|
XIII. évfolyam, 45. (632.) szám |
2003. november 11. |
TISZTELT LÁTOGATÓNK, KEDVES OLVASÓNK,
ÜDVÖZÖLJÜK AZ ERDÉLYI NAPLÓ HONLAPJÁN!
Erdély egyetlen országos terjesztésű polgári hetilapját az itthon bejegyzett Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez az egyetlen tevékenysége. Lapunk megjelentetése a jelenlegi nehéz gazdasági és barátságtalan politikai környezetben nem könnyű, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat erőfeszítéseinkhez, ha nálunk hirdet, reklámoz, vagy ha felajánlásaival segíti lapunkat.
Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ők más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. Felajánlásokat a kiadó dollárszámláján köszönettel fogadunk: SC Casa de Editura Erdélyi Sajtóház SRL, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont: 2511001005514406, Romania.
Romániai olvasóink 120 ezer lejért rendelhetik meg lapunkat a kiadóban, egy negyedévre. Egyévi előfizetés díja 2004 januárjától 480 ezer lej.
Külföldre (bárhová) 15 euró az előfizetés díja, egy évre értelemszerűen 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!
Reméljük, hogy közös erőfeszítéssel sikerül életben tartani az Erdélyi Naplót 2003-ban is!
A szerkesztőség
| címoldal |
Maratoninak mondható fizikai-lelki együttlétben forrott össze pénteken este az összmagyarságot képviselő közszereplők csoportja Nagyvárad polgárságának egy részével a Körös-parti színházban. A Történelem – Fő utca című, városról városra, régióból régióra vándorló fórum- és előadássorozat – amelyet a 2002-es budapesti baloldali fordulatot követő elkeseredést tompítandó, a nemzeti együttérzést ébren tartandó és erősítendő, a jobbközép összefogást demonstrálandó indított útjára a magyarországi polgári körök mozgalma és a Fidesz a Magyar Demokrata című hetilap médiatámogatásával – először lépte át a trianoni határokat, mégpedig a nagyváradi Magyar Polgári Egyesület meghívására. A délután kezdődött és szinte éjfélbe hajló programban egyaránt szerepet kapott a politika, a közéletiség, az elődökről és áldozatokról való megemlékezés, az előadó-művészet és hagyományőrzés, a demokrácia- és szabadságigény hangoztatása, az értékközpontú, keresztény erkölcsű magyar társadalom és világ közóhajtásának kinyilvánítása, sőt – egyáltalán nem szégyellni való módon – a nosztalgiázás is. A szónokok sorában az itthoniakat Tőkés László püspök, Szilágyi Zsolt képviselő, Sárközi Zoltán MPE-elnök, Orbán Mihály önkormányzati képviselő, az otthoniakat Wittner Mária halálra ítélt ‘56-os forradalmár, Schmitt Pál olimpiai bajnok, a Fidesz-MPSZ alelnöke, Németh Zsolt és Hende Csaba országgyűlési képviselők, Faludi Sándor gazdatagozati elnök, Kiss Antal politikai tanácsadó képviselték. Beszédeikben sok szép szó esett a nemzeti összefogásról, a szülőföld szeretetéről és megtartásáról, a helytállásról, a magyarság felemelkedéséről, de többé-kevésbé éles kritikák is megfogalmazódtak a nemzetpolitika mai kufárjaival szemben. Varga Miklós, Maczkó Mária, Gergely Éva, Ókovács Szilveszter énekesekként, Péterfy Lajos, Molnár Júlia szavalókként, a neves költő Döbrentei Kornél pedig saját versének előadójaként járult hozzá az est meghittségének kiteljesítéséhez, sokakat könnyekig hatva meg. Végül "sajtóklubra" is sor került Bencsik András, Tóth Gy. László, Haeffler András, Bayer Zsolt, Dénes László részvételével, a felsorolt közírók az öncélú poentírozást mellőzve szóltak a nyilvánosság szerepéről és erejéről, a magyar demokrácia állapotáról, némelyikük önvallomásszerűen. Zárásként a teátrumot zsúfolásig megtöltő közönség és a színpadon megfordult valamennyi közreműködő együtt énekelte Varga Miklóssal a Vén Európát, majd Beregszászi Olgával himnuszainkat.
Kísértetiesen ismétlődnek az újabb kori év végi események. Uralkodjon bár rajtunk Vacaroiu, Ciorbea, Radu Vasile, Isarescu kormánya, regnáljon bár Nastase kabinetje Romániában, a mindenkori év végék a lej rohamos romlásával, mélyzuhanásával estek egybe. Az idei esztendő sem különb. Mugur Isarescu a Nemzeti Bank élén ez idáig sikeresen fékezte a lej–euró cserearány romlását, hozzájárult az uniós pénzpolitika dollárellenes kurzusának sikeréhez, de igyekezetét az októberi szél szertefújta: kiesett kezéből a gyeplő!
Minekutána a lej grafikongörbéje hosszú hónapokig infláció alatti szinteken ingadozott, most már a hazai pénzpiac egyre kiszámolhatatlanabbul reagál az euró–dollár párbajra, fizetőeszközünk közel két hete nap mint nap tizedszázalékokkal veszít egyébként is alacsony értékéből. E sorok megjelenésekor az euró már a 40 ezer lejes "lélektani határt" ostromolja, s vele párhuzamosan a dollár is régi dicsőségét csillantja meg.
Ezzel természetesen határokon innen és túl elsősorban a tőzsde spekulánsai keresnek. Nagy banktranzakciókról keringenek ellenőrizhetetlen hírek, s Isarescu csapata is halászik a zavarosban.
Az egyszerű polgár már azt sem tudja, mitévő legyen összespórolt pénzecskéjével. Aki dollárban spájzolt, az az idén alaposan ráfázott, 15–18 százalékos veszteséget könyvelhetett el. Az eurót előnyben részesítők csekély haszonnal számolhattak. Akik bankban, takarékpénztárban vélték biztonságosabbnak pénzecskéjüket, azok a havi 1,25–1,30 százalékos kamattal csak illúzióikat táplálták, valójában lejnyereségüket felfalta az értékvesztés, a kormány által megjósoltnál magasabb és gyorsabb ütemű infláció.
Mindez a bérből, nyugdíjból élők rovására (is) alakult: a reáljövedelmek mindenfajta központi beavatkozás – indexálás, minimálbéremelés – ellenére csökkentek. Ezt egyébként a vonatkozó uniós statisztikák is tényként állapítják meg: Románia lakosságának egyharmada (!) az európai szegénységküszöb alatt vegetál. (Nastase azzal védekezik, hogy a szocdem kormányzás előtt sem volt jobb a helyzet, sőt...)
És most további romlás várható. Már bejelentették a villanyáram, a hőenergia, a postai és távközlési szolgáltatások árának emelését, drágult a vonat-, metró- és villamosközlekedés, várható a benzinárak növelése ("európai szintre hozása" – mondja az illetékes), s mert szegény embert az ág is húzza, az alapvető élelmiszerek árai is emelkednek.
A kenyér, a tej, a cukor, a rizs a tavalyhoz viszonyítva 30 százalékkal is többe kerül – s ha ehhez a nyugdíjak 5-7 percentes növekedését arányítjuk, a fizetések 8-10 százalékos éves emelkedését mérjük, akkor kiábrándító a következtetés: a "szociáldemokrata" kormányprogram minden életszínvonal-emelkedést ígérő szava hazugság maradt.
S ezt a hazugságtengert hamarosan követi a 2004. évi költségvetés humbugja, a választási kampányt is célzó újabb kormányprogram. Mert a következő év választási év, és az állampárti allűröket mutató SZDP kerek perec megüzente: mindent elkövet hatalmának (és szerteágazó kliensrendszerének) megtartásáért. Nem kell ahhoz még csak ellenzékinek sem lenni, hogy kimondhassuk: a jövő évi büdzsé tervezetében számos olyan elem van elrejtve (magyarán: súlyos ezermilliárdok), ami nem az ország fejlődését, hanem a Nastase-rezsim túlélését hivatott szolgálni. Az uniós országjelentés kevéske pozitívumát nagydobra verve, de minden elmarasztalást a korábbi kormányok s a mai ellenzék nyakába varrva, az állampárti álmokat szövögető SZDP-garnitúra – és egyedüli szekértolója, az RMDSZ – a hiszékenyekre és manipulálható tudatlanokra építgeti választási terveit, minden bejáratott propagandaeszközt bevetve próbálja meg majd a lehetetlent: elfeledtetni a keserű valóságot, és rózsásra meg tulipánosra festeni a jövőt.
És mindezek az európai uniós tagság reményében történnek, noha jelenleg senki elképzelni sem tudja, hogy miként lesz majd integrálható egy bizánci hagyományokat és mentalitást őrző, eloroszosodott-törökösödött gazdaságot pátyolgató, balkáni bizonytalanságokat magában hordozó húszmilliós, nyomorgó ország. Az első vonat eleve elérhetetlen volt, de Bukarest szerint a 2007. évi belépés ígérete megmaradt. A realitásoktól elrugaszkodni nem tudó elemzők szerint ez csupán mézesmadzag: négy év alatt még Bulgária szintjére sem hozható föl országunk, illetve ez oly sokba kerülne az EU-nak, hogy konfliktusokat szülne a klubon belül. Valóságos csodának vagy csodaszámba menő politikai döntésnek lenne köszönhető egy 2007-es meghívás. Amit kozmetikázatlan eredményekkel lehetne megtámogatni hazulról: a legfelsőbb körökig nyúló korrupció megfékezésével, igazi, működő piacgazdasággal, jogbiztonsággal és ténylegesen független igazságszolgáltatással, a parlamentáris demokrácia valós meghonosításával, és nem utolsósorban a Fekete-Afrika országaira jellemző életszínvonal látványos emelésével. Amihez nem csupán nagyobb nyugdíjak és fizetések kellenek, hanem mindenekelőtt egy szavatartó és szavahihető kormány is.
Mert 2003 végén a romániai átlagpolgárnak – látva, hogy mi folyik körülötte – még mindig folyton az csúszik ki a száján, hogy csak rosszabb ne legyen. Ez pedig jelezhet mérsékelt optimizmust is, de inkább jele a "szociáldemokrata" jelentől és jövőtől való félelemnek.
