|
XIV. évfolyam, 6. (645.) szám |
2004. február 10. |
TISZTELT LÁTOGATÓNK, KEDVES OLVASÓNK,
ÜDVÖZÖLJÜK AZ ERDÉLYI NAPLÓ HONLAPJÁN!
Erdély egyetlen polgári hetilapját a Székelyudverhelyen bejegyzett Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez az egyetlen tevékenysége. Lapunk fojtogató politikai-gazdasági környezetben jelenik meg, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat erőfeszítéseinkhez, ha nálunk hirdet, reklámoz, vagy ha felajánlásaival segíti lapunkat.
Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ők más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. Felajánlásokat a kiadó dollárszámláján köszönettel fogadunk: SC Casa de Editura Erdélyi Sajtóház SRL, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont: 2511001005514406, Romania.
Romániai olvasóink 120 ezer lejért rendelhetik meg lapunkat a kiadóban, egy negyedévre. Egyévi előfizetés díja 2004 januárjától 480 ezer lej.
Külföldre (bárhová) 15 euró az előfizetés díja, egy évre 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!
Reméljük, hogy közös erőfeszítéssel sikerül életben tartani az Erdélyi Naplót 2004-ben is!
A szerkesztőség
| címoldal |
"Ki fényre termett s itt marad
Ködomlasztó reggelre várva",
Már halált cipel a nyelve alatt
Perlő, delejes szavai közé zárva.
Az idő elagg, de túlél mindenképp
Mint balkézről nemzett habarék nép
Nagy kövek alól szabadult homályban,
A holnapra időzített országrontásban.
"S ugye, most a sírok fölött
Szeretjük egymás tarka célját?"
Csontjait fehérre vetkőzve, rendületlenül,
Férgek lábainál fekszik Ady Endre egyedül,
"Ki fényre termett s itt marad
Ködomlasztó reggelre várva."
Ha február, akkor farsang. Ha farsang, akkor bolondozás, télkergetés, maszkabál, karnevál. Manapság – a tömegtájékoztató eszközök és a szórakoztatóipar jóvoltából – már nem is az a farsang, mint hajdan volt. Még akkor sem, ha karnevál-jellege, féktelen öröme, ördöggel való kacérkodása máig megmaradt. Nyilván ezért tiltotta a középkori egyház – katolikus és protestáns egyaránt –, és ezért nevezte az ördög ünnepének. De minden tilalom ellenére nem sikerült kiölni a kultúrából, mert a farsang, a fesztelen ünneplés, a feszültség "kirázása" alapvető igénye az emberi természetnek. Gondoljunk csak arra, hogy a farsang épp a karácsonyi és a nagyböjti időszak közé esik. Még hosszúak az éjszakák, már nem egészen tél, de nem is egészen tavasz. Az élet meg nyughatatlanul szeretne utat törni magának. A halál és újjászületés "körforgásában" pedig győzni akar az élet. Meg kell szabadulni a szürkeségtől, a szent időt néha jó, ha felváltja a profán, mert az egyházi ünnepek feszes tartásából jólesik lazítani, de nem utolsósorban a közösségben, a társadalomban felgyülemlett feszültségeket is le kell vezetni.
A karneváli hangulathoz ezért mindig hozzátartozott a vidámság, a nevetés. Már a római Saturnus-ünnepségeken szerepelt ez az életérzés: nem kell mindent – legalábbis néha – annyira komolyan venni. A vidám látványosságok, a mókás utcai felvonulások, a zenés mulatságok, a maszkurák fellépése egy időre feloldja a feszültséget. A farsang egyenlőségjelet tesz az emberek közé. A gondtalanul ünneplő tömegben eltűnnek a társadalmi, rangbeli meg egyéb különbségek. Sőt, a valós életbeli ellentétpárok is a fonákjára fordulnak. Nincsenek előadók és nézők. Egy kicsit mindenki egyformának érezheti magát, és szabadon dúskálhat az élet örömeiben. A farsang fényt derít az élet másik oldalára, leleplezi a bennünk szunnyadó árnyékokat és a sokszor mesterien palástolt indulatokat. Ha úgy tetszik, leleplezi maszkjainkat.
A farsang szelep, amelyen keresztül levezethetjük a felgyűlt energiákat, mérgeket. Megtisztít, megszabadít a merevségtől, megóv a megcsontosodástól, életörömet sugároz és elűzi fölösleges félelmeinket. Vízkereszttől böjtkezdetig tehát esélyt kapunk arra, hogy hagyományainkat ápolva, tiszta felszabadultsággal farsangolva testünk-lelkünk egyaránt felfrissüljön.
Sebestyén Péter
Az újvidéki Nagy Sándor Magyar Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület és a Magyar Olvasókör meghívására Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Bán István alelnök folyó év február 6-án részt vett a Magyar szellemi egység a XXI. században című kerekasztal-megbeszélésen, amelynek témája a magyarság kálváriája a huszadik században volt. Az SZNT elnöke az erdélyi autonómiatörekvésekről tartott előadást. A rendezvényen felolvasták Szarka László történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának a tanulmányát, előadást tartott Vajda Gábor irodalomtörténész (Szabadka) és Végel László író (Újvidék).
Az SZNT küldöttsége 7-én találkozott Ágoston Andrással, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnökével. A megbeszélésen a VMDP elnökét tájékoztatták az SZNT céljairól, hatásköreiről és tevékenységéről. Ágoston András támogatásáról biztosította az SZNT-t.
Csapó I. József február folyamán több meghívásnak is eleget tesz. Az SZNT elnöke 12-én a budapesti V. és XII. kerületi MDF-szervezetek meghívására találkozón vesz részt, amelynek tárgya a közösségi autonómia és Székelyföld autonómiája, 14-én Révkomáromban (Szlovákia), 20-án Szatmárnémetiben, 21-én Pomázon (Magyarország), a Pomázi Vár Alapítvány meghívására tart előadást az autonómiáról. 13-án Budapesten a Püski Kiadó Haris-közi kávéházában, 19-én pedig Nagyváradon mutatják be az Autonómiák és autonómiatörekvések című, az SZNT elnöke által jegyzett kötetet.
Teleház-találkozót rendezett nemrégiben a CREST Forrásközpont a Mezőpetriben található regionális fejlesztési központjában. A találkozón nyolc megye 21 teleháza vett részt, ezek közül tíz Szatmár megyei volt. A többnapos találkozó során a legfontosabb megbeszélt téma egy összefüggő, erős teleházhálózat kiépítésének szükségessége volt, melynek révén a teleházak együttműködése konkrétabbá és sokszínűbbé válna. Az intézmények képviselői összeállítottak egy akciótervet is a 2004-es évre. A terv szerint idén az országban működő összes teleház egy bővebb adatbázist készít el a működésének helyszínéül szolgáló település lakosairól, az adatbázist pedig a teleházak eljuttatják egymáshoz. Ennek célja, hogy közös projektek esetén tevékenységüket a partner teleház ügyfeleinek ismeretében készítsék el. A találkozón szó esett arról is, hogy a teleházhálózat egy közös lapot adna ki – egyelőre még nem meghatározott időközönként –, hogy közösen tanfolyamokat kellene szervezniük, amelyeken az érdeklődőkkel megismertethetnék az adományokhoz, támogatásokhoz jutás lehetőségeit.
A közös akciótervbe felvett egyik legfontosabb célkitűzés az, hogy a teleházak bizonyos időközönként népgyűlés jellegű rendezvényeket szervezzenek, amelyeken feltérképezik a lakosságot érintő problémákat, és azokra közösen a lakosokkal keresnének megoldást.
Héjja Botond, a CREST Forrásközpont vezetője a találkozóról szólva elmondta, hogy az jó lehetőség volt egymás tapasztalatainak a kicserélésére. A szatmári teleházak egyébként gyors ütemben fejlődnek, több közülük már eljutott arra a szintre, hogy saját magát bármiféle segítség nélkül fenn tudja tartani, elő tudja teremteni a működéséhez szükséges pénzösszeget. Ráadásul a magyarcsaholyi, mezőfényi, mezőpetri és mikolai teleházak jó példák lehetnek arra, hogy kevés akarattal és odafigyeléssel könnyen lehet pályázatok révén pénzösszegekhez jutni, új tevékenységekre vállalkozni. Héjja azt is elmondta, hogy mivel több településen is nagy igény van jogi és szociális tanácsadásra, ezért hamarosan a megye teleházainak mindenikében lesz alapfokú szociális és jogi tanácsadás.
C. L.
| aktuális |
Az elmúlt héten a Financial Times a román kormányzat újabb botrány ízű ügyletére terelte a világ közvéleményének figyelmét, a lap szerint az Európai Bizottság, amely tudvalevőleg az EU kormányaként működik, hamarosan kivizsgálja a Nastase-kabinet és az amerikai Bechtel cég között, az észak-erdélyi autópálya megépítésére vonatkozó szerződés megkötésének körülményeit. A brit lap úgy tudja, az EU illetékesei azt kifogásolják, hogy a román kormány közbeszerzési eljárás nélkül ítélte oda az amerikai cégnek a 2,5 milliárd dolláros megbízatást. Az ügy kapcsán megszólaló uniós szakemberek szerint a nemzetközi pénzintézetek nem finanszíroznak olyan beruházásokat, amelyek kivitelezésére versenytárgyalások nélkül adnak megbízatást. A kormány, mint mindig, ezúttal is magyarázza bizonyítványát: arra hivatkozik, hogy a román közbeszerzési törvény lehetővé teszi, hogy stratégiai fontosságú beruházások esetében versenytárgyalás kiírása nélkül adjon megbízatást a kivitelezőknek. Felvetődött, hogy európai cégek olcsóbban vállalták volna az autópálya megépítését, de a román kormány ez esetben is fontosabbnak tartotta a politikai, mint a gazdasági megfontolásokat. A Nastase-kabinet, szokásához híven, a beismerés helyett inkább a tagadást, a magyarázkodást választotta, remélve, hogy – mint rendszerint mindig – ezúttal is sikerül elsimítania az ügyet. Ha sikerül, ha nem, egyvalami biztos: az örökbefogadások, valamint az autópálya kapcsán a Nastase-kormány első komolyabb külpolitikai kudarcát élte át, ami azt jelzi, megingott a bizalom Románia csatlakozási elkötelezettségét illetően.
Az adócsalás visszaszorítása érdekében kidolgozott törvénytervezetet ismertette az ellenőrző hatóság tárca nélküli minisztere, Ionel Blanculescu, amelynek elfogadása esetén drasztikus büntetések várnak majd az adócsalókra, akár 5-től 25 esztendeig is börtönbe csukhatják a törvény ellen vétőket. A törvény újdonsága, hogy a büntetés időtartama csökkenthető vagy akár teljesen el is törölhető, annak függvényében, hogy a bűnbeesettek teljesen vagy csak részlegesen törlesztik adóhátralékukat. Az elképzelés szerint a "kedvezményes elbánást" tízévenként egyszer lehetne igénybe venni, ezért könnyen elképzelhető, hogy szigorú alkalmazása esetén adócsalókkal telnek majd meg a börtönök.
2000-től napjainkig több mint négyezer rendőrt bocsátottak el állásából. A belügyminisztérium belső ellenőrző csoportja által végzett felmérés szerint a rendőrök 30 százaléka hajlamos engedni a korrupciós kísértésnek. Személy szerint, legutóbbi tapasztalataimból kiindulva – személyi igazolvány, útlevél kicserélése – magasabb arányra számítottam. De lehet, hogy tévedtem...
A választások időpontjának közeledtével egyre nagyobb hangerőre kapcsolnak a pártok. Előbb a volt államfő, Emil Constantinescu követelte pártjának, a Népi Akciónak a kongresszusán Adrian Nastase kormányfő lemondását és szakértői kormány kinevezését, majd a liberális-demokrata pártszövetség szólította fel távozásra a kabinetet. Utóbbiak az örökbefogadási ügy, valamint a Bechtel-szerződés miatti EU-s neheztelések okán Brüsszel és Bukarest kapcsolatának feszültté tételével vádolják a kormányt – amelynek persze esze ágában sincs lemondani.
Sz. L.
A jobb- és baloldali retorika egymásnak feszülése határozta meg az elmúlt héten az anyaországi közéletet. Még ma is slágertémának számít Lovas István kiskőrösi fóruma, melyen a közönség részéről felvetődött a jelenlegi hatalom fegyveres eltávolítása. A jobboldal vezető újságírójának szavait, miszerint ennek elsősorbani akadálya az, hogy nincs társadalmi támogatottsága a forradalmi cselekményeknek, a baloldal alkotmányellenesnek, a rendezvényszervező Jobbik Magyarországért Mozgalom a forradalmi hangulat csitításának tartja. Az eset kapcsán függesztették fel Lovas István Vasárnapi Újság-beli jegyzeteit. A felfüggesztés elleni tiltakozásul február 6-ai hatállyal lemondott Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetségében viselt elnökségi tagságáról.
Az esettől vélhetően nem független, hogy a polgári körök az MSZP propagandájának kereszttüzébe kerültek. A párt több vezetője azt követeli most Orbántól, "ismerje be", hogy a polgári körök ellenőrizhetetlenek, az erőszakos utcai rendezvények mindennaposakká váltak. Különös óhaj ez, miután éppenséggel nem a baloldal képviselői szenvednek el újra és újra tettleges bántalmazásokat. őket "fenyegetik", miközben a Tilos Rádió előtti tüntetés kereszt-tartó hölgyét kis híján agyonverték ismeretlen tettesek. A mindig megfelelő időben érkező fenyegetésekről szóló állításokkal rokon az a technika is, hogy amikor a múlt héten egy 47 éves nő az MSZP-székház előtt felgyújtotta magát, a székházban hirtelen bombariadót rendeltek el. Véletlen egybeesés. Mint ahogy az is, hogy minden evidencia ellenére (az önfelgyújtás politikai jelentőségű helyszínen Ian Pallach óta kommunistaellenes tiltakozás) a baloldal vezető publicistái, R. Székely Julianna és Para-Kovács Imre tagadni próbálták az eset politikai demonstrációs szándékát.
"Nagy bajban van az MSZP, és emiatt még vasárnap sem tudnak pihenni, folytatják a minden alapot nélkülöző gyűlöletkampányukat" – írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője, aki szerint látható, hogy a szocialistáknak nincs semmilyen mondanivalójuk az embereket érintő valódi gondokról, ezért próbálják ilyen módon elterelni a figyelmet. "Kovács László, az MSZP elnöke nemrég el is szólta magát, amikor elmondta, hogy a kampányban a céljuk, hogy bemutassák az embereknek, hogy a jobboldaltól félni kell" – áll a nyilatkozatban. Révész furcsának nevezte, hogy azon a héten indít retorikai offenzívát az MSZP, amikor "az egyetlen botrányt a velük szimpatizáló Tilos Rádió okozta".
Ugyanis ismét gyalázkodott a Tilos Rádió. A műsorvezetők beolvastak egy sms-t, melyben Orbán Viktort fasiszta patkánynak nevezték (teljes szöveg: "Orbán Viktor egy köpönyegforgató fasiszta patkány, ne dőljünk be neki! Pusztuljanak az egyházak! Éljen Barangó!"), majd röhögve hozzátették: "nem értünk egyet, a fasiszta patkánnyal nem értünk egyet", ami minimum félreérthető elhatárolódás volt.
"Minden ilyen provokációra nyugodtan válaszolni fogunk a jog eszközeivel (...) és vagyunk elég erősek ahhoz, hogy anélkül válaszoljunk ezekre a provokációkra, hogy olyan eszközökhöz, vagy ahhoz hasonló eszközökhöz kelleni fordulni. A jog eszközeivel ezeket a provokációkat remélem, hogy sikerül féken tartani" – mondta Pálinkás József, a Fidesz kulturális tagozatának elnöke, aki azt is leszögezte: ha az Országos Rádió és Televízió Testület következetesen akar eljárni, akkor megszünteti a Tilos Rádió működését.
Pápaffy Endre
A Kolozsvári Főkonzulátus közleményben figyelmezteti a "román állampolgárokat" arra a magyar–román kormányközi megállapodásra, amely 2003. október 23-ától lépett életbe és amely értelmében egyetlen román állampolgár sem tartózkodhat turistaként huzamosan három hónapnál többet Magyarország területén. A figyelmeztetés azért időszerű, mert most telt le a hatályba lépéstől számított első három hónap, és kiderült, többeket meglepetés ért a határon. Sokan azt képzelték ugyanis, hogy a három hónapos huzamos ott-tartózkodást követően ha átlépik a román határt, azonnal vissza is fordulhatnak. Amíg ugyanis csak egy hónapot lehetett turistaként Magyarországon tartózkodni, addig csak pecsételni jártak haza sokan és fordultak is vissza. Ilyen szempontból szigorítás történt, mert most már nem lehet azt, hogy csak átlépik a határt és visszamennek, hanem ehhez a 90 naphoz a 180 napon belül ragaszkodni kell.
Az európai uniós csatlakozás miatt a két országnak vízummentességi megállapodást kellett kötnie egymással, amelynek eredményeképpen egy félévben maximum 90 napot tölthet tartózkodási engedély nélkül minden román állampolgár Magyarországon, illetve minden magyar állampolgár Romániában. Ez azt jelenti, hogy ha valaki egy huzamban letölti a 90 napot, akkor abban a félévben a még hátralévő másik három hónapot már vízummentes egyezmény keretében nem tudja kihasználni, tehát nem tud újból beutazni. Amennyiben valaki tovább marad Magyarországon az engedélyezettnél, akár 100 ezer forint bírságot is kaphat, emellett két évre kiutasíthatják az ország területéről. A határon pedig szigorú számítógépes nyilvántartást vezetnek minden jövő-menő személyről. Ha valaki három hónap elteltével visszatér Romániába, a határőrök jó esetben figyelmeztetik, hogy a következő három hónapban nem mehet turistaként vissza, csak vízummal. A vízum megszerzése pedig minimum két hetet vesz igénybe.
Ha viszont nem figyelmeztetik és nem számol a fentiekkel, akkor a Magyarországra igyekvő vízum nélkülieket visszafordíthatják a határtól, akár a román, akár a magyar oldalon. És a szabályok értelmében jogosan.
T. P.
Tízmillió forinttal és 10 ezer dollárral gazdagodott egy év alatt a magyar miniszterelnök, vagyonnyilatkozata szerint. Medgyessy Péternek továbbra sincs saját autója, viszont három ingatlannal és 118 millió forintos biztosítással rendelkezik. Állampapírokban 100 millió forintja van.
A miniszterelnöknek saját bevallása szerint három ingatlanja van, 100 százalékban tulajdonosa egy 56 négyzetméteres budapesti lakásnak és egy leányfalui üdülőháznak. Ötven százalékban övé egy hajdúszoboszlói üdülő. Medgyessy vagyonnyilatkozatában nem szerepel az a svábhegyi ház, amelyben jelenleg él, mert az a felesége nevén van.
Medgyessy Péternek saját autója nincs, vagyonát értékpapírokba fektette be: jelenleg 118 millió forintot ér biztosítása, ami tavaly még 125 milliót ért. Értékpapírban 100 millió forintja van a miniszterelnöknek, egy évvel ezelőtt 83 millió forintot értek az állampapírjai. Takarékbetétben idén 800 ezer forintja van a kormányfőnek, míg tavaly 515 ezer forintja volt. Vastagodott a devizaszámlája is: míg tavaly még csak 15 ezer dollárja volt, idén már 25 ezer. Eszerint a miniszterelnök vagyona 10 millió forinttal és 10 ezer dollárral nőtt 2003 februárja óta.
Nőtt Medgyessy havi keresete. Jövedelme mint miniszterelnök havi bruttó 990 ezer forint, emellett képviselőként 198 ezret kap. Tavaly 693 ezer forintot kapott kormányfőként és bruttó 82 500 forintot képviselőként. Nagy értékű ingóságai között festményeket, bútorokat és háztartási gépeket jelölt meg. Juttatásként 2002-ben mobiltelefont kapott és egy ultramodern számítógépet, 2003-ban pedig egy 655 ezer forint értékű laptopot.
A csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány meghirdeti 2004-es pályázati kiírását a Partnerség a Környezetért elnevezésű programra, melynek célja egy fenntartható társadalom kialakulásához való hozzájárulás az ökológiai mozgalom és a közösségi részvétel megerősítésén keresztül. Célkitűzései: a civil szektor megerősítése; a polgári részvétel ösztönzése a környezetvédelmi döntéshozatali folyamatban; a partnerségi kapcsolatok ösztönzése a környezetvédelmi problémák megoldása érdekében.
Az alapítvány két típusú pályázati lehetőséget hirdet meg a program keretében: Meghatározott témájú projektek támogatása l Elsődleges témakörök: vidéki fenntartható fejlesztés; urbán ökológia; vízgazdálkodás; Natura 2000; védett területek menedzsmentje. Idén mintegy 130 ezer USD-nek megfelelő lejt osztanak ki. Erre az összegre 33 megye (Arad, Arges, Botosani, Bákó, Beszterce-Naszód, Bihar, Braila, Brassó, Buzau, Dâmbovita, Fehér, Galati, Gorj, Hargita, Hunyad, Iasi, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Kovászna, Maros, Máramaros, Neamt, Prahova, Szilágy, Suceava, Szatmár, Szeben, Temes, Tulcea, Vâlcea, Vaslui és Vrancea) környezetvédelmi civil szervezetei pályázhatnak. Beküldési határidő: március 25., 16.30 óra. Általános támogatás környezetvédelmi szervezeteknek l Ezen típusú támogatások célja a környezetvédelmi szervezetek megerősítése és ezáltal a civil szektor fejlesztése. Az igényelt összeg maximum 165.000.000 lej/szervezet lehet. Pályázhatnak azon környezetvédelmi szervezetek, amelyek már sikeresen pályáztak a Polgár-Társ Alapítványnál és sikerrel kivitelezték a projektjeiket. Az útmutató és a pályázati űrlapok megtalálhatók az alapítvány székhelyén, kérésre elküldik postán vagy e-mail-en, vagy letölthető a következő honlapról: www.epce.ro.
A pályázatokat a következő címre várják: Fundatia pentru Parteneriat, Str. Harghita nr. 7., sc. A, ap. 6., 530151 Miercurea-Ciuc, jud. Harghita. További információkért hívható a 0266/310-686 vagy 310-678-as telefonszám, e-mailt küldeni az epce@fpc.topnet.ro, csillad@fpc.topnet.ro, office@fpc.topnet.ro címekre lehet.
| a kocka el van vetve |
A nyári helyhatósági választások időpontjának közeledtével egyre mélyülnek az erdélyi magyar politikai erők, pontosabban az RMDSZ és ellenzéke közötti ellentétek. Ami egyáltalán nem meglepő, s ami az elkövetkezendőkben várhatóan – miként egykoron a nemzetközi helyzet – csak fokozódni fog. Ezt vetíti előre Markó Béla január közepén tett bejelentése is, amelyben ország-világ tudtára adta, hogy "az RMDSZ keresztbe fog tenni mindenkinek, aki ellene dolgozik". Mi más ez, mint nyílt fenyegetőzés? Ami az RMDSZ-vezetőkön eluralkodni látszó rettegés és egyben elszántság tagadhatatlan bizonyítéka.
A cél világos: az RMDSZ által megtestesített romániai magyar politikai egypártrendszert veszélyeztető vetélytársnak, ellenfélnek, ellenségnek a küzdőtérről való eltávolítása. A mindenáron való "keresztbe tevésben" Markóék számíthatnak mind a bukaresti, mind a budapesti posztkommunista kormányerők feltétlen támogatására. S hogy ez így van, annak csak egyik, de talán legeklatánsabb bizonyítéka éppen a készülő választási törvény, amelynek a kisebbségi szervezetekre vonatkozó előírásait – az RMDSZ közvetlen vagy közvetett közreműködésével – olyképpen módosították, hogy az, elfogadása esetén, igen megnehezítse, már-már lehetetlenné tegye a helyhatósági választásokon listát állítani szándékozó Magyar Polgári Szövetség indulását.
Az MPSZ-nek idejében fel kellett volna készülnie arra, hogy az RMDSZ és az általa ellenőrzött közalapítványok anyagi támogatásától függő pártsajtó agresszív, lejárató, a tájékozatlan választópolgárt megtévesztő propaganda-hadjáratot vezényel ellene. Ezért kerülnie kellett volna és kellene minden olyan helyzetet, ami kétértelműsége révén rosszhiszemű kommentárokat vonhat maga után. Ezek közül most csak egyről, talán a legfontosabbikról szólnék: a választott tisztségviselők, helyi vagy megyei tanácsosok, polgármesterek, parlamenti képviselők helyzetéről, akiket máris kétkulacsossággal, sőt immoralitással vádolnak, amiért az RMDSZ ellen vagy azt megkerülve politizálnak, miközben, állítják, körmük szakadtáig ragaszkodnak azokhoz a nem csekély anyagi javakat hozó pozícióikhoz, amelyekhez éppen az RMDSZ jóvoltából jutottak. A valóban ellentmondásos állapot könnyűszerrel feloldható lenne azáltal, ha az érintettek meghatározott időben, mondjuk, a választási kampány hivatalos kezdetekor kilépnének az illető testületek RMDSZ-frakciójából, s egyben magából az RMDSZ-ből is. Ha az MPSZ-nek az a szándéka, hogy az erdélyi magyarság nemzeti, polgári érzelmű erőinek politikai szervezetévé váljék, márpedig egyelőre semmi okunk ebben kételkedni, akkor az RMDSZ-tagsághoz való további ragaszkodásnak semmi értelme. A józan paraszti ész is azt mondatja velünk, hogy egy fenékkel két lovat megülni lehetetlen.
A kilépés egyben világos, félremagyarázhatatlan jelzése lenne annak, hogy a kocka el van vetve, hogy alaptalan az a még egyes, az MPSZ-szel szimpatizáló körökben is tapasztalható gyanakvás, miszerint a polgári mozgalom nem más, mint a politikai nyomásgyakorlás eszköze, amihez a csúcsvezetőség kegyeiből kiesett politikusok folyamodtak az RMDSZ-ben elvesztett pozícióik visszaszerzése érdekében. A hasonló esetek elkerülése végett a polgári oldal hangadó politikusainak egyértelművé kell tenniük: az MPSZ számára nincs visszaút – sem testületileg, sem egyénenként – a szakadozott RMDSZ-ernyő alá, amelynek nyelét változatlanul Markó (vagy inkább Nastase?) tartja a kezében. Mert ha egyesek netán mégis rátalálnának e visszaútra, akkor azon az RMDSZ-politizálásból kiábrándult, de a politika iránt még érdeklődő választók nem tudják, nem akarják majd követni őket.
A kétértelműségek miatt könnyen kialakulhat az a nem kívánt helyzet, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség tagjai – kijelentvén: nekünk aztán többet ne trombitáljanak – végleg elfordulnak a politikától. Aminek máris nagyon sok jele mutatkozik.
Szentgyörgyi László
Az egész ország pályázatírási lázban ég. Pályázatot ír a postás, a rendőr, a villanyszerelő, a szomszéd, a gázos és a díjbeszedő. (Copyright: Hobo Blues Band.) Pontosabban pályázatot ír a Postás Kft., a Villanyszerelők Egyesülete, a Szomszédság Alapítvány, a Gázóra-leolvasók Független Szakszervezete, illetve a Díjbeszedő Közhasznú Társaság. Mert igazán jól pályázni csak jogi személyiség mögül lehet. Pályázatok persze régen is voltak. Egyes, aktív pályázónak tekinthető régész szerint még a "Kárpát-medence projekt" is egy honfoglalási pályázat keretében került őseink látóterébe, de ma már egy egészen új jelenséggel van dolgunk. Az eredetinek nevezhető pályázati rendszer alapelve csupán a többlet (s nem normatív) pénz igazságos(abb) felosztása, vagy a feladatra legalkalmasabbak kiválasztása volt. Az újdonság nem csupán a pályázatok és pályázók számának megnövekedésében, a pályázati rendszerre ráépülő szervezetek (tanácsadó, pályázatíró, partnerkereső stb.) kialakulásában figyelhető meg. Létrejöttek a csak pályázatokból élő, jól-rosszul önfenntartó szervezetek, a pályázatírás szinte önálló tudománnyá vált (saját szókinccsel, sokat sejtető szakkifejezésekkel, mint a logikai keretmátrix vagy a Gant diagramm), kialakult a pályázatok körüli bürokratikus rengeteg, ami gyakran több pénzt emészt fel, mint a felosztásra váró teljes összeg. Emellett "Consulting" álnevek mögé bújva, a tudatlanságra építő közhelyes tanácsaikkal igen nagy profitot termelő vállalkozások szerveződtek. S mint – szintén közhelyszerűen – ismételgetik, az uniós csatlakozással a pályázati piac majd még több lehetőséget nyújt. (A tanácsadó cégeknek bizonyosan.) Egy szép, kerek rendszer alakult ki, de mintha valami elveszett volna az alapkőnek tekintett igazságosságból. A pályázatok bonyolódása, a tartalmi követelmények tartalomtól való elrugaszkodása (hátrányos helyzetű munkanélküli a SWOT analízisben), a megkövetelt szaknyelv éppen azoknak nem ad lehetőséget a részvételre, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. Amellett, hogy ők tudnak legkevésbé a pályázati lehetőségekről, ők tudnak legkevésbé megfelelni a szakmai elvárásoknak. Amely nem a pályázat tartalmához, hanem magához a pályázati rendszerhez tartozó szakma. Másképpen fogalmazva, nem a csatornázáshoz, hanem a csatornázás következményeinek célpiramisba való gyömöszöléséhez kell érteni. A pályázatokon elnyerhető összegekre leginkább rászorulók, így például a hátrányos helyzetű aprófalvak lakossága, önkormányzatai nem tudnak pályázatíró "szakértőket", főként nem cégeket megfizetni. A pályázatok döntnökei viszont sohasem a rászorultság, hanem a pályázat minősége (tehát a fizetett pályázatíró tehetsége) alapján határoznak. De ha véletlenül a "gyengébb" pályázó is lehetőséghez jut, akkor jönnek csak az igazi nehézségek. A túlbürokratizált működésből következően (ami minden állítással ellentétben már nem a támogatási összeg nem megfelelő felhasználását hivatott megakadályozni, sokkal inkább a bürokrácia önigazolására szolgál) az elnyert pályázati pénzek időben történő utalására számítani az esőcsináló sikereinél is naivabb bizalmat feltételez. A hatalmas késéseket, időszakosságot a tőkeerős, több lábon álló pályázók kibírják, de azok, akiknek tényleg szükségük lenne a támogatásra, már sokkal kevésbé. Itt is igaz a kifordított mondás, ha pályázati pénzt akarsz, bizonyítsd be, hogy nincs rá szükséged. (Egyébként úgyis bebizonyosodik magától.) A következő probléma, hogy a pályázati rendszer a sokat hangoztatott elvekkel ellentétben, egy nem mindig egészséges versenyhelyzetet teremt. Egyrészről szinte minden pályázat a "partnerséget" hangsúlyozza, az együttműködés (és az együttműködési megállapodások) fontosságát. Másrészt többnyire igen csekély keretösszegért versenyezteti a pályázókat. A versenyből következő ellenérdek (s így a kialakult paranoia, a nehogy ellopják az ötleteinket alapállás) pedig nem a partnerség legjobb mozgatórugója. Így például – a rendszer átkaiból következően – a saját fennmaradásukért küzdő, "szegénység-bizniszben" utazó nonprofit szervezetek marakodnak a pályázati koncon, éppen a szegények feje fölött. Szépen elvesznek a nemes célok, közöttük a valódi partnerség. Akiknek eddig nem sikerült elvennem a kedvét a pályázatírástól, azoknak viszont javaslom komoly megfontolásra a következő jó tanácsokat. Ehhez hasonló okosságokat mindenképpen hallhatunk a jó pénzért szervezett pályázati tréningeken is, de én most anyagi ellenszolgáltatás nélkül a köz javára bocsátom.
– A magyar nyelvű pályázatokat mindig balról jobbra olvassuk.
– A pályázatot mindig a beadás előtt írjuk meg, sohase utána.
– Soha ne keverjük össze a beadási határidőt és az oldalszámozást.
– Ha a megpályázható maximális összeg és a pályázat teljes keretösszege (előzetes tudta nélkül) megegyezik, nem ön fog nyerni.
– A saját erő gyakran nem fizikai természetű, viszont állítólag vektormennyiség.
– A jó szakmai életrajz igaz.
– A multiplikátor inputok indikátorai mindig az omnipotens célpiramis ötödik sarkába konvergálnak.
– A 10-es számrendszer használata nagyban segíti a költségvetés összeállítását.
– Ugyanarra a helyre ugyanazt a pályázatot mindig más címmel adja be.
– A célcsoport azon emberek csoportja, akikkel amúgy soha nem állna szóba.
– Ne törődjön azzal, hogy a pályázati űrlapon csak azt nem lehet kifejteni, amit ténylegesen csinálni szeretne. A pályázókon kívül ez senkit nem is érdekel.
– A pályázat elkészülte után minden lehetséges helyre szúrja be a komplex és az integrált kifejezéseket, de amúgy is használjon minél több értelmetlen, oda nem illő idegen szót.
– Még munkahipotézisként se vegye komolyan a pályázati kiírásban meghatározott szerződéskötés dátumát.
Szomorú, hogy az egyik fenti mondatot már tényleg hallottam egy hülyítő tréningen. Aki kitalálja, melyik az, írhat egy pályázatot.
Zikkert Antal
Drága barátaim ott, abban a gyönyörű szép, szerencsétekre a Párizs melléki vigalmi palotában nagyobbra szabott, kisebbik hazában!
Mint hálás anyaországivá fejlődött egykori társatok, most e szavakkal kereslek meg benneteket, kik ott éltek egy baráti és szelíden befogadó nép jóvoltából a nagy és kimondhatatlanul értékes biztonságban. Kérlek, hallgassatok meg.
Nagy veszély fenyeget minket, kik nem osztozhattunk szerencsés helyzetetekben, midőn a történelem kegye által, egy államalkotásra oly tehetséget mutató, jóságos és ősi, európai kultúrnép kebelére ölelt. Óh szép századelő, óh Gyulafehérvár, óh december 1. és június 4.
Mi itten, barátaim, önnön keserű levünkben tipródunk és várjuk, hogy méltatlan állapotunk ellenére, pusztán földrajzi fekvésünknek és derék visszatért vezetőinknek köszönhetően érdemtelenül békerüljünk a nagy jövőjű kontinens közösségébe.
De jaj, vannak, akik ezt nem akarják, vannak, akik a szocializmus megvalósításait csodálatosan kapitalizálva újraéledő, zseniális és elkötelezett vezetőinket nem ismerik el magukénak.
Bizony mondom néktek, veszélyben az anyaország. S akkor ismét csak ti kell e nemzetet átalmentsétek a jövőnek, mint egykoron eleink. Ti, akik egy nagyszerű, toleráns és néktek ősi kultúráját felkínáló nép vendégei vagytok.
Mert ennek az országnak a biztonságára veszedelmes erők törnek.
Polgári Köröknek hívják őket, s mindenütt ott burjánzanak, mint kiirthatatlan kártevő növényfajok a vetés között. Magukat szép, s még szebb virágokként kelletve teszik a rosszat.
Tehetséges kormányfőnket tojással dobálják a nemzeti megrendülés emlékező pillanataiban, leveleket írnak fenyegető tartalommal, egyre többet és többet, kedvesen spicces rádiószerkesztők szellemeskedéseit dramatizálva azt a nemzet java ellen fordítják. Tiltakozásokat szerveznek álszentül imádkozva, s közben gyűlöletbeszédeket tartanak, majd ármányos forgatókönyvek szerint égetik más országok nemzeti szimbólumait. És így tovább. Se szeri, se száma e veszedelmes emberek veszedelmes bűneinek.
A minap is a szomszéd – falábával félelmetesen kopogó Lajos úr – gyűlésre hívta társait. A nyugdíjas Sára nénit, ki már fiatalon is magába szívta a mételyt, hisz polgárcsaládoknál takarított. Nagytakarított! És Gizikét, a bolt nyugdíjas vezetőjét, kinek kezében egy falu élelmiszerellátása összpontosul. De a vízellátást szolgáló Béla vízszerelőt is. Képzeljétek el, mekkora potenciál ez egy szörnyűséges összeesküvésre. Mely nagy veszély az országra. És ott volt az orvos, aki a Kossuth térre is elment tavaly hallgatni a mételyes szövegeket. Hogyan mehet ezután hozzá nyugodtan a szegénységgel szolidáris baloldali, ki hisz most is rendületlenül szociálisan érzéki kormányunkban.
Bizony mondom néktek, eljött a biztonságérzet utolsó órája. De mit tudtok ti ebből megérteni ott, ahol minden oly békés, rendezett, európai és béfogadó.
A remény azonban él. Pártunk és Kormányunk a rettentő megpróbáltatások közepette is, villáinak építését és offsort cégeit odahagyva, a védekezésre összpontosít. Felhívták már az illetékesek figyelmét arra, hogy be kell tiltani e törvénytelen, veszedelmes, nemzetpusztító erőket. A híd(on)verő brigádok kiképzése töretlen. Ebben derék forradalmi baloldali ifjúságunk is támogatja őket. Gyökerestől kell kiirtani és írmagját is tűzbe vetni az ellenségnek. Mert az következetesen nem alszik. Akárcsak akkor, mikor még osztályellenségnek hívták.
Ami pedig annak a bányatulajdonosnak a fiát illeti, ki februárban évről évre beszédekkel zavarja meg az államittas nép nyugalmát, aki külhonban jelentgeti fel saját virágzó hazáját, annak el kell rendelni, hogy tanuljon meg határt vonni és elhatárolódni. Ezt mondja a méltán és jogosan bányatulajdonos belügyminiszter is, s lám, perlekedni sem rest.
Nem azzal a régvolt határvonással kellene foglalkozni, mely titeket oly boldoggát tett örökkön-örökké, az, amelyet immár itt helyben is elkoccintottak, hanem ez az elfajzott népellenség kell rákényszerüljön, hogy megvonja a határt. Maga és szüleményei között.
Éljen a Haza! Polgári Körök, menjetek haza!
Szász István Tas
Olvasom Markó Béla RMDSZ-elnök dolgozatát, és már a mottónál megakadok. "Számba kell vennünk erőinket, szerveznünk kell a munkát, tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni" – idéz Kós Károlyék Kiáltó szójából. Eddig minden rendben, de valami hiányzik e mondat végéről. Előveszem hát az eredetit. És íme, miként fejeződik be a Kiáltó szóban a fenti bekezdés: "A cél: a nemzetiségi autonómia!"
Hát szóval erről egy magyar szövetség elnökének tudnia kellene. Ezért, csakis ezért érdemes számba venni erőinket, szerveznünk a munkát, hiszen a magyarság Erdélyben való megmaradásának ez a záloga. Kós Károlyék is így gondolták ezt. A többi csak látszatcselekvés.
Az elnöki tanulmányt ezzel sutba vágom.
