|
XIV. évfolyam, 3. (642.) szám |
2004. január 20. |
TISZTELT LÁTOGATÓNK, KEDVES OLVASÓNK,
ÜDVÖZÖLJÜK AZ ERDÉLYI NAPLÓ HONLAPJÁN!
Erdély egyetlen polgári hetilapját a Székelyudverhelyen bejegyzett Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez az egyetlen tevékenysége. Lapunk fojtogató politikai-gazdasági környezetben jelenik meg, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat erőfeszítéseinkhez, ha nálunk hirdet, reklámoz, vagy ha felajánlásaival segíti lapunkat.
Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ők más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. Felajánlásokat a kiadó dollárszámláján köszönettel fogadunk: SC Casa de Editura Erdélyi Sajtóház SRL, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont: 2511001005514406, Romania.
Romániai olvasóink 120 ezer lejért rendelhetik meg lapunkat a kiadóban, egy negyedévre. Egyévi előfizetés díja 2004 januárjától 480 ezer lej.
Külföldre (bárhová) 15 euró az előfizetés díja, egy évre 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!
Reméljük, hogy közös erőfeszítéssel sikerül életben tartani az Erdélyi Naplót 2004-ben is!
A szerkesztőség
| címoldal |
Nagy, titokzatos, fekete legények,
Kik idekint a Tarhavas felett,
A Gyöngyöskút karéján gyülekeztek,
Hogy megüljétek nászünnepetek;
Kik kattogva és krákogva daloltok,
S kibontott szárnnyal dúlván a havat,
Vad, lakodalmi tivornyákba fogtok
Fenyőházatok sátrai alatt;
Barátaim, kik ösztönös tudással
Tudjátok még, hogy milyen a nász,
Amelyben nincsen szégyen és gyalázat,
Se gyötrelem, se megaláztatás,
Barátaim, egy férfi kér zokogva:
Tanítsátok meg tudományotokra.
A mintegy négyórás munkaülésen a kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére 178 küldött vett részt a megyei könyvtár Gábor Áron-termében tartott soros ülésen. A legfontosabb kérdés az alakuló ülésen munkadokumentumként elfogadott, majd a települési és széki tanácsokban megvitatott, kiegészített statútumtervezet véglegesítése volt. Amint Csapó I. József elnök beszámolójából megtudtuk, mintegy 130 módosítás, kiegészítés érkezett, ebből közel száz be is került a tervezetbe anélkül, hogy a dokumentum szellemét alapvetően változtatták volna. Az SZNT továbbra is olyan területi autonómiának a megteremtését, garantálását szorgalmazza, amely az őshonos lakosság önazonosságának megőrzése érdekében ruház át jog- és hatásköröket a létrehozandó testületek, intézmények számára.
Az ülést Balla Barna, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke nyitotta meg, történelminek minősítve a tanács feladatát, amely a sorozatos támadások ellenére nem enged a "nyolc székely szék autonómiájából". Az alakuló ülésen tett fogadalom értelmében nem vérrel, de ha kell, vért izzadva véghez viszi a székelység megmaradásáért vívott önvédelmi harcát. Sántha Imre, a kézdiszéki tanács elnöke mondott áldást és imát, Kónya Ádám, a Sepsiszentgyörgyi Székely Tanács elnöke házigazdaként köszöntötte a jelenlevőket és az elszalasztott lehetőségek történelmi tanulságáról beszélt.
Az elnöki beszámolót követően, amelyet a testület egyhangúan elfogadott, Csapó József ismertette a fontosabb módosításokat. A dokumentum preambulumában – amely a munkadokumentum kidolgozását követően véglegesített, a Regionális Autonómiák Európai Chartájára épül – kinyilvánítja, hogy a székelység mint a Székelyföld őshonos magyar nemzetiségű lakossága a nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott és az Európai Unió tagállamaiban gyakorlattá vált területi autonómiát igényli. A tervezet leszögezi: a Székelyföld autonómiája nem sérti Románia területi épségét és nemzeti szuverenitását. Szerepe, hogy a történelmi szülőföldjén élő többségi közösség az illető népesség érdekében átvegye a közérdekű problémák jelentős részének megoldását, a szubszidiaritás elvének megfelelően. Az önigazgatást az állam és a közösség között elhelyezkedő választott testületek és intézmények gyakorolják majd.
Az SZNT elfogadta a tervezetet, és úgy döntött, hogy február folyamán a dokumentumot benyújtják a román parlamentnek. Erre a feladatra Birtalan Ákos háromszéki RMDSZ-képviselőt kérték fel, aki súlyos betegsége miatt nem vehetett részt a tanácskozáson, ám egy Ady-vers öt versszakával (Csaba új Népe) köszöntötte a Székely Nemzeti Tanácsot, ugyanakkor előzőleg megnevezte és az SZNT elfogadta, azt a hat képviselőt, akik a parlamenti vita során fenntartják a dokumentumot: Kónya-Hamar Sándor, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly.
Az SZNT ugyanakkor határozatot fogadott el a testület jelképeit illetően, "tisztelettel felkérte" a Magyar Állandó Értekezlet alapítóit és Magyarország kormányát, hogy a meghívott szervezetekkel azonos jogállású helyet biztosítsanak számára, és az európai alkotmány tervezetét kiegészítő, a Magyarok Világszövetsége által már benyújtott, a nemzeti közösségekre vonatkozó jogokat tartalmazó fejezet támogatásáról is döntött.
Csáky D. Tibor
A magyar kormány semmilyen formában nem kívánja az "egységbontó törekvéseket" támogatni, ezért a Magyar Állandó Értekezlet februári ülésére nem hívja meg sem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, sem a Székely Nemzeti Tanácsot, sem pedig az erdélyi Magyar Polgári Szövetséget – közölte Kovács László külügyminiszter az MTI-vel. A szocialista politikus közleményéből kiderül: a balliberális magyar kormány csupán a román hatalom által is legitimált és támogatott, az erdélyi magyar politikai pluralizmust elutasító pártot, az RMDSZ-t tekinti tárgyalópartnerének. Kovács elismerte: a Medgyessy-kabinetnek az erdélyi magyarsághoz való viszonyulását az RMDSZ határozza meg, a magyar külpolitikát e tekintetben Markó Béláék diktálják, ők mondják meg Budapestnek, hogy Erdélyben kivel lehet és szabad szóba állni, ki a "jó magyar" és a "rossz magyar". Kovács teljes mértékben az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetőségének retorikáját visszhangozta, sőt azt is megengedte magának, hogy eredménytelennek nevezze egyes közösségi vezetőink munkáját, politikáját, bomlasztással vádolva az erdélyi magyar autonómia szorgalmazóit, élharcosait.
A Transindex című kolozsvári internetes portál anyagai között szenzációhajhász tálalásban jelent meg nemrég az "az értesülés" (ami Nagyváradon már két hónapja közszájon forog), hogy új magyar nyelvű napilap indul Bihar megyében, Dénes Lászlónak, az Erdélyi Napló főszerkesztőjének közreműködésével. A félreértések és további találgatások elkerülése végett szerkesztőségünk ezúton közli lapunk olvasóival és minden érdeklődővel, hogy a már több éve létező és különféle kiadványokat megjelentető nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. valóban magyar nyelvű megyei napilapot szándékozik indítani REGGEL – A bihari újság címmel, s a szerkesztőség megszervezésére és a lap elindítására Dénes Lászlót kérte fel, aki a kihívást elfogadta. Nevezett a továbbiakban csak addig tudja vállalni az Erdélyi Napló főszerkesztői teendőit, amíg a laptulajdonos Pro Média Alapítvány helyettesítését meg nem oldja. Dénes 1997 szeptembere óta áll a polgári hetilap élén, és a továbbiakban is munkatársa kíván maradni, emellett tagja a Várad című kulturális folyóirat és az Erdélyi Könyvműhely című periodika szerkesztőségének is.
| aktuális |
Világraszóló botrány pattant ki a ploiesti-i szülészeten, ahol két újszülöttet – egyelőre tisztázatlan körülmények között – halottá nyilvánítottak, s akikről később kiderült: életben vannak. A vizsgálatokat végző hatóságok szerint a hivatali mulasztás és az okirat-hamisítás mellett az emberkereskedelem vádja is felmerülhet az ügyben.
Az egészségügyi illetékesek által javasolt megoldás szerint legalább egy esztendőre lenne szükség ahhoz, hogy a gyógyszerforgalmazók iránti tartozások kiegyenlítéséhez szükséges pénz az egészségbiztosító pénztárnál összegyűljön. A jelek szerint a Blanculescu tárca nélküli miniszter által elindított kényszervégrehajtás-sorozat sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a cégek többsége továbbra sem hajlandó befizetni (vagy nincs miből) az egészségbiztosítási hozzájárulásokat. A forgalmazók a kifizetések legtöbb két hónapos halasztását tartják elfogadhatónak, ha addig nem törlesztik a 4600 milliárdos, 2002-től felhalmozódott adósságot, kénytelenek lesznek felfüggeszteni a szállításokat mindaddig, amíg nem jutnak pénzükhöz – nyilatkozta a sajtónak a forgalmazók egyesületének elnöke.
Mindezek fényében eléggé furán hangzott a szakminiszter kijelentése, miszerint az egészségügyi reform folytatódik. A ‘89-es események óta eltelt közel másfél évtizedben, talán a tanügyet leszámítva, nincs még egy olyan terület, ahol annyi felelőtlen kísérletezgetés folyt, mint az egészségügyben. Az "életveszélyes" ötletek kiagyalói közt két RMDSZ-es miniszter s néhány tanácsadó nevét is felsorolhatjuk. Kívülálló számára úgy tűnik, minél inkább reformálják, annál kétségbeejtőbb helyzetbe kerül.
Pártközi megállapodás született arról, hogy a parlamenti választásokat november 28-án tartsák, az időpontot törvényben rögzítik. A helyhatósági választások időpontja június 6-a, a polgármesterek megválasztását nem kötik az eddigi 51 százalékos kötelező részvételi arányhoz, második fordulót azonban tartanak ott, ahol az első helyezett nem kapta meg a voksoláson részt vevők fele plusz egy szavazatát. Újdonságnak számítana, hogy a helyi és megyei tanácsok megválasztásánál bevezetik az 5 százalékos küszöböt.
