|
XIII. évfolyam, 47. (634.) szám |
2003. november 25. |
TISZTELT LÁTOGATÓNK, KEDVES OLVASÓNK,
ÜDVÖZÖLJÜK AZ ERDÉLYI NAPLÓ HONLAPJÁN!
Erdély egyetlen országos terjesztésű polgári hetilapját az itthon bejegyzett Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez az egyetlen tevékenysége. Lapunk megjelentetése a jelenlegi nehéz gazdasági és barátságtalan politikai környezetben nem könnyű, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat erőfeszítéseinkhez, ha nálunk hirdet, reklámoz, vagy ha felajánlásaival segíti lapunkat.
Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ők más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. Felajánlásokat a kiadó dollárszámláján köszönettel fogadunk: SC Casa de Editura Erdélyi Sajtóház SRL, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont: 2511001005514406, Romania.
Romániai olvasóink 120 ezer lejért rendelhetik meg lapunkat a kiadóban, egy negyedévre. Egyévi előfizetés díja 2004 januárjától 480 ezer lej.
Külföldre (bárhová) 15 euró az előfizetés díja, egy évre értelemszerűen 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!
Reméljük, hogy közös erőfeszítéssel sikerül életben tartani az Erdélyi Naplót 2003-ban is!
A szerkesztőség
| címoldal |
Hunyt mesterünk! Tehozzád száll az ének:
ládd, léha gáncsok lantom elborítják
s mint gyermek hogyha idegenbe szidják
édesapjához panaszkodni tér meg:
úgy hozzád én. E nemzedék szemének
gyenge e láng, bár új olajak szítják:
cintányérral mulatnak már a szittyák
s rejtett kincset sejteni rá nem érnek.
S kiáltanak: Nincs benne tűz, sem érzés!
nem takart seb kell, inkább festett vérzés!
és jönnek az új lantosok sereggel,
sebes szavakkal és hangos sebekkel:
egy sem tudja mit mond, de szóra bátor,
magát mutatni hősi gladiátor.
A Magyar Polgári Szövetség néhány udvarhelyi tagja újságíró-olvasó találkozóra invitálta szerkesztőségünk munkatársait, amelyre november 12-én került sor a székely anyaváros Művelődési Házának zongoratermében. Nem mindennapi körülmények között. Ugyanis a találkozó tervezett időpontjára a fél város sötétbe borult: elvették a villanyt – az 1989 előtti időkre emlékeztető szóhasználattal élve, hiszen ez akkoriban igen gyakori jelenség volt. Az áramszolgáltató előbb egy negyedórán belül ígérte a fellépett műszaki hiba elhárítását, de végül ez jó három órába tellett. A töksötétbe burkolózott kultúrházhoz érkező elszántabbak tapogatózva jutottak be a zongoraterembe, ahol két-három gyertya pislákoló fényénél mégiscsak lezajlott a találkozó.
Előbb Elekes Gyula igazgató köszöntötte házigazdaként lapunk munkatársait – Dénes Lászlót, Kriszta Andreát, Szentgyörgyi Lászlót, Fábián Tibort –, majd Sinka Erzsébet szavalta el művészi átéléssel Kányádi Sándor Fekete, piros című versét és Páll Rozália énekelt el néhány népdalt. Ezt követően Murányi Sándor olvasta fel egy, az Erdélyi Naplóban megjelent tárcáját. A főszerkesztő a szerkesztőség és a kiadó helyzetét, a lap koncepcióját, a romániai magyar médiában elfoglalt helyét vázolta, majd párbeszéd kezdődött az olvasókkal, akik közül egyesek hiányérzetüket, mások javaslataikat fogalmazták meg – ezek jobbára a lap tartalmára, hangvételére, képére vonatkoztak. A terjesztési hiányosságok mellett fölvetődött az is, hogy túl sok a lapban a pesszimistának, panaszosnak, nyavalygónak mondható írás, mindennapi életünk árnyoldalai túl nagy teret kapnak a "sikertörténetek" mellett. Dénes László ezt egyfelől elismerte, másfelől azzal magyarázta, hogy a szerkesztő csak azon írásokból "gazdálkodhat", amelyeket a szerzőik megírnak és eljuttatnak a laphoz. Nyilván a sajtó tehet a legkevésbé arról, hogy a közhangulat az országban és a magyarság soraiban olyan, amilyen. Ma már nem feladata a médiának "nagyszerű megvalósításokat" produkálnia, bár egyes erdélyi lapok elkötelezettsége a politikusi teljesítmények ajnározása iránt nagyon is tetten érhető.
Másnap reggel a főszerkesztő a Príma Rádió stúdiójába volt hivatalos, ahol Balázs Árpád faggatta egyenes adásban, majd az Erdélyi Napló kis csapata benézett a Városházára Szász Jenő polgármesterhez, akivel végül nem sikerült találkozni, mert éppen egy rendkívüli tanácsülésen állta az RMDSZ-frakció újabb rohamait. Székelyudvarhelyi látogatásunk az Eurotour turisztikai szolgáltatónál ért véget, ahol Márton Zsigmond cégvezetővel, régi olvasónkkal cseréltünk eszmét.
Tekintettel a folyamatosan emelkedő előállítási, nyomtatási, terjesztési, szállítási, kiadói költségekre, az Erdélyi Sajtóház Kft. kénytelen egy nem túl jelentős emelést eszközölni az Erdélyi Napló árán, azt remélve, hogy ez nem fogja eltántorítani a lap vásárlásától, megrendelésétől egyetlen eddigi olvasóját sem. December 1-jétől példányonként 10 ezer lejbe fog kerülni egy szabadárusításban forgalmazott lap, az előfizetések árát csak 2004. január 1-jétől emeljük havi 40 ezer lejre. Külhoni olvasóink továbbra is 15 euróért rendelhetik meg lapunkat három hónapra a 2. oldalon található előfizetési szelvény útmutatásai alapján. A kolozsváriak mostantól az Apex Apcom Kft.-nél (I. M. Klein u. 15. sz.) is előfizethetnek a lapra. Köszönjük a bizalmat.
A kiadó
| aktuális |
Sok hűhó semmiért: a négy nap alatt letárgyalt költségvetési törvény végül meglepően simán átment a román parlament két házának közös ülésén, 248-an szavaztak igennel és csak 44-en nemmel. Az elmúlt hét elején ugyan hivatalosan bejelentették a módosításokat, de ezek inkább csak afféle szépítgetések voltak. A román gazdaság ugyanis kényszerpályán halad, az államháztartás nem igényel túl sok fantáziát. Valamivel többet osztottak az egészségügynek (állítólag javulni fog a gyógyszerellátás), a tanügynek és a mezőgazdaságnak. A bejelentéskor az ipart is említették, csak így, nagy általánosságban, nem tudni, mely ágazatok részesülnek majd előnyben. Tény viszont, hogy újabb privatizációt vontak vissza: a márciusban eladott fővárosi Republica gyár ismét az állami vagyonügynökség kezére került. Az orosz tulajdonos nem teljesítette vállalt kötelezettségeit, a munkásokat sem fizette, ezért volt szükséges a visszalépés. Elbocsátásokat helyeztek kilátásba, hogy hatékonnyá tegyék a gyárat, de azt is bejelentették, hogy akit kitesznek, az szépen kap majd végkielégítést, nem mint a magánszektorban. Az Oltchim vegyipari egység meghirdetett privatizációját is felfüggesztették, mert állítólag előnyösebb ajánlatot kaptak.
Egyre gyakoribb ez az eladási hoci-nesze (a resicai volt amerikai tulajdonos nyerésre áll a román állammal szembeni perben), a csatlakozási tárgyalásokon nem biztos, hogy a legjobb fényt veti majd az országra. De mintha ez most már nem is volna olyan nagy gond, amióta Iliescu Franciaországban járt: megkönnyebbülten tért haza, mivel helyreállt a "családi" béke, a túlzott amerikai barátság miatt megorrolt nagy nővér ismét megsimogatta testvérkéje fejét.
Egyebekben az elmúlt héten is a legtöbb (politikai) szóbeszéd a választások körül zajlott: felmerült egy olyan javaslat, hogy egyszerre voksoljunk a helyi és országos vezetők kilétéről, két fordulóban, 2004. június 6-án. Ez afféle előrehozott választásokat jelentene, és ha csak fél évre, de akár hatalmi vákuum létrejöttét is. Iliescu még nem szánta rá magát, hogy erről sorra tárgyaljon a pártokkal, csak az SZDP-vel konzultált, ezúttal meglepően egyetértve a pártelnök-miniszterelnökkel. Vadim ellenzi a közös voksolást, mondván, hogy ez a demokrácia elleni merényletet jelentené, a liberális-demokrata szövetség viszont nem zárkózik el teljesen a júniusi "szavazásdömpingtől".
Eközben a kormánypárt buzgón kampányol: Nastase az elmúlt hét végén alámerült az istenadta nép véleményébe. Temesváron tett munkalátogatása félelmetesen hasonlított Ceausescu hasonló akcióihoz: a piaci kézszorítások és puszilkodások világosan szavazatszerző célzatúak voltak. Ugyanezt szolgálta a nyugdíjasok képviselőivel való találkozás is, akiknek nemcsak azt ígérte meg a kormányfő, hogy megoldják a nagy nyugdíjkülönbségeket, de arról is biztosította őket, hogy akinek netán többet számoltak, annak nem kell majd visszafizetnie az összegeket...
A világ pedig forrongott, gyilkos merénylet ért gyilkos merényletet, az iszlám fundamentalizmus offenzívában van. Grúziában elkezdődött egy bársonyos forradalom, de Iliescu biztosította a hazaiakat: nincs mitől félnünk, készülődhetünk békésen az ünnepekre.
Molnár Judit
Hatályon kívül helyezte a magyar Legfelső Bíróság a Fővárosi Bíróság azon döntését, mely megsemmisítette a Magyarok Világszövetsége 2000-es küldöttgyűlésének határozatait, és az elsőfokú bíróságot újabb eljárás lefolytatására kötelezte. Mint ismeretes, az MVSZ ellen a Legfőbb Ügyészség indított pert egy 1996-os szabálytalanságra hivatkozva (még Csoóri Sándor elnöklete idején – kétségkívül alapszabályzat-ellenesen – nem a választmány, hanem az elnökség határozta meg a küldöttarányokat) és kérte a 2000-es küldöttgyűlés összes döntésének érvénytelenítését. Érdekes, hogy az ügyészség a 2000-sel azonos összetételben, tehát szintén szabálytalan módon összehívott 1996-os, 1998-as és 1999-es küldöttgyűlések határozatainak érvénytelenítését nem kérte. Ebből sokan azt olvasták ki, hogy a beadvány célja nem a jogszerűség helyreállítása volt, hanem Patrubány Miklós eltávolítása az elnöki székből. Ez utóbbiak hipotézisét látszik alátámasztani a Legfelső Bírósági döntés is. Az MVSZ-t mindez nem akadályozta abban, hogy továbbra is aktív szerepet vállaljon a magyar közéletben. A múlt héten nemzetközi sajtótájékoztatót tartottak az EU és a magyar nemzetpolitika tárgykörében, melyen az egész Kárpát-medencét lefedő részvevők irányították rá a közfigyelmet a sajátos magyar gondokra a vízumkérdéstől a Benes-dekrétumokig, majd néhány napra rá egy szimbolikus üzenettel bíró fogadást adtak az ázsiai nagykövetek tiszteletére. A jövő évi közgyűlés ugyanis a kelet felé fordulás jegyében zajlik majd.
