|
XIII. évfolyam, 42. (629.) szám |
2003. október 21. |
TISZTELT LÁTOGATÓNK, KEDVES OLVASÓNK,
ÜDVÖZÖLJÜK AZ ERDÉLYI NAPLÓ HONLAPJÁN!
Erdély egyetlen országos terjesztésű polgári hetilapját az itthon bejegyzett Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez az egyetlen tevékenysége. Lapunk megjelentetése a jelenlegi nehéz gazdasági és barátságtalan politikai környezetben nem könnyű, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat erőfeszítéseinkhez, ha nálunk hirdet, reklámoz, vagy ha felajánlásaival segíti lapunkat.
Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ők más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. Felajánlásokat a kiadó dollárszámláján köszönettel fogadunk: SC Casa de Editura Erdélyi Sajtóház SRL, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont: 2511001005514406, Romania.
Romániai olvasóink 90 ezer lejért rendelhetik meg januártól lapunkat a kiadóban, egy negyedévre. Egyévi előfizetés díja 360 ezer lej.
Külföldre (bárhová) 15 euró az előfizetés díja, egy évre értelemszerűen 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!
Reméljük, hogy közös erőfeszítéssel sikerül életben tartani az Erdélyi Naplót 2003-ban is!
A szerkesztőség
| címoldal |
A világnak az a kötelessége, felfogja végre, hogy érte, a ma élő nemzedékekért folyt az ártatlan magyar ifjúság drága vére! 1956-ban a világ, de főleg Magyarország meg volt bolondítva a szocializmus mákonyával, és mi, magyarok vettük a bátorságot, és a hazug világ szemébe mondtuk egy szívvel és egy lélekkel, hogy elég volt! Elég volt a hazugságból, a magyarság pusztításából, elég volt az emberiség világméretű becsapásából! A világ megdöbbenve látta, hogy van a világon valahol egy kicsi nép, mely többre tartja az emberi szabadságot az embertelen életnél.
Részvevője voltam annak a gyönyörűségnek, amit úgy hív a világ: FORRADALOM, és azóta keresem, kutatom, mi váltja ki az emberi lélekből ezt a nagy összetartozást, hogy egyet gondolunk, együtt merünk, egyet akarunk és egyet teszünk. Ez a nagy összetartozás volt az 1956-os magyar forradalom legnagyobb csodája, és ebben a nagy összefogásban volt az ereje. Igaz, hogy a világ legnagyobb katonai ereje leverte a forradalmunkat, de amíg magyar ember él a világon, szent kötelessége, hogy hirdesse a magyar nép igazát, mert erre kötelezi az ártatlanok kiömlött drága vére és a magyar hazánk mai meggyalázottsága.
Isten adjon erőt, hogy ebből a küzdelemből a magyarság önmagára találva, megerősödve kerüljön ki, és hogy egy szabad, állampolgárságát minden magyarnak megadó Magyarország járuljon hozzá az emberiség egyetemes fejlődéséhez.
Dicsőség néked, Magyarország! Dicsőség néked, Nemzetem!
Rácz Sándor,
az 1956. november 16-án megválasztott Nagybudapesti Központi Munkástanács elnöke, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke
Sem a hatalom látványos népbutító-szédítő-mozgósító akciói, sem pedig a kormányzat vásári ígérgetései nyomán nem rohantak szavazni az emberek a hétvégén az alkotmánymódosításra. A nevetségesség fogalmát jóval meghaladták az olyan mézesmadzagok, mint például az ingyenes fővárosi tömegközlekedés, opera- és színházi előadás, meccsbelépő, de a legröhejesebb a bukaresti második kerület polgármesterének az ajánlata volt, miszerint a már szombaton leszavazók megkapják "a helyhatóság barátja" címet. De úgy látszik, a lakosság ellenállt még az ilyen csábításoknak is: a szombati gyér jelenlétet a Demokrata Párt elnöke például "pártunk és kormányunk" arroganciájára érkező reakcióként magyarázta. Az államfő nemzetietlenséggel vádolta a legfőbb nemzetvédőket a referendum bojkottálása miatt. Vasárnap aztán hatalmi szóval mozgósították a megyéket, példátlan rábeszélő-hadjáratot indítottak az elektronikus médiában – a kereskedelmi tévéállomások műsorait is folyamatosan "feliratozva" –, Teoctist ortodox pátriárka utasította a papságot, hogy a mise után egyenesen a szavazófülkébe küldjék a híveket. Végül a délutáni-esti órákban a választási biztosok mozgóurnák ezreivel fésülték át a nagyvárosok lakónegyedeit, ezt a csak indokolt, sajátos esetekben – betegek és mozgáskorlátozottak szavazójogát biztosítandó – bevethető módszert kiterjesztették szinte az egész országra. Imigyen sikerült állítólag elérni – bár hivatalos végeredmény csak ma, kedden lesz – az 50 százalékot valamivel meghaladó részvételt és érvényesnek nyilvánítani a referendumot. Amelynek tisztaságához és tisztességéhez nagyon erős kételyek társulnak, 14 évvel a kommunista diktatúra bukása után is.
ismerek, tudok egy szomorú földet,
hol rongyos a hegyek hósipkája is,
koldusbotra jutottak a völgyek,
ismerek, tudok egy szomorú tájat,
hol régi csillagösvényeken
csak riadt szélkirályfik járnak,
e föld mai bitorlói pedig
fityiszt mutatva a jobbik világnak,
becsapni készülnek újfent Európát
és Európa semmit nem vesz észre,
talán hogy a természet meghitt buja-bája
nem háborítatlan egészen,
hogy félrelökött, rokkant kaszákba
belerozsdáll keményen az idő,
hogy sátáni, torzult vigyorral
a hazugság baljós öröklétre rendezkedik
kissé odébb, napnyugtán, mocorog valami tán,
ez itt fojtó mocsár, igazi világvége,
ami a szürkét sem viseli el már,
beletompul, görnyed gyászos feketébe,
jobb emlékezetből is régen elszállt igéket
kapdos föl súlyos rögökről a szél
| aktuális |
Óriási sikerként kürtölte világgá Bukarest, hogy huszonöt év után végre sikerült valós készenléti hitelről megegyezni a Nemzetközi Valutaalappal, azzal a "nagy mumussal", amivel állandóan sakkban tartották az egyszerű adófizetőt, s amire mindenik ‘90 utáni kormány nevetve kente rá a melléfogásait. Rengeteget számít az ország imázsa szempontjából – mondják –, kézelőben tartogatott aduként lehet majd felhasználni a Romániától egyre inkább húzódozó unióval szemben. Nastase ettől reméli, hogy Európa is deklarálja a működő piacgazdaság meglétét, bár szerinte ez nem is olyan fontos, mert valahogy majd csak kialakul. A románok túlmitizálták az említett minősítést – mondta, azt felejtve el hozzátenni, hogy épp ő és kormánya a ludas ebben a "meseköltésben". Brüsszelben tett fenti nyilatkozata természetesen belső használatra való, kifelé újabb fogadkozásokat tett, hogy a november 5-ei országhelyzet-jelentésig még egy sor intézkedést foganatosítanak – csak-csak meglenne már az a minősítés. A sikerpropaganda része a jövő évi költségvetés bemutatása is, ami egyszámjegyű inflációt ígér és nagy erénye, hogy időben elkészült.
De bármennyire is hangos az öntömjénezés, az EU nagyon jól tudja, hogy errefelé mit is jelent az "egészséges konkurencia", illetve hogy a külföldi befektetőnek hogyan (és kinél!) kell "eljárnia" ahhoz, hogy tervezett üzletéből legyen is valami. Minden felfújt sikernyilatkozatnál jobban "szolgálja" az országimázst az újabb, egészen a kormánycsúcsokig nyúló korrupciós ügy: egy román származású svájci üzletember, aki Prahova megye turizmusán szeretett volna lendíteni, megvádolta az illető megye szocdem korifeusait, de mindenekelőtt a Kenőpénz gúnynevet viselő kormányfőtitkár egyik tanácsosát, hogy négymillió dollárt igényeltek tőle – saját zsebükbe –, hogy elindítsák a bürokratikus papírgépezetet. Az első reakció természetesen (?!) a már megszokott vehemens tagadás volt, de aztán kénytelen-kelletlen elkezdődött a vizsgálódás.
Feltehetőleg a népszavazási kedv serkentése céljából időzítették az elmúlt hét végére az állítólag már régen figyelt magas rangú katonatisztek letartóztatását, akik az általuk vezetett helyőrségek ellátását csúszópénzeket adva-kapva intézték. Érdekes módon mindőjük erdélyi egységeknél szolgált, s bár velük kapcsolatban elhangzott, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, de az ország déli és keleti megyéiben eddig még nem bukkantak hasonló bűncselekményekre.
Sem a fenti látványos akciók, sem pedig a vásári ígérgetések nyomán nem rohantak szavazni az emberek. A lakosság zömének fogalma sem volt arról, miről is szólt a hétvégi referendum, mi is az az alkotmánymódosítást jóváhagyó népszavazás, miért kellett az alaptörvényt most módosítani (mikor az integrációs miniszter is elismerte: Románia esetleges EU-csatlakozása előtt majd ismét át kell alakítani az alaptörvényt), ki és miként módosította, miről szól az egész kozmetikázás, miért kellett kidobni közel négyszáz milliárd lejt erre a cirkuszra (ez csak a hivatalosan bevallott összeg!), egyáltalán mi fog most változni és milyen irányban az országban. Az ellenzék meg is fogalmazta: politikai erődemonstrációnál, a hatalom választási kampányfőpróbájánál nem volt itt másról szó, erre költötte ezt a tetemes közpénzt a reformkommunista Iliescu–Nastase-rezsim.
Molnár Judit
A költségvetési törvény tervezete minden évben a politikai viták össztüzébe kerül Magyarországon. Az idén a megszokottnál is nagyobb visszhangot keltett az önkormányzatok támogatásának megkurtítása. "A 2004-es költségvetéssel gyakorlatilag visszatér a tanácsrendszer, az önkormányzatok egyszerű végrehajtó, bérkifizető szervekké degradálódnak – fogalmazott Kovács Zoltán fideszes képviselő, aki abszolút számokat is mondott: az önkormányzatok adóssága a duplájára, 120 milliárd forintra nőtt, soha ennyi iskolát, óvodát nem kellett bezárni, és 13 éve most először 13,5 milliárd forinttal csökken az önkormányzatok normatív támogatása.
