"Ki fényre termett s itt marad
Ködomlasztó reggelre várva",
Már halált cipel a nyelve alatt
Perlô, delejes szavai közé zárva.
Az idô elagg, de túlél mindenképp
Mint balkézrôl nemzett habarék nép
Nagy kövek alól szabadult homályban,
A holnapra idôzített országrontásban.
"S ugye, most a sírok fölött
Szeretjük egymás tarka célját?"
Csontjait fehérre vetkôzve, rendületlenül,
Férgek lábainál fekszik Ady Endre egyedül,
"Ki fényre termett s itt marad
Ködomlasztó reggelre várva."