A ’89-es rendszerváltozás elôtti évtizedekben ha valaki Marosszentgyörgy nevét említette, elsôsorban a messze földön híres mezôgazdasági kísérleti állomásra gondolt. Az 1947-ben alakult állomás elsô székhelye a Máriaffi-kastély és a hozzá tartozó kert. Márkus István mérnök 37 esztendeig, 1953-tól 1990-ig volt az intézmény munkatársa, pályakezdôként került Szentgyörgyre, idén lesz fél évszázada, hogy szentgyörgyi lakos.
– Közel négy évtizednyi idô alatt jónak-rossznak egyaránt tanúja lehettem, akár azt is mondhatom, szakmai pályafutásom összefonódott az állomáséval – mondja Márkus mérnök, aki szerint az intézmény 1962 és 1988 között élte fénykorát. A kísérleti állomás tevékenységi területe igen szerteágazó volt: a szarvasmarha-tenyésztéstôl a fajta-összehasonlító kutatásokon keresztül a vetômagtermesztésig terjedt. A 60-as, 70-es esztendôkben 25-30, zömében magyar nemzetiségû kutató szakembert foglalkoztattak, a kiegészítô személyzet 80-85 százaléka szintén magyar volt. A helyzet a 80-as években, a dühöngô nacionál-kommunista kurzus idején változott meg gyökeresen. – A rendszerváltás után, a várakozások ellenére, nemhogy javult volna, de egyenesen a végromlásba zuhant a romániai agrárkutatás, amiként a teljes agrárium is – állapítja meg keserûen Márkus. – Az állomás jelenleg csak formálisan mûködik, öt-hat kutató küszködik az állandó pénztelenséggel, az ebbôl fakadó reménytelenséggel. Pedig egyértelmû, a korszerû mezôgazdaság alapja a kutatás, sajnos ezt a ,89-es változások után egymást váltogató kormányzatok nem ismerték fel. Kár – mondja rezignáltan a kora ellenére igen aktív mezôgazdasági szakember.
Bár a kísérleti állomás halódik, a változások óta kényszerbôl vagy más meggondolásból innen kilépô szakemberek közremûködésével számos mezôgazdasági vállalkozás indult, ma már 18 hasonló profilú cég mûködik Szentgyörgyön, köztük a legnevesebb a német érdekeltségû szarvasmarha-szaporítóanyagot elôállító és forgalmazó SEMTEST BVN. Egyébként a település fôutcáján végighaladva szemünkbe ötlik, hogy minden harmadik-negyedik portán valamiféle mûhely, bolt mûködik. Márkus István szerint, aki a helyi önkormányzatnak is tagja, jelenleg mintegy 200 vállalkozás mûködik Szentgyörgyön, igaz, ennek közel fele Marosvásárhelyen bejegyzett cégek kirendeltségeként. Tehát a helyi adókból származó bevétel, különösen, hogy nehézkes a begyûjtésük, távol sem akkora, mint ahogyan azt a kívülálló gondolná.
