|
XIII. évfolyam, 41. (628.) szám |
2003. október 14. |
TISZTELT LÁTOGATÓNK, KEDVES OLVASÓNK,
ÜDVÖZÖLJÜK AZ ERDÉLYI NAPLÓ HONLAPJÁN!
Erdély egyetlen országos terjesztésű polgári hetilapját az itthon bejegyzett Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez az egyetlen tevékenysége. Lapunk megjelentetése a jelenlegi nehéz gazdasági és barátságtalan politikai környezetben nem könnyű, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat erőfeszítéseinkhez, ha nálunk hirdet, reklámoz, vagy ha felajánlásaival segíti lapunkat.
Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ők más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. Felajánlásokat a kiadó dollárszámláján köszönettel fogadunk: SC Casa de Editura Erdélyi Sajtóház SRL, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont: 2511001005514406, Romania.
Romániai olvasóink 90 ezer lejért rendelhetik meg januártól lapunkat a kiadóban, egy negyedévre. Egyévi előfizetés díja 360 ezer lej.
Külföldre (bárhová) 15 euró az előfizetés díja, egy évre értelemszerűen 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!
Reméljük, hogy közös erőfeszítéssel sikerül életben tartani az Erdélyi Naplót 2003-ban is!
A szerkesztőség
| címoldal |
Az elmúlt héten egymást érően érkeztek szerkesztőségünkbe, a különböző médiumokhoz, közületekhez a jelzések, hogy a Székelyföld egyes településein a román nemzetállami karhatalom sorozatosan zaklatta, bekísérte, órákon át tartóan vegzálta, fenyegette azokat, akik a Székely Nemzeti Tanács megalakulását előkészítő állampolgári gyűléseket szervezték, illetve ezeket népszerűsítették. Az összehangolt intézkedések azt látszanak igazolni, hogy a karhatalom fentről kapott utasítást ezen akciókra, illetve hogy eme rendőri fellépésektől nem volt idegen a kellő terep- és személyismerettel rendelkező RMDSZ, a kormánypárt politikai partnere.
2003. október 9-én a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének (SZNT KT) tagját, Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármestert zaklatták a hatóságok.
A SZNT KT tagjának tájékoztatása szerint az erdőszentgyörgyi parkolóban, ahol az autójában lévő nyomtatványokat rendezgette, egy csendőr arra kényszerítette, hogy a települési állampolgári gyűléseken való részvételre szólító plakátokat megmutassa, majd két rendőr társaságában a helyi rendőrségre kísérte. Rövid időn belül kiszálltak a Maros Megyei Rendőrség és a Fellebbviteli Bíróság munkatársai, kihallgatták Fodor Imrét, jegyzőkönyvet vettek fel, és egy plakátot lefoglaltak. A rendőrség előtt három TV-csatorna riporterei is megjelentek.
Az SZNT KT tagja a megyei hatóságok és a televíziós stábok erdőszentgyörgyi gyors megjelenését, a lefolytatott eljárást indokolatlan zaklatásnak, megfélemlítésnek tekinti.
Az SZNT KT kijelenti, hogy a gyülekezési és szólásszabadsággal él, amikor a demokratikus jogállamra jellemző módon, a települési állampolgári gyűlések akaratának szabad véleménynyilvánítása révén kezdeményezi a Székely Nemzeti Tanács létrejöttét.
Az SZNT KT tiltakozik Fodor Imre zaklatása ellen, bármiféle cselekedet ellen, amely a Székelyföld polgárai demokratikus önszerveződésének megakadályozására irányul.
2003. október 9.
Dr. Csapó I. József
az SZNT KT szóvivője
Dr. Farkas Csaba
az SZNT KT soros ügyvivője
A Magyar Ifjúsági Tanács szerepe és feladata a romániai magyar ifjúság érdekképviselete, emiatt úgy érezzük, állást kell foglalnunk az erdélyi magyarságunkat alapvetően érintő alkotmánymódosítás ügyében.
A népszavazáson való részvétel alapvető állampolgári jogunk. Az Alkotmány előírásai rögzítik közösségi és egyéni életünk törvényes kereteinek alapjait. Módosítása azonban nem változtat a nyolc évtizedes szemléleten: erdélyi magyar nemzeti közösségünket továbbra sem ismeri el államalkotó társnemzetként, nem biztosítja az e jogállásból fakadó teljes egyenrangúságot, sem autonóm közösségi életünk törvényes alapját. Ellenkezőleg, a módosított Alkotmány megerősíti Románia egységes nemzetállami jellegét.
Elismerjük, hogy egyes cikkelyek módosítása fontos előrelépést eredményezhet, de ezek viszonylagos értéke nem kárpótolja a gyökeres szemléletváltás hiányát. Éppen ezért a népszavazás tárgyát képező alkotmánymódosító törvény esetleges megszavazásával még közvetett módon sem járulhatunk hozzá az Alkotmány sérelmezett szellemiségének elfogadásához.
Ezen túlmenően az alkotmánymódosító törvény közvetlenül is olyan alaptételeket tartalmaz, amelyek nem veszik figyelembe nemzeti közösségünk létét: "Az állam alapja a román nép egysége és állampolgárainak szolidaritása"; "A nemzeti szuverenitás a román nép sajátja" stb. Minderre öntudatos erdélyi magyarokként nem szavazhatunk igennel. Önszántunkból nem hitelesíthetjük semmibevételünket. Az államalkotó társnemzeti jogállás helyett nem fogadhatjuk el a jogfosztó és másodrangú besorolást, teljes körű közösségi önrendelkezésünk biztosítása helyett nem elégedhetünk meg közérzetjavító kedvezményekkel.
A kormánypárt és a vele együttműködő RMDSZ-vezetőség félrevezető hadjárata az erdélyi magyarságot az alkotmánymódosításról egyoldalúan tájékoztatta. Felelőtlennek és károsnak tartjuk a megtévesztő mozgósító kampányt, mellyelEegybemosták az EU-hoz való csatlakozás igenlését az Alkotmány megszavazásával.
A MIT Küldöttgyűlése bízik abban, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség tagjai felismerik e propaganda megtévesztő jellegét, és nemleges szavazatukkal elutasítják a kozmetikázott Alkotmányt.
A Magyar Ifjúsági Tanács Küldöttgyűlése
Torockó, 2003. október 11.
A Parlament által megszavazott alkotmánymódosítást hamarosan népszavazásra bocsátják.
Az elfogadott módosítások bár tartalmaznak a demokratikus jogállamokban nélkülözhetetlen előírásokat is, az Alkotmány eredeti szövegében a magyar nemzeti közösségünkre nézve hátrányos rendelkezések változatlanul megmaradtak.
Az Alaptörvény első szakaszában megfogalmazott "nemzetállam" meghatározás lehetetlenné teszi, hogy a romániai magyar nemzeti közösség államalkotó tényezővé minősüljön.