Összeállt a kormánypárt kampánystábja is, az igen népes, 13 főosztályból álló testület élére, a várakozásokkal ellentétben, nem a 2000-ben parancsnokló Viorel Hrebenciucot, hanem a szürke eminenciás volt KISZ-titkárt, Octav Cosmânca ügyvezető elnököt nevezték ki.
Az elmúlt hét talán legkommentáltabb politikai eseménye volt, hogy Cosmin Gusa, az SZDP egykori főtitkára belépett a Demokrata Pártba. A kormánypárt egykori üdvöskéje nemrég még úgy nyilatkozott, az általa létrehozott Kezdeményezés 2003 emberei soha egyetlen politikai pártnak sem lesznek tagjai, mivel az hitelességük elvesztésével járna. Ezek szerint a hitelesség nem minden, legalábbis Romániában, sőt...
Szomszédaink közül talán Magyarországgal a legjobbak a kapcsolataink – jelentette ki külföldi újságírók előtt Mircea Geoana külügyminiszter. Azok után, hogy sikerült Románia nemzeti ünnepét – Erdély Magyarországtól való elcsatolását – éppen Budapesten, történelmi koccintások közepette megünnepeltetniük a felelős magyar miniszterelnökkel, valamint az RMDSZ vezetőivel, azok után nem csodálkozhatunk a román külügyér kijelentésén. Annál inkább egyebeken.
Sz. L.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából Orbán Viktor a Fidesz kulturális tagozatának gálaestjén a magyar megmaradás és a magyar kultúra kapcsolatrendszeréről beszélt, felvetve a nemzetépítő állam gondolatát is: "Képesek vagyunk-e egy lassacskán határok nélküli világban olyan magyar közéletet, olyan magyar államigazgatást teremteni, amely kizárólag a magyar nemzet közösségének szolgálatát tartja szem előtt, amely intakt, legyen szó bíróságról, rendőrségről, államigazgatásról vagy önkormányzatokról?" Kétségkívül ez, vagyis a magyar elkötelezettségű magyar állam megteremtése a megmaradás kulcsproblémája. Orbán arra is rámutatott, hogy "mi olyan nép vagyunk, amelyet elsősorban nem vérségi kötelékek fűznek össze", majd ennek fényében érdemi cáfolatát adta a kultúra- és értéksemleges állam teóriájának: "Bennünket sokkal inkább a kultúra és a magyar nyelv tesz közösséggé és nemzetté, ezért ha ez elvész, mint a rosszul összeabroncsozott hordó dongái, mi is szétdőlhetünk. Nos, talán ez az oka, hogy a magyar nyelv ügye, a magyar kultúra ügye Magyarországon a legfontosabb kormányzati ügyek közé tartozik."
A szocialisták képviselőcsoportja tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Orbán a szókimondásáról ismert Bayer Zsolttal, valamint Döbrentei Kornéllal ünnepelt e jeles napon. Bayernek keresetlen szófordulatait rótták fel, Döbrenteinek viszont azt, hogy beszédet mondott a Tilos előtti tüntetésen. Érdekes, hogy Szanyi Tibor szocialista képviselő interneten közzétett gyalázkodásai nem akadályozták meg a szocialistákat abban, hogy az ellenfeleit útszéli hangnemben szidalmazó politikusból államtitkárt csináljanak.
A Tilosra visszatérve: attól hangos több mint egy hete a magyar balliberális média, hogy midőn a Tilos Rádió műsorvezetőjének a keresztények kiirtására vonatkozó kijelentése miatt a rádió székháza előtti tiltakozáson összegyűlt több ezer ember, akkor a tüntetés végének hivatalos bejelentése után egy szűk csoport elégetett egy izraeli zászlót. (Egyébként a zászlót egy jobboldali körökben ismeretlen fiatalember hozta el és adta oda a Tilos-pólót égetőknek, majd eltűnt a tömegben.) Ez kiváló alkalomnak bizonyult arra, hogy a sajtó ne a lényegről beszéljen, arról, hogy a Tilos Rádió szisztematikusan provokálja a keresztény magyar többséget, hanem ismét elő lehessen venni a jobboldali szélsőségesség mumusát s kísérletet lehessen tenni a jóérzésű emberek bal-lib alapon való egybekovácsolására.
A magyar kormány csak az RMDSZ-t hívja meg a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) februári ülésére, ami sajátos, voluntarista hozzáállás a budapesti külügy részéről, mely ellentétben áll a MÁÉRT szellemiségével és kimeríti az erdélyi belügyekbe való beavatkozást. A MÁÉRT a Kárpát-medencei magyarság politikai akaratát kifejező szerv, melyben minden társadalmi támogatottsággal rendelkező magyar szervezetnek helye van. Az EMNT kirekesztéséről még lehet formális alapon vitatkozni, kifogásolva a jogi személyiség hiányát, de az MPSZ kizárása ellentétben van a MÁÉRT alapdokumentumaival és egész eddigi gyakorlatával. A MÁÉRT-ben ugyanis mindeddig a parlamenti, illetve az önkormányzati képviseletben való jelenlét döntötte el egy párt vagy szövetség részvételét.
Pápaffy Endre
Semmi különös mondanivalóm nincs, nem is ildomos mondani dolgokat, mert mások megteszik ezt helyettünk, fent és lent. Amit fent mondanak, bár sokszor sértőnek tűnik, de mégis a diplomácia jellemzi vagy kellene jellemezze. Más a helyzet azzal, ami lentről jön, azzal, amit az istenadta nép mond, mert abban van az igazság a maga meztelen valójában. Minap, mint minden egyes napon, találkoztam a néppel, mármint annak a villamosba szoruló hányadával. Gondosan megkerestem a bérletemet az esetleges ellenőrzésre gondolva, hogy készséges legyek és ne hátráltassam a jegyellenőrök munkáját. Nem jött a "kalauz", bár érdekes pillanat lett volna. Az egyik megállóban hatalmas sötét tömeg állt, azok az emberek, akik sosem lyukasztanak jegyet, akik díszes népviseletükben járnak napjainkban is, a zárt helyek levegőjére pedig olyan hatással vannak, mely felér egy orr elleni merénylettel, ráadásul nekem orrból nagy adatott. Két pillanat alatt tele lett a villamos emberrel és "illattal", a hódító sereg másik fele meg várt a következő járatra. A táskák a mellkasra kerültek, a kezek a zsebbe vagy az orr elé. A mindennapi utazóközönség halkan és viccesen megjegyezte, hogy vajon a mintegy negyvenfős társaságnak ugyan hány villamosjegye van, érvényesítve erre a villamosra, és volt egy halk cigányozás, mivel így hívják ezt a népcsoportot. Ekkor jött az, amire álmomban sem gondoltam volna, még jó, hogy olyankor "csak álmodom". Bár hallottam arról, hogy a filozófia berkein belül foglalkoznak a kisebbségi egzisztencia kérdéseivel. Azzal, hogy a kisebbségi lét sosem lehet teljes, mindig keresi gyökerét, és mindennapjait megkeseríti a mindennapi önigazolás terhe. Nemcsak a lét általános problémái vannak jelen számára, az, hogy ki vagyok, mi vagyok, hanem az is, hogy megértsem magamat kisebbségiként, be tudjak illeszkedni egy mindig idegen helybe. Kisebbségi létem és egyáltalán a létem szűnt meg a következőket hallván egy bőszoknyás asszonyságtól a társaságból: "Ce aveti cu tiganii, mai rai decât ungurii nu sunt, noi si românii suntem de o sânge". (Mi bajotok a cigányokkal, nem rosszabbak a magyaroknál, mi és a románok egy vérből valók vagyunk.) Azt hittem, vicc, de mikor hallom, hogy az új téma és új ellenség a bozgor, lefagyott az arcomról a mosoly – már mondtam, hideg volt. Már nem volt téma, hogy milyen a város levegőszennyezettsége stb., csak az, hogy a bozgorországban miért nincs román párt, mert itt van magyar. Nem is folytatom, mert megvádolnak, hogy antiszemita vagyok, ami nem is tudom, hogy mi, meg fajgyűlölő, meg kirekesztő, mert a szavakkal vigyázni kell. Nem mondhatok el mindent, ami nyomja a lelkemet vagy bánt. Most is csak annyit akartam mondani, hogy egy hideg napon, a zsúfolt villamosban a tömeg közepén nyomta a lelkemet a bérletem.
Radui Elemér Szabolcs
Rodica Stanoiu igazságügyi és Ioan Rus közigazgatási miniszterek lemondását vagy lemondatását kéri a Romániai Helsinki Bizottság emberjogi egyesület (APADOR-CH). A szervezet szerint a két miniszter kifogásolhatóan viselkedett, mert törvénysértő módon kérés ellenére sem tájékoztatta az állampolgárokat arról, miként használták fel az igazságügyi minisztérium pénzalapjait. A közérdekű információknak számító adatokat kérők nevét a minisztérium a rendőrségnek adta át, kérve személyazonosságuk és lakhelyük lenyomozását. A szervezet a rendőrség tevékenységét is sérelmezi az ügyben. Az emberjogi szervezetet Emil Constantinescu figyelmeztette arra, hogy a Népi Akció nevű szervezetének 200 tagját hallgatta ki a rendőrség, miután a 2001/544-es törvény értelmében az Igazságügyi Palota felújítási munkálatainak áráról érdeklődtek. A volt államfő Iliescu elnök tudomására hozta az esetet.
Az erdélyi honvédek tiszteletére létrehozott második világháborús tárgyi kiállítás ezen a héten is megtekinthető délelőttönként 9 és 13 óra között vagy megegyezés alapján más időpontban az Unitárius Egyház tanácstermében. Ez idő alatt Berekméri Róbert történész, a kiállítás anyagának egyik gyűjtője az érdeklődők rendelkezésére áll. A történelem szakos tanárok a helyszínen érdekes, gyakorlati jellegű történelemórát tarthatnak diákjaiknak.
