
Az elmúlt héten a Financial Times a román kormányzat újabb botrány ízû ügyletére terelte a világ közvéleményének figyelmét, a lap szerint az Európai Bizottság, amely tudvalevôleg az EU kormányaként mûködik, hamarosan kivizsgálja a Nastase-kabinet és az amerikai Bechtel cég között, az észak-erdélyi autópálya megépítésére vonatkozó szerzôdés megkötésének körülményeit. A brit lap úgy tudja, az EU illetékesei azt kifogásolják, hogy a román kormány közbeszerzési eljárás nélkül ítélte oda az amerikai cégnek a 2,5 milliárd dolláros megbízatást. Az ügy kapcsán megszólaló uniós szakemberek szerint a nemzetközi pénzintézetek nem finanszíroznak olyan beruházásokat, amelyek kivitelezésére versenytárgyalások nélkül adnak megbízatást. A kormány, mint mindig, ezúttal is magyarázza bizonyítványát: arra hivatkozik, hogy a román közbeszerzési törvény lehetôvé teszi, hogy stratégiai fontosságú beruházások esetében versenytárgyalás kiírása nélkül adjon megbízatást a kivitelezôknek. Felvetôdött, hogy európai cégek olcsóbban vállalták volna az autópálya megépítését, de a román kormány ez esetben is fontosabbnak tartotta a politikai, mint a gazdasági megfontolásokat. A Nastase-kabinet, szokásához híven, a beismerés helyett inkább a tagadást, a magyarázkodást választotta, remélve, hogy mint rendszerint mindig ezúttal is sikerül elsimítania az ügyet. Ha sikerül, ha nem, egyvalami biztos: az örökbefogadások, valamint az autópálya kapcsán a Nastase-kormány elsô komolyabb külpolitikai kudarcát élte át, ami azt jelzi, megingott a bizalom Románia csatlakozási elkötelezettségét illetôen.
Az adócsalás visszaszorítása érdekében kidolgozott törvénytervezetet ismertette az ellenôrzô hatóság tárca nélküli minisztere, Ionel Blanculescu, amelynek elfogadása esetén drasztikus büntetések várnak majd az adócsalókra, akár 5-tôl 25 esztendeig is börtönbe csukhatják a törvény ellen vétôket. A törvény újdonsága, hogy a büntetés idôtartama csökkenthetô vagy akár teljesen el is törölhetô, annak függvényében, hogy a bûnbeesettek teljesen vagy csak részlegesen törlesztik adóhátralékukat. Az elképzelés szerint a "kedvezményes elbánást" tízévenként egyszer lehetne igénybe venni, ezért könnyen elképzelhetô, hogy szigorú alkalmazása esetén adócsalókkal telnek majd meg a börtönök.
2000-tôl napjainkig több mint négyezer rendôrt bocsátottak el állásából. A belügyminisztérium belsô ellenôrzô csoportja által végzett felmérés szerint a rendôrök 30 százaléka hajlamos engedni a korrupciós kísértésnek. Személy szerint, legutóbbi tapasztalataimból kiindulva személyi igazolvány, útlevél kicserélése magasabb arányra számítottam. De lehet, hogy tévedtem...
A választások idôpontjának közeledtével egyre nagyobb hangerôre kapcsolnak a pártok. Elôbb a volt államfô, Emil Constantinescu követelte pártjának, a Népi Akciónak a kongresszusán Adrian Nastase kormányfô lemondását és szakértôi kormány kinevezését, majd a liberális-demokrata pártszövetség szólította fel távozásra a kabinetet. Utóbbiak az örökbefogadási ügy, valamint a Bechtel-szerzôdés miatti EU-s neheztelések okán Brüsszel és Bukarest kapcsolatának feszültté tételével vádolják a kormányt amelynek persze esze ágában sincs lemondani.
Sz. L.