A parlamenti vita során visszautasították azon javaslatokat, amelyek az autonóm közösségek alkotmányos garanciáira vonatkoztak, figyelmen kívül hagyva az erre vonatkozó nemzetközi dokumentumokat, a nemzeti közösségünk által megfogalmazott igényeket és az európai demokratikus jogállamokban érvényesülő gyakorlatot.
A fentiekre való tekintettel azt javasoljuk a romániai magyaroknak, hogy a módosított Alkotmány elfogadására kiírt referendumon szavazzanak NEM-mel!
Elfogadta a Szilágysomlyói Fórum 2003. szeptember 20-án
A Nagyvárad tudós püspökei, neves személyiségei sorozat keretében emlékülésre kerül sor október 18-án a Keresztény Ifjúsági Mozgalom Posticum centrumában. A téma: DR. SZÉCHENYI MIKLÓS váradi püspök (1868–1923) élete és munkássága. Megemlékező szentmise lesz 10 órától a központ kápolnájában, majd ünnepségnyitó beszédek, kulturális műsor és előadások következnek. Az emlékülés könyvbemutatóval zárul.
Bíborba öltözött naplemente.
Belehullott a táj a csendbe.
Lelki szemem, ha visszatekint,
a régmúltat látom megint.
A régi Ér – Kölesér – mente
fészkeli magát a szemembe.
Mocsaras, lápos, nádas tájak –
S elképzelem a Toldi-várat,
Kölesérközt a régi várost,
hol Győri Jakab is portyázott.
Törökök, kiket lápba csaltak –
hajdú ősök, – kik már kihaltak.
Ha morddá vált az idő ősszel,
Bocskai Istvánt a bikafővel.
Nagy-Barmódot ménnel, gulyával,
Sinka Istvánt a birkanyájjal.
Apámat (gyerkőc) a konda mellett –
S hallom a dalt, mit elfelejtett
annyi utód – mit meg sem tanult –
(nem mindenkinek kedves a múlt)
"Egyedem-begyedem, hajdútánc,
hajdú sógor, mit kívánsz?"
S eszembe jut a vers – NAPONTA,
íme: "Szülőhelyem, Szalonta."
Versike ez, kis rímes téka.
Bocskai István hagyatéka.
| aktuális |
A tizennegyedik éve unásig emlegetett korrupció körül az elmúlt héten ismét összecsaptak a külső-belső viták: egymástól függetlenül különböző uniós szakemberek is úgy nyilatkoztak, hogy mindenekelőtt a velőkig hatoló le- és megfizethetőség miatt kétséges Románia 2007-es csatlakozása. Egyikük még meg is toldotta azzal, hogy jó, ha 2010-re sikerül e téren felkészülni. Bírálták az EU emberei Románia túlzott amerikai kötődését is, de mindkét értékelésre a hazai "hatalmasságok" a jól bevált struccpolitikával feleltek, a korrupciós vádat az ellenzék és a sajtó hazugságainak minősítve. Még odáig is elmerészkedtek, hogy a 2010-et emlegető osztrák szakemberről kijelentették: nem ért hozzá. A bukaresti hatalom nem tartja elég érettnek Románia állampolgárait ahhoz, hogy szembesüljön a politikai realitásokkal.
Arról is mélyen hallgattak Nastaseék, hogy az EU vizsgálódói igenis találtak hibát a Puwak család ügyeiben. Mintegy mellesleg jelentették csak be, hogy hazai illetékesek is vizsgálatot kezdenek. Teszik ezt majd annak az Athanasiunak a beosztottjai, aki ellen a bukaresti egyetemisták gúnytüntetést rendeztek. A fővárosi campus lakói nemcsak a szörnyűséges kollégiumi állapotokat rótták fel a szaktárcának, de az egészségügyi miniszter plágiumügyére hivatkozva követelték a vizsgákon a másolás-puskázás szabadalmaztatását, anyagi helyzetük és szellemi-fizikai erőnlétük javítására pedig legalább némi tejet és kiflit kértek.
Az erőltetett menetben lezavart privatizáció is folyamatos fejfájást okoz a hatalomnak, mivel állandóan magyarázniuk kell a kirúgandó munkások képviselőinek, hogy az elbocsátások valójában nem is azok, fogják fel (kényszer)üdülésnek, s majd amikor helyreáll az elképzelt termelés, akkor majd rengeteg munkahely teremtődik. A szakszervezetek legnagyobb sérelme nem is a – talán – végre beinduló gazdasági reform, s az ezzel járó létszámcsökkentés, hanem hogy a piros pontokért hajtó versenyfutásban őket a kutya sem kérdezte semmiről. Érdekességei ennek a végkiárusítási csinnadrattának, hogy például a Petrom potenciális vevői közül elutasítottak egy nagy hagyományú, hatalmas világcéget, az ARO-t viszont átjátszották egy alig pár napja bejegyzett, más cégnévvel "ékeskedő" fantomnak.
De mindezek csak mellékzörejek abban a csatazajban, amit a hétvégi referendum körül csapnak. Iliescu is, Nastase is erre az időre fegyverszünetet kért a kampányharcokkal (is) elfoglalt pártoktól, úgy állítva be az egész népszavazást, mintha az európai csatlakozás függne a sikeres, többségi igentől. Nem véletlenül, hisz feltehetőleg ezt tartogatják aduászként, ha az unióbeliek netán elhalasztatnák a 2007-es belépést, azzal érvelve (majd), hogy az ország már 2003 októberében megszavazta azt. A felmérések szerint a részvételi arány mindezek ellenére nagyon gyérnek ígérkezik: durván számolva kétszer annyian nem mennek majd el szavazni, mint ahányan igen. (S akkor még hol vannak a nemmel szavazók?!) Az otthon maradás ellen formális intézkedést hoztak: kétnaposra nyújtották a referendumot. Hosszított cirkusz, 48 órás médiaricsaj, dupla költség – ha tehetné, a hatalom legszívesebben kardlapozva zavarna mindenkit az urnákhoz. "Szocialista munkaversenyt" is rendeznek a hétvégén: amelyik önkormányzat 100 százalékhoz közeli részvételi eredményt produkál, pénzjutalmat kap rejtett tartalékokból...
Molnár Judit
Kis híján merénylet áldozata lett Bálint László, az állambiztonság egykori tisztje, akit Kondor Katalin rádióelnök ügyének kapcsán ismert meg a nyilvánosság, mint nemzetbiztonsági szakértőt. Mint a Magyar Nemzetből megtudhattuk, csütörtök reggel gépkocsiját követni kezdte egy rendszám nélküli autó, majd arra "rátapadva" egy szakaszon több mint száz kilométeres sebességgel tolta maga előtt. Bálint László a III/II-es csoportfőnökség tisztje volt, s az említett konzervatív napilapban közölt írásában ítélte el a rádióelnökkel szemben vélhetően kormányzati inspirációra indított támadást. Arról már a Népszava tudósított a múlt héten, hogy a volt állambiztonsági tisztek "árulónak tartják", amiért korábbi munkájáról a nyilvánosság előtt beszélt. A lap azt is tudni vélte, hogy egykori kollégái megszakították vele a kapcsolatot, "egyszerűen kiközösítették". Bálint szerint ez az írás burkolt fenyegetésként volt értékelhető számára, amit most tettlegesség is követett. Vélhető, tennénk hozzá, hogy nem elsősorban az lehet a problémája a kollegáknak, hogy az egykori tiszt munkájáról beszélt, hanem az, hogy a jobboldal mellett tette le a garast.