Hatodik kongresszusát tartotta múlt szombaton a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség ifjúsági társszervezeteként alakult Fidelitas. A hét parlamenti képviselővel rendelkező szervezet alsó korhatára 14, míg a felső 35 életév. A rendezvényen részt vett és beszédet mondott Áder János a Fidesz-MPSZ képviseletében, aki kiemelte: a szocialista szótár megértése mindenki számára egyszerű. Minden kifejezés ellentétes értelmét kell komolyan venni. A párt frakcióvezetője arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a hamisság és az igazság közötti háborúban először mindig a hamisság nyeri meg az első csatát, de az igazság nyeri az utolsót.
A Magyar Demokrata Fórum öt parlamenti képviselője több mint egyéves előkészítő munka után létrehozta a Zöld Fórum közhasznú egyesületet, amelynek célja az "élhető Magyarország" megteremtésének elősegítése, jelentette be Lezsák Sándor a szervezet vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján, ahol az is elhangzott, hogy tévhit a zöld gondolatnak a baloldalhoz kapcsolása, hiszen ez a konzervatív mentalitásba is belefér. Mi több – tehetjük hozzá: nemzetpolitika elképzelhetetlen ökopolitika nélkül. Vagyis lehet, hogy gazdaságilag a zöld gondolat a baloldalhoz kapcsolódik, hiszen nem a piacmechanizmus érvényesülését, hanem a környezetet állítja a középpontba, de eszmei-ideológiai síkon sokkal inkább a szerves társadalomban, élhető környezetben gondolkozó konzervativizmussal rokon.
A Kereszténydemokrata Fórum (KDF) nevű civil szervezet a hét végén tartotta első közgyűlését, melyen Szászfalvi László MDF-es országgyűlési képviselőt megerősítették elnöki tisztségében. A szervezet hidat kíván építeni az MDF, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz-MPSZ között.
Pápaffy Endre
A Kádár-rezsim bukása óta példátlan baloldali-balliberális nyomás nehezedik a magyarországi sajtóra. A közszolgálati elektronikus médiumokat teljes mértékben maga alá gyűrte a tavalyi választásokon paraszthajszálnyi előnyt, ám annál nagyobb hatalmat nyert MSZP–SZDSZ-koalíció, a magántévék-rádiók a profithajszában nyilván a hatalom kegyeit keresik (ezzel ugyanis komoly reklámszerződések járnak), a nyomtatott sajtót pedig 90 százalékban a baloldal kontrollálja. Mindemellett a Magyar Lapkiadók Egyesülete arra is figyelmeztet, hogy a sajtótermékek áfa-tartalmának emelése miatt az újonnan megjelenő lapok számának csökkenése, a lapkiadók gazdasági eredményességének gyengülése várható. "Ez utóbbi erősíteni fogja a lapok pénzügyi függőségét egyéb pénzbevételi forrásoktól, ami egyben a lapkiadás függetlenségét gyengítő tényező egy olyan időszakban, amikor a közélet érdekei éppen a sajtó önállóságának megerősítését kívánnák meg. Ezért a lapokra vonatkozó áfa egyben a sajtó szabadságát érintő kérdés is. Az MLE sajnálattal veszi tudomásul, hogy a nyomtatott sajtótermékekre vonatkozó áfa az országgyűlési végszavazás eredményeként a 15 százalékos kategóriába került. Ez az adószint messze meghaladja az Európai Unióban használatos mértéket, és ezáltal Magyarország a kiemelkedően magas áfa-szintű országok közé került" – fogalmaz közleményében a szakmai-érdekvédelmi szervezet, rámutatva: a magasabb adótartalom miatt a lapárak további emelkedésére lehet számítani, ami a lakosság lassabban növekvő vásárlóereje miatt a példányszámok, következésképpen az olvasottság csökkenéséhez fog vezetni. Világos: olvasson kevesebbet, inkább nézzen tévét. És fogyassza a naphosszat ott reklámozott termékeket.
De még így is: hol áll ehhez képest a román demokrácia és sajtószabadság, amikor itt minden lapkiadással kapcsolatos tevékenységet 19 százalékos áfával sújt az állam! Hol állunk mi az európai szintektől a médiát fojtogató nehezedő adóprést tekintve?
Öröm az ürömben: a magyarországi médiafelügyelet szerint nem sértett törvényt a Magyar Televízió nemrég megszüntetett Éjjeli menedék+1 című műsorának utolsó adása. Tehát a gyanú beigazolódott: kimondottan politikai utasításra, cenzurális szándékkal irtották ki a köztévéből az ellenzéki véleményeknek is helyt adó, nemzeti elkötelezettségű személyiségeket is megszólaltató Siklósi–Matúz féle műsort. Kérdés, hogy az ORTT döntése egyben a műsor újraindulását is magával hozza-e.
T. P.
A K&H Equities Rt. ügyfelei közül tizenhétről kiderült, hogy számlájukra mintegy 800 millió forint érkezett a Montrade-től. A pénz feltehetően bűncselekményből származik – írta a múlt héten a Magyar Nemzet. A lap értesülése szerint a bíróság első fokon már határozott az érintettek – köztük Nyúl Sándor és Muskovszky Gábor ügyvéd felesége – vagyona egy részének zár alá vételéről.
Hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint a K&H Equities Rt. tizenhét ügyfelével – cégekkel és magánszemélyekkel – kapcsolatban kezdeményeztek biztosítási eljárást a budapesti hatóságok, mert számlájukra mintegy 800 millió forint érkezett a Montrade Establishment Ltd. magyarországi kirendeltségétől. Az összeg feltehetőleg bűncselekményből származik, azt korábban a brókercégnél sikkasztották el. Úgy tudni, hogy az illetékes bíróság első fokon már elrendelte a zár alá vételt – kiderült az is, hogy az átutalások mögött nem volt gazdasági esemény. A tizenhét ügyfelet korábban tanúként már kihallgatták, köztük van Muskovszky Gábor ügyvéd felesége és a TriGránitból Demján Sándor üzlettársaként ismert Nyúl Sándor, a Westend igazgatója is. Emlékezetes: Muskovszky több ügyfelet is képvisel a K&H Equities Rt.-vel történő számlaegyeztetéseken, Nyúl neve pedig a Pannonplast-részvények szabálytalan felvásárlása kapcsán merült fel.
Korábban a lap beszámolt arról is, hogy a pénzmosásban kulcsszerepet játszó Montrade-től többször utaltak át összesen mintegy kétszázmillió forintot a "Medgyessy Péter barátjaként" is elhíresült Alexandru Mudura nagyváradi vállalkozó családjához, illetve egyes Mudura-érdekeltségek számára.
Felejthetetlen élményben lehetett részük azoknak a rockzene-kedvelőknek, akik ott voltak november 18-án a Budapest Sportarénában. A méltán legendás angol DEEP PURPLE, a hard rock "feltalálója" szórakoztatta a nagyérdeműt. Az idei turné apropóját az 1968-ban berobbant zenekar nemrég megjelent Bananas című, sokadik albuma adta, de jó lehetőség volt bemutatni a csapat új billentyűsét, Don Aireyt, aki a koncertezéssel felhagyott alapító tagot, John Lordot váltotta fel. A teltházas koncert közel két órát tartott, felcsendültek mind a régi nagy szerzemények – az őszbe csavarodó hajú nosztalgiázók örömére –, mind pedig az újabb, a közönség által még kevésbé ismert dalok.
| óhajok és sóhajok |
Szóra sem érdemesnek is nyilváníthatnánk Adrian Casuneanu Vlad fent idézett kijelentését, ha... Szóra sem érdemesíthetnők, hiszen valahol az ostobaságok kategóriájába tartozik, és ostobaságokkal a logika eszközével értelmetlen vitatkozni. Ám Casuneanu a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt Háromszék megyei képviselője, aki úgymond a helyi románságot reprezentálja a törvényhozásban. Alapfoglalkozását tekintve ügyvéd, tehát az értelmes emberek kategóriájába tartozik. Ominózus kijelentését, mely hasonló bölcsességek társaságában hangzott el egy sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón, melyen pártja álláspontját ismertette a megalakult Székely Nemzeti Tanács létrejöttével s az annak vezetői elleni törvényszéki feljelentésükkel kapcsolatosan tájékoztatott, inkább riogatásnak szánhatta.
Szóval: a Székelyföld nem létezik! E kijelentésben benne van egy ősi félelem. Közismert, a régi emberek – hogy gyermeküket a rossz szellemek ne találják meg, nem adtak nevet neki, vagy Nemvalócskának nevezték el. Mert ha nincs, ama gonosz erők hiába keresik! És itt is "gonosz erők" szervezkednek ama terület ellen, mely "Románia közepén fekszik, és román föld" – fogalmaz tovább Casuneanu. Az illetők – a székely tanácsok tagjai, akik egyébként népüket képviselik, mert saját közösségük jelölte ki őket szülőföldjük képviseletére – "felbujtók", akik "az alkotmányos rend törvénytelen eszközökkel való felborítására izgatnak és cselekszenek", így a bölcs honatya. Majd: céljuk "felhívni Európa figyelmét Romániára, hogy itt nem tartják tiszteletben az emberi jogokat". Ez utóbbiakkal igazságot fogalmazott meg őurasága, valóban van ilyen hátsó szándéka a Székely Nemzeti Tanácsnak, arra az esetre "tartogatva" ezt a lépést, ha másképp nem megy! Casuneanu szerint – micsoda tömör megfogalmazás – "nem lesz itt semmiféle autonómia!" Ezt ő tán csak tudja, mint ahogy tudja országló főnöke, Adrian Nastase is, aki hasonlóan riogat immár szinte időtlen idők óta, felhasználva minden lehetőséget arra, hogy "az etnikai alapokon nyugvó" autonómia korszerűtlen, Európa-ellenességét kinyilvánítsa. A Nastase-kijelentés ugyanúgy a struccpolitika körébe tartozik. Ami nekünk nem tetszik, az nincs is, vagy ha szóba kerül, elavult, szükségtelen kacat, amit a modern Európa úgysem fogad el.