Józsa Erikának a legendás Metropol együttesről szóló könyve a sepsiszentgyörgyi Médium Kiadónál látott napvilágot a tavaly. A Metropol-sztori – Egy tegnapi rockbanda a Holnap városából című kötetben mindazok megszólalnak vagy "megfordulnak", akiknek valaha valamilyen közük volt az 1968-ban Nagyváradról indult és 1987-ig egy egész "áldozati generáció", a romániai kommunista lágerben vergődő magyar beatnemzedék zenei zászlóshajójának számító együtteshez. Amely, ma már tudjuk, messze több volt a kelet-európai szórakoztatóipar egyik szereplőjénél, a Metropol ugyanis jelenség volt, kortünet, jelkép, mérce, dráma, faltörő kos, híd és még sok minden más, ráadásul nem is csak volt, hanem van is, hiszen nemrég éppen Udvarhelyen jött össze egy nosztalgiakoncert erejéig néhány alapító tag. A számos archív fotót tartalmazó kötet borítója egy CD-t is rejt, az együttes sikeres dalainak hetvenperces válogatását! Az érdeklődők most 350 ezer lejes áron rendelhetik meg nálunk a rendkívül olvasmányos könyvet és a hanghordozót, ha a lapban mellékelt szelvényt kitöltik és beküldik. (Külföldön élők e-mailen vagy telefonon is megérdeklődhetik, miként juthatnak hozzá.) A küldeményt postán kapják meg, az árát az átvételkor kell kiegyenlíteni.
| önrajzolta szeplők |
Megütközve figyeli a közvélemény azt a háborút, amely az Illyés Közalapítvány mostani kuratóriuma és a Székelyudvarhely Alapítvány között robbant ki. A Markó-féle RMDSZ-vezetőséghez lélekben közel álló erdélyi magyarok felhördültek: hogyan lehetett ilyen szemérmetlenül ilyen sok forintot ellopni a szegény magyar adófizetők közpénzéből, míg a székelyudvarhelyi polgármester, Szász Jenő szavahihetőségét, az előző kormányzat idején tevékenykedő Illyés-kuratórium döntését meg nem kérdőjelező szintén erdélyi magyarok pedig azon zsörtölődnek, hogy a visszakövetelt forintmilliókat vajon milyen Mudura-féle vállalkozásnak akarják átutalni. (Lásd az érmindszenti Ady-zarándokhely esetét a Medgyessy-kormánnyal.)
Tegyük fel, hogy egy kívülálló ebben a kérdésben teljesen érzelemmentesen, kizárólag a tények ismeretében szeretne valamelyik oldal mellett állást foglalni. A közembert erről gyorsan lebeszélnénk, mert emberfeletti könyvelői képességekkel megáldott szakértő sem áshatja bele magát eléggé mélyen az alapítványi pénzosztogatások és -fosztogatások dzsungelébe. Temérdek pályázat (magyarul kérvény), bonyolult feltételrendszer, szekértáborok, ismeretségi és érdekköröcskék összekuszált hálózata sokszor tudatosan teszi lehetetlenné a tisztánlátást. Az érvek és ellenérvek összecsapásából pedig csak annyi látható, hogy egyik fél mindenáron el akarja áztatni a másikat, míg a másik fél természetesen mindenáron menekülni szeretne a szorongatásból.
Akinek van némi érzéke a politikai hamishangokhoz, annak a fülét megüti az ilyen megoldássugallat, hogy a Székelyudvarhely Alapítvány adja el a vitatott ingatlant és abból fizesse vissza a (már elszámolt) támogatást. Az Illyés Közalapítvány mostani kuratóriuma amikor ezt a javaslatot megfogalmazta, bizonyára nem tette fel a kérdést, hogy vajon milyen fizetőképes ingatlankeresletre lehet számítani. Vagy céltudatosan akar újabb csereháti árvaházat létesíttetni, ezúttal Erdély legmagyarabb városának központjában?
De van ennél sokkal egyszerűbb eszköz is annak eldöntésére, hogy melyik oldalon áll az igazság. Emlékezzünk az utóbbi tizennégy esztendő egyik legocsmányabb politikai-pénzügyi botránysorozatára, Szőcs Géza sorozatos besározására. Az egykori RMDSZ-főtitkár ugye akkorákat lopott egyesek szerint, hogy az összeget ki sem lehetett mondani, de a bizonyítékok megvannak, és alkalomadtán… Az alkalomadta sohasem jött el. Szőcs Géza nem került börtönbe, egyrészt azért, mert még nem épült fel az erdélyi magyar nemzeti közösség első autonóm intézménye, az RMDSZ-börtön, másrészt azért, mert azok a bizonyítékok nem léteztek.
Egyszer félhangosan megjegyeztem az RMDSZ szolgálatos feljelentésügyi könyvelőjének, hogy percnyi pontossággal meg tudom mondani, mikor fejeződik be az Ügyvezető Elnökség keretében megalakult Szőcs-kivizsgáló bizottság tevékenysége, természetesen eredményhirdetés nélkül. Az illetékes felháborodott, hogy ugyan már miért jósolok eredménytelenséget, de azért kíváncsi volt a dátumra. Megmondtam: a választási jelöltlista lezárásának pillanatában. A feljelentésügyi Keller-klón ettől még inkább felháborodott, de az akkori választások óta kerüli a találkozást, pedig nem várnám el, hogy igazolja telitalálatomat. Axiómát nem kell bizonyítani. A Szőcs Gézát bemocskoló botrányok csak ahhoz kellettek, hogy őt távol tartsák a választási kampánytól. Igaz, hogy a sárdobálás közben bőven fröccsent a mocsokból a kezdeményezőkre is, mert milyen a szavazó: azt mondta, hogy ha Szőcs Géza sokat lopott és nem gazdagodott meg, akkor mennyit lophattak azok, akik meggazdagodtak. Az ilyen önrajzolta szeplők miatt is évről évre apadt az RMDSZ szavazótábora, míg elérte a mai mélypontot. De sajnos aki kampányokban gondolkozik, az nem gondol a jövőjére. Az általa képviselt nemzetiségére sem.
No de térjünk vissza a Székelyudvarhely Alapítvány ügyére. Meddig lesz napirenden, meddig fogják zaklatni Szász Jenőt? Mindaddig, amíg a szomszédos és baráti szocialista állam szükségét érzi annak, hogy minden eszközzel az RMDSZ-t támogassa választási kampányában. Ha a szorongatással Szász Jenőt nem tudják meghátráltatni, akkor a helyhatósági választásokig fokozódó ütemben fogják rágalmazni, hogy minél több szavazót szédítsenek el mellőle. Aztán az eredménytől függetlenül hirtelen elnémul a zümmögő kórus. Más problémák kerülnek előtérbe, más témát dob a politika a közvélemény elé, hogy legyen amin rágódjon.
Ha maradt hozzá kedve.
Nits Árpád
A megalkuvás hirtelen meggazdagodott bajnokai elásták ifjúkori álmaikat, mint jóllakott kóbor kutya a velős csontot. Serdülőkoruk gyötrődő éveiben még lánglelkű lázadók voltak és őszintén meg akarták változtatni azt a hazug világot, amelybe akaratuk ellenére beleszülettek. Volt bennük tűz, mertek a csillagokba nézni és nyíltan vállalták féltve őrzött magyarságunkat. Kissé kuruckodva, de elég józanul megfogalmazták konok elképzeléseiket: elrabolt szülőföldünkről, eltitkolt történelmünkről, elorzott javainkról s szemtelenül ránk telepedő, surmó megszállóinkról. Aztán lassan, észrevétlen kezdték félredobni gerinces kiállásukat, tiszta nemzeti érzelmeiket.
Mert a meghátrálás elzsírosodott bajnokai elásták ifjúkori álmaikat, mint böffenő kóbor kutya a véres csontot. S miközben kapzsin gazdagodtak, folyton azon törték a fejüket, hogy minél hihetőbb ideológiákat gyártsanak gyáván feladott vágyaik, szépséges fiatalkori eszméik holt helyén. Gyakran kezdték hangoztatni, hogy ittlétünk jelképei, a nemzeti lobogó, a tiszta magyar beszéd, a területi önrendelkezés nem is annyira fontos, vagy legalábbis nem jött még el ezen "magyarkodásoknak" az ideje. Azt mondták, előbb gazdaságilag kell megerősödni. S miközben ez szégyentelenül sikerült is nekik, volt bajtársaik ezrei váltak földönfutó koldusokká. Egyre ügyesebben hajlongtak, alkudoztak, egyezkedtek, s tetemes vagyonuk megvédése érdekében mind nagyobb aljasságokra lettek képesek.
Mert a megalkuvás gerinctelen bajnokai elásták ifjúkori álmaikat, mint zsíros szájú kóbor kutya a csupasz csontot. Anyanyelvi szinten megtanulták az elnyomók karattyolását, egykettőre megtalálták a vagyonszerzés balkáni kiskapuit, s házifeladat-ízű beszédeikben és írásaikban mind gyakrabban dicsérték a klikk egységét és a "kivívott" egypártrendszert. Szuszogva, jóllakott vigyorral belesimultak a tájba, mint egy adományba kapott bőrfotelbe. S mialatt rámenősen gyarapodtak és álmaik felejtődtek, egyre ökölrázóbban kezdték védeni saját érdekeiket, megszerzett javaikat, megkaparintott funkcióikat, bebetonozott pozícióikat s ránk zúduló idegen ajkú cinkostársaikat. De egyikük se lett a jelenkor Széchenyije, hogy bár egyetlen apró, de fontos magyar intézményt alapítson tájainkon.
Mert a meghátrálás dúsgazdag bajnokai elásták ifjúkori álmaikat, mint veszett kutya a velős csontot. Összeharácsolt földi javaik megvédése érdekében aztán odáig mentek, hogy másként gondolkodó volt bajtársaikat is beásták, beverték, beütötték a földbe. S miközben görcsösen arra koncentráltak, hogy mind több koncot rejtsenek el a maguk számára, szem elől tévesztettek egy lényeges dolgot. A föld, az édes anyaföld lassan az idegeneké lett.
Végül ők maguk is bekerültek a rög alá. Hájas testüket kiéhezett, "csattogó fogú" nyüvek kezdték zabálni. S közben természetesen a megszállók, a betolakodók, az elnyomók nyelvén beszélgettek. A férgek.