Időutazásra hívja a látogatókat a XX. Század Intézet legújabb, 1984 című tárlata, amelyet az azonos című legendás regény szerzőjének, George Orwellnek születési évfordulóján, pontosabban centenáriumán rendezett a Terror Háza Múzeum Budapesten. "Még 20 év sem telt el a George Orwell megálmodta és rémisztően megfestett 1984-es esztendő óta, mégis mintha valami távoli, homályba veszett korszakról esne szó" – mondta Schmidt Mária történész, a múzeum főigazgatója a kiállítás megnyitásakor.
Orwell regénye napjainkban gyakran juthat eszünkben a balliberális tájékoztatás bűvészmutatványainak láttán. E kőkemény lobbi egyik fő exponensét viszont aligha fogják tudni megmenteni a kollegák a lejáratódástól, miután kiderült érintettsége a K&H-botrányban. Forró Tamás riporter cégéhez ugyanis Kulcsár Attila utasítására fizetett be 64 millió forintot Hasszán El Abed, az ügy egyik szír szereplője. Jogászok szerint a riporter védekezése, miszerint tagi kölcsönről van szó, hihetetlen, figyelembe véve azt, hogy kiket vontak be a tranzakcióba.
Valószínűleg nem indulhat meg október 23-án a Magyarok Világszövetsége aláírásgyűjtése a kettős állampolgárság ügyében kiírandó népszavazáshoz. Az Országos Választási Bizottság (OVB) elfogadta ugyan nemrégiben az MVSZ kérdés-megfogalmazását, de még nem hárult el minden akadály az útból. Egy nappal a fellebbezési határidő letelte előtt ugyanis valaki, akinek kiléte egyelőre ismeretlen, megóvta az MVSZ kezdeményezését. Most az Alkotmánybíróság (AB) döntésére kell várni.
A Magyar Demokrata Fórum mindeközben egy közjogilag irreleváns aláírásgyűjtést szervezett a kettős állampolgárság kérdésében. Ennél is elgondolkodtatóbb, hogy Dávid Ibolya MDF-elnök nemrégiben, még az óvás előtt, felhívta a figyelmet arra, hogy az OVB döntött ugyan, de az alkotmánybíróság még nem, s ezzel elszólta magát: tudott róla, hogy meg fogják óvni a kezdeményezést, s így az az AB elé kerül. Minden jel arra mutat, hogy az MDF, akárcsak az MSZP–SZDSZ-kormány, arra játszik, hogy e kérdésben ne a polgárok döntsenek.
Pápaffy Endre
Nem kell túl nagy politikai tájékozottság ahhoz, hogy rájöjjünk: egész Kelet-Európában a rendszerváltás vesztesei ugyanazok, akik a kommunista rezsim kárvallottjai voltak: a gyári munkás, a földműves, az éhbérért dolgozó értelmiségi. Hogy kik a győztesei, azt látjuk.
Elég szétnézni kies hazánkban vagy az anyaországban, hogy kik váltak rekordidő alatt meggyőződéses kapitalistákká. Hát a volt aktivisták. Leszámítva azt a szűk vállalkozói réteget, amely nulláról indult, és valóban tehetsége és munkája révén vált sikeres vállalkozóvá, üzletemberré, a mai gazdasági elit nagy része a régi vezetőrétegből került ki, átmentve pozícióit, kapcsolatait és vagyonát az új rendszerbe. Nem azokra a gazdasági vezetőkre gondolok, akiknek szaktudása akkor is létezett, hanem a pártnómenklatúra tagjaira, azokra, akik csak politikai vezetők voltak, és akikre az előbbi megállapítás a szaktudásról nem vonatkoztatható. Azokra, akik annak idején gúzsba kötöttek minden kezdeményezést, felülről telepedtek rá a gazdaságra, többet ártva szakmai kérdésekben, mint használva. Így a szakembereknek nem sok mozgásterük maradt. Ez volt egyik oka a szocializmusnak becézett rendszer bukásának.
Az történt tehát, hogy felelősek voltak a szocializmus krachjáért, azok lettek az új rend haszonélvezői. ők a "bukott rendszer győztes katonái" – ahogy Tóth Gy. László magyarországi újságíró fogalmazott. Ma már ezt a legtermészetesebbnek tartják, a jónép egy része irigyli is őket. Odaát az anyaországban meg is magyarázzák az elbambulóknak, megideologizálják, hogy miért olyan gazdagok egyesek, és miért vagyunk olyan földhözragadtak mi. Megszólal – például az egyik kereskedelmi adón – a szociálliberális kommunikátor-kórus, és elmagyarázza, hogy ez a dolgok rendje: akik a rendszerváltás elején politikai vezetők voltak és kamatoztatták kapcsolataikat, azok privatizáltak. Bagóért, tegyük hozzá. Az médiaurak elmondják, hogy akik jókor voltak jó helyen, azok tudtak dobbantani, váltani. Aktivistából kapitalistává, tesszük hozzá ismét. Hogy is van ez? Kik voltak jó helyen? Ezek szerint aki párt- és KISZ-vonalon vezető beosztásban volt. Ez a cinizmus netovábbja. Minősíthetetlen ez a lenézés az átlagemberrel szemben, aki gürcölt, dolgozott vagy éppen lázadt a fennálló rendszer ellen. Megnézhetjük, hol vannak ezek a hajdani igazi ellenzékiek: a peremre szorulva, kisemmizve sokszor, itt és odaát is.
Voltak tehát a "jó helyen" állók és volt a többség, a naiv és becsületes emberek hada, akik hittek a demokráciában és egy jobb világban, abban, hogy a munkának, a tudásnak, a tisztességnek értéke lesz. Most itt állnak egy másik délibáb előtt, amit uniós csatlakozásnak, határok légiesedésének, globalizációnak neveznek.
Gábor Attila
A romániai magyar civil szférának egyre nagyobb szüksége van egy olyan szervezett menedzserképzési rendszer kialakítására, amely hatékonyabbá teszi a különböző területeken működő civil szerveződések tevékenykedését. Ennek érdekében alakult meg Temesváron 2003. október 4-én a START Tanácsadói és Formálói Iroda. Az iroda célja a civil szférában, valamint más, magán- és közintézményekben tevékenykedő személyek képzése, formálása, illetve tanácsadás, tréningek, tanfolyamok szervezése. A START-iroda képzéseit szakképzett trénerek biztosítják, akik többéves szervezeti tapasztalattal rendelkeznek. Az iroda működésével kapcsolatos további információk a 0722/957-927-es telefonszámon, valamint a start_tfi@softhome.net e-mail címen kérhetők – közölte a sajtóval Magyari Sára elnök.
