat a kiadóban, egy negyedévre. Egyévi előfizetés díja 2004 januárjától 480 ezer lej.
Külföldre (bárhová) 15 euró az előfizetés díja, egy évre 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!
Reméljük, hogy közös erőfeszítéssel sikerül életben tartani az Erdélyi Naplót 2004-ben is!
A szerkesztőség
| címoldal |
Nagymezőhavas. Messze van.
Asztalkő. Cseresznyés tető.
Minden messze van tőlem, ami tartós,
vagy maradandó, ős, hatalmas.
Ma körbejártam veled, veletek
a valaha volt Illyés-mezejét,
Illyés-tavát, jókedvünk öbleit.
Innen a Cserepeskő mezején –
és túl a megfogható hasznokon.
Ha énekeltünk, úgy akartuk.
Mozdult a lábunk táncra, szaladásra,
mozdult Isten órája – úgy mulattunk,
akár a vadkacsa a sós vízen.
A hölgyek ma virágot kaptak a lovagoktól,
kavicsot nyelt a sóstó szelleme,
lángok lobbantak, mosolyok a csöndben.
(S bár nem lehetne, úgy is kellene
tartóztatni a percet: oly erőtlen.)
Egyedülálló volt az elmúlt hétvége a magyarság ezen átmeneti, trianonos történelmében. Tulajdonképpen pontosan Trianon létét, lényegét és céljainak megvalósulását cáfolta meg a békeparancs vagy annak következményei által egymástól elszakított több száz fiatal, illetve a határok átrajzolásának idején fiatalnak számító képviselője a nemzet jobbik részének. Nem hőzöngéssel, mellveregető nyilatkozatokkal vagy követelésekkel – lévén neki mindez gyakorló demokraták által szigorúan megtiltva –, még csak nem is kinyilatkoztatva és nem is egészen tudatosan, legalábbis semmi esetre sem ezzel a céllal.
A Kárpátok Népe Egyesület kezdeményezésére Csonkaországban az Egyesült Magyar Ifjúság, az elszakított területeken az Erdélyi Magyar Ifjak (kivétel: Délvidéken a DISZ, Nagyváradon a Hét Vár Ifjúsági Mozgalom) Wass Albert műveiből tartott huszonnégy órás felolvasó-maratont. A rendezvény alapgondolata az íróra való megemlékezés volt, kettős célja pedig Wass Albert rehabilitálási folyamatának felgyorsítása, valamint fontosabb műveinek az iskolai tananyagba való bevételének elérése. Magyarán az író igazságtalanul, aljas módon beszennyezett becsületének tisztára mosása, s kivételes értékű munkásságának, valamint neki magának gyermekeinkkel való megismertetésének biztosítása.
Ismerve jelenlegi politikai képviseletünk kiállását szent ügyeink mellett, a követelések teljesülése egyenlő egy hatalmas kérdőjellel, vagy megfelelő szövegkörnyezetben három ponttal, ennek ellenére a szervezők máris páratlan megvalósítást tudhatnak magukénak. A felolvasás két kontinensen, tizenhét helyszínen zajlott. Egy időben, egy terv szerint, egy célért, egy akarattal. Egy öntudatában, értékrendjében meg nem csonkított nemzet egyidejű tette volt ez. Ha úgy nézzük, egy lázadás. Nem véres és nem leverhető, mert nem fizikai. Szellemi lázadás volt ez, szabadságharc, az élni akarás, a magyarként élni akarás ki nem nyilatkoztatott, makacs, nem rombolás, hanem értékóvás által vívott harca, ugyanakkor magabiztos, nyugodt felmutatás kishitűek, ellenségek és velünk tartók felé egyaránt. Annak a bizonyosságát erősítette meg a lelkekben, hogy hivatkozzanak bár a gyengék turáni átokra vagy bármi másra, képesek vagyunk egyként cselekedni, ha becsületünket vagy értékeinket látjuk végveszélyben forogni.
Bagoly Zsolt
A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) követeli a Medgyessy-kormánytól, hogy vizsgálja felül a magyar–román határátlépési megállapodást, mert az korlátozza a két ország állampolgárainak szabad mozgását – jelentette ki az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós pénteken Budapesten.
"Követeljük a magyar kormánytól, hogy vizsgálja felül ezt a megállapodást (...), hiszen (...) megengedhetetlen, hogy Magyarország (...) még a schengeni kötelezettségeken is túlmutató gátakat emeljen a határon túli magyarok Magyarországra való érkezésével szemben" – mondta az MTI által idézett Patrubány, hozzátéve, hogy a kormányközi megállapodás emberek ezreinek lehetetlenítette el az életét. Az összességében 90 napot meghaladó tartózkodás – azaz a túltartózkodás – a másik ország területén megfelelő tartós vízum hiányában kiutasítást, pénzbüntetést és két évre szóló kitiltást vonhat maga után – olvasta fel a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusának február elején kiadott közleményét. Kijelentette: a megállapodás, amely az illegális munkavállalást kívánná visszaszorítani, megnehezíti az erdélyi családok életét. Sok szülő, nagyszülő van, aki az iskolai év alatt a Magyarországon letelepedett gyermekeinek segít a gyerekfelügyeletben, de sok mindenki mást kényszerít arra a korlátozó egyezmény, hogy folyton a napokat számolgassa, mialatt az anyaországban tartózkodik.
"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magyar állam bevezette ezt a korlátozást a másfél milliós erdélyi magyar nemzeti közösséggel szemben is" – jelentette ki az MVSZ elnöke.
| aktuális |
Az Európai Parlament külügyi bizottsága ellenszavazat nélkül fogadta el Emma Nicholson raportőr Romániával kapcsolatos jelentését. Mint ismeretes, a dokumentumhoz csatolt 34 módosító indítvány egyike a Romániával folytatott csatlakozási tárgyalások felfüggesztését kérte. A szavazás előtt, Nicholson bárónő és a holland Arie Oostlander javaslatára, az említett szövegrészt módosították, ezek szerint a tárgyalások felfüggesztése helyett most már csak a csatlakozási stratégia módosítását kérik. A jelentésben egyebek mellett az áll, hogy Románia továbbra sem tesz eleget a csatlakozás politikai feltételeinek. A dokumentum a kormányra váró megoldandó feladatokat is megnevezte, ezek közül a legfontosabbak: a korrupció elleni hatékony fellépés, az igazságszolgáltatás politikai befolyásoltságának megszüntetése, a sajtószabadság biztosítása. A jelentés külön kitér a romániai nemzeti kisebbségekre is, kéri az államosított, az egyházak által visszakövetelt ingatlanok tulajdonviszonyának rendezését, a kisebbségek, köztük a csángók anyanyelvi oktatásának biztosítását. Egyértelmű a jelentésben álló figyelmeztetés: ha nem sikerül kézzelfogható eredményeket elérni a felsorolt területeken, akkor elmaradhat a 2007-es csatlakozás.
Igen jellemző a román illetékesek viszonyulása is, akik jó balkáni szokás szerint úgy tesznek, mintha nem nekik szólna a kemény bírálat, fölényeskednek, jópofáskodnak, mint akik tudják, amit tudnak, magyarán: mondjanak bármit Brüsszelben, a csatlakozás már eldöntött kérdés, mert az EU-nak szüksége van Romániára. Így lenne?
Aláírásra kész a kormánypárt és az RMDSZ közötti együttműködési megállapodás szövege – jelentette be az SZDP szóvivője, aki szerint az aláírásra várhatóan március első hetében kerül majd sor. Borbély László ügyvezető alelnök nyilatkozatából kiderült, az RMDSZ egyelőre, legalábbis a látszat kedvéért, köti az ebet a karóhoz. A magyar párt állítólag az aláírás feltételeként két tavalyról elmaradt követelés – az aradi Szabadság-emlékmű felállítására, illetve a kolozsvári Babes–Bolyain létrehozandó két magyar karra vonatkozó – legalább egyikének a teljesítését nevezte meg. Az RMDSZ utóbbi évekbeli politikáját figyelők biztosra veszik az aláírást akkor is, ha az SZDP semmit sem teljesít, ezt kimondott és ki nem mondott szűk pártérdekek indokolják.
Hivatalosan ugyan még el sem kezdődött, máris javában dúl a választási kampány. Az elmúlt héten a hajdani államfő, Emil Constantinescu egyébként teljesen jelentéktelen pártjának, a Népi Akciónak a szószólója azzal vádolta meg Traian Basescu demokrata párti elnököt, hogy együttműködött a Securitatéval. Amint az várható volt, Basescu tagadta a vádat, a sajtó nyilvánossága előtt zajló kölcsönös adok-kapok után végül kölcsönösen beperelték egymást. Szintén ide kapcsolódik a hír, miszerint mégiscsak aláírják a szerződést Corneliu Vadim Tudor és az izraeli Eyal Arad Communication között, noha a romániai zsidó közösség képviselői kézzel-lábbal tiltakoztak ez ellen. Mindenesetre kíváncsian várjuk, miként reagálnak majd a hírre az Izrael államban, illetve a diaszpórában élő zsidók.
Sz. L.
Múlt hétfőn tartotta Medgyessy Péter országértékelő beszédét, melyet azóta is vitatnak a szakértők és politikusok. A kormányfő A szólás szabadsága című műsorban próbálta magyarázni a magyarázhatatlant, Orbán Viktor sajtótájékoztatón utasította el a beszédbe foglalt javaslatokat. Medgyessy mindhárom indítványa a magyar közjogi berendezkedést érinti. A parlament létszámának drasztikus csökkentése még a legproblémamentesebb, bár erről is Medgyessy "merjünk kicsik lenni" felszólítása jut az ember eszébe. A köztársasági elnök közvetlen választása alapjaiban érintené az alkotmányjogi struktúrákat és elmozdíthatná a parlamentáris berendezkedést az elnöki rendszer felé. Ilyen súlyú döntéshez egyébként kétharmados, alkotmányozó többségre van szükség. A legnagyobb port kavart miniszterelnöki javaslat szerint Magyarország egységes listát kellene állítson az Európa parlamenti választásokon, melyen a kormány és az ellenzék jelöltjei fele-fele arányban szerepelnének. E népfrontos javaslatot azóta az EU tisztségviselőitől kezdve a független szakértőkig többen – joggal – demokráciaellenesnek, komolytalannak nevezték. "Független" szakértők – akik egyébként a beszédet jó politikusi teljesítménynek tartják s inkább balra húznak – ezúttal egyetérteni látszanak az ellenzékkel abban, hogy e javaslatok az érdemi mondanivalót helyettesítették a kormányfő beszédében, és az öncélú népszerűség-hajhászás megnyilatkozásainak tekinthetők.
A militáns balliberális erők hadrendbe állása miatt a jelek szerint mégsem lehet felállítani Teleki Pál szobrát a budai várban. Demszky Gábor főpolgármester kényelmetlen helyzetbe került, mert pártjának, az SZDSZ-nek pragmatikus és ideologikus része összefogott ez ügyben, ő viszont már egyszer igent mondott a szoborra. Most nem akarván önmagával szembekerülni, arra kérte a kezdeményezőket, hogy inkább ők visszakozzanak. Azt ugyanis látni lehet, hogy a balliberális többségű fővárosi közgyűlés beleegyezése nélkül nem lehet felállítani a szobrot. A Teleki-emlékbizottság ebben az esetben a szobor lengyelországi köztéri elhelyezésére tesz majd javaslatot. Grzegorz Lubczyk, Lengyelország korábbi budapesti nagykövete, aki kezdettől védnöke a Teleki Pál Emlékbizottságnak, Varsóban nyilatkozva leszögezte: a lengyelek nagyon sokat köszönhetnek Telekinek, és szeretnék kifejezni hálájukat a néhai magyar miniszterelnök iránt. "1939-ben, amikor a hitleri Németország rátámadt Lengyelországra, Teleki nem hagyta magukra a lengyeleket, nagyon sokat segített nekik, ezért a lengyelek erkölcsi kötelességüknek érzik, hogy – különösen most – kiálljanak mellette" – mondta. A magyar baloldal érvelése, miszerint azért nem állítják fel a szobrot, mert Teleki megítélésében megosztott a társadalom, aligha tartható, hisz épp elég utcanév és szobor állít emléket más, szintén ellentétes indulatokat korbácsoló személyiségeknek, az országvesztő Károlyi Mihálytól, a Telekihez hasonlóan mártírhalált halt Nagy Imréig.
Újabb gazdatiltakozás volt hétfőn. A gazdák felvonultak a Budapest környéki bevezető utakra, félpályán lassítva a forgalmat. Hogy lesz-e eredménye a kormány által elhanyagolt magyar agrárszféra újabb segélykiáltásának, azt egyelőre nem tudni.
Pápaffy Endre
A szocializmusban az ország vezetői nem tudtak túl sokat kezdeni Drakulával, hát románosították. Mint mindent, ami erdélyi. Adva volt egy vérengző vajda, bizonyos Vlad Tepes, aki igencsak kedvelte a karóba húzást mint kivégzési eszközt. Nosza, meghintették a mítosz finom hintőporával, és máris bevetésre kész volt a román Drakula. Az originál. Ennek már semmi köze sem volt holmi angol pennarágó fantáziájához, annál több a valósághoz.
A rendszerváltás után már csak idő kérdése volt, hogy az üzletemberek mikor fektetnek be a Drakula-mítoszba. Merthogy Drakula fogyóáru. Legyen szó akár románról, akár amerikairól, a nemzetek teli szájjal zabálják a mítoszokat. Drakulát pedig illő módon honosították, reinkarnálták, klónozták hithű román történészek Tepes vajda személyében, és kész is lett a román csodafegyver.
Vigyázat, harap!
Itt tartunk most. Drakula-projekt már van. Sőt Drakula-részvényt is lehet jegyezni. Csakhogy a dolog legnehezebb része, éspedig megszelídíteni Drakulát, kastélyba zárni és mutogatni, még várat magára. Segesvártól Târgovistéig folyik a vita, hol legyen a Drakula-park, ahol majd tömött sorokban sorakoznának a Drakula-hívő amcsik, és egy kis borzongató rémtörténetért cserébe boldogan hagynák itt a zöldhasút.
Egyszóval nem lelik a helyét, pedig Drakula a részletekben lapul. Egyszerűbb lenne hát csak kiírni a határon, hogy Drakula Köztársaság…
Fábián Tibor
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapjának, az Üzenetnek a szerkesztősége meghosszabbítja a tavaly meghirdetett riportpályázat leadási határidejét február 15-ről március 12-re. Az érdeklődők eddig még meg nem jelent egyházi tárgyú (az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó gyülekezetek életéről szóló) riportokkal pályázhatnak, amelyeknek terjedelme nem haladhatja meg a négy gépelt oldalt (max. 8000 karakter). A pályázat értékét növeli a szakértelemmel készített, témához kötődő fényképek mellékelése. A pályázat jeligés. A pályázóknak zárt borítékban kötelezően mellékelniük kell a jelige feloldását (név, cím, telefonszám). A pályázaton bárki részt vehet. Az írást két példányban (lehetőleg elektronikus formában is) a szerkesztőség címére kell eljuttatni. Érdeklődni a 0264/599-800-as telefonszámon lehet. Cím: Redactia Üzenet, str. I. C. Bratianu 51–53., 400079 Cluj. Díjak: 1. díj 6 millió lej, 2. díj 4 millió lej, 3. díj 2 millió lej. Beküldési határidő: március 12. A beküldött pályaműveket (amelyeket a szerkesztőség érdemesnek tart) az Üzenet folyamatosan fogja közölni. A díjátadást idén tavasszal rendezik meg. Az érintetteket a szerkesztőség telefonon fogja értesíteni.
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Képzési Központja hétvégi előadássorozatot indít. A nyolc hónapra tervezett, 160 órás tanfolyam keretében a részvevők hétvégeken szervezett tanmenetben könyvtárszervezési, informatikai, intézményműködtetési és pályázati alapismeretekre tehetnek szert. Az oktatás és a tananyag ingyenes, bejelentett igénylésre a szervezők kedvezményes étkezési és szálláslehetőséget biztosítanak. Az előadásokat követő záróvizsga alapján megszerezhető az alapítvány minősítő oklevele. Az előadássorozat február 27-én és 28-án lesz Kolozsvárott a Clinicilor utca 18. szám alatt. Jelentkezési határidő február 26. Tel./fax: 0264-590-096, 590-811, e-mail: heltai@pcnet.ro.
* A LÁTÓ című szépirodalmi folyóirat februári számában verset Csiki László, Farkas Wellmann Éva, Pintér Lajos, Páll Lajos és Fazakas Attila közöl, prózával Bogdán László és Hubbes László jelentkezik. B. Szabó István teológiai szemmel vizsgálja Kecskeméthy István bibliafordításait, Orbán Gyöngyi témája a módszerprobléma hermeneutikai újraértelmezése a szövegértés vonatkozásában. Berszán István arról ír, hogyan lehet minden belemagyarázás nélkül újra mondani vagy írni egy másik nyelven azt, amit évezredekkel ezelőtt héberül, arámul vagy görögül mondtak vagy írtak. A Téka rovatban Sebestyén Mihály Gáll Ernő Naplójáról fogalmazza meg gondolatait, Bodó Márta Dietrich Bonhoeffer könyvét recenzálja, Bányai Éva Ferencz Zsuzsanna Kik és Mik című kötetéről ír. Ackermann György egy, a Látóban tavaly megjelent cikkre reagál, jegyzettel Végh Tamás és Domokos Johanna van jelen a friss számban.
* Az IRODALMI JELEN ebben a hónapban a 95 éves temesvári költőt, Anavi Adámot köszönti, akit Pongrácz P. Mária méltat különleges emberi melegséggel. A romániai magyar líra doyenjének költeményei mellett Ady Endre, Balázs K. Attila, Farkas Wellmann Endre, Fried Némi, Szabó Péter, Varga Melinda versei, Burus János Botond, Kukorelly Endre, Bréda Ferenc prózái olvashatók még az aradi kiadványban. Varga Anikó színibírálatot, Demeter Zsuzsa és Karácsonyi Zsolt könyvrecenziót, Kántor Lajos visszaemlékezést közöl. Berkeszi István Márki Sándorhoz írott egyik 1909-ik évi levelét Kovács Géza teszi közzé, a szám képzőművésze Baranyai Ferenc.
| üldözők és üldözöttek |
Az Európai Parlament szigorúan megintette Romániát, és ez mintha mindenkit meglepett volna. Legfőképpen politikusaink hüledeznek, de ne higgyünk nekik: megjátsszák magukat. Nagyon is jól tudja itt mindenki, nadrágos és harisnyás ember egyaránt, hogy Románia nem három évre, hanem évtizedekre van Európától.
Nem zajlik itt semmiféle komoly, gyökeres, eredményes reform, semmilyen téren. A román "szociáldemokrácia" csak osztogat és fosztogat. Az újgazdag politikai osztály a saját zsebére dolgozik és csakis saját hatalmának átmentésén munkálkodik, hogy tovább fosztogathasson a köz rovására és tovább osztogathasson magának s pereputtyának.
Itt mindent mutyiban próbál a hatalom és holdudvara "elintézni", és vannak, akik azt hiszik, Európából ez nem látszik. Mutyiban módosítanak alkotmányt, mutyiban kormányoznak országot és megyéket, mutyiban toldják-foldják a központi és helyi büdzséket, mutyiban hoznak és felejtenek el törvényeket, még autópályát is suttyomban építenének másra szánt és koldult pénzekből. Mutyiban megkezdték ugyan a csatlakozási tárgyalásokat, mutyiban lezártak pár könnyebb fejezetet, de csak most derül ki: a java és neheze hátravan, az esélyek pedig a nullához közelítenek. Fű alatt elintézték, hogy Európa beletörődjön: a romániai kisebbségi helyzet modellértékű. Magyar kérdés nincs (erről az RMDSZ nevű szocdem szatellitpárt állított ki bizonyítványt), a cigányokkal ugyan vannak még "integrációs" gondok, de a csángók már anyanyelvükön tanulnak és imádkoznak szerte Moldvában.