Csíki Sándor
Korombéli magyarok, kik azt a majdnem fél évszázadot velem élték le, emlékeznek a lapokban annyiszor olvasott izgatás szóra. Sok ítélet született ennek nyomán. Voltak, akik nem élték túl. Arra is emlékezünk az utóbbi majdnem másfél évtizedből, hogy például az élettér szó használata mekkora viharokat kavart.
Számtalanszor tiltakoztam, hogy egy szó nem sározható be, hiszen így lassan elfogyna a nyelvünk, vagy elmondhatnák, hogy mindnyájunk szájából sár fröcsög. Most arra figyelmeztetnék, hogy az izgatás szó is nehéz terhekkel terhelt. Persze jó lenne, ha csak efféle elméleti és hangulati kérdéseket feszegető vitáink lennének.
Az "izgatás" definíció azonban most egy többéves előéletű törvényben bukkan fel Magyarországon, egy olyanban, melyet ha a jobboldal állja a választások után tett ígéretét és valóban teljes létszámban ott ül a parlamentben a fontos pillanatokban, hogy megnehezítse a balnak nevezett héják és hiénák (az alkotmánybíróságon múlik, hogy ezt a jövőben leírhatjuk-e) tobzódását, szóval akkor ez a törvény most nem létezne. Az alkotmánybíróság is foglalkozhatna más, fontosabb kérdésekkel.
Amikor a gyűlölettől fűtött rágalombeszéd nagymesterei kierőszakolnak egy ilyen törvényt, akkor az is nyilvánvaló – minthogy nem gyengeelméjűek –, hogy előre is biztosak a kettős mérce alkalmazásában a törvénnyel kapcsolatosan. Ellenkező esetben önmagukat némítanák el. Nem véletlen, hogy az SZDSZ egyes óvatosabb duhajai nem szavazták meg a kétes jövőjű törvényt.
De ha ezt a szót az értelmező szótárban keressük, akkor ott az izgatás szócikk után ez olvasható: 1. Az a cselekvés, hogy valakit, valamit izgatnak 2. Az államrend, a törvény elleni engedetlenségre v. mások elleni gyűlöletre való buzdítás mint bűntett.
A gondolatait közreadni kénytelen vagy azt óhajtó ember ezek után állandó öncenzúrához kell folyamodjon. Vagy nem írja le csak egyes gondolatait, vagy kimagyarázható parabolákba öltözteti azokat, mint alig több mint egy évtizeddel ezelőtt. Egy része ezen gondolkodóknak eleve elhallgat, ami már nyereség a hatalom számára. A maradék aztán herélt gondolatokat közöl. Mások, a vérmérsékletük szerint is lázadók, majd provokálják a hatalmat, hogy ország-világ lássa, itt nincs szólásszabadság.
Apropó! Szólásszabadság és gyűlöletbeszéd-törvény? Miként fér össze a kettő? Ezt magyarázza meg nekem Európa.
Vagy – jut eszembe – minden írás előtt nyilatkozatot teszünk, hogy a szövegben fellelhető bírálat, netán jelző csak véletlen, a valósághoz semmi köze, azt senki ellen nem szántuk izgató szándékkal leírni? Aztán meg mit fognak csinálni a bíróságok? Majd külön gyűlöletbíróságokat állítunk fel? Forrást hozzá újabb elvonásokkal biztosítunk. De az is lehet, hogy amnesztiát kap az összes köztörvényes, hiszen ők csak megélhetésiek, a bíróság foglalkozzon a gyűlölködőkkel.
A miniszterelnököt aposztrofáló újságíró névvel, címmel szerepel majd a gyűlölettörvényre szakosodott lapokban, a rabló meg csak kezdőbetűivel?
Csak azt nem tudom, hogy miként fog a média híreket közölni? Az utóbbi időben ugyanis megszoktuk, hogy a kormány tetteinek puszta és száraz felsorolása a legerőteljesebb izgatás.
Szerintem meg kell szüntetni a médiát. Vissza a füstjelekhez.
Csak nehogy azzal is baj legyen, lehetnek egyesek, akik a hatalom ellen füstölögnek majd.
Szász István Tas
Amikor az elmúlt hetek egyikén a nagyvárosok munkásnegyedeiben és a kis falvak földművesei között jártam, néhány olyan tényre figyelhettem fel, amelyről a magyarság vezérei, legyenek azok szövetségbeliek vagy polgáriak, nemigen beszélnek. "Az erdélyi magyarság nemcsak ügyvédekből, költőkből, állatorvosokból, kisiparosokból és pénzemberekből áll, hanem főleg munkásokból meg parasztokból. őket sem a mérsékeltek, sem a radikálisok meg nem kérdik, hogy mi a gondjuk-bajuk, de ezek is, azok is a nevükben beszélnek, szónokolnak és pénzeket kérnek" – mondotta Brassóban az egyik traktorgyári munkás. Majd hozzátette: azt, hogy hány házat, telket adtak vagy nem adtak vissza a valahai tulajdonosoknak, pontosan tudják, jegyzik mindkét oldalon. De hogy hány magyar van munka nélkül, mennyien vették a vándorbotot és mentek világgá megélhetést keresni, arról egyetlen adatot nem találsz. Csak sejtheted az év végi ünnepekkor látható népvándorlásnak is beillő tömeges előbb haza-, majd újra külföldre való utazásokból, a falvakon a bedeszkázott házak özönéből.
Állíthatom, immár tizennégy esztendei parlamenti tudósítói munkával a hátam mögött, hogy ha nagy néha e téma szóba is került, honatyáink igyekeztek mihamarabb a beszélgetés fonalát másra terelni. Nagyrészt mert a gazdasági és szociális gondok megoldása igencsak kemény munkába kerülne, másrészt mert az ezzel való foglalkozás nem hoz olyan látványos eredményt, amellyel majd dicsekedni lehet. Ugyanakkor a közemberért való küzdelem nehezen egyeztethető össze az egyéni érdekek érvényesítésével. De mivel a magyar választók többsége munkás és paraszt, négyévenként politikusaink is mondanak a szegénység és a nyomor felszámolásáról néhány poros, maguksemhitte mondatot, aztán minden marad a régiben: vagyis a munkások az utcán, a földművesek a pénz nélkül megműveletlen parcellák mellett. Ma már tudott, hogy a birtokok – a tömegében aligföldek – olyatén visszajuttatása a volt tulajdonosaikhoz, amiként Romániában, Erdélyben történt, a nyomort hozta el a falvainkra. Pedig csak át kellett volna nézni a határon túlra azért, hogy észlelhessük: a valahai igazságtalan eltulajdonítások kárpótlására lett volna más módozat is, olyan, amely nem teszi szinte a nullával egyenlővé az ország mezőgazdaságát. Ma, látván, hogy ezeket a földterületeket miként vásárolják fel a román befektetők – mint amiképpen a visszaadott házak többségének is ma már román tulajdonosa van –, szinte nevetséges a magyarázat, hogy azért harcolt a szövetség a földek maradéktalan visszaadása mellett, mert így ezek magyar kézben maradnak. Nem maradtak. A magyarok lassan elmennek, elmentek, és annak adják, adták el a földet, aki ezért a legtöbb pénzt pengeti, pengette le, nem nézik, nézték a nemzetiségét. Persze erről sincs felmérés a magyar hétvezérek kezében. Elég csak egy olyan településre utazni, mint a Székelyföldön fekvő Marosfő, ha éppen látni akarják, hogy mi e téren a helyzet.
És ne gondolja senki, hogy mondjuk a székely autonómia bevezetésével valami is változna. Egyébként, végigtanulmányozva a székelyföldi autonómia megvalósításának tervezeteit, hatalmas kérdőjelekkel marad az erdélyi magyar ember. Még egy összerdélyi autonómiát, olyan svájci féle önrendelkezést, ahol mindahány itt élő nemzet megtalálja a számítását, még el lehetne gondolni, de egy olyan vidék autonómiáját, amely jelenleg is a más országrészeken megtermelt értékek ide való leosztását fogyasztja, ebből él, aligha. Az autonómiához – s ezt a világon Katalóniától Dél-Tirolig példák sokasága bizonyítja – mindenekelőtt erős gazdasági háttér, magyarán pénz szükséges. És a székely autonómiatervekben éppen erről esik a legkevesebb szó. Az szép, amit Sylvester Lajos a Duna TV egyik adásában mondott, hogy ti. az érték a székely táj, a székely ég, a székely ember, a székely népszokás. Ez érték lehet, de egyelőre a székelyföldi megyék létéhez szükséges összeg majdnem felét más vidéken termelik. És egyelőre a kezdeményezők sem szólnak arról, hogy miként lehet majd a Székelyföldnek gazdaságilag a saját lábán megállnia. És arról sem igen hallhatunk, hogy mi lesz Erdély többi tájának magyarságával. ők beolvadhatnak, mehetnek? őket leírták?
Érdekes, hogy az erdélyi magyar politikus – tartozzék bármely táborhoz – mennyire nem a közemberek bajaira, gondjaira figyel. Immár nem egy közvélemény-kutatás (is) arról vall, hogy az erdélyi magyar közember a politikusoktól jelenleg elsődlegesen olyan pórias dolgok elintézését várja el, mint a pénz romlásának megállítása, a munkanélküliség csökkentése, a szegények helyzetének javítása, az alacsony jövedelmek növelése és az egészségügyi szolgáltatások jobbítása – és csak másodsorban a magyar kisebbségi autonómia megteremtését, az anyanyelv használatát az igazságszolgáltatásban vagy az egyházi javak maradéktalan visszaadását. Tessék csak a közmagyarokkal elbeszélgetni! Vezetőink oda tudnak-e hajolni a fülükkel az átlagemberekhez? Aki tőlük az idén – mármint azoktól, akik még az országban maradtak – voksot akar, azt a fenti kívánalmak nagyon kell érdekeljék. Ha nem így lesz, akkor a százezrek el sem mennek szavazni. De azok sem hagyhatják mindezt figyelmen kívül, akik a távlatokat fürkészve szeretnék az erdélyi magyarságot kivezetni a jelenlegi helyzetből. Mert ezt a közmagyarok nélkül megtenni lehetetlen.