A VII. Botorka Néptáncfesztivált idén az Égtájak Kárpát-medencei fesztiválsorozat keretén belül rendezik meg Vendégségben Felcsíkon címmel. Tizenhárom együttes érkezik Marosfőre Erdélyből és a határokon túlról október 16-án, másnap délelőtt szakmai munkára kerül sor, délután pedig a hozott értékek bemutatására a Felcsíki- és Gyergyói-medencékben a következő program szerint: 15 és 16 óra között Szentdomokoson a Szabadkai Népkör és a Kenderkóc; Dánfalván a Ritmus és a Fabatka; Karcfalván a Szélrózsa és a gyimesközéploki együttes; 16 és 17 óra között Alfaluban a Szivárvány és az Elevenek; Csomafalván a Kincső és a Kékiringó; Remetén a Tébláb és az Ördögborda, 17 és 18 óra között Balánbányán a Szabadkai Népkör és a Kenderkóc; Madarason a Ritmus és a Fabatka; Szenttamáson a Szélrózsa és Gyimesközéplok; 18 és 19 óra között Szárhegyen a Szivárvány és az Elevenek; Újfaluban a Kincső és a Kékiringó; Ditróban a Tébláb és az Ördögborda lép fel. 18-án délelőtt lesz a legényestánc- és népdaléneklő-vetélkedő Marosfőn, délután fél héttől pedig a fesztivál gálaműsora a balánbányai Bányász Klubban, amit táncház követ.
| útmutató |
Meggyűlt rendesen a fonnivalója az "érdekvédelmi és közképviseleti" szervezetnek, amelyet már csak finomkodva érdemes ekként emlegetni, kötelezően macskakörmök között. A kormányzó posztkommunista román Szociáldemokrata Párt magyar fiókszervezetévé degradált RMDSZ – részint önmagát fokozta le azzá, részint a hatalom örvénye szippantotta mélybe – kétfrontos harcot vív: erőnek erejével az urnákhoz kellene ráncigálnia a jó egymillió magyar szavazót és le kellene törnie az önrendelkezés híveit, az önérzetükről lemondani tizenhárom évi bedarálás után sem hajlandókat.
Pénzt, paripát, fegyvert kapott a többségi hatalomtól a tulipános sereg, no és konkrét, szigorú napiparancsot: a Bukarestnek nagyon is konveniáló erdélyi magyar egypártrendszert most tökéletesen kell működtetni, még jobban, mint valaha! Mert félő, hogy az őszi figyelemelterelő és országimázs-javító porhintésként kitalált alkotmányreferendum befuccsol a lakosság érdektelensége és a politikai osztállyal szembeni totális undora miatt, ezért akár az a pár százezer magyar szavazat is jól jöhet a vasárnap esti végelszámoláskor. És nem mindegy, hogy miként szavaz, akit sikerül kizökkenteni közönyéből: mert Igen voksokat vár el Nastase Markótól, ezekkel számol a hatalom, elvégre a kétpárti protokollum világosan kimondja: az RMDSZ-nek orrvérzésig kell támogatnia a kormánypolitikát. Cserébe a magyar vezetők kapnak ezt-azt (hosszan sorolhatnánk az egyéni kedvezményeket, de közismertek), a magyar választók meg ígéreteket és intelmeket, Adrian Paunescu fordításában.
Kapkodhatjuk a fejünket: egyet mond a párt, mást a polgári ellenzék. Utóbbi is voksra biztat, de a Nem-re tegyük az ikszet, mondják, mert minden módosítás csak mézesmadzag. (Valami lehet benne, mert egyik percben a katonaság eltörlésével hitegetik, a másikban a sorkötelességre emlékeztetik ifjainkat, közben pedig felejteni nem tudjuk: 14 évnyi "harc" alatt annyit sem tudott elérni az RMDSZ, hogy a szatmári magyar fiút ne Moldvába, a marosszékit meg ne Dobrudzsába vigyék szolgálni és megaláztatni.)
Semmit sem vét a törvény ellen az, aki nem fülel az innen-onnan jövő szirénhangokra, mert úgy érzi: ez az egész referendumosdi megint nem róla és nem neki szól. Ezenfelül pedig azt illeti meg a legnagyobb tisztelet, aki nem hagyja magát hatalmi szótól megfélemlíteni, eltéríteni, kizökkenteni, aki él alapvető emberi jogaival – köztük a gyülekezés és szervezkedés jogával. Akár tetszik ez Markó Bélának meg protokollumpartnerének, Paunescunak, akár nem.
Dénes László
A kedvezőtlen előjelek ellenére zavartalanul folyt le a marosvásárhelyi székely tanács alakuló ülése. Mint ismeretes: az eseményt megelőző napokban előbb Fodor Imre, majd Andrássy Árpád és Márton Lajos, végül Tőkés András voltak hatósági zaklatások szenvedő alanyai, mindannyiukat bekísérték a Székely Nemzeti Tanács plakátjainak terjesztése miatt. A vártemplomi református egyházközség Jókai utcai diakóniai központjában élénk érdeklődés mellett, mintegy háromszáz jelenlévő előtt zajló alakuló ülésen megválasztották a kilenctagú elnökséget – Fodor Imre elnök, Izsák Balázs és Bod Aladár alelnökök –, majd ugyancsak kézfelemeléssel megválasztották a széki tanács két hét múlva esedékes alakuló ülésén részt vevő harminctagú küldöttség tagjait, akik között szép számban vannak fiatalok is – jelentette tudósítónk.
Gyergyószék településeinek 80 százalékában alakultak meg vasárnap a Székely Tanácsok. A Gyergyószentmiklósi Székely Tanács elnöke Rokaly József lett, aki nemrég mondott le városi RMDSZ-elnöki tisztségéről, alelnök Árus Zsolt városi önkormányzati képviselő, titkár György Mózes Árpád.
Udvarhelyszéken és Csíkban még nem vett kellő lendületet a székely tanácsok megalakulása, ez nagyrészt szervezési hiányosságoknak köszönhető, de megtette a magáét az RMDSZ felől érkező erőteljes ellenpropaganda és gáncsoskodás, nemkülönben a hatósági fellépéssel való fenyegetőzés. Ugyanakkor olyan jelzések is érkeztek, hogy ebben a két régióban számos olyan "önkéntes" vállalt szervezői szerepet, akinek a lakosság soraiban semmivel sem nagyobb a tekintélye, hitele, mint az RMDSZ aktivistáinak.
T. P.
Ha panaszt fogalmazhatna a jegyzetíró, arról róná sorait, hogy egész életét felháborodott állapotban élte le, örök nyugtalanságban. A sors különös kegye, hogy e képességébe nem fásult bele, hiszen ez is egy módja a megnyugvásnak, s nem is ritka.
Vajon ami körülötte történt, annyira felháborító volt, vagy ő született ilyen fogékonynak arra, hogy a rossz, az igazságtalan, az ármányos, a hazug és a gátlástalan gazemberség kihozza a sodrából, de egyúttal megtermékenyítően hasson tevékenységére?