Az összes határon túli magyarra alig harmadannyit költ a magyar költségvetés, mint a pesti rendőr-főkapitányságra. Átlagban 3 százalékkal csökken a támogatás jövőre; a státustörvény végrehajtására 48, kulturális célokra 23 százalékkal jut kevesebb. Magyarország kevesebbet szán az elszakított nemzetrészek támogatására, mint amennyit állampolgárai kutya- és macskaeledelre költenek egy évben.
Az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor reagált arra a nemrégiben elhangzott MSZP-s kijelentésre, hogy az SZDSZ úgy viselkedik, mintha nem is lenne tagja a koalíciónak, ami utalás volt arra, hogy Gyurcsány Ferenc válaszát egy interpellációra az SZDSZ-frakció többsége nem szavazta meg s a párt nem támogatja a gyűlöletbeszéd kriminalizálásáról szóló törvényt. Kuncze jogosan hivatkozott arra, hogy a Gyurcsány-ügyben a szocialisták képviselőcsoportja sem szavazott egységesen, a gyűlöletbeszéd-törvényt pedig a kezdetektől alkotmányellenesnek tartotta az SZDSZ, hiszen ellentétes az alaptörvényben rögzített szólásszabadsággal. Lám-lám, adódhat olyan helyzet, amikor megfontolástól függetlenül az SZDSZ kiállása hasznos lehet a demokráciának. ők vélhetően attól félnek, hogy az általuk forgalmazott nemzetellenes gyűlöletbeszéd, az indokolatlan rasszistázás, antiszemitázás is a törvény hatálya alá esik majd. De ettől függetlenül a tény tény marad: a szabad sajtót szüntetheti meg egy ilyen jellegű gumiparagrafus törvénybe iktatása. Mert ugyan ki tudja pontosan meghatározni, hogy mi kelt gyűlöletet és mi kelt ellenérzést csupán? A politikai publicisztikának szerves része a saját álláspont megvédése mellett az ellenfél negatív színben való lefestése.
MTI-hír lett – talán nem véletlenül – a Jobbik Fidesz-bírálatából. A Fidesz-MPSZ ugyanis egy médiatréning megtartására több baloldali publicistát kért föl nemrégiben, ami élénk és elítélő visszhangot keltett a jobboldalon. Szarvashiba volt az a megnyilatkozás, miszerint nem találtak a jobboldalon megfelelő szakembereket, erre mutat rá a Jobbik közleménye: "A Fidesz lépését a nemzeti újságírói szakma megcsúfolásának tekintjük, mert igenis van megfelelő médiaszakember a jobboldalon". Mára egyébként a Fidesz prominensei is elismerik, hogy hiba volt így megtartani a tréninget és hiba volt annak kommunikációja is.
Az MDF szerint a határon túli magyarok sorsával felelősséggel való törődés úgy biztosítható, ha erre önálló parlamenti bizottságot hoz létre a magyar Országgyűlés. A testület feladata lenne a kedvezménytörvény végrehajtásának figyelemmel kísérése mellett többek között a nemzetstratégia kérdéseinek megvitatása, illetve az alapkérdésekben a parlamenti ciklusokon átívelő nemzeti konszenzus megteremtése.
Pápaffy Endre
Két felmérést tett közzé nemrég a sajtó. Az első – a New Scientist szaklapé – arról tájékoztat, hogy a románok a legboldogtalanabbak a világon. Majd a képzeletbeli dobogón Örményország és Oroszország következik. Érdekes módon a lista "boldogabbik" felét is szegény országok (Mexikó, Venezuela, Puerto Rico stb.) alkotják. Olyannyira, hogy az első helyre egy afrikai állam, Nigéria került.
A másik felmérésből az derül ki, hogy a többségi nemzet legkevésbé a következő nemzeteket vagy társadalmi rétegeket tolerálja: a melegek, a cigányok és a magyarok...
A nemszeretem-listából az is kiderül, hogy a cigányokat egyenesen gettósítani szeretnék. Ezek után cseppet sem meglepő, hogy meglehetősen sokan a holokausztot is csak a zsidók túlzásának vélik.
Velünk kapcsolatosan az is kiderül, hogy a többségi nemzet szerint a magyarok direkt nem akarják beszélni a román nyelvet.
Abban az országban, ahol a nemzeti kisebbségnek nem biztosított a területi és kulturális autonómiája, ott ez akár a tudatalattiból eredő önvédelmi reflexnek is betudható, a beolvasztási törekvések ellen. A hab a tortán pedig az, hogy a románok majd 60 százaléka szerint az erdélyi magyarok soha nem tesznek le Erdély Magyarországhoz való csatolásáról.
Mit lehet erre ép ésszel mondani? Vannak ugyebár evidenciák, amiken nem kellene csodálkozni. Például ha egy magyarnak jobban tetszik a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország, mint a Románia szépségeit rímbe szedő Szép ország a miénk, gyönyörű szép ország, vagy akármelyik román tucatdal.
Hogy olvasatunkban hol és miként találkoznak a fenti két felmérésből leszűrődő tények? Talán csak abban, hogy az a nemzet, amely gyűlöl másokat, az ugyan mitől is lenne boldog?
Fábián Tibor
A Magyarok Világszövetsége ügydöntő népszavazását kezdeményező aláírásgyűjtés október 23-án a Dózsa György úton, az egykori Regnum Marianum helyén, a déli harangszókor indul. A hír hallatán Gombos Miklós aranykoszorús harangöntő – akinek harangjai többek között az 1992-es sevillai világkiállításon a Makovecz Imre tervezte magyar pavilont is díszítették – megkereste az MVSZ-t és felajánlott egy általa készített harangot erre a célra. Október 23-án este, a Regnum Marianum helyén lezajlott rendezvény befejeztével a harangot az MVSZ Semmelweis utcai székházának Erzsébet-hídra néző erkélyére teszik ki. Naponta innen hirdeti majd az igét, és hívja az embereket az ügydöntő népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtésre a kettős állampolgárságért, miként a nándorfehérvári harangszó emlékeztet a pogány betolakodók elleni csatára.
P. E.
Törvényszéki végrehajtókhoz kellett fordulnia annak a 47 éves temesvári asszonynak, aki elsőként nyert meg az 1989 decemberi forradalom letörésére vezényelt ismeretlen elkövetők ellen indított polgári pert. Adriana Palcaut 1989 karácsonyán otthonában találta el a katonai éles lövedék, ezért a Temesvári Táblabíróság ismeretlen tettesekkel szemben, ám a Védelmi Minisztérium rovására mondta ki a súlyos hasi sérülést szenvedett "forradalmár" számára kedvező és egyben visszavonhatatlan döntést. E határozat értelmében az áldozatnak 23 ezer eurót kellett volna kifizessen a vérengzésért felelősnek talált hadsereg.
Noha három évbe telt, amíg az igazságszolgáltató szervek illetékesei állást foglaltak az ügyben, úgy tűnik, a rokkanttá nyilvánított ártatlan asszony kálváriája még nem ért véget. Mivel a bírák által fájdalomdíjként megállapított összegből a felperes a mai napig egy lejt sem kapott meg, a hétvégén törvényszéki végrehajtó jelent meg a 23-as számú temesgyarmati katonai légibázison, hogy behajtsa a summát. Információink szerint az intézkedést követően az egység egy 1300-as Dacia gépkocsival lett szegényebb. De a honvédelmi tárcának a perköltségeket is törlesztenie kellene, ami közel 153 millió lej.
A támaszpont szóvivője közölte, tartozásaikat egy héten belül kiegyenlítik. Adriana Palcau korábban büntetőjogi eljárást is indított, ám a nyomozás során a hadsereg ellen úgymond nem találtak elég bizonyítékot egy megalapozható bűnvádhoz. Megjegyzendő, a mostanihoz hasonló helyzetbe a minisztérium nem először kerül; az 1989-es temesvári megtorlást vezénylő Stanculescu és Chitac tábornokok pere és elítélése után a katonaság 35 milliárd lejnyi fájdalomdíj lepengetésére kényszerült, "természetesen" az adófizetők pénzéből.
Gurzó K. Enikő
A szervezők által összművészeti fesztiválnak indított egyhetes sepsiszentgyörgyi seregszemle, a Spectaculum leginkább a táncművészeti jelzőt érdemelheti ki. És ez korántsem szűkítés, hiszen a tánc köré fonódó művészi teljesítmények egységes rendet, ha úgy tetszik, teljes áttekintést nyújtottak a magyar mozgásművészet jelenlegi állapotáról. A főszerepet természetesen táncanyanyelvünk kapta, a Honvéd Táncszínház, a Budapest Táncegyüttes, az adatközlőket felvonultató gálaműsor felnőtt- és gyermekegyüttesei, a házigazda Háromszék Táncegyüttes vagy Novák Ferenc rendhagyó, ezer évet átölelő táncórája, a délelőtti táncműhelyek mind-mind mozgáskultúránk legkiválóbb értékeit villantották fel. Ehhez társult a fotó, Ádám Gyula, Barabás Zsolt és Henning János fényképei is a látvány pillanataiból értelmezték újra magát a látványt. És nem maradhatott el a zene olyan messzeföldön ismert prímások előadásában, mint Fodor Sándor Neti, Papp István Gázsa. A Spectaculum pedig minden este zsúfolásig töltötte meg a nézőteret.
(csáky)
Az Erdélyi Református Egyházkerület keretében működő Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány segítő tábort szervez szenvedélybetegeknek (alkohol-, nikotin- és más függőségben szenvedőknek) november 24. és december 5. között a marosvásárhelyi Szabadi úti református egyházközség gyülekezeti házában (str. Voinicenilor 47.). Mivel a szenvedélybetegség legtöbb esetben a családra is kihat, javasoljuk, hogy lehetőség szerint egy családtag is vegyen részt (férj, feleség vagy szülő). Jelentkezni, bővebb információkat kérni november 15-éig lehet a következő címen: Fundatia Bonus Pastor, 540600 Târgu-Mures, C. p. 48., Of. p. nr. 1. Telefonon: hétfő-péntek délelőtt: 0265/216-317. Délután vagy hétvégén: 0265/316-632 (Adorján Kálmán).
| zavaros bennék |
Demokratikus jogállamhoz méltatlan körülmények között és méltatlan eszközök bevetésével rendezett a román hatalom országos referendumot a hétvégén, egyes források szerint félezer milliárd lejnyi (azaz több mint 13 millió eurónyi) közpénzt hajítva ki az ablakon. A kiskorúnak, idiótának, retardáltnak nézett 17 millió választópolgár pénzét valójában saját imidzsének szidolozására, illetve jövő évi kampányának főpróbájára szánta a baloldali hatalom – állítják ellenzéki bennfentesek –, de mivel e tetemes összeg sem volt elégséges ahhoz, hogy a választók passzivitását áthidalják és a politikai osztály iránti undorát, mélységes megvetését tompítsák, az összes pártállami módszert és szekus trükköt elővették, beleértve a még érvényben lévő alkotmány fumigálását. Vagyis alkotmányellenesen rángatták – helyenként a szó szoros értelmében: erőnek erejével – a szavazóurnákhoz a megtévesztett-ijesztett-zsarolt polgárokat, hogy szavazzanak az alkotmány módosítására.
