|
XIV. évfolyam, 5. (644.) szám |
2004. február 3. |
TISZTELT LÁTOGATÓNK, KEDVES OLVASÓNK,
ÜDVÖZÖLJÜK AZ ERDÉLYI NAPLÓ HONLAPJÁN!
Erdély egyetlen polgári hetilapját a Székelyudverhelyen bejegyzett Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez az egyetlen tevékenysége. Lapunk fojtogató politikai-gazdasági környezetben jelenik meg, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat erőfeszítéseinkhez, ha nálunk hirdet, reklámoz, vagy ha felajánlásaival segíti lapunkat.
Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ők más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. Felajánlásokat a kiadó dollárszámláján köszönettel fogadunk: SC Casa de Editura Erdélyi Sajtóház SRL, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont: 2511001005514406, Romania.
Romániai olvasóink 120 ezer lejért rendelhetik meg lapunkat a kiadóban, egy negyedévre. Egyévi előfizetés díja 2004 januárjától 480 ezer lej.
Külföldre (bárhová) 15 euró az előfizetés díja, egy évre 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!
Reméljük, hogy közös erőfeszítéssel sikerül életben tartani az Erdélyi Naplót 2004-ben is!
A szerkesztőség
| címoldal |
nem volt még elég?
alfára térsz megint,
fáradt küzdelmek
elkopott pástjain landolsz,
vég nélküli asszókra
hegyezed ki kardod,
tudod pedig, hogy közöttünk
csak nemtelen lehet a harc –
nem félsz, hogy tükörbe nézve
holnap rádbámul egy ismerősnek tetsző
rom-arc?
nem félsz, hogy tudatod ráncos bugyraiban
egyre több központ jelez áramszünetet,
s odáig fajul a géntechnika csődje,
hogy munkából kiesett sejtek,
szövetek
zsarnokságát már el nem tűrheted?
akkor meg mi lesz?
sem több, sem kevesebb, csak annyi,
hogy mehetsz e torzó-kor
ügyes szobrászaihoz panaszkodni,
receptre írathatsz
mindenféle mákonyt,
véges végedbe esve legalább
nem érhet sok újabb kudarc,
s örökös vigyorba mered
a mestermű, egy hű
rom-arc.
Csak azok a romániai kisebbségi szervezetek vehetnek részt a helyhatósági választásokon, amelyek tagsága eléri a huszonötezer főt, vagy az adott kisebbséghez tartozóknak legalább a 15 százalékát tudják soraikban – ezt tartalmazza az a törvényjavaslat, amelyet a román választási törvények módosításával foglalkozó parlamenti bizottság fogadott el, formailag ugyan egyes kisebbségi szervezetek indítványára, de az ötlettől nem idegen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség sem.
Az erdélyi magyarság érdekvédelmét és közképviseletét kisajátító RMDSZ vezetői halovány magyarázatokkal szolgáltak a készülő antidemokratikus törvénymódosításhoz: a bukaresti parlament pártjai között egyetértés alakult ki abban, hogy nemzeti kisebbségnek csak az az etnikum számít Romániában, amely a jelenlegi Nemzeti Kisebbségi Tanácsban képviselettel rendelkezik (19 ilyen tagja van a tanácsnak). Jelölőlistákat csupán azok a kisebbségi szervezetek állíthatnak, amelyek most parlamenti képviselettel rendelkeznek, illetve azok, amelyek be vannak jegyezve a bíróságon, illetve a Központi Választási Irodához benyújtják tagjaik jegyzékét. Az önmagát nevében is demokratának mondó RMDSZ azzal mentegetőzik, hogy a drasztikus szigorítás tervezetét nem ő nyújtotta be. A javaslattevő "egyéb kisebbségiek" azzal érveltek, hogy a választások előtt gombamód szaporodnak a kisebbségi "fantomszervezetek", amelyek mögött nincs is valódi tagság, csak néhány szavazat. A magyar polgári mozgalom szószólói viszont kifejezték: az RMDSZ retteg minden konkurenciától, ezért nincs kizárva, hogy a javaslatot a párt "stratégái" eszelték ki. Egy hasonlattal is éltek: az RMDSZ felkapaszkodott másfél évtizeddel ezelőtt a fára, most pedig felhúzza maga után a létrát.
A tervezet szerint csak akkor állíthat jelölteket a helyhatósági választásokon egy kisebbségi (pl. magyar) szervezet, ha az illető kisebbség (tehát az erdélyi magyarság) 25 ezer tagja vagy a kisebbséghez tartozók 15 százaléka be van iratkozva a szervezetbe. A 25 ezres küszöbszámot úgy kell teljesíteniük a kisebbségi szervezeteknek, hogy az aláírások legkevesebb 15 megyéből származzanak, és mindegyik megyéből legkevesebb 300 aláíró legyen (Erdélynek jelenleg 16 megyéje van). A szabály nem vonatkozik azokra a kisebbségi szervezetekre, amelyek parlamenti képviselettel rendelkeztek vagy rendelkeznek.
A tervezet mintha kimondottan a helyhatósági választásokon az RMDSZ mellett vagy vele szemben elindulni szándékozó polgári szövetségek, egyesületek ellen lenne kihegyezve, ugyanis elfogadása esetén a választási törvény monopolhelyzetet biztosít Markó Béláék számára. A javaslatcsomag szinte lehetetlenné teszi, hogy a jelenleg parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségi szervezetekkel szemben mások is indulhassanak. A kormánypárt – amely csak a nemzeti kisebbségek jelenlegi parlamenti képviselőinek és az RMDSZ-nek, valamint egyes nacionalista honatyáknak a támogatásával képes fenntartani parlamenti többségét – nem lát semmiféle diszkriminatív vonást az újfajta szabályozásban, holott azt minden demokratikus erő és minden emberjogi, civil szervezet nehezteléssel fogadott. Annál is inkább, hogy ráadásul Romániában van érvényben a világ egyik legantidemokratikusabb párt- és egyesülési törvénye is.
| aktuális |
A közvélemény-kutatók adatai szerint továbbra is toronymagasan vezet a kormánypárt. Legutóbb az IMAS által végzett felmérés mutatta ki: az SZDP a voksok 47,8 százalékát kasszírozná be, szemben a liberális-demokrata pártszövetség (PNL–PD) 27,3 százalékával. Tíz hónappal a parlamenti választások előtt a posztkommunista párt előnye behozhatatlannak látszik. Hasonlóan vélekednek az EIU brit gazdaságkutató intézet szakemberei is. Az úgynevezett demokratikus ellenzék gyengeségét bizonyítja, hogy együtt sem képesek a szavazatok egyharmadának begyűjtésére. A választók 14,8 százaléka a Nagy-Románia Pártra, míg 6 százaléka az RMDSZ-re adná a voksát. Ez utóbbi adat menetrendszerűen, előre borítékolhatóan jelenik meg már évek óta egyes felmérésekben, de vannak olyan friss kutatások is, amelyek már csupán 4 százalékra taksálják az RMDSZ népszerűségét.
Az SZDP egyébként máris kampányban van, mert mi másként, mint kampányfogásként lehet értékelni Adrian Nastasénak azt a kijelentését, miszerint pártja mihamarabb kidolgozza és a parlament elé terjeszti a nyugdíjak újraszámolására vonatkozó törvényt. A kormányfő azonban még hozzátette: az év végéig nem kivitelezhető a dolog. A nyugdíjasok azért jól teszik, ha addig is az SZDP-re szavaznak – ezt már nem mondta a kormányfő, csak sugalmazta...
A jegybank és a pénzügyi kormányzat jövő év tavaszára ígéri az "erős" lej bevezetését. A tervek szerint négy nullát vágnak majd le a román pénznemből, ami által a mostani 10 ezer lej 1 lejjel lesz egyenértékű. Az illetékesek pénzügyi stabilitást, valamint a lej hitelének megerősítését remélik a művelettől, továbbá az infláció lefaragását. A nemzetközi pénzintézetek kételkednek az intézkedés bevezetésének időszerűségében, szerintük elhamarkodott a lépés mindaddig, amíg a makrogazdasági mutatók nem javulnak.
Beperelte az audiovizuális tanácsot és annak elnökét Adrian Paunescu kormánypárti szenátor, a Ceausescu házaspár udvari költője. A sovén-nacionalista, magyarellenességéről ismert költő-politikus a szóban forgó testület 2003/377-es számú, a politikusoknak tévéhíradók, illetve más műsorok szerkesztését tiltó határozata miatt fordult az igazságszolgáltatáshoz. Szerződése felbontásáig Paunescu a Realitatea tévé Harc Romániáért című talk show-jának műsorvezetőjeként, meghívottai társaságában számos esetben magyarellenes hangulatkeltésre ragadtatta magát.
Mintegy kétszáz külföldi politikust, köztük számos magas rangút jutalmazott, azaz vesztegetett meg több millió tonna kőolajjal a bukott iraki diktátor, Szaddám Huszein. A világraszóló botrányból persze Románia sem maradhatott ki: 2001-ben három nagy-romániás és két SZDP-s szenátor járt "üzleti látogatáson" Irakban.
Februárban döntenek a kormánypárt és az RMDSZ közötti további együttműködés formájáról. Markó Béla az aradi Szabadság-emlékmű felállítására és a kolozsvári BBTE magyar karainak létrehozására tett ígéreteinek beváltását várja a kormánypárttól. Még nem eldöntött, hogy írásos protokollum aláírására kerül-e sor vagy csak amolyan elvtársak közötti "gentleman’s agreement" köttetik. Az SZDP vezetői úgy vélik, a választások után is együttműködik majd a két párt. A parlamentben természetesen csak akkor, ha az RMDSZ bejut.
Sz. L.
A Fidesznek ebben a ciklusban most a legmagasabb a népszerűsége: 53 százalék – derül ki a Magyar Gallup Intézet legfrissebb felméréséből. Az MSZP támogatottsága a teljes népesség körében a 2002-es választások óta mért legalacsonyabb értéket érte el idén január végére: mindössze 21 százalék. Egyéves távlatban nézve a Fidesz változatlan, 32 százalékos támogatottságot élvez a teljes népesség körében. Az MSZP támogatottsága ezzel szemben ugyanezen idő alatt 16 százalékpontot esett, vagyis elvesztette a tavaly januári szimpatizánsainak több mint négy tizedét.
Medgyessy Péter miniszterelnök megítélése az előző ciklusra és a jelenlegi ciklus csaknem két évére visszatekintve még soha nem volt ilyen rossz: a felnőtt lakosság 56 százaléka szerint rosszul látja el feladatát.