Ha lehetne vulgáris, most azt mondaná, hogy bizony, őt egy életen át megtermékenyítették. Na de felébred máris a tárgyilagossága és észleli, hogy nem csak vele tették ezt. Bizony, ez történt másokkal is, sokakkal, majdnem mindenkivel. Még azokkal is, akik magukat hitték titkos inszeminátoroknak. Ebben élte le éltét több korosztály is. S a végén csattant az ostor. A fellélegzés pillanatai után akadt torkukon a levegő.
Most ismét háborgunk. S már nem csak egy szinten.
Háboroghatunk magánéletünk külső hatások okozta kudarcain, háboroghatunk kisebb közösségünk vergődésén, kesereghetünk a nagyobbikat kerülgető végveszély láttán, és retteghetünk az emberiség várható sorsát sejtve, miközben sejthető sorsára várunk. Várunk, várunk és mit sem tehetünk.
A kiáltó szó, legyen az hangos avagy írott, ma oly keveset ér. Hiszen azok, akik erre lesnek, azok, akik ezt olvassák, azok tudják azt, amit a kiáltozó.
Akik nem tudják, vagy nem akarják tudni, azok látszólag érthetetlen módon mintha a rontó szándékok hatalmából nem is akarnának szabadulni. ők mereven sorakoznak szekértáboruk vélt vagy szuggerált biztonságában. ők legfeljebb csak kihalhatnak. Persze velünk együtt. ők a szavazóbázis. Nagy részük becsapottságát érzékelni soha nem képes, szánalmas ember. De persze ott van közöttük a hangoskodó, az agresszív, a provokáló is. Sokfélék vagyunk.
Csak ülök és háborgok, gyomrom is felfordul olykor, s valódi émelygést érzek egy-egy hangot hallván, egy-egy megjegyzés, kijelentés, gesztus nyomán. Átlátszó mindegyik, de ő is tudja ezt, az, aki elköveti. Nem nekem szól. Én nem számítok. Csak háborogjak. Ez azoknak szól, a sokaknak, a kiszolgáltatottaknak. Nekik, akiket kiszolgáltatottságra neveltek, akiknek nem volt szerencséjük, hogy kinyissák szemüket.
A számítás bejött. Sok évtized munkájának gyümölcse érett be most e sikerben. És látható már a folytatásra tett kísérletek sora is.
Az oktatást kell kézbe venni. Az oktatást. Akié az iskola, azé a szavazóbázis.
Nem árt az egészségügyet is hagyni saját keserű levében. Haragudjanak csak rá.
Aztán szépen felnő a fogyasztói társadalom bóvlit termelő-fogyasztó, mindenáron árura vágyó, önmagát ezért s nem ritkán ezzel elemésztő, idejében elpusztuló lakosa.
Megszületik, megtanulja, megtermeli, megveszi, elfogyasztja, közben néhányszor szavaz a kívánt módon, s aztán kidől a sorból. Jön az utánpótlás. Ha nincs saját utódtermelés, hoznak. Nem baj egy kis konfliktus. Az is segíti elterelni a figyelmet arról, ami szemet nyitogathatna.
A megszállott nyitogatókat kicsit besározzuk, kicsit nevetségessé tesszük, bizonyítjuk tanaik kényelmetlenségét.
A glob-ál ember megkap mindent, amire vágyik. Amire vágyni idomították. Nemrég még sör és virsli, ma már valamivel több és kissé fű-szeresebb.
Szemnyitogatók kíméljék, hagyják nyugodtan élni a szavazóbázist.
Szász István Tas
"A mohácsi nagy buli, a török–Habsburg packázás…" – olvasom egy vásárhelyi ifjú újságíró jegyzetében, amivel mindenáron – és erőszakosan – pálcát kíván törni örökös széthúzásunk vélt vagy valós hozadéka fölött, kissé nyegle, kissé gyermeteg, kissé ízléstelen vehemenciával. Félreértés ne essék: kedvelem az ifjonc tollnokokat, kell az ilyen nekünk, kell az utánpótlás, s ha ráadásul még motoszkál is benne valami (vagy nyű, vagy tehetség – mondta volt hajdani, két lábon járó lexikon formájú újdondász barátom), akkor már tiszta nyereség, hogy van. De nem kell túljátszani, túlhajtani, nyegleségbe fullasztani az adottságot, ha mégoly ifjonc is az ember gyermeke. Mert túl a török–Habsburg "elpackázott" képzavaron, azért mégiscsak túlzás bulinak nevezni a mohácsi vészt. Ha eddig nem szóltak volna neki, hát a nagytatája vagy a bácsikája elmondhatná – bizony-bizony, huszonnyolcezer magyar maradt a mohácsi csatatéren. Ami nem semmi, mondanám az ő stílusában, de nem mondom, mert magam sem vagyok biztos a számban. Lehet, hogy több. Korabeli krónikások jegyeztek fel ennyit, s lehet, hogy a nagy összeomlásban nem számoltak pontosan. De hát ki tudott volna olyan körülmények között?! Azon már lehet vitatkozni, hogy Tomori érseknek, Lajos királynak vagy Zápolyának milyen szerepe volt a csatavesztésben, de én amondó vagyok, hogy ezt a vitát is hagyjuk a történészekre. Már úgy értem, a mieinkre… Szóval hát bulinak nevezni a Mohácson történteket legalább akkora nyegleség, mint ha ifjú barátunk jó szándékúan nagy hepajként emlegetné a világosi fegyverletételt, vagy szomorú banzájként az 1849. október 6-ai aradi kivégzést. Emellett a jegyzintésben fellelhető "szélsőbalos gerilláink és szélsőjobbos kokárdásaink" halványrózsaszínű lepkeszellentés. Egyszer már meg kellene magyarázni fiatal tollforgatóinknak, hogy a szlenges jelzők, kacskaringós minősítések, tulipános ládákra kívánkozó cirádák nem helyettesítik az érveket. Az érveket ugyanis csak az érvek helyettesíthetik.
B. Z.
…Jézus szerencsésen megszületett, de a havas Sierrák nem akarnak megbékélni, ontják a dermesztő, facsikorgató, metsző szelet hétszámra. A spanyolok a brazérók fölött kuporognak, hogy kékre dagad a lábuk az izzó szén fölött, és számba veszik a haragos világot. A megfagyott csillagok alatt egy éjszaka utolsó békés álmomat alszom, de hirtelen fel kell pattannom az ágyból, mert még néhány pillanat és megfulladok. Rettentő kínlódással kapkodok utána, de nincs, nincs elég levegő, mintha Isten nem teremtett volna eleget, vagy az éjszaka ellopták volna. Olyan vagyok, mint a félig akasztott háborús bűnös, aki nem tud teljesen megfulladni. Kietlen, szörnyűséges állapot. És azóta nincs elég levegő a világon számomra.
Így kezdődött és így indult meg a küzdelem köztem és a fenyegető halál között, mely immár nyolcadik hónapja folyik, de a fojtogató kegyetlen kezet nem sikerült letépnem magamról.