Vannak olyan – és nem marginális, nem szórványos – hangok, amelyek azt állítják: központi beavatkozással, bizonyítható csalással, illetve törvénytelen eszközökkel sikerült csak az érvényességi küszöb fölé tornászni a részvételi arányt. Mondja ezt például a volt közigazgatási miniszter, Vlad Rosca. Neki azért csak kell tudnia egy s mást a bukaresti boszorkánykonyha működéséről. Egy biztos (mert eddig senki nem cáfolta meg): vasárnap este hat óráig még 45 százalék alatt volt az országos részvétel. S ekkor már csak két sötét óra maradt az urnák zárásáig. Ha lezárták őket egyáltalán...
Az is köztudott, hogy az egész referendumot egyesélyesként propagálta a hatalom: el kellett menni és igennel kellett szavazni. Secundum et tertium non datur. Folyt a hazaárulózás a szavazást tudatosan bojkottálókkal, az egyéni megfontolásból tartózkodókkal vagy a nemmel voksolókkal szemben. A maga sajátosan kétkulacsos módján az RMDSZ is beállt a hatalmi igenelők kórusába. Olyasmikkel hitegette a magyar választókat, amik vagy nincsenek benne az új alkotmányban, vagy nem úgy, ahogy Markóék hirdették (a nyelvi jogok csak "lehetőségek", a katonáskodás eltörlése majdlagos, jobb életünk egy törvényszöveg stilizálásától még nem lesz). És hülyének nézte, mondván: aki ellene voksol, az a román nacionalistákkal társul. Holott minden magyar tudta: azoknak túlságosan nyitott, nekünk meg túlságosan zárt ez az alaptörvény. Olyannyira az, hogy már az első mondatában kirekeszt minket mindabból, amit később csak mint lehetőséget, többségi kegyet, engedményt villant meg előttünk.
"Teljes meggyőződéssel állítom, az elmúlt évtized legfontosabb döntése lesz itt, Romániában az ország alaptörvényének megváltoztatása" – vetette el a sulykot szavazásra és feltétlen igenlésre való felhívásában az RMDSZ elnöke. Ahhoz képest, hogy szakértők szerint csupán stiláris változásokat eszközölt egy eleve rosszul megalkotott, elavult, redundáns és általunk 1991-ben teljes egyetértésben elutasított törvényszövegen a legnépszerűtlenebb romániai intézmény (a Parlament), ehhez képest Markó Béla egy évtized keserves küzdelmeit, egyéni és közösségi helytállásait bagatellizálja, egy médiacirkusszá silányított referendum löttyével öntve nyakon ezeket az éveket, a puszta nagyotmondás kedvéért.
Bennem az ilyen politikusi tódításokról-tágításokról annak a Bihar megyei SZDP-kiskirálynak (meggyőződéses protokollumpartnere és üzlettársa a helyi RMDSZ-potentátoknak) a tulajdonkérdésről tartott fejtegetése ötlött fel, aki szerint a régi alkotmány csak védte, de az új már garantálja a magántulajdont, ami azt jelenti: eddig mindig ellopták valakik ősszel a kertjéből az almákat, de ezután... és itt jelentőségteljes, már-már megvető pillantásokat vetett az oktalan újságírókra.
Dénes László
Lélekben az anyaföldön ülök, két kezemmel erősen kapaszkodom a valóságba, és keresem az igaz válaszokat. Mentséget szeretnék találni mindenkinek. Arra vágyik tudatalattim, hogy kiderüljön mindenki ártatlan jóhiszeműsége. Hogy fény derüljön egy nagy össznemzeti félreértésre, mely csupa nemzetféltő, becsületes embert tévesztett meg, és okozta ezt a mindenkit sújtó rémületes zuhanást.
De hiába. Nem hunyhatom be szemeimet, nem foghatom be füleimet, lassanként már szaga is lesz annak, ami itt folyik. Hogy a kézzelfoghatóról ne is beszéljek. Meg a szétmázolhatóról. Arról a letartóztathatatlan lendületről, mellyel a kézzelfoghatót megszerzendő űzik, hajtják magukat, s annál is jobban minket.
Mindenekelőtt azt szeretném, ha először – valahonnan a magasból – láthatnám saját hibáinkat. Bár látszik abból elegendő itt, földhöz ragadva is. Nem kezdem újra elemezgetni ezeket. Sajnos erősebbek a homokra épült kis büszkeségek és hiúságok, önhittségek és dacok, a csoport- és egyéni érdekek. Ordító hibákra nem jő megoldás. Fel-feldobott labdák nem kerülnek leütésre, hogy oda hulljanak vissza, ahova köll.
Nem úgy a munkavállalói munkásosztály vasökle, mely most már a munkaadói (és elvevői) újtőkések öklévé nemesült, s rajta egyre több gyűrű ékeskedik. Sok szegfűs s néhány madaras czímerrel.
Köröttük matat a választ kereső gondolatom.
Kétségtelen, hogy életben maradásukat egyetlen tényező biztosítja. A saját elődeik által már bölcsen eltompított dolgozó nép végtelen rövidlátása.
De most ennél is tovább szeretnék lépni.
Irtózva irtózom mindenfajta összeesküvés-elmélettől. Az utóbbi hónapok történései azonban úgy rántanak ebbe a nem kívánt irányba, mint láthatatlan örvény a gyanútlan fürdőzőt.
Ugyanis azok a lépések, amelyek jelenlegi hatalmasainkat foglalkoztatják, legyenek azok az élet bármely területével kapcsolatosak, egyaránt a rontás irányába hatnak.
Ilyen arányú tévedésözön nincs. Ilyen arányú melléfogás-csomag nem létezik.
Tehát ennek közös gyökere van.
Ez a gondolat pedig már az örvény törvénye. A közös gyökér mögött a közös érdeket kell keresni. Kinek és miért lehet ez az érdeke?
Miért kell fogynunk? Miért kell betegnek maradnunk? Miért kell butulnunk? Miért kell tehetetlenné szegényednünk? Miért kell elveszíteni tudatunkat? Miért folytonos jussunk a megalázottság? Miért kell termelő-fogyasztó véglénnyé süllyednünk?
És miért indul akkora hadjárat az ellen, aki ezt látja? Honnan a levadászásnak ez a "werber-ördögi" nyomulása, a kicsi ellen kicsi, a nagyobb ellen nagyobb, az igazi nagyok ellen meg már élősúlyban, s a titánok ellen haló porukban.
Azok, akik ezt teszik, nem elmebetegek, nem háborodottak. Valami vezeti őket. Valahonnan irányítják őket.
Gyermetegnek tűnő kíváncsi óhaj, de magamfajta megengedheti azt is: milyen lehet és hol folyhat le egy olyan párbeszéd, ahol elmagyarázzák a teendőket, a miérteket s a célokat? Vagy még ennél magasabb érdekek is vannak, s az eligazítottak is csupán megvezetettek? Miközben olyannyira királynak képzelik magukat?
Mindenesetre jól tudják tartani a titkot, bár a legutóbbi időben repedések észlelhetők ezen is. Persze nem akkorák, mint a jobboldal jóhiszemű és baklövéses, de főleg az erkölcs és a becsület korlátjai által gyöngített köreiben.
Uraim, itt ki kell tisztítani a zavaros bennékű koponyákat! Itt nem maradhat le nem csapott labda, ki nem használt baklövés, tovább nem tágított repedés. Sajnos nagy az a hátrány, amit a magunkkal hordott értéknormák reánk mérnek.
De közeleg az idő, amikor talán már ezt is elviselhetjük.
S aztán az, amikor ezek adhatnak nékünk szárnyakat.
Szász István Tas
Szinte már unalomig harsogja hatalom, sajtó, de az ellenzék is, hogy 2007-ben Románia az Európai Unió tagja lesz. Az óvatosabbak hozzáteszik, hogy ha teljesíti az államközösség által előírt követelményeket, de politikusaink többsége nem számol azzal, hogy megtörténhet: négy esztendő elteltével nem leszünk majd ott a civilizált országok sorakozóján. Pedig a közember áll és várja, hogy eljöjjön a tejjel-vajjal-mézzel teli Kánaán. Most, hogy Kalotaszeg tájait bejártam – jaj, de jó lenne, ha az RMDSZ hétvezérei olykor kiszállnának a gépkocsik puha üléseiről és eltávolodnának az aszfaltos út mellől a szekérutak, erdei ösvények irányába, lefogadnám, hogy akkor kevesebb lenne az eredményujjongás –, a tévedés kockázata nélkül állíthatom, hogy erdélyi magyarjaink, nem beszélve a románokról, nincsenek felkészülve az EU-ba való belépésre.
Hogy mennyire nincsenek, néhány esettel példáznám. Nevek és konkrét helyszín nélkül, ha már erre megkértek. Tudott, hogy Kalotaszegen is terjed a faluturizmus. Mind több gazda rendezkedik be vendégfogadásra és töri a fejét, hogy miként vonzzon a házához minél több külföldit. Így találta ki az egyik atyafi, hogy a hozzá bekomendált hollandoknak disznótort rendez. Olyan köményeses, korhelyleveses disznóvágásra invitálta a vendégeit. Amíg a köményes ivása tartott, nem is volt gond, de aztán kiráncigálták az ólból a malacot, a böllér elővette a késeit és már le akarta szúrni az állatot, amikor a hollandusok felháborodottan a sertés pártjára álltak és követelték az egész művelet leállítását. Tiltakoztak az ilyen barbár szokás ellen, majd csomagoltak és távoztak, de előbb megígérték: mindezt jelenteni fogják majd valahol Brüsszelben, Strassburgban vagy még feljebb, hogy hát ilyen középkori elmaradottságban tengődő országot ne vegyenek fel az Unióba.
A másik eset nem itt, hanem Belgiumban történt. Dolgozni ment ki az erdélyi magyar, s ha már a Meuse menti farmon hely volt, hát néhány nyulat is szerzett, tartott. S mivel a nyuszik gyorsan növekedtek, hát néhánynak elvágta a torkát és tepsiben megsütötte. Még jól le sem csúszott a falat a torkán, amikor megjelentek az állatvédő ligától, hogy hol vannak a tapsifülesek. Emberünk hiába mondta, hogy betegségben elhaláloztak, mivel nem tudta megmutatni, hogy hol ásta el őket, néhány hónapot lakat alatt ült, majd kiutasították nemcsak Belgiumból, hanem az EU minden országából. Most öt évig itthon eteti a nyulakat, ha nem jön az Unió időközben hozzá.