Román Győző
| az aggódás hangján |
A politikusok íratlan szabálya szerint az arrogancia csak rosszat hoz a honatyáknak, országnagyoknak. De tudják azt is a honatyáink – Churchill után szabadon –, hogy a politikusnak nincs barátja vagy ellensége, csak érdeke. Így aztán sohase mondhatja, hogy valakikkel, valakivel nem ül le tárgyalni, nem köt szövetséget, ha a választói úgy kívánják. Az RMDSZ jelenlegi vezetősége azonban bár tudja az előbbieket, mégsem tartja be. Ha már nem tudta az ernyő alatt tartani a különbözőképpen gondolkodó erdélyi magyarokat, akkor most, a választások előtt kellene leülni minden létező csoportosulás, irányzat vezetőivel megtárgyalni, megbeszélni: miként lehetne az urnákhoz rimánkodni kellő számú erdélyi magyart ahhoz, hogy ne maradjon parlamenti képviselet nélkül a Romániába szakadt nemzetrész. (Ami előbb-utóbb úgyis bekövetkezik, de minek siettetni?)
Sajnos az RMDSZ vezetősége továbbra is úgy viselkedik, mintha csak ő lenne egyedül a politikai prérin, s az elmúlt időszakban nem jelentek volna meg más közképviseletek is. Pedig már négy évvel ezelőtt is megbosszulta magát az arrogancia, hiszen olyan nagyvárosban, mint Marosvásárhely, a magyarság elvesztette a polgármesteri tisztséget, egyszerűen azért, mert a szövetségbeliek nem akartak leülni a szabaddemokratákkal egyezkedni, majd pedig "nem merték" újraszámláltatni az érvénytelenített voksokat. (Azt már ne is említsük, hogy nem voltak képesek még néhány száz magyart kimozdítani otthonról.) Az idén sem akarnak okulni, rá sem hederítenek a kisebb magyar pártok kérésére, hogy közös jelöltben egyezzenek meg. Az RMDSZ a polgármesteri székbe azt a Kelemen Atillát próbálja beültetni, aki a helybéliek körében valami miatt nem örvend osztatlan népszerűségnek. Hiszen mind a szabadelvűek, mind a politikai színtéren egyre aktívabb Polgári Szövetség is jelezte: van saját jelöltje. Akit bizonyára jobbnak tartanak az RMDSZ-énél. Így kicsi az esélye annak, hogy magyar polgármestere lesz Marosvásárhelynek. (Egyesek erre is legyintenek: nem világvége, ha román lesz, csak ne Florea legyen az. Mire a kolozsváriak: mit szólnátok akkor Funárhoz?)
De nem rózsás a helyzet a parlamenti képviseletet illetően sem. Előreláthatóan az új választási törvény megnehezíti az erdélyi magyarság képviselőinek a parlamentbe jutását. Még ha minden magyar az RMDSZ-re szavazna, akkor is a jelenleginél kevesebb számú honatya kerülhetne be a törvényhozásba. Ám a szövetség politizálásával, ténykedésével, balra tolódásával mind több egykori választója nincs megelégedve, ezért más politikai csoportosulások – olykor román pártok – kínálatára figyel. Főleg, mert – az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontjának munkatársai által elkészített közvélemény-kutatás szerint is – az RMDSZ tevékenysége és a magyar lakosság elvárásai között nagy a különbség. Így például míg az összes válaszoló 11,6 százaléka azt kéri, hogy a szövetség lépjen valamit a pénz romlása és az infláció megállítása érdekében, csak 3,2 százaléka mondja azt, hogy ezt illetően lépett is. De ezenkívül a politikusainktól főleg a munkanélküliség csökkentését, a szegények helyzetének javítását, az alacsony jövedelmek, nyugdíjak növelését, az adók csökkentését és az egészségügyi szolgálat jobbítását várják el, s pont ezeket illetően mutatnak fel a legkevesebbet a honatyáink. Éppen ezért nagy a valószínűsége annak, hogy a fenti óhajaikat fölkaroló politikai alakulatok jó néhány voksot elvonnak majd a szövetségtől. S mivel az RMDSZ demokráciadeficites vezető-kiválasztási és irányítási módszereivel sokan nem voltak megelégedve, ugyanakkor más magyar politikai csoportosulások jelentek meg, amelyek – több mint valószínű – fölvállalják majd a megújulást, megeshet, hogy ezek nevére teszik majd a voksoláskor a pecsétet. És mondjuk ki azt is, hogy a választók egy része megunta mindig ugyanazokat az arcokat látni – immár másfél évtizede – a képernyőn, az újságokban, mindig ugyanazoktól hallani, hogy miért nem sikerült ezt vagy azt elérni. Egy másik részük pedig a saját bőrén érzi, micsoda különbség van a pártos sikerpropaganda meg a mindennapi sanyarú valóság között.
Summa summarum: érthetetlen, hogy az RMDSZ jelenlegi vezetői miért nem keresik a szóértést minden magyar csoportosulás képviselőivel, miért nem dolgoznak ki egy közös választási platformot, amelyet minden romániai magyar fölvállalhat. Miért kirekesztők, elzárkózók, sértettek, miért nem bölcsebbek és engedékenyebbek, vagy akár nagyvonalúan előzékenyebbek, ha ez a közös üdvösség ára? Miben bíznak, csak nem valami kívülről, máshonnan, kerülő úton jövő támogatásban?
Román Győző
Brüsszel figyelmeztető dorgálására Bukarest olcsó magyarázkodással, mellébeszéléssel és diplomáciai trükkökkel reagált. Már az is meglepő, hogy az integrációs tárca vezetője egyáltalán elismerte, hogy Romániának "vannak még problémái egyes területeken". Pedig a pontos, őszinte beismerés így hangzott volna: a probléma az EU számára maga Románia.
Nastase gyorsan "többpárti román küldöttséget" menesztett Brüsszelbe, hogy lobbizzon az ország érdekében. Ahelyett, hogy nekilátott volna a gazdasági-politikai reformok felgyorsításának, a korrupció megrendítésének, az igazságszolgáltatás depolitizálásának – az ország demokratizálásának. Romániát ugyanis 15 évnyi "eredeti demokrácia" után el kellene kezdeni demokratizálni. És jogállammá konszolidálni. Decentralizálni, regionalizálni, privatizálni, modernizálni, kapitalizálni, szociálisan biztonságossá tenni – de hadd ne soroljuk a teendőket a következő többször tizenöt évre. Ez az ország nemhogy 2007-re, de 2020-ra sem juthat el a jelenlegi EU-tagországok szintjére, amelyek persze akkorra már újabb évekkel előzik majd meg.
Frunda György RMDSZ-es szenátor a lóhalálában Brüsszelbe menesztett párt és állami delegáció tagjaként hiába ecsetelte az utóbbi másfél évtized megvalósításait és hiába fenyegetőzött a szélsőségesek előretörésével abban az esetben, ha az EU elfordítja arcát Romániától. A megvalósítások ugyanis nagyon haloványak, a szélsőségesek, azaz a rendpártiak népszerűségének pedig nagyon is belpolitikai okai vannak: a tehetetlen és tehetségtelen SZDP– RMDSZ-kormányzat regnálása. Frunda szenátor – nyilván a saját rossz lelkiismerete miatt – legalább óvatosan fogalmazott: Románia lépéseket tett az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának útján is. Lépéseket tett ugyan, de a tulajdonviszonyok tisztességes, jogszerű rendezéséhez nem volt elég neki másfél évtized. (A kommunisták órák, napok, hetek alatt "rendezték" a tulajdonviszonyokat annak idején, elkobozva és szétverve mindent, ami nem volt "közös".)
Az RMDSZ tehát nem látott okot semminemű önkritikára a nyugati bírálatok hallatán, inkább közhelyekkel traktálta a közvéleményt, mondván: az uniós csatlakozás érdekében áll a romániai magyarságnak. A párt örökös államelnökjelöltje egyúttal feltalálta a spanyolviaszt: "Ugyanakkor nyomást kell gyakorolnunk a román kormányra, hogy vessen véget a politikai kétszínűségnek, stabilizálja a jogállamot, függetlenítse az igazságszolgáltatást, szorítsa vissza a korrupciót, és tartsa be a vállalt kötelezettségeket". Erre mondják mifelénk: köhög a bolha. Az RMDSZ a kormányzó baloldali SZDP szatellit-pártjaként egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy bárkire is nyomást gyakoroljon. Az RMDSZ egyelőre inkább a romániai magyarokra gyakorol alig elviselhető nyomást, bukaresti recept szerint.
D. L.
Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke 2004. január 16-án két magyarországi hetilapban is a magyar nemzetpolitikát érintő tanulmányt tett közzé. A tanulmány felsorolja az RMDSZ-nek a magyar közösség érdekében elért eredményeit, felszólítja a magyarországi pártokat és az értelmiséget közös nemzetpolitikai minimum kialakítására, illetve határozottan síkraszáll a határon túli magyar politikai képviseletek olyan egysége mellett, amely biztosítja e szervezetek bejutását az adott ország parlamentjébe.
Az RMDSZ a legutóbbi közvélemény-kutatások adatai szerint a román parlamentbe való bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöb alá csúszott. A romániai magyar párt leginkább a magyarok által többségben lakott székely megyékben vesztett sokat népszerűségéből, ami részint a helyi alacsony életszínvonallal, részint néhány meghatározó RMDSZ-es politikus gazdasági tevékenységét övező híresztelésekkel, leginkább azonban a magyar népesség politikai elégedetlenségével függ össze. Mindehhez hozzájárul, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség fokozatosan szakít a jelenlegi román ellenzékkel, és az Iliescu–Nastase-páros által vezetett Szociáldemokrata Párttal, a kommunista utódpárttal működik együtt, ami miatt komoly bírálatokat kap a román ellenzéki sajtóban is. Ebben a környezetben újabb kihívást jelent Markó Béla pártelnök számára, hogy Romániában – a vártnál jóval szervezetettebben, nagyobb társadalmi és sajtóvisszhanggal – civil szervezetként megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, mely leginkább az RMDSZ-szel szembeforduló magyar értelmiségieket fogja össze, és az európai példákon alapuló kisebbségi autonómiamodellek elérését tűzi ki célul a magyar kisebbség számára. Bár az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nem párt, ösztönzőleg hat egy alternatív magyar politikai erő megalakítására, amely idén nyáron a többségében magyarok lakta Székelyföldön nem teljesen esélytelenül tudna elindulni az önkormányzati választásokon, akár az RMDSZ-szel szemben is. Markó Béla tanulmányában meglepő új elem az a felhívás, mely szerint a magyar elitnek ismét hinnie kellene a magyarság szülőföldön történő megmaradásának esélyében. Ma Magyarországon ismét felerősödött – elsősorban a rendszerváltás előtt szocializálódott kormányzati apparátusban – az a felfogás, hogy a magyar kisebbség léte csak problémák forrása, így azokkal érdemben törődni nem érdemes. Szintén új a magyar belpolitikában, hogy a jobboldali értelmiség egy része anélkül kezdett kampányba a határon túli magyarok kettős állampolgárságáért, hogy ennek demográfiai-társadalmi-politikai hatását bárki elemezte volna. Egyre több közgazdász véli úgy, hogy a Magyarország uniós csatlakozása után hatványozottan felmerülő munkaerőhiányt határon túli magyarokkal kellene pótolni, amit elősegítene a kettős állampolgárság. Mindez azonban könnyen járhat azzal, hogy Magyarország ugyanúgy "kiszívja" a magyar kisebbséget Erdélyből és a többi szomszédos országból, ahogyan ezt Németország tette a második világháború végétől napjainkig. A németek Erdélyből mára szinte teljesen eltűntek. Vagyis a kettős állampolgárság általános követelése és a szülőföldön történő megmaradásban való hit jelenleg logikusan és világosan nem egyeztethető össze.
A Markó-tanulmány másik új eleme, hogy az RMDSZ elnöke először zárkózik el nyíltan az autonómiatörekvések elől, azzal az érvvel, hogy jelenleg elérhetetlennek tartja. Ez az érvelés várhatóan politikai muníciót fog adni romániai magyar politikai ellenfeleinek, akik viszont hivatkozhatnak számos európai példára, egyre több nemzetközi dokumentumra, így az ET 1334-es ajánlására (Gross-jelentés), valamint az Európa Tanács készülő Autonómia Chartájára, vagy a magyar–jugoszláv kisebbségvédelmi egyezményre (mely tartalmazza a kisebbségi autonómiát), de akár az Európai Unió készülő alkotmányára is, amely megemlíti a kisebbségi jogokat.
Markó Béla tanulmányának legkevésbé hiteles és megalapozott pontja az, amely egységre hívja fel a magyarokat. Az elmúlt másfél évben ugyanis az elnök kiszorította a párt testületeiből valamennyi politikai ellenfelét, az 1989-es temesvári "forradalmat" kirobbantó Tőkés László református püspöktől a konzervatív-liberális ideológiát követő, korábban az RMDSZ-en belüli Reform Tömörülés Platform politikusain át a kritikát megfogalmazó liberális politikusokig. Az RMDSZ elnökét és politikai vezetőségét olyan vádak is érik, hogy megtiltják beosztottjaiknak és a párt tagjainak a nekik nem tetsző rendezvényeken való részvételt, vagy megpróbálják megakadályozni a másként gondolkodó erdélyi magyar politikusok szerepléseit a médiában.
Az egységre szóló felhívás hiteltelenségét erősítik azok a hírek is, melyek szerint Romániában – az RMDSZ támogatásával – úgy akarják megváltoztatni a választási törvényt, hogy az önkormányzati és a parlamenti választásokon csak azok a kisebbségi szervezetek indulhassanak, amelyek most is a parlamentben vannak, vagy amelyeknek taglétszáma eléri az adott kisebbség számának legalább 15 százalékát (!). Ez egy ottani magyar párt esetében több mint 200 ezer tag! Ha ez a terv megvalósul, akkor a jövőben a romániai magyar szervezetek legitimitását többé nem az általános választásokon elért eredmények biztosítanák, aminek antidemokratikus jellege egyedülálló lenne Európában. (Összehasonlításképpen: ha Németországban egy-egy párt számára ilyen feltételt szabnának, akkor a 10 milliós taglétszám alatti pártok nem indulhatnának a választásokon… vagyis egy sem indulhatna! Mint köztudott, az európai demokratikus jogállamokban egy-egy nagy párt taglétszáma a népesség 0,5-1 százalékát fedi le.) A törvénytervezet nem kevésbé antidemokratikus módon abban az esetben is lehetővé teszi az indulást az önkormányzati választásokon, ha egy szervezet 25 000 aláírást szed össze, azonban ezt minimum 15 megyéből, megyénként minimum 300 ajánlással kell megtenni.
Magyarországon a tanulmánnyal Markó Béla leginkább az ellenzékben lévő jobbközép Fideszt próbálja megszólítani. Ennek legfőbb oka az, hogy az RMDSZ által készített közvélemény-kutatások nyilvánosságra nem hozott adatai szerint a Fidesznek – és különösen elnökének, Orbán Viktor volt miniszterelnöknek – elsöprő a népszerűsége az erdélyi magyarok körében. Ugyanakkor a Markót támogató – és Magyarországon Medgyessy miniszterelnökhöz kötődő üzleti körökkel szoros kapcsolatot ápoló – erdélyi magyar üzletemberek nyomására az RMDSZ aktívan beavatkozik a magyar belpolitikába, és kommunikációja a jelenlegi magyar ellenzékkel megszűnt. Az RMDSZ kínos helyzetbe került a kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Néppártban is – melynek mind a Fidesz, mind az RMDSZ tagja –, ahol megütközést keltett, hogy éppen az RMDSZ kongresszusán írta alá a Magyar Szocialista Párt és a román Szociáldemokrata Párt a Szocialista Internacionálét is érintő együttműködési megállapodását.
Az RMDSZ helyzete azért is kényes, mert létezik működő ellenpélda. Szlovákiában a magyar párton belüli politikai véleménykülönbség kérdését sikerült megoldani. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) minden meghatározó politikusát vezető testületeiben tartja – az ideológiai nézetkülönbségek ellenére. A szlovákiai magyarok politikai és érdekvédelmi szervezete köztudottan ügyel arra, hogy jó viszonyt alakítson ki a mindenkori magyar kormánnyal, és folyamatos párbeszédet tart fenn a magyarországi ellenzékkel is. Az MKP egyszerre elismert tagja a nem kommunista gyökerű szlovák kormánynak és az Európai Néppártnak, és részt vesz ez utóbbi európai parlamenti frakciójának munkájában is.
Következtetés: Markó Béla tanulmányának rövid távon aligha lesz hatása. Az erdélyi magyarság a nyári önkormányzati választásokon – ha csak adminisztratív módon, például új választójogi törvénnyel meg nem akadályozzák – megosztottan, több politikai szervezettel fog elindulni. Az, hogy ezt követően ismét helyreáll-e a romániai magyarság politikai-szervezeti egysége a parlamenti választás idejére – ami biztosabbá tenné a magyar kisebbség képviseletét a román parlamentben –, leginkább az RMDSZ és a pártelnök politikájától függ majd.
Az RMDSZ-szel szembeni romániai magyar szerveződés a fent leírt megváltozott légkörben kezdődött. Nem bizonyított Markó Béla azon állítása, hogy a megosztottságot Magyarországról gerjesztik. Az erdélyi magyarság politikai egysége egyedül Erdélyben, az ottani politikai szereplők megegyezésével valósítható meg, vagyis a romániai magyar politikai egység létrehozása – és ezáltal a biztos parlamenti bejutás – leginkább Markó Béla kezében van. Az RMDSZ elnökének megvan a politikai mozgástere, hiszen egyszerre élvezi a bukaresti és a magyar kormány támogatását. A kérdés, hogy vissza tudja-e szerezni a romániai magyarság többségének támogatását.
| belügyeink |
Valósággal lubickolt a Brüsszelből, egyenesen Günter Verheugen bővítési biztostól érkezett dicséretözönben Adrian Nastase román miniszterelnök múlt heti sajtótájékoztatóján. Büszkén idézte Verheugen szavait: "Románia tíz évet elvesztegetett a korábbi tehetetlen kormányokkal, a mostani az egyedüli, amely eredményeket ért el." A sajtót előszeretettel kioktató Nastasét egy váratlan áramszünet még a kényelmetlen kérdésektől is megmentette, pedig a gyertyafényben távozó újságírók két friss botrányról is ki akarták faggatni: valóban felmerült-e, hogy megszakadnak az uniós csatlakozási tárgyalások, és igaz-e, hogy Románia a 2001 októberében született tiltás óta újabb 1500 gyereket adott örökbe külföldi állampolgároknak. A brüsszeli hírek szerint ugyanis Emma Nicholson angol bárónő, az Európai Parlament (EP) román ügyekkel kapcsolatos jelentéstevője, valamint Arie Oostlander holland néppárti képviselő márciusban az EP plénuma előtt akarja javasolni a csatlakozási tárgyalások megszakítását Bukaresttel.
Derült égből villámcsapásként érte a Románia 2007-es EU-felvételét máris tényként ünneplő kormányzó Szociáldemokrata Pártot (SZDP) a brüsszeli hír. Különösen, hogy 2004 választási év Romániában: júniusban helyhatósági, novemberben pedig elnök- és parlamenti választásokat tartanak. Az ellenzéki liberálisok (NLP) pedig – éppen a brüsszeli kritikát meglovagolva – máris a kormány lemondását, előrehozott választások kiírását követelik.
Lady Nicholson – aki a romániai árvaházi gyermekek külföldi örökbefogadásának ellenőrizetlensége okán 2001-ben már javasolta a tárgyalások felfüggesztését – most a jogrend hiányosságait, a mindent átszövő korrupciót hozta fel aduként. A nála jóval keményebben fogalmazó Oostlander pedig kijelentette: "Románia nem jogállam."
A kritika igencsak éles, ám valószínűleg megfogalmazói is sejtik, nincs sok esélyük az indítvány keresztülvitelére. Ráadásul az EP szocialista frakciójának alelnöke, Gary Titley máris "butaságnak" titulálta azt, és nyomban elismeréssel illette Bukarest egyébirányú eredményeit. Arra azonban feltehetően alkalmasak voltak a vádak, hogy – a felmérések szerint – a lakosság ötvenszázalékos támogatottságát élvező Nastase-kabinet érezze: figyelik. Talán arra is jó volt az intés – reménykednek ellenzéki körökben –, hogy a gazdasági és szociális gondokat a kormány ne a kizárólag kampánycélú túlköltekezésekkel orvosolja.