A marosszentgyörgyi sósfürdô gyógyhatásáról szakemberek sokszor nyilatkoztak. A múlt század elején Hankó Vilmos a svájci gyógyvizeknél sokkal hatékonyabbnak tartotta a jódot, mangánt, fluort, brómot, magnéziumot, kalciumot és radioaktív anyagokat tartalmazó szentgyörgyi hévizet. Az elsô szondát 1912-ben fúrták, a fürdô tulajdonosa 1924-ig Csete Béla volt. A 60-as évek elején fúrt újabb kutak révén megnôtt a vízhozam, lehetôvé vált a fürdônek a kor követelményei szerinti kiépítése. Ekkor élte aranykorszakát a sósfürdô. Az államosítás után többször cserélt gazdát, a rendszerváltás pillanatában a marosvásárhelyi közüzemek rendelkezett felette, innen 1996-ban került a szentgyörgyi polgármesteri hivatal tulajdonába, meglehetôsen leromlott állapotban. A helyi önkormányzat 2001-ben 49 esztendôre koncesszióba adta a fürdôt a Cornalina Rubin Impex Rt.-nek, amely ugyan elkezdte a beruházást, de a munkálatok hamarosan leálltak. A cég adminisztrátorának nem sokat sikerült megvalósítania elôzetes terveibôl, sôt a szentgyörgyi önkormányzatnak sem fizette ki a szerzôdés szerint járó pénzeket, amiért az beperelte a Cornalinát. A per a mai napig sem zárult le. Az elmúlt év végén a részvénycsomag 80 százalékát birtokló romániai származású német üzletember, Edmund Ernest Poesina a Contrascom Benta Rt.-t bízta meg érdekei képviseletével. A Benta fivérek Maros megye leggazdagabb emberei közé tartoznak, cégük vállalta, hogy másfél év alatt befejezi az 1.990.000 eurónyi beruházást. A fürdôbázis rendbetételével kezdik, majd a szállodát készítik el. Mind az önkormányzat, mind a helyi vállalkozók számítanak az idegenforgalom esetleges fellendülésével járó bevételi forrásokra.
A település központjában, a Máriaffi-kastéllyal szemközt áll a Constantin Romanu-Vivuról és Török Jánosról, a székely vértanúk egyikérôl elnevezett általános iskola épülete.
– A szentgyörgyi egyike Maros megye legnagyobb és legjobban felszerelt vidéki iskoláinak – mondja Nagy Csaba iskolaigazgató, aki immár hatodik éve tölti be e tisztséget. – Ha pedig elkészülünk a tavaly tavasszal elkezdett építkezéssel, felvehetjük majd a versenyt akár a legnevesebb vásárhelyi iskolákkal is.
Az építkezést hosszú, közel évtizedes vajúdás elôzte meg, a tervrajzok 2001-re készültek el. A kivitelezés két szakaszban történik, a tavaly 5,5 milliárd lej állt rendelkezésükre, zöme a tanács költségvetésébôl, amit a tanügy-minisztérium is megtoldott egymilliárddal. Az új épületszárny háromszintes lesz, az alagsorban a hôközpont, a mûhelyek és az irattár, az elsô szinten nyolc osztályterem kap helyet, a manzárdra pedig az igazgatóság, titkárság, könyvtár és informatikai labor, valamint az orvosi rendelô költözik majd. A befejezéshez még további 6,5 milliárd lejre lesz szükség, idénre a helyi költségvetésbôl hárommilliárd lejt különítettek kizárólag erre a célra. – Ha minden jól megy, a 2005–2006-os tanévre kulcsrakész lesz – mondja az igazgató.
A tanulók létszáma, mint mindenütt, itt is, ha nem is vészesen, de folyamatosan csökken. A létszám az 1989–90-es tanévben volt a legmagasabb, akkor 1090-en jártak a skólába, idén már csak 675-en. A 2003–2004-es iskolai évben 37 osztályt indítottak, ebbôl 19-et a magyar tagozaton. A negyedikesekbôl, ötödikesekbôl és a nyolcadikosokból három-három osztályra futotta a létszám, a többiekbôl kettô-kettôre. Az iskolában folyó színvonalas oktatás bizonyítéka, hogy amióta bevezették a nyolcadikosok számára a kisérettségit, azóta egyetlen tanuló találtatott könnyûnek a megmérettetésen. Minden jó nevû marosvásárhelyi középiskolába szép számban járnak szentgyörgyiek.