De példák ezreit hozhatnám fel, hogy mennyire nem ismerik tájainkon az EU-s szabályokat, hiszen a pálinkafőzéstől az állattartásig, a növénytermesztéstől a termésraktározásig amott minden szigorú – néha hajmeresztően képtelen – regulák szerint történik. És ott a törvény az törvény, a szabály az szabály, be kell tartani, mert ha nem, akkor jön a büntetés. Amikor pedig Románia EU-tag lesz, akkor itt is azok a fránya törvények lépnek érvénybe. Az RMDSZ-nek létezik valamiféle gazdasági osztálya, de ez titokzatos dolgokkal lehet elfoglalva – vélhetően a pártpénzeket osztja-szorozza –, nem pedig azzal, hogy a magyar vállalkozókat, gazdákat, közembereket felkészítse az Európa Unióba való belépésre. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy egy olyan valaki volt a szövetségben, mégpedig a szatmárnémeti Pécsi Ferenc, aki igyekezett a vállalkozókkal megismertetni a nyugat-európai törvényeket, őt éppen most rugdossák kifelé az RMDSZ-ből.) Pedig csak a jelenlegi határokon túl kell egy kicsit átnézni, az anyaországban történtekre figyelni, és máris nem egy hibás lépést megspórolhatnánk.
Erre is álljon itt egy példa. A román alkotmány módosított változatába például bevitték, hogy a külföldiek földet vásárolhatnak Erdélyországban is. Magyarországon jelenleg éppen azért vakarják a fejük búbját a politikusok, hogy miként akadályozhatnák ezt meg. Az történt ugyanis, hogy a nyugati vállalkozók – nekik van pénzük – igencsak kezdték felvásárolni a földeket a gazdáktól. Hozták a gépeket, vegyszereket, nem volt szükség munkáskézre, úgyhogy falvakon létrejött egy jelentős föld- és munkanélküli réteg, amelyet sem az ipar, sem a szolgáltatási szféra nem tudott felszívni. Egy olyan országban, mint Románia, ahol a lakosság több mint fele falun él és dolgozik, meggondolandó, hogy mennyire hagyhatjuk föld és munka nélkül az embereket.
Meggondolandó, de sem a hatalom, sem hű támasza, az RMDSZ berkeiben erről nemigen tárgyalnak. A felmérések szerint közember, politikus egyaránt az EU-ba iparkodik. De ha a dolgok így mennek tovább, az EU-hoz való csatlakozás mérhetetlen károkat fog okozni a romániai magyar társadalomnak. Csalatkozás lesz a csatlakozásból. S ha az ország nincs felkészülve az integrációra, akkor – főleg az elején – még nagyobb nyomorúság lesz az erdélyi tájakon, ami újabb százezrek elvándorlását eredményezi.
Nem kell az EU-t mumusként beállítani, de egy húszmilliós ország felkészítése nem gyerekjáték. S amint a mindennapos hurráoptimizmust látjuk, halljuk, a következőkben sem lesz kellő akarat, szándék, komolyság az átmenet nehézségeinek leküzdéséhez. Olybá tűnik, mintha a politikai osztály nem az egész Romániát, hanem csak önmagát szeretné az Unióban látni.
Román Győző
Az 1848. október 16-ai agyagfalvi székely nemzetgyűlés évfordulója alkalmából szervezett emlékünnepségeket néhány éve magának sajátította ki az erdélyi magyarokat antidemokratikus egypártrendszerben mintegy kalodában tartó RMDSZ. Idén, a 155. évfordulón ismét a magyar párt szónokai mondták el szinte minden hasonló alkalomkor előadott kincstári szövegeiket, amelyeknek rendszerint két vezérmotívuma van: a "nép" vállának leereszkedő veregetése, illetve önnön érdemeik hangsúlyozása. Markó Béla pár nappal korábban a vásárhelyi SZKT-n még kígyót-békát kiabálva, dörögve-szitkozódva bélyegezte meg a "radikális" ellenzéket, Agyagfalván már az egyszerűbb embereknek szóló egységdemagógiával lépett fel. Verestóy Attila kontrázott neki, majd kampánylózungokat hangoztatva győzködte hallgatóságát a kormánypárti referendum-cirkusz támogatására. Csak az istentisztelettel, majd pedig a fúvószenekar, illetve a gyergyói huszárok felvezetésével történő felvonulással sikerült némileg feledtetni a pártpolitikusok tobzódását Agyagfalván. Ahol mégis inkább a Székelyföld autonómiájáról és a székelyek önrendelkezéséről kellett volna a legtöbb szónak elhangzania. Vagy nem?
T. P.
| balkáni referendum |
Megkönnyebbülten lélegeztek fel a Szatmár megyei települések polgármesterei vasárnap este: ha egyre kevésbé szalonképes (vagy inkább "euro-nonkonform"?) eszközök latba vetésével is, de sikerült a szavazóurnák elé terelni vonakodó nyájuk nagyobbik felét. Bár a referendum első napján, szombat este 22 óráig a szavazásra jogosult szatmári polgároknak mindössze 14, a megyeszékhely lakosainak pedig csupán 10 százaléka ment el szavazni, végül nemcsak elérni, még megdönteni is sikerült az 55 százalék körüli országos átlagot: nem hivatalos adatok szerint a Szatmárban leadott voksok aránya elérte a jogosultak 64 százalékát.
Hogy ez miként történhetett meg? A választ sok kicsi kockából rakhatja össze magának bárki – már aki egyáltalán kíváncsi rá. Példaképpen álljon itt néhány találomra kiragadott részlet.
– A várost elözönlő, még rendőrök által is osztogatott és repülőgépről is szórt "igen" szavazatra buzdító röpcédula ellenére, Szatmárnémeti 56. számú választókörzetében, a 16-os lakónegyedben szombat délig mindössze 33 személy adta le szavazatát. A legjobbnak minősült 16-os körzetben pedig, ahová a városközpont utcái tartoztak, a listákon szereplő több mint 1500 választópolgár közül a többi szavazóirodához képest imponálóan sokan: 75-en járultak az urnák elé.
– A megye falvaiban szombat délután még 5 százalékos részvétellel is alig "dicsekedhettek". Pedig kampánycsendről szó sem volt: Pusztadarócon – ahol a szavazóhelyiség a polgármesteri hivatalban volt – a képen látható urna szolgált kézzel fogható és rövidlátók számára is egyértelmű eligazításul arra nézve, mit is várnak elöljáróik a település lakóitól. A helyiség fala ugyanilyen plakátokkal volt teleragasztva. Sándorhomokon a másik képen látható kekszes papírdoboz szolgált szavazóurna gyanánt.
– A központi irodához két – egyébként a Nagy-Románia Párt emberei által benyújtott – óvás érkezett, mindkettő a járóképes, de a referendumra el nem jött idős emberek otthoni, erőszakkal történő leszavaztatását kifogásolta.
– A Szatmári Polgári Fórum Szókimondó címen kiadott hírlevelének októberben megjelent első száma teret adott Tőkés Lászlónak a Szilágysomlyói Fórumon elhangzott, a magyar lakosságot nemleges szavazatra buzdító felhívásának. A referendum előtti napon, fényes délben három rendőrtisztként bemutatkozó férfi tett látogatást a kiadvánnyal kapcsolatba hozható személyek hozzátartozóinál, egyiküktől (egy helybeli kisvállalkozótól) egyenesen lakása és áruraktárai kulcsát követelve. Házkutatási engedélyük nem volt, de különböző megtorló intézkedéseket helyeztek kilátásba, ha nem árulják el nekik az "illegális nyomda" hollétét.
– Gheorghe Ciocan prefektus szombatról vasárnapra virradó éjjel kötelező gyűlésre hívta össze a megye összes polgármesterét és a közületek igazgatóit a Közigazgatási Palotába, keményen letolva őket, úgymond a népszavazás rossz megszervezéséért, sőt kilátásba helyezve annak elbocsátását vagy felfüggesztését, aki nem mutat fel kézzel fogható eredményeket legalább a referendum második napján. Szavainak szemlátomást volt foganatja: a megszeppent közalkalmazottak között akadt, aki a Ceausescu-korszak választásainál elhíresült 99 százalékos eredményt is szentül megígérte.
– A szavazatukat leadott állampolgárok személyi igazolványára olyan, "votat" feliratú bélyeget ragasztottak, amely arról sok esetben még a helyiség elhagyása előtt levált. Tehát gyakorlatilag mindenki annyiszor szavazhatott, ahányszor akart…
És sorolhatnánk tovább is. De a többit végezzék el – bár gondolatban – az olvasók.
Báthory Éva
Természetellenesnek nevezte a román állam intézményeinek az erdélyi magyar nemzeti tanácsok megalakulása kapcsán tanúsított magatartását Toró T. Tibor, Temes megye RMDSZ-es parlamenti képviselője. Toró az október 12. előtti marosvásárhelyi, illetve székelyföldi letartóztatásokat-zaklatásokat egyenesen politikai terrorizmusnak nevezte, s leszögezte: amíg törvényesen plakátozó személyek meghurcoltatásban részesülnek, addig itt nem beszélhetünk szabadságjogokról.
A politikus úgy véli, a szóban forgó nemzeti tanácsok céljait és rendeltetését illetően mind a helyhatóságok, mind pedig a rendfenntartó szervek súlyos tévedésben vannak, ez a tény nyilatkozataikból egyértelműen kiderül. Kifejtette, eme félreértések miatt a karhatalom Erdélyben számos lakost megfélemlített, aminek az lesz az eredménye, hogy a rendre megszülető testületek tervezett gyűlésein megtorlástól rettegve jelennek majd meg az érintettek; sokan azonban távol fognak maradni. Toró jelezte, hamarosan felszólítja az igazságügyi minisztert, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a hivatalostól eltérő politikai vagy más jellegű nézetei miatt többé senkit ne zaklassanak Erdélyben. Aláhúzta, ha kérelme nem talál meghallgatásra, panaszával az EU illetékes szerveihez, valamint a nyugati demokratikus országok kormányaihoz fordul.
"Jogszabály-sértés esetén természetesen kész vagyok alávetni magamat a szükséges vizsgálatoknak, ám efféle helyzet most fel sem tevődik. Bízom abban, hogy a megfelelő uniós modellek alapján a tárca vezetőjével rátalálunk a közös hangra, megtaláljuk a megoldást, s így elkerüljük a bírósági pereskedést" – fogalmazott a román alsóház tagja.