Indig Ottó
| aktuális |
Ha akarom, fehér, ha akarom, fekete: a brüsszeli országjelentést a kormány óriási sikernek, az ellenzék ugyanolyan nagyságrendű kudarcnak mondja. Már nyár végén elkezdték a közvélemény gyúrását azzal, hogy a tét: Európától is megkapni a működő piacgazdaság minősítést. Mert hogy ettől függ a 2007-es csatlakozás és mert – egyáltalán nem mellékesen! – Bulgária már tavaly megkapta. Ezért volt minden fogadkozás, ígérgetés, ütemterv, miegymás, de mindenekelőtt az októberben tűzoltó-akcióval lekevert nagy privatizációs kótyavetye. Még utolsó pillanatban is megpróbálkoztak a lobbival, de hiába: a jelentésbe nem került be az áhított varázsige. Mindössze csak annyi, hogy az akarat – úgy látszik – kétségtelen, s hogy bizonyos területeken a progresszió is. Nastaseék erre olyan büszkék: szerintük még soha nem volt ennyire jó az országjelentés. Ami amúgy nem egy csoda, hiszen soha ennyire nem nyúlt Románia alá az EU.
Csak az a fránya korrupció, az agyagkolosszushoz hasonló közigazgatás és az igazságszolgáltatás politikai alávetettsége ne volna – az ellenzék a jelentés eme kitételeire hivatkozva beszél kudarcról és kéri a kormány, de legalábbis egyes miniszterek lemondását. A kormányfő viszont ragaszkodik embereihez és ugyanúgy védi a belügyért, igazságügyért és a csatlakozásért felelő tárcavezetőket, ahogy tette azt egész őszön át a végül utolsó utáni pillanatban menesztett kollégáikkal.
Az ellenkező előjelű jelentésértelmezés eredménye iszapbirkózás, süketek párbeszéde: mindkét fél mondja a magáét, az ellenérvekről mit sem véve tudomást. Csak annyira futja a retorikából, hogy a másikat sárba döngölje, nem sajnálva a kültelki szóhasználatot és hasonlatokat. Kampányfogás – mondhatnók, ha nem a mi bőrünkre menne. Mert a kölcsönös mocskolódástól, acsarkodástól épp a járható út nem látszik. Azt bezzeg nem feledkeztek meg bejelenteni, hogy az imázskozmetika érdekében európai szintre kell emelni az energiaárakat. Kár, hogy a marakodás hangzavarában elsikkadt az a képmutató érvelés, miszerint nem is csoda, hogy még nincs nálunk működő piacgazdaság, amikor ilyen kevés pénzen (?!) lehet üzemanyaghoz jutni. De majd januártól… Sajnos ezt már senkinek nem kell külön magyarázni, mert idestova tizennégy éve nagyon-nagyon jól tudjuk, mit jelent mindez.
A parlamenten kívüliek is bekapcsolódtak a jelentésvitába: civil szervezetek a honatyák közé menve kérték a választókörzetek egyénítését, a Constantinescu vezette Népi Akció pedig részletesen elemezte a brüsszeli sikertelenséget. Előbbieket kiutasították az ülésteremből, utóbbiaknak pedig furcsamód azt felelték, hogy a múlt szemétdombján turkálóknak – nincs mit felelniük.
A régi dolgokat egyébként Vadim piszkálta leginkább, felháborodottan tagadva politikai rendőri múltját, a dossziékat átvilágító Dinescura és Plesura hányva vissza ugyanezt a vádat. Önnön hangjának és szónoki hevének imádatában viszont arra már nem volt képes figyelni, hogy a belbiztonsági tábornokokkal való kvaterkázásairól szóló tirádái minden aktacsomónál ékesebben bizonyítanak.
Az elmúlt héten a kabinet legderűsebb tagja a munkaügyi és szociális tárca vezetője volt, aki kánaáni állapotokat ígért a jövő évre. Tette mindezt aközben, hogy a munkásokkal sehogy, az egyetemistákkal csak részben sikerült megegyezni, a tanügy pedig újabb munkakonfliktust helyezett kilátásba.
Molnár Judit
A sajtószabadságért és a Magyar Televízió (MTV) nemrég megszüntetett Éjjeli menedék+1 című műsorának újbóli sugárzásáért tartott tüntetést szombaton Budapesten a közszolgálati televízió Szabadság téri székháza előtt a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Honfoglalás 2000 Egyesület. A rendezvényen megjelent Kondor Katalin, a Magyar Rádió továbbra is össztűz alatt álló elnöke, aki beszédében elmondotta: a megmozdulást nem tartja politikai jellegűnek, annak célja a sajtószabadság megvédése. A sajtószabadságé, amit 1989 óta még nem látott ekkora veszélyben.
Kondor Katalin szereplése ellen tiltakozott a rádió kuratóriumának négy kormánypárti tagja, akik szerint e gesztus "nyilvánvalóan törvénysértő és súlyosan veszélyezteti az általa vezetett intézmény pártatlan működését és függetlenségét".
Seres László, az egyik újságíró, aki eredetileg tiltakozott az Éjjeli menedéknek a megszüntetésére ügyet szolgáltató műsor ellen, a Népszabadságnak elmondotta, hogy nem ez volt a célja és nem is tartja jó ötletnek a műsor megszüntetését.
Felmentéssel zárult ifj. Hegedüs Lórántnak, a MIÉP volt képviselőjének pere. Az Országgyűlés volt tagja a magyarországi zsidó kisebbség önérzetét kétségkívül sértő cikket írt pár éve egy kis kerületi lapba, emiatt sokáig perelték. A felmentő ítélet ellen liberális értelmiségiek adtak ki tiltakozást, míg az alperest a hívei ovációktól kísérve vitték ki a vállukon a táblabíróságról. A magyar igazságszolgáltatás egyébként nem először dönt úgy, hogy a szólás szabadságának alkotmányos alapjoga felülírja a jog más előírásait. Másrészről az is tény, hogy Hegedüs cikke aligha volt alkalmas arra, hogy reális veszélyt jelentsen bármilyen közösségre, amely "jelenvaló" veszély fennállása mind a klasszikus angolszász jogfelfogás, mind pedig a magyar ítélkezési gyakorlat szerint legfontosabb kritériuma a közösség elleni uszításnak. (Érdekes, hogy amikor az Antall József által Lengyel László ellen indított perben mentették fel a közírót másodfokon, annak dacára, hogy nyilvánvaló módon kimerítette a rágalmazás bűncselekményét, amikor korruptnak nevezte az egész magyar kormányt s nem tudta állítását tényekkel alátámasztani, ugyanezek az értelmiségiek, többségükben már akkor is aktív balos közszereplők nem tiltakoztak az ítélet ellen.)
Ezen a helyzeten kíván változtatni az MSZP, mely továbbra is kitart a gyűlöletbeszéd kriminalizálása mellett. Erről szólt a 16 óra című rádióműsorban Bárándy György igazságügy-miniszter, aki elismerte, hogy ez esetben két jog ütközik, de nem a szólásszabadság, hanem a méltóságukban megsértett közösségek (nem feltétlenül etnikai vallási közösségek!) érdekei mellett érvelt.
Magor klubház nyílt Budapesten a II. kerületben. Az Usztics Mátyás által alapított Magor-mozgalom a magyar termékek vásárlására buzdít, ebben legfőbb eszköze a Magor-védjegy, amit kizárólag 100 százalék magyar tulajdonban levő s Magyarországon adózó termelők vehetnek igénybe, valamint a Magor-üzletek, ahol kizárólag magyar termékeket forgalmaznak. A klubház megnyitóján Usztics elmondta: a klub összejöveteli lehetőséget biztosít a Magor-szimpatizánsok részére, gyártó–vevő-találkozók, ötletbörzék, szakmai megbeszélések, kézműves foglalkozások helyszínéül szolgál majd.
Pápaffy Endre
Kóbor kutya legyek, ha ismerek érdekesebb embereket a koldusféléknél. Ezeknek ejsze nemzetiségük sincsen. Mert nem mindegy, hogy a szipós milyen nyelven szívja a staniclit? Előbb Bukarestben nyűgöztek le. Láttam, ahogy pirkadatkor felemelték a kanálisfedőket és kimásztak a való életbe. Arcuk feketéllett a mocsoktól, amikor varas tenyerüket orrom alá dugták. Székelyföldön is megfigyeltem őket. Ahelyett, hogy gombát, áfonyát gyűjtögetnének, kéregetnek. Kiejtésük az, de természetük nem székelyes, mert az igazi székely a jég hátán is megél. S nem kér. A legmodernebbet Budapesten fedeztem fel. Jobb kezével a Váci utca egyik kukájában kotorászott, kereste az ebédjét. S közben a bal kezében levő bunkofonjával csevegett. Gondoltam, jó lenne elbeszélgetni vele, de végül nem mertem megszólítani. Mit is mondhatna nekem? S én neki? Mindannyian a saját boldogulásunkat és magunkat keressük. Nincs időnk másokra. Veszettül rohanunk s keresünk. Az ételünket. S a jobbik énünket. Mint az a csöves, akit Pécs egyik sikátorában pillantottam meg nemrég. Vásott botja végén egy műanyag zacskót lógatott száraz kenyérrel megpakolva. Borostás arcát egy piszkos zsebtükörben bámulgatta bárgyú, révedező tekintettel. Kóbor kutya legyek, ha nem akartam meghívni egy sörre. De nagyon siettem. Vártak azok, akiket egy cseppet jobban szeretek.
Csíki Sándor
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja közleményben tudatta, hogy miközben a Medgyessy-kormány jövőre bevezeti Magyarországon a 13. havi villany- és gázszámlát, jelentősen megemeli a gyógyszerek, valamint az élelmiszerek árát, egy teljes havi nyugdíjat kivesz a nyugdíjasok zsebéből, illetve drasztikus mértékben csökkenti a fogyatékkal élők költségvetési támogatását, aközben a miniszterelnök újabb 500 millió forintot szavazott meg saját kommunikációjára. Noha egyelőre még azt sem tudja, mire fogja hat hónap alatt elkölteni ezt a félmilliárd forintot. A jóléti rendszerváltásnak ez a fajta cinikus értelmezése egyenesen következik a szocialisták alapvető kommunikációs módszeréből: a folyamatos és gátlástalan hazudozásból – fogalmaz a közlemény –, a nyilvánvaló hazugságok reklámozása természetesen sokba kerül, az embereket azonban nem lehet százmilliós kampányokkal félrevezetni. Ezért a Fidesz-frakció felszólítja Medgyessy Pétert, hogy saját maga reklámozása helyett az ötszáz millió forintból adja vissza a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetségétől elvett 34,2 millió forintot, az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetségétől elvett 16,1 millió forintot, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségétől elvett 39 millió forintot, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségétől elvett 46 millió forintot, a megváltozott munkaképességűektől elvett 15 millió forintot, a Nagycsaládosok Országos Egyesületétől elvett 8,3 millió forintot, a Fogyatékosok Esélye Közalapítványtól elvett 70 millió forintot, a Gyermek és Ifjúsági Alapprogramtól elvett 300 millió forintot, a Szervátültetettek Országos Szövetségétől elvett 2,4 millió forintot. A közlemény az erdélyi magyar egyetemtől elspórolandó kétszázmilliót már nem is említi...
A Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesülete és a Human Reform Alapítvány november 21-én és 22-én rendezi meg a Hargita megyei Homoródfürdőn a IV. Székelyföldi Civil Fórumot. Téma: A társadalmi tőke. Jelentkezési feltételek: a jelentkezési űrlap visszajuttatása november 14-éig, 200 ezer lej hozzájárulás a költségekhez (helyben fizetendő). A helyek száma korlátozott – 55 fő – túljelentkezés esetén (a bejelentkezési lapok beérkezési sorrendjének figyelembe vételével) szállást a volt pionírtáborban tudnak biztosítani. Bővebb információ: Eötvös József u. 13., Székelyudvarhely, tel.: 0266/216-015 vagy 0723/485-317 (Sorbán József), 0723/170-205 (Balla Zoltán).
Kovászna Megye Tanácsa pályázatot hirdet civil szervezetek, intézmények és egyházak számára művelődési, ifjúsági, egyházi, oktató-nevelői, egészségügyi, szociális és sportprogramok, illetve rendezvények támogatására. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülnek: a megyei jelentőségű, az országos és nemzetközi rangú programok; a helyi vagy területi programok esetében a települést vagy térséget bemutató, népszerűsítő kiadványok megjelentetése; a kulturális turizmust elősegítő programok; a több település vagy intézmény összefogásából születő programok; a több települést, elszigetelt településeket is érintő közművelődési programok; civil szervezetek folyamatos művelődési és képzési programjai. A pályázat keretében a következő költségek fedezéséhez igényelhető hozzájárulás: szállás, utazás, étkeztetés (az érvényes napidíj ellenértékében), illetve a lebonyolításhoz szükséges sajátos kiadások (bérleti díjak, reklám, nyomtatás, anyagok). A civil szervezetek által a művelődési programokra, rendezvényekre benyújtott pályázatainak elkészítésénél a 2003/49-es számú Kormányhatározat előírásait kell figyelembe venni. A tanács pályázatot hirdet Kovászna megyei egyházak számára nehéz helyzetben levő kis gyülekezetek támogatására is. A pályázatok leadási határideje december 2. (a postabélyegző dátuma), vagy személyesen 16 óráig a megyei tanács iktatójába. A pályázatok elbírálására a 2004-es évi megyei költségvetés elfogadása után kerül sor. Érdeklődni, valamint pályázati űrlapot igényelni a megyei tanács művelődési és oktatási irodájánál lehet: 520008 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 4., 60-as szoba. Tel.: 0267/311-190/60, fax: 0267/ 351-228. E-mail: ordog@consjud.covasna.ro, honlap: www.covasna.info.ro/rom/info/proprii.html.
A Temesvári Magyar Diákszervezet november 19. és 23. között rendezi meg a XIII. TMD-fesztivált, melynek célja megszólítani és közösséggé összefogni a helyi magyar diákságot, egyúttal lehetőséget teremtve a kellemes szórakozásra, de hasznos új ismeretek szerzésére is. A programban a szórakoztató rendezvények mellett számos ismeretterjesztő előadás, vetélkedő és képzőművészeti kiállítás is szerepel. A szervezők fontosnak tartják hagyományaink ápolását és népszerűsítését, ezért a fesztivál keretében rendezik meg az ötödik Temesvári Táncháztalálkozót. Részletes információk: Temesvári Magyar Diákszervezet, str. Diana 9A/10., 300577 Timisoara. Tel./fax: 0256/495-545, e-mail: tmd@tmd.dnttm.ro, honlap: www.tmd.ro.
Szent Erzsébet-ünnepséget rendez november 22-én a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus általános iskola és gimnázium. A program 11 órakor ünnepi szentmisével veszi kezdetét, melyet Tamás József gyulafehérvári segédpüspök celebrál, ezt követően megáldja az új iskolaépületet és ifj. Szász István Szent Erzsébet című falfestményét. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Az egykori és mai partiumi sajtó egyik fővárosának számító, de magyarságában igencsak megfogyatkozott Arad kulturális szemléje, a Szövétnek 7. évfolyamának 4. száma az elmúlt hónapban jelent meg, a megszokott gazdag tartalommal. Egyik fő témája természetesen október 6., a tizenhárom vértanú és a fájó szoborbotrány. Fekete Károly az aradi katolicizmus történetéből ad ízelítőt, Pálfi Sándor a helyi magyar kollégium újjáépítéséről ír. László Lajos a kisiratosi képzőművészeti táborról, Ruja Ildikó az új színházi évadról, Nagyhalmágyi József aradi véndiákok keszthelyi találkozójáról ír. Dinyés László a Maros-parti város 19. századi művészegyéniségeiről kezd sorozatot, Erdősné Veress Zsuzsanna Gyorokot mutatja be, Kövér Gábor régmúlt korokra emlékezik, Regéczy Éva nagyapja oroszországi háborús emlékeit jegyezte le. Piros Dénes az ötvenéves évforduló kapcsán idézi fel "az évszázad futballmeccsét", a londoni 6:3-at, Milka Zsolt aradi hegymászók kaukázusi kalandjait meséli el. A kiadványban több írást jegyeznek diákok, az ifjúsági élet is teret kap, Ilona János egy frissen végzett református lelkésszel készített hosszabb interjút. Az Alma Mater Alapítvány kiadásában megjelenő folyóirat szerkesztőségével – például laprendelési céllal – a 0257/210-002-es telefonszámon vagy a szovetnek@yahoo.com e-mail címen lehet kapcsolatba lépni.
| balkáni show |
Most éjt nappá téve az Európai Unió "kormányának" Romániáról szóló országjelentését csócsálják a politikusok és a médiumok. A BBC fogalmazott talán a legközérthetőbben: elnéző raportot adott ki az Európai Bizottság "rólunk". Még a várakozásokhoz képest is elnézőbbet. Hogy aztán a jelentésből, pontosabban a napvilágot látott értékelésekből, kommentárokból (mert magát a jelentést egy-két illetékesen kívül tán a kutya sem olvasta) a kormánypárti román és romániai magyar média egy része miként olvashatta ki azt, hogy "Románia működő piacgazdaságnak tekinthető", hogy "nagyon jó úton halad az ország", hogy a "2007-es csatlakozás reális cél", nos, ez rejtély.
Bár ha belegondolunk, nem is az. A Nastase-kormány önmagát ajnározza, menti, ezenfelül domborít, dicsekszik és választásokat akar nyerni, a hozzá hű és általa közvetve vagy közvetlenül támogatott média pedig azt szajkózza, amit a hatalom hallani akar. Hogy tudniillik rohanunk Európába. Az RMDSZ és sajtója sem mondhat ennek ellent, hiszen a magyar párt most éppen ezt az önelégült kormányzatot támogatja. Másfelől saját választóikat is nyugtatgatniuk kell Markóéknak, hiszen egyre kevesebb magyar látja oly rohamosan közeledni Európát Erdélyhez, ahogyan azt a tulipánvágású szem látni véli – papíron meghúzott autópályákon. Maga a pártelnök ugyanakkor megpróbált óvatoskodni: szerinte az előző jelentéshez képest előrehaladás állapítható meg. Magyarán: már annak is örülnünk kellene, hogy nem visszafelé döcög a vonat. Markó "megtalálta" az RMDSZ-t is a jelentésben: a szövetség kormánypárttal való együttműködésének is része van a politikai stabilitás megteremtésében, melyet a jelentés pozitívan értékel. Mások viszont nem találták meg benne az erdélyi magyarságot, a "nemzeti kérdést", ami azt jelenti: gondunk egy szál se, nincs itt velünk, kérem, semmi probléma, helyzetünk rózsás, jogaink biztosítva, élhetünk boldogan, amíg ki nem halunk. Sőt mi több: Románia óriásit haladt a csángó kérdésben, mert néhány kalandos kedvű fiatalnak meg van engedve, hogy magánházaknál vagy az iskolai programon kívül féltucat moldvai településen tanítgathassa a magyar nyelvet az ottani magyaroknak...
Markó Béla úgy tudja, hogy még mindig megvan az esély a 2007-es csatlakozásra. Viszont Doris Pack, az Európai Parlament Balkán-raportőre a térségben 1989 óta szerzett tapasztalataira alapozva csak annyit mondott: Bulgária és Románia valószínűleg nem csatlakozhat 2007-ben az EU-hoz, erre legkorábban a 2009-es európai választások után van esély. (Ez nemigen kapott nálunk nyilvánosságot.) Hozzátette: addigra Horvátország le fogja körözni mindkettőt. Az az ország, amely nemrég még honvédő háborút folytatott, s lám, megnyerte a békét is. Fikarcnyi kétség sem férhet hozzá: jobban is kormányozzák, mint Romániát.
Dénes László
Levert őszi forradalmak évfordulóin az ember, ha ember, nem tehet mást, elérzékenyül, addigi átlag énjénél is sebezhetőbbé válik. Olyannyira megszólíthatatlanná, hogy minden egyes reccsenésre, falevél-aláhullásra odafigyel; felkapja a fejét, ha elnyávogja magát a tarka macska, s ha szobakutyája farkát behúzva sompolyog el szinte észrevétlenül mellette, akkor derékból kiegyenesedik.
Így, gyászba-búba borulva csodálkoztam rá az univerzumra a minap, amikor a nemzetüket idegenektől fogcsikorgatva féltő, globalizációtól óvó, ugyanazt az entitást esténként dédelgető, hajnalhasadáskor cirógató tisztelt trikolóros testvéreink többmázsás óriáskeresztet cipeltek fel vállvetve kisrégiónk legmagasabb hegycsúcsára, oda, ahová már a szirti sas se merészkedik, hát még a színes tollú trillázó madárka, lepkegyűjtő kékharisnya tavasszal! Felkapaszkodtak tehát a sorsban vélünk szó nélkül osztozkodó frátyék a kopár sziklára, bocskort hátrahagyva, márkás külföldi kondicipőben, melegítőben rohantak örök emléket állítani történelmi időknek vasfogát megszégyenítő acélból – a Mindenkori Román Hősnek. Annak a mitológiai harcosnak, ki családját, ágyát, asszonyi keblet ékesítő aranypénzeit fiaira átörökítve, hanyatt-homlok futott ki a mezőre – katonáskodni. Tiszta szív és lélek volt ilyenkor az oláh-vláh-blák, vagy mi. Fülig érő mosollyal ölelte magához fegyverét, akárcsak egykoron az ifjú feleségét, tudván, hogy díszes sarja a népnek csupán az efféle ölelkezésekből születhet. Ment hát, mendegélt, csatasorban, rongyosan, sárosan, erőt útszéli falusi kutakból merített meg patakok tiszta vizéből, szalmaházikók kellős közepén turkáló disznónyájak kellős közepéből, mindig csak tiszta forrásból...