Román Győző
| magyarság |
Közel százan vettek részt a Magyar Polgári Szövetség alakuló ülésén, amelyet az elmúlt hét szerdáján tartottak a szovátai polgármesteri hivatal tanácstermében. Márton Zoltán az MPSZ tervezett szerkezeti felépítését ismertette, majd kitért arra, hogy a magát jobboldaliként meghatározó szervezet a megmérettetés céljából indulni szándékszik a közelgő helyhatósági választásokon. Engi Albert azt hangsúlyozta, az MPSZ az RMDSZ-nél határozottabb, karakteresebb nemzetpolitikát próbál majd folytatni, hozzájárulva ezáltal egy élhetőbb jövő megteremtéséhez. Tőkés András a Maros megyei és marosvásárhelyi polgári mozgalom történetét ismertette, melynek létrehozását az RMDSZ által követett diktatórikus, a felső vezetőség nézeteivel ellenkező nézetek, vélemények erőszakos elnémítása tette szükségessé. A fordulópontot a szatmárnémeti kongresszus jelentette, ott vált nyilvánvalóvá, hogy az RMDSZ egy olyan útra lépett, amelyet a tagság, az erdélyi magyarság jelentős hányada nem akar, nem tud követni. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, amelynek szerves része a Székely Nemzeti Tanács, ellentétben az RMDSZ-szel (lásd a tisztújítást, amelyen csak a tagok vehettek részt), a teljes magyarság közképviselete kíván lenni. Az MPSZ színre lépésével megszüntethető a magyar egypártrendszer, megteremthető az erdélyi magyar politikai élet pluralizmusa. A polgári oldal azt igyekszik elérni, hogy az RMDSZ-politizálásból kiábrándultak ne a választásokról való távolmaradásukkal, hanem az általuk felkínált alternatívára voksolva fejezzék ki elégedetlenségüket. Tőkés hangsúlyozta: a helyhatósági választásokon elért eredményekre támaszkodva a polgári oldal megfelelő alkupozícióba juthat a parlamenti választások jelöltlistáinak összeállításakor. Az elhangzott hozzászólások, kérdések az erdélyi magyar politikai osztályból való mélységes kiábrándulásáról tanúskodtak, de arról is, hogy sokakban megvan a változtatás szándéka is. Az alakuló ülés a héttagú elnökség és az elnök megválasztásával zárult. Az egyedüli jelölt Engi Albert egyetlen ellenszavazattal lett az MPSZ szovátai elnöke, az elnökségbe pedig zömmel a fiatalabb korosztályból kerültek, ami egy frissebb, élénkebb, lendületesebb politizálás lehetőségét vetíti előre.
Sz. L.
KEZDEMÉNYEZÉS AZ ERDÉLYI MAGYAR POLGÁRI ÖSSZEFOGÁSÉRT * Az erdélyi magyar polgári erők összefogása döntő módon hozzájárulhat az erdélyi magyarság demokratikus közéletének kialakításához. A 2003 októberi, aradi közös fellépés folytatásaként, ahol nagybányai, máramarosi, szatmári, nagykárolyi, bihari, szilágysági és aradi, valamint székelyföldi magyar polgári szerveződések nyilatkozatban fogalmazták meg a közös cselekvés értékeit, javasoljuk ezen együttműködés intézményesítését. Kezdeményezzük tehát a Magyar Polgári Összefogás intézményi kereteinek megvalósítását. Meggyőződésünk, hogy a regionális szinten működő polgári szerveződések szervezeti egységének megteremtése biztosíthatja a választás szabadságát, az autonómiaprogram sikeres megjelenítését és a magyar érdekképviselet megerősödését. * Magyar Polgári Egyesület – Pécsi Ferenc, Szatmárnémeti; Magyar Polgári Egyesület – Sárközi Zoltán, Nagyvárad; Nagybánya vidéki magyar polgári szervezetek – Dénes András, Nagybánya; Hupka Félix, Felsőbánya; Magyar Polgári Egyesület – Kádár Ferenc, Nagykároly; Történelmi Máramaros magyar polgári szervezetei – Lemák Rudolf, Máramarossziget; Aradi Magyar Polgári Mozgalom – Bálint Zoltán, Arad * Nagyvárad, 2004. január 15.
Hosszú huzavona tárgyát képezte a héderfáji református közösség ingatlana, melyről lapunk sorozatosan tudósította olvasóit. Az egyház visszaigényelte a faluközösség által épített hajdani iskola épületét, ám a küküllőszéplaki (ide tartozik Héderfája) helyi tanács többségi döntése nyomán Peti István (RMDSZ-es színekben megválasztott) polgármester időközben – 2001. január 4-én – eladta az épületet egy helybéli nyugdíjas pedagógus házaspárnak, a Héjja családnak egy olyan törvényre hivatkozva, mely nem rendelkezik az intézményi épületekről, csupán a magánszemélyektől elvett ingatlanok visszaszolgáltatásáról. A helyi református lelkész, Nagy Csaba és az egyházi vezetőség megpróbálta a kérdést békés úton rendezni, ám sem a polgármester, sem pedig a tanácstagok nem voltak hajlandóak az adásvételi szerződést felbontani. Emiatt az egyház kénytelen volt bírósághoz fordulni az ingatlan tulajdonjogának tisztázása végett. Az ügy pikantériája, hogy egy korábban Héderfáján elindított, az elidegenítés ellen tiltakozó aláírásgyűjtési akció során a jelenlegi polgármester is kézjegyével látta el a tiltakozó ívet.
A területileg illetékes dicsőszentmártoni bíróságon több hónapon át folyt a per tárgyalása. Kerekes Károly parlamenti képviselő, aki a héderfáji református egyház jogi képviseletét térítésmentesen elvállalta, így nyilatkozik: "Nem lehet egy egyházi tulajdonban volt és államosított ingatlant elidegeníteni egy olyan törvény alapján, mely az államosított magánházakra vonatkozik. Ezt a polgármesternek illett volna tudnia." Nagy Csaba lelkész a per kezdetén úgy nyilatkozott, hogy akár Strassburgig is hajlandóak elmenni a püspökség támogatásával, ha a romániai igazságszolgáltatás nem hoz jogszerű döntést. Erre viszont már nem volt szükség, hiszen Clara Elena Ciapa bírónő érdemben mérlegelte a felek által bemutatott bizonyítékokat, s bár több halasztás után, az adásvételi szerződés feleinek meghallgatását is elrendelve igazságos döntést hozott. A 2003. október 22-ei utolsó tárgyalás végén a következő határozatot hozta: teljességgel semmisnek nyilvánítja a héderfáji polgármesteri hivatal és a Héjja család között megkötött 2001. január 4./9-es számú adásvételi szerződést, a polgármesteri hivatalt 50 ezer, a Héjja családot ugyancsak 50 ezer lejes perköltség megtérítésére kötelezi a felperes református egyház javára. Nagy Csaba lelkész, aki egyébként csak másfél éve szolgál Héderfáján, mégis szívügyének tekintette a hajdani egyházi iskola épületének visszaszerzését a közösség javára. A perköltség összegével kapcsolatban a elmondotta: "Számomra nagy elégtételt jelent, hogy igazunkat bebizonyíthattuk, hogy a bírónő pártatlanul döntött, de legfőképp az, hogy tudomásom szerint ez az első per Romániában, melyet az egyház megnyert az állammal szemben. Nem kívántunk anyagi terheket róni a hivatalra meg a félrevezetett Héjja családra, a perköltség összege csupán jelképes. Azt ugyanis bárki elképzelheti, hogy a pereskedéssel kapcsolatos kiadásaink ennél az összegnél jóval tetemesebbre rúgnak. Még olyan körülmények között is, ha Kerekes képviselő úr ingyen vállalta el a jogi képviseletünket." A lelkész szerint az ismét állami tulajdonba, azaz a helyi polgármesteri hivatal kezelésébe visszautalt ingatlant a héderfáji egyház visszaigényli az államtól, hiszen szükségük van rá. Közösségi, ifjúsági vagy gyülekezeti házat szándékoznak kialakítani benne, ami a helyi református közösség, a falu lakosainak érdekeit fogja szolgálni.
A 2003. október 22-én hozott ítéletet még nem kézbesítették ki a feleknek, de a tudósító rendelkezik az okmány hiteles másolatával.
Bakó Zoltán
Az első világháborút követő impériumváltással megszűnt Héderfáján a magyar nyelvű állami iskola. Ezért volt szükség felekezeti iskola építésére. A közgyűlés 1920-ban határozott erről. Lakatos Áron lelkész és a presbitérium belekezd a határozat megvalósításába. Reiner Gyula helybéli uradalmi intéző 18 ezer, Pekri Géza dicsőszentmártoni földbirtokos négyezer, Horváth Artur küküllőszéplaki birtokos ezer, a helybeli dalárda kétezer, Lakatos Áron 3300 lejt ad az építésre, s a helybeli lakosok is anyagi helyzetüktől függően pénzzel és munkával is segítették a munkálatokat, melyek végső költségei 25.900 lejre rúgtak. Az új iskola felavatására 1924. tavaszán került sor. Ezt az épületet próbálta a küküllőszéplaki (héderfáji illetőségű) polgármester elvenni attól a közösségtől, amely építette.
A január 10-ei helyi Elnökök Konzultatív Tanácsára az Arad-kerületeiket mellőzve csak a vidéki RMDSZ-elnököket hívta meg a megyei elnök. A találkozón a nem létező határozattervezethez kért módosító javaslatokat Király András megyei elnök. Rá egy hétre a 45 tagú választmányból 32-en jelentek meg, hogy a jelöltállítás módjáról, a kampánystábról és a kampánystratégiáról határozzanak. Király szerint "az SZKT vonatkozó határozatából, helyi szervezetek és egyének javaslataiból, valamint a megyei Operatív Tanács elképzeléseiből összeállt", helyben kiosztott határozattervezet képezte a vita tárgyát. Valójában Nagy István pécskai alpolgármester készített egy határozattervezetet, amit 14-én iktatott a megyei RMDSZ-szervezetnél, aminek az átállítását az OT aznapi ülésén kezdte és 16-án fejezte be. Bognár Levente választmányi elnök, a tényektől nem zavartatva magát, az eredeti határozattervezetet végig módosító javaslatként kezelte. Miközben az RMDSZ főemberei egyre hangosabban szónokolnak az egységes képviseletről, a nyitásról és a befogadó döntések szükségességéről, Aradon a helyi vezetők kizáró és szűk körű döntéshozatalt eredményező álláspontot juttatnak érvényre. Itt a befogadó RMDSZ-en a főszónokok azt értik, hogy a megyei tanácsosi listát ne egy 150-200 tagú megyei küldöttgyűlés, hanem a kétharmadrészt Arad városiakból álló 45 tagú választmány gyűléseken megjelenő 25-30 embere állítsa össze. Arad megyében a magyarság fele falvakon és kisvárosokban él, és 1996-ban, de 2000-ben is a megyei tanácsosi jelöltlistákon felváltva követték egymást az aradiak és a vidékiek. Király és Bognár elérték, hogy idén a 3-4 befutó helyre a vidéki jelöltek esélytelenül indulhatnak.