Ron Werber, az MSZP vezető kampánytanácsadója a múlt héten elhagyta Magyarországot, miután szakmai kifogásokat fogalmazott meg az európai parlamenti választások kampánystratégiájával kapcsolatban. Az izraeli kampánytanácsadó a miniszterelnöknek is jelezte aggályait, de miután nem tudta szakmai álláspontjáról meggyőzni, tiltakozásul elutazott Magyarországról. Egyes szocialista párti források szerint Werber két területen volt igazán profi; a fanatizálásban és a negatív kampányban.
Több száz ezres létszámú tüntetésre jelentette be helyfoglalási igényét egy radikális szervezet a budapesti Parlament elé. Vezetői nem tartják kizártnak, hogy a tömegdemonstráció segítségével megdöntik a jelenlegi hatalmat. A rendőrség egyelőre nem döntött a beadványról. "Március 14-én kezdjük a tüntetést a Kossuth téren, és nem fogjuk abbahagyni aznap" – ígérte a Pajzs Szövetség elnöke, Halász József, aki azt is hozzátette: amennyiben az emberek jelentős része úgy fogja látni, hogy ebből a hatalomból elég volt, meg fogják tenni a szükséges lépéseket. Elmondása szerint legalább 430 ezer embert várnak az Országház elé.
Megelégelték a délvidéki magyarok, hogy népszerűségüket vesztett, pozícióikat féltő erdélyi politikusok a decemberi szerbiai választások óta velük riogatják a népet. A romániai magyarság soraiban dúló politikai vitákkal, illetve a vajdasági magyarság példájának gyakori felemlegetésével kapcsolatosan Kasza József úgy vélte: a párhuzamok sokszor sántítanak. A vajdasági perszonális autonómiát megtestesítő Magyar Nemzeti Tanács megalakulásához a kisebbségügyi törvény adta meg a jogi alapot, és e jogszabály határozta meg a kisebbségi önkormányzat hatáskörét is. Fontos, hogy Szerbiában olyan politikai légkör jött létre, amelyben ki lehetett harcolni a kisebbségek perszonális autonómiáját. Ez akkor is jelentős és maradandó vívmány, ha most nem is került be magyar párt a belgrádi parlamentbe.
Az ORTT Panaszbizottságához állampolgári panasz érkezett a Tilos Rádió ellen, amelynek január 6-án délelőtt sugárzott Tsonka Magyarország című műsorában kiskorúak személyiségfejlődésére káros kijelentések hangzottak el. A bizottság megalapozottnak találta a panaszt.
A szombati bukaresti politikai napilapokban nyoma sem volt a magyar gyermek, ifjúsági és sportminiszter romániai látogatásának, még rövid hírt sem adtak arról, hogy Nastase kormányfő is fogadta Gyurcsány Ferencet – hozta az anyaországi közvélemény tudomására a magyar média.
T. P.
Az elmúlt évben szinte fölszántották az erdélyi városokat a Kárpátokon túlról, főként Bukarestből érkező, tetemes fellépési díjak fejében portyázó popbandák, tinglitangli zenekarok, magnóról szóló plasztikzenére tátogó együttesek, tiniduók, szőkített triók, nyávogó-dünnyögő kvartettek. Elborította Erdély tereit, termeit, klubjait, diszkóit a közönséges zenei szemét, a gépesített tamtam, a nyugati gettók szubkultúráját majmoló balkáni tralala és ugrabugra. Ami errefelé mostanság könnyű- és rockzene címén előadódik és naphosszat ránk ömlik keleti irányból (köszönhetően a helyiérdekű rádióknak is), s amire egyes önkormányzatok is képesek közpénzeket áldozni – inkább több cirkuszt, mint kenyeret a népnek! jelszóval –, az nem más, mint a zenei ízlést romboló, a destruktív magatartásformákat és felszínességet követendőként beállító, üzletszerű kéjelgés. Legyünk tárgyilagosak: legtöbbször a magyarországi showbiznisz-import sem emelkedik ezen szint fölé, annyi különbséggel, hogy onnan legalább magyarul ömlik át a határon a háromakkordos rágógumizene, a lakodalmas rock, a lagzilajcsis negéd. Ma már ritka, üde színfoltként jelenik csak meg a kínálatban a veretes rock, az igazi élő zene, a dzsessz- és beatkoncert, az egész estét betöltő nagyszínpadi produkció, vagy akár a szűkebb keretek között, avatott közönség előtt zajló, profi hangszer- és énektudást megcsillantó előadói evolúció.
Jöjjünk egy pozitív példával is. A tavalyi év könnyűzenei eseménye Nagyváradon – a fentiek fényében – éppen egy dzsesszkoncert volt, bár az Edda meg az Irigy Hónaljmirigy 2003-ban is lenyomta menetrendszerű hakniját a határ menti városban. A Balogh Joe gitáros vezette Jazz Today együttes színházbeli, december végi produkciója azért is volt különleges, mert nem messzi tájakról ide vetődött, tetemes gázsikért magukat fárasztó "hírességek" kínálták fel "slágereiket" a színvonalas muzsikára kiéhezett publikumnak, hanem Váradon élő vagy innen indult és hazatérő zenészek adtak örömzenét és vele együtt bizonyságot. Egyebek mellett arról, hogy mekkora tehetségek szunnyadnak kellően ki nem aknázva, mintegy elnyomva "vidéken" is. A valójában négy alapemberből álló, ám számos "meghívottal" kiegészülő "projekt", a Jazz Today azon az év végi estén részben saját szerzeményeivel, részben többé-kevésbé ismert standardokkal kápráztatta el a hálás közönséget. A koncert csúcspontján kialakult jam session momentumában szinte megtelt a teátrum színpada muzsikusokkal és hangszerekkel, hiszen Balogh számos zenésztársát bevonta azok közül, akikkel az elmúlt évek során valamikor, valamilyen formulában együtt játszott, mintegy generációk találkozásává avatva a bulit. A maga és Trendler József (dob), Pethő Zoltán (szaxofon), Cristian Moldoveanu (zongora), Horváth László Mircea (billentyű) rutinját rendkívül ígéretesen egészítette ki az ifjú Marius Pop (gitár), Vladimir Sateanu (basszus), Nicu Vedinas (fuvola), Richard Chambers III (trombita), Gabi Dragan (dob) tehetsége. A történet szerencsére folytatódni látszik, épp a múlt hét pénteken adott újabb koncertet a Posticum Katolikus Ifjúsági Központban szinte ugyanez a csapat, érdemes lenne megjáratni másutt is a műfajt és ezen avatott előadóit.
D. L.
Hajléktalan guberálók találtak rá egy kukában II. János Pál levelére, amelyben a pápa háláját fejezte ki Gheorghe Funar kolozsvári polgármesternek, hogy segítséget nyújtott egy görög katolikus templom felépítéséhez. A Szentszék hivatalos levelét – amelyet 1992. augusztus 11-én kelteztek – a kincses város Polgármesteri Hivatalának szemetéből halászták ki. A levél hitelességét igazolta a kolozsvári görög katolikus püspök is. A szélsőségesen nacionalista elöljáró viszont letagadta, hogy valaha is levelet kapott volna a pápától. Mire több környékbeli görög katolikus pap azt erősítette meg, hogy évekkel ezelőtt Kolozsvár polgármestere egy számukra rendezett fogadáson nyilvánosan mondott köszönetet a katolikus egyházfőnek a hozzá intézett leveléért.
18 ezer kitoloncolt, tízezer kivándorló
Tavaly 18 300 román állampolgárt toloncoltak ki a világ különböző országaiból – derül ki a múlt héten Bukarestben közzétett adatokból. Több mint 7000 személyt Magyarországról küldtek haza, ezután Németország, Olaszország és Franciaország következik a kitoloncolási rangsorban. Ugyanakkor a hatóságok 4100 az országban illegálisan tartózkodó külföldi állampolgárt utasítottak ki, közülük legtöbben Törökországból származnak. Az elmúlt évben több mint 66 ezer külföldi kapott ideiglenes letelepedési engedélyt, itt Moldova (7552) és Kína (7472) vezeti a rangsort. Ezzel szemben tavaly 9900 román állampolgár hagyta el véglegesen az országot. Közülük legtöbben Kanadába, az Egyesült Államokba és Olaszországba vándoroltak ki. Az új hazát választók zöme 26-39 év közötti, több mint fele férfi, 27 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A távozók 16 százaléka az EU-országokban telepedett le.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ügyvezető Elnökségének kolozsvári székházában ülésezett január 27-én a magyarországi Oktatási Minisztérium adományának adminisztrálását vállaló testület, amely a szórványban anyanyelven oktató tanárok minőségi munkáját és életkörülményeinek javítását segíti, valamint a veszélyeztetett kulturális környezetben élő tanulók magyar oktatási intézményekben való tanulásának lehetőségét támogatja. A testületnek az RMDSZ ügyvezető elnöke, a szövetség Oktatási és Egyházügyi, valamint Szórvány- és Szociális Főosztályainak vezetői, a Diaszpóra Alapítvány elnöke, a szórványövezet teljes területét lefedő nyolc központ vezetői a tagjai. Az adomány fogadását és kezelését, felkérésre, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület vállalta.
Pályázati úton négy kategóriában hirdettek támogatásokat: szórványóvodák programjainak és szimultán osztályokban tanító pedagógusok részére (A kategória), oktatók ingázási és lakbérköltségeinek hozzájárulására (B kategória), képesítés-megszerzés résztámogatására (C kategória) és diákok ingázási költségeinek kiegészítésére (D kategória). A testület a rendelkezésre álló 3,6 milliárd lejből a kategóriák szociális súlya szerint 1,8 milliárdot különített el a diákingáztatásra, 610 milliót pedagógusok ingáztatására és lakbér-hozzájárulásra, 300-300 milliót szórványóvodák programjaira, szimultán osztályokban tanító pedagógusoknak és képesítés megszerzés résztámogatására. A kedvezményezettek köre rendkívül kiterjedt. 216 pályázó nyert támogatást az A kategóriában, 535 a B kategóriában, 115 a C kategóriában, míg a D kategóriában 92 intézmény pályázott sikerrel, ami ezres nagyságrenddel mérhető diákingáztatási támogatást jelent. Elhangzott, hogy a testület munkáját össze kell hangolni az RMDSZ Communitas Alapítványának, valamint az Illyés Közalapítvány szórványtámogatásra szánt alapjaival. Ily módon egy átfogó szórványstratégia megvalósítása válik lehetővé, amely nagy mértékben hozzájárulhat a szórványban élők identitásának megőrzéséhez.