Láttam aztán a tévében a gyászszalagos október hatodikát s a huszonharmadikát előkészítő történetet. Kérdések vetődtek fel bennem halomra az adás címzettjei kapcsán; magyarok voltak-e azok vagy tán rácok? Masírozni tizennyolcban szerb ellen vezényelték az ősbánságit s az oltyánt. Szuronnyal akkor a későbbi kebelbarát jugónak mentek neki, persze veszélyes elemként a hungarus sem maradt ki a jelentésekből na meg a filmkockákon is számtalanszor megörökített csatajelenetekből. Lőni kellett, célba venni, ágyúzni, hogy nagy legyen a zaj, halálfélelmükben békekötés előtt adják meg magukat a fronton tizenéves fejjel kitüntetésekre, elismerésre vadászó tudathasadásos szerencsétlenek. Visszacsinálni a dolgokat azonban már úgysem lehet, áldozatokat mindkét oldalon szedett a nagyhatalmak abnormális férfiúinak nyílt színen felvállalt társasjátéka. Sakk, matt.
Akadnak persze, akik eme abszurditásnak még ma is bedőlnek, szobrot, megható szimbólumokat emelnek profi történelemhamisítók kielégítésére. Íme a nagyszerű példa a kvázitoleráns Bánságban: a kereszt, mi arra figyelmeztet, Mátyás, az igazságos román király alattvalóinak leszármazott tolvajserege világ-paravánháborúkban irtotta, darabolta, kaszabolta, vagdalta a Decebalig és Deceneuig visszavezethető három szomszédos géta ország koronás egyesítőjének, a pusztán önszorgalomból, lelkiismeretességből cselekvő krajovai bánnak vitéz utódait – nyilván rosszhiszeműségből, nyilván barbárságból.
Állam bácsi ezúttal mélyen hallgat, erejét az aradi szoborügy túlságosan is próbára tette, lombos fák árnyékában öregesen fújtat, fáradalmait, megpróbáltatásait, folyton ugrabugráló etnikumainak ráncba szedését valamikor ki is kell pihennie, kétfelé koncentrálni egyazon időben mégiscsak gatyarogyasztó, nemde? Meg aztán itt az újabb cirkusz: szervezkednek a székelyek, rájuk kell most figyelni.
Az államnacionalizmus edzett zászlólengető hívei mára már megtanulták a leckét, beidomított majmokként sürögnek-forognak, lelkendeznek. Míg egyik helyen döntögetnek, addig a másikon építkeznek. S zabálják a banánt. Majd teherbírásra képtelen honvédelmi helikopter híján púpjukra veszik a behemót vaskeresztet, súlya alatt görnyedve másszák meg a kétezer métert – sietve. Szállítási költségek általuk kifizetve, bokaficam leírva, sebaj, nemes a cél, humánusak az eszközök. Egy a lényeg: az ortodox Hazaszeretet.
Gurzó K. Enikő
Nemrég történt, hogy szembejött velem az utcán N. N., és bemutatkozott. Van tehát neve szegénynek – állapítottam meg rögvest, nem minden bölcsesség nélkül –, sőt ismerem is ezt a nevet, hiszen már többször találkoztunk. Be is mutatkoztunk egymásnak, vagy bemutattak minket egymásnak mások, de ő ezt sorozatosan elfelejti, vagy el akarja felejteni. Van tehát neve, szép, hangzatos magyar elő- és utónév, olyan lefordíthatatlan fajtából való. Viszont csak románul szólal meg az istenadta. Minden különösebb végzettség nélkül egy ideig valami helyi lapocska román és magyar változatának volt egyidejű szerkesztője. Ha jól csalódom, a magyar változatnál még magasabb rangra is jutott, de hát – mindnyájunk szerencséjére – nem sokáig virágzott az egész micsurini tákolmány.
Túllépvén az ennedik ismerkedés kedélyes pillanatain, miközben zavarba próbáltam hozni, nemhogy zavarba nem jött, hanem minden kertelés nélkül beköpte nemes szándékát: azért állított meg, mert csekélyke kétmillió ellenében hajlandó lenne végezni egy közvélemény-kutatást. Nekem kíván ezzel jót tenni, mivel nem másról szólna az épületes felmérés, mint arról, hogy vidékünkön mennyire népszerű a polgári mozgalom. A magyar, természetesen. Nem tudtam megállni röhögés nélkül, de máig sem csodálkozom ezért magamon. Kissé idegesen bandzsított rám, miközben megkérdeztem, hogy mégis milyen nyelven kérdezősködne, netán a románság körében akar kutakodni? Ha hiszik, ha nem, erre a kíméletlen szarkazmusra mintha megnyugodott volna. Tud ő magyarul, mondta, csak hát román iskolába járt, és jobban forog a nyelve neolatinul. Áhá, tettem fel a pléhpofát és megnyugtattam, hogy mindezek ellenére tőlem nem kap egy fia garast sem. Elsősorban azért, mert tudom, hogy nincs ilyesmire kiképezve, másodsorban pedig azért, ami az első kifogásból következik. Mit kezdenék egy olyan felmérési eredménnyel, melynek valós voltában csipetnyit sem bízom?
Ez a kedves kis történet jut eszembe mindig, mikor úton-útfélen etetnek a csodálatos statisztikai eredményekkel. A sok hazugság közül is a legvastagabbak azok, amelyek a magyar részvételről, a magyar igenekről szólnak a nemrég lebotrányult népszavazáson. Ahelyett, hogy kellő büszkeséggel ágálnék amiatt, hogy a föld népe mellett a romániai magyarság mentette meg e pompás attrakció sikerét, inkább szégyellem magamat erősen és kitartóan. Meddig megy még el, szabatos románsággal: "pünö undéméré" saját és kizárólagos és csakazértis-érdekvédelmiségünk netovábbja? Mikor fogják csak egy kicsit is elszégyellni magukat ezek a lánglovagok? Elismerem, rossz hasonlattal éltem, hiszen lánglovagoknak a tűzoltókat szokás nevezni. Azért ötlött belém ez a gondolat, mert mindig azt látom, ahogy érdemdús vezetőink a tűz közelében, a tűz körül állnak. De nem azért, hogy eloltsák. Annál sokkal gyarlóbb szándék mozgatja őket. Egy pillanatra, egy morzsányira sem akarnak lemondani a legízletesebb falatokról, miközben az őket megválasztó nép túlnyomó többsége egyre inkább éhezik. Két nyelés között csak arra jut idejük, hogy parancsot adjanak hamis statisztikák készítésére. Aztán boldogan koccintanak egymással a szép eredményre.
Valóban, meddig lehet még elmenni a hazugságok tömkelegével? Az álstatisztikák legvérlázítóbbja is megszületett! Mikor az egész közvélemény még mindig az aradi szoborügyről beszél, mikor még a jóérzésű románok is elítélik a kormány lépéseit, berobbantják a köztudatba, hogy a romániai magyarság 88 százaléka egyetért az RMDSZ és az SZDP közötti protokollum további fenntartásával!
Uraim, bocsánat, elvtársaim, ezt az egyet legalább kihagyhattátok volna. Ez már nem hazugság, nem álszent csalás, hanem egész egyszerűen az egész romániai magyarság arcul csapása.
Lelketek rajta...
Kádár Ferenc
A közmagyar bestiárium egyik jeles példánya ez a nagyon sokoldalú (s)alak, az örök janicsár. Erősen konfúz személyiség, megragadhatatlan, nagyobbára meghatározhatatlan – viszont ha nem kérdeznek rá, mindig tudjuk, ki(k)ről van szó. Úgy vagyunk vele valahogy, mint Szent Ágoston az idővel.
A janicsárság csak egyik tulajdonsága ennek a figurának. Abban nyilvánul meg, hogy kész mindig a pálfordulásra, keményen szólva: az árulásra. Úgy tesz, mintha eredeti közösségének az ügyét képviselné, ám ez csak látszat. ő mindig a saját érdekében ügyködik és természetesen a mindenkori megszálló-elnyomó hataloméban. Janicsárunk ott található általában Moslékország valamilyen kiemelkedő és megbecsült pozíciójában, ahol mindig kifejezheti lojalitását az aktuális főlócitrompofozónak vagy főkacsavadásznak.
Kiválóan, akcentus nélkül beszél zebrapintyül, és szigorúan meghagyogatja közössége primitív tagjainak, hogy sajátítsák el hasonlóképpen a zebrapinty nyelvet, mert zebrapinty kenyeret esznek.
De jól beszéli a mindenkori politikai bikkfanyelvet is. Ha keleten kél a nap, akkor Moszkva majma, ha nyugaton ragyog, akkor Brüsszelé. Mindössze néhány fogalmat kell kicserélnie politikai-világnézeti szótárában, és máris kompatibilis a nyelvezete mindennel. A csereszabatosság diadala ez.
Szépreményű és nagyérdemű janicsárunk amolyan fürge huncut, Hamvas Béla szerint "ma útonálló, holnap a szószéken igét hirdet, közben bordélyos és az egyháztanács elnöke". Cinikus karrierista, rá mindenfajta hatalomnak szüksége van, mert ő a kirakat-kisebbségi és a hivatalos kisebbségi álláspont tőle ered.
Emberünk szorgalmasan gyűjtögeti a címeket, rangokat, pozíciókat és a vagyonát. Egy időben népe fáklyavivője, vátesze, alapítványok és gittegyletek elnöke, díszdoktor, díszpolgár és díszpinty. Halasztást nem tűrő nemzetpolitikai teendői mellett állandóan lót-fut és robotol, ír, (hegyi)beszédeket tart és legalább két egyetemen előad.
Kedveli a kinevezéseket, átnevezéseket, eufemizmusokat használ a valóság ráncainak kisimítására. Az elvtelen megalkuvást reálpolitikának nevezi. Mindig próbál megfelelni az egyenirányított fősodornak: politikailag korrekt.