A minap ismeretlen elkövetők behatoltak a zombori (Szerbia) református templomkertbe és elvetemült vandalizmussal jelentős károkat okoztak az épületen és környékén. A vélhetően fiatal károkozók az egy hónappal ezelőtt kaviccsal betört, magasan fekvő udvari kisablakon kíséreltek meg bemászni a templomba, ám miután ez nem sikerült nekik, az ablakon át benyúlva elkapták az ajtónyitáskor használt vasszerszámot, amit a belső bejárati ajtónak hajítottak, betörve így annak nagyméretű üvegeit. E garázdasággal sem érték be, hanem az udvart körbejárva megkeresték a vízelosztót, a pincéből felhozták a kertöntözésre használt csövet, megengedték a télire elzárt csapot és a csövet a pincébe irányították, majd távoztak.
Mire Békássy Andor lelkipásztor a helyszínre ért, a pincében már ember-magasan állt a víz, úsztak az ott tartott tárgyak és az udvart is elöntötte a feltörő áradat. A rendőrség a bejelentést követően azonnal a helyszínre érkezett, s a lelkész elmondása szerint a három rendőr nagyon készségesen végezte munkáját, majd másnap reggel, a nappali fény mellett folytatták a nyomkeresést. A mintegy 20 köbméternyi vizet kiszivattyúzó tűzoltók is látható igyekezettel iparkodtak segíteni.
Az udvarban nyomok után kutató rendőröket egyszer csak az utcáról behallatszó lárma zavarta meg. Néhány tizenéves fiatal mit sem sejtve, a civilizált emberhez méltatlan hangzavar közepette rugdosta a templomfalat, téglákat bontva ki az utcai kerítésből. Némelyikük megdöbbentő módon nem igazán jött zavarba a rendőrök megjelenésétől sem, akik adataikat felvették, majd mintegy másfél órás kihallgatás után azzal engedték el a randalírozókat, hogy feljelentést tesznek ellenük.
Békássy Andor ismeretlen elkövetők ellen tett följelentést, vallási türelmetlenség vádjával.
Nem ez az első eset, hogy ilyen sérelem éri a zombori református gyülekezetet. A körút oldali kerítés megbontását és a kerítésvas elgörbítését követően tavaly nyáron valaki nagy betűkkel felírta a templomajtóra, hogy "Szerbia pravoszláv ország" (Srbija je pravoslavna zemlja), majd következett az udvari kisablak kaviccsal való betörése és a mostani rombolás, amelynek az üvegezés és a víz kiszivattyúzása után is nyoma maradt, hiszen a falak mintegy másfél méter magasan átáztak.
Nem kétséges, e falak a nyár folyamán majd kiszáradnak, a betört üvegeket is pótolni lehet, ám sokkal nehezebben orvosolhatók a minduntalan felszaggatott hegek a lelki sebeken. Ezek csak akkor gyógyulhatnak be, ha nem lesz ilyen durva folytatás, azonban okunk van félni attól, hogy az igazi békeidőkre még jó ideig várnunk kell.
F. C. Zs.
Az MSZP által delegált kurátor vállalkozásától bérel ingatlant tavasztól az Illyés Közalapítvány (IKA). A költözésről a kurátorok jogszerűtlen módon, e-mailben szavaztak. Miközben a kormány több esetben csökkentette a határon túli magyaroknak szánt támogatásokat, az IKA SZDSZ-es titkárának négymilliós szolgálati autót és háromszor akkora fizetést szavaztak meg, mint elődjének.
A Magyar Nemzet információi szerint a határon túli magyarok támogatására létrehozott, költségvetési pénzből működtetett Illyés Közalapítvány februárban elköltözik a Parlament közeléből egy tizenharmadik kerületi irodaházba. Az ingatlant bérbe adó vállalkozás résztulajdonosa és vezérigazgatója a közalapítvány MSZP-s kurátora. Jászkuti László – aki kérdéseivel a lapot az alapítvány vezetőihez irányította – a cégbíróság adatai szerint a többségi munkavállalói tulajdonban lévő Grafika Kereskedelmi Rt. vezérigazgatója. Az adófizetők pénzéből működő közalapítvány márciustól havonta bruttóban több mint négyszázezer forintot fizet a kurátora által vezetett vállalkozásnak. A döntést (melynél a jobboldali kuratóriumi tagok tartózkodtak) e-mailben szavazták meg, ám a távszavazást nem engedélyezi sem az alapító okirat, sem a közhasznúsági törvény. A január 5-ei rendkívüli kuratóriumi ülésen döntés született arról is, hogy a SZDSZ-es titkár, Laborczi Géza számára négymillió forint értékű autót vásárolnak és évi félmilliós költségtérítést is adnak a havi száznegyvenezer forintos juttatás mellé. Az IKA korábbi titkárának javadalmazása havi ötvenezer forint volt, és nem rendelkezett sem szolgálati autóval, sem másfajta költségtérítéssel – sőt, megbízásának második felében a havi javadalmazását sem vette fel. Az új titkár így az idén több mint tízszeresébe kerül a határon túli magyarokat támogató alapítványnak, mint elődje. A lap információi szerint tavaly év végén egy másik, szintén vadonatúj autót is vásároltak az IKA-nak: a közel hatmillió forintos Opel Vectrát az irodaigazgató használja. A lap úgy tudja, az IKA-ban történtek miatt a névadó Illyés Gyula lánya egy időre felfüggesztette kuratóriumi tagságát. Laborczi Géza kuratóriumi titkár a Magyar Nemzetnek elismerte az irodabérlet tényét, megjegyezve: takarékossági szempontokból és a jelenlegi bérlemény körüli bizonytalan helyzet miatt döntöttek a jó parkolási feltételeket biztosító, metróközeli új iroda mellett, amely a bekért bel- és külvárosi ajánlatok közül a legolcsóbb volt. A szolgálati járművel kapcsolatban elmondta: a titkárnak a döntések előkészítésében és végrehajtásában komoly szerep jut, neki pedig evangélikus lelkészként nincs saját gépkocsija.
(Magyar Nemzet)
| belügyeink |
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csak egyetérthet a Székely Nemzeti Tanács azon igényével, hogy Románia EU-csatlakozásának előzetes feltételeként kezeljék az erdélyi magyarság autonómiájának biztosítását. Ezen követelés egyébként teljes összhangban áll az RMDSZ 1993-ban megfogalmazott és azóta többszörösen megerősített autonómiaprogramjával.
Szintén csak egyetérteni lehet az SZNT elnökének, Csapó I. Józsefnek azon követelményével, melyet a Tanács küldöttségének legutóbbi, budapesti tárgyalásai alkalmával fogalmazott meg, mely szerint: "Az autonómiáért való küzdelmet nem szabad olyan politikai eszközként felhasználni, ami egy közösséget megoszthatna".
Az erdélyi magyarság belső megosztottságának leküzdése végett az EMNT Állandó Bizottsága megkereséssel fordult az RMDSZ országos vezetőségéhez, valamint az erdélyi magyar polgári szerveződésekhez. Előfeltétel nélküli kezdeményezésünket Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke sajnálatos módon meredeken visszautasította. A polgári erők viszont indítványunkat kedvezően fogadták, sőt új elemekkel egészítették ki.
Borbély László RMDSZ-alelnök csalárd módon "erőltetett játéknak" minősítette javaslatunkat, és bármely ésszerű indoklás nélkül kijelentette, hogy: "az EMNT által kidolgozott egyik autonómiatervezet sem jelent járható utat az erdélyi magyarság számára".
Egyik megelőző nyilatkozatában Takács Csaba ügyvezető elnök a román nacionalisták eszköztárából vett rémisztgetés motívumát alkalmazva jelentette ki, hogy: "Csak robbantásokkal lehet egyik napról a másikra autonómiát kivívni!" (kiemelés tőlem – T. L.).
Markó Béla elnök a szerbiai választások rémképével igyekszik sokkolni az erdélyi magyarságot, nem kevesebbet állítva, mint azt, hogy "az ottani magyarság elsősorban azért veszítette el parlamenti képviseletét, mert nem lépett fel egységesen a választásokon".
Az egység demagógiájával szemben a valóság az, hogy a szerbiai választások csúfos elvesztése a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség hatalombarát politikájának a csődjét jelenti. Könnyű belátni, hogy amennyiben megalkuvó protokollum-politikáján nem változtat: a Markó Béla vezette RMDSZ is hasonló sorsra jut.
Az erdélyi magyarság sorsa és jövője iránti aggodalomtól és felelősségtől indíttatva – az EMNT Állandó Bizottsága ezért kezdeményezett párbeszédet az RMDSZ vezetőségével. Megítélésünk szerint a romániai magyarság képviseletét egyoldalúan kisajátító, totalitárius párttá torzult Szövetségünk kudarcpolitikájából egyedül a Kolozsvári Nyilatkozatban (1992) megfogalmazott közösségi önrendelkezés jelenthetne kiutat. A szerbiai vereség intő példája mellett ugyanerre figyelmeztet bennünket a szlovákiai magyarság önrendelkezését kimondó révkomáromi felsereglés 10. évfordulója (1994).
Érthetetlennek és elfogadhatatlannak kell tartanunk, hogy az RMDSZ vezetősége jobban szót ért és inkább hajlandó tárgyalni az utódkommunista román Szociáldemokrata Párttal, mint saját nemzettársaival – az EMNT-vel. Teszi ezt egy olyan időszakban, amikor az erdélyi magyarság 67 százaléka – a saját közvélemény-kutatása értelmében is – azon a véleményen van, hogy az SZDP vezette Románia rossz irányba halad. És teszi ezt egy olyan kisebbségi vert helyzetben, melyben az Európai Unió országjelentése még csak említést sem tesz a lesújtó helyzetben leledző erdélyi magyarságról.