Múlt heti lapszámunk Agora rovatában elvétettük Beder Rozália csíkszeredai levélírónk nevét, elnézését kérjük. A címoldalon ugyanakkor azt írtuk, hogy egy nagyváradi pártrendezvényen – amelyre lapunkat nem hívták meg – Markó Béla volt a sajtóban beharangozott vezérszónok, holott ő végül beteget jelentett s nem érkezett meg. Megkövetjük a félretájékoztatásért olvasóinkat.
| dzsungel |
Nem emeltem soha, még legrosszabb pillanataimban sem, és minden bizonnyal ezután sem fogok emlékoszlopot faragni azoknak, akik a becsvágyak ilyen-olyan szárnyába fogózva vágtak neki a világnak, feladva és egy kissé elárulva azt a földet, melyből vétettek, azt a végtelenségbe mélyülő eget, melynek piros csőrű gyermekei, a madarak az ő anyanyelvén éneklik az élet, a természet utánozhatatlanul szép dalait, azokat a forrásokat, melyek nem csupán a test, de a lélek szomját is oltották.
Makacs vagyok, konok, hajthatatlan ebben a kérdésben, mert tudom, hogy jó elődeink nem kapták ingyen ezt a földet, és emberi kötelességünk lenne őrizni, vigyázni valamennyi rögét olyan módon, hogy ne taposhassanak rá szennyezett lábú, legszebb álmainkba, vágyainkba olyan rövid emlékezetű akarnokok, akik úgy vélik és hirdetik, hogy övék az ország és a hatalom és minden olyan dicsőség, melyet hazugságokból foltoznak háromszínű mellénynek a két ököllel veregetett mellükre.
Mondom, ismétlem: hajlíthatatlan vagyok, néhány aprócska jussommal együtt örököltem ezt is, de nem voltam soha rest és annyira rövidlátó, hogy ne tudtam volna akár a porig hajolni egy-egy olyan el- vagy kiszólás után, melyet az egyszerűbb halandó ejtegetett el olyan tapasztalatoktól verten és keseredetten, melyektől bepárásodik a tekintet, ökölbe szorul a kéz.
Hallom az elmúlt napok egyikén az években már alaposabban megmártózott, olcsó talponállókban nagyokat könyöklő, elesett vállú férfitól: "Elmegyek én innen, el én, istenemre, hogy el. Szólítanak a határon túlról a fiaim, lányaim, biztatnak, hogy induljak csak bátran neki az útnak, ne vigyek magammal semmit, ne terheljem magamat... Így mondják ők, így hívnak, csalogatnak. Igen, azt mondják: ne vigyek semmit! Mintha az olyan könnyű lenne. Mintha itt hagyhatnám eddigi életemet, még akkor is, ha olyan volt ez az élet, amilyen volt... Ha elmegyek, mert elmegyek, hiányozni fog ez az ország, nagyon fog hiányozni, de azzal békítgetem magamat, hol hangosabb, hol visszafogottabb szavakkal, hogy hiányzik nekem ez az ország már évek óta. Mert mit mondhatna egyebet az a magamfajta, akit innen is, onnan is tép naponta a gond, a baj? Hogy érezheti magát? Mondhatja-e, hogy ez az én országom? Én olyan kezdtem lenni, mint az a csont, melyet egyszerre három-négy kutya elé dobnak le, hogy legyen amin marakodjanak azok a kutyák. Igen, ilyen csont vagyok én már, és ilyen csontok vagyunk már nagyon sokan. Csattogtatják fölöttünk éhes fogaikat a nincstelenség kutyái. Csont, igen csontok leszünk máról holnapra nagyon sokan. De ki érti ezt meg? És ha megérti is valaki, láncra tudja-e kötni azokat a csahos kutyákat? Azokat nem! Azok tépnek, esznek minket, szégyentelenül... Nem akarok én megmaradt éveimre kutyák elé dobott csont lenni, hát ezért csomagoltatom maradék emlékeimet, pedig ahogy már mondtam: hiányozni fog ez az ország, de mondtam azt is, hogy hiányzik már régen..."
Forgatom magamban ezeket a szavakat, próbálgatom a helyükre rakni őket, súlyuk szerint mérlegelve külön-külön őket, de el-elbotlik bennem ez a szándék, mert olyanfajta érzés kezd legyintgetni, hogy írástudó legyen a talpán, aki ennyire mélyre tud ásni korunk állapotaiba, aki ennyire mellszorítóan fájdalmasan tudná érzékeltetni néhány döbbenetes mondattal az elszegényedéssel, elnyomorodással járó emberi sorsokat. Mert hogyan is mondta a határon túlra készülő? "Én olyan kezdtem lenni, mint az a csont, melyet egyszerre három-négy kutya elé dobnak le, hogy legyen amin marakodjanak azok a kutyák."
Csont, kutyák elé dobott csont!
Így élni nem csupán embertelen, de lehetetlen is. Ez a lehetetlen azonban még csak kezdete valami nevenincs rosszabbnak. Vagy ki tudja? Hol van erre a kérdésre a válasz? Beláthatatlan időkőn túl? Nem született meg még az a jövőbelátó, aki azt tudná mondani: én nem csupán sejtem, de tudom is pontos idejét a változásnak. De addig, kérdezhetném, mi legyen? Nem mi adtuk el, nem mi adjuk el naponta ilyen-olyan tetteinkkel a hazát; a haza ad el valamennyiünket. Ezért kérdezem naponta önmagamtól: ki a nagyobb vesztes, az, aki távozik, vagy az, aki marad?
Legyek én a nagyobb vesztes, de azért maradok!
Gúzs Imre
Hihetetlen és már-már elmondhatatlan az, ami most megpróbálja a Kárpát-medence magyarságát. A mentsvárnak megmaradt csonka anyaország – melynek tudati, szellemi és gazdasági gyarapodása kellene fő záloga legyen a halálos kockázatot is magába rejtő sebet kapott magyarság megmaradásának – méltatlan kezekbe került. És ha ezt mondja a naplóíró, még nem mondott ki mindent. Kevésnek érzi. Itt nem pusztán méltatlanságról van szó, az ugyanis a történések nyomán magától értetődő, de lehetne akár véletlen is. Sajnos azonban egyre inkább világossá válik, hogy a méltatlan kezek nagy hozzáértéssel és tudatossággal ártani küldött kezek.
A legnagyobb elszakadt részünk, a magyarságot egykor a mának is átmentő Erdély magyarsága a legármányosabb összetételű, az elődök minden fortélyát új lehetőségekkel bővítő, magát a magyarságot vezetőin keresztül kezébe kaparintani próbáló, következetesen idegengyűlölő, ortodox hatalom alatt nyög.
A Felvidék magyarjai, egy magát az ördögi benesi dekrétumokkal együtt "kedvenccé" felküzdő, európai mezt öltött nagy veszedelemmel néznek szembe.
A Délvidéken nincs annyi tömegsír, hogy gyökeret ereszthetne az, amit mi európainak hiszünk. A vad késes nacionalizmus most is győzedelmesen vigyorog odaszakadt maradékainkra.
Kárpátalján az óriás Ukrajna nem tudja elfogadni, hogy az integritására semmi veszélyt nem jelentő csekélyke nagyvonalúság csak hasznára lehetne.
És a hét határon túl élő többieknek is megvannak a maguk gondjai. Horvát barátainknál éppen most verte szét fejszével egy mélyhorvát plébános saját egyháza – általa szolgálni rendelt – régi szép, de magyar templomának berendezését.
Ebben a körképben most a legfőbb pillér, a maradék Magyarország belső tartásának teljes szétzüllesztése folyik.
Minthogy pedig a keresztény Európa is magával vitatkozva próbálja kirekeszteni alkotmányából fő összetartó erejét, a keresztény Magyarországon is elindult a szent háború az őt eddig megtartó erő ellen.
Az olvasó, aki ennek az írásnak az olvasására időt szán, bizonyára már tájékozott e háború eddigi állomásairól. A provokációk sora gyalázza meg a kijelentve is hetvenszázalékos többséget. Egyben teszteli azt is, hogy az a keresztényi türelem meddig megy el, sikerül-e az önfeladás tartományába süllyeszteni, a tehetetlenségig alázni. Kereszteket gyaláznak meg, istenét szidalmazzák, aljas hazugságokkal az úgymond ártatlan és gyenge másság kirekesztésével vádolják, végül elpusztítására buzdítanak, s az első felhorgadó szelíd válaszreakciót azonnal felhasználják újabb provokációra. Lehet, hogy ezt nehéz lesz bizonyítani, de aki hallotta a rádióban Újhelyi úrnak – a riporteri kiigazító kísérlet ellenére – visszatérő, következetes és standardizált szövegét arról, hogy azt a külföldi zászlót a keresztény tüntetésen égették és nem utána, az rájöhetett, hogy ez a pont is igen fontos eleme lehet egy esetleges tervnek.
A kettős mérce új meg új példáinak sorát immár példátlan és megfélemlítést célzó döntések egészítik ki. Főszerkesztőt küldenek börtönbe. Táncsics kora sejlik fel.
A megfélemlítés módszere az élet számos más területén is megjelenik. Ahol ellenséget sejtenek, oda sújtanak. E hónapokban éppen az orvosokat büntetik, mert váratlanul és felháborító módon éltek demokratikus jogaikkal. Mennyire jól fog most a tudatosan fejükön tartott vaj. Mert a hálapénzrendszert nemcsak a pénzhiány miatt nem oldották meg eddig, hanem azért sem, mert ezzel egy veszedelmes réteg tartható kézben.
De az amúgy is ismert tényeket ne soroljam tovább.
Más kérdést vetnék én fel itt.
Az, amit tesznek, egyértelműen árt ennek a hatalmát és pénzszerzési forrásait oly nagyon őrző nómenklatúrának. Jól felkészült szakemberek sokasága áll zsoldjukban. Olyanok, akik meg tudják mondani előre, mi az, amit nem tanácsos tenni a hatalom megtartására koncentrálóknak.
Mégis ezt teszik!
Tehát van egy erő, amelyik még náluk is hatalmasabb, s amely céljai érdekében, őket is csupán eszköznek tekinti. ők ezt szolgálják ki nagy igyekezettel, nem is gondolva arra, hogy egyáltalán nem biztos az örökös jutalmazás, hogy kerülhetnek ők is szemétdombra, ha már nem kellenek.
Ez a megnevezhetetlen valami ott lebeg felettük és felettünk és azok felett is, akik politikával foglalkoznak egyik vagy másik oldalon. A sok általunk józannak hitt ésszel megmagyarázhatatlan történés, a nagy titkok, az érthetetlen események örökös ismétlődése is erre utal.
Valahol az egészben egy rendszer érezhető, egy szervezettség, egy háló egyre kivehetőbb szálai. ő lehet a kimondhatatlan?
Hol van nekünk olyan erőnk, amely ezzel szembe tud fordulni? Amelyik sikerrel vehetné fel a harcot ellene, és elkerülhetné, lerázhatná mindenhonnan várható befolyását?
