Szaddám iraki diktatúrájának szétzúzására, akár az afganisztáni tálib rendszer erôszakkal való megszüntetésére azért volt szükség, hogy a közép-keleten kialakult terrorista gócot megszüntessük, hiszen ez a világ rettegésben tartásával fenyegetett. Most, hogy a "szocialista" Baath pártot és a Talibánt megsemmisítettük, mi, akik az óceánon túl élünk, gyakran feltesszük magunknak a kérdést: megérte-e mindez az árat, amit Amerika fizetett és fizet? Tegyük félre azt, hogy évente tízezreknek az életét mentettük meg Szaddám megbuktatásával, hiszen a siíták és a kurdok helyzetével a nemzetközi emberjogi szervezetek igencsak keveset törôdtek, és csak pillantsunk arra a tényre, hogy a nem demokratikus hatalmak kezében a tömegirtó fegyverek milyen hatalmas veszélyt jelentettek az emberiségre.
1. Líbiából Khadafi ezredes csak egy pillantást vetett az amerikai hadsereg felvonultatására az iraki beavatkozás elôtt, és azonnal elhatározta, hogy többé nem kér a tömegpusztítás kalandjaiból és nem hazudik többé a nemzetközi ellenôrzô szervek naiv ellenôreinek. Sôt mi több, egy kis amerikai befektetés reményében kezd civilizált magatartást magára erôltetni.
2. Afganisztánban, egy korábban radikálisan iszlámista államban, egy nôket elnyomó kultúrában, ahol törzs törzs ellen viaskodott, az állítólag hajthatatlan klánvezérek az ország ügyeit tárgyalni egy asztalhoz ültek. A NATO biztonsági ernyôje alatt és egy kis ENSZ-irányítással, és igencsak meglepte az arab világ kételkedô urait az elfogadott alkotmány, amely megteremtette a lehetôséget egy mélysötét barbár világból való kievickélésre.
3. Szíriában, ahol Szaddám pénzét (vagyis az iraki állam és lakosság pénzét), csatlósait és fegyvereit rejtegeti, és amely állam mind a mai napig exportálja a Hezbollah- és Hamász-terrorizmust, még ott is elkezdett idegesen kapkodni Asszad diktátor, azonnali tárgyalásokat indítványozva Izraelnek, hogy visszaszerezze azokat a stratégiai pontokat, amelyeket az apja az utolsó szíriai agresszióban veszített el. A titkos megbeszélések már el is kezdôdtek (szerintem Törökországnak, Izrael egyedüli muszlim barátjának békéltetô közbenjárásával, és nem a vele ellenséges Európai Unió közvetítésével), s ez nem történt volna meg addig, ameddig Szaddám tiltott olajat szállít Szíriába.
4. Libanonban megkezdôdtek a tárgyalások Izrael és Szíria között, s ez leszûkíti Jasszer Arafat mozgásterét, aki az öngyilkos merénylôk családjait szép summákkal jutalmazta. A palesztinoknak most újra van lehetôségük egy olyan államfôt választani, aki valódi államot és államiságot tud számukra biztosítani. Két olyan ország, mint Egyiptom és Szaúd-Arábia most nagyon igyekeznek az erôszakos Bush-kormány védelmét kiharcolni.
5. Iránban a zsarnokoskodó imámokra is hatott a 130 ezer amerikai katonának a határaikhoz közeli jelenléte, hiszen szükségszerûvé vált számukra, hogy tárgyalásokat indítsanak európai diplomatákkal az oroszok által épített nukleáris erômûvek ellenôrzését illetôen. Colin Powell titokban már több mint egy éve alkudozik az úgymond reformista ajatollahhal, abban a reményben, hogy az a következô forradalomban a jó oldalon fog állni. A régi "Nagy Sátán" csoport a múlt napokban megtiltotta majdnem száz parlamenti képviselônek a választásokban való újraindulást. Teheránban ez a pánikszerû megmozdulás a gyengeség és a félelem jele, és több mint valószínû, hogy a szomszédságban kitörô béke hozzásegíti majd az iráni hatalmat, a "gonosz tengelyének" következô tagját a bukáshoz.
6. Irakban, ahol a halálos áldozatok száma a New York-i és Los Angeles-i bûnözési statisztikákhoz hasonlítható, egy demokratikus köztársaság létrejöttét kísérhetjük figyelemmel, az ezzel járó fájdalmakkal együtt. De azt leszögezem, Szaddámot nem azért döntötte meg az amerikaiak által vezetett koalíció, hogy egy bábkormánnyal helyettesítsük, hanem azért, hogy segítsünk az irakiaknak legyôzni a fanatikus ellenállókat, és hogy meggátoljuk ezek szembeszegülését egy demokrata kormánnyal. Ugyanakkor szeretnénk kialakítani a térségben egy olyan országot, amely példakép lehet a régió összes muszlim állama számára.
7. Észak-Koreában, a világ másik végén, hogy ne csak a közel-keleti példákkal éljek, egy nem hivatalos amerikai csoportnak megmutatták a nukleáris atomerômûvet, azzal a céllal, hogy bebizonyítsák: a világot igenis egy nagy veszély fenyegeti. Viszont az USA Kína tudtára adta, hogy egy nukleárisan felfegyverzett Észak-Korea arra készteti, növelje rakétáinak számát Japánban és Tajvanon, ami magát Kínát is veszélyezteti. Újonnan szerzett hitelességünk arra késztette a kínai kormányt, hogy közvetítsen Észak-Korea és az Egyesült Államok között, s egy Líbia-féle megállapodást köthessenek.
Be kell vallani azonban azt is, hogy még korai az atomsorompó-egyezményekrôl azt állítani: visszabillentek a kívánt állapotba; de azt elmondhatjuk: helyes volt és helyes lesz a civilizált világot a terror elleni háborúban saját pénzünkbôl és erônkbôl támogatni. A közelmúlt történései alátámasztják azt, hogy amit az amerikai kormány tett, cselekedett, az stratégiailag helyes és morálisan jogos volt.

Nyíri Attila
New York

Tony Blair londoni munkáspárti kormánya kis híján belebukott az elmúlt napokban abba, hogy a brit közvélemény zöme immár bizonyosra veszi azt, amivel szembe a politikusok is egyre kevésbé mernek menni: Nagy-Britannia kellô körültekintés nélkül és túlságosan is szervilisen állt az USA mellé az Irak elleni háborúban. Amit egyre többen és egyre gyakrabban vélnek – még Amerikában is! – sima imperialista katonai agressziónak egy szuverén, független állam ellen. Geopolitikai elemzôk már idejekorán rámutattak: a bagdadi rezsim megdöntése és Irak "demokratizálása" mögött egyértelmûen fölsejlik a közel-keleti olajmezôk fölötti nyugati ellenôrzés, valamint a térségbeli hangsúlyos amerikai jelenlét szándéka. Irak lerombolása és újjáépítése katonai és gazdasági "közös érdek" volt és lesz. A terrorizmus elleni harc jó ürügyként szolgált a rendcsinálásra a világ csendôre, az USA számára – vélik a kívülállók –, miközben ennek a harcnak immár az emberi jogokat is alaposan sértô folyamodványai is megmutatkoznak. Olyannyira, hogy az Egyesült Államokban és egyes szövetséges országokban immár a szabadságjogokat, a szabad mozgást és véleménynyilvánítást is korlátozó, már-már statáriális intézkedéseket léptettek érvénybe.