Mélységesen kiábrándító, hogy az RMDSZ neptuni "élcsapata" készséggel együttműködik azzal a Ion Iliescu elnökkel, aki szerint "etnikai enklávéink" "az etnikai tisztogatás gondolata felé mutatnak" (sic!; kiemelés tőlem – T. L.) – miközben az EMNT-vel való párbeszédtől mereven elzárkózik.
Szintén megrendítő az a történelmi párhuzam, hogy a rendszerváltozáskor, a nemzeti kerekasztal keretében az – akkor még egyeduralkodó – MSZMP készségesen tárgyalóasztalhoz ült a magyarországi ellenzékkel – ezzel szemben viszont az RMDSZ az egykori kommunistákat túllicitálva utasítja vissza közeledésünket. Jelen összefüggésben az is érthetetlen, hogy az MSZMP jogutódjának, az MSZP-nek a pártelnöke, Kovács László miért fogja vissza a párbeszédtől az RMDSZ-t.
Mindezeket szem előtt tartva, az EMNT Állandó Bizottsága köszönettel veszi az erdélyi magyar polgári erők párbeszéd iránti hajlandóságát.
A nagyváradi Magyar Polgári Egyesület javaslata értelmében ezúton is szorgalmazzuk egy széles körű dialógus megkezdését az erdélyi magyarság sorsdöntő kérdéseiről. Szintén csak helyeselni tudjuk, hogy erdélyi történelmi egyházaink "közvetítsenek a folyamat mielőbbi beindítása érdekében".
Hasonlóképpen felhívással fordulunk az anyaországi politikai pártokhoz, hogy nemzeti érdekből segítsék elő az erdélyi – belső – párbeszéd kialakulását.
A Magyar Kormányt felkérjük, hogy az RMDSZ-t – idejétmúlt módon – ne tekintse a romániai magyarság "egyedüli legitim képviselőjének", hanem az EMNT képviseletét is hívja meg a Magyar Állandó Értekezlet rövidesen sorra kerülő tanácskozására. Szintén szükségszerű, hogy "a magyar kormányzat világosan és egyértelműen kötelezze el magát az autonómia támogatása mellett".
Az autonómia közvetlen célkitűzése mellett az idén sorra kerülő választások is párbeszédre és összefogásra késztetnek bennünket. Az 1922-es választásokon is volt annyi bölcsesség az akkori elöljárókban, hogy összefogjanak, és a Magyar Néppárt, valamint a Magyar Nemzeti Párt szövetséget alkotva vállalkozzon a megméretkezésre. A Magyar Népi Szövetség ‘40-es évekbeli "győztes" kudarcának nem szabad többé megismétlődnie!
Az RMDSZ tagságát és választóit, a helyi és területi RMDSZ-szervezeteket is testvéri módon felszólítjuk, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel segítsék elő az erdélyi magyar–magyar párbeszéd és összefogás megvalósulását.
Nagyvárad, 2004. január 15.
Tőkés László
püspök, az EMNT elnöke
A Kovács László vezette magyar külügynek váratlanul erős konkurenciája támadt az Amerikának való feltétlen behódolásban. Az óév utolsó napjaiban ugyanis keleti szomszédunk miniszterelnöki szinten tette le a nagyesküt egy chicagói lapnak írt vezércikkben. A Chicago Sun Timesban megjelent írás igen emlékeztet azokra az időkre, amikor még moszkvai lapokban jelentek meg hasonló hűségnyilatkozatok a kelet-európai pártvezetők tollából.
A nagy példányszámú konzervatív napilapban megjelent írás újabban szívesen közöl külföldi kormányoktól Amerika-barát álláspontot. Ezt használta ki a baloldali kormányt vezető Adrian Nastase, aki a sokatmondó Románia az Egyesült Államok büszke partnere az új Európában címet adta írásának.
Azt, hogy miért tette mindezt, csak találgatni lehet. A megoldáshoz legközelebb az üzleti megfontolások állhatnak: "Az amerikai kormány arról értesített minket, új katonai támaszpontoknak keresne helyet, esetleg a németországi amerikai csapatokat is átköltöztetnék. Románia lenne az ideális hely számukra" – áll a cikkben, amelyben kifejti: "NATO-tagként 2004-ben lelkesen készülünk az Egyesült Államokkal együtt első vonalbeli országnak lenni, a többi kelet-európai új tagállammal egyetemben, akikkel nemrég szabadultunk a kommunizmustól." A cél világos: "komoly Amerika-barát erőt kívánunk létrehozni az új Európában".
Románia különben mindent megtesz azért, hogy minél nagyobb szeletet hasítson ki az iraki újjáépítési tortából és az amerikai hadügyi költségvetésből. Az amerikai hadsereg átszervezése ugyanis nyolcvanezer Németországban állomásozó katonát érint, nekik új helyet keres a védelmi minisztérium. Az újjáépítés kapcsán az ország gesztusokat is tesz, kompenzálást remélve: a jövő évi athéni ötkarikás játékokra készülő iraki válogatottat romániai edzőtáborba hívták. Igaz, nem kerülnek túl sokba, mert az atlétákból, súlyemelőkből, kajak-kenusokból és sportlövőkből álló csapat mindössze tizenegy tagú. Cserébe egy szebeni faipari vállalkozás már megnyert egy tendert az Egyesült Államok kormányánál, így ötmillió darab egy- és kétszemélyes iskolapadot szállíthat Bagdadba. Decebal Ilina, a gazdasági és kereskedelmi minisztérium államtitkára arról is beszélt, hogy országa szívesen szállítana fegyvert az új iraki hadseregnek is, de azt nem említette, hogy korábban Szaddám Huszein is megbecsült vevőjüknek számított.
Visszatérve a miniszterelnöki publicisztikára, Adrian Nastase saját, korábbi nyilatkozatainak is ellentmond, amikor felkarolja Donald Rumsfeld védelmi miniszter megosztási kísérletét a vén és az új Európáról. Ugyanakkor közvetítői szerepet is vállal: "Segíteni, közvetíteni szeretnénk bizonyos országok nézeteltérései ügyében, például Amerika és Franciaország között."
Románia mindent bevállal Amerika barátsága érdekében: "készen állunk a kemény döntésekre, mint 1991-ben, amikor Szaddám Kuvaitból történő elkergetésére szavaztunk". A következő mondat olvastán még az egykori Pravda szerkesztői is megnyalták volna mind a tíz ujjukat: "nemzeteink büszkén küzdenek együtt Irakban a szabadságért és a demokráciáért". Az egér és az elefánt barátságára emlékeztető bratyizásra még rátesz egy lapáttal a román kormányfő, amikor leírja: "Ünnepeljük Szaddám elfogását, mert ez nem csupán egy diktátor végét jelenti, nem csupán az amerikai csapatok nagy győzelme. Ez annak a jele: az iraki nép számára megszületett a lehetőség, hogy saját kezébe vegye sorsát, elindulhat a szabadság, demokrácia és a függetlenség útján." Az elképesztő mondatok kommentálásától most eltekintünk.
A román miniszterelnök írása azért is meglepő, mert korábban ő volt az a román politikus, aki nem nézte jó szemmel az államelnök, Ion Iliescu feltétlen Amerika-barátságát. Egy esztendeje még így vélekedett az iraki kérdésről: "attól félek, hogy Szaddám megnyeri a háborút, mielőtt elkezdődne. Az Európa és Amerika, valamint az európai országok közötti széthúzás a diktátorok és a terroristák pozícióját erősíti". Akkor még fontos volt az Európai Unióval kiépítendő jó kapcsolat is, és Románia úgy vélekedett, csakis az ENSZ Biztonsági Tanácsának függvényében döntenek az Irak elleni hadműveletekben való részvételről.
A miniszterelnök pálfordulásának nem volt előzménye otthon elmondott beszédeiben vagy interjúiban. A változás okait firtatva szembetűnő, hogy azután következett be, amikor kiderült: Oroszország már nem szól bele érdemben az iraki kérdés megoldásába, és Bagdadban évekbe telik, míg rendeződhet a helyzet, nem lesz egyik napról a másikra béke. Bányai Péter erdélyi politikai elemző szerint egy korszak lezárult, Romániában már nincs egyetlen politikai erő, sem szándék arra, hogy fékezze az ország amerikai gyarmattá válását.
Nastase motivációi között az elemző szerint az is sokat nyom a latban, hogy a miniszterelnök megijedt. Bush elnök ugyanis aggodalmát fejezte ki, amiért Iliescu nem lehet többé elnök, ezzel azt is jelezve, hogy nem bízik a kormányfőben. Akkoriban Bukarestben elterjedt a hír, hogy Washington esetleg mindenestül ejti Nastasét, és Geoana külügyminiszterből próbál elnököt csinálni. Így születhetett meg az újabb kompromisszum: Nastase feltétel nélkül behódol Amerikának. A Szabad Európa Rádió egyik bukaresti szerkesztője szerint nem csupán a fenyegetés hatott, fizettek is a kormányfőnek. Előlegként megszelídítették a BBC román nyelvű adását, kirúgva a rádió legnépszerűbb, a kormánypárttal igencsak kritikus munkatársát. Romániában a rádiók-tévék többsége ugyanis az SZDP ellenőrzése alatt áll, kivéve a két, külföldről fizetett műhelyt, a brit közszolgálati rádiót és a Szabad Európát. A BBC betörése után Washington adott apró ajándékot Nastasénak: bejelentette, hogy megszünteti a SZER román nyelvű adását. A Bush-adminisztráció gesztusa kikapcsolta a román politikusok korrupciós ügyeinek feltárásában jeleskedő médiumokat, így a kormánypártok sokkal nyugodtabban készülhetnek a jövő évi választásokra. Ezentúl Nastasénak sem kell kellemetlen újságírói kérdésekre válaszolnia – korábban számos esetben veszítette el lélekjelenlétét és kezdte sértegetni a neki kényelmetlen kérdéseket feltevő riportereket. Tavaly Romániában tizenhárom újságírót vertek meg, zömük a kormánypárt ügyeiről készült leleplező riportot írni.