Újra meg újra válasz nélkül maradok. Azaz mégsem. Mert a hit, a keresztényi remény még megmaradt, és hatalmas tartalékot jelenthet a túléléshez.
Bizonyára ezt a megmaradt oxigéntartalékot akarnák szélnek ereszteni az éppen most és erre kijelölt pribékek.
Munkájukat tovább figyelhetjük. Távolról sem értek még a végére.
Szász István Tas
Világossá vált, hogy kik azok, akiket túlszeretnek Magyarország jelenlegi kormánypártjai. Amikor Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban az Európa Tanács közgyűlésén szóvá tette a Székely Nemzeti Tanács tagjainak román hatósági zaklatását és politikai üldözését, többek között azt, hogy Adrian Nastase miniszterelnök és Mircea Geoana külügyminiszter kiutasítással fenyegette meg az autonómiatörekvések támogatóit, szóval amikor a Fidesz képviselője megtette azt, ami állítólagos érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ EU-küldöttjének alapvető kötelessége lenne, akkor Eörsi Mátyás (SZDSZ) felszólalásában meghazudtolta képviselőtársát. Azt állította, hogy az SZNT provokálja a román hatóságokat. Jól "felvilágosította" Európát.
Bravó!
Tehetünk egy javaslatot? Eörsi Mátyás legközelebb szálljon síkra az Európa Tanácsban Ion Iliescu újraválaszthatósága érdekében, hogy az a következő négy (vagy öt) évben a román hatósági piramis legtetejéről folytathassa az autonómisták üldözését, ilyen irányú nemzetközi "szakértelmének" csillogtatását. Ebben már van tapasztalata a hírhedt SZDSZ-képviselőnek. A napokban a Tilos rádió szólásszabadságának ügyében is felemelte szavát Strasbourgban. Tehát még van mondanivaló a felaprítandó keresztekről, a fattyúelméletről, a keresztényirtásról, ezeknek a magasröptű gondolatoknak az SZDSZ éppúgy nagy nyilvánosságot akar biztosítani, mint annak a hazugságnak, hogy az autonómia idegen Európától.
Hogy is mondta Szekeres Imre MSZP-alelnök, amikor bemutatta pártja uniós parlamenti választásának listavezetőjét? Kovács László elvtárs. Igen, elvtársat mondott és utána még csak nem is pislogott, el sem pirult. Tehát komolyan gondolta, hogy a nagyobbik kormánypárt leendő EU-parlamenti tagjait elvtárs vezeti. Azokat, akik szerint nem szabad túlszeretni a határon túli magyarokat. Inkább azok elnyomóit szeretik túlságosan is túl, és védelmükbe veszik őket valahányszor elhangzik az a tény, hogy Romániában még koránt sincs modellértékűen megoldva a kisebbségi kérdés.
De akkor legyenek elvtársak saját magukkal, ne papoljanak nemzeti egyetértésről. Még minimumról sem.
Nits Árpád
Javában folyt már a kampányra való készülődés a dzsungelben, amikor a Nagy Makogó varázsló váratlanul meghívta a törzs bölcsjelöltjeit a mágiasátorba egy vasárnap délelőtti varázslatra.
A meghívást a bölcsjelöltek jó része elfogadta, volt azonban olyan jelölt, aki mindenkinél bölcsebb volt, és határozottan kinyilvánította: mivel ezt az egész komédiát a hatalom főzte ki, ő ebből nem eszik, inkább kiszáll a törzsklikkből. A hűséget könnyen vállalók és a pályázatokon banánhegyeket nyerők nagy többsége azonban testületileg megjelent a kultúrsátor tükörtermében. Meglepetésükre egy félig üres sátorpalota fogadta őket, ahonnan hiányoztak a rendszeresen varázslatra járók, de eljöttek szép számmal azok a falfirkászok, akik egy marék finom mangóért a Nagy Makogó varázsigéit a barlangok falára szokták felrajzolni. A jelöltek nagy része gondterhelten üldögélt bizonytalanul ingó hintaszékében, és elég feszélyezett hangulat uralkodott a máskor felszabadultan dadogó törzsgyülekezetben. A Nagy Makogó, mint akinek rossz a lelkiismerete vagy mint aki összecserélte a méreggel teli üvegecskéket, elég zaklatottan bűvölte a hallgatóságot, mormolta esszében összefoglalt varázsszavait. Aztán kurtán-furcsán felszólította a törzsfőjelöltet, mondja el azokat a varázsigéket, amelyekkel megvédi népét az ellenségtől, a betegségtől és az erdőtűztől. A törzsfőjelölt, aki civilben az orrukban karikát hordók pártvezére volt, elmormolta, hogy nagyon várta már ezt a találkozást. Program helyett kifejtette, hogy minden bennszülött, aki a gyűrűket az ujjain vagy más testrészein hordja, komolytalan, sőt áruló és közönséges egységbontó. Mert meggyőződése: egyedül az orrukban ékszereket viselő őslakók menthetik meg a törzset a kihalástól. Később más jelöltek is hozzászóltak, és elég sok ősz bölcsjelölt az ellenzékben tevékenykedő fiatalok viselkedését kifogásolta. Szerintük ez a csoport ne nyerjen több pályázati banánt, mert szemtelenül elhajigálják a banánhéjakat a sátrak körül, amiken az idősebb elöljárók nagyokat esnek. Gyorsan elhatározták, hogy a banánt ezután csak a hozzájuk közel álló fiatalok nyerjék, akik a kegyért cserébe azonnal megfogadták, hogy ezután a pályázati banán héját is megzabálják. Mivel nem volt ellenvélemény, a kampányvarázslaton a monoton mormolástól, a tűz melegétől és az édes semmittevéstől sok törzselöljáró elálmosodott és el-elszunyókált. Néhányan kezdtek kiszállingózni a félhomályba borított mágiasátorból.
A legtöbb részvevő őslakó már az otthon ebédre előkészített és alaposan megfőzött bennszülött embertársa fűszerezésén gondolkodott…
Csíki Sándor
| várakozások |
A választás szabadsága volt a vezérgondolata az RMDSZ által erőnek erejével fenntartani szándékozó erdélyi magyar egypártrendszert immár végérvényesen megszüntetett szemben álló Magyar Polgári Szövetségnek, amely szombaton rendezte meg első kongresszusát Székelyudvarhelyen. Az Erdély szinte minden sarkából érkezett küldöttek kiálltak az erdélyi magyar közösség autonómiája mellett, és eldöntötték, hogy a szövetség saját jelölteket indít a helyhatósági választásokon. Hangsúlyozták, a Magyar Polgári Szövetség a romániai magyar közösség polgári érzelmű erőinek ernyőszervezete kíván lenni, amelyen belül összehasonlíthatatlanabbul teljesebb lesz a demokrácia és véleményszabadság, mint a szigorúan zárt, kirekesztő, áramvonalasan baloldali román versenypárttá vedlett RMDSZ-ben.
Noha a polgári mozgalom ellen a hatalom csatlósául szegődött RMDSZ erőteljes, agresszív propagandát folytatott az utóbbi hónapokban, hetekben, az MPSZ mégis készen áll arra, hogy tárgyalást folytasson a párttal a helyhatósági választások után következő parlamenti választások jelöltlistáiról. Ettől mindeddig a pártvezetőség elzárkózott, saját pozícióit és klientúrájának bársonyszékeit féltve, sőt a választási törvényt is olyképpen próbálja módosíttatni, hogy az antidemokratikus módon korlátozza az erdélyi magyarok választási és megválaszthatósági szabadságát.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az RMDSZ éles bírálata mellett a politikai önszerveződés fontos állomásának nevezte a székelyudvarhelyi kongresszust. Hozzátette: a pártegységet azért kellett megtörni, mert az RMDSZ vezetőinek lecserélése és ezzel együtt a szervezet helyes irányba terelése lehetetlenné vált.
A Magyar Polgári Szövetség elnöke, Szász Jenő rámutatott: az RMDSZ mai vezetői az egész romániai magyar társadalmat uralni kívánják, kirekesztő politikát folytatnak, és leszámolnak mindenkivel, aki szembefordul velük. Ez tette szükségessé a választás szabadságának megteremtését, ezért döntött úgy a Magyar Polgári Szövetség, hogy saját jelölteket indít. Cáfolta ugyanakkor az RMDSZ-nek azt a vádját, hogy ezzel csökkentené a magyar jelöltek esélyét, és rámutatott, csak ott indítanak külön jelöltet, ahol ez nem veszélyezteti a magyar győzelmet.
Felszólalt Kövér László, a Fidesz-MPSZ országos választmányának elnöke, aki időszerűnek mondotta a magyar nemzeti újraegyesítést, és a magyar kormánynak üzenve arról beszélt, nincs többé határon túli magyar ügy, csak magyar ügy van.
A kongresszus három dokumentumot szavazott meg: a választás szabadságáról, a Polgári Szövetség programjának alapelveiről, illetve arról, hogy felkérik a Fideszt, az Európai Néppárt kongresszusán képviselje a romániai magyarság érdekeit.
Az Alkotmánybíróság döntésére várva
"Fürtökben lógtak" az emberek a Magyarok Világszövetsége és a népszavazásra társult civil szervezetek, valamint polgári körök által összehívott nagygyűlésen vasárnap Budapesten. A részt vevő közel ezer jelentkező teljesen megtöltötte a szövetség székházát, a Magyarok Házát. A parádés szónoklatokat tomboló taps köszöntötte. A legnagyobb tetszést Rácz Sándor tiszteletbeli elnök beszéde aratta, akit a jelenlevők szűnni nem akaró tapssal köszöntöttek és a köztársasági elnöki tisztségbe követeltek. A kettős állampolgárság érdekében kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtői feladatra jelentkezők közös nyilatkozatot fogadtak el. Február elsejétől kezdve mindennap 16.30-kor, a Trianoni diktátum kihirdetésének időpontjában, megcsendül az MVSZ székházának erkélyén elhelyezett harang.
Az MVSZ eredetileg az Alkotmánybíróság épülete előtt kívánta a nagygyűlést megrendezni. Tekintettel az elmúlt hetekben bekövetkezett provokációkra, valamint arra, hogy végül is egy jogelméleti kérdésről van szó, az MVSZ nem kívánta a döntéshozókat az utca nyomása alá helyezni.