Azt azonban az ellenzék is kénytelen elismerni, hogy a 2003-as előzetes makrogazdasági mutatók – az ipari termelés 4,8 százalékos bővülése, a 14,1 százalékos infláció, a 4,2 százalékos GDP-növekedés, valamint a 2,5 százalékos GDP-arányos költségvetési hiány – Romániában régen látott kedvező folyamatokat jeleznek. Még akkor is, ha a mérleg másik serpenyőjében tetemes külkereskedelmi deficit, átszervezésre váró nagy állami vállalatok tucatjai, padlóra küldött mezőgazdaság, az egészségügyi pénztár 28 ezer milliárd lejes kinnlevősége, az energiaipar és a Petrom olajvállalat privatizációjának halasztgatása áll. A csatlakozási tárgyalások pedig a korrupcióval meggyanúsított Hildegard Puwak integrációs miniszter tavalyi lemondása óta sem pörögtek fel. Románia eddig 22, jobbára "sima" fejezetet zárt le, a keményebbnek ígérkező témák még hátravannak: a mezőgazdaság, a környezetvédelem, az energiaipar, az igazságügy, a belügy és a szolgáltatások.
Nem igazán hozza lázba azonban mindez a 3-4 millió lejes átlagbérbe, az 1,5-2,5 millió – vidéken gyakran csak 300-500 ezer – lejes nyugdíjakba lassanként beletörődő embereket, akiket az utóbbi időben már a legbefolyásosabb szakszervezeti tömörülések sem képesek az utcára vinni. Az apátiára jellemző, hogy még a vasút tavalyi 19 ezer fős elbocsátási hulláma is különösebb ellenállás nélkül, szinte teljes csendben zajlott le. A múlt héten aztán Mihai Tanasescu pénzügyminiszter még az öt nulla levágását jelentő "pénzreform" ötletét is bedobta. A választók voksolási kedvét javítani igyekvő Tanasescu szerint – jóllehet nemrég bocsátották ki az egymillió lejes bankót – 2005-ben eltűnhetnek a lakosságot irritáló milliós árcédulák, és például egy liter benzin ismét 2,50 lej lesz, a villamosjegyért pedig mindössze 75 banit kell majd adni – akárcsak egykor, a szocializmus idején.
A választási év egyedüli kérdése a szociális béke közepette kormányzó SZDP számára az, hogy hány polgármesteri helyet szerez a párt, és hány százalékkal nyeri meg a parlamenti választásokat. Az államfőválasztás legesélyesebbjének is Nastase látszik, jóllehet a hivatalos jelölések még meg sem történtek. Nem sikerült viszont dűlőre jutni a bukaresti főpolgármesteri szék ügyében. A párt egyelőre megfelelő karizmájú jelöltet keres, aki eséllyel vehetné fel a versenyt a jelenlegi főpolgármesterrel, Traian Basescuval, a Demokrata Párt (DP) és a liberálisok tavaly kötött, a közvélemény-kutatások szerint mára országosan 27 százalékos népszerűséget szerzett választási koalíciójának jelöltjével. Nyolc éve Ilie Nastase teniszezőt, négy éve pedig Sorin Oprescu orvost vetették be ellene – sikertelenül.
A mérvadónak tartott IMAS közvélemény-kutató felmérése alapján 15 százalékra taksált nacionalista Nagy-Románia Párt vezére, Corneliu Vadim Tudor azonban máris követ hajított a belpolitikai állóvízbe. Brassóban szobrot állíttatott az 1995-ben megölt Jichák Rabin egykori izraeli kormányfőnek, majd bejelentette: kampányát előreláthatólag Ejal Arad, Ariel Saron jelenlegi izraeli miniszterelnök korábbi kampánystábjának tagja irányítja.
A júniusi helyhatósági választások legnagyobb vesztese azonban az elemzők szerint feltehetően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) lesz. Az RMDSZ-t ugyanis igencsak meggyengítik a belőle kiszakadt szervezkedések, így a tavaly alakult Székely Nemzeti Tanács (SZNT), valamint a Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Különösen, hogy az általuk nemrég létrehozott Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) múlt hét végi székelyudvarhelyi kongresszusán bejelentette: saját polgármester- és képviselőjelölteket állít a nyári helyhatósági választáson.
Még mindig tépelődik eközben az RMDSZ, kössön-e újabb megállapodást az SZDP-vel a kormány parlamenti támogatásáról. Miközben a támogatásért cserébe a Markó Béla vezette RMDSZ a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem két új magyar karának megalakítását és az aradi Szabadság-szobor felállítását kéri, az SZDP Kovászna megye nyolc városában saját magyar polgármesterjelölt indításával igyekszik gyengíteni a pártot. Az ötlet egyébként Vadiméknak is megtetszett, várhatóan tucatnyi erdélyi településen indítanak magyar jelöltet. Az RMDSZ-szel párhuzamosan szerveződő tanácsok és szövetségek önálló listaállítása azonban korántsem lesz könnyű, hiszen az SZDP–RMDSZ-tandem még a 2002-es párttörvényben gondoskodott arról, hogy az indulás feltétele legalább 25 ezres – legkevesebb 15 megyéből verbuválódó – párttagság legyen. Ez pedig – legalábbis Székelyudvarhely polgármestere, Szász Jenő MPSZ-elnök szerint – továbbra is biztosítja az RMDSZ monopolhelyzetét.
Irházi János
(HVG)
Románia nagyon jó törvényekkel rendelkezik, de nem tartják be őket – jelentette ki Michael Guest, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete. A diplomata a hamisított termékekre vonatkozóan tette a kijelentést, a szellemi értékek védelmével és a kalózkodás megfékezésével foglalkozó múlt heti bukaresti szemináriumon. Elmondta, Románia az egyik legjobb hamisítás-ellenes törvénnyel rendelkezik, de azt kevesen tartják be, ezért azt javasolta Washingtonnak, tegyék Romániát a 301-es, különleges felügyeletet igénylő országok listájára, amely gazdasági szankciókkal járhat.
Nem a kalózkodás az egyetlen dolog, amivel a nagykövet elégedetlen: egy temesvári lapnak nyilatkozva kijelentette, hogy egyre jobban kiábrándul az országból. Elmondta: több száz levelet kapott román állampolgároktól, akik arról panaszkodtak, mennyire befolyásolja a korrupció a mindennapi életüket, a privatizációt és a törvényszéki döntéseket.
A nagykövet kiemelte az oktatás helyzetét, elfogadhatatlannak nevezte, hogy pénzért lehessen átmenő jegyeket és egyetemi bejutó helyeket vásárolni. Aggodalmát fejezte ki a sajtószabadságért is, hiszen tavaly 15, korrupciós ügyeket felgöngyölítő újságírót vertek meg, feltehetőleg megfélemlítési szándékkal.
Miről ír a magyarországi sajtó?
Egyelőre kudarcba fulladt az a román diplomáciai offenzíva, amellyel Bukarest megpróbálta meggyőzni az Európai Parlamentben (EP) Romániáról jelentő képviselőnőt: vonja vissza az országot több kérdésben súlyosan elmarasztaló állásfoglalását. Mint brüsszeli tudósítónk írta, Emma Nicholson bárónő és több más EP-képviselő az utóbbi hetekben egyre hangsúlyosabban vetette fel, hogy az Európai Unió függessze fel a csatlakozási tárgyalásokat Bukaresttel. A konzervatívok soraiból a liberálisokhoz 1995-ben átváltott brit képviselőnő a bírálatokat most azzal fejelte meg: Romániát megfigyelés alá kellene helyezni, miként alkalmazza az uniós követelményeket az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban. A csatlakozási tárgyalások felfüggesztésének ötlete Arie Oostlander holland kereszténydemokrata képviselőtől származik, aki szerint Romániában nem érvényesül a jogállamiság mint az uniós csatlakozás egyik legfontosabb alapkövetelménye.
Nicholson bárónő úgy látja: miután a román jogrendszer, az emberi jogok érvényesülése igencsak elmarad az uniós elvárásoktól, ráadásul a burjánzó korrupció is mindent átsző, Románia számára nem lehet teljesíthető cél a csatlakozási tárgyalások év végi lezárása. Bírálta azt is, hogy a parlamenti törvénykezés helyett a kormány sürgősségi rendeletekkel határozza meg az ország jogrendjét.
A Romániával szembeni kifogások már régóta ismeretesek voltak, a botrányt az robbantotta ki, hogy kiderült: Bukarest – a nemzetközi örökbefogadási moratórium ellenére – több mint száz román árvát adott át olasz családoknak. A Nastase-kormány azzal védekezett, hogy a korábban benyújtott örökbefogadási kérelmek engedélyezését nyugati politikusok is sürgették – írta kolozsvári tudósítónk. A román demokrata és liberális ellenzék ugyanakkor azzal vádolta meg a kabinetet, hogy 2001–2003 között több mint ezer illegális örökbefogadáshoz asszisztált.
A brüsszeli diplomáciai ellenoffenzívát Mircea Geoana román külügyminiszter indította el, akit a hét elején többpárti parlamenti küldöttség követett. A delegáció tagja volt Frunda György is, s az RMDSZ-szenátor a holland kereszténydemokrata meggyőzését kapta feladatul. Frunda kifejtette, hogy egyetért Oostlandernek a román igazságszolgáltatással szembeni bírálataival, de a csatlakozási folyamat felfüggesztése a szélsőséges romániai pártok malmára hajtaná a vizet. A holland képviselő válaszul azt közölte: ha a Nastase-kormány megteszi a szükséges lépéseket, visszavonja javaslatát. Megfigyelők szerint Olaszország és a romániai örökbefogadási ügyekben szintén érintett Franciaország minden bizonnyal Románia pártjára áll. Noelle Lenoir, az európai ügyekért felelős francia tárca nélküli miniszter minapi romániai útja során azt mondta: a csatlakozási tárgyalások felfüggesztésére vonatkozó indítvány nem tükrözi valamennyi EP-képviselő véleményét, és a javaslat nem fogja befolyásolni Románia tervezett uniós csatlakozásának időpontját, vagyis 2007. január elsejét.
Az Európai Bizottságot nem kötelezi az EP-javaslat, de megtörténhet, hogy csendben befagyasztják a Romániával folytatott tárgyalásokat. Ez azonban nemcsak Romániát, hanem a felkészülésben sokkal jobban álló Bulgáriát is kellemetlenül érintheti.
(Népszabadság)
Idén május elseje után a magyar állampolgárok egyúttal EU-állampolgárokká is válnak. Hogy a román állampolgárok mikortól, ez a dolgok valós állása szerint még csak meg sem jósolható, mert a 2007-et sulykoló bukaresti kincstári optimizmusnak igen kevés alapja van, nyilvánvalóan kampánycélokat szolgál.
Az EU-állampolgárság tartalmi fedezete sokkal több, mint esetleg gondolnánk, jóllehet – mivel az EU nem önálló állami entitás – nem fedi le a nemzetállami polgárság teljes körét. Azonban mind jogi, mind pedig politikai (valamint gazdasági) tekintetben számos hasonlóság felfedezhető az utóbbiakkal is – csak immár közösségi alapokból kiindulva.
Fontos jog, hogy májustól bárki anyanyelvén fordulhat panasszal – levéllel, petícióval – az Európai Parlamenthez vagy az Európai Bizottsághoz, és jogosult anyanyelvű válaszra is. Különösen az Európai Bizottságnál igyekeznek egyre jobban odafigyelni az ilyen állampolgári észrevételekre, amelyeket indokolt esetben felkarolnak – igaz, nem az adott személy konkrét sérelmének orvoslására, hanem a sérelmet kiváltó körülmények megszüntetésére.
További adalék a közösségi diplomáciai és konzuli segítségnyújtás intézménye. Minden olyan esetben, amikor valamely EU-tag egy harmadik országban nem rendelkezik semmilyen képviselettel – és ez Magyarország esetében nem ritka –, az ott netán segítségre szoruló állampolgár bármelyik jelen lévő EU-tagállam követségéhez fordulhat. Ritkább esetben ez diplomáciai védelmet is jelenthet – amikor tehát a tagország maga avatkozik be adott eljárások lefolytatásába –, gyakoribb azonban a konzuli segítség, amikor az érintett polgár maga jár el az adott konzulátus tevőleges segítségével. 1995 óta külön végrehajtási szabályban rögzítik a lehetséges esetek listáját, miként azóta már egységes európai hazatérési okmány is létezik olyan esetre, ha valaki például elveszítette az útlevelét.
Nem kevéssé fontosak az uniós állampolgárság politikai következményei. Már a júniusban esedékes európai parlamenti választásokra is igaz, hogy a tagállamok valamennyi polgára az európai, valamint a helyhatósági választásokon a regisztrált tartózkodási helyén választhat és maga is szabadon választható (a nemzeti törvényhozási választásokra mindez nem terjed ki). Az egyetlen korlátozás a helyhatósági választások esetében, hogy bizonyos – hatalomgyakorlási – funkciókra ma még más tagországbeli személy nem választható (ez általában a polgármesteri és a jegyzői tisztség). Az Európai Parlament esetében azonban ilyen megkötés sincs: bárki szert tehet parlamenti funkcióra, bármely országban választották is meg. A választási és választhatósági jog nincs tartózkodási időhöz kötve: helyi regisztráció után azonnal gyakorolható.
Nem csekélyek a taggá válásból egyének számára adódó gazdasági következmények sem, jóllehet közülük némelyek hatálya esetleg néhány évvel még kitolódik a csatlakozás után. Ilyen a személyek szabad mozgásának és letelepedésének joga, a munkavállalás és a szolgáltatások szabadsága (akár szolgáltatóként, akár szolgáltatást – például gyógyellátást – élvezőként).
Vizsgálatot kezdett az Európai Bizottság azon 2,5 milliárd dolláros autópálya-építési megbízással kapcsolatban, amelyet Románia közbeszerzési pályázat nélkül adott ki a jó politikai összeköttetésekkel bíró amerikai Bechtel cégnek – értesült a Financial Times. Günter Verheugen, a testület bővítési biztosa tanulmányozza a Romániát Közép-Európával Közép-Erdélyen át összekötő 450 kilométeres autópálya építéséről szóló szerződést, azoknak a panaszoknak az alapján, amelyeket Bukarestben állomásozó EU-diplomaták emeltek az eljárás áttekinthetetlensége miatt. A diplomaták azt is kifogásolják, hogy ez a sztráda egy másik, az EU-val közösen építendő, de Dél-Erdélyen át vezető autópálya előtt lesz kész. Félnek, hogy ezt az utóbbit elhalasztják, vagy Románia pénzt pazarol azzal, hogy két autópályát épít egy időben, ugyanabba az irányba. Egy vezető bukaresti EU-diplomata szerint az ügylet azt mutatja, hogy Románia a megbízásokat politikai, s nem kereskedelmi alapon osztogatja. Figyelmeztetett: az eset rontja annak esélyét, hogy az unió piacgazdaságnak ismerje el Romániát, márpedig ez feltétele a csatlakozásnak. Brüsszelben immár közszájon forog, hogy az átláthatóság hiánya és a korrupció a fő oka annak, hogy Románia nincs az idén csatlakozó tagjelöltek között.
| a város faluja |
A ’89-es rendszerváltozás előtti évtizedekben ha valaki Marosszentgyörgy nevét említette, elsősorban a messze földön híres mezőgazdasági kísérleti állomásra gondolt. Az 1947-ben alakult állomás első székhelye a Máriaffi-kastély és a hozzá tartozó kert. Márkus István mérnök 37 esztendeig, 1953-tól 1990-ig volt az intézmény munkatársa, pályakezdőként került Szentgyörgyre, idén lesz fél évszázada, hogy szentgyörgyi lakos.
– Közel négy évtizednyi idő alatt jónak-rossznak egyaránt tanúja lehettem, akár azt is mondhatom, szakmai pályafutásom összefonódott az állomáséval – mondja Márkus mérnök, aki szerint az intézmény 1962 és 1988 között élte fénykorát. A kísérleti állomás tevékenységi területe igen szerteágazó volt: a szarvasmarha-tenyésztéstől a fajta-összehasonlító kutatásokon keresztül a vetőmagtermesztésig terjedt. A 60-as, 70-es esztendőkben 25-30, zömében magyar nemzetiségű kutató szakembert foglalkoztattak, a kiegészítő személyzet 80-85 százaléka szintén magyar volt. A helyzet a 80-as években, a dühöngő nacionál-kommunista kurzus idején változott meg gyökeresen. – A rendszerváltás után, a várakozások ellenére, nemhogy javult volna, de egyenesen a végromlásba zuhant a romániai agrárkutatás, amiként a teljes agrárium is – állapítja meg keserűen Márkus. – Az állomás jelenleg csak formálisan működik, öt-hat kutató küszködik az állandó pénztelenséggel, az ebből fakadó reménytelenséggel. Pedig egyértelmű, a korszerű mezőgazdaság alapja a kutatás, sajnos ezt a ,89-es változások után egymást váltogató kormányzatok nem ismerték fel. Kár – mondja rezignáltan a kora ellenére igen aktív mezőgazdasági szakember.
Bár a kísérleti állomás halódik, a változások óta kényszerből vagy más meggondolásból innen kilépő szakemberek közreműködésével számos mezőgazdasági vállalkozás indult, ma már 18 hasonló profilú cég működik Szentgyörgyön, köztük a legnevesebb a német érdekeltségű szarvasmarha-szaporítóanyagot előállító és forgalmazó SEMTEST BVN. Egyébként a település főutcáján végighaladva szemünkbe ötlik, hogy minden harmadik-negyedik portán valamiféle műhely, bolt működik. Márkus István szerint, aki a helyi önkormányzatnak is tagja, jelenleg mintegy 200 vállalkozás működik Szentgyörgyön, igaz, ennek közel fele Marosvásárhelyen bejegyzett cégek kirendeltségeként. Tehát a helyi adókból származó bevétel, különösen, hogy nehézkes a begyűjtésük, távol sem akkora, mint ahogyan azt a kívülálló gondolná.
A marosszentgyörgyi sósfürdő gyógyhatásáról szakemberek sokszor nyilatkoztak. A múlt század elején Hankó Vilmos a svájci gyógyvizeknél sokkal hatékonyabbnak tartotta a jódot, mangánt, fluort, brómot, magnéziumot, kalciumot és radioaktív anyagokat tartalmazó szentgyörgyi hévizet. Az első szondát 1912-ben fúrták, a fürdő tulajdonosa 1924-ig Csete Béla volt. A 60-as évek elején fúrt újabb kutak révén megnőtt a vízhozam, lehetővé vált a fürdőnek a kor követelményei szerinti kiépítése. Ekkor élte aranykorszakát a sósfürdő. Az államosítás után többször cserélt gazdát, a rendszerváltás pillanatában a marosvásárhelyi közüzemek rendelkezett felette, innen 1996-ban került a szentgyörgyi polgármesteri hivatal tulajdonába, meglehetősen leromlott állapotban. A helyi önkormányzat 2001-ben 49 esztendőre koncesszióba adta a fürdőt a Cornalina Rubin Impex Rt.-nek, amely ugyan elkezdte a beruházást, de a munkálatok hamarosan leálltak. A cég adminisztrátorának nem sokat sikerült megvalósítania előzetes terveiből, sőt a szentgyörgyi önkormányzatnak sem fizette ki a szerződés szerint járó pénzeket, amiért az beperelte a Cornalinát. A per a mai napig sem zárult le. Az elmúlt év végén a részvénycsomag 80 százalékát birtokló romániai származású német üzletember, Edmund Ernest Poesina a Contrascom Benta Rt.-t bízta meg érdekei képviseletével. A Benta fivérek Maros megye leggazdagabb emberei közé tartoznak, cégük vállalta, hogy másfél év alatt befejezi az 1.990.000 eurónyi beruházást. A fürdőbázis rendbetételével kezdik, majd a szállodát készítik el. Mind az önkormányzat, mind a helyi vállalkozók számítanak az idegenforgalom esetleges fellendülésével járó bevételi forrásokra.