Az már nyugaton is köztudott, hogy Romániában mértéktelenül terjed a korrupció, nincs független és korrekt igazságszolgáltatás, sérül a sajtószabadság, erőszakos a rendőrség és az EU-tiltás ellenére működik a örökbefogadásnak álcázott nemzetközi gyermekcsempészet. Ennek ellenére a Nastase-kabinetnek mutyiban sikerült megegyeznie számos csatlakozási – főleg gazdasági jellegű – kérdésben az EU tárgyalóival, de mivel szűk pártérdekek mentén, saját klientúráját kiszolgálva tette ezt, az ország egészét nem sikerült közelebb rángatni-cibálni az Unióhoz. Romániát ma is csak földrajzi alapon lehet európai államnak nevezni, elmaradottságában az ázsiai, anatóliai Törökországgal vetekszik.
A Markó-féle magyar párt által nyíltan és suttyomban is támogatott Nastase-kabinet tudatosan alkalmazta a 2007-es csatlakozási esély pszichológiai-tömegkommunikációs trükkjét az elmúlt években, holott 2001-ben még ők maguk is elismerték – igaz, csak mutyiban –, hogy ez inkább vágyálom, mint valós cél. De a nép előtt – pláne választási évben – nem szabad bevallani a kudarcot, azt viszont ki lehetett eddig járni suttyomban, hogy Brüsszel ne vágja szemébe nyíltan a románoknak: ne álmodozzatok, különösen ilyen vezetőkkel az ország élén ne. Eddig tartott a mutyizás. Az EU most megüzente: ha nem pörög fel gyorsan és látványosan a reform, agyő csatlakozás ebben az évtizedben.
A balkáni susmusnál csak a hőzöngés nagyobb. Ebben egymásra licitálnak politikusaink – pártállásra és nemzetiségre való tekintet nélkül. Az RMDSZ-ből például kiveszett mára a minimális hajlam is az önbírálatra, a belső arrogancia szintje sohasem látott magasságokra hágott. A Marosvásárhelyre rendszeresen összetrombitált pártaktíva öngerjesztő melldöngetéssel ágál és hőzöng, és immár nem csupán csak bölcs kopaszok és taláros agyafúrtak mutatják-mondják a miheztartást, hanem tejfölösszájú sehonnai nyikhajok is pulpitushoz férnek, és ott szakmányban, főállásban hazudják a semmit, hintik el a métely magvait, hányják a ganyét jobbra-balra.
Vakulj, magyar!
Dénes László
Nagyban robogott 1989-ben az úgynevezett forradalom... és akkor valakik szinte észrevétlenül egy táblát raktak eléje, melynek segítségével igencsak eltérítették balra, de nagyon! Olyan erős volt ez az irányváltás, hogy azóta is még mindig balra kanyarodunk, és a kanyarnak nem akar semmiért sem az ég egy világon vége szakadni...
Közben a folytonos kanyargásban valahol az úton rég elvesztettünk olyan hasztalan alkatrészeket, mint az értelmiség, a becsületes emberek, a hit, a remény, a jövő. Az út pedig, ahelyett hogy egyre simább lenne, inkább egyre gödrösebb, helyenként már szakadékos. Ugyancsak a szédületes baloldali kanyarokban született meg várva-várt demokráciánk, amely nem is akármilyen, hanem "eredeti". Annyira, de annyira eredeti, hogy aki nem pusztult még bele, az kivándorolt vagy idehaza fejet hajtott. Közben demokráciánk versenykocsija töretlenül száguld előre a tátongó gödrök, a sok szemét között. Salto mortale salto mortalét követ, de mindezt mi már megszoktuk a balkáni, felpattogzott festékréteg alatt.
De nem szabad reményeinket, álmainkat sárba tiporni, feladni: bár belül, a demokrácia-kocsinkban az alkatrészek mind rozsdásak, lopottak, agyonhasználtak (a globalizáció szavaival élve: second-handek), vagy legjobb esetben csak papíron léteznek, de kívül, a világ szeme előtt minden rendben zajlik, úgy csillog-villog eredeti demokráciánk, hogy szinte belevakulunk. A kormányos szerepét betöltő pilótáinkra sem panaszkodhatunk: két erős, jól megtermett kar fogja azt a bizonyos kormánykereket, féltőn vigyázva biztonságunkra, igaz azonban, hogy a bal kar mindig erősebb a jobbnál és hogy a jobboldali defekttel senki sem törődik. A lényeg: eredeti demokráciánk csak száguldjon tovább az újabb és újabb sikerek felé. Most oda jutottunk, hogy annyira, de annyira száguld demokráciánk, hogy szinte észre sem vesszük. Sebességünket csak növelni fogja a 2005-ös sok, apró és kerek nulla levágása.
Az alkatrészek közül a kezdetek kezdetén egyesek idegen nyelven (tehát nem az illető eredeti demokrácia egyedüli, hivatalos versenynyelvén, ami lássuk be, már egymagában is egy nagy vétek) nyikorogtak, hogy sok a gödör, a kelleténél többet fogyaszt a motor, hogy eredeti demokráciánk versenypályájának megszületésénél, valamikor 1918-ban ezeknek az alkatrészeknek ígértek valamit, ami csak ígéret maradt, amint az egy eredeti demokráciához illik. A pilóták azonban nagyon ügyesen jártak el, hisz a fenti alkatrészek közül néhányat megolajoztak, megzsíroztak, kirakatba helyezték a világ kíváncsi szemei elé, úgyhogy manapság amazok nem nyikorognak, hanem tökéletesen beilleszkedtek eredeti demokrácia-modellünkbe, a többi, még mindig gyengén nyikorgó alkatrész egyáltalán nem számít – megeszi majd őket a rozsda, gondolják az illetékes főalkatrészek. Így tökéletes az egyetértés a kormány, a sebességváltó és a motor szerepe körül. Illetve lenne nagy egyetértés, alkatrész-paradicsom, ha nem léteznének azok a bizonyos idegen, gödröt sohasem látott, valódi demokratikus hagyományokkal rendelkező alkatrészek, kik unos-untalan javítani akarnak alkatrészeink minőségén, versenypályánk siralmasnak mondott állapotán, egy közös európai alkatrész-paradicsom kialakulásának reményében. Mondják is ezek az idegenek, hogy eredeti demokráciánk letért, lesodródott közös, európai pályánkról, hogy a többi versenyző jó néhányszor lekörözött már, hogy a sebességváltónk beragadt hátramenetben. Ebből a kinti folytonos zaklatásból kormányosainknak igencsak elegük van, főleg hogy manapság bírják a honi agyonstrapált összalkatrészek szimpátiájának több mint 50 százalékát.
Eredeti demokráciánk győztes útjába, amint azt 22 millió néző is láthatja, semmi, de semmi sem állhat, főleg, hogy a szomszédos pályákon is egyre-másra az eredeti demokráciák győznek. Lássuk be: baloldali alkatrészeink halhatatlanoknak tűnnek. Ki állíthatná meg őket, ki vagy mi boríthatná fel járgányukat? Bármilyen meglepő, a válasz igen egyszerű: saját maguk. A rengeteg, folytonos győzelembe belefáradva, nem fogják győzni örökké bevenni a baloldali kanyarokat és a szakadékszerű gödröket, és előbb-utóbb uralmukat elveszítve eredeti demokrácia-versenyautónk felett az alkatrészek megrothadása miatt is, kisodródnak majd a versenypályáról és belefordulnak az út menti árokba, amely nem más, mint a történelem pöcegödre. Különben is, nincs olyan futam, mely örökké tartana. Mert akárhogy is próbálják az illetékesek elkerülni, de ha csak egyes alkatrészek vannak karbantartva, zsírozva, éltetve a nagy többség kárára, akkor előbb-utóbb a többi alkatrész felmondja a szolgálatot és kész, meg is történt a baleset.
Hadd kérdezzem meg a kedves olvasót: feltette-e a biztonsági övet? Hogy mi?! A biztonsági öv is elrothadt?! Mivel csupán idő kérdése, hogy mikor is fog bekövetkezni az a bizonyos totálkáros ütközés a valósággal, mely sajnos nem ismeri eredeti demokráciánk örökös balkéz-szabály előnyét, nem marad más hátra számomra, mint hogy egy minél kellemesebb balesetet kívánjak önöknek!
Bölönyi Zoltán Edmond
Ötvenöt évvel ezelőtt a szocializmus útjára lépett Romániában ez a két betű sokaknak döntötte el a sorsát. Románul a kötelező (kényszer) lakhely rövidítését jelentette. A kitelepítést. Az elhurcolást. A vagyon- és jogfosztást. Bejegyeztetett e billog a személyi igazolványba is.
Egész vagy már előbb megcsonkított családokat hurcoltak el néhány kilós batyuval, volt, ahol ez csupán kétkilónyi lehetett. Akárcsak mások, öt-hat évvel előbb. Csak ezekre most nem haláltábor, hanem egy másként tervezett, lassú halál várt volna. Vagy, mint utóbb kiderült, az isteni igazságszolgáltatásba vetett hit megtartó erejével átvészelt évek sora. A szerencsésebb családok együtt mehettek, mások – mint említettem – előbb csonkává váltak, s valamely családtagjuk már börtönben vagy a román gulágokon volt. Ment az arisztokrata, a földbirtokos, a gyáros, a kulák, a jómódú iparos és mindenki, aki valamiért útban volt, vagy valamijét megkívánták, esetleg csak mert magyar is volt.
Magam egy véletlennek vagy apám bölcsességének köszönhetően, családommal együtt megúsztam. Apám az öröklött birtokot, eladott családi ékszereink árából, teljesen felszerelte és úgy ajánlotta fel a falunak. Közben tanított a Bolyai-egyetemen. Csak őt vitték el néhány napra, de a falu hozzá ragaszkodó (román) népe kiszabadította a kis-sármási börtönpincéből. Azért még évekig éltünk csengőfrászban, és aludtunk naponta becsomagolt hátizsákkal, zsírozott bakanccsal az előszobában, és velünk Erdély-szerte sok száz, sok ezer család.
A Magyar Népi Szövetség már eljátszotta a számára kijelölt és megengedett szerepet. A magyar érdekképviseleti intézmények halottak voltak. A hangulat nyomasztó és kétségbeejtő volt, de még élt a naiv remény. Majd az amerikaiak! Az ismerősök suttogtak. Telefon még nem nagyon akadt, így a lehallgatástól nem, de a feljelentőktől már félni kellett. Apám névnapjáról, az ott elhangzottakról az őt maga elé rendelő biztonsági tiszt félelmetes hangon és pontossággal, szó szerint számolt be neki, majd utolsó figyelmeztetésben részesítette a professzor elvtársat.
A kitelepítettek közt volt, aki maradhatott régi lakhelye közelében, ha akadt, ki befogadja. De sokan kerültek le a Baragánba, a Hortobágynál jóval mostohább román pusztába. Marosvásárhely a kitelepítéseknek egyik célpontja volt. Ma sem értem, miért. Számos rokonomat látogattuk ott, s vásárhelyi egyetemistaként is voltak még a városban kitelepített rokonaim, kikkel a kapcsolatot tartottam, de ezzel nem dicsekedhettem. Kétéves fizikai munkával járó, etno-osztályharcos exmatrikulálásom után, 1962-ben elvégezvén az egyetemet, még akadtak "déós" rokonok, ismerősök a városban.
Voltak arisztokraták, kik egy putri néhány négyzetméterét osztották meg többedmagukkal, és a csomagokból csináltak emeletes fekvőhelyet. Volt, akiknek alacsony, nedves pince, s volt, akinek padlás jutott tyúklétrával. Ismertem földbirtokost, ki szerencsésen, egy más családtag által még megmentett városi ház dohos, vizes pincéjében tengődött "rokonai alatt", és boldogan, hogy nem kellett messzebb menni. De laktak befogadó falusiaknál, kijelölt befogadóknál, barakkokban, odúkban és viskókban, kapualjakban, tyúk- és disznóólakban, aklokban s még ki tudja, hányféle helyen és hányfelé.
Egy generáció így élte le maradék életét. A távolabbra kerültek, a puhább periódusok áldásos hatását élvezve – ha túlélték a viszontagságokat – évek múltán, lassan szivárogtak vissza egykori vagy újonnan választott lakhelyeikre. Persze nem eredeti lakásaikba, hanem itt is mint kegyelemből befogadottak, kitaszítottak. Esetleg még évekig kellett a rendőrségen jelentkezzenek, ami a kényszerlakhelyeken is többfelé kötelező volt. Eleinte ez is hetenként lett elrendelve, később kéthetente, és így lazult fokozatosan, akárcsak a jelentkezésekkor alkalmazott embertelen hang és bánásmód, a felesleges megalázás és lelki terror megannyi módszere. E tevékenységben sajnos nemcsak a román illetékesek, de magyar kiszolgálóik is jeleskedtek. Olykor azt is mondhatnánk, hogy: sőt.
Valamennyien dolgoztak. Keményen, és amit lehetett. Vécétakarítás, virágárusítás, használati eszközökkel folytatott házalás, csomagcipelés, föld- és mindenfajta mezőgazdasági munka, takarítás, bejárás, házvezetés és (szerencsésebbeknél) nyelvtanítás vagy szellemi négermunka egyaránt szerepelt a lajstromon. A fiatalok gyárakban, egy nagybátyám például kazánkovácsként kereste kenyerét. Többen élmunkások is lettek.
Emlékezetem szerint nem lehettek kétségbeesettek. Volt, aki egyenesen kastélyából kitéve ment el vécétakarítónak. A hokedlin üldögélve Shakespeare-t olvasott. Amennyire lehetett, megőrizték régi életük néhány értékét. Templomba jártak, olvastak, bridzseztek, társasági életet éltek, ha rongyokban is. Látogatták és a semmiből is támogatták egymást. Gyermekeik kirekesztettségét is igyekeztek megoldani, áthidalni, a szükséget erénnyé kovácsolni. A gyermekek nevelésében nem kapott szerepet a múlt feletti siránkozás.
Magatartásuk példamutató volt.
Örökké eszembe jut ennek ellentéteként az a néhány kiemelt kolhozelnök, ki rövid uralkodását elveszítvén mind összeroppant. Idegileg, erkölcsileg. Ittak, züllöttek, jó esetben csak betegeskedtek. Hányat kellett orvosként végigkísérnem a leszázalékolás útján. Két-, három-, négyéves nyúlfarknyi történelmük már elválasztotta őket attól a munkától, amit az azt esetleg évszázadok óta – nemzedékeken át – nem ismerők zokszó nélkül kezdtek el, akár kitelepítésük másnapján.
Az erkölcsi tanulság nem elhanyagolható.
Külön fejezetet érdemelne az, ahogy a kitelepítéseket az irigység, az érdek s nem ritkán a gyűlölet, illetve mindenkor az etnikai tisztogatás feladata befolyásolták.
55 év telt el, és azoknak az éveknek a hangulata nem ment feledésbe. Személyiségembe maródott. Nem gyűlölet, nem is félelem, de valami szorongás, valamiféle mélyen rejlő, belénk nevelt rejtett, félszeg és fals bűntudat máig megmaradt.
Ma is harcolnunk kell levetkőzéséért. Ha ez nem sikerül, tovább szolgáljuk egykori sanyargatóinkat és utódaikat. Saját otthonainkban fogunk kényszerlakhelyként élni. Saját hazánk válik a D. O. részévé. Mert nem volt ez másként az anyaországban sem. Nem csak az anyanyelvvel terhelt osztály-hovatartozás tehetett üldözendő kisebbséggé a szocializmust építő virágzó Kelet-Európában. Az üldözők és üldözöttek itt is, ott is szinte ugyanazok voltak. A módszerek nemkülönben. És a szereplők utóélete is hasonlatossá vált.
Az üldöztetést túlélők jó, ha emlékeznek. És mesélnek. Az egykori üldözők és jogutódaik erkölcsi kötelességgé tennék a feledést.
Szász István Tas
| nyugatról keletre |
Nagyváradon 51-en neveztek be, a legidősebb felolvasó 71 éves, a legifjabb 13 éves volt. Az akciót itt a Hét Vár Ifjúsági Mozgalom és a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete rendezte meg.
A váradi szervezők közleményben fogalmazták meg a rendkívüli felolvasás célját. Az egynapos rendezvény figyelemfelkeltés: ideje, hogy végre semmissé nyilvánítsák Wass Albert halálos ítéletét, s rehabilitálják az írót. "A koholt vádak alapján koncepciós perbe fogott Wass Albert nevét, tisztességét, becsületét is sárba tiporta a kommunista erőszak. Az író elleni vád, miszerint az 1940-es bécsi döntés után az Erdélybe bevonuló magyar honvédek erőszakos cselekményeit románok és zsidók ellen személyesen is befolyásolta, teljes mértékben rágalom, hiszen ő maga ezen események idején és helyszínén ott sem volt. A halálos ítélet meghozatala után nem térhetett vissza Erdélybe, hiszen birtokai elkobzása után az élete is veszélybe került volna. Később veszélybe is került, mert a Ceauºescu-diktatúra kiszolgálói kétszer is megpróbálták kioltani az író életét. Tették ezt azért, mert az emigrációban is keményen bírálta a diktatúrát, az erdélyi magyarság eltüntetésére irányuló román politikát" – olvasható a kommünikében. A felolvasó-maraton fontos célja továbbá: elérni, hogy az író életműve elnyerje irodalmi értékének méltó helyét a romániai magyar közoktatásban.
A váradi irodalmi nap előtt és a találkozó idején folyamatosan iratkoztak fel a lajstromra mindazok, akik szeretik Wass novelláit, regényeit. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban öttagú hitelesítő bizottság ellenőrizte, megfelelőek-e a körülmények az olvasáshoz. A megnyitón Varga Vilmos színművész Wass Albert-verseket mondott, majd Tőkés László köszöntötte az egybegyűlteket, és megkezdte a felolvasást. A szervezők pontosan feltüntették a listán, ki hány órakor olvas fel. Mindenik részvevő kapott egy oklevelet a következő mottóval: "Amelyik nép nem tud összefogni a rontás ellen, ne hivatkozzék se balsorsra, se turáni átokra." A legidősebb felolvasó a 71 éves Kurucz Erzsébet, a legifjabb a 13 esztendős Kristófi László Dávid volt. A legényke három alkalommal is vállalt felolvasást: péntek délután, majd még aznap este és szombaton. Amint megjegyezte: tetszett neki a rendezvény. Nemrégiben mondákat olvasott Wass Alberttől, ezért is kerekedett kedve a nyilvánosság előtti "szerepléshez". Akadt olyan is, aki négy különböző időpontban olvasott fel. A szervezők közül Gali Boglárka és Barta Béla huszonnégy órán keresztül "állta a sarat". Elmondásuk szerint éjjel 2-3 óra körül volt a legnehezebb talpon maradni, ám "egy liter" kávé felhörpintése után tovább bírták a gyűrődést, s végezték a szervezői teendőket, az éjszakai felolvasás irányítását, az időmérést, miegyebet.
A felolvasók nevét és aláírását tartalmazó jegyzéket, a dokumentációs anyagot, azaz a maratoni napon készült fotográfiákat és videóanyagot elküldik a debreceni Kárpátok Népe Alapítványhoz. A cívis városbeliek az összes helyszínről összegyűjtött anyagot elküldik Nagy-Britanniába, a Guinness-rekordokkal foglalkozó intézményhez.