A Magyarok Világszövetsége által tavaly kezdeményezett népszavazásnak az OVB által hitelesített aláírásgyűjtő íve négy hónapja rostokol az Alkotmánybíróság asztalán. A magyar politikum nagy dilemmája, hogy lehet-e nemzetiségi alapon kedvezményes honosítással magyar állampolgárságot adni a külhoni magyar állampolgároknak. A nagygyűlés szónokai európai uniós példák sokaságával bizonyították, hogy a jus sanguini alapján történő kedvezményes honosítás nemcsak európai lehetőség, hanem európai gyakorlat is. "Sajnos az Alkotmánybíróságon közel négy hónapja egy ismeretlen magyar állampolgár a kezdeményezés felfüggesztését kérte. Nincs mit tovább várni, hiszen Európában teljesen lehetséges a kedvezményezett és nemzetiségi alapon történő állampolgárság odaítélése" – mondta Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke megdöbbenéssel hozta a média tudomására, hogy az elmúlt néhány hónapban a Medgyessy-kormány minden erőfeszítését arra összpontosította, hogy szétverje a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget, az ukrajnai magyarság legrégibb, a másfél évtizedes érdekvédelmi és közképviseleti harcban megedződött szervezetét. A fideszes politikus azt követően nyilatkozott a "nyílt politikai bosszúról", hogy fogadta Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét. Kovács szerint az ellenük folytatott hadjárat azzal a következménnyel járt, hogy Kárpátalján megállt a státustörvény végrehajtása és működő intézményeket lehetetlenítenek el. A KMKSZ három konkrét ügyben tapasztalja ezt: szervezetük kiszorult az Illyés Közalapítvány alkuratóriumából, a pedagógusszövetségtől elvonták a 20 ezer forintos oktatási támogatás folyósítását, a státusiroda-hálózatuk sem működhet. Németh Zsolt úgy vélte: a magyar kormány "egy ukrán párt magyar tagozatán" keresztül a saját klientúráját építgeti Kárpátalján.
A Határon Túli Magyarok Hivatala érdekesen reagált e felvetésre, mondván: a KMKSZ immár huzamosabb ideje nem tekinthető a kárpátaljai magyarság kizárólagos képviseleti intézményének, mert az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség azonos támogatást élvez. A HTMH illetékesei szerint Kovácsék nem kívántak együttműködni az UMDSZ-szel, ami viszont nem magyarázza meg, hogy a magyar kormánynak miért kell retorziókat alkalmaznia a KMKSZ-szel szemben. Ismeretes, hogy az UMDSZ-t a KMKSZ-ből kivált, a magyarországi baloldalhoz és a kijevi hatalomhoz maximálisan lojális politikusok alapították. Az is furcsa, hogy a jelenlegi budapesti kormányzat ezen viszonylag új alakulatot a kárpátaljai magyarság legitim képviselőjének tekinti, miközben az RMDSZ mellett létrejött és működő erdélyi magyar szervezeteket nem.
A bukaresti Petőfi Ház alig félszáz embert befogadó egyik terme szűknek bizonyult a január 28-ai lakossági fórumon, a hallban is el kellett helyezni egy televíziókészüléket. A közönségben ott voltak a Petőfi Társaság tagjai, lelkészek, tanárok, mérnökök, Demény Lajos történész, Osváth Pál atomkutató, Bara Gyula informatikus, Varga Gábor kormányhivatalnok, rádió- és tévészerkesztők, újságírók, a bukaresti RMDSZ-szervezet elnöke.
A Magyarok a Balkán kapujában című egyórás dokumentumfilm vetítése után Toró T. Tibor ismertette az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásának folyamatát és célkitűzéseit, valamint azokat a nehézségeket, akadályokat, amelyek – egyelőre – az autonómia kivívásának útjában állnak. Ezután igen forró hangulatú vita támadt. Az autonómiatörekvésnek akadtak ellenzői is, főleg az idősebb korosztály tagjai közül. Kitűnt, hogy a fővárosi magyarok főként az RMDSZ holdudvarába tartozó médiából szerzik többnyire egyoldalú információikat az erdélyi magyarság belső vitáiról. A kérdések többsége az EMNT megalakulása és az eljövendő választások viszonyára vonatkozott, többen féltették az RMDSZ-t, hogy nem jut majd be a parlamentbe, de ugyancsak a közönség soraiból érkezett a válasz is: na és akkor mi van? Ami a bukaresti szórványmagyarság sorsát illeti, kiderült, hogy eddig még nem készült el egy olyan tanulmány, ami ennek az igen sajátos és fontos – de gyorsan apadó – szórványközösségnek a gondjait legalább felsorolná. A jelenlevők közül többen vállalkoztak arra, hogy a vitavezetővel, Boros Zoltánnal együtt kidolgoznak egy dokumentumot, amely a bukaresti magyar közösség megoldandó problémáit tartalmazná.
Az est jó hangulatú, a közönség élénken érdeklődő volt; sikerült félelmeket eloszlatni és megmozgatni egy érdekes összetételű, helyzeténél fogva igen fontos kisközösséget.
Szinte már közhely, hogy beteg a román egészségügy. De hogy halálosan beteg, azt csak kevesen sejtették. Pedig ha az elmúlt évek történéseire visszatekintünk, gyaníthattuk volna, hogy nagy bajok vannak a kórházak, rendelők háza táján. És itt nemcsak a mentőautóból utcára kitett és a járdán meghalt betegekről beszélhetünk, vagy a horribilis hálapénzeket követelő orvosokról szólhatunk, hanem például arról, hogy a betegséget gyógyítani hivatott intézményekben még jobban megbetegszik az ide kényszerülő polgár.
Sajnos az utóbbi időben nem egy kórház, rendelő kilincseit kellett koptatnom, úgy is mint "hálás" beteg, de főleg mint bajba került szeretteit látogató rokon. Akad kórház, ahonnan orvosai tanácsára fürdésre, mosdásra haza kellett szállítani a lábadozó rokont. S mivel kórházaink többségét az utóbbi években nem tették rendbe, nem vakolták újra, nem meszelték ki, nem higienizálták, mindenféle nyavalyát felszedhet itt az emberfia, amit aztán hosszú évekig kezeltethet. A felnőttek a kórházi kalandot néhány keléssel, sebbel, ekcémával megússzák, az újszülöttek – lásd a jászvásári szülészetet – nem mind bírják az élet farkastörvényeivel való ilyetén találkozást. És beszélhetünk még kötszerhiányról, gyógyszertelenségről, ápolófutamodásról – olykor az orvosok kiváló munkáját az utókezelést felügyelni hivatott nővérek hiánya vagy éppenséggel gyenge tudása, netán pénzéhsége a nullával teszi egyenlővé, tehát a műtét sikerült, de a beteg meghalt. Ám az egészségügy megszervezése körül vannak a legnagyobb gondok, vagyis hát fejétől büdösödik a hal.
Noha az elmúlt esztendőkben nem egy egészségügyet érintő törvényt fogadott el a román parlament, még mindig sok a joghézag. Kétségtelen, a betegségek kezelése nem kis összegbe kerül, a polgár azonban nem tudja, hogy az egészségbiztosítóhoz került pénzéért milyen szolgáltatásokban részesülhet. Kétségek gyötrik még akkor is, ha amúgy a fehér köpenyesek megfelelően bánnak vele, hiszen csak a sorstársaitól szerezhet információt: mi az ára ennek vagy annak, s ebből mennyit áll a biztosító. Mikor várhat el az orvos, a személyzet a pluszért plusz figyelmességet. Meg aztán ott van az orvosi felelősség. Nyugaton mélyen a zsebébe nyúl az az orvos, aki műhibát vét, nem megfelelően kezeli a betegét. Nálunk nemigen vannak ilyen perek, a műhibákat rendre megússzák a vétkes orvosok. S a rosszul értelmezett szakmai szolidaritás csak az egyik mentő ok. A kórházak, rendelők működésének ellenőrzése sem megfelelő. Mindig utólag, egy-egy az országot-világot megdöbbentő eset után derülnek ki a súlyos hiányosságok. Több újszülöttnek kellett például Ploiesti-en meghalnia, hogy az illetékesek észrevegyék: itt bajok vannak. S nemcsak az volt a gond, hogy az egészségügyi személyzet többsége bacilusgazda volt, hanem az is, hogy egy csecsemőt csak úgy halottá lehet nyilvánítani, majd hónapok elteltével feléleszteni. Ennek egyik oka abban a balkáni szokásban rejlik, hogy a statisztikákat addig hamisítják, amíg európai léptékű mutatókat produkálnak. Hogy az élve születések arányát elfogadható szinten tartsák, az újszülöttet csak abban az esetben anyakönyvezik, ha életben marad. Ha netán koraszülöttként meghal (az külön téma, hogy az országban miért olyan nagy a koraszülöttek száma), akkor elvetélt magzatnak minősítik. És csodák csodája, a szerencsétlen elvetéltek nem mindegyike akarja elhagyni az árnyékvilágot. Innen a gubanc, hiszen utólag kell szólni a szülőknek: vegyék le a gyászruhát, jöjjenek a gyerekért, mert nem halt meg, él. (Van, aki ezt hallva csak legyint: mert nem tudták külföldieknek eladni...)
Az érdekes az egészben, hogy a ploiesti-i kórház frissen kinevezett igazgatója sem nyilatkozta azt: gyökeresen változtat a helyzeten. Jól tudja, hogy a rendszerrel van baj, azt pedig ő nem tudja, nem képes megreformálni. A rendszer körüli problémák tették lehetővé például azt is, hogy a háziorvosok listáján 40 ezer néhai, már rég halott páciens is rajta legyen s felvegyék értük a biztosítótól a pénzt. Az, hogy hányan szerepelnek több listán is, talány. Az illetékesek azon csodálkoztak, hogy mi, újságírók csodálkozunk: miként fordulhat elő ez a komputerek világában, amikor minden háziorvos rendelőjében ott a számítógép, tehát másodpercek alatt ki lehetne szűrni a több listán is megjelenőket. Csak éppen akarni kellene.
A romániai egészségügy helyzetéért legkevésbé az orvosok, ápolók, a különböző rendű-rangú alkalmazottak a felelősek. Köztük is vannak olyanok szép számmal, akik előtt le kell vennünk a kalapot, de olyanok is, akik szégyent hoznak a fehér köpenyre, hivatásukra, az ágazatra. A beteg egészségügyi rendszer teszi lehetővé, hogy nem egy esetben – amiként a példák is bizonyítják – az emberi élet értéke a nullához közeledjen ebben a húszmilliós "európai" államban.
Ezen csak az egészségvédelmi és társadalombiztosítási rendszer irányítói, a törvényhozók és a hatalmat gyakorló politikusok változtathatnak. Ha minden igaz, az uniós követelmények szerint kell is változtatniuk.