A település központjában, a Máriaffi-kastéllyal szemközt áll a Constantin Romanu-Vivuról és Török Jánosról, a székely vértanúk egyikéről elnevezett általános iskola épülete.
– A szentgyörgyi egyike Maros megye legnagyobb és legjobban felszerelt vidéki iskoláinak – mondja Nagy Csaba iskolaigazgató, aki immár hatodik éve tölti be e tisztséget. – Ha pedig elkészülünk a tavaly tavasszal elkezdett építkezéssel, felvehetjük majd a versenyt akár a legnevesebb vásárhelyi iskolákkal is.
Az építkezést hosszú, közel évtizedes vajúdás előzte meg, a tervrajzok 2001-re készültek el. A kivitelezés két szakaszban történik, a tavaly 5,5 milliárd lej állt rendelkezésükre, zöme a tanács költségvetéséből, amit a tanügy-minisztérium is megtoldott egymilliárddal. Az új épületszárny háromszintes lesz, az alagsorban a hőközpont, a műhelyek és az irattár, az első szinten nyolc osztályterem kap helyet, a manzárdra pedig az igazgatóság, titkárság, könyvtár és informatikai labor, valamint az orvosi rendelő költözik majd. A befejezéshez még további 6,5 milliárd lejre lesz szükség, idénre a helyi költségvetésből hárommilliárd lejt különítettek kizárólag erre a célra. – Ha minden jól megy, a 2005–2006-os tanévre kulcsrakész lesz – mondja az igazgató.
A tanulók létszáma, mint mindenütt, itt is, ha nem is vészesen, de folyamatosan csökken. A létszám az 1989–90-es tanévben volt a legmagasabb, akkor 1090-en jártak a skólába, idén már csak 675-en. A 2003–2004-es iskolai évben 37 osztályt indítottak, ebből 19-et a magyar tagozaton. A negyedikesekből, ötödikesekből és a nyolcadikosokból három-három osztályra futotta a létszám, a többiekből kettő-kettőre. Az iskolában folyó színvonalas oktatás bizonyítéka, hogy amióta bevezették a nyolcadikosok számára a kisérettségit, azóta egyetlen tanuló találtatott könnyűnek a megmérettetésen. Minden jó nevű marosvásárhelyi középiskolába szép számban járnak szentgyörgyiek.
Marosszentgyörgy polgármestere, Vízi József immár harmadik mandátumánál tart. Az utóbbi években, különösen a választási kampányok ideje alatt, neve folyamatosan szerepelt a helyi román lapok hasábjain. A vásárhelyi szélsőséges nacionalista erők nem kevés időt és pénzt szántak arra, hogy valamiképpen lejárassák az elöljárót. A kevés, de annál elszántabb helyi ellenfelének aktív segítségével folyó ilyen irányú ügyködések mindeddig eredménytelenek maradtak. Tagadhatatlan, hogy vannak ellenfelei, sőt ellenségei, de az is nyilvánvaló, hogy a lakosság túlnyomó többsége elégedett az általa vezetett községháza tevékenységével. – Rossz vezető, jelentéktelen ember az, aki ennyi idő alatt nem szerez magának ellenséget – vélekedik erről a polgármester, aki a nyári választásokkor versenybe száll egy újabb mandátumért.
A település északi részén az utóbbi esztendők alatt valóságos villanegyed nőtt ki a földből, ide szinte kizárólag a város, Vásárhely újgazdagjai építkeztek. Amolyan alvó település ez, ahonnan reggelenként méregdrága külföldi autókkal hajtanak munkahelyükre az itt lakók, akik gyerekeiket is városi iskolákba járatják, s majd csak estére térnek haza otthonaikba. A helybéliek szerint valóságos idegen test ez a fertály a település szervezetében, szinte semmi kapcsolatuk a faluval, nem vállalnak vele semmiféle közösséget, legalábbis egyelőre.
Más hasonló helyzetű peremtelepüléssel ellentétben, Szentgyörgyön ma élénk közművelődési élet folyik. Baricz Lajos plébános lassan másfél évtizede szolgálja a római katolikus egyházközséget. – Amikor 1990-ben idekerültem, még mindig a márciusi pogrom következményeit nyögte Szentgyörgy is, teljes volt a bénultság – magyarázza a plébános. – Úgy gondoltam, ideje lenne felrázni az embereket, elsősorban egyházközségünk híveit.
Az immár hatkötetes költő-plébános maga is hozzájárult az egészséges lokálpatriotizmus megszilárdításához, egyik tréfás versében így fogalmaz: "Marosszentgyörgy – híres város / mellett fekszik. (...) // Miről híres az a város, / amely Szentgyörggyel határos? / Arról híres az a város: / Éppen Szentgyörggyel határos."
Baricz nem sokáig töprengett, elsőként a cserkészcsapatot szervezte meg, majd a gyermekkórust, amelyből később megalakult a Jubilate ifjúsági énekkar, s mivel az alapítók azóta felnőtté cseperedtek, szükséges volt újabb gyerekek bevonása, akik ma a Mini Jubilatéban énekelnek. A szentgyörgyi kórusmozgalom messze földön híres képviselője a Hajdó Károly vezette Soli Deo Gloria, de a református egyház Reménység énekkara, valamint az iskola kórusa is igen komoly munkát végez. ,93-ban megalakították a fiatal házasok Kolping-családját, amely idén ünnepli tízéves fennállását. A fiatal, lelkes csapat minden közművelődési rendezvényből derekasan kivette részét, rájuk épül a színjátszó csoport is, amely a Tamási-darabok bemutatásával hívta fel magára a figyelmet. Rajtuk kívül szintén igen tevékeny a községi színjátszó kör, a Mozaik is. A plébánia tanácstermében egymást követik a képzőművészeti kiállítások, író-olvasó találkozók és egyéb kulturális rendezvények.
A fentiekből kitűnik, hogy bár a falu jelenlegi lakosságának csak mintegy 30 százaléka mondhatja magáról, hogy tősgyökeres szentgyörgyi, ennek ellenére, legalábbis a helyi magyarság, igazi közösséget alkot, s hogy ez így van, abban komoly szerepet játszanak nemcsak az egyházak – katolikus, református, unitárius –, de az önkormányzat is. Ez lehet annak a biztosítéka, hogy Marosszentgyörgy magyarsága megmarad igazi közösségnek, s nem válik soha a nagyvárosok peremtelepüléseinek zöméhez hasonló jellegtelen, arctalan embermasszává.
Szentgyörgyi László
| a nagy vizeken túl |
– Tavaly márciusban az Erdélyi Napló hasábjain az ön egyik amerikai látogatását követően az ottani magyar diaszpóra helyzetéről beszélgettünk. Azóta annyi változott, hogy ön az Ohio államban lévő Lorain városának gyülekezetében vállalt egy évre lelkészi szolgálatot. Testközelből és a mindennapokban megélve, hogyan tapasztalja, milyen helyzetben van az amerikai magyarság?
– A kilencvenes évek elejétől gyakori látogatásaimkor alkalmam volt hivatalosan, mint az egyházkerület főjegyzője és külügyi előadó-tanácsosa, de magánemberként is közelebbről megismerni az amerikai diaszpórában élő magyarság igen összetett társadalmi, anyagi, egyházi, etnikai és érzelmi helyzetét. De velük élve, mint egy jó házasságban, mélységében látom helyzetük alapvető kérdéseit. Általában véve az ide szakadt magyarjaink mindig megállták a helyüket, mindegy hogy egyszerű székely esztergályosként, szilágysági ácsmesterként vagy vállalkozó üzletemberként, netán tudósként élték életüket, s akik Buffalotól San Diegoig és Miamitól Portlandig mindenütt igen szép számban vannak. A függetlenségi háborúkban, majd a polgárháborús időkben sok magyar tette lábát erre a földre. De minden előzőt meghaladt a 20. század tízes éveiben történt kivándorlási hullám, melynek okait ismerjük. A végtelen lehetőségek földjén, ahol az általános műveltség színvonala az erdélyinél sokkal alacsonyabb, magyarjaink megtalálták a módját annak, hogy becsületes munkával tisztes egzisztenciát biztosítsanak családjuknak.
Etnikai szempontból ma felbomlóban vannak azok a közösségek, amelyek a hetvenes évekig létszámban és nyelvben igen életképesek voltak. Akkor kezdődött egy nagyfokú beolvadás, mivel az ötvenes években kijött utolsó nagy bevándorlási hullámban érkezettek gyermekei lassan feladták anyanyelvüket, teljesen angol nyelvűvé váltak, nem tehettek másként. Megszűntek a nagy ipari üzemek, s a sok magyar, aki ott dolgozott, elvándorolt más államba munkát keresni. Ezzel együtt elment sok más vállalkozás is. Nem volt magyar utánpótlás, mert ezekre a helyekre nem jöttek már újabb bevándorlók. Az ittlévők lassan elveszítették anyanyelvüket. Tisztelet azoknak az időseknek, akik még kitartanak nyelvük és egyházuk mellett, mely lassan fogy, majd teljesen elfogy. Az egyházak maradtak szinte kizárólagosan azok az intézmények, amelyek még őrizni próbálják a hagyományokat kicsiny közösségeikben. A cserkész-mozgalom magyar ismeretet, népdalokat, néptáncokat, irodalmat és konyhai hagyományt is megpróbál tanítani a gyermekeknek. De ez sem általános. Mint mondtam, az amerikai magyarság már nem az a tömeg, melyet évtizedekkel ezelőtt még olyan életképesnek tartottunk. Mint etnikum lassan elfogy, annak ellenére, hogy ma is jönnek ki fiatalok az államokba dolgozni vagy tanulni. De ők már nem a magyart keresik, hanem a dollárt. Ha mégis, akkor általában segítséget kérnek letelepedésük megkönnyítéséhez.
– Milyen fő különbségek fedezhetők fel egy erdélyi és egy ottani gyülekezet között?
– Az egyéves időszakot, melyre szerződés kötelez, igyekeztem beosztani, hogy az egyházi életet úgy szervezzük meg, hogy erősítsük az evangéliumi jellegét. Az egyházközség, melyben dolgozom, igen életképes, az átlagnál nagyobb (több mint ötszáz lélek). Olyan jól szervezett, hogy a lelkipásztornak nem is kell ezzel foglalkoznia. Mindennek megvan a gazdája a gyülekezetben. Pontosan, becsületesen elvégzik a rájuk bízott feladatot, amit a presbitérium minden havi gyűlésén jelentésben számon is kér tőlük. Itt a presbitériumok olyan nagyhatalmúak, hogy senki nem szólhat bele a döntéseikbe, sem esperes, sem püspök. Igazi autonóm intézmények, amelyeknek példáját otthon is erősíteni kellene. A presbiteri bizottságokban él az egyházközség mint intézmény. Öröm nézni, mennyire jól működnek ezek a bizottságok az otthoniakhoz képest. Itt az egyház nem pap-centrikus. A lelkész legfőbb kötelessége, hogy az evangéliumot vigye szószékre, családokhoz, kórházakba, öregek otthonaiba és az egyház bizottságaiba. De azt aztán végeznie kell. Minden hónapban beszámolót kell írnia a presbitérium számára, melyben tételesen lefektetve kimutatja, mennyit és mit dolgozott. Itt csak teljesítményre adják a fizetést. Tiszteletet nem azzal vív ki a lelkész, hogy diplomát szerzett, hanem azzal, amit és ahogyan dolgozik. Nagyon éhesek az emberek az evangéliumra itt is. A jólétben nő a belső üresség. A társadalmi berendezkedés folytán korán magukra maradnak a szülők, mert a gyerekek általában nagykorúságuk pillanatában kirepülnek, nagyon messze.
A családlátogatás egyébként nagyon izgalmas ám ezen a földön. Valódi sikerélmény megtalálni egy-egy famíliát a szétszórt, szétterült településeken. Jókat mulatunk az öt-hat jegyű házszámokon. Amikor már a 28.645-ös számnál vagyunk, örvendezünk, ugyanis már csak alig 15 ezren kell túljutni, és akkor megtaláljuk a keresett házat.
A luxus-öregotthonokban a halált váró, fölösleges, idős emberek látványánál nincs szomorúbb egy lelkész számára. Szintén a társadalmi berendezkedés miatt az időseknek kitalálták a halál előszobájának ezt a személytelen, nagyon drága, de igen elegáns formáját. A valamikori nagy magyar gyülekezetek tagjainak jó része ma már ilyen helyeken lakik.
– Vannak-e az amerikai és az itthoni közgondolkodás, életfelfogás között szembetűnő különbségek?
– Az amerikai életfelfogás középpontjában az üzlet áll, mindent az határoz meg. Nem akarom azt mondani, hogy a pénz, de nem állunk mesze tőle. A baj csak az, hogy az egyházról szóló beszámolóm sem lehet mentes attól, hogy az egész egyházi életet itt úgy tekintsem, mint egy üzleti vállalkozást, amely minden lehetőséget megpróbál, hogy felszínen maradjon, illetve nyereséges legyen. Ez az alapvető különbség az otthoni és az itteni egyházi közgondolkozás között. Gyakran szoktam mondani, hogy az egyházaink ezen a földrészen főleg "etető egyházak", mert a magyaros ételeknek akkora sikerük van még mindig a népek között, hogy jórészt ebből tartják fenn magukat. Az újsághirdetésekben arról soha nem lehet olvasni, hogy valahol evangelizációt tartanának, de arról igen, hogy éppen melyik magyar egyházban készül a kolbász, hurka, töltött káposzta, paprikás csirke, káposztás tészta vagy fánk. Erre jönnek az emberek. A mi egyházunk évente annyi ilyen élelmiszert értékesít, amit csak tonnában lehet mérni. Önkéntes munkában végzi a munkát a gyülekezet tagsága, legtöbb helyen sajnos csak az öregek. S ha elfogynak az idősek? Akkor bekövetkezik az, amit mi otthon el sem tudunk képzelni. Azt mondja a presbitérium a papnak, hogy tovább nem tudja alkalmazni, menjen el.
Szomorú helyzeteket tapasztalok mindegyre. A lelkész fölöslegessé válik, mert pénzbe kerül. A valamikori nagy egyház ma pénztelenségben szenved, ezért elküldi a papot. Mi lesz a kis maroknyi néppel, amely még megvan? Kit érdekel? Ki törődik a lelki üdvösségükkel ezután? Nem fontos! A majd hatvanéves lelkésznek nincs hova mennie, mert már ebben a korban olyan magas az egészségügyi biztosítása, amit nem vállal egyetlen egyházközség sem. Pedig ő mindent megpróbált: kiírta a templom elé, hogy ökumenikus, csak jöjjenek és fizessenek az emberek, sőt, levette a hagyományos református palástot is, fehéret öltött, kálvinit, meg zöldet, tavaszit, csak hogy megfelelőbb legyen az amerikai ízlésnek. Sok helyen – a szóban forgóban is – hetente többször a bingónak nevezett társasjátékozóknak adják ki a gyülekezeti termeket, s a bevételt fenntartásra fordítják. Hiába, nagy a recesszió, romlik a gazdaság, kevés a pénz. Bezárják az egyházakat is. Nincs is annál szomorúbb, mint amikor osztozkodnak a még meglévő hívek az egyház megmaradt vagyonán, úrasztali terítőin, kegyszerein, könyvein stb. A templomot pedig eladják, megveszi majd egy nagyon szapora színes bőrű vagy spanyol közösség. A magyarok szinte megrokkantak lélekben, amikor a legnagyobb amerikai református templomukat, a clevelandit eladták a kilencvenes évek közepén. Szinte olyan jelkép volt ez az újvilágban, mint a jeruzsálemi templom az ószövetség népe számára. Hatalmas bástyáját veszítette el akkor a legnagyobb diaszpóra.
Túlélési esélyét növeli az az egyházközség, amely áttér az angol nyelvű istentiszteletekre. Néhány kaliforniai és floridai (meg néhány kanadai) gyülekezetet leszámítva, már mindenütt kétnyelvűek az istentiszteletek Amerikában. Még egy rövid ideig. A gyülekezet, melyben én szolgálok, ugyan máig tartja a vasárnap reggeli magyar istentiszteletet, de az arra eljövő 15-25 ember közül már nem mindegyikkel tudok egy magyar mondatot váltani. A fülük még ráhall, a szívük is felmelegszik tőle, de a nyelvük már nem forog magyarul. Az angol istentiszteleten már száznál is többen vannak. ők is magyarok, szinte mind Kőművesek, Pongráczok, Pándiak, Gergelyek, Ihászok, Molnárok, Némethek – csak egyikük sem beszél egy szót sem magyarul. Lelkileg nagyon nehéz megélni egy magamfajta embernek ezt a helyzetet. Beszélek Juliskához és Arankához, Elemérhez és Gyulához angolul, mert nem érti a magyar beszédet. Talán a hazai szórványban szóltak hasonló esetekről Vetési László dokumentumfilmjei és beszámolói. Otthon talán lehet ez ellen tenni, de itt már nem. Ezek a közösségek, melyek második és harmadik nemzedékiek, ugyan még hagyományaikban, érzéseikben dicséretesen tartják a magyarságukat, de nyelvükben már nem. A helyzetre jól illik az ismert lelkipásztor, Havadtői Sándor által használt globalizált magyarok kifejezés.
– Egy esztendeje a Duna Televízió is látható a tengerentúlon. Mennyire követik figyelemmel a Kis-Magyarországon és az Erdélyben történő eseményeket az amerikai magyarok?
– 2002 karácsonyán, amikor lehetőség nyílt arra, hogy itt is látható legyen a Duna Televízió, nagy volt a lelkesedés – otthon, a dunások körében. Azt hitték, forradalmasítják a magyarság azonosságának megőrzését a tengerentúlon. Nagyot csalódtak, sajnos. Ugyanis júniusig alig több mint háromszáz magyar ember vásárolta meg a lehetőséget, hogy foghassa a magyar csatornát, illetve vele együtt nagyon sok más európait és ázsiait. Nem olcsó a beszereltetése, összesen mintegy háromszáz dollárba kerül. A havi bérlete csupán húsz dollár körül van. Ahhoz, hogy a Dunának megérje a vállalkozás, legalább ötezer előfizetője kellene legyen. Így, mivel nincs annyi, csupán magyar gyártmányú műsorokat sugároznak napi nyolc órában, melyet kétszer megismételnek napközben. Ennek ellenére nagyon sokat segít a hazáról való tájékozódásban. Már ahogy ideértünk, azonnal beszereltettük, így többnyire napirenden vagyunk az otthoni eseményekkel. Sajnos a magyar ismerőseink közül csak egy cselekedett hasonlóan. Így a válaszom a feltett kérdésre az, hogy egyelőre még nem jelent befolyásoló tényezőt a magyar televízió.
– Gondolom a világhálónak is nagy szerepe van a kapcsolattartásban.
– Valóban. Ha a televíziót kevesebben használják is, a világhálón lévő információkat könnyebben megkeresik. A hazai újságokat rendszeresen figyelik az itteni magyarok, akik még olvasnak és értenek magyarul. Nekünk nagyon fájó, hogy csak a nagyváradi napilapot nem frissítik május óta a hálón, így éppen otthonról kapjuk a legkevesebb tájékoztatást. A levelezés ismét hatalmas lehetőség. Mondhatnám, hogy faluvá zsugorodott a glóbusz, olyan közel lettek és maradtak az otthoniak ezzel a lehetőséggel. Könnyebb nekünk is a hazai gyülekezetet pásztorolni, bátorítani ez alatt az egy év alatt, míg távol vagyunk.