Váradon békésen, csöndesen telt az irodalmi nap. Székelyudvarhelyen szervezési okok miatt elmaradt a felolvasás. A Prima Televízió híradójában megjelent egy olyan hír, miszerint Kolozsvárott rendőrségi eljárás indult az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nevű szervezet ellen. Soós Sándor, az ifjúsági szervezet elnöke kérdésünkre elmondta: nincs tudomásuk a feljelentésről. Marosvásárhelyen sem tiltották be a rendezvényt. Annyi történt, hogy az akciót könyvekkel támogató Mentor Kiadó köztereken is ki akart tenni falragaszokat, ám az ottani polgármesteri hivatal ezt nem engedélyezte. Ezt a hírt fújta fel a marosvásárhelyi sajtó. Soós hozzáfűzte: "Az irodalmi nap kulturális rendezvény volt. S kulturális rendezvényt betiltani abszurditás lett volna." Az EMI elnöke arról is tájékoztatott: Marosvásárhelyen 96-an, Kolozsváron 70-en olvastak fel. A kincses városban egy 78 éves hölgy volt a legidősebb, s egy 10 éves gyermek a legfiatalabb felolvasó. Minden bizonnyal egy hónap múlva lesz eredményhirdetés: Guinness-rekord lett-e a hét országra, két kontinensre kiterjedő felolvasó-maraton. A szervezők bizakodnak: valószínűleg bekerül a különleges irodalmi nap a Rekordok Nagykönyvébe.
Tóth Hajnal
Képesek vagyunk egyként cselekedni, ha becsületünket vagy értékeinket látjuk végveszélyben forogni. Felemelő volt ennek tanúja lenni a megszállás intő jelképévé változtatott Kolozsvárott. A kincses város egy teljes napra újra Erdély fővárosává változott a Református Teológiai Főiskola Bethlen-termében, ahol az egyenként tizenöt perces felolvasásra odasereglett összesen mintegy százötven, az összes korosztályt képviselő magyar megmutatta magát, és emlékezett, egészen úgy, ahogy a rendezvényt megnyitó Vekov Károly RMDSZ-es parlamenti képviselő, a Nemzetépítő Platform elnöke Wass Albertre életének második felét összefoglalta: "kivert kutyaként, de egyenes gerinccel".
B. Zs.
A Wass Albert műveiből tartott felolvasó napnak legalább kettős célja volt, fogalmazták meg az egykori Székelyvásárhelyen, de amint később megtudtuk: még több is, csak azok nem közölhetőek bármilyen sajtóban.
– A célok egyike bekerülni a Guinness-rekordok könyvébe, a másik a "bemutatkozás", a névszerzés kicsiny tájainkon – meséli kissé gyanakodva Fekete István. – A nemesebb cél nem mindenhol közölhető, a Wass Albert nevének politikai dogmáktól való "megtisztítása". Az alapötlet a Kárpátok Népe Egyesülettől származik, melyet aztán mi is, itt Belső-Erdélyben felkaroltunk. A maratoni olvasás azonos időben Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen történt. Majd egy hónapja, amióta a szervezésbe fogtunk, a hivatalos szervek részéről csak akadályokba ütköztünk. Errefelé például nem tehettünk ki plakátokat, mert a város román polgármestere, Dorin Florea szerint kötelező minden idegen nyelvű plakát mellé a román fordítást is ugyanolyan méretben és színben kifüggeszteni. A helyi írott és elektronikus média segítségével – köszönet érte – sikerült mégis megszervezni az eseményt. Az egyik megyei román napilapban durva hangú, ultranacionalista cikk jelent meg a hírhedt Lazar Ladariu tollából, az exképviselő a szerencsétlen sorsú, jó lelkű, egykori földbirtokosként is kifogástalan magatartású, szülőföldjéről elüldözött magyar írót romángyűlölő, gyilkos, háborús bűnös elemnek próbálta beállítani. Bár ettől a sajtótámadástól kissé megijedtünk – a magyarellenes uszításról és következményeiről rossz emlékeik vannak a vásárhelyieknek –, mégis örömünkre szolgál, hogy sikerült összehoznunk kilencvenhat önkéntes felolvasót, akik a rendelkezésünkre álló 1440 perc alatt tizenöt perces váltásokban olvastak fel. Közöttük a legfiatalabb mindössze nyolcéves volt, sok közöttük az idősebb, változatos foglalkozású irodalomkedvelő.
– Kivédeni az alaptalan támadásokat hogyan tudták?
– Megkerestük Frunda György szenátort, aki meglepetésünkre segített, kijelentve, hogy mindkét hozzáállás, mind a polgármesteré, mind a sajtóé alaptalan, álságos.
Egy innen származó család már Kanadában született unokája is jelen volt a felügyelő bizottságban, Makkai Gergely képviselő, Fodor Imre alpolgármester, Nagy Pál irodalomkritikus és Káli Király István író, könyvkiadó mellett. ők háromóránként váltották egymást a felolvasók körében, a késő éjjeli órák a inkább "száraz" kultúrára éhes huszonéveseké voltak, a hajnali órák újra a negyveneseké, ötveneseké. Még a Diakóniai Központban élő néhány nyugdíjas is átballagott szobáinak csöndjéből a folyosó túlsó végén levő Bocskai-terembe, és némelykor könnybe lábadt szemmel hallgatták a veretes, ízes nyelvű wassi textust. Az órák gyorsan teltek – lankadó figyelem, fáradság ide vagy oda. A huszonnegyedik óra előtt néhány perccel feszültebbé vált a mintegy 75–80 részvevő között a hangulat. Az utolsó másodperc letelte után még hosszan csengtek a levegőben Wass Albert szavai, de a pontos számítógépes időjelző Stop! jelzése után a megemlékező felolvasó-maratonnak vége szakadt.
– Gyorsan eltelt a 24 óra?
– Büszkén kijelenthetem, hogy a tervezetten felül, összesen 760 oldalt olvastak fel a részvevők – mondta fáradtan, de csillogó szemmel az alig huszonöt éves Fekete István.
Idézzük az irodalomtörténész Nagy Pál záró szavait: "Wass Albert egyetlen bűne az, hogy ő a magyarul gondolkodók-érzők körében az egyik legolvasottabb író. Csakis a közös alapokon álló szabadság és biztonságpolitika hozhatja meg a Duna menti, Kárpátok-medencei népek között a békét és fejlődést. Az író régen tudta és megírta, hogy a nacionalista versengés, különösen ebben a régióban, az egyik nép uralmát csak a másik rovására biztosíthatja, de az elnyomás csak viszályt szülhet."
Kovács D. István
Az amerikai helyszínek is köthetők Magyarországhoz – hiszen "e kontinens Imre hercegünkről kapta a nevét" – magyarázza Mátyás Szabolcs rendező. – Szent István fiának, Imre hercegnek ugyanis 1086-os szentté avatása után a neve oly divatossá vált a középkori Európában, hogy a spanyol Amerigo Vespucci (Amerigo az Imre spanyol változata) is az ő nevét viselte – hangzott el a debreceni megnyitón, mely a Kereszténydemokrata Néppárt székházában zajlott a Kárpátok Népe Alapítvány és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében.
– Célja, hogy Wass Albert szépirodalmi értékét elismerjék, és az, hogy ne tekintsenek rá háborús bűnösként – magyarázza Szabó Bálint szervező. – Eredetileg 2-3 helyszínre terveztünk 72 órás felolvasást, de mivel több más város is jelezte, hogy szeretne bekapcsolódni, ezért 24 órára csökkentettük a felolvasás idejét, s így is túl kevés idő jutott a szervezésre. Prominens sportolókat hívtunk meg, a hitelesítő bizottságban pedig Molnos Angéla nyelvész egy kétszeres Guinness rekord-döntő, Vincze Piroska, a gróf Wass Albert Társaság vezetője és Lőrincz László ügyvéd elnökölt. Szeretnénk utcát elnevezni Debrecenben Wass Albertről – akár Debrecen-Pallagon –, ahol a mezőgazdasági akadémiára járt – vagy valamely új lakónegyedben. A Kárpátok Népe Alapítvány pedig nyárra azt tervezi, hogy 13 almafát ültet Kommandón.
– Nagyon örülök, hogy a fiatalság szereti Wass Albertet és kíváncsi az igaz történelemre – mert az iskolában még mindig nem volt ilyen téren rendszerváltás – magyarázza Vincze Piroska nyugalmazott orvosnő. – A történelmet az isten irányítja, hiába néz úgy ki, hogy az emberek. Wass Albert által nemcsak a reális történelmet ismerjük meg, hanem olyan ősi erényeket is, mint a becsületesség, munkaszeretet, igazságkeresés udvariasság és türelem – amelyet az itt lévő fiatalokon is látni. Egyébként a felolvasás ötlete Debrecenben született, amikor 2003. október 23-án Melocco Miklósnak A szabadságharc tündöklő idején nyílt rózsa című szobrát avatták a Debreceni Egyetem előtt. Ekkor kért fel Mátyás Szabolcs és Szabó Bálint, hogy részvételemmel támogassam e kezdeményezést.
– Tanácsokat adtam, hogyan kell egy Guinness-rekordkísérletet lebonyolítani. A pontos jegyzőkönyv és dokumentáció, valamint a hozzáértő bizottság az előfeltétel. A felolvasók aláírásukkal hitelesítik, hogy felolvasásukkal kitöltötték a személyenkénti negyedórás időt – nyilatkozza Horváth Attila, aki a történelem–földrajz szakos tanári diploma megszerzése után most területfejlesztő geográfusnak tanul. 2001-ben egykezes fekvőtámasz kategóriában Guinness-rekordot döntött – egy perc alatt 100 fekvőtámasszal. A korábbi kanadai rekordtartóra négy fekvőtámasszal vert rá. 2002-ben guggolás kategóriában döntötte meg egy hongkongi sportolónak a teljesítményét, mintegy 150 guggolással előzve meg őt. Horváth Attila teljesítménye egy óra alatt 4656 guggolás volt.
A KDNP székházában barátságos légkörben zajlott a felolvasás. A fiatalok között egy-egy idősebb is előfordult. A rendezvényt a sajtóban meghirdették, sokan jöttek tehát a városból a felhívásra. A sajtó este kiszállt. A felolvasókról folyamatosan film készült. Három művet ismertettek: a Valaki tévedett novelláskötetet, a Tizenhárom almafa és az Adjátok vissza a hegyeimet! című regényeket.
Este kilenc tájban két kétméteresnél magasabb fiatalember hagyta el a KDNP-székházat, kezükben oklevél: "Részt vett a Wass Albert tiszteletére rendezett Guinness-rekord kísérletben, folyamatos felolvasás kategóriában". A két fiatalember kosaras élsportoló. Fejük a McDonald’s magas ablakai fölött jár abban a debreceni Arany János utcában, ahol még alig tizenöt éve a szovjet nagykövetség épülete komorlott.
Azóta – Wass Alberttel szólva – "bizony eltelt az idő".
Balázs Ildikó
| belügyeink |
Aligha meglepő, hogy a parlament a választások előtt néhány hónappal változtat a "játékszabályokon" – vélte Tulit, aki a Hargita megyei kormánymegbízott és pártvezető állításait is kénytelen volt cáfolni (a prefektus szerint Romániában nem akad olyan bíróság, mely vállalná az MPSZ bejegyzését). Hiszen az MPSZ már rég bejegyzett jogi személy, e nélkül aligha állhatott volna a politikai porondra. Márpedig megtette, ráadásul komolyan készül arra, hogy a még korántsem végleges választási törvényben készülő, a kisebbségi szervezeteket érintő "megszorításoknak" is eleget tegyen. Az MPSZ alelnöke további gátló tényezőnek nevezte azt, hogy a parlament a beígért határidőket sem tartja be, a tervezet elfogadtatása tovább húzódik.
Tulit ugyanakkor nem erősítette meg azokat a híreket, melyek szerint a szövetség már elindította volna az aláírási íveket. Az előkészületekről már egyeztettek a különböző vidéki polgári csoportokkal, mi több, elkészült egy vázlata a cselekvési tervnek, ám addig, amíg a törvényhozók sem tudják biztosan, hogy 25 ezres taglétszámot vagy éppen pártoló tagot, esetleg támogatót kérnek, nem célszerű a munkát elkezdeni – érvelt Tulit és "érdekességként" a parlamenti szakbizottságban elfogadott hetes paragrafust ismertette, amelyben előbb a tagok névsoráról van szó (lista membrilor), majd támogatókról (sustinatori). Ezek ugyan részletkérdéseknek számíthatnak, de egy most szerveződő szövetség életében nem kis erőfeszítést igényelnek. Ugyanakkor az MPSZ vezetői továbbra is fenntartják azon véleményüket, hogy a módosítás tartalmában is antidemokratikus, sőt alkotmányos aggályok is felmerülnek.
A polgári erők bíznak az aláírásgyűjtés sikerében, Háromszéken a legalább 8000 támogató (tag?) listázásában nem kételkednek, az előkészületek előrehaladott stádiumban vannak. Ilyen hírek érkeztek Gyergyóból és Marosszékről is. Már jelentkeznek az önkéntesek, a gyűjtést településről településre, utcáról utcára járva végzik majd el.
A sepsiszentgyörgyi MPSZ-nek egyébként márciustól új címe és székháza lesz, a Székely Mikó Alapítványnak tett zárt borítékos ajánlata révén elnyerte annak az épületnek a bérleti jogát, amelyet néhai Könczey László ügyvéd hagyott a Mikóra, s a bérleti díj öt diák ösztöndíját fedezi majd.
(Csáky)
Lemondott RMDSZ-tagságáról a csíkszeredai helyi tanács két tagja, dr. Szabó Soós Klára és Szikszay László. Döntésüket mindketten azzal indokolták, hogy a helyi RMDSZ nem támogatta őket munkájukban kellőképpen. A két tanácsos döntését az RMDSZ Városi Küldöttek Tanácsának múlt heti rendes ülésén jelentette be.
Szikszay nyilatkozatában kifejtette, hogy az RMDSZ "már csak romániai, olykor esetleg magyar is, de már aligha demokrata és egyáltalán nem szövetség". Nehezményezte, hogy bár a városi RMDSZ azt ígérte, hogy a szakbizottságokon keresztül támogatja és folyamatosan segíti az önkormányzati képviselők tevékenységét, ehhez képest nem tud olyan tanácsi vagy bizottsági ülésről, amelyen részt vettek volna az RMDSZ városi vezetői. Kiemelte, sohasem élvezhették a helyi RMDSZ támogatását, hiszen a szövetség nem lépett fel, amikor a képviselő-testület két helyi iskola összevonása ellen emelte fel hangját, a Csíkszeredában sokakat rettegésben tartó cselekedetek kivizsgálásáért sem léptek semmit és nem védték meg a többször is bántalmazott kollégát, Szondy Zoltán tanácsost.
Szabó Soós szintén azt nehezményezte, hogy a helyi RMDSZ nem támogatta kellőképpen az önkormányzat munkáját, de lemondásának kimondottan politikai okai is vannak. "Nem tudom hitelesíteni azt a szervezetet személyemmel, amelynek országos csúcsvezetősége 14 év után is azt próbálja belénk sulykolni, hogy még nem jött el az autonómia ideje. A pártvezetők eltávolodottak a tagságtól, a meghirdetett programtól" – jelentette ki.
Szabó Soós Klára a Magyar Polgári Szövetség csíki elnöke, míg Szikszay László az MPSZ tagja.
SZKT–SZET közös ülés Marosvásárhelyen
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának és Szövetségi Egyeztető Tanácsának együttes ülésére került sor az elmúlt hét végén Marosvásárhelyen. A jelenlét ezúttal is hiányos volt, a névsorolvasáskor derült ki, alig-alig jött össze a határozatképességhez szükséges létszám. Első napirendi pontként Markó Béla olvasta fel politikai beszámolóját, amelyet a hozzászólások hosszú sora követett. Az RMDSZ elnöke a szerveződő ellenzékkel kapcsolatosan – az utóbbi hónapok acsarkodó megnyilvánulásaitól eltérően – ezúttal békülékenyebb hangnemet ütött meg. Választások éve című beszédében szokásához híven újfent a romániai magyarság politikai egységének mindenekfölöttiségét hangsúlyozta, mely egység szerinte csak és kizárólag a "nyitott, befogadó, demokratikus RMDSZ-en" belül képzelhető el. "Leülünk, tárgyalunk, egyeztetünk, konzultálunk természetesen, de csak az egységes RMDSZ-en belül" – hangsúlyozta Markó, majd hozzáfűzte, "egy adott pillanatban kinek-kinek döntenie kell": az RMDSZ-en kívül vagy belül próbál elképzeléseinek érvényt szerezni. A nyílt, személyre szóló támadások sem maradtak el, mind Szász Jenőnek, mind Szilágyi Zsoltnak kijutott az elnöki dörgedelemből, előbbit az erdélyi magyar politikai pluralizmus megteremtése érdekében tett lépéseiért, utóbbit az autonómiakoncepcióknak a román politikai köztudatba történt bevetése miatt bírálta.
A hozzászólók többsége egyetértett az elnöki beszámolóban megfogalmazottakkal, de voltak olyanok is, akik Markó viszonylagos engedékenységével ellentétben határozottabb fellépést követeltek az "egységbontókkal" szemben. Frunda György például, aki az elnökségi asztalnál szemlátomást unatkozott, a napi sajtót böngészte, miközben mintha csak úgy mellékesen tenné, az ülést is vezette, "az RMDSZ ellen indulók" azonnali kizárását kérte, Kelemen Hunor a Krónikát vádolta meg, amiért szerinte szerkesztőinek erdélyi körútját az ellenzék kampánycéljainak szolgálatába állította. De megjelent és felszólalt Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök is, aki bizonyára a reformátusok által elnyert, de az RMDSZ-közreműködéssel a magyar balliberális kormány által a maga egyházához átirányított pályázati támogatás ellentételezéseként amolyan tiszteletköröket futott Markóék előtt, sőt, hűségnyilatkozatként értelmezhető kijelentést is tett, miszerint nem támogatja az egyébiránt katolikus vallású Szilágyi Zsolt nagyváradi polgármester-jelöltségét (aki a Magyar Polgári Egyesület támogatásával szállna versenybe), holott az RMDSZ még meg sem nevezte saját jelöltjét.
Sz. L.
"Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését" – hangzott 1848-ban, a márciusi ifjak forradalmi kiáltványának a legelső pontjában. A sors buta iróniája folytán a szabadságnak ez az elemi követelménye ma is változatlanul időszerű. Nemcsak a román újságíróknak a sajtószabadság hatalmi eszközökkel való korlátozása elleni tiltakozása, hanem a magyar média egy részében közvetett cenzúrát jelentő sajtómanipuláció visszautasítása is éppen annyira jogosult.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2004. február 9-i vezetőségi ülésén elkészült a programja nemzeti ünnepünknek, Március 15-e idei megünneplésének. Feltételezhető módon titkosszolgálati úton ennek híre idő előtt kiszivárgott. Egyházkerületünk február 16-án, hétfőn nyilatkozatot juttatott el a Bihari Naplóhoz, és ígéretet nyert arra nézve, hogy a tájékoztatás a február 17-i, keddi lapszámban megjelenik. Ezzel szemben ünnepi programtájékoztatásunk kimaradt a keddi lapból. Helyette viszont bőséges tájékoztatás látott napvilágot az RMDSZ országos csúcsrendezvényéről, melyre "úttörő módon" idén nem Székelyföldön, hanem Nagyváradon kerül sor. Egyházkerületünk panaszát követően végül is a február 18-i, szerdai lapszámban, elrejtett helyen a mi rövidített tájékoztatásunk is megjelent.