Hogy ez mennyire van így, hadd álljon itt az Európai Tanács Parlamenti Bizottságának 2003/1334-es határozatának egyetlen, 10. paragrafusa: "Az autonómia, ahogy azt azokban az országokban alkalmazzák, amelyek tiszteletben tartják nemzetiségeik alapvető jogait és szabadságát, jórészt úgy tekinthető, mint egy »államon belüli megoldás«, mely lehetővé teszi a kisebbség számára, hogy gyakorolja jogait és megőrizze kulturális önazonosságát, miközben bizonyos garanciákat nyújt az állam egységére, szuverenitására és területi integritására nézve."
Igen. Azokban az országokban, "amelyek tiszteletben tartják nemzetiségeik alapvető jogait és szabadságát". Ám – a fent nevezett urak kijelentései is bizonyítják – Románia nem tartozik AMA országok közé. Itt az autonómia Nemvalócska. De amiként Nemvalócskát azért megtalálták a rossz szellemek, a betegségek, a fétis-védekezés nem bizonyult akkor sem elegendőnek, úgy lesz ez most is. Székelyföld igenis meg fog neveztetni az ország alaptörvényében – mely ugyanúgy "strucc-mű", amiként az idézett kijelentések, hiszen a szerint a "nemzetállamban" mi nem létezünk. Tehát lesz majd újabb alkotmánymódosítás, és lesz székelyföldi autonómia is. Mert ugye Európa a sokszínűség földje, melynek jellemzője a különböző kultúrák egymás melletti léte, és bármennyire is nem tetszik ez Casuneanuéknak, hogy Erdély földjén a román mellett egy csodálatosnak mondható magyar kultúra is megszületett, és hogy nemcsak neki, hanem ama másik kultúrát megteremtő nemzetnek is van anyanyelve, hogy ezeket a nemtetszéseket kizárhassuk, azért kell törvényesítenie közösségünknek itt is alapvető emberi jogait. Függönyt húzni az ország köré nem lehet! A közös cél, az uniós csatlakozás ki fogja józanítani ama urakat, illetve az ország mindenkori vezető politikai erejét. Rá fognak jönni arra, hogy az autonómia elsősorban nem magyar, hanem román érdek. Hiszen csak az biztosíthatja az ország integritását.
Gazda József
Az ősz a kettős állampolgárság vitájától volt hangos a Kárpát-medencében. A kérést a leginkább érintettek, a délvidéki magyarok fogalmazták meg, akik novembertől már csak vízummal léphetnek kis-Magyarország területére. A délvidéki kérés – látva a magyar politikai elit akaratgyengeségét – azóta követeléssé keményedett, és ötvenezren aláírásukat is adták nyomaték gyanánt.
A magyar kormánypártokat váratlanul érte az elszakított területeken élő magyarok kérése, pedig számíthattak volna rá, hogy a vízumkötelezettség bevezetését követően az ily módon nehéz helyzetbe jutó délvidéki magyarok felvetik a kérdést, kérést. Kovács László néhány nyilatkozattól eltekintve átadta a témában a terepet a politikai államtitkárnak. Bársony András nem túl barátságos, érzelmektől mentes, hideg kijelentéseivel magára haragította a külhoni magyarokat.
No persze, különösebb illúzióink amúgy sem lehettek a határon túli magyarokat deklaráltan túlszeretni nem akaró balliberális kormánykoalícióval kapcsolatban. Ugyanakkor érthető a délvidéki magyarok aggodalma, akiknek orrára koppant idén ősztől a schengeni vízumsorompó. Másfelől joggal kapaszkodhattak Gyingyics utódjának reménykeltő kijelentéseibe.
A köztársaságban gondolkodó Medgyessy-kormány azonban korán lehűtötte a külhoni magyarok éledő reményeit: az EU-tól a magyar adófizető- és választópolgárig mindennel előhozakodott, ami szerinte lehetetlenné teszi a kettős állampolgárság bevezetését.
Belgrád időközben – magyarországi unszolásra vagy sem, de – visszakozott: becsukta a résnyire kitárt ajtót. Délvidéken erre felpaprikázódtak a kedélyek, hiszen számukra, számunkra a kettős állampolgárság – akarjuk vagy sem – jórészt érzelmi kérdés is. Sok millió magyart, az ország egyharmadát fosztották meg diktátumok hazájuktól, nemzetiségüktől, állampolgárságuktól. S miután nyolc évtizeden át mindegyikhez ragaszkodott és az anyaországra úgy tekintett, mint szülőre, melytől elszakították erőszakos kezek, mint a babiloni fogságba hurcolt zsidók Jeruzsálemre, éppen onnan jön a hűvös hangnem, a kimért szó, a közömbösség, a hideg zuhany: a nem kellettek! Az, hogy 20 millió román nem kell, még érthető. De hogy 3 millió magyar se kelljen, az már a tudathasadást súrolja…
A magyarigazolvány nem több gesztusnál, jó szándékú gyógyírnál. A lelkek Trianonját csak a magyar állampolgárság visszaadása tudná lerombolni sok millió magyar szívében.
A kérdésben az ellenzék is ellentmondásosan nyilvánult meg. A Fidesz az MSZP magatartását ostorozta. Az MDF legalább előhozakodott egy épkézláb javaslattal: ennek értelmében nem kellene egy évet várni, Magyarországon lakhelyet és munkahelyet keresni ahhoz, hogy állampolgársághoz jussunk. Aztán az MDF is öngólt rúgott: az Országos Választási Bizottságnál megóvta a Magyarok Világszövetségének népszavazást kezdeményező akcióját, miközben egy saját akcióval állt elő. Így mindkét kezdeményezés hamvába holt.
A Fidesz stratégiája kifulladt az MSZP határon túli politikájának ostorozásával. A november elején Nagyváradon megtartott Történelem – Fő utca nevű rendezvényen több fideszes politikus is részt vett. Köztük Schmitt Pál, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség alelnöke is. S noha "határon túli rendezvényen" vettek részt, egyetlen szóval sem említette egyikőjük sem a kettős állampolgárságot. Pedig vannak "itthon" is és "otthon" is nagyon-nagyon sokan, akik nem érik be az egyébként jól hangzó Hajrá, Erdély! jelszóval.
Mindez azt mutatja, a legnagyobb ellenzéki párt határon túli politikájában még nem kristályozódott ki: támogatja-e vagy sem, hogy az utódállamokban élő magyarok is magyar útlevélhez jussanak. Pedig 2006-ban a Fidesznek már nem kell attól tartania, hogy elveszíti a választásokat, amiért túlszereti a határon túli magyarokat, hiszen szavazóbázisának elsöprő része támogatja az idegen uralom alatt élő magyarok ebbéli igényét.
A Fidesz mégis kivár és taktikázik. Egyrészt biztos benne, hogy a jelenlegi kormány a tárgyalóasztalnál tovább nem hajlandó elmenni a kérdésben, inkább lebegteti a kormányzati ciklus végéig. A Fidesz tett már annyit a polgári kormányzás alatt, hogy a kettős állampolgárságot nem támogató döntése esetén se veszítse el a külhoni magyarok rokonszenvét, akiknek a szavazatai amúgy sem számítanak, merthogy nem szavazóképesek… A barátság marad, de a hiányérzet is! Egyelőre lehorgonyoztunk a Jóreménység fokánál…
Székelyföldi vendégmunkásokkal utazom hazafelé Budapestről. Három moldovai fiatal is velünk tart. Hol románul, hol oroszul szövik a szót. Majd piros román útlevelet nyújtanak át a határőrnek. Összenézünk, nyelünk egyet, hümmögünk és irigykedünk. No nem a román útlevél, hanem a törődés miatt.
Fábián Tibor
Lendvai Ildikó egy óvatlan pillanatban kitalálta, hogy a gyűlöletbeszéd elleni törvénnyel a határon túli magyarok érdekeit is szolgálja az MSZP, mert minél jobban védelmezik Magyarországon a kisebbségeket, annál szebb példát szolgáltatnak a szomszédoknak.
Kitalálmánya enyhén szólva fülsértően cseng egy olyan párt aktivistájának a szájából, amelynek ideológiájában bőven akadnak ellentétes előjelű tézisek, mint például a határon túli magyarok túlszeretése vagy a 23 millió román vendégmunkás közé való besorolása, hogy csupán kettőt említsünk Marx–Engels–Lenin–Kádár elvtárs eszmei örökségéből.
De nem csak ez a bökkenőnk, amiért határozottan felkérjük, hogy a gyűlöletbeszéd-törvényről többé ne jussunk eszébe. A nagy zsivajjal készülő törvénynek azért se szánjanak határon túli mellékterméket, mert ilyesmiből nekünk semmi jó sem származik. A hasonló iskolában nevelkedett magyar miniszterelnök például a nyáron gyönyörű példát szolgáltatott récevadászatból, és annak számunkra az lett a következménye, hogy a szomszéd másnap betiltotta az aradi Szabadság-szobor helyreállítását.
Továbbá nagyon jól tudjuk, hogy a gyűlöletbeszéd elleni törvényt megalkotói úgy képzelik el, hogy azt kivételes esetben sem alkalmazhatják majd a magyarországi magyar kisebbség védelmében. Amikor például a parlamentben őrzött nemzeti ereklyét lemicisapkázzák, az a szólásszabadság demokratikus megnyilvánulása marad továbbra is. Orbán Viktort is büntetlenül lehet majd tovább lecigányozni, az sem számít valamely etnikai csoport elleni uszításnak. Ha valakit lemagyaroznak, az nem gyűlöletbeszéd. A gyűlöletbeszéd ott kezdődik, ha valakit lezsidóznak. Azt már a törvénytervezet elővitájában leszögezték szorgalmazói, hogy úgy kell megalkotni, hogy nehogy az antiszemitizmust elítélők ellen lehessen felhasználni. Kiagyalói szerint addig kell "finomítani", amíg bárki szemrebbenés nélkül kijelentheti, hogy csak a zsidó fájdalom az igazi, és aki más etnikai csoport sérelmét ahhoz merészeli hasonlítani, az hitvány antiszemita, bilincsbe vele.