Amikor szóba hozzák eme szimpatikus ismerősünket, a kaméleon, a sakál és a papagáj jut az eszünkbe. Vajon miért?
Málnási Levente
| régiek és maiak |
Kovács László, a Magyar Szocialista Párt elnöke a kormány Söjtörre kihelyezett ülésén történt fejedelmi lakmározás kiváltotta botrány miatt szégyenérzését fejezte ki egy tévéadásban. Úgy látta, hogy a mandulával töltött angolna, pácolt fogasfilé és fokhagymás, parajjal tekert harcsaleves, valamint magyaros erdeigomba-leves, kakukkfüves vadhúsgombóc helyett megfelelt volna "két pár virsli mustárral-tormával és egy szelet barna kenyérrel is". A Fidelitas ifjúsági szervezet – számos magyarországi politikai és civil szervezettel összhangban – úgy véli, hogy a Medgyessy-kormány, amely előszeretettel nevezi magát a nemzeti közép és a szociális érzékenység kormányának, valójában semmibe veszi az embereket. Nemcsak azzal, hogy a szigorúan exkluzív VIP-menü kizárólag a kormánytagoknak és vendégeiknek készült – senkinek nem jutott eszébe megvendégelni a söjtörieket, Deák Ferenc szülőhelyének népét, akikről a bicentenáriumi ünnepi ülés valójában szólt. Hanem azzal is, hogy a szocialista pártelnök cinizmussal és a szocializmus áldzsentrijei révén jól ismert módszerrel rögtön másban találta meg a hibát. Egyben biztosította népközeliségéről és már-már Kádár János-i puritánságáról is szavazóit.
Az új nemzedéket képviselő Fidelitas úgy véli, hogy tiszta vizet kellene önteni a pohárba: Magyarország kormányának és vendégeinek természetesen jár az adófizetők pénzéből finanszírozott vendéglátás. Képmutatónak, álságosnak és cinikusnak tartja azonban, hogy az a szocialista elit, amelynek tagjai olyan erőteljesen kérték számon az Orbán-kormány vörsi kihelyezett ülése gulyáslevesének és almás rétesének költségeit, most rózsadombi luxusétteremből hozat magának ételeket – több millió forint értékben. A kormány szóvivője először még le is tagadta a tényeket, többször meghamisította a nagy nyilvánosság előtt a Söjtörön történteket. Kovács László mégsem a kormányszóvivő többszöri, valótlan állításaiért kért bocsánatot a tévé nyilvánossága előtt. Magyarország ennél valóban többet érdemel – szögezi le a Fidelitas.
A képmutató bocsánatkérés helyett egyszerűbb, őszintébb és becsületesebb beismerő vallomás lett volna, hogyha a nyugdíjasokat félrevezetni kívánó szórólapokra a söjtöri ebéd menüjét és a hozzá tartozó milliós számlát nyomtatták volna ki a szegénységpárti szocialisták – vélte a maga során a Fidesz-frakció elnöksége.
Szombaton ismételték meg Máramarosszigeten az érvénytelennek minősített áprilisi helyi tisztújítást. Miután négy hónapig hiába várták az Országos Szabályzat-felügyelő Bizottságtól a választ a Béres István által benyújtott óvásra, megtörtént a Történelmi Máramaros Területi Szervezet elnökének megválasztása, anélkül hogy a Területi Küldöttek Tanácsa létrejött volna. Markó Attila ajánlására, a válság megszüntetése érdekében. A Helyi Szabályzat-felügyelő Bizottság döntését véglegesnek tekintette a központi vezetőség, és szabad utat engedett a tisztújítás megejtéséhez. Mivel a már az úgymond "puccs" által elnöki tisztségbe került Kósa Árpád nem jelent meg a közgyűlésen, egyedüli jelöltként Béres István maradt, aki már a területi elnöki tisztséget is elnyerte. A jelen lévő 78 tagnak 44 jelölt közül kellett választania az 55 tagú választmány 40 szabad helyének betöltésére. Tudniillik 15 helyet hivatalból a tanácsosok és a civil szervezetek kijelölt képviselői foglalnak el. A közgyűlés szokatlanul csendben zajlott le, a szavazatszámlálás szünetében Böndi Gyöngyike, Máramaros megye parlamenti képviselője, a román alsóház Munkaügyi és Szociális Bizottságának tagja ismertette az RMDSZ-frakció parlamenti munkáját és a készülőben levő jogszabályokat az anyasági segélyről és a nyugdíj-kiegészítésről.
R. J.
A berlini fal: nagy erőkkel őrzött katonai zárórendszer (betonfal, árkok, szögesdrót-akadályok együttese) Berlin nyugati és keleti városrészei között, amely közel harminc évre elzárta egymástól a német birodalmi főváros két részét s az itt élő azonos etnikumú lakosságot. 1961-ben a szovjet-csatlós NDK biztonsági ügyekkel foglalkozó minisztere Erich Honecker volt (eredetileg ács), az ő vezetésével folytak a berlini fal megépítésének titkos előkészületei. A Varsói Szerződés tagállamai pártvezetőinek beleegyezésével 1961. augusztus 13-án kezdték meg az építést, november 29-én már át is adták. Az NDK pártvezetése által "antifasiszta határgát"-nak nevezett, 45,1 km hosszú, magas, szakaszonként őrtornyokkal, szögesdrót-akadályokkal megerősített betonfal valós feladata a nyugatra menekülők áradatának megállítása volt. A szocialista NDK testébe ékelt, a szövetséges nyugati hadseregek által ellenőrzött enklávé, Nyugat-Berlin gyakorlatilag magát a szabad világot jelentette azon keletnémetek számára, akik a kommunista lágerré változtatott hazájukból el akartak szökni. A fal célja éppen ez volt: megakadályozni, hogy az NDK vagy más szocialista ország polgárai átjussanak Berlin nyugati részébe, s majd onnan valamely demokratikus országba. A városrészek közötti átjárására hét átkelőhelyet nyitottak, ezek valóságos országhatár-átkelőkként működtek, útlevelet, vízumot kellett felmutatniuk a "turistáknak". A falat lőparancsot kapott katonák őrizték, számos áldozatot szedve az illegális átkelést megkísérlők közül: 1989-ig 81 menekülő életét oltották ki. Sikeres kísérletek is voltak. 1962. szeptember 15-én huszonkilenc kelet-berlini a fal alatti alagúton át Nyugat-Berlin francia szektorába menekült. Honecker elnök-pártfőtitkár lemondatása és az ezt követő összeomlási folyamat idején, az NDK-ban folyó átalakulások első lépéseként a legfelsőbb vezetés 1989. november 9-én – amikor is a két városrész polgárai megszállták a falat – a határátkelőhelyeket megnyitotta a berliniek előtt. 1990 februárjában megkezdődött a fal lerombolása, ezzel jelképesen megteremtve a "német egyesülés" politikai lehetőségét. A berlini fal a kelet-európai kommunista láger szimbolikus nyugati határvonalaként a 20. század egyik történelmi emlékévé vált, számos országban állították fel egy-egy betontömbjét, relikviaként őrzik szerte a világban a falnak egy-egy megmaradt darabját. Örök mementóként: a hamis ideológiák inkább szétválasztják, mint összekötik az embereket.
(szigeti)
John Fitzgerald Kennedy halálának évében Berlinben járt, ahol akkor a fal megépítése miatt temetőhangulat uralkodott, állandó volt a félelem attól is, hogy a szovjetek egyszerűen lerohanhatják és elfoglalják Nyugat-Berlint. És ekkor a karizmatikus Kennedy megjelent Berlinben, biztosítva az USA védnökségét és jótállva Berlin nyugati szektoráért. A több százezres tömeg előtt tartott beszédét ezzel a mondattal zárta: "...és büszke vagyok elmondani a világ szabad polgárainak, bárhol is lennének: ich bin ein Berliner! (én egy berlini vagyok). Ez a néhány német szó jellegzetes amerikai hangsúllyal kiejtve, egy amerikai elnök szájából hallva nagy ovációt váltott ki, ami jót tett az elnök pszichéjének is. Hiszen a Fehér Házban honos atmoszféra – az érdekcsoportok egymást állandóan fúrták-faragták gáncsolták, vegzálták – miatt igen levert hangulatban kelt európai útjára J. F. Kennedy, aki egyszer le is írta: "Ha majd elhagyom a Fehér Házat, utódom az íróasztalomon egy levelet fog találni Csak a legmélyebb depresszió pillanataiban felnyitni! megjelöléssel. Ebben a levélben csak három szó fog állni: Látogasson el Németországba!" Ezzel nyilván arra akart célozni, hogy a Fehér Ház-beli stressz semmi ahhoz képest, amit a németek, a berliniek álltak ki a világháború után, illetve a hidegháború éveiben. Egyébképpen a White House-ban uralkodó, gyanakvással, áskálódással teli (munka)légkörre mondotta egy másik amerikai elnök, Bill Clinton: "Aki a Fehér Házban egy jó barátot akar, szerezzen magának egy kutyát."
Szőcs Károly
A jelentősebb kolozsvári ifjúsági szervezetek találkozójának volt a színhelye a Protestáns Teológiai Intézet Bethlen Gábor terme péntek este. A találkozót a Magyar Ifjúsági Tanács, az Areopagus Alapítvány, az Erdélyi Magyar Ifjak, valamint a Kolozsvári Református Ifik Szervezete kezdeményezte, az esős idő és több más rendezvény egy időben zajlása miatt a részvevők száma meg sem közelítette a szervezők elvárásainak megfelelőt. Az esemény később kerekasztal-beszélgetéssé alakuló előadás keretében zajlott, melynek során Herédi Zsolt szociológus beszélt az ifjúsági szféra és a politika kapcsolatáról.
A házigazda, Varga Zoltán, az Areopagus alelnöke, az IKE munkatársa elöljáróban elmondta, az előadás "előzményének" tekinthető Herédinek egy megjelenése után komoly vitát kiváltó tanulmánya, melyben az RMDSZ ifjúságpolitikáját elemezte mint az alulról építkezés csődjének tökéletes példáját. Az előadó bemutatta az említett tanulmányt, némileg kibővítve azt, majd vitát indított az elhangzottakról és az időközben felvetődött témákról.