A Március 15-i RMDSZ-ünnepséget bejelentő sajtótájékoztató nem hagyott kétséget afelől, hogy a pártszervezet választási kampánycélokra kívánja felhasználni magyarságunk legszentebb ünnepét. Nyilvánvaló, hogy a hitelét, tagságát és szavazóbázisát vesztett, a saját programját megtagadó és a nacionalista-utódkommunista román kormányzó párt oldalán felsorakozó országos és bihari RMDSZ nemzetidegen politikájának nemzeti legitimációját kívánja megszerezni az ezernyi kokárdával, a lovas huszárok és a fúvószenekar felvonultatásával. Kétes eredetű kampánypénzeiből még arra is futja, hogy a mintegy harmincmillió lejében álló operett-előadására a váradi körzeti RMDSZ-pártirodák közvetítésével, ingyenes meghívókkal csalogassa be a pártalapon megszűrt közönséget. Legutóbb a szintén több tízmillió lejébe kerülő debreceni operettgálát használta fel a csúfosan leszerepelt alkotmánymódosító referendum kampánycéljaira. Azelőtt viszont Lagzi Lajcsira jutott bőségesen a Párt kasszájából.
Joggal vetődik fel tehát a kérdés: milyen forrásból származik az RMDSZ számolatlan kampánypénze, társadalmunk és magyarságunk jelenlegi nyomorúságában? Netalán a magyar és a román adófizetők adólejeiből és adóforintjaiból?
Egyházkerületünk valamennyi jóérzésű híve nevében és nemzetünk becsapni akart polgáraival együtt tiltakozik a hatalommal cinkos hivatalos RMDSZ-vezetőség választási manipulációi ellen.
Határozottan elítéljük a szervezet megyei vezető köreinek a sajtóban tapasztalt manipulációs törekvéseit is, melyek ez esetben nemzeti ünnepünk méltóságán ejtenek csorbát.
Egyházkerületünk azt is visszautasítja, hogy egyházunk belső életébe beavatkozva, a Bihar megyei RMDSZ református gyülekezeteinkkel, illetve lelkipásztorainkkal körlevelezzék.
Az ellen is tiltakozunk, hogy másfél évtizeddel a kommunista rezsim bukása után a magyar színekben tetszelgő totalitárius párthatalom ismét ki akarja sajátítani nemzeti ünnepeinket.
Az ünneplés szabadsága 1989 ajándéka. Szabadságunk kivívásának 15. évfordulóján és Európa tavaszának közelgő emlékünnepén hitet teszünk a szabadság, az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc eseményei mellett.
Nagyvárad polgárait – felekezeti különbség nélkül – arra hívjuk fel, hogy tartsák magukat távol a választási pártpropagandától, és a csatában elesett Petőfi Sándor, valamint a vértanúhalált halt Szacsvay Imre oldalán, nemzeti érdekeink iránti hűséggel: ünnepeljenek méltósággal és szabadon.
"Legyen béke, szabadság és egyetértés" – ezt kívánjuk a márciusi ifjakkal.
Nagyvárad, 2004. február 19.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Elnöksége
* A SZÉKELY NEMZETI TANÁCS ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYE: A Duna Televízió 2004. február 15-én 16.30 órakor elhangzott híradójában arról tájékoztatott, s e hírt 18 órakor megismételte, hogy "a Székely Nemzeti Tanács elhatározta: jelölteket állít az RMDSZ-szel szemben" a helyhatósági választásokon. A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága több alkalommal kijelentette, hogy az SZNT nem állít jelölteket a helyhatósági választásokon. Az SZNT a székelyföldi autonómiatörekvések kinyilvánításában, képviseletében illetékes, és nem igényel jogi személyiséget, tehát nem is vehet részt a választásokon! Felkérjük a Duna TV illetékeseit, nyilvánosan helyesbítsék a hírműsorukban sugárzott félrevezető és zavart keltő hírt. l Sepsiszentgyörgy, 2004. február 16.
* Bár az ERDÉLYI MAGYAR TELEVÍZIÓ törvényi hátteréül szánt alapítvány bejegyeztetését elindították Romániában, egyelőre nem lehet tudni, milyen pénzügyi forrásból indulhat el az erdélyi magyaroknak szóló csatorna – írta a Világgazdaság című napilap. Medgyessy Péter miniszterelnök tavaly novemberi ígérete szerint a nyártól sugározhatna az EMTV. Az idézett lap viszont úgy tudja, nem tisztázott, hogy milyen pénzügyi forrásból állítható fel a műsorsugárzó, és tovább nehezíti a csatorna elindulását és működtetését az is, hogy még nem tudni, miképpen érintik a magyarországi költségvetési megszorítások a kisebbségeket támogató alapítványokat. Az erdélyi magyar civil és egyházi szféra amiatt aggódik, hogy az új adóállomás anyagi támogatása a Duna Televízió költségvetésének rovására történhet, emellett pedig a csatorna az RMDSZ pártérdekeit fogja szolgálni.
| pillantás a múltba |
* Barabás Béla a magyar kormányt hibáztatja az aradi szobor lebontásáért. Örök embergyűlölő tömeg hullámzik az aradi Szabadság téren, hol ma reggel megkezdték a tizenhárom vértanú szobor lebontását. A hatóságok minden lehetőt elkövetnek, hogy a lebontás feltűnés nélkül történjen meg, és a szomorú aktus színhelyén katonai őrszem tartotta távol a meghökkent járókelőket.
Most már lebontják. Hát mégis elviszik a szobrokat. Arra sem tudok nézni – mondja valaki. Hát ezt is megértük...
Barabás Béla dr., volt országgyűlési képviselő ez alkalommal kijelentette: A magyar kormány sajnos elhanyagolta ezt a kérdést, vagyis nem nézte azzal a kötelességtudattal, melyet ez az ügy megérdemelt volna, és az emlékművet a tűzoltólaktanya udvarán felépítendő deszkaketrecben helyezik el. (1925. július 5.)
* Lebontás közben megsérült az aradi Szabadság-szobor. Az aradi sajtó agyonhallgatta, hogy a Szabadság-szobor néhány mellékalakja lebontás közben erősen megrongálódott, és megállapítható, hogy a lebontás nem történt meg kellő gonddal és műértéssel.
Egyidejűleg megkezdődött Erdélyben az egyéb magyar vonatkozású emlékművek leépítése is. A román külügyminiszter felfogása az, hogy ezek az emlékek az egykori Magyarország politikai eszméit ábrázolják mint a múlt emlékei, és nem egyeztethetők össze a román nemzeti ideállal. (1925. július 18.)
* Románia csak ellenértékért hajlandó átadni Magyarországnak a ledöntött erdélyi szobrokat. A román hatóságok, mint ismeretes, egy csomó emlékművet lebontottak: Aradon így a tizenhárom vértanú szobrát, a segesvári Petőfi-szobrot és egyéb emlékművek közül a millenniumi oszlopot is.
Eddig a román kormány a békeszerződés értelmében átadta Magyarországnak az eltávolított emlékműveket. Most azonban elhatározta, hogy ezeket a szobrokat csak akkor adják ki, ha cserébe kiszolgáltatja Romániának az ott őrzött román vonatkozású műkincseket. Homan Bálint, a Nemzeti Múzeum igazgatója kijelentette, hogy a budapesti Nemzeti Múzeumban egyetlen román vonatkozású ereklye vagy műkincs sincsen, így a Nemzeti Múzeum semmit sem tud kiszolgáltatni. Ezért a magyar kormány erélyesen visszautasít minden román követelést. (1926. január 13.)
* Eltűnnek a magyar szobrok és emlékművek... S amíg ilyen tűzzel-vassal folyik a gyors romanizálás munkája, azalatt természetesen a keserű sérelmek egyre halmozódtak. Így nem kerülték el sorsukat Erdély magyar szobrai és emlékművei. Íme, egy rövid kimutatás a pusztításokról.
1. Aradon: a Kossuth Lajos-szobor mellékalakjait hat tüzérkocsihoz kötve rántották le, majd az egész szobrot összetörték. Ugyancsak itt megcsonkították Csiki Gergely szobrát, Zala György remeke, a Vértanú-szobor pedig a városi lovarda raktárában található.
2. Nagyszalontán: Kossuth Lajos életnagyságú szobrának nyakához kötelet erősítettek és lovakkal lerántották.
3. Nagyváradon: Szigligeti Ede és Szent László szobrait rejtekhelyre szállították.
4. Zsombolyán: Kossuth Lajos szobrát dinamittal felrobbantották.
5. Nagyszentmiklóson: Révai Miklós mellszobrát leszerelték s helyette Eminescu költő szobrát helyezték.
6. Karánsebesen: Erzsébet királyné szobrát megcsonkították, pedig milyen nagy volt a Habsburgokkal való barátság. A következő helységekben is tűnnek el a szobrok: Kolozsváron, ahol az Erzsébet-szobor fejét leütötték, Marosvásárhelyen a szobor fejét egy nyirkos pincében helyezték el, Temesváron a hadapródiskola udvaráról vitték el a szobrot, eltávolították még Ferencz József szobrát is.
7. Buziásfürdőn: A Trefort-szobor tűnt el.
8. Déván: A vértanúhalált halt első unitárius püspöknek, Dávid Ferencnek szobrát ledöntötték és darabokra törték.
9. Szinérváralján: Kossuth Lajos szobrát megcsonkították.
10. Boksabányán: A honvédemléket megrongálták, a főalakok fejét letörték.
11. Nagykárolyban: A hat méter magas Kossuth-szobrot pusztították el. Hurkot kötöttek nyakába és lovakkal lerántották.
12. Szatmáron: Elpusztították a 22 láb magas Kölcsey-szobrot és a humanista Kiss Gedeon szobrát.
13. Kolozsváron: A fából faragott Kárpátok őrét a katonák széjjeldarabolták. Egyedül Mátyás király szobrának kegyelmeztek meg azzal, hogy Mátyás román származású volt, aki csak kalandos diplomáciával akadályozta meg, hogy Erdélyt Romániához csatolják.
14. Nagyenyeden: A labancok ellen harcoló tíz nagyenyedi diák emlékoszlopát megcsonkították.
15. Marosvásárhelyen: Kossuth Lajos, Bem apó, II. Rákóczi Ferenc és a Szabadság-szobrot ledöntötték. A kultúrpalota remek mozaikjait, magyar tárgyuk miatt, kikaparták. A 48-as hazafiak emlékét megcsonkították.
16. Nyárádszeredán: A Bocskai-szobrot döntötték le.
17. A fehéregyházi csatatér honvédemlékét megcsonkították, mely alatt Petőfi Sándorral együtt 150 honvéd alussza örök álmát.
18. Sepsiszentgyörgyön: A honvédemlékeket lebontották, Gábor Áron szobrát megcsonkították.
19. Nagyszebenben: A Bem-szobrot eltávolították, a Petőfi-reliefet megrongálták.
20. Baróton: A szabadságharc emlékoszlopát megcsonkították.
21. Madéfalván: A székely emlékoszlopot megcsonkították.
22. Székelyudvarhelyen: A Vasszékely-szobrot elpusztították.
...És így lehetne tovább folytatni a rombolásokat. (1930. augusztus 15.)
* Szilágysomlyón a Hősök emlékoszlopáról lerombolták a turulmadarat. A szilágysomlyói hősök emlékművén egy turulmadár van. Ezt a szobordíszt tegnap éjszaka ismeretlen tettesek a szoborral lerombolták. A helységben csak este tízig van villany, és a tettesek bevárták, míg a villanyt eloltják és a sötétben léptek fel a szobor ellen. Reggelre a megcsonkított szobron ott lengett a román lobogó. (1933. július 28.)
* Ismeretlen tettesek lefűrészelték a nagykárolyi Kölcsey-szobor fejét. Nagykároly magyarságát újabb vandál módon elkövetett szoborrongálás tartja izgalomban. Csütörtökön reggel 8 órakor a Károly-kastély előtt szolgálatot teljesítő rendőrőrszem jelentette feletteseinek, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen tettesek lefűrészelték a Kölcsey-szobor fejét, azt magukkal vitték és helyébe zöld ágakat tűztek. (1934. szeptember 1.)
* Lássuk Dést. A lebontott Turul-emlékmű helyén a város szobrot akar emelni Mihali Tivadarnak. Megemlékeztünk már arról, hogy a dési főtéren Turul-emléket, illetőleg az emlékmű csonkán maradt talpazatát éjnek idején barbár kezek teljesen lerombolták. Az egykori talpazatnak, amelynek gyorsan minden nyomát eltüntették, most már hűlt helye van. Néhány négyzetméter folyosónyi hiány a kövezet kockáin, ennyi minden, ami arra utal, hogy a főtéren valamikor Turul-emlékmű állott. Ha ugyan emlékezni fog még rá valaki. (1934. augusztus 8.).
Szakács János
Dr. Ráduly Levente felszólalása a Magyar Polgári Szövetség I. Kongresszusán
Tavaly áprilisban a Székelyudvarhelyi Fórumon Ölvedi Zsolt barátom olvasta fel polgári körünk, a marosvásárhelyi Jobb Jövőt Polgári Kör tiltakozását az erdélyi magyarság ellen elkövetett román hatalmi túlkapások és az erdélyi magyarság jelképeinek, köztük Wass Albert emlékének a meggyalázása ellen.
2003 májusában Sepsiszentgyörgyön újabb tiltakozást olvastam fel. Akkor az RMDSZ egységbontó politikája, az RMDSZ vezetőinek a magyarországi baloldali elvtársakkal közös ténykedése, a státustörvény ivartalanítása ellen tiltakoztunk. Azóta csak erősödött és még jobban összesimult a fent említett koalíció, most is egységfrontot alkotva küzd a magyarországi és az erdélyi magyar baloldal a harmónia-terrorjuknak be nem hódoló szervezetek MÁÉRT-ból való kirekesztéséért.
Most ismét tiltakozni kényszerülünk, ezennel Markó Béla azon kijelentése ellen, mely szerint mi, erdélyi magyarok nacionalisták lennénk. Idézem a mondatot: "Európának ebben a részében, ahol élünk, mindenki tagadja, hogy nacionalista, és nagyjából mindenki nacionalista. Legalábbis a szó nyugati értelmezése szerint. Mi lenne, ha elismernénk: mindannyian nacionalisták vagyunk, mi is, a románok is, a szlovákok is stb.? Köztünk, erdélyi magyarok között is valószínűleg az a különbség, hogy vannak mérsékelt nacionalisták és radikális nacionalisták. És akadnak, persze, szélsőségesek is, de róluk nincs miért beszélni." Az idézet forrása: Egy magyar–magyar egyetértés esélyeiről, megjelent Markó Béla tollából itthon a Krónika 2004. január 17–18-i számában.
Ezek szerint mi, erdélyi magyarok nacionalisták lennénk: ez a megbélyegzés sértő és hamis. Egy többségi elnyomásnak kitett nemzeti kisebbség politikai eszközökkel való harca nem nevezhető nacionalizmusnak! A beolvasztás, az etnikai arányok szándékos megváltoztatása, a betelepítések, az üldözés és elüldözés, a kirekesztés, a megfélemlítés, az ellehetetlenítés, a gazdasági kiszorítás elleni küzdelem persze nemzeti elven alapul, de az előbb felsorolt ellenünk irányuló tettekkel ellentétben nem nacionalista a tiltakozásunk, a felsorolt és a mi rovásunkra érvényesített cselekedetek agresszívak – tehát nacionalisták –, a mi ellenállásunk csupán védekezés!
Elfogadjuk ellenben, hogy vannak köztünk, erdélyi magyarok között mérsékelten, szociáldemokratán, radikálisan, sőt neptunistán internacionalisták. És ezek között vannak még afféle régebbi típusú internacionalista-kommunista osztályharcosok is.
De továbblépek: a megcsonkított Magyarországon esetlegesen jelentkező nacionalizmust is hiba lenne a területnyerő országokban tomboló sovinizmushoz hasonlítani. Sőt, ha létezne a szomszédokkal összemérhető erejű és intenzitású nacionalizmus Magyarországon, kétlem, hogy célszerű lenne ezt hangoztatni.
Nem hisszük, hogy önmagunk megbélyegzése képezné az alapját a konszenzus megtalálásának! Úgy gondoljuk, hogy az RMDSZ elnöke által óhajtott nemzeti konszenzus megteremtését nem szolgálják a következő típusú mondatok: "Az RMDSZ keresztbe fog tenni mindenkinek, aki ellene dolgozik, rontja az RMDSZ esélyeit és rosszat akar tenni a magyarságnak".
Nem szolgálja a nemzeti minimálkonszenzus megteremtését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács párbeszédet kezdeményező meghívásának elutasítása sem. "Az EMNT-t nem fogadjuk el politikai partnerként" kijelentés semmiképpen nem a pártpolitika fölötti nemzetstratégia kereséséről tanúskodik. De a tavaly február elején Szatmárnémetiben megtartott szocialista internacionálé vajon a pártpolitika feletti nemzetstratégia megvalósítására kereste volna a megoldást?
Ugyanebben a Markó-írásban olvashattuk, hogy a románok rendelkeznek velünk ellentétben egységes nemzetstratégiával. Ez tény viszont, a román politikai mezőnyben nem található a magyar baloldalhoz hasonló politikai tényező. Ez lehet következménye is a náluk már működő nemzeti egyetértésnek, de lehet ugyanakkor elengedhetetlen feltétele. Úgy is mondhatnánk, hogy nekik azért van nemzetstratégiájuk, mert nincs Kovács elvtársuk, mert nincs olyan politikusuk, aki pezsgőkoccintásos ünnepestet szervezne a II. bécsi döntés évfordulóján, annak tiszteletére.
"Ma már oda jutottunk itt, Erdélyben, hogy jobban kell félnünk a belső vagy esetleg Magyarország felől jövő megosztási kísérletektől, mint a románok ilyen irányú próbálkozásaitól. Ez utóbbiakat ugyanis már megtanultuk kivédeni. A magyar–magyar kartácstűzben viszont csak úgy kapkodjuk a fejünket" – olvashatjuk ugyanabban a cikkben. Érdekes, hogy 1994-ben, amikor a Nagy Benedek-levél kapcsán a Magyar Szocialista Párt irányította Kossuth Rádió többször is rágalmazta Tőkés László püspök urat, Markó Béla nem tiltakozott a magyarországi pártpolitika erdélyi begyűrűzése ellen.
Markó a Fideszt többször az erdélyi magyarság megosztásával vádolta meg, mert a Fidesz az EMNT-t támogatta, támogatja. Úgy emlékszünk, hogy egy pesti elvtársnak meg az volt a kifogása, hogy a Fidesz túlszeretett bennünket, erdélyi magyarokat. Az önök fülében is egybecseng az előbbi két vélemény?
"Az erőszakkal való példálózás sehova sem vezet. Hogy az ilyesmit nekünk felmutassák, még magyarországi segítséghez is folyamodtak a szervezők. Általam publicistának nem igazán nevezhető úriember jött el ide, hogy emlékeztessen minket az ír, a baszk meg ki tudja, milyen példákra, s biztatta a székelyeket, hogy vonuljanak át a csángókhoz, megoldani a csángó kérdést." A fenti mondat 2003. június 19-én jelent meg a marosvásárhelyi Népújságban, a Markó Bélával készített Nem másképpen, hanem jobban című interjúban. Ez a mondat egyike azoknak, amelyekben a szövetségi elnök abbéli nemtetszését nyilvánítja ki, hogy az általa emisszároknak és komisszároknak nevezett barátaink, meghívottaink részt vesznek fórumainkon, hogy Magyarországról (úgymond külföldről) biztatnak, bátorítanak az autonómiatörekvéseinkben. Mi úgy gondoljuk, hogy ezek a mondatok veszélyeztetik nemzetünk egységét, nem a magyar nemzeti, hanem a Bukarest–Köcsög utca–Budapest–Köztársaság tér szocialista tengely érdekei szerint fogalmazódtak.