Egy ilyen törvénynek az lesz a következménye, hogy még harsányabb lesz a világon a zsidó panaszok visszhangja, amely már így is elnyomja minden más etnikum vagy nemzeti kisebbség sérelmét. A világ legvédettebb kisebbsége még védettebb lesz, a többi panasza pedig még kevésbé hallatszik majd el "Európáig". És ebben rejlik Lendvai Ildikó nemzetideológiai találmányának álsága: ezeket az összefüggéseket az előző életében általa megcenzúrázott, letiltott könyvekből ismerheti. Nagyon jól tudja, hogy a képzelt antiszemitizmus felpörgetése közepette a C. V. Tudorok, a Funárok és társaik még vadabbul uszíthatnak az erdélyi magyarság ellen, és mégis megjátssza az érzékeny lelkületű magyar politikust, akinek még a gyűlöletről is a határon túli magyarság védelme jut eszébe.
Egy alkalommal kifejezte örömét, hogy a Duna Televízió nézői előtt is kifejtheti a gyűlölettörvénnyel kapcsolatos gondolatait. Csak rajta. Szólaltassanak meg minél több ilyen hamis hangot a Dunában, ha a nézőszám csökkenése a cél. Az autonómiatervezetekből a kenyérpolitikusok gúnyt űzhetnek, de a televíziókészülék fölötti személyi autonómiát egyénenként máris megvalósíthatjuk. A kezünkben a távirányító, és nem engedünk be akárkit a szobánkba.
Nits Árpád
Ezekben a hónapokban egyértelművé vált, hogy az úgynevezett baloldal nem képes hibás szocializálódásának és e személyiséghiba örökletessé válásának csapdájából kilépni. Ez utóbbi tényt feltörekvő ifjú csapatuk igazolja.
1. Első ötletem arról szólna, hogy miközben politikai dzsungeljükben szól a tamtam és a magaslatokon már minden az Európa felé vezető utat mutatva füstöl, maguk mögött is felgyújtanának mindent. A múltat (végképp eltörölni), abból is főleg a nemzetit, meg hát a nyomokat. Mert bizony vannak nyomok a homokban, annak ellenére, hogy a sok porhintés már befedhette volna azokat. S bár tudom, hogy képzavar az égő nyom, mégis elfogadom, hogy megégetheti magát az, aki maga mögött hagyta.
Szóval mutatják és közben matatják, pontosabban manipulálják is az Európa felé vezető utat, csakhogy az európai demokrácia legfontosabb jegyei számukra érthetetlenek, idegenek, s így a jelek szerint nem is sejtik, hogy hova vezérlik velünk együtt önmagukat is.
2. A második ötlet rövidebben is kifejthető, és magyarázatot adhat előző mondatomra. Így hangzik: lehetséges volna, hogy a globalizáció menetrendjét nálunk is jobban ismerik és tudják vagy remélik, hogy mire célba érünk, addigra már az európai demokrácia is az ő képükre formálódik? Ha Benes-dekrétumokkal terhelt vagy xenofób, bizánci lelkületű államokkal bővülhet az Unió, akkor igazuk lehet.
3. A harmadik ötlet arról szól, amit mi pillanatnyilag megélni vagyunk kénytelenek, azaz hogy számukra ismeretlen, idegen és elfogadhatatlan egy másik fél, akár a többség övékétől eltérő véleménye. Csak a saját vélemény elfogadható, a másikat el kell hallgattatni, és ennek érdekében minden megtehető.
4. Negyedszer az juthat eszünkbe, hogy mennyire bizarr fényben tűnik fel mindez, ha párosítjuk a magukat baloldalnak nevezők sajátosságait a velük összenőtt és magukat liberálisnak nevezőkével. ők ugyanis éppen a más vélemény, és egyáltalában a másság elfogadására alapozott ideológia gyermekei, s íme mégis csak a sajátot fogadják el. Ravasz dolog ez, mégis nagyon átlátszó.
Amint megszólal egy számukra disszonáns s pláne kellemetlen, vagy őket rossz (elég, ha igaz) fényben feltüntetni képes hang, lecsapnak.
S ha csak érvelnének. De sörétes puskával lőnek minden bokorra, ahol ilyen hangot csak sejtenek, és össztüzet zúdítanak minden domb mögé, ahol ilyen veszedelmes ellenséget vélnek rejtőzködni.
5. Önkéntelenül is adódik hát a kérdés: félnének a más véleménytől?
Úgy néz ki, hogy valóban félnek.
S ha félnek, vajon mitől? Természetesen önmaguktól. Ismerik hibáikat, tudják, miféle vaj csordogál fejükről, tisztában vannak a lelepleződés veszélyeivel. Csak innen eredezhet ez a szerfölött átlátszó igyekezet. Ennek leplezésére és a hozzá szükséges figyelemelterelésre fordítanak minden energiát.
Így aztán valóban öt lett.
De ahogy Pesten mondanák, folytathatjuk ezerig.
Szász István Tas
| szóváltás |
Pénteken aktuális egyházi, közéleti és politikai kérdésekről tartott sajtótájékoztatót nagyváradi hivatalában Tőkés László református püspök. Ismertette a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által szervezett másnapi érmindszenti Ady-megemlékezés forgatókönyvét, a kerület igazgatótanácsának október 17-ei ülésén elfogadott némely határozatát, a KREK közgyűlése november 14–15-én tartott őszi ülésszakának döntéseit. Kifejtette az Ady-évforduló kapcsán: az egyházkerület nem mondott le arról, hogy megvalósítsa Érmindszenten azt a multifunkcionális centrumot, ami egyaránt szolgálná a nagy magyar református költő kultuszát és a régió bekapcsolását a szellemi-gazdasági körforgásba. A közgyűlés ugyanis "változatlan igényét jelentette be a Széchenyi-terv keretében elnyert, de a tavaly hatalomra került magyar kormány által önkényesen eltérített érmindszenti pályázati támogatás iránt. Addig is, amíg az Ady-zarándokhely megépülhet, a partiumi írótábor létrehozását határozta el Érmindszenten. Az érmindszenti Ady-kegyhellyel, valamint a Zilahi Református Wesselényi Kollégiummal kapcsolatos elvtelen és szégyenteljes magatartásukat figyelembe véve, felhívással fordult egyházközségeinkhez és híveinkhez, hogy a Bihar és Szilágy megyei RMDSZ-vezetőségekkel semminemű közreműködést ne vállaljanak, és a közelgő választásokon vonják meg tőlük támogatásukat."
A sajtótájékoztatón részt vett dr. Csapó I. József is, aki ezúttal agrárszakemberként vázolta azt a régiófejlesztési koncepciót, amelyet a KREK gyakorlatba ültetendőnek ítél annak érdekében, hogy a Partium és Erdély reformátussága, magyarsága ne váljék földönfutóvá saját szülőföldjén. A közgyűlés legutóbb nyilatkozatban állapította meg: katasztrófahelyzet előtt áll a vidék gazdasága, a magyarság túl nagy hányada kötődik ma is ahhoz a mezőgazdasághoz, amely gyakorlatilag az egész Romániát béklyózza a haladásban, az európai integrációban, s amely ágazatnak a talpra állításáról még csak életképes elképzelések sincsenek forgalomban.
Az RMDSZ volt szenátora a sajtótájékoztatót követően kérdésünkre kifejtette: nem lepték meg, de érdemben nem foglalkozik azokkal a nemtelen támadásokkal, amelyek a Székely Nemzeti Tanács elnökévé történt megválasztása után indultak meg ellene az erdélyi magyar sajtó egy részében. Csapó doktor hatalmi körökből érkező politikai megrendelésre készült lejáratásnak nyilvánította az Erdélyi Riport című lapban megjelent összeállítást, amelynek gerincét az az 1992-ben terjesztett röpirat alkotta, amelyet az akkori Bihar megyei szenátori jelölőgyűlésen osztott ki egyik riválisa s amely már akkor is visszatetszést keltett a helyi magyarság soraiban. Mint ismeretes, ezt követően Csapót két ciklusban is a román felsőházba küldte az RMDSZ bihari szavazótábora, végül autonomista diskurzusa és magatartása miatt a pártvezetőség eltávolítandónak ítélte a politikai életből.
Egyházkerületünk Igazgatótanácsának 2003. október 17-ei ülésén felháborodással értesültünk azokról a politikai tisztogatásokról, melyek az RMDSZ-ben zajlanak, és az utóbbi időben felerősödni látszanak. E politikai tisztogató-hadjárat részét képezik azok a támadások, melyek Egyházkerületünk első őrállója, Ft. Tőkés László püspök úr ellen folynak.
Azt már szinte megszoktuk, hogy az ellenséges nacionalista körök és pártok az 1990-es marosvásárhelyi események óta, kisebb-nagyobb vehemenciával és változatos eszközökkel, folyamatosan és következetesen támadják püspökünket. A ’89-es események előtti időket idéző, a volt titkosszolgálat eszközeit újraélesztő sajtó- és hecckampányba méltatlan módon kapcsolódtak be a magukat demokratikusnak nevező szervezetek és pártok is.
Az évek során bebizonyosodott, hogy Tőkés László következetes kiállása, egyház- és nemzetmegtartó politikája az RMDSZ csúcsvezetése számára is kényelmetlenné vált. Azt azonban nem gondoltuk volna, hogy a püspök fokozatos kiszorítása az RMDSZ-ből odáig vezet, hogy a 2003. február 1-jei szatmárnémeti Kongresszuson megfosztják őt az RMDSZ tiszteletbeli elnöki címétől. Egyházkerületi Közgyűlésünk, valamint a szatmárnémeti Láncos-templomban ugyancsak 2003. február 1-jén összegyűlt mintegy ezerötszáz ember azonnali tiltakozását az ülésező Kongresszus még csak figyelemre sem méltatta.
A püspököt ért támadások másik konkrét megnyilvánulása, hogy 2003-ban immár harmadízben indít és folytat le fegyelmi eljárást ellene az RMDSZ illetékes szerve. Saját érdekvédelmi szervezetünk ezáltal olyan eszközökhöz folyamodott, amilyeneket a nyolcvanas évek második felében – az akkori hatalom eszközeként – saját egyháza és annak elöljárói használtak.
Mélységesen elítéljük azokat a próbálkozásokat is, melyek által az RMDSZ csúcsvezetősége történelmi egyházaink kapcsolatainak megrontására törekszik, egyes egyházi személyiségeket használva fel a felekezetközi feszültségek gerjesztésére.
Mindezeknek ismeretében a leghatározottabban elítéljük a Tőkés László püspököt és Egyházunkat ért külső és belső támadásokat, és támogatjuk egyházunk vezetőségét az erdélyi magyarság megmaradásáért folytatott küzdelmében.
Meggyőződésünk, hogy akik ma az RMDSZ vonalán támadják Tőkés Lászlót, azok tulajdonképpen Temesvárt kérdőjelezik meg, s elfelejtik, hogy mai pozíciójukat, bársonyszékeiket a ’89-es változásoknak, a temesvári gyülekezet volt lelkipásztora bátor kiállásának köszönhetik.