Román Győző
| belügyeink |
A demokratikus civil önszerveződéssel létrejött Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Székely Nemzeti Tanács ellen agresszív, durva nyilatkozatháborúba fogott a román hatalom, súlyos megtorlásokat helyezve kilátásba. A Legfelső Védelmi Tanácstól le egészen a különböző román politikai pártok vidéki szószólóiig számosan intéztek szitokszavakban bővelkedő kirohanást főként a már konkrét autonómiastatútum-tervekkel előálló SZNT és tisztségviselői ellen, legtöbbször a nemrég botrányos körülmények között lezavart referendummal elfogadtatott nemzetállami alkotmányra és állítólagos európai normákra hivatkozva. Az elítélő, fenyegető nacionalista hangorkánból jól kivehető volt a jelenlegi román kormánypárt csatlósaként agitáló RMDSZ hangja is, amely bár visszafogottabban, de gyakorlatilag a túlközpontosított román nemzetállami berendezkedést és a kirekesztő Alkotmányt igazolva, saját programját is meghazudtolva bélyegezte meg mind az EMNT-t, mind az SZNT-t és ezek autonómiaharcát.
Magyar nemzetpolitikai szempontból különösen aggasztó, hogy az utódkommunista román Szociáldemokrata Párt hatalmi partneréül szegődött RMDSZ-nek sikerült bevonnia harmadikként ezen autonómiaellenes, internacionalista koalícióba a balliberális budapesti kormányzatot is, illetve annak két alkotóelemét, a Magyar Szocialista Pártot és a Szabad Demokraták Szövetségét. E határokon átívelő, vörösben játszó pártos szövetkezés eleve súlyos kétségeket ébreszt az erdélyi magyarság soraiban, növeli a megosztottságot, mélypontra juttatta az érdekvédelemmel és közképviselettel kérkedő szervezetek és általában a magyar politikusok népszerűségét. (Egyes RMDSZ-tisztségviselők egymással versengve gyalázzák a legszélesebb nyilvánosság előtt is, a sajtóban az EMNT-t és SZNT-t, illetve ezeknek tagjait és vezetőit, az árulózás és idiótázás szinte mindennapos. Akadt megyei pártvezető, aki a tejút csillagködébe vesző ábrándnak nyilvánította azt az autonómiát, amelyre maga is a voksát adta pártja minden eddigi kongresszusán.)
A riogató, ökölrázó, mocskolódó "politikai üzenetekre", hatósági fellépéssel fenyegető megnyilvánulásokra a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága higgadtan reagált, a január 28-ai nyilatkozatot Csapó I. József, az SZNT elnöke jegyzi: "A Székely Nemzeti Tanács a közvetlen demokrácia révén nyerte el a közképviseletet és csakis demokratikus eszközökkel teljesíti hatáskörét, Székelyföld autonómiája törvényes kereteinek elnyerését. Székelyföld autonómiastatútuma tervezetének véglegesítésekor és elfogadásakor a Székely Nemzeti Tanács a demokratikus elveknek megfelelően járt el. Figyelembe vette a Helyi Autonómia Európai Chartája, a Regionális Autonómia Európai Chartája, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája elveit és előírásait, az Európai Unió államaiban létező területi autonómiák statútumtörvényeit. Székelyföld autonómiáját, nemzeti önazonossága védelmére, csakis törvényes keretek közepette óhajtja elnyerni a történelmi régió őshonos többségi közössége, s ehhez a legfontosabb eszköznek a parlamenti demokráciát tekinti. A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonóm régióvá minősítésének kezdeményezésekor, amelynek során a terület elnyeri azokat a többlethatásköröket, jogosítványokat is, amelyek a többségben levő lakosság nemzeti önazonossága védelmét szolgálják, az európai szellemiséget követve vette figyelembe az EBESZ koppenhágai és genfi dokumentumaiban demokratikus eszközökként megfogalmazott autonómiaformákat, mint a nemzeti kisebbségek problémái megoldására irányuló demokratikus eszközöket. A Székely Nemzeti Tanács figyelembe vette az Európai Állam- és Kormányfők Bécsi Nyilatkozatát, amelyben az aláíró államok – köztük Románia is – vállalták az EBESZ dokumentumokban feltüntetett politikai kötelezettségek belső jogi normákká változtatását. A Székely Nemzeti Tanács az európai szellemiséget tisztelve követte az Európa Tanács 1993/1201. sz. ajánlását, valamint az Európa Tanács 2003/1334. sz. határozatát, amely a területi autonómiát ajánlja demokratikus eszköznek a területéhez történelmileg kötődő és ott többségben levő nemzeti közösség jogos igényeinek megoldására. A Székely Nemzeti Tanács határozatai és Székelyföld autonómiastatútuma bizonyítja, hogy a történelmi régió többségi őshonos lakossága teljes és tényleges egyenlőségben óhajt az Európai Unió tagja lenni. Az Unió tagállamaiban létező területi autonómiák mintájára ugyanolyan jogi garanciákat igénylünk, amilyeneket az ott élő autonóm közösségeknek szavatolnak, amelyek egy jogállamban nem lehetnek alkotmányellenesek. A Székely Nemzeti Tanács vonatkozó határozatának megfelelően, az Állandó Bizottság teljesíti feladatát és 2004. február hónapban, a felkért képviselő urak közreműködésével, Románia Parlamentje elé terjeszti Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét."
A Magyar Polgári Egyesület múlt heti nagyváradi ülése két részből állt: először az egyesület vezetői és meghívottai intéztek beszédeket a több száz fős hallgatósághoz, majd pedig egy nyílt fórum keretében a közönség soraiból érkező kérdésekre igyekeztek választ adni.
Sándor Lajos az erdélyi–partiumi magyarság demokráciaigényéről és öntudatra ébredéséről, Sárközi Zoltán a polgári mozgalom elleni hatalmi és RMDSZ-es mesterkedésekről, Hausman Alíz a polgári felelősségtudatról és a szükséges civil kurázsiról beszélt, kijelentve: az RMDSZ-nek ma már inkább csak ellenségképe van, az MPE-nek viszont jövőképe. Orbán Mihály társelnök az erdélyi és váradi magyarság hiányérzeteit foglalta össze, Tőkés László EMNT-elnök és Szász Jenő MPSZ-elnök az erdélyi–partiumi–székelyföldi összefogásról, a közös magyar jövőről és az újkori egypártrendszer hátulütőiről, valamint aktuális nemzetpolitikai kérdésekről beszéltek. Bejelentették, hogy az MPE Szilágyi Zsolt parlamenti képviselőt indítja jelöltként a nagyváradi polgármesteri székért. Sárközi Zoltán, az egyesület másik társelnöke elmondta a sajtónak, hogy nem a román szavazatokra számítanak, hanem arra, hogy megfordul a négy évvel ezelőtti tendencia, amikor az RMDSZ helyi listájára többen szavaztak, mint a polgármesterjelöltre, és több magyar megy el szavazni, mint akkor. Sárközi szerint ezzel azt is megakadályozhatják, hogy az RMDSZ egy román párttal kössön alkut, ahelyett, hogy az MPE-vel tárgyaljon.
Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-elnök másnap az ismert pártvéleményt hangoztatta Szilágyi jelölésére reagálva, a magyarság megosztására tett kísérletnek nevezve azt, egyúttal összecsúsztatva a polgári mozgalmat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal. Lakatos "úgy tudja", hogy a képviselőt az EMNT indítja az MPE színeiben a választásokon, mivel Szilágyi történetesen egyike a nemzeti tanács vezető személyiségeinek.
Két önkormányzati képviselő kilépett a Maros Megyei Tanács RMDSZ-frakciójából. Berekméri Sándor a maga és Tőkés András nevében a testület csütörtöki ülésén bejelentette: nem tagjai tovább az RMDSZ-frakciónak, de a választókat továbbra sem hagyják cserben. Tőkés elmondta a sajtónak: szükség volt egy zavaros politikai helyzet tisztázására. A döntésre az a hír késztette, hogy az RMDSZ támogatja az új választási törvénytervezetnek a kisebbségekre vonatkozó, durván demokráciaellenes, csupán a már megszerzett pozíciókat bebiztosítani hivatott megszorításait. A két képviselő lépését Virág György tanácselnök politikai hibának minősítette. Kelemen Atilla megyei RMDSZ-elnök, a szervezet marosvásárhelyi polgármesterjelöltje furcsállta, hogy a tanácsosok nem léptek ki az RMDSZ-ből, és nem mondtak le tanácsosi helyükről, hiszen a párt juttatta oda őket. Ezzel súlyosan ellentmondott annak a demokratikus alapelvnek, miszerint az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választásokon megválasztottakat maguk a választók, a szavazópolgárok juttatják be a különböző köztestületekbe.
Napirendre kerültek a bánsági autonómia-törekvések
A Bánság regionális autonómiájáért folytatott küzdelemben Toró T. Tibor, a Temes megyei RMDSZ parlamenti képviselője mindenekelőtt Viorel Coifan liberális párti politikus támogatásában bízik. Toró úgy véli, a nyugat-európai közigazgatási gyakorlatot közelről ismerő Coifan elegendő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy megértse, Temes megyére nézve milyen kedvező következményekkel járna a Bánság önrendelkezési alapon történő megszervezése. A temesvári magyar közösség képviselője szerint a szabadelvű honatya egyelőre még a fővárosi pártvezetésnek alárendelten cselekszik, ám minden bizonnyal lépni fog az autonómia érdekében. E tekintetben Toró Sabin Gherman sajnálatos módon máig nem engedélyezett Erdély–Bánság Ligáját, pontosabban a liga utódalakulatát is – amely szintén a legalizálásáért küzd – potenciális támogatónak tartja.
Noha az erdélyi polgári mozgalom, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által fémjelzett törekvésekről helyi szinten Toró eleddig csupán a liberálisokkal folytatott megbeszélést, a számba vehető szervezetekkel való együttműködések kapcsán harmadikként a Népi Akciót nevezte meg. "Smaranda Enache személye biztos záloga annak, hogy a kistérségi autonómia mihamarabbi megvalósítására irányuló törekvéseink visszhangra találjanak a Népi Akcióba tömörült román értelmiség körében" – fogalmazott.
Toró leszögezte, az önrendelkezés biztosította előnyök elsősorban azon régiók lakosságában tudatosulnak, ahol évszázados hagyományai vannak a decentralizált rendszernek. Ugyanakkor kifejtette, nem kételkedik az érintett választópolgárok bölcsességében, eme hitének pedig arra vonatkozóan van jelentősége, hogy az autonómiát senkire se kívánják ráerőszakolni, mi több, fenntartják: olyan alapvető elvek érvényesítéséről van szó, amelyek gyakorlatba ültetéséről kétségkívül népszavazásnak kell döntenie.