Gurzó K. Enikő
Tőkés László püspök múlt heti nagyváradi sajtótájékoztatóján beszámolt az erdélyi magyar történelmi egyházak elöljáróinak október 14-ei kolozsvári értekezletéről, amelyen nem sikerült konszenzusra jutni az alkotmánymódosító népszavazáshoz való viszonyulás kérdésében, ellenben az egyházfők egyhangúan aggodalmukat fejezték ki a székely tanácsok szervezőit ért hatósági atrocitások miatt, jogállami körülményeket követelve és az alapvető emberi jogok betartását a hatalom részéről. A püspök tájékoztatta a sajtót a bihari RMDSZ-vezetők által ellene 2002 októberében indított etikai-fegyelmi eljárás fejleményeiről, amely mostanra időzítve kerekedett koncepciós perré, amikor is a pártvezetőség Tőkés kizárását helyezte kilátásba abból a szervezetből, amelyben ő a szatmárnémeti kongresszus óta semmiféle tisztséget nem visel.
Egy független, demokratikus jogállamban, ahol nemzeti kisebbségek is élnek, nyilvánvaló, hogy nem okoz problémát a kettős állampolgárság megoldása.
A kedvezménytörvény megszületése a folyamat kezdő lépése volt csupán. Egy kis lépés. Az más kérdés, hogy azóta számos visszalépés történt és várható az ügyben...
Az a 84 éves kisebbségi lét, amely a hátunk mögött van és amely a lelkünkre telepszik, fojtogató örvényként igyekszik még ma is a mélybe húzni. Ez a kényszerű helyzet, rossz, engedékeny politikusokkal kiegészülve, sok kényszerű kompromisszumot idézett eddig is elő. Olyannyira, hogy ma már csak ebben gondolkodik a "szolgálatos" magyar érdekeket képviselő szervezet.
Nem tudom, meddig leszünk még kisebbségi, másodrendű állampolgársági léthelyzetben (sokak szemében már maga a kérdésfelvetés sem több revizionista izgatásnál), de addig is jó lenne, ha elindulna és kiteljesedne egy folyamat: az évtizedek során meggörbült, elferdült gerincek kiegyenesedésének folyamata.
A másodrendűséggel kapcsolatban: nemrég egy fórumon volt alkalmam olyat hallani, amit eddig magyar ember szájából soha. A rendezvényen az alkotmánymódosítást tárgyalták, szakértők bevonásával, pró és kontra, melyet a hallgatóság kérdései, felszólalásai színesítettek. A Kovács Péter MIÉRT-elnök társaságában lévő ifjú hölgy sokadik indulatos felszólalása során kivágta a tromfot: az alkotmányból az is kiderül, hogy a romániai magyarságnak sokkal több joga van, mint a többségi nemzetnek!
Ez az a pont, ahol már nem érdemes vitatkozni, ahol elbeszélünk egymás mellett. Ilyenkor már kezdem érteni az anyaországiakat, hogy mire is gondolnak, amikor idegenlelkűekről beszélnek. Mi Erdélyben finomabban fogalmazunk: rommagyarokat mondunk...
F. T.
* "Mindaddig nem beszélhetünk a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméinek érvényesüléséről, amíg megakadályozzák egyik legszebb szimbólumunk, a Szabadság-szobor méltó helyre való visszahelyezését" – hangsúlyozta Markó Béla a romániai magyar sajtóban október 4-én megjelent október 6-ai felhívásában. (Október 6-ai évfordulós elnöki beszédét még el sem mondhatta Aradon, azt már a gyászünnep reggelén "szórta a hálózatban" az RMDSZ propagandaosztálya és leközölte a pártsajtó.) A szobor ma sem áll, és belátható időn belül nem is fog. Nem tudni a további sorsáról semmit. De Markó elnök azóta is egyfolytában a szabadságról, egyenlőségről, testvériségről szónokol, és jobb ügyhöz méltó buzgalommal tolja az országrontó neokommunista állampárt szekerét. Már egyáltalán nem úgy tűnik, hogy bántaná a szemét az aradi Tűzoltó téren álló üres szobortalapzat látványa...
* Apropó propaganda: az elmúlt években Markó pártelnök rendszeresen Vásárhelyre invitáltatta a honi magyar sajtó főfőit, egy kis eligazítás céljából. Általában egy-egy nagyobb RMDSZ-es politikai baklövésnek az esetleges negatív visszhangját próbálta ilyenkor – "jó érzékkel" – tompítani, "együttműködő" hozzáállásra biztatva a főszerkesztőket, már akit még egyáltalán kellett. Legutóbb a székely tanácsok alakulgatásának és az alkotmány-referendum kudarcának réme késztette sajtós "párbeszédre" a pártelnököt. Mindeddig az Erdélyi Napló főszerkesztője is kapott meghívást – legalább pro forma – ezekre a találkozókra, s volt, hogy eleget is tett neki, de mostanra lapunk kihullott abból a körből, amelyikkel Markó Béla megosztani óhajtja gondolatait, meglátásait. Maradnak forrásként azok a "hálózatban szórt", egyes lapok által szó szerint és azon nyomban publikált "elnöki politikai tájékoztatók", amelyeket a pártvezető különböző gyűléseken szokott előadni, mostanában már csak önigazoló és ellenzékostorozó tartalommal. (Idővel várható könyv formában való megjelentetésük, hiszen ezek a szövegek inkább szólnak az utókorhoz, mintsem az ezeken a gyűléseken részt vevő, politikailag már jó előre tájékoztatott és eligazított párttagokhoz.)
* Magyar Bálint budapesti oktatásügyi miniszter Erdélyben járt, hivatalos programjába különböző protokolláris akciók voltak beiktatva, amit egy nagy horderejű esemény koronázott meg: az SZDSZ-es kormánytag "exkluzív interjút adott az Erdélyi Riport című hetilapnak"...
* A hét végére kiderült: nemcsak az egészségügyi miniszter plagizált, hanem a felesége is. A miniszteri nej is orvosi szakíróként tetszelgett mostanában, maga a férj vitte bele szerkesztőként a mellékjövedelmet is hozó buliba, kérdés, hogy vele együtt fog-e bukni. Mert lapzártakor jött a hír: Beuran miniszter lemondott, de nem egyedül: még két korrupciógyanúba keveredett kormánybeli társa osztozott a sorsában. Elemzők máris tudni vélik: önszántából egyik sem távozott volna, ha Nastaséra nem nehezedik nemzetközi nyomás.
* A szégyenteljesen manipulált alkotmánymódosító referendum közeledtével hirtelen megint visszaadtak néhány ingatlant a több ezerből a kisemmizett egyházaknak. Az illetékes bizottság többnyire kis értékű, eldugott településeken lévő, leromlott épületekre ütötte rá a restitúciós pecsétet, majd sietett nagy dobra verni a jóindulatot. A legfurcsább az, hogy például a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szinte mindig csak Szilágy megyében, Seres Dénes RMDSZ-es szenátor választókörzetében kap vissza egy-egy ingatlant, igaz, mindig csak papíron, de ez a tulipános "eredményekről" szóló híradásokból rendre kimarad. Seres szenátor ettől persze még nyugodtan kampányolhat a kálvinisták ügyének nagy előremozdítójaként, bár a zilahi református kollégium visszaállamosításában játszott szerepe rendkívül ellentmondásos közszereplővé avatta.
D. L.
| médiavilág |
Köztudott, hogy az RMDSZ vezetőit nehezen lehet bepréselni a népszerűségi listákra. Azt is tudjuk, hogy Markó Béla pártvezér nemcsak az RMDSZ, hanem alapítványok, egyesületek vezetését is ellátja egy személyben. Ilyen "családi" intézménynek számít az Illyés Közalapítvány Romániai Alkuratóriuma is.
Mindazokért, akik hisznek még az RMDSZ tisztességes támogatáspolitikájában, íme egy statisztikai adat arról, hogy 2003-ban milyen arányban támogatta az Illyés Közalapítvány a szórvány magyar közösséget és a magánérdekeket.
Kallós Zoltán Alapítvány, Kolozsvár: a Válaszúti Szórványkollégium buszának karbantartási költségei – 70.000 Ft.
Videopontes Alapítvány, Videoklipp Kft., Székelyudvarhelyért Alapítvány stúdiói: bérelt vonalas optikai képjelátvitelt biztosító kapcsolat 2003. évi előfizetési díja – 24.000.000 Ft.
Videopontes Alapítvány, Székelyudvarhelyért Alapítvány: biztosítási díj – 1.073.781 Ft.
Határon Túli Magyarok Hivatala: műholdas hírellátás és fotószolgáltatás 2003. évi előfizetési díja – 38.755.200 Ft.
Farkaslaki Római Katolikus Plébánia: szórványban történő templomépítés – 50.000 Ft.
Határon Túli Magyarok Hivatala: a határon túli magyar szervezetek és képviselőik magyarországi költségeire – 6.000.000 Ft.
Helikon Kulturális Egyesület: a Helikon című folyóirat szerzőinek ösztöndíja – 1.000.000 Ft.
Erdélyi Riport (Scripta Kiadó Rt.): 1 db Daewoo Matiz személygépkocsi beszerzése, valamint üzemanyag- és utcai bannerek költségeire – 3.000.000 Ft.
Progress Alapítvány: Mi számítunk (népszerűsítő és figyelemfelkeltő kampány a 2002-es romániai népszámlálás alkalmából) – 4.000.000 Ft.
A Hét szerkesztősége, Bukarest: A Hét című lap rendszeres megjelentetése – 1.990.000 Ft (szerk. megj.: már egy féléve halott).
Helikon Kulturális Egyesület, Kolozsvár: a Helikon című, kéthetente megjelenő irodalmi lap működtetése – 1.000.000 Ft.
Helikon Kulturális Egyesület, Kolozsvár: a Helikon című, kéthetente megjelenő irodalmi lap infrastrukturális fejlesztésére – 300.000 Ft.
Korunk szerkesztősége, Kolozsvár: a Korunk című folyóirat kiadási költségei és összes számának elektronikus feldolgozása – 2.000.000 Ft.
Arad-Gáji Református Egyházközség: szórvány keresztyén gyermektábor – 50.000 Ft.
Görgényszentimrei Református Egyházkerület: Nárcisz Mező szórványkollégium működési költségeinek résztámogatása – 64.000 Ft.