A román választási törvény demokráciaellenes módosításának támogatása megnehezíti a becsületes megméretkezés lehetőségét, és ennek következményei révén veszélyezteti nemzeti közösségünk jövőjét. Felszólítjuk tehát az erdélyi magyar baloldalt, hogy fontolja meg lépéseit, tanuljon a román baloldaltól (Markó Béla cikkében úgyis a románoktól való tanulást ajánlja az olvasóinak), és ne vegyen rész olyan választási törvény elfogadásában, amely megosztja az erdélyi magyarságot és amely az erdélyi magyarság nagy részét megfosztja alkotmányos jogától, a szabad választás lehetőségétől, a választás szabadságától!
Polgári körünk örül a rég várt alternatíva megalakulásának. Üdvözli az MPSZ I. kongresszusát! Hajrá, MPSZ! Hajrá, magyarok!
| historia est magistra vitae |
Szerte a nagyvilágban vannak hungarológiával foglalkozó szakemberek és központok. Időnként még kongresszusokat is tartanak. Olvastam beszámolót kongresszusokról az erdélyi magyar sajtóban, de olyan cikket is, melyből kitűnik, hogy kevés a magyarságtudományhoz értő román szakember. Amikor azonban hazai román lapokat olvas az ember, az a gyanúja támad, hogy csak úgy hemzsegnek Európa ezen fertályán a magyar kultúrát, történelmet ismerő, értő, azzal foglalkozó szakemberek. Aztán rájön: ezek a hozzáértők nagyrészt bántóan elfogultak, és ritkán hivatkoznak hiteles magyar művekre, forrásokra. Középkori krónikáinkat is úgy idézik, mint jó pap a Bibliát, forráskritika nélkül.
A Lumea című politikai folyóirat tavaly novemberi számában évfordulót ünnepelt, negyvenéves a kiadvány. Közli az ország miniszterelnökének, külügyminiszterének a köszöntőjét, politológusi véleményeket, melyek szerint objektíven mutatták be az elmúlt évtizedekben a világban végbemenő folyamatokat. Hogy 1989-ig biztosan nem így cselekedtek, el van feledve...
Nem lett volna eléggé "ünnepi" az említett szám, ha nem közölt volna egy írást a székelyek között élő románok tragikus sorsáról, asszimilációjáról a századok során. A szerző bizonyos dr. Mircea Dogaru, irományának címe Un destin tragic – românii din "secuime" (Egy tragikus sors – a Székelyföldön élő románok). A cikkíró igazán nagy tehetség lehet, alig két oldalon leírja a székelymagyar múltat a honfoglalás előtti kortól az 1940–44 közti évekig. Ez utóbbi korszak a román nacionalisták kedvenc témája. Szegény székelyek maguk is áldozatok, mivel eredetileg nem finnugorok, hanem törökök, ám erőszakkal elmagyarosították őket – véli tudni a szerző, nemkülönben azt is, hogy a magyar etnogenézisben legalább annyira szerepük volt a török népeknek, mint a finnugoroknak, sőt Bizáncban egyenesen türköknek nevezték őket. Dogaru persze kutathatná azt is, hogy mennyi görögöt, bolgárt asszimiláltak Havasalföldön és Moldvában, vagy ha éppen annyira érdekli a kora középkor, azt is, hogy mi történt a Kárpátokon túl maradt besenyőkkel és kunokkal. Vagy hogy miért nevezik sokan a román kultúrát újgörög jellegűnek.
A román–magyar kapcsolat Dogaru szerint azzal kezdődött, hogy leigáztuk az észak-ponthusi (Fekete-tenger menti) románokat. A Kárpátokon átkelve Árpád apánk hadai a honfoglaláskor szétverték az Ung térségében lévő román–szláv államot. Közép-európai romanitást emleget a szerző, amely így szűnt meg, de ellentétbe is kerül önmagával, mert a székelyekről biztosan állítja, hogy Baján kagán itt maradt népe, és már a magyar honfoglalás előtt a Kárpát-medencébe laktak. Próbálja a székely szót a szék intézményéből levezetni, bizonyítékot talál a dákoromán kontinuitásra is, mert a széket csakis az "őslakosságtól" vehettük át, mivel hát mi a lovak nyergében ülve osztottuk az igazságot. Széken a román kenéz és vajda ült, nem pedig a nomád magyarok, székelyek.
Az mégis érdekes, hogy Dogaru közvetve elfogadja a kettős honfoglalást, inkább persze azért, hogy kimutassa, mennyire nem azonosak a székelyek a magyarokkal. Próbál idézgetni innen-onnan. A történelmet persze források alapján írják, és kíváncsiak lennénk, honnan veszi a nagyszámú román elem jelenlétét a Székelyföldön. De nincs hivatkozás.
Ami az asszimilációt illeti, annak is megvannak a maga szabályai, de szerzőnk szerint többséget asszimilált a kisebbség, ráadásul még jóval alacsonyabb kultúrfokon is állva, mint az őslakók. Holott arab utazók beszámolóiból is tudjuk, hogy a Levédiában élő magyaroknak sok szántóföldjük volt, és már az 5–7. században eltanulták a törököktől a növénytermesztést. Sőt szőlő- és gyümölcstermesztéssel is foglalkoztak! Sokáig még a szakemberek sem hitték el, hogy a honfoglaló magyarok végeztek koponyalékelést, és azt a beteg túlélte. Emlékét megőrizte a magyar nyelv az agyafúrt szóval. Eleink élen jártak az ilyen műtét sikerében: a 20. századig a legtöbb koponyalékelt beteg bizony meghalt. Még a bolgár-törökök végeztek sikerrel ilyen beavatkozást, tehát eredetileg szinte egy nép voltunk. Fejlett volt a fürdőkultúrájuk, Bizáncban is emlegették a türk fürdőt. Bőrből készült fürdőmedencéket vittek magukkal még hadjárataik során is. A vizet izzó kövekkel melegítették fel. Árpád-házi Szent Erzsébet nászajándékként ezüst fürdőkádat vitt magával idegenbe, híre is volt Európa királyi fejedelmi udvaraiban. Persze lehet hinni kultúrateremtő helyben lakó népek tanában, és lehet elmaradott, barbár vándorló népekről beszélni, akik akadályozták a fejlődést, de egy a hiedelem és a legenda, más a historiográfia.
Dogaru szerint a székely mozgolódásoknak az az oka, hogy a reformáció köntösében jelentkezett a magyarosító szándék. 1562-ben ezért lázadtak volna fel a székelyek a Báthoryak (!) ellen. Pedig akkor János Zsigmond uralkodott Erdélyben, és a felkelésnek szociális okai voltak. A Budai Nagy Antal-féle felkelést leverő nemesek is etnikai, vallási alapon hozták létre a Három Nemzet Szövetségét – szerinte. Én úgy tanultam – még román professzoraimtól is Kolozsváron –, hogy rendi szervezkedés volt, amelyet székely főemberek és lófők, szász patríciusok, valamint vármegyei nemesek hoztak létre. Román etnikumú is tagja lehetett a nemesi nemzetnek, ha megszerezte ezt a kiváltságot, és magyarok is voltak bőven jobbágyok. A középkorban a Kárpátokon túlról érkezett, Dél-Erdélybe és a Bánságba betelepedett kenézek között bőven volt besenyő, kun eredetű. Azért is magyarosodtak el olyan könnyen.
Mit ír azonban a szerző a közelmúltról? Szerinte a 19. században és a 20. század elején Kovászna megyében 41 román falu tűnt el, Hargita megyében pedig 59. Pedig akkor még nem voltak ilyen nevű megyék, sem vármegyék. E sorok írója igazán nem tudja, mit takar az au disparut (eltűnt) kifejezés. Dogaru tudni véli, hogy a bécsi döntés utáni négy évben 80 román falut szüntettek volna meg ("au fost desfiintate în secuime în anii 1940– 44"). Pedig nem Horthyék, hanem Ceausescuék terveztek és indítottak el falurombolást. Raoul Sorban "alapos kutatása" alapján tudja a cikkíró, hogy "magyar fasiszták" 540 ezer nem magyart, székelyt vagy szászt hurcoltak el (?), helyükbe pedig 400 ezer "tiszta magyart" hoztak ide Erdélybe, akiket aztán 1945 után Sztálin miatt kellett itt tartani és román állampolgársággal "megajándékozni". Azt, hogy hova telepítették le azt a 400 ezer alföldit ("ungurii puri") és mivel vették rá őket, hogy még 1945 után is itt maradjanak, nem részletezi. Nevezett Sorban igazán objektív kutató, mostanában lepleződik le a szándéka, derül ki a Securitate levéltárából, kik is voltak a megbízói.
Az első világháború után Nagy-Románia lakosságának 28,7 százaléka volt más nemzetiségű, Erdélyben pedig közel olyan százalékban volt román többség, mint magyar a történelmi országban. Még 1944 őszén is, a szovjet katonai parancsnokság népszámlálása szerint Kolozsvár lakosságának 83 százaléka volt magyar. A háromnegyedmilliós romániai németségből (szászok és svábok) is megvolt még 700 ezer ember, aki átélte a háborút. Egy félmilliós zsidó kisebbség is túlélte a vészkorszakot. Kivándorlásukkal a romániai gazdaságot felbecsülhetetlen kár érte. Sajnos nem ezt kutatják, hanem a nacionálkommunista rendszer uszító cikkeit utánozzák immár a harmadik évezredben is. (Spanyolországban ma már úgy látják: az ország akkor veszítette el a nagy esélyét annak, hogy vezető európai hatalom legyen, amikor kiűzték a mórokat és a zsidókat.)
Székelyföldre is települtek románok, de inkább akkor, amikor itt is megjelenik a nagybirtokon, robotmunkában végzett majorsági gazdálkodás, tehát az újkorban. Volt is valaminő spontán asszimiláció, kutatják ottani szakemberek, de ugyanígy sok magyar is beolvadt a szórványvidéken és olvad be ma is, és a folyamat már a monarchia alatt elkezdődött. Ha valaki a monarchia 1867–1915 közötti nemzetiségi politikáját ostorozza, ki kell térnie az 1920 utáni időszakra is, másként kilóg a lóláb...
1918 előtt az erdélyi románok is részesültek a közép-európai társadalmi fejlődésből, ezért is vándoroltak át sokan a Kárpátokon ide. Ezt lehet tagadni, de a tény tény marad. Ott vannak a levéltárainkban a bizonyítékok. A közelmúltban megtapasztalhattuk a keleti termelési mód áldásait. E sorok írója szerint nagyobb figyelmet kellene fordítani a román sajtóban megjelentekre, és a tévedéseket ott kellene kiigazítani. Iszonytató, hogy miket le nem írnak egyesek, még tudományos címek birtokában is. Nehezen hisszük, hogy nem jól megfontolt szándékkal teszik.
Hodgyai Mátyás
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a nagyváradi Református Püspöki Székház dísztermében (Városháza utca 27. szám) hat órakor táblaavatással egybekötött emlékező ünnepséget tartanak. A székház belső udvarának falára kerülő tábla felirata: "Kiket kiirtott az idő gazul" – ennek a gondolatnak a jegyében emlékeznek a kommunizmus áldozataira. Jelen lesz Rózsás János, a Gulág-szigetcsoport egykori rabja, a "magyar Szolzsenyicin".
Rózsás Budapesten született 1926-ban, egyszerű munkáscsalád gyermekeként. Nyolcéves volt, amikor családja az 1930-as évek elején a nyomasztó munkanélküliség miatt a fővárosból Nagykanizsára költözött. 1944 végén mint leventét katonai szolgálatra mozgósították, alakulatával bevetették a somogyi fronton, ahol 1944. december 22-én szovjet fogságba esett fiatal társaival együtt. A katonai elhárítás letartóztatta, majd a 3. Ukrán Front haditörvényszéke háborús bűnösként, ártatlanul tízévi kényszermunkára ítélte. Az odesszai börtön után Ukrajnában a nyikolajevi, majd a herszoni munkatáborokba vitték. 1946 őszén egy rabszállítmánnyal az Urálba, Szolikamszk őserdeibe került. Itt fakitermelés volt a feladatuk a sokszor –40 fokos hidegben. A kényszermunkatáborok borzalmas körülményei között gyakorta úgy érezte, hogy nincs tovább, de Isten kegyelméből testileg-lelkileg átvészelte a gyötrelmeket. 1949-ben Kazahsztánba deportálták, ahol Szpasszk, majd Ekibasztuz lágereiben sínylődött. Itt ismerkedett meg Alekszandr I. Szolzsenyicin matematika–fizika tanárral, a későbbi Nobel-díjas íróval. Szolzsenyicin így ír Rózsás Jánosról: "Én a Gulág-szigetcsoport ősszel megjelenő harmadik kötetében többek között megemlítem Rózsás Jánost, kizárólag csak azért, hogy közismertté tegyem ezt a nevet. Mert egy nagyon jó szándékú és tisztességes magyar fiatalember, aki velem szenvedett egy táborban, s ma egy ismeretlen kis magyar helységben él, s akit két éve nyaggatnak, nyomorgatnak, hogy rólam szóló nyilatkozatot adjon közzé. Először a volt feleségemet küldték el hozzá Moszkvából. Majd később a KGB megbízottait s aztán a helyi hatóságokat szabadították rá, hogy csak nyilatkozzék, mindenáron és ellenem. Ám ez a magyar fiatalember mind a mai napig hallgat. Nem nyilatkozik. Képzeljük magunk elé egy ilyen vagy hasonló egyedülálló ember állapotát, aki az életét jobbá és könnyebbé tehetné azzal, hogy a KGB kívánságainak megfelelően nyilatkozik. S ő a magyar, a tisztességes szándékú és jóakaratú magyar nem nyilatkozik tisztességtelenül." (Poszev folyóirat, 1975. február)
A szovjet kényszermunkatáborokban érvényben lévő rendelet szerint a politikai elítéltek, ha letöltötték a rájuk kiszabott sokéves büntetést, nem térhettek vissza a szovjet megszállás alatt lévő európai területekre. Az örökös száműzetés helyét mindenki számára Távol-Keleten jelölték ki, rendőri felügyelet mellett. Ez a sors várt Rózsás Jánosra és még életben maradt sorstársaira is. Azonban 1953. március 5-én meghalt Sztálin, és ez a hír új reménységgel töltötte el a rabokat.
Kilencévi rabság után, 1953 decemberében léphette át újra a szülői ház küszöbét. Szovjetunióból történt hazatérése után haladéktalanul nekilátott lágeri emlékeinek naplószerű feldolgozásához. Ebből a nyersanyagból született meg 1968 végére a Duszja nővér című visszaemlékezése, mely az Urál őserdeinek egyik lágerében játszódik, és fél esztendő eseményeit örökíti meg. 1978-ban elkészült a teljes kilenc esztendő emlékeinek irodalmi feldolgozása két kötetben, az első kötet Keserű ifjúság címen 1986-ban, majd a második Éltető reménység címen 1987-ben. Az olvasók a gyorsan elfogyott kötetek után egyre keresték Rózsás János lágeri ihletésű könyveit. Ezért a Püski Kiadó 1999-ben megjelentette egy kötetben, rendkívül tetszetős külsővel az utóbbi két munkát.
Püskiék újabb áldozatkész vállalása nyomán 2000 márciusának első napjaiban megjelent a több mint tízéves kutatómunkával Rózsás János által összeállított Gulág Lexikon, melyet nagy érdeklődéssel fogadtak mind az érintettek, mind pedig az érdeklődő olvasók. A kötetben több mint 4000, a Gulágra elhurcolt magyarról közöl adatot.
Rózsás János a Magyar Írószövetség tagja, a Gulág Alapítvány kuratóriumának elnöke, számos díj és kitüntetés birtokosa. ő volt az egyik kezdeményezője az 1952-ben ledöntött nagykanizsai Nagy-Magyarország-emlékmű feltárásának és helyreállításának.
A váradi megemlékező ünnepségen Rózsás János a Gulág-szigetcsoportról, a kihurcolt magyarok sorsáról, a kommunizmus bűneiről, áldozatairól tart előadást. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők az eseményre.
Négy és fél évtized kommunizmusa sok mindenhez elegendőnek bizonyult. Talán túl sokhoz is...
Az erdélyi magyarság kettős bilincs szorítása alatt szenvedte végig ezeket az évtizedeket. Ebből egy – reméljük – végérvényesen elpattant. A bilincs helye azonban még sokáig ott virít az elsatnyult, elgyengült testen. Hozzánk nőtt, s akarva-akaratlan hozzászoktunk. De talán még szükségeltetik néhány év ahhoz, hogy tudatosítsuk magunkban a tényt: nem a bilincs hordott minket, hanem mi a bilincset...
Olyan ez, mint a seb lassú, de biztos gyógyulása. Finoman, rétegenként heged be és múlik el a fájdalmas heg.
Ezért nem csodálkozom, amikor azt tapasztalom, hogy különféle hivatású emberek, tanárok, papok, újságírók, politikusok, közszereplők és az utca emberei is visszahőkölnek mindattól, ami magyar. Mert a hatalom, mint valami tüzes billoggal, beléjük égette: húzd meg magadat, hallgass, örülj, hogy falhatsz a román kenyérből. Így hátrálnak meg megfélemlített és meggörnyesztett lelkű emberek egy nemzeti imádság, egy nemzeti lobogó, egy nemzeti gyász és sok más, identitásunkat és önazonosságunkat jelző, jelentő esemény, szimbólum mögül. Mert annyira megszokták, hogy román zászlók erdejében hajbókoljanak, keljenek és feküdjenek. Mert így legalább nem éri baj őket. S egy gonddal kevesebb a mindennapjaikban.
És közben észre sem veszik, hogy szürkévé színtelenednek, s minduntalan a bilincsekre panaszkodnak és siránkozva simogatják a helyét. És félnek, nagyon félnek, mert nekik azt tanították, hogy minden, ami magyar, az egyúttal maradi, rossz, bűnös, nacionalista, fasiszta és horthysta, amit jobb elfelejteni, mert különben sarokba állít az aktuális hatalom.
A sebek lassú gyógyulásának idejét éljük.
Fábián Tibor
| erdélyi demokrácia |
Tizenöt évvel ezelőtt Erdélyben nyitott szemmel megálmodtunk egy jobb világot. Tizenöt éve – 1989 decemberében – a romániai magyarság összefogott azért, hogy soha többé ne féljen és szabadon képviselhesse, képviseltesse érdekeit.
A szabad választások felébresztették bennünk a reményt, hogy a kimondott szó a döntés felelősségét és szabadságát is magában hordozza és a magunk sorsáról mi dönthetünk. Szabad, önmaga értékeit és érdekeit megfogalmazó és képviselő közösségeket akartunk a diktatúra helyett, és szövetséget kötöttünk, hogy együtt, közösen valósítsuk meg azt, amire egyenként csak vágytunk.
Akkor azt hittük, valóban romániai magyar demokrata szövetséget kötöttünk. Most már tudjuk, hogy ennek sajnos fele sem igaz. Ami egykor létrejött, az ma kétségtelenül romániai, talán még magyar, de már nem demokrata és már rég nem szövetség.
Tizenöt év alatt egykori szövetségünk két táborra szakadt: nem jobbra és balra, nem radikálisra és mérsékeltre, nem kurucra és labancra, nem tömbre és szórványra, hanem azon kevesekre a csúcsokon, akik végképp megszabadultak azok ellenőrzésétől, akiket képviselniük kellene, és azon sokakra a mélyben, akik úgy gondolják, hogy sorsunknak nem elszenvedői, hanem alakítói kell legyünk.