Az előadás témakörét leginkább a politikának a civil szférával való összefonódása határozta meg. A szociológus szerint e jelenség annyira erőssé vált nálunk, hogy ezen egybeolvadt viszony két tagja egymás nélkül már nem is létezik. Ez annak tudható be, hogy az 1989-es változás után az erdélyi magyarságnak megsokszorozódtak betölthető elitpozíciói, s ez nemcsak felhígulást eredményezett, hanem az ifjúsági szervezetek kádertartalékként kialakított térnyerését is. A helyek idővel megteltek, a bent lévők féltették beosztásukat, így az előszobában várakozók már nem kaptak belépőt, mégis szükség volt rájuk, mint a fiatalság politikai integrálásának és képviseletének a látszatát fenntartókra. Ez is hozzájárult a MIT kilépéséhez az RMDSZ kirakat-struktúráiból.
Közben felcseperedett az újabb nemzedék, mely számára ebben az előszobában sem volt már hely, ugyanakkor más tulajdonságok határozták meg, mint elődjét: globalizált lévén, hiányzott belőle a nemzeti szolidaritás, és karrierista beállítottságú volt. Ideális "emberanyag" a Párttal teljes mértékben együttműködő, látszólag civil, tulajdonképpen politizáló, illetve tagjait arra kiképző ifjúsági szervezet számára, melyből a dobbantás és a politikai polcokra kerülés a szolgalelkűség fokának alapján történik.
Bagoly Zsolt
Az elmúlt hétvégén Erdélyben járt Gyurcsány Ferenc, a magyar kormány gyermek- ifjúsági és sportminisztere. Vendéglátója, Markó Béla RMDSZ-elnök elmondása szerint a kétnapos látogatást – amelynek során Kolozsvárott és Marosvásárhelyen is tárgyalt a tárcavezető – öt hónapos alapos előkészítés előzte meg. Ennek ellenére a látogatás, legalábbis ami a magyar–magyar kapcsolatokat illeti, semmit újat, semmi váratlant nem hozott, mindössze megerősítette azt, ami eddig is nyilvánvaló volt, azaz: a balliberális kormány nem kezeli sem kiemelten, sem fontosságának megfelelően a határon túli magyarságpolitikát. Ez derül ki Gyurcsány ama kijelentéséből is, miszerint a magyar kormány a jövő esztendei költségvetés tervezetében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem számára mindössze 1,8 milliárd forintot irányzott elő. Nos, ez 200 ezerrel kevesebb az eddigi 2 milliárdnál, és jóval kevesebb annál, mint amennyi szükséges lenne az egyetem kitűzött céljainak megvalósításához.
"Az erdélyi magyarsággal kapcsolatos magyar kormányzati politika – mondta az egykori KISZ-vezérből, mai forintmilliárdosból lett szocialista kormánytag – nem épülhet a jutalmazás és büntetés, a kegy és hála elvére." Ennek ellentmondani látszik a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) működési szabályzatának módosítására vonatkozó kormányzati szándék, mely szerint egy állandó titkársággal működő ifjúsági tagozatot hoznak létre. Kérdésünkre válaszolva a miniszter elmondta: erre a lépésre azért volt szükség, hogy szétválasszák a politikai és civil szférát, a MÁÉRT a politizáló ifjúsági szervezetek számára, a Magyar Ifjúsági Konferencia a civil szférában tevékenykedő szervezetek számára biztosít majd fórumot. "A magyar kormány a romániai magyar ifjúságot érintő problémákban egyetlen hivatalos partnerének ezentúl az RMDSZ-szel együttműködő Magyar Ifjúsági Értekezletet (MIÉRT) tekinti". Ez tiszta beszéd, világos üzenet annak a Magyar Ifjúsági Tanácsnak, amely az 1989 után alulról szerveződött s az RMDSZ-től való függetlenséget mindmáig megőrzött ifjúsági szervezeteket tömöríti. Ennek fényében a tárcavezető arra vonatkozó ígérete, hogy tartózkodni fognak attól, hogy beavatkozzanak az ifjúsági szervezeteknek juttatandó anyaországi támogatások elosztási módjába, legjobb esetben is csak ellentmondásnak tekinthető.
Sz. L.
Újabb sajtóközleményében hibáztatta a Babes–Bolyai Tudományegyetem a román oktatásügyi minisztériumot, hogy a tárca mulasztása miatt továbbra is lehetetlen létrehozni a felsőoktatási intézményben a két önálló magyar kart. A kolozsvári egyetem sajtóosztálya által kiadott közleményből az is kiolvasható, hogy az intézményen belül, beleértve az egyetem szenátusát is, nagy az ellenállás a magyar karok létrehozásával szemben, mert sokan "szeparációs törekvéseket" vélnek felfedezni a háttérben. Ugyanakkor alaptalan az az RMDSZ-körökből származó állítás, hogy maga Andrei Marga is ellenezné a magyar önállósítást. AZ SZDP-csatlós magyar párt egyes hangadói és médiája a mai politikai ellenzékhez való tartozása miatt támadja a rektort, aki nem rejtette véka alá: a kormánynak kell megteremtenie a magyar karok létrehozásának anyagi és jogszabályi feltételeit.
Felújított emlékművet avattak vasárnap a romániai Nagyváradon a holokauszt bihari áldozatainak emlékére, egyházi és világi személyiségek által megtisztelt ceremónia keretében. Az ortodox zsinagóga mellett egy iskolaudvaron álló, 1946-ban felállított emlékmű aranybetűs héber feliratát most megtisztították, kijavították, majd négy kisebb táblát helyeztek el mellette, amelyek román, magyar, angol és újhéber nyelven idézik fel az egykori tragédiát.
| hely és helyzet |
– Az RMDSZ városi szervezetének nemrégen tartott tisztújító közgyűlésén eléggé indulatosan szólt arról, hogy vannak magyar választópolgárok, köztük városi RMDSZ-aktivisták is, akik pozitívan értékelik Florea polgármester városvezetői tevékenységét. Ön szerint hogyan, miként fordulhat ez elő?
– Egyszerű ennek a magyarázata: maga mögött tudja a helyi román média feltétlen támogatását. Ne feledjük, már kormánymegbízottként is kiválóan értett ahhoz, miként építse fel a maga, egyébként meg nem érdemelt népszerűségét. Tette, teszi mindezt az adófizetők pénzén. Különös érzéke van ahhoz, hogyan, milyen újabb ötlettel lepje meg a választókat, mindig azt mondja, amit éppen hallani akarnak tőle. Nem beszélve arról, hogy a tanács, különösképpen az RMDSZ-frakció munkájáról folyamatosan terjesztett féligazságok, sőt teljes hazugságok révén igyekszik azt a látszatot kelteni, miszerint minden siker az ő érdeme lenne, a kudarcokért viszont kizárólag a képviselői testületet terhelné a felelősség. Egy ideje azzal vádol bennünket, hogy lehetetlenné tesszük tervei megvalósítását, mondván, kizárólag etnikai szempontok alapján tekintünk minden problémára, sőt úgy is szavazunk. Egyszerűbb alaptalan vádaskodásokkal, akár etnikai feszültségek keltésétől sem visszariadva elterelni a figyelmet a lényegről, mint beismerni a nyilvánvaló kudarcokat, vagy netán elismerni a partnerek – mert mégiscsak azok lennénk, attól függetlenül, hogy mely párt színeiben kerültünk a testületbe – esetleges érdemeit.
– A tanács RMDSZ-frakciójának vezetőjeként mit kifogásol elsősorban a polgármester tevékenységében?
– A város gazdasági életének teljes elhanyagolását, ezen a téren semmiféle előrelépés nem történt. Aki itt jelentős befektető megfordult, az – tapasztalván a polgármester és köre által gerjesztett gyűlölködő légkört – máris továbbállt. Florea eddigi tevékenysége során kizárólag a nem túl jelentős, de népszerűsége növelése érdekében azonnal kiaknázható feladatokat helyezte előtérbe, a többit elhanyagolta. Vegyük sorra: nézzük például a hőenergia-szolgáltató vállalat, az Energomur esetét, amelynek ez idő szerint mintegy 72 milliárd lejjel adósa az önkormányzat. Ha ez a pénz rendelkezésére áll, akkor az egyébként városi tulajdonban lévő vállalat elkezdhette volna szolgáltatórendszerének régen esedékes korszerűsítését. Ennek elmaradása miatt elsősorban Dorin Floreát terheli a felelősség, viszont a fűtési szezon aránytalanul magas számláinak törlesztése kizárólag a blokklakókra hárul. A szintén önkormányzati tulajdonban lévő Aquaserv, a vízszolgáltató közvállalat az utóbbi évtizedben EU-s pályázatok sorát nyerte el, amelyek olyan fejlesztéseket tesznek lehetővé, amelyekre a költségvetésből soha sem jutott volna pénz. Florea mégis minden rendelkezésére álló eszközzel megpróbál keresztbe tenni nekik. De menjünk tovább, lassan másfél évtizede befejezetlenül áll a központi aluljáró, pedig a választási kampány alatt azt ígérte, megválasztása esetén rövid időn belül elkészül. A sort még folytathatnám. Pedig ismétlem, mindezen kérdésekben érvényes tanácsi határozatok születtek, amelyeknek viszont a polgármester nem hajlandó alávetni magát.
– Hogyan értékeli a frakció hároméves tevékenységét, amellyel a jelek szerint nemcsak Florea, hanem a vásárhelyi magyar polgárok jelentős része is okkal-joggal elégedetlen?