Felhívjuk magyar testvéreinket, lelkipásztorainkat, gyülekezeteinket, hogy semmilyen előnyért, sem hamis kompromisszumoktól félrevezetve ne tántorodjanak el a magyarság önvédelmi küzdelmétől, amit Tőkés László képvisel a leghitelesebben.
2003. november 14.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése
Békésen, szépen, szokás szerint a helybeli református templomban tartott ünnepi istentisztelettel kezdődött az idei Ady Endre-emlékünnepély Érmindszenten. Az eseményt megelőző nyilatkozatháborúra talán csak Gellért Gyula esperes prédikációjának alapigéje utalt. (Vagyis: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a költő születésének 126. évfordulója "köré szervezett", "nem művelődési, hanem aktuálpolitikai célokat szolgáló", az Ady-zarándoklat eredeti üzenetét megsemmisítő, inkább "politikai szekértábor alig álcázott szervezésének" minősíthető rendezvényéről a médiáknak szétküldött harcias RMDSZ-közleményekre és az érintettek nyugodt, józan érvekre alapozott válaszaira.) Harcolj az ellenünk harcolókkal, mondta a Biblia szavaival Ady fohászát a magát élete végéig annak útját folytatónak valló másik Szatmár megyei költő, Gellért Sándor fia. A "percemberkék", a "seregesen jövő senkik" és az ország lelkiismeretét jelképező "bujdosó kurucok" szerepei közül aztán ma is tetszése szerint választhat bárki.
Utána Báthori Gyula lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket, majd Tőkés László mondott köszönetet mindazoknak, akik a tervezett Ady-zarándokhely létrehozásán vele együtt munkálkodtak, munkálkodnak. Átadva az érmindszenti gyülekezetnek szellemi táplálékul hozott, jelképes értékű ajándékát is: Károli Gáspár Szenczi Molnár Albert nyomdájában készült híres Váradi Bibliájának a magyar kormány támogatásával nemrég elkészült hasonmáskiadását.
Ezután Indig Ottó irodalomtörténész, a Nagyváradi Ady Társaság elnöke tartotta meg előadását a költő érmindszenti és nagyváradi éveiről, az őt szülőföldjéhez fűző, egész életét meghatározó kapcsolatról. Hiszen élete minden sorsdöntő pillanata előtt ide tért haza, s ha csak tehette, mindig itthon töltötte az ünnepeket is.
Az ünnepség templomi részét a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium diákjainak élményt adó, szép versműsora, majd a Himnusz közös eléneklése zárta.
Az EMKE és a tasnádi RMDSZ közös rendezvényeként (amelyben a református egyházzal előzőleg egyeztetett program szerint is benne foglaltatott Tőkés László előadói szolgálata) jegyzett második részben aztán az eddigi Ady-zarándoklatok megszervezését – és azokról a saját vagy legalább szolgálati személygépkocsival nem rendelkező szatmári kisemberek kiszorítását – több mint egy évtizeden át végző főszervező Muzsnay Árpád EMKE-alelnök nyíltan kitámadta a püspököt. Jobb ügyhöz méltó, logikát és érveket helyettesítő indulattal kelve ki mindazon "vendégek" ellen, akik állítólag ki akarják sajátítani az elmúlt tizenhárom év során a Kárpát-medencei magyarság egyik legrangosabb kulturális eseményévé vált rendezvényt, "rászervezéssel" oda nem illő, egységbontó politikai előadások színterévé silányítva azt. Vádjait egyes meghívott közéleti személyiségek (Pomogáts Béla, Matolcsy György stb.) távolmaradása által látta bebizonyítottnak.
Indulatmentes, frappáns válaszában Tőkés pontról pontra cáfolta meg az elhangzott állításokat. Mondván, hogy rászervezésről akkor lehetne beszélni, ha ebben az órában az egyház máshol szervezett volna külön rendezvényt. Ami pedig az egység emlegetését illeti: miféle egység az, amelyiknek nincs szellemi alapja? Hogy hallgatóságának megadja az összehasonlítás lehetőségét, felolvasta a megyei RMDSZ-vezetőség előre vádaskodó, az egyházat politikai szekértáborok látványos szervezésével, manipulációs szándékokkal gyanúsító nyilatkozatát és a program általuk beiktatott pontjait: ki fedez fel ezek között bármit, ami alátámasztaná a "pártbizottság embereinek" őket megbélyegezni kívánó állításait? Ami pedig az előadásukat utolsó pillanatban visszamondottakat illeti, felolvasta Muzsnaynak azt a levelét, amelyben az Orbán-kormány volt minisztere, Matolcsy György személye és a szobor előtt megtartandó előadása ellen tiltakozott – éppen az egyház illetékeseinél. Hozzáfűzve, hogy akik most egységről beszélnek, azok vették el Érmindszent sárba ragadt, maradék népétől a megmaradás egyik konkrét lehetőségét, amelyet éppen a Királyhágómelléki Református Egyházkerület biztosított volna számukra az Ady-emlékhely és gyógyfürdő létesítésére készített pályázatával, egy nagyváradi magánalapítványnak juttatva a Széchenyi-terv keretein belül általuk elnyert 320 millió forintot. Amelyről természetesen nem mondanak le, bár egyelőre a megegyezés útját keresve, a magyar kormányhoz elküldendő, eddig több mint ötszáz környékbeli aláírásával támogatott kérelemmel igyekeznek törvényes jogaiknak érvényt szerezni. A püspök kérte a jelenlévőket: csatlakozzanak az aláírókhoz, ha támogatni szeretnék ezt az ügyet. Mert itt nem a szép szavakon vagy a koszorúkon van a valódi hangsúly, hanem a szülőföldön való boldogulás lehetőségének biztosításán. Azon, hogy Érmindszent megmarad-e, a fajtánk él-e vagy lassan kihal...
Ezután minden folyt tovább program szerint: a környékbeli fiatalok szavalatai után Schönberger Jenő szatmári római katolikus püspök beszélt Ady Endre ellentmondásos személyiségéről és költészetéről, az emberi természet legmélyebb elemeiből fakadó Isten-élményéről. Majd a nagykárolyi református énekkar, utána pedig a zilahi Wesselényi Miklós Református Gimnázium műsora és a falu magyarországi (szintén Mindszent nevű) testvértelepülésének küldötte következett. Pék Sándor tasnádi plébános a kórházi kezelésen lévő Tempfli József nagyváradi katolikus püspök üzenetét, üdvözlő szavait tolmácsolta. Pomogáts Béláról is kiderült, hogy "csak" betegség miatt nem tudott eljönni. A szatmári Északi Színház művészei, András Gyula és Marcel Mirea pedig egymás után mondták az ünnepség legszebb Ady-verseit, magyarul, románul. Olyan lélekből és lélekhez szólóan, ahogyan eddig talán soha.
A koszorúzáson ott volt Szentpéteri István kolozsvári magyar konzul – az RMDSZ Szatmár megyei vezetőségének tagjai közül azonban senki. A parlamenti és önkormányzati képviselők közül is mindössze Pécsi Ferenc, Szilágyi Ferenc és Bekő Tamás.
A rendezvény harmadik részében a megjelent mintegy kétszáz ember végképpen két csoportra oszlott: a többség Tőkés Lászlót és lelkésztársait, valamint Kovács Zoltán főgondnokot és Barabás Zoltán szóvivőt követte a pillanatnyilag csupán terveken megvalósult létesítmény tavaly letett alapkövéhez, hol megtörtént az Érmindszenti Emlékjel (a leendő partiumi írótábor és gyógyszálló épületeit ábrázoló pannó) ünnepélyes felavatása. És kihirdették a határozatot: addig is, amíg hozzáláthatnak a költő emlékét megőrző, tulajdonképpeni épületek felhúzásához, az írótábor céljaira faházakat helyeznek el itt. S mert "kezdetben vala az ige": a jelen lévő lelkészek mindegyike hozzájárult az avatási szertartáshoz egy-egy szentírás- vagy zsoltár-idézettel. "Most perc-emberkék dáridója tart, / de építésre készen a kövünk, / nagyot végezni mégis mi jövünk" – idézte Adyt a püspök. Kihangsúlyozva annak szükségét, hogy maradéktalanul visszavegyük elorzott jussunkat. Mindazt, ami nélkülözhetetlen magyarságunk összeszedéséhez, a pusztuló, elvándorló Szilágyság megmentéséhez. Az emlékjelre tekintőknek pedig ezentúl jusson eszébe: virrad már a hajnal az érmindszenti táj fölött. És főleg rajtunk múlik, mikor ragyog ránk a költő által megálmodott reggel.
Báthory Éva
A magyar labdarúgás máig példátlan sikerét 1953. november 25-én, éppen ma ötven érte el a sportág "szentélyében", a londoni Wembley stadionban, ahol a futballt "feltaláló" angolokat hazai pályán alázta meg a Puskás Öcsi vezette Aranycsapat. A 6:3-as magyar győzelem azért is volt különösen értékes – a mérkőzés barátságos volta ellenére –, mert hazai pályán Anglia válogatottja még sohasem szenvedett vereséget a szigetországon kívüli csapattól. A győzteseknek kijáró dicsőséget nem tudta elhalványítani az alig egy évre rá elveszített svájci világbajnoki döntő, pedig az igen nagy csalódás volt minden magyar számára, hiszen az Aranycsapat akkor érkezett el a csúcsra, a magyar futball csillaga sem előtte, sem utána nem tündökölt többé oly fényesen és magasan. Amit ma, fél évszázaddal a londoni 6:3 után magyar focinak hívnak, az minden, csak nem sport, nem teljesítmény, nem csapatmunka. (Az évszázad mérkőzésének is mondott találkozóra emlékezve sugároz ma eredeti felvételekkel megtűzdelt műsort a Duna TV, romániai idő szerint este kilenctől.)
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem november 26. és 28. között rendezi meg Egyetemi Napjait. 26-án 16 órakor tartják meg a Partium Kiadó fórumát, házigazda Demeter Szilárd. A Filozófia Tanszék a következő rendezvényekre várja az érdeklődőket: 26-án 18 órakor a Pro Philosophia Alapítvány és a Kellék filozófiai folyóirat estje, házigazda Horváth István. 27-én 18 órától és 28-án 14 órától bölcseleti témájú új könyveket mutatnak be, a szerzők jelenlétében. A rendezvények helyszíne a Partiumi Keresztény Egyetem Városháza u. 27. szám alatti székháza.
| rommagyar |
A Székelyföld önkormányzásának tervezetét ismertették az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének szószólói november 19-én a kolozsvári Bulgakov kávéházban. A majdnem teljesen román nyelvű sajtótájékoztatón jelen volt Szilágyi Zsolt, a KT ügyvivő elnöke, Toró T. Tibor korábbi elnök, a testület tagja; a romániai magyar, valamint nemzetközi jogászok által kidolgozott tervezetről Bakk Miklós politológus, a szakértői csoport vezetője beszélt a sajtó komoly, román részről többnyire kifejezetten ellenséges indíttatású érdeklődése által kísérve.