Marosszentgyörgy polgármestere, Vízi József immár harmadik mandátumánál tart. Az utóbbi években, különösen a választási kampányok ideje alatt, neve folyamatosan szerepelt a helyi román lapok hasábjain. A vásárhelyi szélsôséges nacionalista erôk nem kevés idôt és pénzt szántak arra, hogy valamiképpen lejárassák az elöljárót. A kevés, de annál elszántabb helyi ellenfelének aktív segítségével folyó ilyen irányú ügyködések mindeddig eredménytelenek maradtak. Tagadhatatlan, hogy vannak ellenfelei, sôt ellenségei, de az is nyilvánvaló, hogy a lakosság túlnyomó többsége elégedett az általa vezetett községháza tevékenységével. – Rossz vezetô, jelentéktelen ember az, aki ennyi idô alatt nem szerez magának ellenséget – vélekedik errôl a polgármester, aki a nyári választásokkor versenybe száll egy újabb mandátumért.
A település északi részén az utóbbi esztendôk alatt valóságos villanegyed nôtt ki a földbôl, ide szinte kizárólag a város, Vásárhely újgazdagjai építkeztek. Amolyan alvó település ez, ahonnan reggelenként méregdrága külföldi autókkal hajtanak munkahelyükre az itt lakók, akik gyerekeiket is városi iskolákba járatják, s majd csak estére térnek haza otthonaikba. A helybéliek szerint valóságos idegen test ez a fertály a település szervezetében, szinte semmi kapcsolatuk a faluval, nem vállalnak vele semmiféle közösséget, legalábbis egyelôre.
Más hasonló helyzetû peremtelepüléssel ellentétben, Szentgyörgyön ma élénk közmûvelôdési élet folyik. Baricz Lajos plébános lassan másfél évtizede szolgálja a római katolikus egyházközséget. – Amikor 1990-ben idekerültem, még mindig a márciusi pogrom következményeit nyögte Szentgyörgy is, teljes volt a bénultság – magyarázza a plébános. – Úgy gondoltam, ideje lenne felrázni az embereket, elsôsorban egyházközségünk híveit.
Az immár hatkötetes költô-plébános maga is hozzájárult az egészséges lokálpatriotizmus megszilárdításához, egyik tréfás versében így fogalmaz: "Marosszentgyörgy – híres város / mellett fekszik. (...) // Mirôl híres az a város, / amely Szentgyörggyel határos? / Arról híres az a város: / Éppen Szentgyörggyel határos."
Baricz nem sokáig töprengett, elsôként a cserkészcsapatot szervezte meg, majd a gyermekkórust, amelybôl késôbb megalakult a Jubilate ifjúsági énekkar, s mivel az alapítók azóta felnôtté cseperedtek, szükséges volt újabb gyerekek bevonása, akik ma a Mini Jubilatéban énekelnek. A szentgyörgyi kórusmozgalom messze földön híres képviselôje a Hajdó Károly vezette Soli Deo Gloria, de a református egyház Reménység énekkara, valamint az iskola kórusa is igen komoly munkát végez. ,93-ban megalakították a fiatal házasok Kolping-családját, amely idén ünnepli tízéves fennállását. A fiatal, lelkes csapat minden közmûvelôdési rendezvénybôl derekasan kivette részét, rájuk épül a színjátszó csoport is, amely a Tamási-darabok bemutatásával hívta fel magára a figyelmet. Rajtuk kívül szintén igen tevékeny a községi színjátszó kör, a Mozaik is. A plébánia tanácstermében egymást követik a képzômûvészeti kiállítások, író-olvasó találkozók és egyéb kulturális rendezvények.
A fentiekbôl kitûnik, hogy bár a falu jelenlegi lakosságának csak mintegy 30 százaléka mondhatja magáról, hogy tôsgyökeres szentgyörgyi, ennek ellenére, legalábbis a helyi magyarság, igazi közösséget alkot, s hogy ez így van, abban komoly szerepet játszanak nemcsak az egyházak – katolikus, református, unitárius –, de az önkormányzat is. Ez lehet annak a biztosítéka, hogy Marosszentgyörgy magyarsága megmarad igazi közösségnek, s nem válik soha a nagyvárosok peremtelepüléseinek zöméhez hasonló jellegtelen, arctalan embermasszává.
Szentgyörgyi László