– Mielőtt értékelném a tanács RMDSZ-frakciójának munkáját, hadd emlékeztessek arra, hogy három évvel korábban egy igen heterogén összetételű társaság kezdte el a munkát: régi, az önkormányzati munkában már komoly tapasztalatokra szert tett kollégák és fiatal, pályájuk kezdetén álló, tehát szakmailag is tapasztalatlan új emberekből kellett a lehető legütőképesebb csapatot kialakítanunk. Szerintem – a körülményekhez képest – ez többé-kevésbé sikerült. Igaz, egyes kollégákban igen erős a román fél elvárásai iránti elvtelen megfelelési kényszer, másokat viszont hiányos szakmai és élettapasztalatuk akadályoz az eredményes munkában. A frakció teljesítményének megítélésekor talán nem árt figyelembe venni a polgármester személyét sem, akivel dolgoznunk kellett. Míg Fodor Imre valódi partnerünk volt, addig Floreának mintha csak egyetlen célja lenne: az állandó konfrontáció. Egyetlen példát említek: köztudott, a díszpolgári címek odaítélésére vonatkozóan van egy egyezségünk, mely szerint csak mindkét fél által kölcsönösen elfogadott személyt tüntethetünk ki a díszpolgári címmel. Nos, a nyáron, amikor megakadályoztuk Lazar Ladariunak, az egykori egységpárti képviselőnek, a szélsőséges, magyarellenes hangvételű Cuvîntul liber napilap főszerkesztőjének díszpolgárrá avatását, azzal fenyegetőzött, ha elveszítjük a tanácsi többséget, akkor majd annak adják a címet, akinek akarják. Tehát a frakció teljesítményének értékelésekor azok járnak el helyesen, akik mindezeket a körülményeket figyelembe veszik. Végül hadd említsek néhány olyan határozatot, amelyek meghozatala teljes mértékben az RMDSZ-tanácsosok szavazatai által volt lehetséges: a főtéri, állandó és jelentős bevételi forrást jelentő üzlethelyiségek eladásának megakadályozása, amiért Florea igencsak megorrolt ránk. Ne feledjük: ezekből a bevételekből származott a főtéri épületek homlokzatainak újrafestéséhez szükséges pénz is. Szintén mi akadályoztuk meg a helyi adók emelését, a nyugdíjasoknak járó utazási kedvezmények eltörlését, de sorolhatnám még, lásd utcanevek stb. Hogy mindezek ellenére a magyar lakosság bizonyos – igaz, vékony – rétegében mégis kedvezőbb kép alakult ki Dorin Floreáról, mint a frakció munkájáról, az elsősorban a helyi román média befolyásának köszönhető.
– Jövő nyáron helyhatósági választásokat tartanak. Markó Béla szerint már el is kezdődött a kampány, az RMDSZ viszont még nem nevezte meg polgármesterjelöltjét, állítólag még nem találták meg a megfelelő személyt. A helyzetet bonyolítja, hogy a Magyar Polgári Mozgalom is kifejezte jelöltállítási szándékát. Önnek mi a véleménye mindezekről?
– Az RMDSZ polgármesterjelöltjének megnevezése még túl korai lenne, hisz ezzel alkalmat adnánk a vetélytársaknak arra, hogy leépítsék, erodálják. Úgy vélem, a választások optimális módon történő előkészítése esetén, még a hátrányunkra megváltozott etnikai arányok ellenére is van esély a polgármesteri tisztség visszaszerzésére, de ehhez olyan jelöltet kell találnunk, aki élvezi a vásárhelyi magyarság feltétlen bizalmát. Ami legfontosabb, hogy megőrizzük tanácsi többségünket. Erre megvan minden esélyünk, rajtunk és a vásárhelyi magyarság érettségén múlik, hogy élni tudjunk ezzel a lehetőséggel. Ami a magyar pluralizálódást illeti, meggyőződésem, hogy – legalábbis Marosvásárhelyen, a város speciális helyzetét tekintve – ennek még nem jött el az ideje. Bízom abban, hogy mindkét oldalban megvan a kellő bölcsesség, kompromisszumkészség, hogy a cél, mindannyiunk közös célja, Marosvásárhely magyarságának szolgálata érdekében összefogjunk.
Szentgyörgyi László
Erdély abban különbözik az anyaországtól, hogy ide minden később érkezik. Mondják, még az influenzajárvány is, legalább két héttel. Ám hogy a halottak napja hamarabb, az biztos. Errefelé november elsején lobbannak fel a gyertyák, nem másodikán. Marosvásárhely meg abban különbözik a legtöbb erdélyi várostól, hogy itt megmaradt a temetők nemzeti jellege. Eltérően Kolozsvártól (Házsongárd), Nagyváradtól (Rulikovszky), ahol be- meg rátemetkeztek az ősi sírokba(ra); Vásárhelyen (Novum Forum Siculorum, Agropolis, Flekkenburg vagy ahogy tetszik) a magyar temetők megmaradtak magyarnak. S történt ez minden bizonnyal azért is, mert itt a két legrégebbi temető, a református meg a katolikus megmaradt felekezetinek, nem sajátította ki magának a város, az "állam".
A református temetőt 1616-ban nyitották, abban az évben, amikor nagyságos fejedelmünk, Bethlen Gábor szabad királyi városi rangra emelte Marosvásárhelyt.
November elsején ismét fellobbantak az emlékezés gyertyalángjai a református temetőben. A világháborús katonák emlékműveinél, a két Bolyai, a városépítő Bernády György sírján. És még sokak hantján, kriptáin, síremlékein, akik tettek valamit ezért a városért, az erdélyi magyarságért. Erdélyi és világhírű orvosok, színészek, tollforgatók, építészek, tudósok, krónikások százai nyugszanak ebben a sírkertben. S a vásárhelyi polgár, az igazi, nemes kötelességének tudja egy-egy gyertyát gyújtani a nagy elődök hamvai felett. És így van ez rendjén. Addig vagyunk, amíg emlékezünk, s addig leszünk, amíg lesz ki emlékezzék.
Az viszont már nagyon nincs rendjén, hogy a városért egyik legtöbbet tevő ember, a város egykori főbírája, az Erdélyi Fejedelmi Tábla ülnöke, Borsos Tamás (1566– 1634) sírján szombaton kora este egyetlen szerény kis csokrocska árválkodott, egyetlen szál gyertya égett. Borsos uram egy ideig állandó követ volt a Fényes Portán, s 1601–1602-ben, Mihály meg Basta dúlása idején Brassóba menekült több vásárhelyi polgárral együtt. S mert látták a brassói vár falainak védelmet nyújtó biztonságát, az akkor még fiatal Borsos kiókumlálta: ilyet kell építeni Vásárhelynek is. Hazatérvén meggyőzték a város tanácsát meg a lakosságot (mert akkor még így mentek a dolgok, bár nem becézték demokráciának) a várépítés szükségességéről. S a vásárhelyi polgár hajlott az okos szóra. 1605-ben elkezdődött a vár építése.
Nos, erről az emberről feledkeznek el azok, akik amúgy igencsak szeretnek tüsténkedni, amikor látványos, csinnadrattás, lobogódíszes, exhibicionista szónoklatos közszereplésre nyílik alkalom. Borsos uramról utcát neveztek el (nem most, még a 19. század végén), a vár mellett pedig néhány éve felállították mellszobrát. Ennyi. A számos (vagy számtalan?) szövetség, alapítvány, egyesület, céh, gittegylet egyike sem gondolt arra, hogy a református temetőben legalább holmi nyilakkal, irányjelző táblákkal oda lehetne terelni a figyelmet, no meg a város történelme iránt érdeklődőt, ahhoz a III. táblában lévő, 251.M "leltári számú", koporsófedélszerű (haskőnek mondják a szakik) sírhoz, melyen ez olvasható: In hoc tumulo requiescunt in pace generosus Thomas Borsos de Vásárhely tabulae sedis Judiciariae Transylvaniae quondam assesortribus in fulgida porta Ottomanica vicibus Orator Continuus et civitatis M.Vásárhely Judex primarius + 1634 – 18 mensis Aprilis aetatis suae Anno 68 – nec non uxor ejus Dorothea Marosi + 1637–25 mensis Julii aetatis vero suae 63. Ugyanez Tóth István, a nemrégiben elhunyt kiváló marosvásárhelyi költő-professzor fordításában: Ebben a sírban nyugszanak békében a nemes vásárhelyi Borsos Tamás, az Erdélyi Bírói Tábla egykori ülnöke, aki három ízben volt a Fényes Portán állandó követ és Marosvásárhely főbírája; + 1634 április havának 18-án, életének 68. évében, és hitvese Marosi Dorottya; + 1637 július 25-én, életének 63. évében.
No persze. Néhány tábla, nyíl kifüggesztéséért még nem jár nemzeti elismerés, nem lehet népünnepélyt rendezni avatásukkor, nem lehet politikai beszámolókban mellveregetve kérkedni velük újabb kiharcolt politikai sikerként, így aztán Borsos uram sírja marad az ismeretlenségben. Azazhogy mégsem egészen. Néhány őshonos vásárhelyi azért akad, aki szerény kis virágcsokrot, egy szál gyertyát helyez el az amúgy nehezen megtalálható síron, mint idén is. No persze ezek az őshonosok nem fizetnek párttagdíjat, nem járnak taggyűlésekre, nincsenek leterhelve mélyenszántó politikai gondolataikkal. Nekik elég számon tartani a múltat.
Bakó Zoltán
Hogy Kolozsvárott már csak éppen az égbolt nem díszeleg a román nemzeti színekben, megszokottá vált, különösen a helybéliek számára. A nem mindennapi jelenséget külföldi turisták fotózzák, videózzák a kincses városban.
A "jó" példa ragadós lett: Nagybányára is átterjedt a pingálási láz. Nemrég egy piros-sárga-kék színekben pompázó játszóteret láttam a Zazar-negyedben, ahol minden hinta "nemzeti" volt. Épp csak a táblát kellett volna még kitenni: Szigorúan csak román gyermekek számára! Pár nappal később újabb hideg zuhany ért: a Bilascu utcán egy padon észleltem a három színt. Már láttam is lelki szemeim előtt, ahogyan a Vadim-hű papa hintáztatni viszi apró csemetéjét az inkriminált játszótérre. Sőt csakis oda, hadd ismerkedjék már zsenge korban az állami szimbólumokkal, közben pedig elmondja neki a dákoromán kontinuitásról szóló rablómesét. És a kisgyermek megtanulja: a magyarok rossz emberek, mert el akarják rabolni az "ősi román földet", Erdélyt. Tehát tiszta szívből gyűlölni kell őket!
S midőn a csemete – immár érett, nemzetféltő férfiúként – megfárad a kemény honvédő háborúban, leülhet majd a folyton újrafestett nemzetiszínű padra, megpihentetni elcsigázott tagjait. És majd mesélhet kisfiának Decebalus hős ivadékairól meg a rossz magyarokról, akik el akarják rabolni az "ősi román földet", Erdélyt, amióta a világ világ, és az idők végezetéig...
Sz. L. Z.
Felkapták a fejüket a hon- és nemzetvédők: szervezkednek a székelyek. Terra Siculorumot vagy mit akarnak kikiáltani, méghozzá az ősi román föld kellős közepén. Felharsant a riadó: ezt aztán már nem hagyhatjuk! – s nosza, beindult a propagandagépezet.
Ennek a gépezetnek az a fő tulajdonsága, hogy a "közös ellenség"(kép) megvalósítja a nagy román egységet. Merthogy ha magyarellenességről van szó, akkor szaporán bólogat nemcsak a szélsőbal és szélsőjobb, hanem a szociáldemokratáktól a liberálisokon át mindenki, aki csak a "Noi suntem români!" akkordjaira tud békésen aludni.