Ezt kiegészítem azzal, hogy a Videopontes egy magáncég, mely pénzért dolgozik a Duna TV-nek és melynek tulajdonosa Marius Tabacu. Az Erdélyi Riport 100 százalékban pártlap és a Scripta Kiadó szintén magáncég. Egy Daewoo Matiz Magyarországon 1.000.000 forintért megvásárolható. A tortán a hab a Progress Alapítvány pályázata. A Progress Alapítvány az RMDSZ alapítványa és Markó Béla az elnöke, a támogatás érdekessége, hogy a népszámlálás 2002-ben volt, a támogatás megítélése pedig 2003-ban. A román kormány pedig, melynek az RMDSZ is része, épp elég pénzt elköltött a népszámlálás népszerűsítésére. A nagy összegek mellett nevetséges az 50 ezer forint a szórványban templomépítésre. Ennyit ér az Illyés Közalapítványnak a magyar közösségi ügy.
Bocsánat, elfelejtettem: minket "túlszerettek".
Jakab István
(Erdélyi Közélet)
Többéves alpolgármesterségem alatt mindössze egyetlenegy alkalommal adatott meg, hogy az anyaországban képviselhettem városunkat. Nem dicsekvésként kerül tollhegyre ez a tény, sokkal inkább szeretném megosztani szűkebb pátriánk lakóival észrevételeimet. Az életben sokkal beszédesebbek a tettekből levonható gondolatok. Persze erre azért van szükség, mert mára már egyesek sikerrel gondoskodtak arról, hogy a kimondott szó elértéktelenedjen. Tették ezt azért, hogy ha már őket a hazugságok éltetik, az ember minden kimondott szó mögött ott sejtse a hazugságot. Ahogy Orwell mondta: "Amikor a szavak elvesztik a jelentőségüket, akkor az emberek elvesztik a szabadságukat".
Így egy ideje figyelem a gesztusokat, a tetteket, a kézszorításokat. Persze nem gondoltam, hogy egy magyarországi út megerősít ebbéli hitemben. Történt, hogy kis küldöttségünk, tanárok és vállalkozók egyik viharsarki városba volt hivatalos, ahol az intézmény névadójára, Arany Jánosra emlékezve, bronzplakettet lepleztek le. A pár fős delegációnk annak rendje és módja szerint felkészült, szalontai ajándékokkal és hazai koszorúval indultunk útnak. Külön munka volt, hogy a kegyelet koszorúját piros-fehér-zöld nemzetiszínű szalaggal díszítsük. Férfiasan be kell vallanom, egy régi szalagot kellett helyrepofozni, régi feliratát "kilúgozni", hogy a szalontaiak megfelelően róhassák le kegyeletüket. Többnapos vegyészkedés, szárítás, vasalás után majdnem vadonatúj szalag kerülhetett a koszorúra.
A leleplezést követően mi és az intézmény vezetői koszorúztunk. S ekkor ért az első csalódás, amikor látom, hogy a mi határon átcsempészett, festett, vasalt piros-fehér-zöld koszorúnk mellé a magyarországi koszorún nemzetiszín helyett hófehér szalag virított. Pedig nekik nem került volna semmilyen fáradtságba magyar trikolórral díszíteni koszorúikat, mégsem tartották fontosnak nemzeti szimbólumunkat megjeleníteni. Azon lehet, már nem is kellett volna csodálkoznom, hogy az ezt követő Arany-emlékműsorban volt aerobik-bemutató, ír néptánc, spanyol sláger, de a legnagyobb lírai költőnek nem jutott hely, mint ahogy egyetlen magyar versnek sem.
Török László
Megjelent a nagyszalontai RMDSZ Demokrata című kiadványában
Sebők János a Népszabadság október 11-ei számában A magya-rock bejövetele. Befogadók és kirekesztők Erdélyben címmel megjelent írásában az idei nyár egyes zenei eseményeinek, pontosabban a magyarországi rockzenekarok erdélyi fellépéseinek politikai hátterét elemezgeti. Történelmi fáziskésésben alcímmel a következőket írja: "A zenészek tapasztalatait a szociológiai kutatások eredményei is igazolják. Szapu Magda tanítványaival az elmúlt években az ifjúsági csoportkultúrák arculatát vizsgálta, s a magyarországi felmérések után 2001–2002-ben Csíkszeredára és Székelyudvarhelyre is kiterjesztette a kutatást. Összegzése szerint a mai trendekkel, stílusirányzatokkal összehasonlítva Erdélyben több évtizedes fáziskésés mutatkozik a zenei divatok, szubkultúrák terén. Így lehet ott még mindig divatos a magas talpú cipő, státusszimbólum a mobiltelefon és sztárzenekar a P. Mobil vagy a Beatrice. A felmérések szerint az értékpreferenciák terén is nagy különbségek mutatkoznak az anyaországi értékrendekhez képest: az erdélyi gondolkodásmód, tradíció, életstílus jelentősen eltér a hazai viszonyoktól, az ott élő magyarok körében a konzervatív értékek, a haza, a család, az erkölcs még mindig "szent dolgok", s a vallásnak is jelentős befolyása van a tömegekre. De az elmúlt években a felnövekvő új generáció tagjai közül sokan már szakítanak a múlttal, a népi hagyományokkal, s az új mintákat követve – nem utolsósorban a határok átjárhatósága miatt – Magyarországra, illetve tőlünk nyugatabbra figyelnek. S különösen a tömegkultúra, ezen belül is az ifjúsági zene van rájuk nagy hatással."
A szociológiai blablával megtámasztott "helyzetelemzést" a balliberális szemlélet értékítéletbe fordítja: erdélyi másságunkból a több évtizedes elmaradottság, betokosodás, avíttság, bunkóság, mucsaiság süt ki. Fiataljaink még csak most kezdik el majmolni azokat a magyarországi divatjelenségeket, amelyeket ott már túlhaladott a "nyugat-európai integráció". A feltűnő fáziskésést csak súlyosbítja a vallás és a klérus visszahúzó hatása a néptömegekre – véljük kihallani a marxista vétetésű lesajnálást. Gunyoros macskakörmök közé kerülnek szent dolgaink: a haza, a család, az erkölcs. De nincs minden elveszve, mert jön, nyomul, tör előre az ifjú gárda, szerencsére szakítanak a múlttal, sutba dobják a népi hagyományokat, magasról tesznek a "nemzeti rockbandákra", és új mintákat követnek: a magyarországi (gondosan magyartalanított) kultúrszemétre áhítoznak, immár határtalanul.
Így és ilyennek látszunk Budapestről. Szapu Magdát (vajon ki lehet ő?) és tanítványait viszont kár lenne tévhitben hagyni: 2003-ban már Erdélyben sem trendi a magas talpú holdjáró lábbeli, sőt a maroktelefon sem státusszimbólum – valójában sosem is volt az, mert ahhoz nem volt elég drága. De hogy a P. Mobilt és a Beatricét miért szeretjük mindmáig, azt nem áruljuk el, mert a Sebők János-félék úgysem értenék...
T. P.
Megszokhattuk már, hogy a jelenlegi kormány előszeretettel tünteti fel magát a nemzeti értékek védelmezőjének, még akkor is, ha történetesen semmilyen értelemben nem folytatója a magyarság legjobb hagyományainak. Akármit hirdessenek is magukról Kovács Lászlóék, egy biztos: következetesen rombolnak minden olyan értéket, amitől egy ember jól érezheti magát családjában, településén vagy éppen tágabb környezetében, hazájában, kontinensén.
Könnyen meglehet, hogy a készülő európai alkotmányba, egészen pontosan annak preambulumába azért nem kerül be a kereszténység jelentőségét méltató utalás, mert Európában akadnak kormányok, amelyek feleslegesnek, túlzottnak, esetleg kirekesztőnek tartják az effajta erőfeszítéseket. Motivációik, indokaik azonban kizárólag rájuk tartoznak, nekik és nem másoknak kell számot adniuk a történtekről. Miután ebben a kérdésben kontinensünk erősen megosztott, szögezzük le, hogy a magyar kormányra ebben a kérdésben nem nehezedik nyomás, dönthetnének kényükre-kedvükre. Érvelhetnének úgy, mint például a lengyelek, akik a kétezer éves kereszténység védelmében partnereket és pártfogókat keresnek Európa-szerte. A visegrádi együttműködés zátonyra futtatásában főszerepet játszó Medgyessy-kormány azonban ebben a tekintetben sem támogatja Varsót.
Az üggyel kapcsolatban nemrég maga Kósáné Kovács Magda is megnyilatkozott. Aligha meglepő, de szerinte szó sem lehet a kereszténység megemlítéséről, pártja "Európa sok országával, modern demokratikus pártjával összhangban" elutasítja az alkotmányba emelést. Az elemi logika szabályai szerint mindez annyit tesz, hogy a kereszténység nem modern, legalábbis valami meghaladott minőséget jelent. Kósáné nyilvánvalóan arra célzott, hogy a jézusi gondolat tehertételként nehezedik a szocialista álombrigádok által felvázolandó, szép új világ alkotmánytervezetére.
A legutóbbi népszámlálás tanúsága szerint Magyarországon több ember kötődik valamely történelmi egyházhoz, mint azt előzetesen bárki is gondolta. Miután a mindenkori magyar kormánynak magától értetődő kötelessége, hogy a nemzeti közakaratot képviselje az európai jogalkotási folyamatban, nem lehet vita tárgya, hogy a honi katolikusok, reformátusok, evangélikusok és mások többségi akaratának megfelelően támogatnia kellene az európai alkotmány tisztességesebb változatát. A Medgyessy-kormány első nagy mulasztása, hogy semmibe veszi a Magyar Köztársaságban élők kinyilvánított akaratát. A másik mulasztás nem kevésbé méltánytalan. Azzal, hogy a kereszténység lenullázását követelők táborához csatlakozott, a kormány nemet mondott mindenre, ami Nagy Konstantin óta Európát mai képére formálta. Hiszen joggal kérdezhetjük, miből származik maga az európai gondolat, amely – legalábbis retorikai értelemben – alighanem a leggyakoribb szókapcsolat Brüsszelben és Strasbourgban. Miből táplálkozik a kontinens megannyi szellemi mozgalma, az Európára oly jellemző örök megújulási készség – a gótika, a reneszánsz, a reformáció és a többi? És létrejöhetett volna-e az antitézis, a szocializmus és a liberalizmus, ha tézisként annak előtte nincs európai kereszténység?
Mindezek után már csak két kérdés maradt. Mit gondol minderről az MSZP hívő tagozata? Egyáltalán megvannak-e még, vagy antitézisként elmerültek a mélyben?