Az RMDSZ vezetői szerint nincs alternatívája annak az útnak, amelyen több mint egy évtizede aprózzák a romániai magyarság lépteit, és természetesen személy szerint nekik sincs alternatívájuk. Szerintük közös dolgaink csak egyféleképpen, eleve elrendeltként történhetnek, úgy, ahogy azt az elmúlt tizenöt évben megéltük. Ezzel egyben önmaguk vétlenségét fogalmazzák meg, hiszen hogyan lehetne számon kérni bármit is, ha a dolgok csak egyféleképpen történhetnek.
Céljaik elérése érdekében próbálják politikai ellenőrzésük alá vonni az egész romániai magyar világot. Anyagi függőségben tartják a közösségépítő magyar civil szervezeteket és a magyar médiát, csorbítják a romániai magyar szakmai szervezetek önállóságát, függőségben próbálják tartani a történelmi magyar egyházakat és a magyar vállalkozókat, ellenrendezvényeket szerveznek és kirekesztenek, megbélyegeznek, megfenyegetnek mindenkit, aki nem áll be a sorba.
Története során romániai magyar közösségünket sokan és sokszor fosztogatták. Az RMDSZ vezetői most attól akarják megfosztani a romániai magyarságot, ami nélkül soha nem szerezhet vissza semmit: a választás szabadságától.
1990-ben az volt a tét, tudunk-e élni a szabad választások lehetőségével. Most az a tét, tudunk-e élni a választás szabadságával? Szavazókból választókká tudunk-e válni?
Akkor – több évtizedes kommunista diktatúra után – a parlamentáris demokrácia intézményeinek megteremtését, a tisztességes közképviselet kialakítását, az egypártrendszer felszámolását tartottuk a legfontosabbnak. Most már tudjuk, hogy a törvény adta szavazati jog önmagában nem elég, az egypártrendszer újratermeli magát, ha nem adott a választás lehetősége, azaz a választás szabadsága.
A Magyar Polgári Szövetség egyik célja, hogy visszaadja a romániai magyarságnak a választás szabadságát!
Keresztény, nemzeti és polgári szövetséget kötöttünk. Keresztényt, mert istenfélők vagyunk, nemzetit, mert magyarok vagyunk, és polgárit, mert tudjuk, nincs egyéni boldogulás közjó nélkül, és nincs közösség értékteremtő egyén nélkül.
Tudjuk, hogy sokan és sokfélék vagyunk, ám bárhová elutazván a nagyvilágba, mindannyian Erdélybe térünk Haza.
Nem csodát hozunk, hanem őszinte szót. Tiszta beszédet. Ez a mi alternatívánk.
A Magyar Polgári Szövetség első alkalommal a 2004. évi helyhatósági választásokon Székelyföldön visszaadja a magyar választópolgároknak a választás szabadságát.
Székelyföld minden településén a választók dönthetnek a Magyar Polgári Szövetség és az RMDSZ jelöltjei között.
Ott teremtjük meg a választás lehetőségét, ahol a magyar képviselet semmiképpen nem kerülhet veszélybe. Ahol két magyar jelölt versengésén közösségünk nem veszít, hanem nyer. Ahol megméretkezhetnek azok, akik szerint nincs alternatíva. És azok is, akik szerint van. A választás szabadsága tehet pontot arra a vitára, hogy kik vannak többen.
Vannak olyan helyek, ahol csak a magyar szervezetek összefogása biztosíthat eredményt. A Magyar Polgári Szövetség készen áll együttműködni minden magyar szervezettel azért, hogy a magyar képviselet mindenhol biztosítható legyen.
Nem néhány ember, hanem a romániai magyarok döntenek arról, tizenöt év szavazás után eljött-e a választás ideje. A politikai megmérettetéstől csak az fél, aki úgy érzi, alulmarad. Az egységet nem az veszélyezteti, ha élünk a választás szabadságával és két magyar jelölt között választunk, hanem az, ha kiábrándulva a RMDSZ vezetői politikájából elfordulunk a közéletünktől, ha úgy gondoljuk, hogy semminek nincs értelme, ha úgy érezzük, hogy a politika úri huncutság, amibe nincs beleszólásunk, hogy tehetetlenek vagyunk, és ezért nem szavazunk és nem választunk, vagy ha igen, akkor netán – végső elkeseredésünkben – nem magyar pártra voksolunk.
Az RMDSZ vezetői lassan, de biztosan fél lábra állították az erdélyi magyarságot. A bal lábára. Fél lábon ugrálni, ez a kis lépések politikája. Mi azt akarjuk, hogy az erdélyi magyarság két lábbal álljon a szülőföldjén. Ez az egyenes lépések politikája.
Teremtsük meg együtt a választás szabadságát!
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) a nemzeti-keresztény gondolkodású, a polgári értékrendet magáénak valló, a romániai magyar egyének és közösségek érdekvédelmi és közképviseleti szervezete.
Felfogásunkban az ideológiai sokszínűség önmagában érték. Ennek belső érvényesítése alapfeltétele az Erdélyi magyarság valós egységének.
Az érdekvédelem elvi alapjait az egyetemes emberi és közösségi jogok, a keresztény értékrend, a parlamentáris demokrácia, a pluralizmus képezi. Az MPSZ elutasít minden szélsőséges ideológiát és határozottan fellép az erőszakos asszimiláció ellen.
Az MPSZ alapvető jogként kezeli és meg kívánja teremteni a szülőföldön való megmaradás és gyarapodás feltételeit, az identitás szabad vállalását és megőrzését. Eme alapvető jogok legfontosabb eszköze a közjogilag szavatolt háromszintű autonómia, melyet meg kell teremteni az Európai Unióban, illetve a világ demokratikus államaiban sikerrel alkalmazott önkormányzati modellek alapján.
A romániai magyarság őshonos, államalkotó tényező, s mint ilyen, önálló politikai alanynak tekinti magát. Ugyanakkor nyelve, kultúrája, hagyománya, lelki kötődése, azaz identitása révén a magyar nemzet szerves része.
Az MPSZ politikai felelősséget vállal minden olyan romániai magyarért, aki a nemzeti értékek védelmében és a demokrácia megteremtésében érdekelt.
A belső önrendelkezés elve alapján a Magyar Polgári Szövetség olyan közösségi, politikai, gazdasági, kulturális, szociális, jogi és közigazgatási keretek létrehozásában érdekelt, amelyek szavatolják a teljes és tényleges egyenlőséget, egyéni és közösségi jogaink szabad érvényesítését. Olyan társadalmi légkör kialakítása a cél, amely biztosítja az egyén, a család és a közösség, valamint az egész ország szintjén a jólét, a biztonság, a társadalmi igazságosság, a szabadság, az együttélés feltételeit, lehetővé teszi a közélet ideológiai és szerkezeti pluralizmusát, megteremti az autonóm gondolkodás és cselekvés társadalmi kereteit.
Ennek érdekében a következő eszközök demokratikus alkalmazását javasoljuk:
* közösségünk politikai pluralizmusának megteremtése és fejlesztése,
* a parlamentáris demokráciának, a törvényes rendnek a megerősítése, a történelmi hagyományokra épülő regionalizációnak a megvalósítása a szubszidiaritás elve alapján,
* Székelyföld területi autonómiájának, a teljes és tényleges egyéni és közösségi jogegyenlőségnek a kivívása,
* európai integráció – saját értékeink és érdekeink érvényesítése mellett,
* korszerű, ám a nemzeti önazonosság védelmét is szolgáló funkcionális piacgazdaság megteremtése,
* szabad és egyenrangú kapcsolat tartása a világban bárhol élő nemzetrészekkel és intézményekkel.
Az MPSZ az autonómiát és intézményrendszerének létrehozását és működtetését a romániai magyar közösség megmaradása tekintetében középtávú – még az uniós integrációt megelőző – célnak, majd a modernizáció folyamatában alapvető eszköznek tekinti. Az államon belüli megoldást szorgalmazzuk, amely egyfelől lehetővé teszi a számbeli kisebbségben élő közösségek számára, hogy jogait gyakorolja, megőrizze kulturális önazonosságát, másfelől bizonyos garanciákat nyújt az állam egységére, szuverenitására és területi integritására, tehát a stabilitás megőrzésére.
Az autonómia tehát:
* alapelv,
* érvényesíthető jog,
* középtávú stratégiai cél.
Az autonómiaformák elemeinek egyidejű, illetve külön-külön való alkalmazása az illető régióban, közigazgatási egységben fellelhető viszonyok függvényében lehetséges és célszerű.
Az MPSZ felvállalja a Székely Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács autonómiakoncepcióinak támogatását, illetve teljes körű politikai képviseletét.
A tömbben élő magyarság tekintetében olyan modernizációs program kidolgozásában érdekelt az MPSZ, amely egy időben érvényesíti a nemzeti identitás megőrzésének alapfeltételeit, illetve az eurorégiók esetében alkalmazott fejlesztési elképzeléseket.
A társadalmi, gazdasági felemelkedés csakis autonóm módon gondolkodó és cselekvő öntudatos egyének, erős családok és egészséges struktúrájú közösségek számára lehetséges. A közösség építése a szülőföld fejlesztése, a család és az egyén fejlődése nélkül elképzelhetetlen. Mindez a társadalmi igazságosság és az erkölcsi normák alapján, a munka becsületének meg-, illetve újrateremtésével valósítható meg.
Eszközök és célok:
* helyi és központi adóterhek kiegyensúlyozása,
* méltányos tehermegosztás és teherviselés,
* kiegyensúlyozó támogatási rendszerek működtetése különös tekintettel a sajátos gazdasági struktúrákra; családi gazdaságok, hagyományos mesterségek, természetóvó termelési módok, falusi turizmus,
* a biztonságérzet erősítése mind a közbiztonság, mind az anyagi biztonság tekintetében,
* a jó közérzet megteremtése.
Az MPSZ minden politikai és társadalmi cselekedetének alapja a modernizáció elősegítése. Fontos szempont azonban, hogy a világ gazdasági trendjeibe való bekapcsolódás folyamatában elkerüljük az úgynevezett földgyalu-effektust, a sajátos gazdasági struktúrák szervesen épüljenek be a fejlesztési koncepciók és gyakorlat vérkeringésébe. Ugyanakkor elsőrendű szempont a gazdaságpolitikai és a társadalompolitikai célok egyidejű érvényesítése.
A gazdaság társadalompolitikai célkitűzései:
* az életszínvonal emelése,
* a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése erős középréteg kialakításával,
* a saját foglalkoztatási stratégia kialakítása.
Gazdaságpolitikai célok:
* a tulajdonviszonyok végleges rendezése a restitutio in integrum elv alapján,
* a fenntartható fejlődés lehetőségeinek megteremtése, különös tekintettel a sajátos gazdasági struktúrák beépítésére a nemzetközi fejlesztési trendek rendszerébe,
* az infrastruktúra erőteljes fejlesztése,
* a gazdasági integráció elősegítése,
* a vidék fejlesztése.
Javasolt eszközrendszer:
* a magántulajdon szavatolása, a tulajdonviszonyok dinamikus egyensúlyának szorgalmazása,
* az esélyegyenlőség, a kiegyensúlyozott konkurencia lehetőségének megteremtése,
* a regionális, országos és nemzetközi gazdaságpolitikai prioritások összehangolása, a regionális érdekek elsődleges érvényesítése,
* a helyi erőforrások gazdaságos felhasználása, szem előtt tartva a regionális érdekeket,
* az innovációra épülő gazdasági szerkezet kialakítása.
A jövőépítés értelmét a felnövekvő generációk adják. Ezért céljainkat így fogalmazzuk meg:
* tudásalapú, keresztény értékrendre épülő, önálló oktatási rendszer kiépítése és működtetése,
* a kultúra az önazonosság bástyájaként, saját intézményrendszere által töltse be kiemelt társadalmi szerepét,
* a tömeg- és versenysport támogatása, vonzerejének kamatoztatása a közösség számára,
* az általános népjóléti szempontokat, a specifikus szakmai előmenetelt segítő egészségügyi ellátó- és szolgáltató-rendszer megteremtése és működtetése,
* a történelmi egyházak teljes mértékű támogatása a hit, a legszemélyesebb közügy elve alapján.
Eszközök:
* önálló anyanyelvi oktatási és művelődési rendszer kiépítése és működtetése,
* a sporttevékenység megfelelő finanszírozása oly módon, hogy töltse be a következő funkciókat: legyen az egészséges életmód forrása, a kiemelkedő teljesítmények színtere, s ezáltal az egészséges közösségi önbecsülés gerjesztője,
* az egészségügy reformja mind szakmai, mind működési, mind finanszírozási kérdések tekintetében,
* a történelmi egyházak társadalmi szerepének erősítése.
Az autonómia megvalósítása feltételezi annak a történelmi gyökerekre épülő közigazgatási rendszernek a megteremtését, amelynek elsőrendű feladata a polgár, a közösség szolgálata.
Az egészséges közélet alapja az erőteljes egyéni és közösségi kezdeményezések folytán gyarapodó civil szféra, az egyesületek, alapítványok széles körű rendszere.
Az információs társadalom fejlődésével a legújabb kommunikációs eszközök és módszerek hozzáférhetőségét, a közösség belső és külső kapcsolattartási lehetőségét alapvető emberi jognak tekintjük, csakúgy, mint a teljes körű, pártatlan és szabad tájékoztatást. Ugyanakkor alapelv a szólásszabadság, az információk szabad áramlásának biztosítása.
Célok:
* a szubszidiaritás elvének maradéktalan érvényesítése a közigazgatás minden szintjén,
* a civil szféra folyamatos fejlődési lehetőségeinek megteremtése,
* teljes körű önálló tájékoztatási rendszer kiépítése.
Eszközök:
* a hagyományokhoz, a lehetőségekhez és a fejlődési irányokhoz egyaránt igazodó közigazgatási felosztás megteremtése,
* a közszolgáltatások átláthatóságának megteremtése,
* a bürokrácia visszaszorítása,
* a társadalom prioritásait figyelembe vevő kiegyensúlyozott támogatási feltételek megteremtése,
* a politikai befolyástól mentes, önálló, anyanyelvű, közszolgálati média kiépítése.
| hol, mi? |
Évek óta közismerten jó, európai színvonalú az együttműködés Arad és a magyarországi Gyula között. Így juthatott az aradi ütősök zenekara jelentős szerephez az első Gyulai Reneszánsz Karneválon február 12. és 15. között. A velencei mintájú jelmezes karneválnak már az előkészítése is zajosra sikeredett. Ugyanis a város képviselőinek egy része megkérdőjelezte a döntés józanságát, s a polgármester személyes felelősségét hangoztatta. Egy biztos, a sikeres Pálinka-fesztivál, a begyakorolt Gyulai Napok s a nemzetközileg elismert Gyulai Várszínház rendezvényeihez viszonyítva valóban szokatlan volt a végvár tövében, Végh-Gyulán közpénzen szervezett reneszánsz karnevál.
Az első nap nyugalomban telt. Késő délután az Erkel Szállóban a Szent Vince Borrend karneváli ételeket és borokat kínált elérhető áron, mérsékelt részvétellel. Másnap a katolikus gimnázium előtti téren és a Harruckern téren reneszánsz vásár várta az arra tévedőket. A Kossuth téri sátorban a Három Amigo és a gyulai iskolások jelmezes, farsangi produkciói szórakoztatták a gyermekeket és az őket kísérő szülőket, nagyszülőket. Délután négykor még forgalomelterelő, intézkedő rendőrök uralták a fő attrakciónak számító karneváli felvonulás útvonalát és a városi könyvtár előtti emelvényt, ahol "nemes és nemzetes" urak és hölgyek, a karneváli verseny zsűrije milliós nagyságrendű gázsiért működött közre (Für Anikó, Katona Klári, Beleznay Endre, Geszti Péter, Konter László, Lajsz András, Miszlay István, Vadász György). A jó humorú ceremóniamester, Novák Péter apait-anyait beleadott, hogy lelket verjen a vásári csinnadrattára kíváncsi közönségbe. Nagy nehezen aztán beindult a menet, s harmincvalahány csoport nevezett be a versenybe. A királyi jelmezben pompázó, kissé megkésett zsűritag, a rádiós Boros Lajos már megjelenésével osztatlan sikert aratott. Természetesen hálás taps jutalmazta a gyulai iskolások és óvodások fantáziadús műsorait, csoportjait is. A gyulai Németváros Schneider Fannizói belefeledkezve mókáztak, eredeti német mondókákat idéztek emlékezetünkbe. Az esemény farsangi jellegét a mohácsi busók domborították ki. Profikhoz méltón szerepelt még az aradi ütős zenekar, a kolozsvári Amarillys együttes, a Corona Hungarica és a szegedi Sasíjászok Nomád Hagyományőrző Csoport. (Zárójelben jegyzem meg, váltig firtattam a kínai sárkányos produkció jogosultságát s hiányoltam a csángó farsangosokat a karneválon.) A menetet tűzzsonglőrök zárták.
A város vezetői közül a könyvtár előtti emelvényen jelmezben csupán Perjési Klára polgármester volt jelen. A sok széppel és jóval kecsegtető városházi álarcosbált a szervező, Morár Ildikó szíves invitálása ellenére is lemondtam. Szégyelltem volna tízezer forintért bálozni addig, amíg hajléktalanok fáznak a gyulai éjszakában.
Azért remélem, az elkövetkező egy évre szóló megbízatásuk ideje alatt még kezet foghatok a karnevál hercegével és hercegnőjével. S hogy elmondhatom nekik is, mit kívánnak gyulaiak és aradiak egyaránt a határokon innen és túl. Ahogy Ágyai Szabó Magda megfogalmazta: Jöjjön el a tisztánlátók országlása. Az a szép, fényes nap.
Hevesi Mónár József
Zenében, jókedvben és hangulatban nem volt hiány, egyedül (ahogyan már sajnos megszokhattuk) a fiatalok képviseltették kis számban magukat a brassói Erdélyi Kárpát Egyesület farsangi kosaras bálján, melyre január utolsó napján került sor a brassói Szent Kereszt-templom alagsorában. Soós Gábor, a helyi osztály elnöke megnyitó beszédében a 2004-es év legfontosabb célkitűzésének a fiatalítást nevezte. Véleménye szerint a helyi iskolák földrajztanárainak lenne nagyobb szerepük a cél elérésében. A fiatalítás mellett a külföldi szervezetekkel való kapcsolatok elmélyítését szorgalmazta, megemlítve azt a pécsi úriembert, aki pont honlapunk által létesített kapcsolatot az EKE helyi osztályával. Soós Gábor szerint sokat mutat az a tény, hogy egy magyarországi lakos is lelkesedve a honlapon látott képeken, részt akart venni a Nagykőhavason felépülő menedékház segítésében. Szomorú egyben az (hadd tegyük hozzá), hogy ebben a munkában sok brassói nem igazán szereti kivenni a részét... Szotyori Mária, az egyesület titkára a 2003-as év legfontosabb eseményeiről számolt be. Rövid beszédében szomorúan jegyezte meg azt is, hogy Vandra Ferenc természetjáró kolléga időközben eltávozott az élők sorából, így a jelenlévőket egyperces csendtartásra kérte. Szotyori Mária sajnálattal említette azt is, hogy székház hiányában a tavalyi év gyűléseit a szabadban tartották, de reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben talán változni fog ez az állapot is. A brassói EKE osztálya a 2003-as évben is megpróbált minden túrázó (legyen az idős vagy fiatal) igényére figyelni, hiszen nyáron általában két túrát is szerveztek, egy könnyebbet és egy nehezebbet pont ebből a meggondolásból. Beszédének végén az egyesület titkára is az osztály egységének megőrzésére szorgalmazta a jelenlévőket. A farsangi bálról mindannyiunk Szepi bácsiját, a pont aznap 90. évét betöltő Szentner Józsefet hiányoltuk, aki egészségügyi okokból nem jöhetett el. Reméljük, sikerül a közeljövőben felépülnie és még sok kiránduláson kísér el bennünket. A túl hosszúra nyúlt gyűlésen Szász Ágnes kultúrfelelős a Szotyori György alelnök által értékelt, szorgalmas természetjáróknak járó díjakat osztotta ki. A farsangi öltözetben megjelenőket tapssal és díjakkal jutalmazták, a tombolatárgyak kisorsolása pedig derűt fakasztott a jelenlévőkre, hisz volt, aki saját magával hozott ajándéktárgyát nyerte vissza, vagy olyasvalamit nyert, amit abszolút nem tudott használni. Mindent egybevetve, a hajnali órákig tartó tánc és a néhány Áprily Lajos Gimnáziumbeli diák jelenléte talán reményt ad arra, hogy a közeljövőben ebbe a csodálatos társaságba minél többen "beneveznek".