A tervezet három kerettörvényből áll. Az első a regionális tanácsok által vezetett régiók működési feltételeit és a fontosabb intézmények hatásköreit rögzíti, illetve tartalmazza a fontosabb törvénymódosítási javaslatokat, melyek életbe lépése által a régiók működőképessé válnának. A második és a harmadik kerettörvény Székelyföld különleges jogállású régióvá alakításának mikéntjét és a tulajdonképpeni autonómiastatútumot foglalja magában. A tervezet szerint a Kovászna és Hargita megyéből és Marosszékből álló Székelyföldön a teljes egyenlőség biztosítása céljából bevezetnék a teljes, a közélet minden területére vonatkozó kétnyelvűséget, amely az oktatás esetében a közoktatási rendszer szétválasztását is jelentené, azaz a két nemzetiség diákjai külön intézményekben tanulnának. Az autonómia ugyanakkor lehetőséget adna saját regionális rendszer kidolgozására is. Ez a legutóbbi népszámlálás alapján biztosítaná a nemzeti megoszláshoz mért magyar–román képviseletet 80:20 százalékos arányban. A szakbizottság új költségvetési rendszert is javasol, melynek értelmében a befolyt összegek 60 százaléka helyben maradna, 20 százalék menne Bukarestbe, a maradék 20 százalék pedig az országos Szolidaritási Alapot gazdagítaná, mely a pénzt a régiók fejlődésének kiegészítésére fordítaná.
A tervezet nem tekinthető véglegesnek, egyelőre csak munkadokumentum, melyet közvitára bocsátanak, majd az EMNT elé terjesztenek, addig a román politikummal folytatni kívánt párbeszéd elősegítését is szolgálja.
A szakértői csoport az ország más területein élő magyarok számára a kulturális, személyi elvű autonómiát látja megoldásnak. Ennek a tervezetét is kidolgozzák hamarosan.
Toró T. Tibor röviden ismertette az önkormányzás kivívása érdekében az RMDSZ megalakulása óta tett vagy éppenséggel elmulasztott lépéseket. Elmondta, 1993-ban kezdődött a műhelymunka, amit az EMNT továbbvinni kíván, az RMDSZ azonban máig érvényes programjának ezt a részét sem a végrehajtó hatalomban való részvétele idején (1996–2000), sem az azt követő protokollumpolitika időszakában (2001–2003) nem képviselte, még csak párbeszédet sem kezdeményezett ez ügyben a román társadalommal.
A sajtótájékoztató második felében újságírói kérdések hangzottak el. Ezeknek több mint fele a sajtótájékoztatón többször hangsúlyozott érdemi párbeszéd szükségességét igazolta, hiszen még az újságírók nagy része is elképesztő tájékozatlanságról tett tanúságot. Ismét el kellett magyarázni, hogy az EMNT nem párt, nem indít jelölteket, hogy tevékenysége tulajdonképpen az RMDSZ programja legfontosabb részének a megvalósítását tűzte ki céljául vagy hogy az önkormányzás nem ellenkezik az európai normákkal, mi több, egyes nyugati országokban régóta alkalmazzák, és Románia EU-integrációját is elősegítené, mivel stabilitást biztosít az országnak.
Kérdésünkre Mátis Jenő, a KT tagja röviden beszámolt az EMNT küszöbön álló megalakulásának még hátralévő szakaszairól. Terv szerint november 29-éig a tágan értelmezett (a Partiumot és a Bánságot is magába foglaló) Erdély kistérségeiben szervezett állampolgári fórumokon a 2002-es népszámlálási adatok alapján 1:3000 képviseleti aránynak megfelelően kijelölik a küldötteket. A székelyföldi küldötteket az EMNT részhalmazaként működő Székely Nemzeti Tanács jelöli. Ha sikerül betartani az egyébként rugalmasan kezelt időpontot, december 13-án mintegy ötszáz küldöttel Kolozsváron megalakul az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
Bagoly Zsolt
Marosvásárhelyen rendkívüli tanácsülést tartottak az elmúlt héten, amelynek egyetlen napirendi pontja volt: a Prahova megyei tanács ajándékának, George Dumitru ploiesti-i képzőművész által Mihai Viteazulról mintázott, tizenhét példányban megöntött mellszobra egyikének elfogadásáról szóló határozattervezet megszavazása. Dorin Florea polgármester azért sürgette a döntést, hogy december 1-jére már fel is állíttathassa az általa kiszemelt helyre, a még mindig Antonescu marsall nevét viselő sétány felső végén üresen álló talapzatra. Az említett helyre korábban a vásárhelyi nacionalisták a háborús bűnösként halálra ítélt diktátor szobrát szerették volna elhelyezni. (Egyes vélemények szerint hagyni kellett volna nekik, lássa a nagyvilág, kikkel van dolguk.)
A magyar tanácsosok Dávid Csaba javaslatára indítványozták: az eredeti határozattervezetet egészítsék ki a II. Rákóczi Ferenc szobrának felállítására vonatkozó passzussal. Sőt, Benedek István részéről elhangzott egy olyan felvetés is, mely szerint előbb a Rákóczi-szobor ügyében kellene szavazni, annak elfogadása esetén a magyar tanácsosok részéről semmi akadálya nem lenne a román zsoldosvezér szobrára vonatkozó határozattervezet elfogadásának. Spielmann Mihály felvetette: vajon épp egy tizenhét példányban elkészült másolat felállítására van-e szüksége a városnak, amikor van számos olyan helyi művész is, aki szívesen venne egy hasonló műalkotásról szóló megrendelést. Továbbá arról is meg kellett nyugtatnia a román tanácsosokat, hogy ez a Rákóczi, akinek szobrot akarnak állítani, épp az a Rákóczi a négy közül, akiről maga Nicolae Iorga is elismerően írt. No meg az sem mellékes, hogy épp Marosvásárhelyen választották Erdély fejedelmévé. Az is tagadhatatlan tény, hogy 1600-ban Mihály vajda is megfordult a városban, és a székelység pedig esetenként támogatta a szabadságjogaikat megnyirbáló Báthoryakkal szemben.
A kétórás, személyeskedésektől sem mentes vita során Florea egy bizonyos előzetes SZDP–RMDSZ-egyeztetésre hivatkozva próbálta kierőszakolni a döntést, amiről azonban a magyaroknak tudomásuk sem volt. Később kiderült, mégiscsak sor került egy megbeszélésre, egyeztetésre a prefektúrán, de az azon részt vevő Kolozsváry Zoltán tanácsos tagadta, hogy ő elkötelezte volna az RMDSZ-t. A szavazáskor kiderült: fölösleges volt sebtében összehívni a képviselő-testületet, a szoborállításra, szoborállításokra vonatkozó határozattervezet nem kapta meg a szükséges voksokat, ezért a döntés a következő, e hónap végi tanácsülésre marad.
Sz. L.
Az erdélyi fiatalok körében vitát, sőt felháborodást váltott ki az RMDSZ ügyvezető elnökségének Nem akarok somer lenni című programja. Magukat ténylegesen magyarnak tartó és a magyar nyelvet anyanyelvi szinten bíró fiatalok kifogásolták, hogy a bukaresti parlamenti pártként működő szervezet plakátján a munkanélküli szó helyett annak román megfelelője (somer) olvasható.
A kritikákra válaszolva Kovács Péter ügyvezető alelnök közölte: "Változnak az idők! Sajnos a mai magyar ifjúságot nem lehet kizárólag nemzeti jellegű retorikával megközelíteni. A fiatalok saját nyelvén kell beszéljünk, ha azt akarjuk, hogy betegyék a lábukat egy ifjúsági szervezet, vagy az RMDSZ irodájába. (...) A fiatalok kornert rúgnak, nem szögletet, a primariára és nem a polgármesteri hivatalba mennek, a szüleik a somerpénzből élnek és nem a munkanélküli segélyből. Ezért használjuk a somer kifejezést, mert így sokkal inkább magukénak érzik a programot. Így tudjuk megszólítani őket. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy egy plakáttal nevelni tudjuk őket, meg tudjuk tenni azt, amit hét évig a szülők, majd 12 évig a tanárok elmulasztottak!"
Kovács szerint tehát a magyar szülők és pedagógusok román nyelvűvé vagy romlott nyelvűvé nevelik gyermekeiket, ezen viszont az RMDSZ nem tud és nem akar változtatni, hiszen a pártnak egyetlen célja: a potenciális szavazótábor megszólítása, mindegy, hogy milyen nyelven, a lényeg, hogy a propaganda jusson el az egyének tudatáig. Az ifjú RMDSZ-vezér úgy tudja, hogy az idegen (esetünkben román) kifejezésekkel agyontűzdelt magyaros zagyvaléknyelv az erdélyi magyar fiataloknak a "saját nyelve". Hitében vélhetően ama tapasztalat csak erősíti, hogy az RMDSZ-aktivisták zöme is (a párt központi vezetőségétől el egészen az önkormányzatokig és a "dekoncentrált" állami hivatalokig) ezt a rommagyar nyelvet beszéli.
T. P.
– Megítélésem szerint az állami költségvetést illetően minőségi előrelépésnek lehetünk szemtanúi. Megteremtődtek azok a gazdasági, pénzügyi feltételek, amelyek lehetővé tették, hogy egy megalapozottabb, racionálisabb felépítésű és a gyakorlati alkalmazást illetően valósabb költségvetést állítson össze a kormány. Romániában az utóbbi három esztendőben – hiszen ez már az előző kormány idején, tehát 2000-ben elkezdődött – végbement egy gazdaság-felívelési folyamat. Így aztán egy kiegyensúlyozottabb büdzsét lehetett összeállítani, hiszen már volt mit szétosztani. 2003-ban az előrejelzések szerint a bruttó hazai össztermék (GDP) növekedése eléri a 4,8 százalékot. Ez meghaladja a közép- és délkelet-európai régió átlagát. A jövő évi prognózis, amelyre az egész költségvetést felépítették, 5,5 százalékos gazdaságnövekedést irányoz elő. Ugyanakkor egy számjegyűvé szeretnék lenyomni az inflációs rátát. Ez merész elgondolás. Emellett 11,5 százalékos árnövekedéssel számolnak. Kétségtelen, hogy e szintek elérésének megvan a lehetősége, de igencsak kemény intézkedések megtételét követeli meg. 2004 azonban választási esztendő. S talán ezzel sok mindent elmondottam a fenti célok elérésének lehetőségéről.