Szentesi Zöldi László
(Magyar Nemzet)
Az Iltalehti című finn napilap Új berlini fal, új auschwitzi kerítés címmel, illetve A palesztinok a masszív biztonsági kerítés mögött, mint egy börtönben alcímmel fényképekkel ellátott, majdnem kétoldalas terjedelmű cikkben foglalkozott az Izraelben épülő, a palesztinokat körbezáró betonfalakkal és szögesdrótokkal. A palesztinok szerint a falak és kerítések miatt földjük 5-6 százalékát vesztik el. Az izraeli források szerint eddig 142 km hosszúságú kerítést és 8 kilométernyi betonfalat húztak fel. A palesztinok szerint a kerítés hosszúsága 400 km, a betonfalé 100 km. A kerítések mintegy kétmillió palesztint fognak körbezárni, de közülük is 245 ezren még a többi palesztin területtől is elzárva, a kerítések vonala által kialakított "zsebekben" lesznek kénytelenek élni. A cikk ismerteti a kerítések által az araboknak okozott nehézségeket: munkanélküliség, mivel az átjárási nehézségek miatt 60 százalékuk elvesztette munkahelyét, a gazdák közül sokan nem tudják a termésüket betakarítani, több iskolába lehetetlenné vált – szintén a közlekedési nehézségek miatt – az iskola rendszeres működése, sokan az addig közeli kórházba most több mint negyven kilométeres kerülő úton tudnak eljutni. Karoline Clarinval, a Vöröskereszt svájci munkatársa a finn lapnak elmondta: "A megszállók munkáját végezzük, helyettük. A nemzetközi egyezmények szerint ugyanis a megszállóknak, azaz a zsidóknak kellene gondoskodniuk az okkupált területen maradt emberek élelméről, vizéről, egészségügyi ellátásáról".
* A Várad című irodalmi, művészeti, társadalmi, tudományos folyóirat idei 4. száma most került ki a nyomdából. Verset Zudor János, Fábián Imre, Merényi Krisztián, Paizs Tibor, Morvay László, Szentmártoni János, valamint a svéd Per Helge közöl benne, prózával Csiki László, Zsidó Ferenc, Lipcsei Márta van jelen. Sall László a Svédországban élő kiváló műfordítóról, Mervel Ferencről ír, meg is szólaltatva a magyar kultúra skandináviai "nagykövetét". Jelenits István pályájáról vall, Szabó József Katona Józsefről, Székelyhidi Ágoston a mai magyar irodalmi lapokról értekezik, Péter I. Zoltán helytörténeti írást, Gittai István visszaemlékezést közöl. Tanulmányokat Kupán Árpád, Mihálka Zoltán, Pomogáts Béla, Lovas István jegyeznek, témáik: Kazinczy, Deák, az erdélyi gondolat, a világegyetem története. Tóth Gábor John Cage-ről ír, ismertetést, kritikát Kőrössi P. József, Barabás Zoltán, Konrád György, Aniszi Kálmán könyveiről olvashatunk. A folyóiratszámot a Kárpátok-eurorégió festészeti triennáléjának anyaga illusztrálja.
* Megjelent a Művelődés 10. száma. Neményi József Nándor frappáns aktuálpolitikai elemzést közöl benne, Boér Jenő a 800 éves Kisjenőről, Enyedi Sarolta a kisiratosi médiatáborról, Ladányi Emese Torockóról ("egy kicsit másképp") ír. A Rákóczi-szabadságharc kitörésének tricentenáriumán Gábor Dénes, Csorba Csaba, Dukrét Géza jegyez a témához illő írást, Lászlóffy Csaba egy 1977-es, máig be nem mutatott drámáját teszi közzé. Böcskei László a temesvári katolikus egyházmegyét mutatja be, Gaal György a nemrég sajnálatosan korán eltávozott kiváló pedagógust, publicistát, népművelőt, Kovács Nemerét búcsúztatja. A szám képzőművésze Lokodi Ildikó grafikus.
| egy elfeledett magyar |
Galamb József 1881. február 3-án született Makón, református család második gyermekeként. Elemi és középiskoláit szülővárosában végezte el. 1895-ben a szegedi Fa- és Fémipari Szakiskola, majd a budapesti állami felsőipariskola tanulója, ahol 1901-ben szerzett végbizonyítványt. Katonai szolgálatát a monarchia hadiflottájánál teljesítette, ahol műszaki altiszt lett. Parancsnoka Horthy Miklós sorhajóhadnagy volt.
Gépészmérnöki ismereteit először a Diósgyőri Vasgyárban, majd a hódmezővásárhelyi Mérlegkészítő gyárban fejlesztette tovább. 1903-ban Aradra került a MARTA autógyárba, ahol elnyert egy 300 koronás ösztöndíjat, amivel 1903 elején Németországba utazott. Tanulmányútja során végiglátogatta a nagyhírű északnémet vállalatokat, Drezda, Berlin, Hamburg, Bréma voltak útjának állomásai. Pénze elfogyott, így szakmunkásként kezdett dolgozni Düsseldorfban, majd a frankfurti Adler-gépkocsigyárban.
Itt ki kell térnünk arra, hogy a gépkocsi – a szó legszorosabb értelmében gép-kocsi – német találmány. Legelőször Nicolaus Otto és Eugen Langen kísérletezték ki a gázmotort, melynél villamos szikra robbantotta fel a gáztöltetet. Itt már négy henger csatlakozott a forgantyús tengelyhez, és megvolt a motor négyütemű működése. Ez a motor igen bonyolult módon üzemelt, ráadásul négy méter magas volt, de az 1867-es párizsi világkiállításon mint az erőgépek sztárja, nagy sikert aratott. Ugyanekkor a francia Etienne Lenoir kétütemű gázmotorját hintója hátsó kerekei fölé helyezte el, mellette tartályban vitte a világítógázt. Ez a ló nélküli kocsi tíz kilométert tett meg három óra alatt. Közben jó néhányszor le kellett szállni a motort ellenőrizni. Karl Benz a Rajna menti Mannheimben gépek javításából élt, hogy eltartsa kis családját. Kísérletezései során olyan kis motort sikerült szerkesztenie, amit egy triciklire szerelt, aminek a hátsó kerekeit hajtotta, első kerekét kormányozni kellett. A gép 1886-ban zakatolt végig a város utcáin. Ezt a motort már benzin hajtotta, és 15 km-t haladt óránként. Tőle teljesen függetlenül Gottlieb Daimler Cannstattban egy négykerekű kocsira szerelt fel benzinmotort, ez a gép 18km/ óra sebességgel haladt.
Ekkor jött az 1889-es párizsi világkiállítás, amelynek igazi szenzációja a 300 méter magas Eiffel-torony volt. A gépek csarnokában szerényen állt egymás mellett a két német gép, de nem sok feltűnést keltettek a különféle biciklik és triciklik társaságában.
Ezek a motorok még döcögtek, zajongtak, végül is Bánki Donát és Csonka János rájöttek arra, hogy benzingőz helyett a benzint kell szétporlasztva a motorba juttatni. Az ő nevükhöz fűződik a porlasztó felfedezése.
Magyarországon 1895 szeptemberének végén jelent meg az első Benz-Velo az Oktogon téren. Tulajdonosa Hatschek Béla optikus és műszerkészítő volt. A motor éktelen durrogására ijedelem tört ki, még a tűzoltókat is kihívták.
Az USA-beli Chicagóban ugyanebben az évben rendezték meg az első autóversenyt, ahol hat kocsi indult. (Amerika első autóját egy Charles Duryea nevű ezermester szerkesztette meg 1892-ben.)
Angliában, sőt a cári Oroszországban is készültek gépkocsik, amelyek még kocsirúd és ló nélküli szekérre emlékeztettek. A közvélemény veszélyesnek tartotta e járműveket, ezért fogadtatásuk meglehetősen ellenséges volt. Angliában például előírták, hogy az ilyen járművek előtt egy ember kell haladjon vörös zászlót lobogtatva, hogy figyelmeztesse a járókelőket a közelgő "veszélyre". Mégis Benz felesége, Berta két kisfiával több mint száz kilométert utazott a háromkerekű járművön, hogy népszerűsítse férje találmányát.
Mindeközben egy amerikai farmon felnőtt Henry Ford, aki csak 15 éves koráig járt iskolába, de igazán érdeklődött a gépek és szerkezetek iránt. A farmon kis műhelye volt, ahol órákat, mezőgazdasági gépeket javított. Először a közeli Detroit utcáján látott meg egy gőzmotorral hajtott ősautót. Tanonc lett egy kocsigyártónál, majd egy hajómotorokat gyártó üzemben. Végül a várost árammal ellátó Edison Companynél vállalt munkát. Megismerkedett egy King nevű tapasztalt mérnökkel, aki négyhengeres, négyütemű motoron dolgozott, amit 1894-ben sikeresen ki is próbált. A már említett Duryea és King neve méltatlanul elveszett az ismeretlenségben. A világ csak azt tudja, hogy 1896 nyarán indult első útjára a 33 éves Henry Ford egy benzinmotoros kocsin, amit egy pajtában barkácsolt össze.
A New Yorkban élő Edisontól Ford kölcsönöket kapott, amikből gépkocsikat készített. Később kilépett az Edison-cégtől és önállósította magát, először Detroit Motor Company, majd 1903-tól Ford Motor Company néven. Az első Ford gépkocsi 1904-ben jelent meg a város utcáin. Ez volt az N-modell.
Galamb József megtudta, hogy 1904-ben autó-világkiállítás lesz Amerikában, ezért 1903. október 6-án Hamburgból New Yorkba indult. Pénz nélkül érkezett meg, mert két kollégájának a jegyét is ő fizette. Különféle állásokat vállalt, dolgozott dobozgyárban, majd szerszámkészítő szakmunkás lett Pittsburghben, Clevelandben, Nilsenben. Megnézte a Saint Louis-i autókiállítást, és 1905. december elején belépett a detroiti Ford-autógyárba. Itt már gépkonstruktőri munkát kapott. Egyik rajza annyira megtetszett a gyáralapító Henry Fordnak, hogy maga mellé vette, és megbízta egy új autó tervezésével. És megszületett a híressé vált T-modell, 1908 őszén kigördült a gyárkapun az első könnyen vezethető és szerelhető, olcsó Ford kocsi.
A sok új műszaki megoldást tartalmazó autó nagy sikert aratott, és 1927-ig változtatás nélkül 15 millió darabot gyártottak belőle. Ez a modell, a § 8222 tette világhírűvé a Ford-műveket.