Az öreg kaszás azonban alaposan felrántott az ágyamból. Kiderült, hogy hosszú hónapokig búcsút kellett mondanom mindenféle fekvésnek. Egyszer próbáltam, egyszer sem sikerült semmiféle formában. Bizonyos, hogy megfulladtam volna. Kegyetlen, nyomorult, de eredeti ötlet: Beteg, aki nem fekhetik. Tájékozatlan felebarátaim nem is sejtik, hogy milyen jó feküdni, aludni. Feküdni, aludni…!
Széken ülve méregettem, hogy milyen hosszúak ezek a téli éjszakák. Még csak a fák szenvedhetnek így, amelyeket szintén nem hagy a szél és vihar aludni, pihenni. Nézem furcsa küzdelmüket az ablakon át, és a nyugtalanul torlódó ég rejtelmeit öltöztetem fantasztikus gondolatokba. Ha mégis meglep az álom pár órára a székben, utána ujjongva költöm fel az asszonyt, hogy elmondjam a jó hírt.
Már nincs, aki meghallgassa. Esett, kimerült, erőinek a végére jutott. Rádöbbenek, hogy ő hamarabb végez, mint én, ha így tart. Kiparancsolom, és más szobába költöztetem. Legyen valaki köztünk, aki majd hazamehet szép Magyarországba, számba veheti a gyermekeket, és megismerheti az unokákat, aki megéri ez világi gazságok végét, és annyi szörnyűség után letörölheti a port és ártatlanul kiontott sok vért lábairól, mert én, én már…
Így aztán ketten maradunk ellenfelemmel. Így aztán az utolsó jajszómat sem hallja meg senki, ha rákerül a sor. Arra nem gondoltam, hogy az asszony ajtóm előtt hallgatózik, és minden idegszálával feszülten figyel, gyötrődik, hogy mi lehet velem, míg erői futják.
Meg sem lepődöm, mikor feleségem egy szomorú délután hiába titkolt félelemmel és megrendüléssel azt mondja: – Holnap meglátogatja egy franciskánus páter… Meg kellene gyónnia és áldoznia… Szelíden ránézek, átfürkészem szemeimmel, és lecsuklik a fejem, mert tudom, hogy mi van az egyszerű mondat mögött. Olyan cselekedet ez, amire csak ilyen kivételes nagylélek képes. – Igaza van! – pihegem. Köszönöm. Meg kell gyónnom és áldoznom.
Tudok mindent, és többé nem tervezgetek, fantáziálok, hogy itt a tavasz, és majd a nyár, a napfény meghozza az egészséget...
Már az ezüsttel átszőtt fejű Senorita Dinának se tudok örvendezni, az injekciós kisasszonynak, ki valóban a betegek született vigasztalója, szava, lelke sugárzik a kedvességtől, s nem bírja elnyomni a könnyét, ha rosszabbul vagyok. Jubilálnunk kellene, mert ha jól számoltam, holnap adja be a kétszázadik injekciót.
Nem, nem, itt nem tudok meghalni. Akárhogy szeretem, akárhogy becsülöm, idegen ez a föld nekem. Minden föld idegen. Ha azonban nem lehet kitérni a nagy törvény elől, igyekszem átvarázsolni. Hallatlanul megkényszerített képzelettel idehozom magamnak a szülőföldet, a Hargitát, ritka rengetegét, Küküllőt, Csicsert, Budvárt, a pisztrángos patakokat, a virágos réteket, ellopom a bükkösöket, a fehéren villámló nyíreseket, az elveszett csodás magyar világot, és gyönyörű képek vonulnak el szemeim előtt. Így talán könnyebb lesz. Még hátra van talán a legnehezebbje.
Üljön le ide velem szemben! – mondom az asszonynak. Igen. Erről is beszélni kell… Mi lesz magával, ha én… nos igen… ha meghalok!
Olyan szembeszökően küszöbön áll ez a lehetőség, hogy ostobaság volna kétségbe vonni. Szebb és igazibb így, őszintén elismerni, ha leírhatatlanná válik is tőle az asszony arca.
Mi lesz, ha egyedül marad, támasz nélkül, árván és hazátlanul a nagyvilágban, kilátástalanul, a megsokasodott évekkel a vállán, maga is talán az utolsó felvonás előtt. Gyermekei védelmébe nem menekülhet, senki rokon nincs, kire támaszkodhatnék. Munkalehetősége nincs, csak infinitivusokban nyögi a spanyol nyelvet, pénzünk nincs, máról holnapra élünk, a magyarokra nem számíthat.
Szép, szép, de valami megnyugtató megoldás sem ártana, az pedig nincs, sehol sincs… Menjen, menjen innen, távozzék, hogy legalább ne kelljen látnom. Nem így gondoltam, mikor átléptük a határt…
A magyarok! Az egymást pusztító, pártoskodó, gyűlölködő, szanaszét szakadt, szerencsétlen magyarok, ez a fájdalmasan tragikus sorsú nép, az elveszett haza kísértetei. Lehet rájuk számítani? A spanyol szeretet és kedvesség, együttérzés tényében még fájdalmasabb rájuk gondolni. Itt vívódom egyedül, elhagyottan a kopár hegyek tövében, de eddig még jó szót is alig hajítottak felém. Arra keserűségemben nem is gondolok, hogy elfordult, igaztalan, túlzás a vád, hiszen jóformán nem is tudják, hogy ebben a magam kis Rodostójában mi történik velem. Magam húzódtam vissza ebbe a bölénytemetőbe, a holdtájakra emlékeztető sziklák közé. Aztán ne hálátlankodjunk. Lám, Erzsébet, Szántainé is kitűnő orvos, maga is betegen sietett segítségemre. Nagyobb és melegebb élmény nem is lehet számomra, mint mikor Jani, Vaszary János barátom felhív Barcelonából, ahol éppen játszott a társulat. Jani, aki csak egy van a világon, aki kezdet óta oldalamon állott, otthonát osztotta meg velem testvérnél is jobban, aki ember, amilyen talán nincs is még egy. – Ölj meg, de fogadd el!… Tudom, hogy mit jelent számodra ez a tény, de légy alázatos. Kötelességed élni ezzel a lehetőséggel. De hagyjuk! Nem szereti, ha jóságos arcának erről a feléről is letépem a leplet.