– Mit tapasztalt, a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás óta miben és mennyire változott meg Amerika?
– A félelem lakozik az emberek lelkében szeptember 11. óta, amit itt röviden csak 9-11-ként emlegetnek. A sokasodó hírek az újabb támadások veszélyeiről csak fokozták ezt az érzést. Különösen nagy volt a zűrzavar a fejekben a kora őszi nagy elsötétedés idején, amikor az egész északkeleti országrészen megszűnt az áramszolgáltatás. Már nehezen lehet bemagyarázni az embereknek, hogy műszaki hiba történt. Különösen a háborús zónákban harcoló katonák hozzátartozói teszik fel egyre gyakrabban a kérdést, hogy fiaik közül kikért és miért esnek egyre többen áldozatul. A belső szabadságot biztosan korlátozza ez a félelem. Elég, ha az utóbbi idők intézkedéseire gondolunk, amelyeket a televíziókban mindegyre látunk. A nagy szabadságeszmények is megdőlni látszanak e nagy országban, ahol az emberek nincsenek berendezkedve lelkileg a válságok személyes kezelésére. A verhetetlen, meggyőzhetetlen ország eszménye nem volt illúzió egykoron. Úgy is nevelték a népet: csak éljen nyugodtan, mert nem érheti semmilyen bántódás. Most döbben rá a polgár, hogy ebben a helyzetben önmagában már kevés, össze kell fognia. Soha nem látott belső szolidaritás vette kezdetét szeptember 11. után. Jelképeikbe burkolóztak az emberek: mindenki zászlót tett a kocsijára, a háza elé, az intézmények elé eddig soha nem látott méretűeket vontak óriási rudakra. Himnuszba fordult a népi éneklés is, mert az a hősi múltról, hős emberekről szól. Lakodalomban vagy temetésen, egyházi vagy polgári helyen, politikai gyűlésen vagy családi ünnepélyen a himnuszt énekelni kell. Meg is értem, mert dallama és szövege igen szép, mozgósító erejű. (A két földrész közötti távolság miatt az interjú természetesen a világhálón keresztül készült el. A szeptember 11-ei terrortámadás után kialakult lélektani helyzetet, illetve az amerikai szabadságjogokat tárgyaló kérdésre érdekes módon elsőre nem érkezett meg a válasz, dacára annak, hogy interjúalanyunk elküldte azt is a többivel együtt. Szakemberekkel való konzultálás után csak arra tudunk gyanakodni, hogy a Nagy Testvér figyel minket! – F. T.)
– Milyen szerepet tölt be az egyház a diaszpóra életében, illetve milyen más szervezetekbe tömörül az amerikai magyarság?
– Nem ugyanazt, amit Erdélyben. Az otthoni helyzet etnikai szempontból, bár hasonlít az ittenire, egészen más hatású. A hazai egyházak nemzetmegtartó szerepe kétségbevonhatatlan. Itt is van hasonló szerepe, de nem tud annyira ellenállni a beolvadási folyamatnak, mint otthon. A szószék itt már nem annyira a szép magyar nyelv hangszórója. Sokszor azon kapom magamat én is, hogy igyekszem a legelemibb szavakat használni, hogy megértsék úgy-ahogy a magyar beszédet. De mindenképpen fontos szerepe van az egyháznak a hagyományok megtartásában. A népi kultúra megőrzését fontos feladatának tekinti szinte mindegyik magyar egyházközség. Nálunk is működik három magyar tánccsoport, a korosztályoknak megfelelően. Gyönyörűen ropják, nagy sikerük van minden ünnepségen, hiszen elhívják őket mindenfelé, de csak a lábuk jár magyarul, a szájuk már nem állja a magyar szót. Aztán abban is nagy szerepük van az itteni közösségeknek, hogy támogatják a hazai magyar kultúra idelátogató követeit. Sajnos nem mindig a legértékesebbje jön, de ezzel számolni kell. Boldogan tapasztaltuk, hogy a Váradról itt járt Péterffy házaspárnak átütő sikerei voltak. A hitelesre eljönnek az emberek.
Különösen nagyra kell értékelni az itteni magyarok azon törekvését, mellyel támogatják a Kárpát-medencében élő, nehéz sorsban lévő magyar intézményeinket és testvéreinket. Még él bennük a segítőkészség gyönyörű, emberi ösztöne. Ha a gyűjtés határozott célra történik és követhető a pénz útja, adakoznak. Sajnos ilyen vonatkozásban is sokat csalódtak az amerikás magyarjaink.
A lelkészek igyekeznek olyan kurzusokat szervezni, ahol népszerűsítik híveik között a magyar kultúrát. A mi gyülekezetünkben is elkezdtük, sajnos csak angol nyelven tehetjük meg, de legalább erősítjük az érdeklődők identitástudatát. A megtanult magyar népdal vagy helységnevek, személynevek segítenek a tájékozódásukban. Büszkék arra, hogy magyarok, amint ezt a környéken nagyon sok rendszámtáblán igazolja a Proud to be Hungarian (büszkén magyar) felirat.
Külön kell szólnom azokról a magyar intézményekről, amelyek az egyházakkal karöltve igyekeznek segíteni a magyarság megmaradásában. Beszéltem már a cserkészetről, de nem szóltam a politikai szerepet is vállaló magyar–amerikai lobbiról, amely neves magyarok törekvését fogja össze azzal a céllal, hogy a magyar érdekek érvényesítését elősegítsék az amerikai kormányzatban és a parlament két házában. Eredményeikről olvashatunk is sokat. Ezen a téren most szaporodás mutatkozik, ugyanis megjelent egy hasonló érdekeltségű másik lobbi is. Kiváló eredményeket könyvelhet el az Itt-Ott-mozgalom, amely az amerikai magyar értelmiségieket fogja össze, és minden nyáron Dél-Ohióban táboroztatja őket és gyermekeiket. Programjainak magas színvonala, előadóinak rangja népszerűvé tette ezt a mozgalmat.
– Mit tanácsol annak a rengeteg fiatalnak, aki az úgynevezett amerikai álom bűvöletében él és egyetlen vágya, hogy eljusson az Egyesült Államokba dolgozni?
– Ha lehetőségük van, jöjjenek és vállaljanak munkát egy nyári szünidőre, vagy jöjjenek tanulni az itteni egyetemekre, amint azt sokan meg is teszik mostanában. De sajnos azt is tapasztalom, hogy egy részük itt marad és nem a végzettségének és egyéniségének megfelelő munkát végezve tengeti életét. A beilleszkedés ma már nagyon nehéz, különösen sokat kell várni az állampolgárság megszerzésére, azonkívül sokba is kerül. Az egyházat sok fiatal keresi fel, hogy menedéket találjon és támogatást szerezzen. Azt kell mondanom, nem sok sikerrel... Így hát azt tanácsolom, látogassanak ide, ha lehetőségük van rá, jöjjenek tanulni, de nem tanácsolnám, hogy itt telepedjenek le, mert elveszítik teljes egészében azt az értéküket, amit csak az otthoni környezetben tudnak boldog lelkiismerettel megélni. Hosszú idő múltán lehet, hogy tele lesz itt a zsebük, de belül olyan üresség támad bennük, amit nem lehet pénzzel betömni haláluk órájáig sem.
Fábián Tibor
| nézőpont |
Szaddám iraki diktatúrájának szétzúzására, akár az afganisztáni tálib rendszer erőszakkal való megszüntetésére azért volt szükség, hogy a közép-keleten kialakult terrorista gócot megszüntessük, hiszen ez a világ rettegésben tartásával fenyegetett. Most, hogy a "szocialista" Baath pártot és a Talibánt megsemmisítettük, mi, akik az óceánon túl élünk, gyakran feltesszük magunknak a kérdést: megérte-e mindez az árat, amit Amerika fizetett és fizet? Tegyük félre azt, hogy évente tízezreknek az életét mentettük meg Szaddám megbuktatásával, hiszen a siíták és a kurdok helyzetével a nemzetközi emberjogi szervezetek igencsak keveset törődtek, és csak pillantsunk arra a tényre, hogy a nem demokratikus hatalmak kezében a tömegirtó fegyverek milyen hatalmas veszélyt jelentettek az emberiségre.
1. Líbiából Khadafi ezredes csak egy pillantást vetett az amerikai hadsereg felvonultatására az iraki beavatkozás előtt, és azonnal elhatározta, hogy többé nem kér a tömegpusztítás kalandjaiból és nem hazudik többé a nemzetközi ellenőrző szervek naiv ellenőreinek. Sőt mi több, egy kis amerikai befektetés reményében kezd civilizált magatartást magára erőltetni.
2. Afganisztánban, egy korábban radikálisan iszlámista államban, egy nőket elnyomó kultúrában, ahol törzs törzs ellen viaskodott, az állítólag hajthatatlan klánvezérek az ország ügyeit tárgyalni egy asztalhoz ültek. A NATO biztonsági ernyője alatt és egy kis ENSZ-irányítással, és igencsak meglepte az arab világ kételkedő urait az elfogadott alkotmány, amely megteremtette a lehetőséget egy mélysötét barbár világból való kievickélésre.
3. Szíriában, ahol Szaddám pénzét (vagyis az iraki állam és lakosság pénzét), csatlósait és fegyvereit rejtegeti, és amely állam mind a mai napig exportálja a Hezbollah- és Hamász-terrorizmust, még ott is elkezdett idegesen kapkodni Asszad diktátor, azonnali tárgyalásokat indítványozva Izraelnek, hogy visszaszerezze azokat a stratégiai pontokat, amelyeket az apja az utolsó szíriai agresszióban veszített el. A titkos megbeszélések már el is kezdődtek (szerintem Törökországnak, Izrael egyedüli muszlim barátjának békéltető közbenjárásával, és nem a vele ellenséges Európai Unió közvetítésével), s ez nem történt volna meg addig, ameddig Szaddám tiltott olajat szállít Szíriába.
4. Libanonban megkezdődtek a tárgyalások Izrael és Szíria között, s ez leszűkíti Jasszer Arafat mozgásterét, aki az öngyilkos merénylők családjait szép summákkal jutalmazta. A palesztinoknak most újra van lehetőségük egy olyan államfőt választani, aki valódi államot és államiságot tud számukra biztosítani. Két olyan ország, mint Egyiptom és Szaúd-Arábia most nagyon igyekeznek az erőszakos Bush-kormány védelmét kiharcolni.
5. Iránban a zsarnokoskodó imámokra is hatott a 130 ezer amerikai katonának a határaikhoz közeli jelenléte, hiszen szükségszerűvé vált számukra, hogy tárgyalásokat indítsanak európai diplomatákkal az oroszok által épített nukleáris erőművek ellenőrzését illetően. Colin Powell titokban már több mint egy éve alkudozik az úgymond reformista ajatollahhal, abban a reményben, hogy az a következő forradalomban a jó oldalon fog állni. A régi "Nagy Sátán" csoport a múlt napokban megtiltotta majdnem száz parlamenti képviselőnek a választásokban való újraindulást. Teheránban ez a pánikszerű megmozdulás a gyengeség és a félelem jele, és több mint valószínű, hogy a szomszédságban kitörő béke hozzásegíti majd az iráni hatalmat, a "gonosz tengelyének" következő tagját a bukáshoz.
6. Irakban, ahol a halálos áldozatok száma a New York-i és Los Angeles-i bűnözési statisztikákhoz hasonlítható, egy demokratikus köztársaság létrejöttét kísérhetjük figyelemmel, az ezzel járó fájdalmakkal együtt. De azt leszögezem, Szaddámot nem azért döntötte meg az amerikaiak által vezetett koalíció, hogy egy bábkormánnyal helyettesítsük, hanem azért, hogy segítsünk az irakiaknak legyőzni a fanatikus ellenállókat, és hogy meggátoljuk ezek szembeszegülését egy demokrata kormánnyal. Ugyanakkor szeretnénk kialakítani a térségben egy olyan országot, amely példakép lehet a régió összes muszlim állama számára.
7. Észak-Koreában, a világ másik végén, hogy ne csak a közel-keleti példákkal éljek, egy nem hivatalos amerikai csoportnak megmutatták a nukleáris atomerőművet, azzal a céllal, hogy bebizonyítsák: a világot igenis egy nagy veszély fenyegeti. Viszont az USA Kína tudtára adta, hogy egy nukleárisan felfegyverzett Észak-Korea arra készteti, növelje rakétáinak számát Japánban és Tajvanon, ami magát Kínát is veszélyezteti. Újonnan szerzett hitelességünk arra késztette a kínai kormányt, hogy közvetítsen Észak-Korea és az Egyesült Államok között, s egy Líbia-féle megállapodást köthessenek.
Be kell vallani azonban azt is, hogy még korai az atomsorompó-egyezményekről azt állítani: visszabillentek a kívánt állapotba; de azt elmondhatjuk: helyes volt és helyes lesz a civilizált világot a terror elleni háborúban saját pénzünkből és erőnkből támogatni. A közelmúlt történései alátámasztják azt, hogy amit az amerikai kormány tett, cselekedett, az stratégiailag helyes és morálisan jogos volt.
Nyíri Attila
New York
Tony Blair londoni munkáspárti kormánya kis híján belebukott az elmúlt napokban abba, hogy a brit közvélemény zöme immár bizonyosra veszi azt, amivel szembe a politikusok is egyre kevésbé mernek menni: Nagy-Britannia kellő körültekintés nélkül és túlságosan is szervilisen állt az USA mellé az Irak elleni háborúban. Amit egyre többen és egyre gyakrabban vélnek – még Amerikában is! – sima imperialista katonai agressziónak egy szuverén, független állam ellen. Geopolitikai elemzők már idejekorán rámutattak: a bagdadi rezsim megdöntése és Irak "demokratizálása" mögött egyértelműen fölsejlik a közel-keleti olajmezők fölötti nyugati ellenőrzés, valamint a térségbeli hangsúlyos amerikai jelenlét szándéka. Irak lerombolása és újjáépítése katonai és gazdasági "közös érdek" volt és lesz. A terrorizmus elleni harc jó ürügyként szolgált a rendcsinálásra a világ csendőre, az USA számára – vélik a kívülállók –, miközben ennek a harcnak immár az emberi jogokat is alaposan sértő folyamodványai is megmutatkoznak. Olyannyira, hogy az Egyesült Államokban és egyes szövetséges országokban immár a szabadságjogokat, a szabad mozgást és véleménynyilvánítást is korlátozó, már-már statáriális intézkedéseket léptettek érvénybe.
| hol, mi? |
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület január 27-én zarándoklatot szervezett Budapestre a Partiumból indult magyar költőóriás, Ady Endre halálának 85. évfordulója alkalmából. A megemlékezőket elkísérték a Nagyváradi Ady Társaság, a Nagyváradi Művelődési Céh, valamint a partiumi sajtó képviselői. A főhajtó tisztelgést Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezette. A költő sírjánál a nagyváradiak mellett magyarországi és felvidéki meghívottak is beszédet mondtak. Meleg Vilmos színművész, a Szigligeti Társulat vezetője Ady-verseket szavalt.
Barabás Zoltán, az egyházkerület Püspöki Hivatalának szóvivője az öt év előtti első zarándoklatra való visszaemlékezéssel kezdte: Öt esztendővel ezelőtt egyszerű koszorút, didergő virágokat, néhány jó szót és imádságot hoztunk Váradról. Vigasztalni jöttünk Adyt, és általa magunkat... Most másodízben állunk e sírnál. Másodszor is eljöttünk, hogy a költőtárssal, Emőd Tamással együtt kérdezzük: Lesz-e holnap új, művelt Magyarország? És emberséges élet? És érdemes-e itt még kiállni tiszta szívvel és megbűnhődni versben a múltat s jövendőt?...
Hodossy Gyula költőnek, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnökének a beszédében külön hangsúlyt kapott a mindenhonnani magyar irodalom egységének a gondolata. Indokoltan és jogosan. Érmindszent küldöttjeként Kabai József az otthoni szomorú állapotokat ecsetelte... Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke Ady Endre költészetének értő elemzésével a vátesz költő máig hatóan érvényes igazságait sorolta nagy összefüggéseket érvényesítő beszédében.
Pomogáts Béla irodalomtörténész a letűnt 20. és az alig elkezdődött 21. század valóságába ágyazva értékelte a költőóriás szerepét a korabeli politikai széljárásokban: Azt mondják, a 20. század nálunk kétségkívül Ady Endrével kezdődött. Nemcsak a költészetben, amelynek az egyik legnagyobb forradalmi megújítója volt, hanem a nemzeti jövőkép kialakításában és a nemzeti önismeret kritikai értelmezésében is. Ady jelölte meg helyünket hitelesen a század Európájában, és rögzítette azokat a gyakorlati feladatokat, amelyek sikeres elvégzése esetén helyünket be tudtuk volna tölteni. Vajon mit üzenne, mit tanácsolna Ady Endre a jelen magyarjainak, a jelen Magyarországának, amely most, mintegy beteljesítve Szent István történelmi stratégiáját, az európai nemzetek intézményes közösségének teljes jogú tagsága előtt áll? Az európai integráció hatalmas lehetőségeket nyithat meg Magyarország és az egész magyarság előtt. Jelentőségét talán csak a Szent István-i fordulattal, a IV. Béla nevéhez fűződő második országalapítással, Mátyás király országépítő sikereivel, a magyar reformkor történelmi újrakezdésével vagy az 1867-es kiegyezés által kezdeményezett társadalmi átalakulással lehet mérni. A nagy lehetőség egyszersmind nagy kihívás. Amely csakis akkor töltheti be valódi feladatát, ha a nemzet képes arra, hogy okos politikával és az erők egyesítésével ragadja meg a kedvező fordulat előnyeit. Az utóbbi másfél évszázad magyar történelme mindazonáltal arra figyelmeztet, hogy pusztán saját erőből, minden külső ráhatás, testvéri segítség nélkül is el tudjuk szalasztani a kedvező lehetőségeket. Éppen Ady Endre figyelmeztetett erre, midőn mind nyugtalanabbul, mind elkeseredettebben jelölte meg azokat a történelmi mulasztásokat és bűnöket, amelyeket a magyar politikai elit a kiegyezés és az első világháború közötti fél évszázadban követett el, végső veszélybe sodorva a történelem által felkínált szerencsés lehetőségeket, Trianon felé terelve az országot. A kiegyezéses magyar politika, a korszak magyar politikai elitje és közélete, ahogy erre Ady mellett később Babits Mihály, Szegfű Gyula, Szabó Dezső és Németh László is rámutatott, nélkülözte a rendezett nemzeti stratégiát, a politikai bölcsességet és a pártérdekek fölött kialakítható megegyezések jellegét. Mindennek komoly felelőssége volt abban, hogy Trianon egyáltalán bekövetkezhetett. Vajon a magyarság mai vezetői, a magyar jövő technikusai a kellő megfontoltság birtokában alakítják-e az ország és a nemzet életét? És vajon a magyar társadalom a kívánatos morális állapotban készült-e fel az európai integráció nagy ígéreteire, kihívásaira, feladataira? Vajon az egyéni becsvágy, a hatalmi érdek, a politikai pártoskodás mennyire veszélyezteti ma a most bekövetkező történelmi fordulat kívánatos erőinek érvényesítését? Vajon meghallgatja-e a magyar társadalom és a magyar politikai vezető réteg Ady Endre üzenetét és tanácsát? Odafigyel-e arra, amit a nyolcvanöt esztendeje halott költő a jelen számára is érvényesen hirdetett annak idején? És vajon érvényesül-e az erdélyi példa, amelyet Ady oly prófétai erővel állított a magyarság elé? Avagy a magyarországi közélet szomorú zavarai nyomán az erdélyi magyarságról is megfeledkezik, azokról az igazságokról, amelyekre a mindig tragikus és mindig bölcs történelem tanította? Ezeket a nem mindig ünnepi, inkább vallató kérdéseket kell feltenni most Ady Endre síremléke előtt. ő mindig arra tanított és bíztatott, hogy elődeink nagy példája és ünnepe valójában a közös lelkiismeretvizsgálat kötelezettségét rója ránk. Meg nem alkuvó bátorságát, meg nem alkuvó elkötelezettségét, meg nem alkuvó szókimondását hagyta ránk.