A romániai magyarság számára szomorú üzenet a dolgok ilyetén alakulása. Úgy tűnik, Washington megint megtalálja a magyar kisebbség számára legrosszabb megoldást: az egykor Ceausescut ajnározó amerikai hatalom most újra a gyakorlati politikának rendeli alá elveit és megelégszik a román "laza demokráciával", nem törődve a belső gondokkal, a kisebbségek jogainak és az alapvető emberi jogok biztosításával sem.
Nastase hajbókolása lépéskényszert eredményezhet a magyar külügyben is: könnyen megeshet, hogy a két ország egymásra licitál majd az amerikai érdek minél tökéletesebb kiszolgálásában. Talán már fogalmazzák a levelet a Bem rakparton: a szövegíróknak csak az archívumba kell lemenniük, hogy egy hetvenes évekbeli Pravdából kicseréljenek néhány főnevet.
Lukács Csaba
(Magyar Nemzet)
A nemzetközi erőviszonyok kiegyenlítése érdekében Romániának atombombára van szüksége – vélekedett csütörtökön egy televíziós műsorban Nicolae Iorga nagy-romániás politikus. Az NRP Brassó megyei szenátora szerint a bombát Izraeltől kellene beszereznie az államnak, és Románia politikai jelentőségének növelése érdekében van rá szükség most, "amikor Besszarábia eloroszosítása felgyorsult, a román hadiipar pedig egyszerűen megszűnt létezni".
Corneliu Vadim Tudor, a szélsőségesen nacionalista párt xenofób és antiszemita elnöke végül minden szükséges engedély és beleegyezés mellőzésével avatta föl híveitől közrevéve Jichák Rabin meggyilkolt izraeli kormányfő brassói mellszobrát. Cinikus gesztusával sikerült napokon át magára és a Nagy-Románia Pártra irányítania a média figyelmét.
| magyarok kálváriája |
A ma még élő frontharcosok olykor-olykor találkoznak, emlékeznek és emlékeztetnek, ha van kit. Erdélyben alig akad magyar család, amelynek ne lenne közvetlen kötődése a háborúhoz. Apa, nagyapa, fiú, férj, rokon, barát, gyermekkori játszótárs maradt névtelen katonasírokban vagy egyszerű fakereszt alatt, esetleg került haza hosszú hadifogság után lélekben megtörve, rokkantan, önmagával meghasonulva.
Két évvel ezelőtt fiatal vásárhelyi történészek, Berekméri Róbert és László Márton kutatni kezdték a Don-kanyar marosszéki emlékeit és emlékezőit. Kezdetben csak írásos feljegyzéseket készítettek a doni harctereket, a Galíciát, a Keleti-Kárpátok lejtőit, a tordai csatamezőt megjárt honvédek elbeszéléseiből, aztán, mert az a félezernyi "öreg baka", akiket megtaláltak, készségesnek bizonyult tárgyi emlékeket is rendelkezésükre bocsátani, gyűjteni kezdték azokat. Zsoldkönyvek, szabadságos levelek, dögcédulák, kitüntetések kezdtek gyűlögetni. Előkerült egy-egy féltve őrzött csajka, kanál, később már ágyúgolyó-hülzni, rozsdamarta závárzat, rohamkés, szurony, páncélsisak, s akkor pattant ki az ötlet egy gyűjtemény megteremtésére. Többen voltak, akik szüleik, nagyszüleik megőrzött tárgyait adták kölcsön a kiállítás idejére. Fodor Imre, Marosvásárhely alpolgármestere például édesapja tiszti zubbonyát. Természetes, hogy van, aki nem szívesen válik meg végleg ereklyéjétől, mely néha egyetlen tárgyi bizonyítéka annak, hogy használója, viselője élt. De a gyűjtők váratlanul segítőre is akadtak. Egy kilencedik osztályos fiatal, Benkő József véletlenül rábukkant egy honvédsisakra, miközben az erdőben bóklászott. Utána már nem lehetett leállítani. Szinte megszállottan kutatja a háborús emlékeket, keres, kérdez, gyűjt s hordja a két történésznek a tárgyakat. Kiegészült, gazdagodott a gyűjtemény, amit idén már harmadszorra állítottak ki. Időközben megalakult a Doni Emlékbizottság. S mára már rendszeresen megszervezik az emlékezés napjait, egybegyűjtve az egyre fogyó frontharcosokat. Akik amellett, hogy számukra is öröm a találkozás, szívesen osztják meg emlékeiket azokkal, akiket érdekel a téma.
Múlt évben Marosvásárhelyen és Mezőpanitban, idén január 10-én (az offenzíva megindulásának 61. évfordulója előtt két nappal) a marosvásárhelyi unitárius egyház tanácstermében gyűltek ismét össze emlékezni, emlékeztetni és találkozni a volt frontharcosok, no meg azok a vásárhelyiek, akiket még érdekel viszonylag közelmúltunk vérzivataros történelme. A fiatalabbak számára is élményt jelent egy ilyen rendezvény: olyan dolgokat tudhatnak meg, amiket a történelemkönyvekben nem írt meg senki. A legfelemelőbb viszont látni azt, ahogyan évtizedek óta egymást nem látott emberek újra találkoznak, egymást kiegészítve, egymás szavába vágva mesélik a történéseket. Olykor az is megesik, hogy a meghívottak anélkül, hogy előzőleg tudták volna egymásról, ugyanazon a frontszakaszon harcoltak, s itt jönnek rá, hogy ezelőtt jó hatvan évvel szinte váll váll mellett álltak. Tisztek, tisztesek, egyszerű bakák mesélnek. Ami a maiak számára meglepő lehet – a főhadnagy úr most is főhadnagy úr, a zászlós úr meg zászlós úr, s a tizedes is annak maradt, ami volt, miképpen az egyszerű közlegény is a maga feljebbvalók iránti tiszteletével.
– Otthagytuk a teológiát Kilyén Károly barátommal, mert úgy éreztük, most harcolni, nem imádkozni kell – emlékezik Zsigmond Ferenc. – A 26. zászlóalj századparancsnokaként részt vettem a tordai ütközetben is, ahol az erdélyi hadszíntér egyik legvéresebb csatája folyt. Előtte a Kaukázust is megjártam, Jerevánt, s az összeomlás után olyan eredeti iratokat sikerült megőriznem a szigorú tiltások ellenére, amelyek a háború másfél évéről s különösen a doni front történéseiről nyújthatnak hiteles bizonyítékot. Ezek a dokumentumok most a Budapesti Hadtörténeti Múzeumban vannak. Nagybaconi Nagy Vilmos vezérezredesről (erdélyi származású, honvédelmi minisztere volt a magyar kormánynak a doni csaták idején – B. Z.) sok mindent mondottak a történelem folyamán, nekem azonban van egy személyes élményem vele kapcsolatban, ami bizonyítja emberi nagyságát. Kilyén Károly barátom megkért, járnám ki, hogy beiratkozhasson a Ludovika Akadémiára. Írt is egy levelet ilyen értelemben a honvédelmi miniszternek. Egy napon elmentem a miniszter Szondi utcai lakására a levéllel. Épp tárgyalt Bajcsy-Zsilinszkyvel, az ajtó nyitva volt, hát hallottam, miről beszélnek. Bajcsy-Zsilinszky felrótta neki, hogy a munkaszolgálatosokat téli felszerelés nélkül, gyenge öltözetben küldik ki az orosz frontra. Mire Nagy Vilmos – s ezt tisztán hallottam – azt mondta: "Márpedig amíg én hadügyminiszter vagyok, innen megfelelő ruha nélkül nem megy ki senki, sem honvéd, sem munkaszolgálatos!" Nem rajta múlott, hogy mégsem így történt. A doni harcmezőkön még tábori színházat is szerveztünk. Sok-sok évvel a csaták után sikerült eljutnom a Don mellé mint színházi szakember. Hivatalos kocsival vittek a szovjetek színházlátogatásra, de mindig sikerült időt szakítani, egy kis kitérőt tenni, hogy a csaták helyszínét felkeressem, emlékezzem a volt bajtársakra.
A tordai csatában, melyben Zsigmond Ferenc Kós András tiszttársával (Kós Károly fiával) együtt vett részt, nagy veszteségei voltak a magyar seregnek. Zsigmond ekképpen emlékezik:
– Olyan százméternyire közelítették meg a szovjet páncélosok a mi állásainkat, ott megálltak. Egy Iszlai nevű honvéd nem vesztette el lélekjelenlétét, tüzelt, s két páncélos legénységét lőtte ki. Utána megkezdődött a támadás. Annyira összekavarodott a két hadsereg, hogy egy adott pillanatban nekünk vissza kellett vonulnunk. Egy német tiszt elkezdett ordítozni, hogy állj, meg hogy forduljunk vissza, támadjunk, az embertömeg meg csak hömpölygött. A tiszt pedig csak üvöltözött tovább, mígnem egy magyar legény rászólt: ne mind ordítozzék, nem értik azok, hiszen oroszok. Aztán áttörték itt is a frontot. Jó hét év telt el, régen vége volt a háborúnak, amikor egyszer a színházi irodámba bejön egy államvédelmis tiszt. Nézem, mert ismerősnek tűnik, hát rájövök, hogy az egykori gránátvetős zászlósom. Kérdem tőle, pajtás, hogy kerülsz te ilyen mundérba? Hát valamiből meg kell élni, mondta a hajdani bajtárs.
Ilyen volt akkor a világ. Zászlósból lett állambiztonsági tiszt. Hogy miként káderezték le abban az igencsak gyanakvással teli korszakban, amikor sok honvéd még haza sem érkezett a hadifogságból?
Kún Zsigmond ’39-ben került a Ludovika Akadémiára. Az ottani szigorról, de a felkészítés milyenségéről is beszélt az idei találkozó részvevőinek. Arról a felkészítésről, amelynek sokan az életüket köszönhették, meg azt, hogy egyáltalán túlélték a katasztrófát.
– Szigorú program szerint éltünk ott, de megtanultunk mindent, amire a fronton szüksége lehetett egy katonának. A harcban, de a túlélésben is. Emlékszem, kötelező módon idegen nyelveket is kellett tanulni. Választani lehetett, hogy mit. Én például román nyelvet tanultam, de voltak, akik ruszint, szerbet, szlov&aa