Meglátogattak többen is a kolóniából. Csak Muráti doktor barátom maradt távol. Rosszul is esett. Később derült ki, hogy munkát vállalt az érdekemben. Maga is afféle aranyom-ezüstöm nincs dipi, és így fordította a javamra a pihenés idejét. Ilyen gesztus se sok hányódik a világban. Aztán a nagy székely barát, az egykori csíki gvárdián, a somlyói csodatevő Szűz Mária kisebbségi üldözés miatt idegenbe szakadt harcosa, Takács Gábor páter és szerkesztő barátok is megfújták a lapokban a kürtöt. Halljad, magyar, halljad! És a magyarok meghallották. Elsőnek Palánc Lipót indított Kanadából. Az egykori udvarhelyi játszótárs és diáktárs. Félszázad ködéből merült fel, és hozta ezt a letűnt gyönyörű világot. New Yorkban az asszonyok mozdultak meg Bogdán Margittal, az Irodalmi Kör elnökével az élen. Kocstik Jóska a bécsi Pázmáneum feledhetetlen világát és emlékeit újította fel, hol együtt vitézkedtünk a kék reverendában a hochcilinder alatt. Negyven év múlva is emlékezett, hogy milyen nótákat hegedültem a pipázóban. Én már azóta azt is elfelejtettem, hogy valaha hegedülni tudtam…
Csodálatos, meleg, nagy élmények jöttek hozzám az Isten szívén keresztül vágott lélek útjain. Nem lehet és nem is szabad mind felsorolni. Aranyhíd készült, a sírom mélyéig érő, hogy újból felkapaszkodjam. Soha nem hallott és nem ismert magyarok jöttek, régi és új amerikások, egy-két dolláros névtelenek. Van olyan is köztük, kinek mind a tíz ujját elvitte a gép, de az ujjatlan kézzel keresett nehéz kenyérből mégis részeltetett, és nekem nem maradt más hátra, mint meghatva rebegni: "uram, nem vagyok méltó…"
Istenem, mégis milyen fenséges és milyen szép dolog magyarnak lenni, és népem igaz lelkének revelációjában részesülni, megismerni a nagy titkot, ami ezt a nemzetet több mint ezer éve fenntartja, és látni, hogy minden egyéb külsőség, pártoskodás, politika, gyűlölködés, hiábavalóságok, vihartajtékok, melyek elülnek majd, és ismét feltámad a békességes, szép magyar élet a Kárpátok koszorúja alatt. A hír áttöri a vasfüggönyt is, és megérkeznek a gyermekek aggodalomtól reszkető levelei is. Csak annyit róluk, hogy ezekért a levelekért érdemes meghalni is.
Ezt azonban addig nem tehetem meg, amíg az idegenbe szakadt magyar véreimnek meg nem köszönöm, amit értem cselekedtek, amit önmagukból nyújtottak. Szótétlen nem lehet ezt hagyni. Azért ide figyelmezz, Uram, Jóisten! Tégy velem, amit jónak látsz, de áldd meg ezeket a magyarokat és minden magyart, fizess meg nekik bőségesen, mindig rajtuk és sorsukon legyen szemed, vezesd vissza újra szép Magyarországba, az örömnek és békességnek elveszett világába, és mondd meg a búzának, hogy kétszeresen nőjön a számukra, tanítsd meg a madarat nekik dalolni, töröld el a pusztulás, szenvedés és a halál ítéletét a homlokukról, ne engedj egyet is elveszni közülük, aranyként csengjen a drága anyanyelv ajkukon, virágozzanak ki a nagy magyar erények és erők fái, szűnjön meg minden igazságtalanság, és áldás fakadjon számukra minden elejtett vércseppből és verejtékből. Értük legyen minden gyötrődésem és elviselni négy embernek is sok szenvedésem, amint a doktor mondta, ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a füvük, szebbüljön a világ…
És azt sem tudom jóformán, Uram, hogy mit kérjek, hogyan köszönjem meg mindazt, amiben részeltettek, de a sok jóságnak és szépségnek édes terhétől alázatosan meggörnyedt fatigás, hasig dagadt, félig megfojtott, rozoga, szerencsétlen a testem. És arra kérlek, hogy csináld azt és úgy, ahogy jónak látod, Uram, ki ennek a világnak minden tájáról elindult magyar körmenetnek az élén állsz…
Ha azonban mégis úgy fordulna, hogy elesem a harcban, kérlek téged, népem, ne feledkezzél el szegény, öreg, árva, elhagyott Dona Helenáról, ki infinitivusban beszéli a spanyol nyelvet, és utána is küldjetek egy kurta, futó Miatyánkot…
| tulipános szitokszavak |
A Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete (SZNT KT) által meghirdetett ütemterv szerint október 12-én több tucat székelyföldi településen megalakult a Település Székely Tanácsa. Kovászna megye közel száz, többségében magyar lakta településének mintegy felében, sok száz részvevő jelenlétében tartották meg az állampolgári gyűléseket.
Sepsiszentgyörgyön a jeles történelmi múltat idéző Gábor Áron-termet – itt hangzott el a 48-as hős híres mondása: lészen ágyú – zsúfolásig töltötték meg az autonómia hívei. A jelenlevőket nem rettentette el, hogy néhány nappal korábban Marosvásárhelyről, de Gyergyószentmiklósról is riasztó, megfélemlítő hírek érkeztek, miszerint a szervezőket karhatalmi erők zaklatták. Ugyanakkor az autonómia híveit az sem tántorította el az önszerveződéstől, hogy egy nappal korábban az állampártként viselkedő RMDSZ "miniparlamentje" a szervezetből való kizárást helyezte kilátásba azoknak a tisztségviselőknek, illetve tagoknak, akik részt vesznek, vagy támogatják a Székely Nemzeti Tanács megalakítását. Ugyanakkor Orbaiszéken a református egyház egyes papjai is ellenkampányt folytattak.
Az előre megállapított napirendi javaslat szerint a sepsiszentgyörgyi alakuló ülésen héttagú vezetőséget választottak (elnök Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató) és jelölteket állítottak a széki, illetve a Székely Nemzeti Tanácsba. Ugyanakkor a részvevők határozatot fogadtak el, amelyben egyebek mellett leszögezik: tudatában annak, hogy Székelyföld autonómiája nem sérti Románia területi integritását és nemzeti szuverenitását, megértve azt, hogy a területi önkormányzás a közösségek államon belüli önrendelkezésének jogára, a szubszidiaritás, az önigazgatás elvére épül, vállalva a Székelyföldön történelmi sajátosságunkként meghonosult autonómiát, tudatában annak, hogy az Európa jogállamaiban alkalmazott megoldások igazolják a régiók területi autonómiájának alkalmazhatóságát és életképességét, a székely székek mai polgáraiként, Székelyföld lakóiként kinyilvánítjuk igényünket a székely székek önigazgatására, Székelyföld autonómiájára, megfogalmazzuk követelésünket Székelyföld Autonómia Statútumának törvény általi jóváhagyására.
Vasárnap a háromszéki települések több mint felében alakult meg a település székely tanácsa. Sepsiszéken Szentgyörgy mellett további 17, Orbaiszéken és Kézdiszéken 7-7, Bardóc-Miklósvárszéken pedig 13 településen tartottak állampolgári gyűléseket, választottak küldötteket és vezetőket.
A kezdeményezők szerint az elkövetkező két hétben újabb településeken tartják meg az alakuló üléseket, a Székely Nemzeti Tanácsot október 26-án Sepsiszentgyörgyön hozzák létre.