Bardócz Péter
Robert Burns (1759–1796) a skót preromantika költőjeként szerepel az angol irodalom lexikonában. Első kötetét 1786-ban adja ki, ami akkor szenzációszámba ment. Úgy beszéltek róla, mint a természet romlatlan nyelvén íródott műről. Burns nyelve egy mértékkel kevert, skót dialektusokkal teletűzdelt költői nyelv, eredetét a középkor irodalmaiban kell keresni. Leginkább felbukkanó témái a szerelemhez, természethez, otthonhoz, a skót nemzeti hagyományokhoz, valamint az amerikai és francia forradalmakhoz kapcsolódó szabadságvágyhoz kötődnek. Költészetének szentimentális, lírai és részben politikai vonzatát túlhaladja a realista-szatirikus oldala. Ezen a téren adja lélektani búvárkodásának legjavát. Kipellengérezi a vallásosság mögé bújtatott képmutatást, a kálvinista kétszínűsködést, ugyanakkor a minden társadalmi konvencióktól elrugaszkodott, pikareszk életvitelt, létezési módot állítja megszívlelendő és követendő példaként olvasói elé, a nyájas, jó kedélyű realizmust mesterien ötvözi a népi világ fantasztikumával. A nyugtalan Burns költői holdudvarából kerültek elő mindazon versek, balladák, amelyek alapján Barabás Olga összeállította előadásának "szövegkönyvét".
Tudott dolog, hogy a fagyöngy örökzöld növény, mint a szerelem. Hozzá számos hiedelem, babonaság fűződik, amint azt az angol etnográfus, James Frazer is megállapította, és aranyágnak nevezte el. Nem feltűnő egybeesés a magyar mondavilág aranyágával, hiszen a fagyöngyöt az örök élet szimbólumaként tartják számon. Már az ókori rómaiak, majd a galliai kelták mondavilágában is fontos szerepet játszik. Vergilius Aeneis című eposzában Aineiasznak a küméi Szibülla ad aranyágat, amivel pokolra szállhat az apja szellemével való találkozásra. A fagyöngy az életet jelképezi, a halál fölötti győzelmet, a fényt, ami legyőzi a sötétséget. A Fagyöngyszüret nem jelent egyebet, mint a szerelmet, életet dicsőítő skót és ír versek, balladák összegyűjtését egy csokorba és színpadra vitelét egy zenés-táncos előadásban.
Kuplészerűen adódik elő a legtöbb vers, élő harmonikakísérettel, ami igényes színészi hozzáállást követel. Fodor Edina és Szabó Tibor jelesre vizsgázott a számukra szokatlan műfajból, bár mindkettőjüknek alkalmuk nyílott többször is zenés momentumokat előadni. A majdnem másfél órás produkciót kimondottan énekszóval tartják fenn, ami nem kis erőpróba még a műfajban jártasabb színésznek sem. Színpadi helyzeteket ad elő a mozgásszínház nyelvén három fiatal bábszínész, ami számukra ismét újdonsággal bír. Díszletként vetített képes videofelvételek szolgálnak… a fagyöngyről. Ez a kliséket feldobó előadás elindíthat egy új színházi kifejezési nyelvet az erdélyi színpadokon, csupán a folytatás és a közönség kíváncsisága döntheti el létjogosultságát.
Stracula Attila
Fagyöngyszüret – zenés történet angol és skót balladák, illetve Robert Burns ballada-feldolgozásai alapján; a Marosvásárhelyi Ariel Színház és a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház közös produkciója. Zene: Darvas Ferenc. Harmonikán közreműködik: Zénó Apostolache. Mozgásművészeti tanácsadó: Uray Péter. Látványtervező: Sebesi Sándor. Rendező: Barabás Olga. Szereplők: Fodor Edina, Szabó Tibor, valamint Fehér Csaba, Gönczy Katalin és Szilágyi Benő Ottó.
Fazekasság és kerámia – Múlt és jelen címmel február 13-án a nagybányai Teleki Magyar Házban nyílt érdekes kiállítás, amely két kiváló kortárs keramikus, Kőszeghy István és Les Gábor munkássága mellett elsősorban magángyűjtők, valamint a Nagybányai Néprajzi Múzeum tulajdonát képező régi értékes kerámiatárgyakat is bemutat, mintegy vázolva a bányavidéki kerámiakészítés történetét a 18. század közepétől napjainkig.
A kiállítás – amely a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület, a Nagybányai Magyar Képzőművészek Társasága, valamint a helyi Néprajzi Múzeum hathatós támogatásával jött létre – Kiss Dezső munkáit, valamint a Bagossy- és Lőrincz-fazekasműhelyekből (Lőrincz János Felsőbányán élt és alkotott, s a kerámiakészítés mellett irodalommal is foglalkozott) egykor kikerült, gyönyörű motívumú kerámiaedényeket mutat be. A bokályok, szilkék, tálak, pálinkás butykosok és poharak, kancsók, vizeskorsók és vázák láttán felébred az emberben a gyűjtőszenvedély... Az avatatlan látogató fogalmat alkothat az amforáról és a céhes edényről, valamint a városi ember által kevésbé ismert, régen használatos kerámiaedényekről.
A kiállítás-megnyitó hangulatát a Tamás S. Erzsébet vezette koltói Somfa együttes adta meg, a szép számban megjelent látogatók pedig bizonyítékot jelentettek arra, hogy mai rohanó világunkban is van még érdeklődés a népművészet iránt.
A rendezvényt másnap fazekasbemutató követte, mely alkalmat jelentett az érdeklődő kicsik és nagyok számára a korongozás művészetének megismerésére és kipróbálására.
Sz. L. Z.
A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar biológus oktatóinak szervezete, az Apáthy István Egyesület az Erdélyi Múzeum-Egyesület Természettudományi és Matematikai Szakosztályával (Öko Stúdium Társaság) karöltve idén is megrendezi a Kolozsvári Biológus Napokat. Az immár hagyományossá vált, ötödik alkalommal megrendezendő tudományos rendezvényre március 26–27-én kerül sor Kolozsváron az EME Jókai (Napoca) utcai előadótermében. A két nap alatt fiatal, elsősorban erdélyi biológuskutatók, egyetemi tanárok és diákok mutathatnak be saját kutatásból származó eredményeket, de jó alkalom ez a találkozásra, az eszmecserére is. A jelentkezéssel kapcsolatos egyéb információk (jelentkezési lap, előzetes program, stb.) a http://hasdeu.ubbcluj.ro honlapon találhatók, de közvetlenül a szervezőkhöz is lehet fordulni: Szabó D. Zoltánhoz a szabodz@hasdeu.ubbcluj.ro, illetve Markó Bálinthoz a mbalint@hasdeu.ubbcluj.ro e-mail címen.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya értesíti tagjait, hogy a 2004-es évi közgyűlést február 27-én 17 órai kezdettel tartják meg Kolozsvárt, az egyesület Jókai utca 2–4. szám alatti székházában. Bemutatásra és megvitatásra kerül a szakosztály tavalyi tevékenységéről készült beszámoló, valamint az ez évi programtervezet.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ versenyvizsgát hirdet a következő előadói állások betöltésére: kulturális antropológia, néprajz és népi mesterségek; pályázatírás és civil szervezetek; fotó-videó dokumentáció és kiállítás szervező. Feltételek: felsőfokú végzettség; minimum egyéves tapasztalat; magyar és román nyelvismeret; egy idegen nyelv (angol, német) középfokú ismerete; számítógép-felhasználói ismeretek.
Táncművészet és néprajz, valamint főkönyvelői állás is megpályázható. Feltételek: középfokú szakvégzettség; minimum ötéves tapasztalat az adott szakterületen; magyar és román nyelvismeret; egy idegen nyelv (angol, német) középfokú ismerete; számítógép-felhasználói ismeretek.
Általános követelmények: jó kommunikációs készség; szervező- és koordináló képesség; megalapozott általános és szakmai műveltség (sokoldalú érdeklődés); csapatmunkára és terepmunkára való hajlam. Ajánlatuk: továbbképzési lehetőségek; előnyös szolgáltatáscsomag.
A pályázatokat március 1-jéig kell benyújtani, személyesen vagy postán. További információk és a versenyvizsgához szükséges könyvészet a következő címen igényelhető: 520055 Kovászna, Szabadság tér 9. szám. Tel./fax: 0267/ 351-648, e-mail: creatio@cosys.ro. A versenyvizsga időpontja: március 16.
* A Kolozsvári Állami Magyar Színházban 25-én 20 órakor: Jacques vagy a behódolás (stúdió-előadás csak 14 éven felülieknek); 27-én 20 órakor: Doktor Faustus tragikus históriája – tragédia (stúdió-előadás csak 16 éven felülieknek); 28-án 20 órakor: Öltöztessük fel a mezteleneket (stúdió-előadás); 29-én 20 órakor: Fehér tűz, fekete tűz (Dybbuk) (stúdió-előadás).
* A Kolozsvári Állami Magyar Operában 26-án 18.30-kor: Giselle (balett); 29-én 11 órakor: Korvin-napok.
* A nagyváradi színházban 27-én 19 órakor és 29-én 18 órakor: Jókai Mór: Az arany ember (bemutató előadás); 28-án 19 órakor: Zárt tárgyalás (stúdió-előadás).
* A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának dísztermében 28-án 18 órakor: Rejtő Jenő: Egy görbe éjszaka – az érmihályfalvi Móka Színjátszócsoport vendégjátéka.
* A Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos-stúdiótermében 27-én 19 órakor és 29-én 16 és 19 órakor: Falstaff. Ugyanezzel a darabbal vendégszerepelnek a Harag György Társulat művészei március 2-án 16 és 19 órakor Nagykárolyban.
* A Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban március 5-én 19 órakor: Forgách András: Vásott kölykök.
A magazin idei első száma a film- és médiaoktatás kérdésével foglalkozik. Erdélyben egyelőre csak egy-két úttörő tanár vállalja, hogy filmelemzést és -történetet, médiaismeretet tanítson a diákoknak. Magyarországon már komoly tankönyvek léteznek, amelyek az általános iskola hetedik osztályától lehetővé teszik ezt. Dobolán Katalin a magyar film- és médiaoktatás, illetve tankönyvkiadás egyik mesterével, Muhi Klárával közöl interjút a lapban. Hartai László a filmek kiválasztásáról osztja meg tapasztalatait az olvasókkal, cikkéből megtudhatják, mit és hogyan értenek meg a kamaszok egy Fellini- vagy Bergman-filmből. A tematikus összeállításban két teljes óravázlat is található, valamint egy beszámoló az erdélyi diákfilmklubok helyzetéről. A Magyar 20-ak sorozatban ezúttal Kalmár Lászlót, az amerikai plánban Larry Clarkot mutatják be. A lapszámban a legújabb román filmek bemutatóiról is szó esik, csakúgy mint Quentin Taratino új filmjéről, a Kill Billről.
Kamarakoncertet tartanak február 24-én 18 órakor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának dísztermében (Városháza u. 27. sz.). Radó Judit, Jakó Erzsébet és Radó István tolmácsolásában Schubert-művek hangzanak el. A belépődíj nyugdíjasoknak 25 ezer, diákoknak 15 ezer lejbe kerül.
| agora |
A gyergyócsomafalvi RMDSZ jelenlegi Elnökségét és Választmányát 2003 áprilisában választotta meg a másodszorra összehívott helyi RMDSZ-közgyűlés. Az azóta eltelt időszakban a helyi RMDSZ tevékenysége elsősorban a magyarigazolványokhoz szükséges RMDSZ-igazolások kiadásában nyilvánult meg. Az RMDSZ Gyergyó Területi Képviselők Tanácsának ülésein rendszeresen részt vettünk, megpróbálva érvényesíteni az autonómiával, pluralizmussal és tényleges érdekvédelemmel kapcsolatos elveinket. Próbálkozásainkat csak ritkán kísérte siker. Amit valódi sikerként könyvelhetünk el, és ez nem az RMDSZ, hanem a helyi közösség érdeme, az az, hogy 2003 decemberében a magyarigazolványok igénylésében medence szinten Csomafalva első helyen állt közel 50 százalékkal. Ismerjük az országos szinten már évtizede zajló tendenciákat. Az RMDSZ országos vezetése a neptunos vonal próbálkozását követően 1996-ban az erdélyi magyarság megkérdezése nélkül kormányra lépett, feladva ezáltal az önálló külpolitika és a belső önrendelkezés kiépítésének lehetőségét. A 2000-es választások után protokollumkormányzásba kezdett a posztkommunista SZDP-vel, amely tovább mélyítette az erdélyi magyarság körében kialakult válságot. A másként gondolkodókat módszeresen eltávolították a vezető testületekből, a hatalmat teljesen kisajátította a baloldali beállítottságú Markó-csoport, a közképviseletet bukaresti versenypárttá alakították át, a szövetséget alárendelték a román kormánypárt igényeinek, és 2003 októberében odáig mentek el, hogy egyszerűen az erdélyi magyar nemzeti közösséget arra szólították fel, hogy saját nemlétezését szavazza meg (lásd az alkotmányszavazást). Teljesen ellenséges hangnemet ütöttek meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács autonómiakezdeményezésével szemben, holott ezek a testületek egyáltalán nem jelentenek politikai konkurenciát az RMDSZ-nek, mi több, az RMDSZ programjában is szereplő autonómiaprogram megvalósításának elindítását tűzték zászlajukra.
A nyilvánvaló törés a tavaly februári szatmári kongresszuson teljesedett ki, amikor Tőkés Lászlót egyszerűen kirúgták, Nastase autonómiaellenes kirohanását pedig nagy lelkesedéssel megtapsolták. Ezután az események felgyorsultak.
Mára már az RMDSZ-ből nyugodtan kihagyhatjuk a D és az SZ betűket, hiszen megszűnt demokratikusnak és szövetségnek lenni. A Romániai tény és a Magyar is annyiban, hogy még egyelőre magyar nevű emberek vezetik a szervezetet, a román miniszterelnök utasításai szerint.
A csomafalvi közösség már 2000 márciusában megpróbálkozott, hogy az értékszelekció alapján zajoljanak le a helyi választások, és mindenki egyénileg méretkezzen meg, de ezt sajnos az RMDSZ által is megszavazott választási törvény nem tette lehetővé. A csomafalviak akkori döntése nagy felkavarodást váltott ki az RMDSZ felső vezetésének berkeiben, és Takács Csaba meg is érkezett gyorsan rendet csinálni. Az akkori körülmények között sikeresen megrendeztünk egy közösségi (és nem RMDSZ) előválasztást (Boros János, az RMDSZ kiküldötte éppen abba kötött bele, hogy miért nincs rajta a tulipán az előválasztási szavazócédulán), és kihasználva a lista adta előnyöket, az RMDSZ listáján jutottak be a helyi önkormányzatba azok az RMDSZ- és nem RMDSZ-tagok, akik sikeresen túljutottak az elő-megméretkezésen.
A 2000 márciusában tartott helyi küldöttgyűlésen, amelyen Takács Csaba ügyvezető elnök is részt vett, egyik falustársunk találóan jegyezte meg, hogy a helyi RMDSZ felfogása gyökeresen ellentétes az országos RMDSZ felfogásával. Más szóval a csomafalvi közösség már évekkel ezelőtt látta az erdélyi magyar egypártrendszer veszélyeit és nem akart jószántából ennek cinkos részese lenni. Mintegy szimbolikusan ábrázolva a csomafalvi helyzetet, a helyi szervezet mind a mai napig megőrizte címerében a turulmadarat, a Napot és Holdat, és soha nem vette át az alkalmilag kitalált és a különböző széljárások irányába hajlított szerencsétlen tulipánt!
Ezer és ezer próbálkozásunk a belső reform érdekében kudarccal járt. Eljött az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba és felvállaljuk az erdélyi és székelyföldi magyarság tényleges túlélésének és megalapozásának útját. Ehhez ma már az RMDSZ nem biztosít keretet! A fentiek értelmében alulírottak benyújtjuk lemondásunkat mindennemű RMDSZ-tisztségünkről, ugyanakkor kilépünk az RMDSZ-ből!
Nem mi léptünk ki az RMDSZ-ből, hanem az RMDSZ lépett ki tagsága köréből!
Gyergyócsomafalva, 2004. február 12.
Ambrus Albert Árpád, a helyi RMDSZ elnöke
Ifj. Köllő Gábor, a Helyi Választmány tagja
Dr. Fülöp László Levente, a Helyi Választmány tagja
Nap mint nap követem a politikai változásokat, figyelem a politikai elit fondorlatosságait mind idehaza, mind odahaza, "szeretett hazámban". Sajnos azt tapasztalom, hogy a jelenlegi magyar kormánynak nem érdeke az erdélyi magyarság sorsának a rendezése. Ezt sejtettük, éreztük a magyarországi választások után rögtön. A szomorúbb a mi vonatkozásunkban, kedves erdélyi testvéreim, hogy a mi neptunos RMDSZ-ünknek sem érdeke, sem szándéka a sorsunk rendezése. Sőt mindent megtesz azért, hogy az ezt felvállalók lejárattassanak, kirekesztessenek és valahogyan elhallgattassanak.
Nemrég láttam (február 13-án) az MTV1 Látókép című műsorát, amelyben Markó Béla és Tőkés László beszélt az erdélyi magyarságot érintő autonómiatörekvésekről és az MPSZ céljairól. Markó természetesen még mindig csak az illúziót és a megosztást látja az MPSZ-ben, míg Tőkés rávilágított, hogy igenis van magyarság, amely megérdemli a választás (!) lehetőségét és hogy az RMDSZ programjában is szerepel az autonómiaigény kinyilvánítása, megteremtése.
Markó a pozícióját félti és néha már azt sem tudja, ki szavazta (!) meg, hogy képviselje. A fent nevezett műsorban odáig ment, hogy kijelentse: "Nekünk a románokkal van elszámolnivalónk és nem egymással". Majd rögtön párhuzamot vont a vajdasági magyarok jelen helyzetével, intő példaként az erdélyi magyarságra nézve. Kijelentésével nemcsak az MPSZ-nek üzent, hanem az egész erdélyi magyarságunknak, azaz hogy csak a románokkal van elszámolnivalója az RMDSZ-vezetésnek, velünk nem. De milyen románokkal, kedves Markó Béla? Te tartozol-e Nastase barátodnak vagy éppen ő neked? Vagy talán az általad kiszolgált román szavazóknak tartozol, Béla? Annyira megszoktátok volna a románok közt, hogy már azt sem tudjátok, hogy kit is kellene képviselnetek? Sajnos így van ez, Markó Béla. De hogyan jössz ahhoz, hogy párhuzamot vonj a vajdaságiakkal? Hiszen ott el tudnak számolni magyarok és magyarok, nem kell hozzá egy szerb sem. S tudod, kedves Markó Béla, az elszámolás végén megerősödve lépnek. Ezért rossz a párhuzam, Béla, hiszen ti nem tudtok, nem akartok elszámolni velünk. Pedig mi várunk rá, hogy érezzük az általad alkalmazott "apró lépések" eredményeit.