A kocsi súlya 540 kg volt, négyhengeres, vízhűtéses, sebessége 70 km/óra, fogyasztása 10 liter/100 km. A sebességváltás pedállal történt. Az autó becenevet is kapott, Tin Lizzie, azaz Bádog Böske lett. A húszas években a világ autótulajdonosainak fele ezzel a típussal büszkélkedhetett. 1909-ben 10 ezer darabot adtak el, 1914-ben 250 ezret, 1915-ben 500 ezret, 1922-ben pedig 900 ezret.
Szintén Galamb József tervei alapján 1913-ban bevezették a futószalagos gyártást. Eleinte minden darab fekete volt, később kék, szürke, sárga színekben is megjelent fényes, krómozott díszítéssel. Volt két- és négyüléses, nyitott és zárt, kis teherautó változata is. Ára eleinte 850, később 250 dollár volt. Nagyon könnyen lehetett vezetni, javítani. Több versenyen győzött, mégis gyártását 1927-ben leállították. Megjelent ugyanis az új A-modell.
A Galamb József tervezte T-modellből 2000-ben még több mint százezer darab volt üzemképes. Ekkor Las Vegasban egy nemzetközi zsűri és a közönség ezt a modellt választotta az évszázad autójának.
Galamb József tervezte a Fordson traktort és az első világháború alatt több hadigépet is. Kapcsolatait Magyarországgal nem szakította meg, többször meglátogatta Makón lakó fiatalabb fivéreit, rokonait, előadást tartott a Magyar Mérnök és Építész-Egyletben. Százezer koronás ösztöndíjat alapított makói fiatalok számára. Segítette Horthy Miklós fiát amerikai tanulmányútján, ezért a kormányzó fogadta az akkor már világhírű mérnököt.
Amerikában nősült meg, felesége Dorothy Beckham, két lánya született. Detroitban halt meg 1955-ben, 74 évesen. Az általa tervezett olcsó autó nagy tömegeknek tette lehetővé a mozgást, ezzel megváltoztatta az amerikai életet.
Nem érdektelen visszatérni arra, hogy milyen volt az élet a Ford-gyárban, ahol Galamb József az életét leélte. A legelején egy modell összeszerelése 13 órát tartott. A munkások napi bére 2,5 dollár volt. Az emberek nagy megterhelésnek voltak kitéve, ezért sokan elhagyták a gyárat. Ekkor hirdették meg a napi 5 dolláros bért, de a nőtlenek, elváltak ezt nem kapták meg. Ford üzemi kémhálózatot vezetett be, végigjárták a munkáslakásokat, és ahol kihágást észleltek, nem adták meg az 5 dollárt. Az első világháborúban a cég nyeresége 130 millió dollárt tett ki. 1936 nyarán Ford első amerikai állampolgárként megkapta Hitlertől a Porosz Fekete Sas Érdemrend nagykeresztjét. Nem engedte, hogy a gyárában szakszervezet szerveződjön. 1932-ben, a gazdasági válság idején hatvanezer embert bocsátott el, az újaknak napi egy dollárt fizetett. Az ő munkásaiból alakult a híres Éhségmenet: napi 15 perc szünetet és a munkások utáni kémkedés megszüntetését kérték. A tüntetőket a városi rendőrség és rohamosztagosok várták, akik a tömegbe lőttek. A második világháborúban Ford tízezer bombázót, ötvenezer repülőgépmotort, harmincezer tankmotort gyártott, nem lehet tudni, milyen haszonra tett szert.
Ma a vállalatot, mely az amerikai gépkocsipiac egyharmadát tartja kézben, az unoka, II. Henry Ford vezeti (a Ford család a negyedik leggazdagabb a világon). Az igazgatósági épület falán lévő óriási kép Henry Fordot ábrázolja, alatta huszonkét válogatott gépmodell, közülük kettő a magyar származású Galamb József munkája. Vajon az ő leszármazottainak mekkora a vagyona?
Ábrám Sárközi Lídia
| magyarral üttetni a magyart |
Várhatóan holnap, szerdán hirdetnek ítéletet abban az első látásra akár jelentéktelennek is nevezhető, de az erdélyi magyar közállapotokra igen jellemző perben, amelyet a héderfáji református egyházközség indított a küküllőszéplaki – közigazgatásilag ide tartozik Héderfája – polgármesteri hivatal ellen.
Amint arról annak idején már beszámoltunk, a Kis-Küküllő menti település polgármestere a tanács határozata alapján eladta a héderfáji református egyházközség egykori kántori lakását a benne lakó nyugdíjas pedagógusnak. Az épületet a helyi közösség építette, ‘24-től kezdődően el egészen ‘48-ig, az államosításig ebben működött a helyi felekezeti iskola. A korábbi skólában az impériumváltás után kizárólag román nyelven folyt az oktatás, de mivel a néhány helyi román gyerek miatt nem volt érdemes tovább működtetni a magyar államtól "örökölt" intézményt, a román hatalom lebontatta és anyagából a szomszédos Felsőkápolnán húztak fel egy ma is álló, jelenleg kultúrházként szolgáló épületet. Az államosítás után az épület a helyi tanács kezelésébe került, szolgálati lakásként használták, egészen a ‘89-es politikai fordulatig. A kilencvenes esztendők során Héjja Kálmán nyugdíjas pedagógus, aki a hetvenes évektől lakta az épületet, többször is kísérletet tett annak megvásárlására, mindannyiszor sikertelenül. A ‘92-es, valamint a ‘96-os választások után alakult helyi tanácsok egyaránt úgy döntöttek: az ingatlan nem eladó. Végül, sokévi huzavona után – tegyük hozzá, aktív RMDSZ-es segédlettel – mégiscsak sikerült nyélbe ütni az ügyletet: a tanács 2000. október 25-én úgy határozott, jóváhagyja az ingatlan eladását. Az adásvételi szerződést 2001. január 4-én írták alá.
Az eset után rögtön megmozdult a faluközösség, egy forró hangulatú falugyűlés után a református egyházközség közgyűlése egy bizottságot nevezett ki és bízott meg azzal a feladattal, hogy ha másként nem sikerül, akár peres úton, de visszaszerezze az ingatlant. A bizottság miután sem a Prefektúrán, sem a Maros Megyei Tanácsnál, sem az RMDSZ megyei vezetőségénél nem tudta előremozdítani az ügyet, múlt év decemberében nyílt fórumot hívott össze, de az sem hozott semmi eredményt. A református templomban nagy számban összegyűlt és elégedetlenségüknek határozottan hangot adó helybéliek előtt az RMDSZ megyei vezetői – Kelemen Atilla, Borbély László és Kakassy Sándor – azzal védekeztek: amikor az ingatlan eladása mellett döntöttek, mind a polgármester, mind a tanácsosok az akkor érvényes törvények előírásai szellemében jártak el. Peti István polgármester az egyházközségnek az adásvételi szerződés semmissé nyilvánítására vonatkozó kérését az 1995/112-es törvényre, mint az adásvétel jogosságát bizonyító jogszabályra hivatkozva, visszautasította. Ezt az állítást cáfolta Kerekes Károly képviselő, aki lapunk 2003. január 21-ei 3-as számában a következőket nyilatkozta: "A 112-es törvény csak a magánszemélyektől eltulajdonított ingatlanokra vonatkozik, semmi esetre sem az államosított egyházi javakra. Tehát a tanács jogtalanul járt el, amikor a szóban forgó héderfáji ingatlan eladásáról határozott".
Mivel a békés megegyezés – az önkormányzat, illetve Héjja Kálmán elutasító hozzáállása miatt – lehetetlenné vált, az egyházközség úgy döntött, pert indít az adásvételi szerződés semmissé nyilvánítása érdekében. Az egyházközség az ügy jogi képviseletére Kerekes Károly képviselőt kérte fel. Az áprilistól mostanig húzódó tárgyalások (szám szerint hat volt) során az alperesek – a polgármesteri hivatal, valamint Héjja Kálmán és neje, Etelka – részint az 1995/112-es törvényre, részint pedig arra hivatkoztak, hogy jóhiszeműen vásárolták meg a szóban forgó épületet. Az oktatási minisztériumtól beszerzett dokumentumok révén az alperesnek sikerült bizonyítania, hogy az ingatlan 1948-ig, az államosításig a református egyházközség tulajdona volt, amiként azt is, hogy annak állami tulajdonba vétele nem az akkor érvényben lévő törvények szerint történt, hanem az az évi 176-os kormányrendelet révén. Kerekes szerint ez elegendő bizonyíték az adásvételi szerződés semmissé nyilvánításához, s az azt megelőző tulajdonviszony visszaállításához. Az alperesek által felhozott bizonyítékok a vásárlók jóhiszeműségét is cáfolják, hisz azoknak minden kétséget kizáróan tudniuk kellett arról, hogy az egyházközség jogot tart egykori államosított ingatlanára.
Az alperesek időhúzásra rendezkedtek be, a tárgyalásokat sorozatosan el kellett napolni, mivel valaki vagy valami mindig hiányzott a folytatáshoz. Peti István polgármester miatt például kétszer kellett halasztani, mert nem volt hajlandó (vagy képes?) megérteni, hogy a felperes ügyvédjének kérdéseire írásban kell válaszolnia. Az ügy kapcsán felmerül az RMDSZ megyei vezetőségének felelőssége is, amely végig kiállt Peti István polgármester mellett. Kérdéses, megérte-e feldúlni egy faluközösség békés hétköznapjait, egymásnak ugrasztani az RMDSZ-t és az egyházat? Mert nyilvánvaló, a magyar párt ez esetben klientúrája étvágyának kielégítését előbbre valónak tartotta, mint az elkobzott egyházi vagyon visszaszerzését. Úgy tűnik, a héderfájiaknak elegük lett az RMDSZ-ből, s ezen az sem változtat, hogy éppen Kerekes Károly képviselő volt az, aki vállalta ügyük jogi képviseletét.
Mindez meghatározóan befolyásolhatja a jövő évi helyhatósági választások eredményeit.
Szentgyörgyi László
Ünnepi szentmise keretében szentelte fel szombaton Csíkszeredában Jakubinyi György gyulafehérvári érsek az új, Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére épült millenniumi templomot. A Szent Kereszt-plébánia templomszentelő ünnepségén nagy erőkkel vonult fel a politikai osztály is, ezzel is nyomatékot adva annak a ténynek, hogy az építés 20 milliárd lejes költségéből 6,3 milliárdot a román állam állt a művelődési és egyházügyi tárca révén. A magyar kormányzat mintegy 4 millió forinttal járult hozzá az építkezéshez. A román államhatalmat a bukaresti képviselőház elnöke, valamint Hargita megye prefektusa képviselte, mellettük sorakozott fel a kormányzatot támogató RMDSZ delegációja a szövetségi elnökkel az &eacu