Tőkés László e szavakkal szólt a megemlékezőkhöz: Immár zsenge hagyományként tartjuk számon, hogy az öt évvel ezelőtti zarándoklatot ez a második követi, ezúttal a költőóriás halálának 85. évfordulóján. Nagyváradról jöttünk. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Elnöksége nevében szeretettel üdvözöljük az egybegyűlteket, és köszönjük meg a Magyar Írószövetség fogadtatását. Örömmel találkozunk Felvidékről érkezett barátainkkal is. Ady Endre köré gyűltünk ma össze. Nemcsak emléke él bennünk, hanem ő maga is. Hallgassuk csak!: "Elvadult tájon gázolok: / ős, buja földön dudva, muhar. / Ezt a vad mezőt ismerem, / Ez a magyar Ugar. // Lehajlok a szent humuszig: / E szűzi földön valami rág. / Hej, égignyúló giz-gazok, / Hát nincsen itt virág? // Vad indák gyűrűznek körül, / Míg a föld alvó lelkét lesem, / Régmúlt virágok illata / Bódít szerelmesen. // Csönd van. A dudva, a muhar, / A gaz lehúz, altat, befed / S egy kacagó szél suhan el / A nagy Ugar felett." (A magyar Ugaron)
Ezt a verset találtam illőnek Erdélyből jövet előttetek felidézni, és ezzel együtt a Jeremiás próféta könyvéből vett Igét. Mert ezt mondja az Úr Júda és Jeruzsálem férfiainak: "Szántsatok magatoknak új ugart, és ne vessetek tövisek közé."
Ugar és parlag. Akár Ugarik városa is eszünkbe juthat – türk eredetű szavaknak vélem ezeket, amelyek Ázsiát vagy éppen a bibliai pusztaságot is megidézik. A pusztai vándorlást, az ázsiai sztyeppéket, a "puszták népét" – Illyés Gyulára gondolva. De Reményik "karszti sorsa", "karszti temetője" is beleillik a magyar Ugar képzeteinek összképébe. Mert egy ilyen Ugaron fojtogatnak bennünket a tövisek, és "lehúz, altat, befed" még mindig az a körülmény, melyből "muszáj-Herkulesként" akart kitörni nagy költőnk.
Ázsia, a múlt, az "új s új lovat" kívánók, a mindig mindenről elkésők fájdalma szólal meg ebben a versben, és támasztja bennünk a prófétai Igével együtt azt az igényt, hogy új ugart szántsunk, hogy tövisek közé ne vessünk.
"De ha virág nőtt a szívében, / A csorda-népek lelegelték." – írja A Hortobágy poétájában. És itt is kérdezi: "Hát nincsen itt virág?" "Régmúlt virágok illata / Bódít szerelmesen." Se virág, se termés: mindenütt parlag. És nem mutatkozik a jövő!
A pusztán maradt várost siratja Jeremiás, és mi, erdélyiek Pusztakamarásra, Pusztaújlakra és elpusztult erdélyi falvainkra gondolunk, és alig megújuló életünk újabb kori jégveréseire. Amikor egy öt évtizedes zsarnoki korszak nyomasztó örökségének ugarán araszolunk, amikor egy több mint nyolc évtizedes megszállás állapotából akarunk felemelkedni, akkor erre az új ugarszántásra van szükségünk. Fojtogatnak a tövisek, és hiába hintené a szántóvető példázatának krisztusi alakja a magvakat a tövisek közé, azok megfojtják a vetést.
Ezzel a helyzettel viaskodunk nap mint nap, de mégis hisszük, hogy "másképpen lesz holnap". Ezt a címet-nevet adtuk a mai zarándoklatnak.
Milyen egybehangzó a bibliai ugar és a magyar Ugar! És folytathatnánk a sort: beszélhetnénk erdélyi Ugarról is. De a földművelésből vett kép annyira talál az elparlagiasodott, műveletlen magyar elmékre is! És termékeny gondolatról, gyümölcsöző életről is beszélhetünk, s meddő lélekről is szólhatunk. A kép teljes egészében kiterjeszthető a magyar élet minden területére: ez a magyar Ugar, amelyet oly nehéz feltörni, amely mindig újból elvadul és elgazosodik, és "lehúz, altat, befed". Anyaföldről beszélünk, szülőföldről, ahonnan jöttünk; a parlag alatt meghúzódó termőföldről.
Arra szövetkeztünk határon innen és túl, hogy ha ránk is dől ez a szittya magasság, akkor is vállalkozunk az új ugarszántásra, és ezzel leszünk a leghűségesebbek, ezáltal leszünk a leghívebb követői nagy költőnknek, Ady Endrének.
Sírjánál mondjuk ezt, a néhai Vajda Jánosról szóló versének gondolata szerint: "Megejt bennünket a magyar remény, / ha szikkadt, porladt koponyádra nézünk."
Aniszi Kálmán
A PoLíSz, a Kráter Műhely Egyesület irodalmi kulturális folyóiratának új száma dokumentumokat közöl a 2003 őszén Székelyudvarhelyen megrendezett V. Kárpát-medencei Keresztkötődések Konferencia előadásaiból, amelyek a szórvány- és tömbmagyarság viszonyának kérdéseit tárgyalták. Közülük első helyre kívánkozik Vetési László, a Székelyföld szórványügyi biztosának átfogó tanulmánya. A témával foglalkozó cikkek közül kiemelkedik a csángóföldi Duma István András, a délvidéki Vajda Gábor és Gabona Ferenc és a budapesti dr. Nagy László írása.
A lap jelentős esszékben bővelkedik. Bakay Kornél tanulmánya új megvilágításba helyezi a magyar őstörténet kérdéseit, Major Zoltán Horváth Jenő történész könyve alapján Trianon revízióját feszegeti, Vajda Kornél pedig filozófusként emlékezik Fülöp Lajos életművére. A sorsrendítő olvasmányok mellett Hoppál Bulcsú és Antal János média-tollpárbaja és egy galego-portugál népköltészeti összeállítás színesítik a lapot.
A PoLíSz melléklete A székelyföldi autonómia esélyei címmel Király László verseit, Barcsa Dániel történelmi visszatekintését és Turcsány Péternek Kusztos Tibor bánffyhunyadi lelkipásztorral készített interjúját tartalmazza.
Szerkesztőségi cím: Magyarok Háza, 1052 Budapest, Semmelweis u. 1–3. III. em. 344. Tel./fax: 0036/1/266-6288, e-mail: polisz@krater.hu, honlap: www.krater.hu. A lap megrendelhető: Magyarországon hat szám ára egy évre 2100 Ft, szomszédos országba 7000 Ft, távolabbi országba 28 euró.
* Januárban a madéfalvi veszedelemre emlékezik a SZÉKELYFÖLD című kulturális folyóirat; a tematikus számban Albert Ernő, Bogdán László, Ferenczes István, Halász István és Tánczos Vilmos közöl, a lap hozza Csoóri Sándor és Sára Sándor Madéfalva, 1764 című filmregényét, valamint egy székely atyafi, Lázár István levelét, melyet 1766-ban vetett papírra. A megemlékezések, történelmi visszatekintések mellett Oláh-Gál Elvirának a Szőcs János helytörténésszel készített interjújából azt is megtudhatjuk, hogy ki a csángó és honnan ered e megnevezés.
* A moldvai csángók lapja, a MOLDVAI MAGYARSÁG évkezdő száma is megemlékezik a székely vértanúkról, a madéfalvi veszedelem kihallgatási jegyzőkönyvéből közölve részleteket. Hegyeli Attila néhány moldvai település iskoláiban szervezett ünnepség, verseny tanulságait vonja meg, Gazda László Románváros történetét ismerteti. Pozsony Ferenc folytatja a moldvai magyar közösségek egyházi életének bemutatását, Duma András az újévi szokások közül a hejgetéssel és az urálással ismerteti meg az olvasót.
* A LÁTÓ szépirodalmi folyóirat idei első számában verset Kovács András Ferenc, Balázs Imre József, Nagy Attila, Karácsonyi Zsolt, Rékasy Ildikó, Bögözi Attila és Egyed Emese közöl, prózával Selyem Zsuzsa, Gulyás Miklós, Sebestyén Mihály, Bánki Éva, Tóth Mária és Bogdán László jelentkezik. Darabos Enikő Kukorelly Endre nemrég megjelent TündérVölgy című regényéről ír, Balla Bálint Salat Levente Etnopolitika – a konfliktustól a méltányosságig című kötetét recenzálja, Demény Pétert Szőcs Gézának Az al-legóriás ember című kötete késztette betűvetésre, Jónás Levente egy olyan kötetről ír, mely angol nyelvre átültetett magyar verseket tartalmaz. A Deleatur rovat Láng Zsolt, Domokos Johanna, Kuberten Béla és Gáll András prózáit hozza.
* Csak most került ki a nyomdából a VÁRAD tavalyi évfolyamának utolsó száma, amelyben prózával Karcagi Magyar Margit, Murányi Sándor, Sall László, Lászlóffy Csaba, Paizs Tibor, verssel Ady Endre, Serfőző Simon, Szászi Zoltán, Farkas Antal, Domanits András László, Follinus Anna, Nina Södergren, Morvay László, Halmosi Sándor, Magyari Barna van jelen, publicisztikát, esszét, tanulmányt, recenziót Molnár Judit, Gittai István, Szabó József, Péter I. Zoltán, Lakatos Artúr Loránd, Fábián Imre, Kupán Árpád, Zétényi Zsigmond, Szűcs László, Czegő Zoltán, Tavaszi Hajnal tollából olvashatunk. A kéthavonta megjelenő folyóirat hozza Mircea Cantor és Ujvárossy László beszélgetését a kortárs művészetről.
A csíkszeredai Hargita Megyei Kulturális Központ farsangbúcsúztatót rendez, melynek idei társszervezője és házigazdája Szentegyháza. A farsangtemetés szokását felelevenítő rendezvényre február 21-én kerül sor, Alsósófalva, Csíkszentdomokos, Csíkcsicsó, Csíkszentkirály, Csíkmenaság, Csíkszentsimon, Csíkcsobotfalva, Csíkborzsova, Kászonaltíz, Gyergyóditró, Gyergyószárhegy, Gyergyóalfalu, Gyergyóremete és Szentegyháza hagyományőrző csoportjainak részvételével. A program szerint a megnyitó 11 órakor kezdődik, a csoportok utcai felvonulása után következik a farsangtemetés a Templom téren.
* A Kolozsvári Állami Magyar Színházban 11-én és 18-án 20 órakor: Jacques vagy a behódolás (stúdió-előadás csak 14 éven felülieknek); 13-án 20 órakor: Doktor Faustus tragikus históriája – tragédia (stúdió-előadás csak 16 éven felülieknek).
* A Kolozsvári Állami Magyar Operában 12-én 18.30-kor: A varázsfuvola (opera); 15-én 17 órakor: János vitéz (daljáték); 19-én 18.30-kor: Kriza Ágnes-gálakoncert; 20-án 19 órakor: Farsangi operabál (szórakoztató műsorral egybekötött vacsora).
* A nagyváradi színházban 14-én 19 órakor: Zárt tárgyalás (a stúdióteremben); 15-én 18 órakor: Csatorna (a stúdióteremben).
* A Kiss Stúdió Színház művészei 15-én 18 órakor Fugyivásárhelyen Wass Albert: Üzenet az otthoni hegyeknek című összeállításukkal lépnek fel.
* A Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos-stúdiótermében 10-én 18 órakor, 13-án 19 órakor, 14-én 11 órakor és 18-án 18 órakor: Egy bolond százat csinál; 12-én és 15-én 19 órakor: Mintakollekció; 21-én 11 órakor: Plüm-Plüm kalandjai (a Pódiumteremben).
* A Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban 12-én, 13-án és 14-én 19 órakor: Budai Dénes: Csárdás (operett).
Marosvásárhely: A Bernády Ház földszinti termeiben Pokorny Attila szobrászművész, míg a tetőtéri részben a Marosvásárhelyi Fotóklub tagjainak közös kiállítására várják az érdeklődőket.
Nagyvárad: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának előcsarnokában Tolnay Tibor festőművész egyéni tárlata február 13-ától március 11-éig tekinthető meg. A Körösvidéki Múzeumban az Emlékezés útvonalai címmel nyílt kiállítás, mely román és német fiatalok szemszögéből mutatja be az 1933–49 közötti időszakot.
Székelykeresztúr: A Molnár István Múzeumban a Hargita Megyei Kulturális Központ által tavaly májusban rendezett borszéki fotótábor anyagából nyílt kiállítás.
| agora |
Kettő szobor, az egyik pedig utca. Jó tudni róluk, hogy ez a három nem lesz Marosvásárhelyen. Legalábbis a nem éppen mókás kedvű polgármesterünk ezt képzeli. Érdekes egy kiadás őkegyelme, ugyanis nagyon eredeti elképzelései vannak a demokráciáról, úgy amúgy. Az is lehet, hogy tudathasadása van, vagy legalábbis teszi magát. De mi is történt valójában?
Marosvásárhely demokratikusan megválasztott tanácsa nem kis huzavona után megszavazta azt, hogy az 1985-ben Calarasilor utcává átnevezett Kossuth Lajos utcát visszakeresztelje rendes nevére. Megszavazta, kérem szépen, ha tetszett egyeseknek, ha nem. Már csak gyakorlatba kellett volna ültetni a döntést, mikor román nemzetvédő főispánunk egyszerűen egy tollvonással az egészet megsemmisítette. És kész. Viszlát, Kossuth Lajos! Erről ennyit. Azóta is folyik a pereskedés. Nemzetvédő vitézeink gyerekes érvekkel állnak elő, például azzal, hogy az a sok tábla rengetegbe kerül, és nem lehet annyi pénzt csak úgy elzsebelni a szegény lakosoktól. A döntés a törvényszéké. Meglátjuk.
Ám következett egy érdekes fordulat. Szériában készült Mihai Viteazul-szobrot adományoztak a városnak. Ingyen. Na már most ezt fel kellene állítani. Méltó helyre, ha van egy mód rá. Ám a tanács ezt nem szavazta meg. Vajon miért? És ekkor beindult a lobbi. Mi is meg..., ha ti is meg..., szóval értjük. Mit meg? Mi már megszavaztuk a Kossuth utcát. Persze az mindenki előtt világos, hogy ha esetleg mégis meg..., akkor megszűnne mindenféle eljárás és indulhatna az utcatáblaszegzés.
December elsejére "ideiglenesen" kiállították (állítólag két hétről volt szó) az ajándék-Mihályt. Hát azóta eltelt két hónap is, Mihály viszont még most is ott bámul morcosan a járókelőkre. A Bernády György által épített Városháza előtt. A Székelyföld hajdani fővárosának a főterén. És mindenki hallgat.
Legújabban terítékre került a Rákóczi-szobor ügye is. És ki lehet találni, hogy ismét mi volt a tromf. A Vitéz. Ha ti igen, akkor mi is igen. Már szép lassan mindenre ez a feltétel. Már azon sem csodálkoznánk, ha azzal állna elő a fő városgazda, hogy addig nincs szemételhordás, míg Mihály, a Vitéz nem díszeleg végső helyén.
Én ezeken a dolgokon valahogy nem is csodálkozom. Mindenki harcol a saját nemzetének valós vagy mesterségesen alkotott ideáljaiért. Vannak persze elöljárók, akiknek az idejéből bosszantóbbnál bosszantóbb ötletekre is futja ahelyett, hogy elsősorban városgazdákként nyilvánulnának meg.
Máthé Levente
Marosvásárhely
Érdekvédelmi szervezetünk csúcsvezetőjének párbeszédre vonatkozó elutasító magatartása "ragadós", illetve nem példa nélküli. Ki az éceszgéber e mentalitásban, nem lehet tudni. De hogy az RMDSZ alsóbb és felsőbb szintjein egyaránt jelentkezik ez a magatartásforma, az tény!
Tehát tényszerű leszek. 2003. július 5., Szilágyi Domokos-emlékünnepség a költő szülővárosában, Nagysomkúton (Máramaros megye). Itt volt az édesapja református lelkipásztor 1930–38 között. Sajnos ez a helység is arra a sorsra jutott, mint Erdély több települése. Az új évezred elejére omladozó templom és parókia hirdette, hogy e helyt templomépítő magyarok is éltek valamikor. A történelem ura azonban gondoskodott arról, hogy e számunkra fontos kegyhelyen, ahol maholnap már csak a "kövek beszélnek", sikerüljön a templomot s a lelkipásztori lakást felújítani. Sőt a parókia azon szobájában, ahol a kortárs magyar költészet tragikus sorsú poétája meglátta a napvilágot, egy emlékszobát is berendeztünk. (Lehet látogatni!) Mindezt pedig tettük a református egyház hathatós támogatásával. (Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha megjegyzem, mindennek irányítója magam voltam.)
S láss csodát! A 2003-as megemlékezésen a szervezők már "nemkívánatos személynek" tartják a Királyhágómelléki Református Egyházkerület első őrállójának részvételét az ünnepségen!
Amikor megkérdeztem a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárától, aki jelen volt a megemlékezésen, hogy helyesnek tartja-e ezt az elutasító magatartást, Szabó Vilmos ennyit válaszolt: Tőkés Lászlót mint püspököt elfogadja, de mint politikust nem.
Márpedig, ha ez így van, a püspöknek a kánonban biztosított jogánál fogva is helye lett volna a nagysomkúti református templom szószékén. Úgy látszik, ezt mások nem így tudták, a szervezők nem így akarták! (Nem az egyház volt a főszervező.)
Más. RMDSZ-gyűlés a falunkban. Természetesen szintén az egyház hathatós támogatásával. Elnökünk beszámolója után néhány megjegyzést fűztem hozzá az elhangzottakhoz. Sőt bátorkodtam kritikus hangvételt megütni a szövetség központi vezetése felé. Aztán hivatali elfoglaltságom miatt eltávoztam. Rosszul tettem, mert távollétemben gátlástalanul lehetett "a papot" cáfolni. Amikor pedig az összegyűlt információk alapján írásban jeleztem a területi elnöknek – Ludescher Istvánnak (ő volt az ominózus cáfoló) – sérelmeimet, egy építő párbeszéd reményében, ennyi volt a pökhendi válasz: "Leveledet a szemétkosárba dobtam!"
Kérdem alázatosan, uraim, honnan ez a hatalmi gőg és arrogancia? És meddig? Nem gondolják, hogy az istenadta nép egyszer már torkig lesz azzal, hogy pártállami módszerekkel etessék őket?
Ha pedig az ilyen és ehhez hasonló esetek után úgy járunk, mint a délvidéki magyarok, ki lesz a hibás?
Varga Károly
Koltó
Szeretném Önnek elmondani, mert erről mind a román, mind az erdélyi magyar média mélyen hallgatott, hogy a bukaresti Nemzeti Színházban január végén Ady- és Eminescu-estet tartottak. Ott voltam magam is, a szervező intézmény, a bukaresti Nemzeti hívott meg. Mivel úgy véltem, hogy Adyt nem szabad megtagadnom, és Eminescu sem tartozik azok közé, akik a román nacionalizmus élharcosai lettek volna, a meghívást el kellett fogadnom.
Ady-verseket mondtam magyarul és Eminescu-fordításaimat – szintén magyarul.
Bevezető, francia nyelvű beszédemben ismét hitet tettem azon elvek mellett, amelyeket főszerkesztő úrnak korábban már sokszor elmondtam, leírtam. Karakánul és egyenesen.