Gurzó K. Enikő
Hogy a politika nagy kurva, az már közhely. De aligha hitte volna valaki néhány hónappal ezelőtt, hogy a nagy-romániás fővezért, Corneliu Vadim Tudort zsidók támogatják. Egy olyan szélsőséges román politikust, akit még az 1989-ben lelőtt diktátor is azért marasztalt el, mert antiszemita verset közölt, de később is a legdurvább szavakkal írt a zsidóságról, beszédeiben pedig Izraelt mint az állami terror példáját említette. És erre fel amikor Brassóban felállíttatta Jichák Rabin szobrát, bocsánatot kért az eddigi bűneiért, s máris hófehérkeként riszálja magát és tettetett csodálkozással nem érti, hogy miért nem hiszik el neki a színeváltozást. Ugyanakkor lapjában, a szószékekről továbbra is nacionalista, fasisztoid írások-beszédek özönét ontja a politikailag eléggé alacsony nívójú román köznép elé, amelyekben megfenyegeti politikai ellenfeleit, hogy rács mögé dugja őket, ha hatalomra kerül, az újságíróknak megjósolja, hogy csak az jelenik meg majd a lapokban, ami a fülének kedves, elszavalja, hogy a magyarságot szereti, de csak akkor, ha semmi joga nincs ebben az országban, ám úgy egyébként a demokráciáról hallva a pisztolyához kapna. Ahogy mondani szereti: kemény kezű vezető kell ennek az országnak, aki majd "rendbe teszi" az ügyeit, megoldja a problémáit. Gazdasági elgondolása nincs, szociális tervekről nem beszél, egyszerű eszköze minden gond megoldására a golyó meg a dutyi.
Éppen a napokban rendezett a fővárosi zsidó közösség Bukarestben egy kiállítást, bemutatva – fényképekkel, dokumentumokkal, de hátramaradt tárgyakat is közszemlére téve –, hogy Ion Antonescu marsall, az ország egykori diktátora, Hitler leghűségesebb csatlósa miként irtotta az ártatlan izraelita lakosságot a második világégés alatt. És éppen ennek az Antonescunak – aki egyébként tényleg háborús bűnös – akar Vadim Tudor mindenáron szobrot állítani, egyik példaképének tartva a kondukátort. Hogy a közelgő választások miatt köpenyeget forgat a nagy-romániás hőzöngő, az már megszokott. Semmi új nincs benne, hiszen tett már ilyesmit nemegyszer az elmúlt évben ő maga is meg majd mindenik híve. Említsük csak meg, hogy ez a szélsőséges párt Petre Roman akkori kormányfőnek és Ion Iliescu akkor is államfőnek a támogatására jött létre. Szükségük volt egy náluk balosabb, nacionalistább szervezetre, hogy a kommunista párt másodvonalából és a politikai rendőrség fiatal szárnyából létrejött Nemzeti Megmentési Frontot szalonképesebbé és főleg külföldön elfogadhatóbbá tegyék. De amikor a letűntnek hitt rendszer fosszíliáiból álló NRP megerősödött, az addig dicsért Romanra mindent rámondtak, folyton lezsidózták, Iliescura pedig annyi jelzőt aggattak, hogy ez egy darabig nem állt szóba Vadim pártelnök-szenátorral.
Látatlanban le lehet fogadni, hogy a nagy-romániás pártvezér a választások után ismét előveszi a régi mondókákat, zsidóügyben is. Éppen ezért érthetetlen, hogy van zsidó ember, aki bedől e bejelentett színeváltozásnak, sőt, támogatja C. V. Tudort. Elég nekik egy bocsánatkérés. Persze ha netán hatalomra kerülne, akkor látnák meg, hogy mit is jelent az antiszemita, xenofób, gyűlölethintő ultranacionalizmus, s mennyire változott meg Vadim. Pontosabban ők csak messziről figyelnék ezt, hiszen nyilván bűnbánat nélkül és gyorsan távoznának az országból, a zsidó állam mentőakciójával. A hátramaradó kisebbségiekre nehezedne majd fokozottabb nyomás.
Az Antonescu által elpusztított elődök biztosan forognak a sírjaikban, amikor látják, hogy a marsall kései hasonmását miként támogatják a halovány magyarázatokkal előálló, rövid memóriával rendelkező zsidók.
Román Győző
| repül a nehéz kő |
Az egységes nemzetstratégia felette szükséges voltáról, az ehhez szükséges magyar–magyar egyetértés esélyeiről szólt Markó Béla számos magyarországi és erdélyi lapban is megjelentetett, azóta is sokat kommentált esszéjében. A láthatóan inkább az utókornak, mint a magyar politikai osztálynak címzett írás valóban súlyos, mihamarabbi megoldásokat sürgető kérdéseket vet fel. Csak éppen az aktualitása körül hibádzik valami. Nem azt állítom, hogy a tanulmányban felvetett kérdések – melyek között a legsúlyosabb, hogy nincsen nemzetstratégiánk – nem lennének időszerűek, bizony már másfél évtizede, sőt lassan nyolcvanöt esztendeje azok, csak éppen semmi sem indokolja, hogy most és nem máskor – nem két, négy vagy tíz évvel korábban, illetve két, négy vagy tíz esztendővel későbben – fogalmazódtak meg.
Akkor mégis miért most, és nem máskor tartotta időszerűnek az említett problémák felvetését az erdélyi magyar egypártrendszert megtestesítő RMDSZ elnöke? – tehetjük fel a kérdést. Nem kell túl sokat töprengenünk, a válasz kézenfekvő: Markó megszólalásának nem annyira stratégiai, mint taktikai, aktuálpolitikai okai vannak. Ne feledjük, a 2004-es választási esztendő Romániában (is). Korábban is szólt már erről, tanulmányában is kifejti: beláthatatlan, szerinte tragikus következményei lehetnek annak, ha az erdélyi magyarság nem egységes fellépése nyomán, Szerbiához hasonlóan, a magyarság képviselői nem jutnak be a parlamentbe. Azt pedig már egy ideje tudjuk: amikor Markó magyarságot mond, akkor RMDSZ-t ért ez alatt. Tehát a parlamentből való esetleges kimaradás az RMDSZ, de főleg az annak vezetését kisajátítók, a hatalom húsosfazeka körül ácsingózók számára lehet tragikus elsősorban. Így már érthető a rémület, amelyet a vajdasági példa az RMDSZ felső vezetőségében és klientúrájában keltett.
Markó írásából kiviláglik: az RMDSZ számára a román parlamenten kívül nincs élet. Ami igencsak elgondolkodtató, már-már a hamis helyzettudat bizonyítékaként is tekinthető. Amiként az is, ahogyan túlértékeli az RMDSZ-nek a román politikai életben betöltött szerepét, azt állítván, hogy a magyar párt "döntő befolyást gyakorolt" Románia "egész haladási irányára és sebességére". Ez valami vicc? Azzal a 6-7 százaléknyi vokssal? – kérdezhetnénk. Markó végzetesen megfeledkezik arról – vagy csak úgy tesz –, hogy az RMDSZ parlamenti (kormánykoalíciós vagy kormányközeli) jelenlétére elsősorban a mindenkori román hatalomnak van szüksége, méghozzá azért, hogy bizonyíthassa kifelé: a kisebbségi kérdést modellértékűen megoldotta. Volt már amerikai elnök is, aki bedőlt ennek a fogásnak. Ne legyenek illúzióink: a magyarság képviselői addig lesznek jelen a román parlamentben, és csak addig, ameddig ott – többé-kevésbé finom áttételeken keresztül – a román nemzetpolitikai érdekeket szolgálják. Mihelyt semmi hasznát nem látja ennek, a rendkívül találékony és köztudottan agyafúrt bukaresti politika megtalálja a módját annak, hogy az RMDSZ (vagy más) a körön kívül találja magát.
A jelek szerint azonban az RMDSZ parlamenti jelenlétének nem a román oldal, hanem – a legutóbbi nyolc esztendő politikai vonalvezetése okán – éppen önmaga a legnagyobb veszélyeztetője. Hiába a pártsajtó segítségével űzött sikerpropaganda, a posztkommunista román hatalommal való együttműködés folyamatos és már a jó ízlés határát súroló dicsérete, az alakulásakor az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekvédelmére és közképviseletére vállalkozó, mára azonban román versenypárttá átvedlett RMDSZ-nek ma már számolnia kell annak a veszélyével, hogy esetleg nem bírja átugrani a parlamentbe való bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt. Valószínűleg számolt ezzel Markó Béla is, de ahelyett, hogy az utolsó, huszonnegyedik órában változtatni próbált volna pártja eddigi, a másként gondolkodókkal szembeni kirekesztő, arrogáns politikáján, inkább átdobta az esetleges kudarc felelősségének döglött kutyáját a szomszéd udvarába. "Ma már oda jutottunk – írja – itt, Erdélyben, hogy jobban kell félnünk a belső vagy esetleg Magyarország felől jövő megosztási kísérletektől, mint a románok ilyen irányú próbálkozásaitól." Ahelyett, hogy előbb az erdélyi magyar–magyar egyetértés, új szövetség, kiegyezés stb. ma már nyilvánvalóan kizárólag az RMDSZ-en múló esélyeinek megteremtését vállalná, ő inkább az összmagyar viszonylatokba helyezve próbálja minimalizálni a maga és pártja felelősségét az esetleges választási kudarcért. Azt hiszem, ez a magyarázata annak, hogy Markó Béla éppen most és nem máskor tartotta időszerűnek az esszéjében felhozott, egyébként örök érvényű problémák felvetését.
Szentgyörgyi László
Bayer Zsolt nyílt levele Markó Bélának
"Mert én ezt a kérdést nem valakinek a leleplezése vagy hírnevének csorbítása céljából vizsgáltam meg, hanem inkább okulásért, hogy akik olvassák, megértsék; akik megértik, elhiggyék; akik elhiszik, tartsák meg; és akik megtartják, fogják fel, hogy közel vannak a végpusztulás napjai, és az idők sietnek a nemlét felé."
(Rogerius mester Siralmas éneke; részlet)
Egy vagyok abból a generációból, amelynek lelkéből megpróbálták kitörölni a határon túli magyarságot. Egy vagyok azok közül, akik már bejárták a fél világot, de Erdélybe, Felvidékre, Délvidékre, Kárpátaljára lábukat be nem tették. Azok közül való vagyok, akiknek Kádár bácsi cukrászdájában a fejébe verték, hogy amit ma megzabálhatsz, ne halaszd holnapra. És kaparj kurta, neked is lesz. És jó, hogy "nem kell eltartanunk kétmillió erdélyi cigányt". És mi vagyunk a legvidámabb barakk…
Kétezer körül volt: Lászlóffy Aladár Magyarországon gyógykezeltette magát. Kossuth-díjas költőnknek lejárt a tartózkodási engedélye. Protekcióval soron kívül eljutott a Belügyminisztérium illetékeséhez, egy ezredeshez. Az ezredes belenézett Lászlóffy útlevelébe, majd rendkívül udvariasan – hiába no, mégiscsak egy protekciósról volt szó – megkérdezte tőle, hogy beszél-e magyarul… Az az ezredes, az is ennek a generációnak a betege.