– Immár több mint egy tucat esztendeje mind arról hall az átlagpolgár, hogy nadrágszíj-költségvetéssel gazdálkodik a kormány. Ennek 2004-ben vége lesz?
– Nem lesz, hiszen ez a költségvetés is nadrágszíjszorítós. Persze tükrözni fogja az eddig elért megvalósításokat. Ha tovább növekednek a gazdasági mutatók, akkor az adóba befizetett összegek is gyarapodnak, nagyobb summát oszthat majd szét a kormány. Ez lehetővé teszi a reáljövedelem növekedését is, tehát azt, hogy ne csak névlegesen legyen több a borítékokban, hanem a kapott pénzzel a valóságban is több terméket lehessen vásárolni. Mindezek ellenére azonban a jövő esztendei büdzsé is erősen takarékos lesz, hiszen a kormány a Nemzetközi Valutaalap kérésére vállalta, hogy nem haladja túl a 3 százalékos költségvetési deficitet. Ez már indulásból behatárolja a költségvetési előirányzatokat. Ugyanakkor véleményem szerint a jövő évi gazdasági előrejelzések kissé... rózsaszínűek. Nagyon kérdőjeles már az 5,5 százalékos gazdasági növekedés, hiszen – amint a brüsszeli országjelentésben is benne van – egyelőre még nincs Romániában funkcionális piacgazdaság, nem tudják kezelni a felhalmozott adósságtömeget, de bajok vannak az egészségbiztosítással, valamint a társadalombiztosítással is. Ez a felhalmozott adósságtömeg a kormány szerint valahol százezer milliárd lej körül van, de a gazdaságpolitikai értékelők szerint jelenleg eléri a 150 ezer milliárd lejt is. Egyelőre távlati lehetőség sincs a fenti összeg csökkentésére. És még nem számoltunk a cégek, vállalatok körbetartozásával. Ez szinte lebénítja a román gazdaságot, és kérdőjelessé teszi az állami költségvetést is. S amíg ezeket nem hajtják be, kötve hiszem, hogy funkcionálissá válik a piacgazdaság.
– Időben ez mit jelenthet?
– Csak akkor számíthatunk reális kimozdulásra a holtpontról, ha a piacgazdaság játékszabályait betartják és a nem fizetőkkel szemben lefolytatják a csődeljárást. Ez az egyetlen gyógykezelési lehetőség, mindenfajta kozmetikázás, az adósságok elengedése, átütemezése csak ront a helyzeten. Egyébként akik javasolják az adósság-átütemezéseket jól tudják, hogy ebből pénz nem lesz, csak az államkasszába be nem fizetett összegek nagyobbodnak. Sajnos Romániában már léteznek olyan privát vállalatok is, amelyek ugyancsak nem fizetik ki az állammal szembeni adósságaikat. Persze szólnunk kell arról is, hogy magasak az adókulcsok és a vállalatok az erős adóprést képtelenek elviselni, nem fizetnek, mert nincs miből és mert nem tudják behajtani kintlevőségeiket. De léteznek olyan esetek is, amikor készakarva nem törlesztik az adósságot, vagy tényleg nem jövedelmezőek a cégek. Itt is csak a piacgazdaság szabályai szerinti működés a gyógyír. Ami nem életképes, annak el kell tűnnie!
– Az átlagpolgárt az egészből az érdekli, hogy a jövő esztendőben jobban fog-e élni vagy sem.
– A fejlesztési régiókra leosztott külföldi fejlesztési programokra e költségvetésben előirányozták a román fél által lepengetendő összegeket is. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi régió is jelentős summákhoz jut, a programok tehát megvalósíthatók. Ami a közembert illeti, elmondható, hogy jövőre 2,5 százalék felé mutató reáljövedelem-növekedéssel számolhat. Szerintem ezt még az átlagpolgár a fogyasztási kosarán nem fogja érezni, az továbbra is jó szellős lesz. Enyhe optimizmusra ad okot, hogy ez a gyarapodási tendencia beindult, s úgy néz ki, hogy 2005-ben fognak érezhetően növekedni a jövedelmek. A nyugdíjakat illetően a költségvetésben benne van az átszámításukhoz szükséges összeg. De az eddiginél lényegesen jobban fogják pénzelni a szociális szolgáltatásokat is. És persze jövőre választások lesznek, a kormánypárt kétségtelenül ügyelni fog arra, hogy viszonylagos politikai népszerűsége megmaradjon. Ezt pedig úgy érheti el, hogy a választópolgároknak különböző adományokkal, kedvezményekkel, ígéretekkel a kedvében jár majd. Hogy lesznek ilyenek, arra mérget vehetünk.
Román Győző
A demokratikus román ellenzék szerint Románia 2004-es tervezett költségvetése le fogja lassítani a reformfolyamatot, csökkenteni fogja az ország esélyeit a tartós növekedés elindítására és az EU-integrációra. A büdzsé egyenesen fékezi a csatlakozás elengedhetetlen feltételeként szabott működő piacgazdaság kritériumainak teljesítését. Az Európai Bizottság országjelentésébe foglalt elvárások egy részét egy jó büdzsével meg lehetne valósítani, de a kormány előterjesztése erre alkalmatlan. Ráadásul az egész költségvetés-tervezet a kormányzó, pártállamot építő Szociáldemokrata Párt jövő évi kampányát szolgálja, csak a szocdemek uralta helyi közigazgatásnak 26 ezer milliárd lej van félretéve központi támogatásként egy sikeres választási hadjáratot honorálandó. Emellett más pénztartalékok is el vannak rejtve a büdzsében, amelyeket a Nastase-kormány saját imidzsépítésre, illetve szociális jótékonykodásra használhat majd föl. A Demokrata Párt egyenesen alkotmányellenesnek találta az államháztartási törvény tervezetét, hiszen olyan fogalmakat vezet be, amelyeket a létező jogszabályok egyszerűen nem tartalmaznak.
| világpolitika |
Az Amerikai Egyesült Államokat jelen pillanatban két fontos térségben éri kihívás: a Közel-Keleten és a Távol-Keleten. Az a tény, hogy a Fehér Ház adminisztrációja most elsősorban az arab térségre összpontosít, a gyászos szeptember 11. következtében érthető, de ez nem jelenti azt, hogy a Távol-Kelet háttérbe szorult volna. Sőt, épp ellenkezőleg, Észak-Korea fegyverkezése veszélyt jelent a világbékére, és az a tény, hogy a kommunista Kína gazdaságilag állandóan növekedik, hosszú távon az amerikai hegemóniatörekvések számára nem sok jót ígér. Ennek tükrében Chalmers Johnson könyve meglehetősen aktuális (Blowback. The costs and consequences of American Empire. Henry Holt and Company, New York, 2001.).
A blowback angol, rövidsége ellenére összetett szó. Hangulata dinamikát, erőszakot sugall. Jelentése: visszaütés, ellencsapás. A CIA szakkifejezései között is gyakran használatos, egy végrehajtott akció előre meg nem állapítható, nagy valószínűséggel bekövetkező, kivédhetetlen következményeit jelöli. Ilyen kontextusban használja maga a szerző is, erre utal az alcím: Az amerikai birodalom ára és következményei.
A szerző jelen pillanatban az amerikai társadalomtudományi körökben Távol-Kelet-szakértőként a legnagyobb tekintélynek örvend. Ízig-vérig amerikai, hazafiasságát a hivatalos politika ellen intézett kritikái ellenére se vonhatja senki sem kétségbe. Születése pillanatában családja nem volt szegény, nem tartozott viszont az amerikai felső tízezerbe sem. Phoenixben született, Arizonában is nőtt fel, családja onnan költözött Kaliforniába, abba az államba, melynek területén ma is él. A Johnson család férfi tagjai nem vonták ki magukat a hazafias kötelesség teljesítése alól sosem, apja a II. világháborúban a US Navyben harcolt a japánok ellen, a szerző maga is a haditengerészet kötelékében vett részt a koreai háborúban. Hazatérése után a Berkeley Egyetemen szerzett közgazdász diplomát. Ezt követően fordult érdeklődése először a japán, majd a kínai világ felé. Ebben az a tény is közrejátszott, hogy a Világbank ebben az időszakban nagymértékben támogatta Ázsia és főleg a kommunista Kína gazdasági berendezkedésével foglalkozó kutatómunkát. Magiszteri és doktori fokozatát politikatudományokból egyaránt a Berkeleyn szerezte, tanári működése is ehhez a neves univerzitáshoz, valamint a San Diegó-i egyetemhez fűződik. 1962–92 között, nyugdíjba vonulásáig tanít, 1972 óta az Amerikai Tudományos Akadémia tagja. Az amerikai közvéleményt megosztó vietnami háborúval egyetért, 1967– 1971 között a CIA tanácsadójaként is működik, elszánt ellenfele a kor háborúellenes tüntetéseinek. Mindez azonban nem teszi őt primitív módon elfogulttá, könyveiben, melyek főleg a Távol-Kelet problémáira koncentrálódnak, élesen – de nem agresszív, sértegető hangnemben, hanem tények és hipotézisek felsorakoztatásával –, revizionista szellemben bírálja a hivatalos amerikai külpolitika ballépéseit, stílusáért a japán sajtó "a revizionizmus keresztapja" becenévvel illeti. A Blowback 2000-ben íródott, és nem is fektet nagy hangsúlyt a Közel-Keletre, mégis mintha előrevetítené a 2001. szeptember 11-ei eseményeket. Vagy éppenséggel ahhoz hasonlókat, esetleg még rosszabbat.
A könyv az agresszív amerikai külpolitika bírálatára épül. Igyekszik a sine ira et studio elvet minél sikeresebben alkalmazni, nem az a típus, aki olcsó népszerűséget keresve saját hazáját mocskolná, nem is naiv, békepárti idealista mindenáron, kritikái a realizmus fő alapelvére, az állam érdekeinek érvényesítésére épülnek. Az állam érdekeit viszont nem feltétlenül a hivatalos külpolitikai irányvonal képviseli, nem ez az egyetlen helyes út. Sőt, jelen pillanatban ez hosszú távon pont az USA érdekei ellen dolgozik akaratlanul, legalábbis az ő víziójában. Mert hiszen nem állt feltétlenül Washington érdekében a távol-keleti diktatúrák támogatása, mivel ezáltal Amerika tűnik fel a "gonosz hatalom" szerepében, és a helyi lakosság körében nagyobb népszerűségre tesznek szert az amerikaiak ellen agitáló kommunisták. Nem állt feltétlenül az amerikai nép érdekében Közép-Amerikában a salvadori kontrák vagy a panamai Noriega támogatása, akik a kokainkereskedelemből szerezték vagyonuk egy részét. És nem áll feltétlenül az amerikai geopolitikai érdekek szolgálatában a Talibán hatalomra segítése Afganisztánban a siítákkal és a szovjetbarátokkal szemben, mint ahogy a könyv megjelenése után bekövetkező események is igazolták ez.