Azonban érdekes módon ennek a nagy sikerű és nagy hatású előadóestnek a román és a magyar sajtóban nincs nyoma.
Sok szó esik az aradi hasonló jellegű rendezvényről, ami nagyon helyes, de úgy látszik, nemcsak én és pár társam számít "kirekesztettnek" a román és a magyar sajtóban, hanem már Ady is "büdös" egyeseknek.
A rendezvény semmiféle politikai célokat nem szolgált. A fellépők kizárólag Bartók, Kodály, Weiner Leó műveit játszották. A fellépő operaénekesek kizárólag Bartókot énekeltek.
Vajon szolgálja-e az egyetemes magyar kultúra érdekeit, ha egyetlen más lap sem fog erről az eseményről beszámolni, mint a magát legalább tudósítóval képviselő Hajdu Győzőé?
Füredi Ferenc
Budapest
Január 19-én nézem a Duna TV műsorát, melyben Markó Béla szerepel. 11 órakor jön a Krónika napilap. Kétoldalas hatalmas elmélkedés ugyancsak tőle. Este hallgatom a Kossuth rádió Esti krónikáját. A Ráadásban ki beszél? Hát Markó Béla, az RMDSZ nagy tudású, kiváló beszélőkéjű (de mindig keveset mondó) vezére, aki arcra igencsak hasonlít V. I. Lenin apánkra. Igen, igen. ő, Markó Béla folyt minden közszolgálati csapból ezen a napon. Kérem szépen, ez az ember csak úgy sziporkázott a propagandájával. Finoman megvádolt minden magyarországi politikai pártot, hogy úgymond politikai tőkét kovácsolnak a határon túli magyarok problémáiból. Fölvetette a lehetőségét egy esetleges bukásnak (lásd a vajdasági választásokat). Már kezdi megjelölni a felelősöket az RMDSZ parlamentbe jutásának esetleges kudarca miatt.
Azt mondja Markó, ő autonómiapárti, s ezt mondja Kovács László elvtárs is. Nem, kérem, ez nem címkézés. Most nézem a Duna TV híradóját, január 20-án este, amikor is Szekeres Imre beolvasta az MSZP Európai Parlamentbe jelölt képviselőit. Idézem: "az első helyen Kovács László elvtárs..." Bizony ám! Nyelvbotlás vagy freudi elszólás? Fene tudja.
2000-ben tagja voltam a helybeli választási bizottságnak. Éjfél után, miután megszámláltuk a szavazatokat, így búcsúztak a különböző pártok képviselői: La revedere la anticipate (Találkozunk az előrehozott választásokkor). És micsoda pofára esés a mezei RMDSZ-tagnak! Politikai prostitúció: az RMDSZ összefeküdt a volt kommunistákkal. Azokkal, akik a hetvenes-nyolcvanas években Erdély magyartalanításában szereztek elévülhetetlen "érdemeket"...
Térjünk csak egy picit vissza az autonómiához. Az RMDSZ nem kérheti az autonómiát, mivel megszavazta az új alkotmányt, ahol is az első cikkely arról szól: Románia egységes nemzetállam. Jelenleg erről beszél valamennyi román politikai párt vagy alakulat, erre az "európai" alaptörvényre hivatkozik.
Markó úr! Az RMDSZ eddig sem kérte, és ezután sem fogja kérni az autonómiát. Félő, hogy az RMDSZ egysége már nem tartható fenn. Ön és szűk köre nem fogad el semmilyen kritikát. Hiába mondja ön, hogy csak az RMDSZ-en belül lehet politizálni, mert akik most kívül vannak, azok belül voltak, és feleslegessé váltak, mert mertek beszélni. Nem szerencsés felindulásból beszélni vagy írni, de ez már tűrhetetlen és nem hagyhattam szó nélkül.
Csepei Balázs
Ipp
A nagybányai Lendvay Márton Műkedvelő Színjátszó Kör és Alapítvány meghívására február 6-án a mezőkövesdi (Magyarország) Maszk Amatőr Színjátszó Kör társulata lépett fel a városi színházban Erdélyi csillagok című zenés irodalmi összeállításával, melyben erdélyi írók és költők – többek között Áprily Lajos, Wass Albert, Dsida Jenő és Tamási Áron – művei hangzottak el, az amatőr szintet jócskán túllépő igényes tolmácsolásban. A műsort a szintén mezőkövesdi Szent László Ifjúsági Énekkar koncertje gazdagította, a repertoárban egyháztörténeti és világi klasszikus kórusművek szerepeltek. A kórus Erdélyben és külföldön egyaránt fellépett már, jelenleg egy németországi vendégszereplésre készülnek. Több CD-jük is megjelent, a legújabbat most a bányai közönség is megvásárolhatta. Az előadást – melynek hangulata mindvégig "sajátosan erdélyi" volt – az Erdélyországért való féltő aggódás szőtte át s a Székely Himnusz közös eléneklése zárta.
Szika Levente
Nagybánya
A marosvásárhelyi Máthé Levente két írást küldött az elmúlt napokban, az egyiket ezen az oldalon olvashatják, a másikat a helyszűke és a távoli témaválasztás miatt mellőzzük, ti. abban Soros György tőzsdespekulánsnak Bush amerikai elnök elleni kampányával foglalkozik. Nincs nekünk itt elég spekulánsunk, elnökünk, kampányunk?
A szintén vásárhelyi Mészáros Istvánnak azt tanácsoljuk, hogy mielőtt hozzáfogna terjengős "ismeretterjesztő lektűrjeinek" megírásához, legépeléséhez, érdeklődjön: kell-e nekünk egy ilyen és ilyen témájú, terjedelmű anyag. II. Rákóczi Ferencről írott, tan- és kézikönyvekben szereplő adatokat, ismereteket, tényeket, történészi értékeléseket sorjázó dolgozatában semmi olyasmit nem találtunk, ami ne lenne közismert, köztudott. Talán meg is sértenénk az átlagnál műveltebb olvasóinkat azzal, ha történelemleckékkel traktálnánk őket – már kaptunk ilyen visszajelzéseket, amikor a tavaly tavasszal elindítottuk Történelmi lecke fiúknak című rovatunkat.
Megkaptuk Elekes Béla (Szováta), Osváth Attila (Marosvásárhely), Kövér Gábor (Arad) újabb írásait, és alig-alig látunk esélyt a megjelenésükre, éppen túlzott hosszúságuk miatt. E. B. az erdélyi magyarság összes múltbéli, 1989 utáni és jelenkori sérelmét sorjázza, nincs olyan állandó olvasója az Erdélyi Naplónak, aki mindezeket ne élte volna meg, ne érezte volna a bőrén és ne tudná ugyanígy összefoglalni. K. G. ismét olyan geopolitikai fejtegetésbe kezdett, amire mindenki csak legyint: kicsik vagyunk mi ehhez. O. A. történelmi párhuzamot von a Magyar Népi Szövetség "átverése, majd árulása", és az RMDSZ jelenlegi politizálása között, hitet tesz az autonómia mellett, érvel, rámutat, elítél, írása végül pamfletbe megy át, majd tanmeseként ér véget. Írása jórészt éppen attól vált műfajtalanná, csapongóvá és terpeszkedővé, hogy túllépte a szokványos publicisztika kereteit mind témaválasztásban, mind indulati töltésben. Kevesebb több lett volna. Ez persze csupán a mi véleményünk, talán más, "nagyobb" lapban tere lenne egy ilyen írásnak is. Sajnáljuk.
Szabadi László (Székelybere) a 3. számunkban megjelent keresztrejtvényt megfejtve arra a következtetésre jutott, hogy a "párkája" szó értelmetlen, legföljebb "bárkája" lehetne. Pedig nem így van, jelentjük tisztelettel, ugyanis a párka a régi rómaiaknál a végzet három istennőjének egyike, együttesen ők a párkák, akik sorsunk fonalát szövik.
Somogyi Gyula Kolozsváron egy csöppet se restellje, hogy szóvá teszi: szerencsés rejtvényfejtőként mind a mai napig nem kapta meg szeptemberi könyvnyereményét. Nem ő az egyetlen, holott a Corvina Könyváruház állítja: az októberben kiértesítetteknek elküldte a könyvcsomagot.
A szerk.
| hatás, ellenhatás |
Ó, azok a fránya címek! (Mióta sajtó létezik, az egyik legnehezebb újságírói-szerkesztői feladat a címadás. Jobb házaknál a legprofibbak szakosodnak rá, s jól meg is becsülik őket.) Cím egy partiumi napilapban: III. civil társadalom napja. Mintha legalábbis lenne I. és II. civil társadalom, amelyeknek a napját már korábban megülték, s most a harmadik civil társadalmon a sor. Aztán: Folyik a reform. Akárcsak a firkász tollából a ténta. Meg a csatornában a szennyvíz. Más: A Roma az őszi első Olaszországban. A nagy kezdőbetű sejteti, hogy nem az egyszeri cigányról van szó, hanem az olasz nevén AS Romaként ismert focicsapatról, ami magyarul mindközönségesen Róma. Itt egy páratlan ajánlat: 2 millió lejjel mehetsz Tunéziába. Holott ennyivel elindulni sem érdemes. Aztán kiderül: ha ennyiért veszel valamit egy cégnél, akkor sorsjegyet kapsz, s ha Fortuna is úgy akarja, afrikai utat nyerhetsz. Végül ami már botrányos: "Balsors, akit régen tép, hozz reá víg esztendőt..." Miért idézi valaki – ráadásul címben – a Himnuszt, ha nem ismeri a textusát? Igaz, hogy még ma is sokan éneklik hibásan ("hozz re-á" – harsogják, pedig helyesen: "ho-ozz rá"), de legalább a sajtóban tessék pontosan reprodukálni Kölcsey poémájának minden egyes szavát, sorát! Most már lehet – erre kiderül: egyes erdélyi magyar lapok képtelenek rá.
(szemes)
Egy hároméves kisgyerek tényleges fizikai aktivitása átlagban napi 20 percnél nem több – írja egy brit orvosi lap a glasgow-i kutatók eredményeiről beszámolva. A vizsgálathoz 78 hároméves gyermeket választottak ki, és mindegyikük csuklójára egy apró, úgynevezett gyorsulásmérőt erősítettek. A berendezés, amelyet reggeli felkelésüktől az esti lefekvésig kellett viselniük, pontosan rögzítette a kisgyerekek napi fizikai aktivitásával kapcsolatos adatokat és azt, hogy szervezetük eközben összesen menynyi kalóriát égetett el.
A vizsgálatból kiderült, a gyerekek átlagosan napi 1300 kalóriát égettek el, szemben az ajánlott napi 1500-zal. A probléma oka a mozgáshiány – vélik a kutatók. A hároméves korú gyermekek ugyanis még nem "eszik túl magukat", mint a tizenévesek, sőt ez a korosztály ma körülbelül 25 százalékkal kevesebb kalóriát fogyaszt, mint 25 évvel ezelőtt. Fizikai aktivitásuk azonban drámai mértékben csökkent: alig égetnek el több kalóriát az ébren töltött 9-10 óra alatt, mintha csak pihennének vagy aludnának. Kevés az az átlagosan napi 20 perc, amikor olyan tevékenységet végeznek, amitől kicsit kimelegszenek vagy lélegzetvételük felgyorsul.
Mindezért hibáztathatóak a szülők, akik leültetik a kicsiket a televízió- és videókészülékek elé, bárhová is mennek, szinte mindenhová autóval viszik a gyerekeket, ha pedig nem, akkor babakocsiba ültetik még a háromévest is, aki pedig már nyugodtan sétálhatna szülei mellett.
A kisgyermekkori ülő életmód a későbbi súlyproblémák okozója lehet, de nem csupán erről van szó. Az aktívabb gyermekek jobb magaviseletűek, hatékonyabban is tanulnak, mert a fizikai erőfeszítés jótékonyan hat az agy fejlődésére – hangsúlyozzák a kutatók.
Azok a nők, akik sok éven át festették a hajukat, nagyobb arányban betegszenek meg a nyirokrendszert érintő daganatos megbetegedésben, az ún. non-Hodgkin limfómában – írja egy amerikai lap a Yale Egyetem kutatócsoportjának eredményeit idézve.
Az 1300 nő bevonásával elvégzett vizsgálat eredményei hozzájárulhatnak annak megértéséhez, hogy az elmúlt évtizedekben miért emelkedett meg – eddig megmagyarázhatatlan módon – e betegség előfordulása. A Yale kutatócsoportja szerint azok a nők, akik 1980 előtt kezdték rendszeresen festeni vagy festetni a hajukat, több mint 30 százalékkal nagyobb valószínűséggel betegszenek meg non-Hodgkin limfómában, mint azok, akik nem kedvelik a hajfestést. Közülük is a legveszélyeztetettebb az a csoport, amely a legsötétebb színű hajfestékeket használta 24-25 éven át – az ő kockázati arányuk kétszerese a világosabb árnyalatokat kedvelőkének.
A non-Hodgkin limfóma előfordulása az 1970-es évek közepe óta megkétszereződött az Egyesült Államokban. Szakértők szerint a jelenséget különböző kémiai anyagok okozzák. A Yale Egyetem kutatói a kísérleti csoport azon tagjainál nem bukkantak fokozottabb kockázatra, akik csak 1980 után kezdték hajukat festetni, egyelőre azonban nem tudják, hogy az ok a hajfestékek összetételének megváltozása, vagy egyszerűen az, hogy ezeknél az asszonyoknál a betegség még nem alakult ki nagyobb arányban.
Kétségtelen – mondta a kutatócsoport vezetője –, hogy a hajfestékek igen sokat változtak az elmúlt két évtizedben, a gyárak ugyanis számos karcinogénnek (rákkeltő anyagnak) bizonyult összetevőt kivontak belőlük.
Kik rendelkeznek jobb beszédkészséggel? Meglepőnek tűnhet, de azok, akik egy hangszeren (is) tudnak játszani. A hongkongi egyetem kutatói megállapították 60 olyan egyetemista lánynál végzett vizsgálat során, akik gyermekkorukban legalább hat évig valamilyen hangszeren játszottak, hogy felolvasott szavak sorából messze több szót tudtak visszamondani, mint az összehasonlításul szolgáló, hangszeren egyáltalán játszani nem tudó társaik. A jelenség magyarázata abban áll, hogy a hangszeren játszók agyának halántéklebenye nagyobb lesz, mint a nem muzsikálóké, és ugyanitt található a beszédközpont is: ezek szerint a hangszeren való gyakorlás során azzal párhuzamosan a beszéd agyi központja is "gyakorol". Nagyszerű beszédkészségűnek lenni és gondolatokat kitűnően leírni azonban kétféle jellemző, és nem jár kötelező módon is együtt.
Vannak-e zenélésre képtelenek? Tényleg vannak olyanok, akik képtelenek megtanulni bármiféle hangszeren is játszani, sőt egy dallamot vagy a hangok változásait felismerni. Ennek tudományos megnevezése Dysmusia és a jelenség oka, akárcsak a gyenge írás- és olvasásképesség, a Legasthenia esetében is, bizonyos kora gyermekkori agyi károsodás. És mint ilyen, nem befolyásolható, illetve nem kezelhető.
Sz. K.
Bizonyos betegségekben szenvedő emberek fokozottan érzékenyek az időjárási frontokra. Például azok, akik magas vérnyomással, illetve a gyomor, a vese, az epe és az ízületek problémáival küszködnek. Az allergiásokra és a cukorbetegekre, sőt a teljesen egészségesekre is hatnak az időjárási változások. Melegfront esetén a kellemetlen tünetek a front érkezése előtt néhány órával jelentkeznek: kimerültnek, ingerültnek érzi magát az ember, nehezen koncentrál, emelkedik a pulzusszám, a vércukorszint és a vérnyomás. A hidegfrontnál az átvonulás után észlelik a tüneteket: szédülés, álmosság, fejfájás. Fokozódik a görcshajlam, romlik az allergiások és az ízületi betegek állapota, a vérnyomás lezuhan. A frontátvonulások idején ugrásszerűen megnő a szülések száma, de a terhesség korábbi szakaszában lévő kismamák is rosszul érezhetik magukat. Az életkor előrehaladtával is nő az érzékenység a frontok iránt: főképpen a meleg-, de a hidegfront is változásokat okoz a keringésben. Az idősödő szervezet már nem tud olyan rugalmasan reagálni, mint korábban. A legtöbb infarktus és agyvérzés, szélütés ezekben az időszakokban következik be. A kutatások szerint a hőmérsékletnek is nagy hatása van a szervezetre: amikor rendkívül hideg az idő, megnövekszik a halálozások száma. Hasonló, de mérsékeltebb hatású a nagyon nagy meleg is.
Ha nem akarnánk mindenáron boldogok lenni, egészen jól éreznénk magunkat.
(Edith Wharton)
Egy kabaréban hasbeszélő lép fel, a térdén egy kis bábu. A mutatvány lényege, hogy a bábu válaszol a művésznek. Emelkedik a hangulat, a hasbeszélő egymás után mondatja bábujával a jobbnál jobb szőke vicceket, amikor felháborodva feláll egy szőke nő:
– Na, ide figyeljen! Elegem van abból, hogy a férfiak a humor ürügyén semmibe veszik a nők jogait és méltóságukat! Miből gondolják, hogy a hajszínnek bármi köze lenne az intelligenciához? Ezt kikérem magamnak a többi nő nevében is!
A hasbeszélő meghökken, majd elkezd szabadkozni. A szőke ráförmed:
– Uram, maga maradjon csendben! Ahhoz a kis mitugrászhoz beszélek ott a térdén!
Hajnalban támolyog hazafelé a részeg. Ahogy hazaér, a felesége egyből nekitámad:
– Biztos nőnél voltál! Tudom, hogy megcsalsz!
– Dehogyis, egy bárban voltam. Te, ilyen bárt te még nem láttál. Még a piszoár is aranyból volt!
A feleség nem hisz neki, megkeresi a bár telefonszámát és felhívja a bár pincérét:
– A férjem azt állítja, hogy önöknél töltötte az éjszakát, és hogy a mosdóban aranyból van a piszoár!
Majd hallja a telefonban, hogy a pincér odakiált valakinek:
– Hé Joe, megvan, ki vizelt a trombitádba!
Kisgyerek az apjának:
– Papa, milyen ember a diplomata?
– Olyan, hogy kétszer is meggondolja mielőtt nem mond semmit.
Redactia Erdélyi Napló
of. p. 2.., c. p. 13.
410114 Oradea, Romania
Tel.: 0259/417-158
Fax: 0259/417-126
E-mail: erdelyinaplo@rdslink.ro
2511000005514406 (lejben)
2511001005514406 (valutában)
Banca Transilvania, suc. Oradea, Romania
16 oldalas, A3-as formátumú polgári hetilap, keddenként jelenik meg a nagyváradi székhelyű Erdélyi Sajtóház Kft. kiadásában, 6200 példányban.
Díjszabás külföldi hirdetők számára:
Reklám: 1 cm2 = 0,5 euró
Címoldalon: + 100 %
Hátoldalon: + 50 %
Lakossági apróhirdetés: 0,15 euró szavanként
Üzleti apróhirdetés: 0,30 euró szavanként
Díjszabás belföldi hirdetők számára (áfa nélkül):
Reklám: 1 cm2 = 0,3 euró
Címoldalon: + 100 %
Hátoldalon: + 50 %
Lakossági apróhirdetés: 0,07 euró szavanként
Üzleti apróhirdetés: 0,15 euró szavanként
Hirdetési lapzárta: péntek 15 óra
Áraink rugalmasak, megegyezés szerint kedvezményeket nyújtunk. Bővebb információkért kérjük, hívja szerkesztőségünket!
Felhívjuk figyelmét, hogy hirdetménye csak azt követően jelenik meg, miután számlaszámunkra átutalja annak díját.
Tisztelettel,
Dénes László
felelős kiadó
Copyright © Erdélyi Napló - 2004