"Ne küldjetek ide nekünk baszkokkal és írekkel példálózó bayerzsoltokat, kedves Sándor, inkább ti gyertek minél gyakrabban!" – írtad Csoórinak tavaly nyáron, kedves Béla, és az a csupa kisbetűvel írott is én vagyok. S bizony, naiv vagyok, jóhiszemű vagyok, és még illúzióim is vannak. No és emlékszem, sajnos nem tudok nem emlékezni, hogy nemrégen Csoóri és Duray volt a szélsőséges, hőzöngő nacionalista azok szerint, akiknek kegyeit most oly kitartóan keresed. De már ez sem számít, kedves Béla, illetve miért pont ez számítana? Miképpen apróság az is, hogy engem nem küld senki, megyek magamtól, mert ugyan harminchat évesen láttam először Erdélyt, de ottragadt a lelkem. Hőzöngő, zavaros fejű nacionalista volt nemrégen Csoóri és Duray – s látod, valahogy azok is maradtak. Tabajdi Csaba, az MSZP kisebbségi politikusa, aki még ráadásul a jobbak közül való, leinti Csoórit. Tabajdi Csaba módosító indítványt nyújt be a költségvetési vitában, hogy a Sapientia Egyetem megkapja az eredetileg kialkudott támogatást, majd Tabajdi Csaba nem szavazza meg saját módosító indítványát. S mondom, ő még a jobbak közül való… Látod magad előtt a képet, a pillanatot, Béla, ahogy az apparátusszürke Tabajdi leint egy Csoórit? Persze hogy látod. Hiszen te is leinted. Számon kéred őt, hogy "honnan ez a magabiztosság", amikor a múlt század folyamán "kétszer is elvesztettétek Erdélyt". Hát akkor először is: mi az, hogy mi vesztettük el Erdélyt? Ki az a mi? A jelenlegi anyaország? Honnan ez a hamis áltranszszilvanizmus, Béla? Vagy ez pusztán korunk egyik Csák Mátéjának lelkiismeret-furdalásban gyökeredző sértettsége?
Ez az elhazudott múlt egyik darabkája, kedves Béla. Része annak a hamis történelmi tudatnak, amelyet negyven év kommunista oktatásának köszönhetünk, s amelynek középpontjában a nemzetvesztő, a kisebbségekkel szemben agresszív és türelmetlen, elnyomó magyar uralkodó osztály áll. Hazugság, de jól beleverték a fejekbe. Akkor most nézzünk egyetlen példát.
"Sajnos az összes megyéből nem áll rendelkezésre olyan kimutatás, mint amilyet éppen a kérdéssel kapcsolatban a vegyes lakosságú Torda-Aranyos vármegye területéről összeállíthatunk. Itt egy 1914-es kalendárium szerint a nevekből megállapíthatóan 71 falut teljesen és tisztán román értelmiségiek vezettek, anélkül, hogy ezekben egyetlen magyar értelmiségi ember is lakott volna. (…) Igen valószínű, hogy ha a vegyes lakosságú vármegye 71 községében ilyen volt a helyzet 1914-ben, akkor Fogaras, Beszterce-Naszód, Hunyad, Krassó-Szörény, Arad, Bihar, Máramaros és más megyék száz meg száz falujában egészen hasonló helyzetet lehet kimutatni. Ez pedig valójában egyértelmű volt a román közigazgatási önkormányzattal. A fenti tények érthetővé teszik azt, ami eddig sokak előtt hihetetlennek és megmagyarázhatatlannak látszott: jó pár száz magyar község elrománosodása a 19. század második felében. Egy nagy magyar tudós senki által meg nem cáfolt kimutatása szerint 1850-től 1900-ig Magyarországon, a világ előtt elnyomónak beállított magyar államban 309 magyar falu elrománosodási folyamata fejeződött be. A folyamat az osztrák önkényuralom alatt indult meg. A román–magyar vegyes lakosságú megyékben a jobbágyfelszabadítás után sok magyar kisnemes elszegényedett. Kisnemesek, magyar parasztok házai, ingóságai az 1848–49-es szabadságharc eseményei következtében elpusztultak. Mivel a szabadságharc elbukott, az elszegényedett és legyőzött magyarságot a győztes osztrákok további elnyomással gyöngítették. Sok helyen a vegyes lakosságú falvakban a szórványsorba jutott magyarság templomi birtokait is románnak adták. Románok vezették a falut, a járást, a megyét. 1867 után is nagyon sok helyen ugyanez a helyzet maradt meg, mert amint láttuk, a magyar kormány nem bántotta és nem cserélte ki a román nemzetiségű tisztviselőket. Ezek között pedig bizony sok Vuia Péter volt, aki – az idézett román beismerés szerint – még a kövekből is románt csinált" (Bíró Sándor: Többségben és Kisebbségben). Aztán még, a nagy magyar elnyomás és agresszió és türelmetlenség közepette 1908-ban Vaida-Voevod Sándor román képviselő a következő verset olvasta fel a magyar parlamentben:
"Hiába minden, minden… el fogsz veszni / Jogtipró ázsiai söpredék… / Tíz átkos század óta élősködtök, / Mint vérszomjas poloskák e hazán. / És sokat tűrt, de semmit sem felejtett, / Mert cine mintye a román."
Vaida-Voevod Sándornak semmi bántódása nem esett, hiszen az "elnyomó" és "nemzetvesztő" magyar uralkodó osztály és politikai elit komolyan vette a szólásszabadságot is és a képviselői mentességet is.
Így vesztettük el kétszer is Erdélyt, mint elnyomók.
Így vesztettük el Erdélyt, mint átkozottul és bolondul liberálisok, engedékenyek.
Hiányolod és elsiratod a szükséges minimálkonszenzust, kedves Béla. De odahaza peremre szorultaknak, a régi rendszer kollaboránsainak és rossz magyarsággal beszélőknek bélyegzed mindazokat, akik nem értenek egyet veled, veletek. Kirekeszted és sértegeted őket, s azt már csak a minimálkonszenzus keresésének jegyében teszem szóvá, hogy a régi rendszer kollaboránsai vád különösen ízléses éppen a te szádból, s éppen Tőkés Lászlóval kapcsolatban. Azt mondod, hogy az a legnagyobb hiba, ha pártpolitikai szempontoknak rendeljük alá a határon túli magyarság ügyét. Rendben van, igazad van. De január 9-én Tőkés püspök úr így fordul hozzád, hozzátok: "Magyarságunk érdekében készek vagyunk bármely előfeltétel nélkül elkezdeni a párbeszédet." És erre te január 10-én azzal válaszolsz a megkeresésre, hogy a meghívást elutasítod, mert a meghívás elfogadása azt jelentené, hogy politikai partnernek tekintitek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot.
Mi történt egy hét alatt, Béla? Hová lett a pártpolitikai szempontok elvetése a nagy közös cél érdekében? Vagy ez csak afféle széptevés, a pórnak szóló üres fecsegés volna? S közben pártpolitikai szempontok szerint acsarkodtok mindenkire, aki nem hajlandó egy követ fújni tivéletek… Aztán még azt is írod, hogy "ma már odajutottunk itt, Erdélyben, hogy jobban kell félnünk a belső vagy esetleg Magyarország felől jövő megosztási kísérletektől, mint a románok ilyen irányú próbálkozásaitól". Ki akar benneteket megosztani, Béla? Vagy megosztás alatt a politikai pluralizmust, a valódi alternatívák meglétét érted? Ameddig ezt nem mondod meg pontosan, addig mindössze Ceausescu szellemét idézed. ő is Budapestben látta mindig minden veszély forrását… Aztán, sajnos, nem tudok nem emlékezni párt- és elvtársad, Eckstein-Kovács Péter tavaly novemberi kijelentésére: Az RMDSZ nem kegyelmez azoknak, akik ellenjelölteket állítanak! S ezek után ti keseregtek, hogy nincsen minimálkonszenzus? Ezek után tényleg csodálkoztok, hogy az RMDSZ 1990 óta először a parlamenti küszöb alá süllyedt, s a közvélemény-kutatások felmérései szerint jelenleg négy százalékon áll… Mindeközben te úton-útfélen azt hangoztatod, hogy a romániai magyarság 95 százaléka benneteket támogat.
Amúgy az a szomorú helyzet, még ellenjelölt sem kellett hozzá, hogy ti ne kegyelmezzetek.
Tíz éve éppen ti szabadítottátok a székely anyavárosra, Székelyudvarhelyre a pusztító és terjeszkedő idegenséget magában hordozó csereháti létesítményt. S hosszú-hosszú évek óta nincsen más célotok, mint hogy eltávolítsátok a város éléről Szász Jenőt. Emlékszel még, Béla: a választási kampányban pénzt, időt és fáradtságot nem kímélve Székelyudvarhelyre összpontosítottatok Szász Jenő ellenében. Meg is lett az eredménye: Marosvásárhely elesett – de legalább Szász Jenőt nem sikerült eltávolítanod. De nem adtátok fel. Amikor Tőkés László végső elkeseredésében a bírósághoz fordult, kérve annak megállapítását, hogy az RMDSZ még saját alapszabályát is megszegi, akkor te kifakadtál, mondván, még nem volt arra példa, hogy magyar–magyar belviszályban az egyik fél a román hatóságokhoz forduljon. Ez volt a legfarizeusabb mondatod, Béla. Mert ugye éppen ti távolítottátok el mondvacsinált formai okokra hivatkozva az Udvarhelyért Polgári Egyesület tagjait a városi tanácsból, s tettétek ezt a román hatóságok hathatós segedelmével. Aztán hányszor jelentettétek fel Szász Jenőt az összes létező román hatóságnál? Mit műveltek vele? Mit műveltek Böjte Csabával? Gergely István tiszteletes úrral? S minden lélekmentő, közösségépítő magyarral? Újkori bojárok módjára ostorral és cukorral akarjátok függésben tartani az egész erdélyi magyar világot, s mindeközben te Budapestre jársz keseregni meg keresni a konszenzust…
Gyakran, s e friss írásodban is többször hivatkozol arra, hogy tanulhatnánk a románoktól. Érdekérvényesítést, nemzetpolitikát, nemzetstratégiát. Ebben is igazad van. Ezért kérdezem: szerinted van-e, volt-e valaha olyan román vezető, aki a történelem során hozzájárult volna ahhoz, hogy bárhonnan is töröljék az egységes román nemzet kifejezést – s ezzel együtt töröljék az e kifejezés mögött rejlő érzést, politika