Ha február, akkor farsang. Ha farsang, akkor bolondozás, télkergetés, maszkabál, karnevál. Manapság – a tömegtájékoztató eszközök és a szórakoztatóipar jóvoltából – már nem is az a farsang, mint hajdan volt. Még akkor sem, ha karnevál-jellege, féktelen öröme, ördöggel való kacérkodása máig megmaradt. Nyilván ezért tiltotta a középkori egyház – katolikus és protestáns egyaránt –, és ezért nevezte az ördög ünnepének. De minden tilalom ellenére nem sikerült kiölni a kultúrából, mert a farsang, a fesztelen ünneplés, a feszültség "kirázása" alapvetô igénye az emberi természetnek. Gondoljunk csak arra, hogy a farsang épp a karácsonyi és a nagyböjti idôszak közé esik. Még hosszúak az éjszakák, már nem egészen tél, de nem is egészen tavasz. Az élet meg nyughatatlanul szeretne utat törni magának. A halál és újjászületés "körforgásában" pedig gyôzni akar az élet. Meg kell szabadulni a szürkeségtôl, a szent idôt néha jó, ha felváltja a profán, mert az egyházi ünnepek feszes tartásából jólesik lazítani, de nem utolsósorban a közösségben, a társadalomban felgyülemlett feszültségeket is le kell vezetni.
A karneváli hangulathoz ezért mindig hozzátartozott a vidámság, a nevetés. Már a római Saturnus-ünnepségeken szerepelt ez az életérzés: nem kell mindent – legalábbis néha – annyira komolyan venni. A vidám látványosságok, a mókás utcai felvonulások, a zenés mulatságok, a maszkurák fellépése egy idôre feloldja a feszültséget. A farsang egyenlôségjelet tesz az emberek közé. A gondtalanul ünneplô tömegben eltûnnek a társadalmi, rangbeli meg egyéb különbségek. Sôt, a valós életbeli ellentétpárok is a fonákjára fordulnak. Nincsenek elôadók és nézôk. Egy kicsit mindenki egyformának érezheti magát, és szabadon dúskálhat az élet örömeiben. A farsang fényt derít az élet másik oldalára, leleplezi a bennünk szunnyadó árnyékokat és a sokszor mesterien palástolt indulatokat. Ha úgy tetszik, leleplezi maszkjainkat.
A farsang szelep, amelyen keresztül levezethetjük a felgyûlt energiákat, mérgeket. Megtisztít, megszabadít a merevségtôl, megóv a megcsontosodástól, életörömet sugároz és elûzi fölösleges félelmeinket. Vízkereszttôl böjtkezdetig tehát esélyt kapunk arra, hogy hagyományainkat ápolva, tiszta felszabadultsággal farsangolva testünk-lelkünk egyaránt felfrissüljön.

Sebestyén Péter