Fájó szavak ezek, kedves Markó Béla, és így 14 év távlatában te nem akarsz velük szembesülni, vagy nem volna mivel elszámolnod nekünk? Talán éppen azért zavar az MPSZ megerősödése, mert ők velünk vetettek számot és másak az eredményeink, mint a tieid. Nem egy a román és a magyar érdek, talán te ezt már elfelejtetted volt, Markó Béla.
Velünk, erdélyi magyarokkal kell elszámolnod, kedves Markó Béla, de igyekezz, nehogy valóban ne legyen kinek elszámolnod.
Szilágyi Szilárd József
Mezőpetri
Bizonyára elkerülte figyelmeteket, vagy nagy bűnt követhetett el édesapám, hogy senki nem jelentkezett felhívásomra-felkérésemre. Még egyszer és utoljára megpróbálok Önökön keresztül a gyökereimhez eljutni.
Édesapám 1899-ben Marosugrán született. Édesanyja Jánosi Rozália volt. Apai nagyapám állítólag vasutas volt. Apa testvérei: Béla bácsi, Ödön bácsi és Etus néni Marosvásárhelyen, míg Jóska bácsi Pesten éltek.
Ha jól tudom, Apa vagy Ákosfalván, vagy Makfalván, vagy Kutyfalván volt tanító, még a háború előtt. A háborúban a Székely hadosztályban szolgált. Első felesége, Emese néni, a fiukkal, miután a frontvonal elszakította őket, nem várták meg az oroszokat, hanem előbb Németországba, aztán Amerikába mentek.
Kérek minden segíteni tudó székelyt, magyart, hogy segítsen nekem Apa múltját, unokatestvéreimet felkutatnom! Borzalmas érzés gyökerek nélkül élni, amikor egyre gyarapodnak az ősz hajszálak!
Hát ennyi maradt nekem Erdélyből, és ezt a kevés tudást is féltve őrzöm.
A nevem, címem, telefonszámom és e-mail címem nyilvános. Várok minden információt, vagy bármit, ami az identitásomon kívül közelebb vihet "haza"! Tisztelettel és üdvözlettel, Székely Csaba, 2071 Páty, Arany János u. 38. Telefon: 0036/06/20/326-5565,
e-mail: csaladom@enternet.hu.
Már több a jog, mint a kötelesség. Jó világ van. Joga van a macskámnak a tányéromból enni, az ágyamban aludni, s ott végezni el sürgős dolgát, ahol akarja, mert ha bántom, bárki feljelenthet, s megbüntethetnek.
Nekem kötelességem az ő jogait tiszteletben tartani. Igaz, eddig is tiszteletben tartottam, emberségből. De ami sok, az sok. Most már joga van a tanítványomnak is elbírálni azt, hogy milyen jegyet adtam neki. Igaz, eddig is elbírálta, kommentálta, s én hagytam, emberségből. De azért, ha belegondolunk a dolgokba, mégis sok már a gyermekvédő jog: nem ütheted, nem teheted ki a szűrét, nem sértheted meg emberi mivoltát, nem gyermeki lelkét, nem adhatsz neki sok házi feladatot, nem adhatsz neki rossz jegyet... Mint tanár, én is jogokat akarok! Szeretném, ha a gyerek, a tanítvány megtanulná, amit tőlem követelnek, hogy megtanítsak neki, s ha nem, szeretném, ha jogom lenne beírni a négyest, hármast. Szeretném, ha igenis kitehetném a szűrét az órámról, amikor egész órán beszélget, röhécsel, kis telefonjával, aranygyűrűjével játszik, s igenis oda küldhetném én is őt, ahova ő engem százszor. Na nem haragosan, de legalább magamban, hadd küldhessem el, szidhassam le, úgy a megnyugvásig. Szeretném, ha jogomban állna megbüntetni bárhogy, hogy olvashatóbban írjon, s hogy legalább a nyolcadik végéig folyékonyan olvasson.
Mert a gyermeki jogok ellen semmi kifogásom nincs, azért még felhívhatom a figyelmet arra, hogy a tanárnak, tanítónak jogairól is kellene döntéseket hozni. A gyerekeink ugyanis évről évre kevesebbet tanulnak, még kevesebbet olvasnak, s még elvetemültebben viselkednek. S ez nem azért van, mert igen sokat követelünk tőlük. Nem hiszem, hogy azért hógolyóztak meg a buszmegállóban bennünket a Református Kollégium udvaráról a volt tanítványaink egyik este, mert túl sok tudomány van a fejükben, aminek az alapjait a mi általános iskolánkban szerezték be. Az történt ugyanis, hogy három tanítónő és két tanárnő buszra vártunk egy délutáni gyűlés után. Már sötét volt, de azért a villanyfényben láttuk, hogy kik dobálták a keményre gyúrt hógolyókat felénk és ránk. A cigarettájuk parazsa is elárulta volna őket, ha nincs is közvilágítás. A kollégiumi diákok jogában állt a kapott jegyek ellen szót emelni? Vagy a hála hógolyói csattantak hátunkon? Nem tudhatom, mint ahogy azt sem, hogy jogosan én mit tehettem volna. Vagy mit tehetek, ha az ötödikes diákom vagy szülei elégedetlenkednek a jeggyel? Joguk van elégedetlenkedni, panaszt tenni, újravizsgáztatni, feleltetni. Rendben. Ha már nem elég bizonyíték a diploma meg a követelményrendszer-ismeret meg a tapasztalat arra, hogy jegyet adjak, nem kérhetem a jogot arra, hogy ne osztályozzak? S akkor nem minősítem a viselkedésüket sem.
Vincze Mária
Zilah
Kié a hatalom, azé a föld?! címmel írt elektronikus levelet Székelyudvarhelyről bizonyos Sali Ben, amely sajnos álnév, és hát mi névtelen vagy azonosíthatatlan szerzőtől származó írást nem közlünk, abból kiindulva: vállalja csak mindenki a maga véleményét, ez a civil kurázsi minimuma! Sajnos van olyan nyilvános (internetes) fórum Erdélyben, ahol bárki bármit – jót, ocsmányságot, egyre megy – névtelenül közzétehet, de az nem az Erdélyi Napló. Amúgy amit rejtőzködő levélírónk megfogalmazott, az egy éles társadalomkritika, különösen a jelenkori erdélyi magyar politikai osztálynak rója fel, hogy önmagát menedzselve bűnösen köldöknéző, miközben gyökértelenné, földönfutóvá, emigránssá válik ifjúságunk színe-java.
Halai László a Kolozs megyei Sárvásárról szinte ugyanazt látja, tíz pontba szedve az RMDSZ teljesítetlen ígéreteit és megmagyarázhatatlan mulasztásait, majd mindeniket részletesen elemezve arra a következtetésre jut, hogy ehelyett a megalkuvó, gyáva, sőt kártékony szervezet helyett kellene már egy új, valóban demokratikus, valóban magyar és valóban közösségi érdekeinket érvényesítő szervezetet, pártot, akármit alapítani.
Kun András (Kolozsvár) az "elszakított" erdélyi magyaroknak alanyi jogon járó magyar állampolgárságot sürgeti írásában, állítva, hogy a balliberális budapesti kormányzatnak esze ágában sincs rendezni ezt az ügyet.
Toducz Endre írja Mikházáról: "Sok lányaim közt a legjobban csicsergőt elvitte a tanügy szavalóversenyre Hármasfaluba. Minden részvevő jutalomkönyvet kapott. Eddig minden szép és jó. A jutalomkönyveket a neptunos RMDSZ országos ügyvezető elnöke után csak Takács Csaba-féle maszek kiadónak nevezett dévai Corvin dobta be a kalapba, a "mindenáron el kell sózni" jeligéjű neptunos termékek rendjén. Egyébként a Corvin Kiadóval csináltatják meg az erdélyi magyar gyerekek tankönyveinek zömét is, jó zsíros állami megrendelést intéz magának a párt és vállalkozói köre. Gyerekeinkkel a neptunos RMDSZ vezetőinek zsebébe szavaltatják neptunos elöljáróink a mindenhonnani pénzeket. Még csodálkozik valaki azon, hogy a neptunosoknál az egységben az erő kominternes lózunk a sláger még ma is?" Mi nem csodálkozunk, inkább csak kérdezzük: mire alapozza levélírónk azt a tudását, hogy nevezett dévai kiadó- és nyomdavállalat Takács-érdekeltség lenne?
A szerk.
| hogy mik vannak?! |
A vizsgálatot végző pszichológusok hét héten át napi 20 percet foglalkoztak a gyerekekkel, akikkel listát írattak a televíziózáson kívüli érdekes programlehetőségekről, különös tekintettel a meseolvasásra. A szülőket a kutatók arra kérték, hogy minden egyes televíziózás nélkül töltött nap után vonzó matricákkal jutalmazzák a kicsiket. Az óvodák gyermekpartikat rendeztek a tévémentességet ünnepelve.
A vizsgálatba bevont negyvenhárom, kettő és öt év közötti kisgyerek a leszoktatási kurzus előtt átlagosan heti 13 órán át ült a televízió előtt (az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetségének ajánlása szerint a kicsiknek heti két óránál többet nem helyes a készülékek előtt tölteniük), a program lezárulása nyomán ez az időszak tíz óránál is kevesebbre csökkent. A kontrollcsoportba beosztott gyerekek nem vettek részt a leszoktató foglalkozásokon, és az ő esetükben a kísérlet ideje alatt is növekedett – csaknem egy órával – a tévénézési idő.
Hasonló program működik nagyobb gyermekeknél is, sokkal hatékonyabb azonban a mértéktartásra szoktatás kicsi korban, még azelőtt, hogy a televíziónézés rögzült rossz szokássá válik.
Amerikai kutatók szerint a földi atmoszféra felső rétegei egyre hidegebbé válnak, miközben az összehúzódás miatt a légkör kiterjedése csökken. A termoszférának, az atmoszféra legkülső, 90 kilométer magasságban kezdődő rétegének sűrűsége az elmúlt 35 évben mintegy 10 százalékkal csökkent. Az eredmény 27 űreszköz pályájának sokéves elemzésén alapul. Az amerikai Naval Research Laboratory munkatársai által végzett kutatások megerősítették, hogy helyesek azok az elméleti modellek, amelyek szerint a szén-dioxid és más, üvegházhatást okozó gázok felszaporodása a felső légkör ritkulásához vezet. 12 kilométeres magasság felett ugyanis az üvegházhatású gázok – az alsó légkörben tapasztaltakkal ellentétben – növelik a légkör hőkisugárzó képességét. Amint az üvegházhatású gázok mennyisége nő, a felső légkör egyre hidegebb lesz és egyre jobban összehúzódik.
Hogy hosszú távon milyen következményekkel járhat az üvegházhatást okozó gázok felszaporodása a légkörben, arra a Vénusz nyújt jó példát – állítják a kutatók. A bolygó légköre 96 százalékban szén-dioxidból áll, s emiatt a légkör alsó rétegeiben pokoli forróság, 427 Celsius-fokos hőmérséklet van.
A légkör felső rétegeinek ritkulása az űrkutatás szempontjából egyszerre kedvező és káros fejlemény: a műholdak tovább maradhatnak szolgálatban (később találkoznak olyan sűrűségű légréteggel, ahol a súrlódás miatt lassulnak és elégnek), ugyanakkor az űrszemétdarabok is tovább maradnak Föld körüli pályán, azaz megnő az összeütközések kockázata az űrhajókkal, műholdakkal és az űrállomással.
Felpezsdülhet a brit és ausztrál szerencsejátékosok élete: egy fogadóiroda internetes honlapján előttük a lehetőség, hogy vándormadarak teljesítményére fogadjanak.
Megveri-e az Atletico Madrid focicsapata a Sevillát, hányadikként fut be a Lovag névvel illetett versenyagár a wimbledoni 460 méter távú derbin? – ezek a kérdések még egy laikus számára is a jól ismert, hagyományos fogadások körébe tartoznak. Azon már némiképpen meghökkenhet a közönséges halandó, ha a fogadás tárgya nem más, mint hogy lemond-e posztjáról Tony Blair brit miniszterelnök ez év márciusáig, netalán még februárig, vagy hogy Skóciában 2004-ben megdől-e az 1982-ben mért –27,2 Celsius-fokos negatív hőmérsékleti rekord.
Ha mindezeken szemrebbenés nélkül túlteszi magát a laikus, bizonyára a legkevésbé sem hökken meg a brit Ladbrokes fogadóiroda legújabb kezdeményezésén, amelyben arra lehet fogadásokat kötni, hogy 18, erre a célra kiszemelt tasmán albatrosz menynyi idő alatt és milyen helyezésekkel teszi meg az Ausztráliától Dél-Afrikáig tartó maratoni vándorlását. A jelzőkészülékkel ellátott madarak nem rövidebb, mint 96 ezer kilométer hosszú útját az iroda honlapján lehet nyomon követni a starttól a célig, Tasmaniától a Jóreménység fokáig. Mielőtt bárki az embertelenség netovábbjaként aposztrofálná az eseményt, elmondjuk, hogy a verseny – legalábbis a szervezők szándéka szerint – az állatvédelmi kampányok legújabb formája: a szervezők célja ráirányítani a figyelmet a tasmán albatroszokra, a bevétel nagy részét a fokozottan veszélyeztetett faj védelmére kívánják költeni.
A tasmán albatroszok (Diomedea cauta) az ausztrál kontinens legdélibb csücske és Tasmania közt fekvő Bass-szoros szigetein költenek, fiókáik minden év márciusában hagyják el a szárazföldet, hogy megkezdjék vándorlásukat az Indiai-óceán fölött Afrika déli csücskéig, élelem után kutatva. Amikor idén elhagyják a szigeteket, 18 madarat természetvédők által ellenőrzött műholdas nyomjelző készülékkel látnak el, s a madarak útját, helyzetét az iroda internetes oldalán lehet majd nyomon követni.
Az egyes egyedek esélyeit fizikai állapotuk és az időjárási viszonyok alapján határozzák meg – ismertette Tim Nevard állatvédő, a verseny szellemi atyja. "A futam egyben a világ legnagyobb szabású olyan műholdas nyomkövetése lesz, amelyben tengeri madarak röptét követjük" – mondta el Nevard. A megfigyelés elsődleges célja az információgyűjtés, valamint hogy fölhívják a világ figyelmét a különleges képességű tasmán albatroszokra, egy olyan fajra, amelyet tollazatuk, tojásaik begyűjtése, valamint legújabban az ipari mértékű halászat a kipusztulás szélére sodort. Az albatroszok a világ legnagyobb repülő madarai, súlyuk a 12 kilót is elérheti, szárnyaik fesztávolsága meghaladhatja a három és fél métert.
Akasztófamártás és hulla kemény rizs – ez csak két fölöttébb ízléstelen recept abból a negyvenkettőből, amelyeket Brian Price amerikai börtönszakács gyűjtött össze. Könyvében olyan fogások elkészítését részletezi, amelyeket a texasi Huntsville börtönében halálraítéltek kértek közvetlenül kivégzésük előtt, mintegy utolsó vacsoraként. Price, aki maga is 14 évet töltött rács mögött, 220 halálraítéltnek készített vacsorát utolsó kívánságuk szerint, ilyenkor ugyanis az elítéltek szabadon rendelhetnek. A Meals to Die For (Ételek, amelyekért meg kell halni) című könyvből többek közt megtudhatja az olvasó, hogy miként kell chilit – húsos babot – Old Sparky (ez a villamosszék gúnyneve) módra elkészíteni. A chili erősségét e recept szerint ötezer volttól húszezerig lehet szabályozni. Price szerint a leginkább kedvelt "hóhérételek" a sajtburger sült burgonyával, a natúrszelet, a jégkrém és a sült csirke, míg a főzelékeket és salátákat a halálra ítéltek nem annyira kedvelik.
Sose magyarázkodj – a barátaidnak nincs rá szükségük, az ellenségeid meg úgysem hisznek neked.
(Elbert Hubbard)
Két gyerek beszélget:
– Igaz, hogy ha egy lámpát viszel magaddal, akkor nem bántanak az oroszlánok?
– Igen, feltéve, ha elég gyorsan viszed a lámpát.
Két rendőr tandemen teker felfelé az emelkedőn. Ahogy felérnek a csúcsra, az, amelyik elöl ült, megszólal:
– Hű, de nehéz volt tekerni, hogy ide felérjünk.
Mire a másik:
– Hát még nekem milyen nehéz volt fékezni, hogy vissza ne guruljunk.
Pizzát visz ki az egyetemista. Amikor a megrendelő fizet, megjegyzi:
– A többiek szerint, ha magától egy ezres borravalót kapok, akkor az már nagy szám!
– Na, akkor itt egy tízezres. Aztán mesélje el a kollégáinak, hogy milyen nagyvonalú voltam!
– Köszönöm, uram, jól jön ez a pénz egy egyetemistának!
– Mit tanul, fiam?
– Pszichológiát...
Két kanász beszélget a gazdaságról:
– Mit csinálna kend, ha király lenne?
– Hogy mit? Lóhátról őrizném a disznókat.
A férj borotválkozik a fürdőszobában, és morog magának:
– A fenébe! Ezzel a borotvával még a nyakamat sem tudom elvágni!
Az asszony beszól neki:
– Beadjam a nagy kést?
Rostás jól él a használtcikk-kereskedésből, ezért amikor egyetemet végzett, ám szegény sorsú unokaöccse megkérdezi, hol nyaralnak az idén, büszkén mondja:
– Egy spanyolországi fürdőhelyen, Sanjuanban.
– Nem Sanjuanban, hanem Szan Huanban, mert a spanyolok a j-t h-nak ejtik. És mikor indultok?
– Húniusban vagy húlius elején.
Redactia Erdélyi Napló
of. p. 2.., c. p. 13.
410114 Oradea, Romania
Tel.: 0259/417-158
Fax: 0259/417-126
E-mail: erdelyinaplo@rdslink.ro
2511000005514406 (lejben)
2511001005514406 (valutában)
Banca Transilvania, suc. Oradea, Romania
16 oldalas, A3-as formátumú polgári hetilap, keddenként jelenik meg a nagyváradi székhelyű Erdélyi Sajtóház Kft. kiadásában, 6200 példányban.
Díjszabás külföldi hirdetők számára:
Reklám: 1 cm2 = 0,5 euró
Címoldalon: + 100 %
Hátoldalon: + 50 %
Lakossági apróhirdetés: 0,15 euró szavanként
Üzleti apróhirdetés: 0,30 euró szavanként
Díjszabás belföldi hirdetők számára (áfa nélkül):
Reklám: 1 cm2 = 0,3 euró
Címoldalon: + 100 %
Hátoldalon: + 50 %
Lakossági apróhirdetés: 0,07 euró szavanként
Üzleti apróhirdetés: 0,15 euró szavanként
Hirdetési lapzárta: péntek 15 óra
Áraink rugalmasak, megegyezés szerint kedvezményeket nyújtunk. Bővebb információkért kérjük, hívja szerkesztőségünket!
Felhívjuk figyelmét, hogy hirdetménye csak azt követően jelenik meg, miután számlaszámunkra átutalja annak díját.
Tisztelettel,
Dénes László
felelős kiadó
Copyright © Erdélyi Napló - 2004