Johnson kritikája főleg a hadi és gazdasági téren folytatott külpolitikára irányul. Azt fiatalkorában is, később is elfogadta, hogy a második világháborút követően, az adott körülményeket figyelembe véve, az USA nem tehetett mást, mint hogy felvegye a versenyt a Szovjetunióval, és ezt helyesen tette, mivel az amerikai demokrácia, minden hiányossága ellenére, mégiscsak funkcionális demokrácia, és mint ilyen, jobb a marxista elvek totalitárius eszközökkel történő gyakorlatba ültetésénél. A hidegháború alatt is követett el az amerikai politika súlyos hibákat, de a Szovjetunió összeomlását követő poszthidegháborús időszakban is hidegháborús politikát folytatni katasztrofális következményekkel jár. Elsősorban azért, mert blowbacket eredményez.
Szavai szerint ugyanis a visszacsapás a nemzetközi kapcsolatok velejárója, nem kimondottan Amerika problémája, és gyakorlatilag bármely téren megnyilvánulhat. A kommunizmus által eredményezett visszahatás káros következményeit nyögik a mai napig Oroszország és volt szövetségesei. A Tupac Amaru gerillaszervezet Peruban nem véletlenül támadta meg a japán nagykövetséget, mivel a szélsőbal terroristái ellen fellépő Alberto Fujimori elnök is japán származású. Izraelnek mind a mai napig legnagyobb és látszólag egyetlen igazán súlyos problémája a palesztin ellencsapásoktól való – tulajdonképpen jogos – félelem. "Az Egyesült Államok azonban a blowback legcsábítóbb célpontja az egész világon, mint a világ egyetlen birodalmi nagyhatalma forrása a legtöbb titkos és féltitkos akciónak, melyek elnyomó rendszereket dúcolnak alá, és messze a legnagyobb fegyverimportőr" – írja könyvében Johnson.
Az imperializmus szót ritkán használja, inkább a birodalmi politika kifejezést részesíti előnyben, ahogy ő maga is mondja: "Amikor amerikai birodalomról beszélek, a fogalmat nem tradicionális értelemben használom. Nem beszélek a Fülöp-szigetekről mint Amerika volt gyarmatáról, sem az olyan függősorban levő területekről, mint Puerto Rico; mikor imperializmusról beszélek, nem feltétlenül arra vonatkozik, hogy egyik állam kiterjeszti hatalmát egy másik fölé; még csak azt sem akarom bebizonyítani, hogy az imperializmusnak elsősorban gazdasági indítékai vannak. A modern kor birodalmainak alapját valamilyen ideológiai vagy jogi elvek képezik – ilyen közösségek a Commonwealth, a különböző szövetségek, az EU, a kommunista blokk –, melyek álcázzák a tulajdonképpeni kapcsolatokat ezek tagjai között."
Mint keletszakértő, elemzésében természetesen elsősorban a Távol-Kelet térségének fontosabb államaira koncentrál, így szentel külön fejezeteket Észak-Koreának, Dél-Koreának, Japánnak, sőt két egész fejezetet Kínának. Amikor viszont nem konkrét esettanulmányt végez, hanem általános helyzetet vázol, végig párhuzamba állítja a Szovjetunió és kelet-európai szatellitjei sorsának alakulását azzal a viszonnyal, amelyet az Egyesült Államok a kelet-ázsiai térség országaival alakított ki. Miközben a Szovjetunió kommunizálta saját kelet-európai befolyási övezetét, az USA keleten a dominóelvet alkalmazta, ami később feleslegesnek, sőt károsnak is bizonyult. Ahogyan a Szovjetunió is beavatkozott tekintélye fenntartása érdekében ’56-ban Magyarországon és ’68-ban Csehszlovákiában, éppen úgy Amerika is védte és védi saját befolyási övezetét a kommunista és más forradalmi elvek és elemek előretörésétől. Moszkva mindvégig demokráciáról beszélt, de a saját szája íze szerintiről, és a legelnyomóbb diktatúrákat támogatta befolyási övezetében, bábdiktátorai a kommunista nómenklatúra soraiból kerültek ki, míg Amerika szintén demokratizálná a Távol-Keletet, de tárgyalópartnerei autoriter katonai vezetők, mivel ezeknek az erős kezében tud csak megbízni, emezek viszont nem élvezik népeik bizalmát és támogatottságát. Egy adott pillanatban a kettéosztott Koreában szinte mindegy a lakosságnak, hová tartozik, mind a kommunista, mind a déli övezetben a vezetés ugyanazt a kegyetlen elnyomást gyakorolja, és az, hogy Dél-Korea mára már demokratikus országgá lett és gazdaságilag a fejlett kistigrisek egyike, nem az amerikai beavatkozásnak, hanem belső tényezőknek köszönhető. Amint a Szovjetunióra is kihatott a túlterjeszkedés, úgy Amerikára is nagy valószínűség szerint ki fog hatni, ugyanis Johnson a szovjet birodalom összeomlásának okát nem feltétlenül a gazdasági elvek merevségében és életképtelenségében látja (ellenpéldának hozván fel Kínát, ahol a klasszikus marxista elvek és a piacgazdaság összeházasítása sikeresen történt meg), se nem Gorbacsov hibájának rója fel, hanem egyszerűen a túlterjeszkedés természetes következményének. Angolul blowbacknek. Amerika még nem érzi a hidegháborús politika következményeit, amelyeknek csak bizonyos jelei mutatkoznak. Hogy lehetővé váljon kivédésük, a külpolitika alapelvein kell változtatni.
Különösen érdekesek és nagy aktualitással rendelkeznek az ellenséges Észak-Koreának és a rivális Kínának szentelt fejezetek. Észak-Korea kétségkívül a "rogue states" (vadóc államok, az amerikai politikai körökben és médiában használatos kifejezés az ellenséges államokat jelöli) soraiba tartozik, ellenben nem az egyedüli hibás ezért. Észak-Korea népe éhezik, mégis óriási összegeket költenek fegyverkezési programokra, a fegyverkezés viszont nem a rendszer eredendő természetének, hanem frusztrációinak eredménye, melynek okozója nagymértékben az amerikai politika kétbalkezessége, sőt merevsége. Míg a Szovjetunió és Kína anélkül, hogy a Kim Ir Szennel fenntartott barátságát kompromittálta volna, Dél-Koreával is gyümölcsöző kapcsolatokat épített ki, addig az amerikaiak ettől elzárkóztak. Sőt, fenntartják csapataikat és bázisaikat délen, ami az északiak fenyegetettségérzetét növeli. Észak-Koreával nem léteztek Nixon-féle kétoldalú tárgyalások, mint Kínával, és így elveszett egy kedvező pillanatban az alkalom az amerikai befolyás növelésére és az észak-koreai gazdaság átstrukturálására. Az expanzionizmus – a tapasztalatok alapján – nem jellemző a délkelet-ázsiai népek politikai kultúrájára, és Dél-Korea sem hangoztat imperialista jelszavakat, sőt úgy tűnik, lemondott még a félsziget egyesítésének tervéről is, legalábbis rövid távon. De az amerikai fenyegetésekre az egyetlen lehetséges válasz a fegyverkezés, ami valószínűleg a fenyegetettség érzetével együtt megszűnne. És Johnson felelőtlenségnek, dilettantizmusnak tartja egyes amerikaiak agresszív nyilatkozatait, melyek Észak-Koreát szükség esetén második Irakká alakítanák át, érvelésében arra mutatva rá, hogy a geostratégiai helyzet teljesen más, még egy konvencionális háború is rengeteg áldozatot eredményezne mindkét oldalon, nem is beszélve egy tömegpusztító fegyverekkel vívottról. Észak-Korea pedig nem kezd, nem akarhat háborút kezdeni, mivel ő a gyengébb, és tisztában kell legyen azzal, hogy csak veszíthet, de a fenyegetettség érzése az önvédelmi ösztönt aktiválja. Különben is felesleges védelmi szükségletekről, megelőző csapásokról beszélni akkor, mikor az amerikai katonai erőfölény óriási: az Egyesült Államok és szövetségesei, a NATO-tagországok, Japán, Dél-Korea és Izrael együtt a világ fegyverkezési költségeinek 80 százalékát adják, 1995-ben az Egyesült Államok hadi költségvetése pont a duplája volt Oroszország, Kína, Irak, Irán, Szíria, Észak-Korea, Líbia és Kuba költségvetésének, szövetségeseivel együtt pedig négyszeresen haladja meg potenciális kihívóinak összességét. Ha a statisztikákból levonjuk a nem kimondottan "rogue state" Oroszországot és Kínát, az USA katonai költségvetése ellenségeinek huszonkétszerese.
Még ha nagy valószínűség szerint alá is becsüli Észak-Korea katonai potenciálját, Chalmers Johnson véleménye mindenesetre eredeti és elgondolkodtató.
Egészen más szerinte a kínai probléma. Akárcsak más Távol-Kelet-szakértők, mint Bernstein és Munro, Johnson is Kínában látja a jövő szuperhatalmát, az Egyesült Államok hosszú távú kihívóját. Míg azonban Bernstein és kollégája könyvükben (The Coming Conflict with China) elsősorban a geopolitikai realitásokra helyezik a hangsúlyt, Johnson a gazdasági realitásokat tartja fontosnak. Kínával szemben halálra van ítélve bármilyen containment-kísérlet, és a katonai fellépés sem hozhat eredményeket, hiszen Amerika sikeresen nem vívhat szárazföldi háborút a milliárdnyi lakosú Kínával, míg annak minden lehetősége megvan arra, hogy flottáját, légierejét és rakétáit fejlessze egy sikeres atomháború érdekében. Kína viszont jelen pillanatban relatíve nyitott a demokratikus világ országai felé a jobb gazdasági együttműködés érdekében, és ezt ki lehetne használni. Így az elsődleges cél nem Kína szuperhatalommá válásának megakadályozása – erre nincs is mód –, hanem a vele való együttélés megtanulása.
Amerika viszont nem csak vetélytársaival és nyílt ellenségeivel tud konfliktusba kerülni. Nem. Saját szövetségeseit is maga ellen tudja fordítani. Egyetlenegyszer, a détent