Egyszóval, néhány ezer székely atyafi elég ahhoz, hogy megvalósuljon a nagy román nemzeti egység. Ami ugyebár amúgy is időszerű, ilyenkor december elseje előtt néhány héttel, amikor a többségi nemzet egyesülni szokott. Vagy legalábbis úgy tesz, mintha...
Fábián Tibor
| labirintus |
Ma, amikor a magyarországi Parlamentben és – legyünk tárgyilagosak – a teljes magyarországi közéletben "botránypolitizálás" zajlik, sokan úgy emlékezünk a közelmúltra, mint valamiféle "aranykorra", amikor a két politikai oldal legalább a magyar külpolitikai prioritások tekintetében megegyezésre jutott.
Elnézést kérek olvasóimtól, hogy két politikai tábort említek, miközben ezen külpolitikai egyezség több párt (eleinte szám szerint hat) kiegyezését tükrözte, de már akkor is világos volt, hogy voltaképpen két tábornak, a politikai baloldalnak és a jobboldalnak kellett megállapodnia.
Nem sorolom fel a prioritásokat, mert írásom szemszögéből csak annak van jelentősége, amely a nemzeti kisebbségpolitikát fogalmazta meg, mégpedig úgy, hogy a külpolitikai irányvonal meghatározását követően egyik külpolitikai célt sem rendelte a másik alá.
Minden kompromisszum azonban azzal jár, hogy a felek engednek álláspontjuk néhány eleméből.
Ma már látható, hogy a "kisebbségpolitika" előtérbe helyezése nem helyettesíthette azt a kívánatos "nemzetpolitikát", amelynek a kisebbségi politika csak egy – igaz, jelentős – részeleme.
Ez volt a megállapodás ára.
A kisebbségpolitikai jellegű megállapodás mégis reményeket adott arra, hogy a magyar külpolitika fontos lépéseket tegyen a magyarság érdekében, elsősorban a többmilliós magyar lakossággal rendelkező Románia felé. (Szándékosan fogalmazok így, hiszen a magyarság létkérdései nem szűkíthetők le kizárólagosan az erdélyi népességre.)
Most csalódottan látjuk, hogy semmiféle – még ilyen szűkre szabott – kisebbségpolitikai megegyezés sincs a magyar Országgyűlésben. A konszenzus elemei már a Horn-kormány időszakában fokozatosan szétfoszlottak, ez a tendencia az Orbán-kormányzat idején is folytatódott.
Hová vezetett a minimális konszenzus megszűnése?
Az Orbán-éra idején a baloldal, együtt az e kérdésekben még merevebb liberális párttal, a kormányzat legtöbb külpolitikai célkitűzését és törekvését igyekezett a magyarországi médiában lejáratni, kiforgatni, majd kihátrálni mindazon szerény eredmények mögül, amelyeket a konzervatív kormányzat képes volt elérni. A Kovács László által vezetett külpolitikai irány eltért a jobboldalétól, ezért az eredmények elvesztek, mindent elölről kellett kezdeni.
Ezeket a törekvéseket azonban most a politikai jobboldal igyekezett blokkolni.
Az már politikai nézetrendszer kérdése, hogy ki hibázott többet és ki tévedett nagyobbat, azonban van néhány olyan alapkérdés, amelyet – véleményem szerint – ki lehet jelenteni.
Elsőként azt, hogy a kisebbségi kérdés körüli egykori konszenzus megszűnése következtében a mindenkori kormány nem tudhatja maga mögött a teljes politikai palettát.
Ilyen háttérrel nem lehet a bizánci típusú ravasz, dörzsölt, a belső ellentéteket érzékelő és azokat mesterien kihasználó román külpolitikával szemben semmit sem elérni. Sajnálatos módon a budapesti konszenzus megszűnt, miközben inkább tovább kellett volna fejlődnie az egységes, mindenki által támogatható nemzetpolitika irányába.
A fenti szerkezeti-politikai okok következtében a nemzetpolitikai elképzelések leginkább a szélsőjobboldalon fogalmazódtak meg, demagógiával és szélsőséges nézetekkel egyetemben.
Az a különös, hogy minden magyarországi politikai erő igyekszik a maga tevékenységét túlértékelni, és a mindezek ellenére elért kis eredményeket kisajátítani. Németh Zsolt, aki az előző ciklusban politikai államtitkárként elsősorban a nemzetiségi, kisebbségi kérdésekkel foglalkozott, a mai napig nem ismerte fel, hogy nemcsak a románok – bocsánat a kifejezésért – vezették az orránál fogva, hanem valójában Markó Béla és az RMDSZ hozzá hűséges szárnya is becsapta. A jelenlegi, Medgyessy Péter által vezetett kormányzat viszont utólag sem képes felülbírálni azokat a döntéseit, amelyeket különleges gesztusoknak szánt a román tárgyaló fél lekenyerezésére. Medgyessy és Kovács azt képzelte, hogy Iliescu vagy Nastase éles magyarellenessége tompítható vagy le is szerelhető egyoldalú gesztusokkal. Nézetem szerint ez – Talleyrand szavaival élve – több mint hiba, bűn volt.
Azonban az eredendő bűn a magyar külpolitikában mégis – és ennek következménye a határozott vonalvezetés hiánya – az a folytonos retirálás, ami elvezetett addig, hogy Aradon nem épült fel a szobor, mert amint már más összefüggésben említettem: nincs egységesen elfogadott nemzetpolitikai stratégia; ha nincs stratégia, a taktikai döntések is esetlegesek, törvényszerűen kudarcra ítéltetnek.
Egy jegyzetnek nem feladata, hogy kiutat mutasson a tragikus és egyben tragikomikus helyzetből. Mégis megkísérlem, röviden.
Azt a tényt, hogy a két fő politikai erő hazámban kemény harcot folytat, azt természetesnek tartom, Isten óvjon meg minket az egypártrendszertől! Azonban minden ellentét mellett nagy erőfeszítéseket kell tenni egy megegyezés létrehozására, amely nemzetpolitikai, ezen belül kisebbségpolitikai kérdésekben biztosítja a mindenkori kormányzat mögött a megfelelő szintű támogatást. Ez egyben annak is a garanciája, hogy a mindenkori kormány nem tér el a belső megállapodástól, a kormányváltások nem jelentenek egyben paradigmaváltást.
Azonban mindez kevés akkor, ha nem újul meg az RMDSZ, ha nem befogadja, hanem kirekeszti a vezetőségével – ők tudják, miért – szembenálló magyarságot és annak képviselőit. Ugyanis ki kell mondanom – hiába tekintem a romániai magyar szervezetek kérdését belügyüknek –, erre a hiteles képviseletre a Markó Béla által irányított RMDSZ minden jel szerint képtelen ma már. Ebből adódóan olyan vezetőket kell az RMDSZ élére állítani, akik nem dörgölőznek péterfillérekért a román vezetéshez, akik egyesítik a magyarság minden irányzatát, és ezért valódi tárgyalópartnerei lehetnek a román kormánypártnak, de nem utolsósorban a mindenkori magyar külpolitikának.
Csak az erőseknek és határozottaknak van esélyük a romániai vezetéssel méltányos megállapodásokat kötni. A megállapodások mögé garanciákat kell követelni.
Tennivaló van bőségesen mind Romániában, mind Magyarországon.
Tudom, hogy erdélyi, csángó és máshol, akár szórványban élő magyar testvéreim már – jogosan – türelmetlenek. Én magam is a türelmetlenek közé tartozom, de mi mást tehet egy közíró, mint hogy megírja az aggodalmait? S reménykedik abban, hogy valahol meghallgatásra és megértésre talál.
Füredi Ferenc
A Hetedhéthatár munkatársa
"...a határon túli magyarok identitása megőrzésének, közösségként való fennmaradásának és fejlődésének, valamint a szülőföldön való megmaradásának alapvető kérdése az önkormányzat, az autonómia létrehozása, összhangban a működő európai gyakorlattal és a nemzetközi normák szellemiségével. Összehangolt támogatásban részesítik a határon túli magyar közösségek ennek megfelelő autonómiatörekvéseit, mint helyzetük alkotmányos egyenjogúságon alapuló rendezésének eszközét. A magyar kormány ezzel kapcsolatos nemzetközi fellépésén túlmenően kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a nemzetközi pártközi fórumokon és a nem kormányzati szervezetekben végzett ilyen jellegű munkának."
Ezt nyilatkozták 1996. július 5-én a határon túli magyar közösségek érdekképviseleti szervezetei, a magyar kormány, valamint a magyarországi parlamenti pártok képviselői.
1996. szeptember 4-én az erdélyi, vajdasági, horvátországi, szlovákiai és kárpát-ukrajnai magyar szervezetek, a magyarországi parlamenti pártok képviselői és a Magyarok Világszövetsége elhatározták, hogy a magyar–magyar csúcs "szakértői munkacsoportot hoz létre, melynek feladata a határon túli magyar közösségek igényeinek és az előremutató európai gyakorlatnak megfelelő autonómiakoncepciók egyeztetése. A kidolgozott elveket a magyar–magyar csúcs részvevői összehangoltan képviselik".
Szobrokat már megtanultunk felavatni, a múltból tanulni annál kevésbé. Most, hogy Sztánán, Kós Károly Varjúvárának közelében a két világháború között fungált Országos Magyar Párt történetéről olvashattam, hallhattam, úgy belegondolhattam: ha ugyanazokat a hibákat elkövetjük, mennyire ismétlődik a történelem!
Tudott, hogy az OMP-t az alakuló nagygyűlésen egyöntetűen "a romániai magyar nemzetiségű állampolgárok egységes és egyetemes politikai szervezeteként" határozták meg, amely – amint azt később a szervezeti szabályzatba is beletették – külön felvétel nélkül a tagjai közé sorolt minden 20. életévét betöltő és magát magyarnak valló román állampolgárt. De mivel nem alulról felfelé épült ki (ahogy az RMDSZ sem), az erdélyi magyarság zöme, bár választásokkor az OMP-re szavazott, állandó gyanakvással nézett a pártelitre, s ez a helyzet már nem sokkal a megalakulás után a párton belüli elégedetlenséget is felszínre hozta. Létrejött egy reformszárny, amely a párt tevékenységének demokratizálását, a polgári-népi rétegekre való támaszkodást követelte.
Egyébként az Országos Magyar Párt brassói nagygyűlésén határozatokban állt ki a nemzetiségi iskolarendszer létrehozása és fejlesztése, a szabad nyelvhasználat, az agrársérelmek, a kisajátított telepesföldek, a kö