Csáky D. Tibor
Az elmúlt hét végén a marosvásárhelyi Ifjúsági Házban gyűlt össze az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa. A tanácskozás, legalábbis annak első, ebédszünetig tartó részében, igen ingerült hangnemben folyt. Markó Béla szövetségi elnök politikai helyzetelemzésében – amint az egyébként várható volt – a kommunista utódpárt SZDP-vel kötött együttműködési egyezmény fenntartása mellett foglalt állást. Tette ezt annak ellenére, hogy az aradi Szabadság-szobor újraállításának megakadályozása által, "azzal, hogy engedett pártja magyarellenes politikusainak, a paunescuk hangoskodásának, a román miniszterelnök valószínűleg elkövette egyik eddigi legnagyobb hibáját, és talán végképp megrontotta az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt viszonyát". Az alkotmánymódosításról szólva a következőképpen fogalmazott: "nem tudom (...), kellőképpen megértettük-e, hogy fordulat előtt állunk", majd így folytatta: "amennyiben sikerül megbuktatni az alkotmánymódosítást, akkor talán soha többé a külön felekezeti oktatást vagy az anyanyelvhasználatot az igazságszolgáltatásban nem tudjuk alkotmányos elvvé tenni Romániában. Aki azt hiszi, hogy az Európai Unió erre majd kötelezi Romániát, az becsapja magát, becsapja magyar sorstársait". Markó a hétvégi szavazáson az alkotmány elfogadása elleni voksolásra vonatkozó felhívást megfogalmazó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének tagjait "levitézlett" politikusoknak bélyegezte, akik az elutasítás indokaként – mint mondta – "csak porhintésből emlegetik a nemzetállam meghatározást". Az éppen alakulófélben lévő Székely Nemzeti Tanács sem mentesült az elnöki dörgedelmektől: Markó hazugsággal, erkölcstelenséggel vádolta, amiért az az alkotmány elfogadása elleni szavazásra hívta fel a magyarságot. A szövetségi elnök politikai helyzetértékeléséhez hozzászólók túlnyomó többsége – a száztíz jelenlévőből mintegy negyvenen érezték szükségét a pártállami időket idéző "ideológiai lecsatlakozáshoz" – az "egy időben kint és bent is levők", "megtévesztettek", "farizeusok", "álpróféták", "polgári körözöttek", "hazugok", "erkölcstelenek" ostorozására szorítkozott, sürgős és határozott fellépést követelve ellenük. A számbelileg igen megfogyatkozott ellentábor hangja alig volt hallható, Szilágyi Zsoltba az SZKT-elnök belefojtotta a szót, Vekov Károlynak a csúcsvezetőséghez címzett felszólítását a lemondásra a testület cinikus derültséggel fogadta. Az elhangzottak után nem volt váratlan, hogy az SZKT határozatot fogadott el, mely szerint az RMDSZ tisztségviselői nem vehetnek részt a szerveződő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban, Székely Nemzeti Tanácsban, valamint a polgári egyesületekben.
Sz. L.
Dr. Vekov Károly, az RMDSZ kolozsvári parlamenti képviselője, a Szövetségi Képviselők Tanácsa marosvásárhelyi ülésén lemondásra szólította fel az RMDSZ idegen érdekek szolgálatába állott vezetőit.
Elnök Úr! Tisztelt Küldöttek! A legutóbbi napok és hetek, hónapok és évek történései egyértelműen és kétséget kizáróan bizonyítják, hogy zsákutcába jutottunk. Az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetőségének politikája juttatott ide. 1997 óta, az egyetemvita óta, ha nem még régebbről, sorozatos a meghátrálás, az elvtelen, nemzeti érdekeket feladó kompromisszumkötés.
Képviseletünk semmibe vevése, megalázása egyeseket nem, népünk, nemzeti közösségünk többségét viszont zavarja, mi több, felháborítja és elkeseríti, akárcsak bármilyen más, nemzeti érdekeinktől idegen, megalkuvó politika.
Az egyszínűsítő, más véleményt nem tűrő, kirekesztő politika tovább súlyosbította az RMDSZ helyzetét, kérdőjelezte meg hitelét.
Szövetségünk jelenlegi csúcsvezetősége most is inkább a Hatalommal kíván tovább menetelni, mintsem levonni a konzekvenciákat. Nem kívánja megtenni ezt most sem, amiként nem tette ezt meg a koalíciós kormányzat befejeztével, nem az egyes protokollumok határidejének lejártával, holott vállalnia kellett volna a felelősséget ezért a politikáért, el kellett volna számolnia a sikerekkel és a kudarcokkal egyaránt.
Nem csupán a keserűség és az elégedetlenség mondatják ezt velem, hanem a felháborodás mind gyakoribb jelenségei jeles és közismert személyiségek részéről, akik inkább vállalják a félreállást, a kilépést az RMDSZ-ből, mint a sunyi, önös érdekek vezette megalkuvó politikát. Itt és most meg kell állni és véget kell vetni ennek az elvtelen politikának. Mondjon le a sok-sok évi csődös politizálásért felelős csúcsvezetőség, elsősorban az Operatív Tanács, adja át helyét tiszta, elkötelezett embereknek, akik még mindig vannak elegen területi szervezeteinkben.
Véget kell vetni annak az áldatlan belső harcnak, amelyet ez a politika váltott ki. Véget kell vetni annak az áldatlan belső harcnak, amelyet a jelen RMDSZ-vezetőség gerjeszt és folytat a szövetségen belül a másként gondolkodók ellen. Véget kell vetni annak a belső harcnak, amelynek végeredménye a megosztottság, az ellenségeskedés és végső soron kimaradásunk a román parlamentből.
Egyedüli esélyünk a választásokon, ha az RMDSZ-t csődbe vivő, szűk oligarchikus csoport visszavonul és átengedi helyét azoknak, akik együtt és elkötelezetten kívánják szolgálni népünket, nem pedig idegen érdekeket.
Most még nem késő! A bennünket egybefogó és összekötő magyar érdek az egyedüli, amely mellett a romániai magyar nemzeti közösség egyként hajlandó felsorakozni, csak tiszta, elkötelezett embereket lásson!
A jelenlegi RMDSZ-csúcsvezetőség mondjon le!
A kishatár-átlépési engedélyeket csak október 15-én éjfélig használhatják a magyar és a román állampolgárok a két ország közötti forgalomban, ettől az időponttól csak érvényes útlevéllel lehet utazni innen oda s fordítva. A Magyar Köztársaság és Románia között eddig érvényben lévő kishatárforgalmi egyezmény a két ország közös döntése alapján szeptember 1-jével érvényét vesztette. Október 16-án 0 óra és október 31-én 24 óra között a magyar–román határátkelőhelyeken a hazájukba visszatérő magyar és román állampolgárok kishatár-átlépési engedéllyel még átléphetnek. A Börvely–Ágerdőmajor (Szatmár megye) vasúti határátkelőhelyen – amely eddig csak a kishatárforgalom számára volt nyitva – október 16-án 0 órától a magyar és a román állampolgárok is csak útlevéllel kelhetnek át.
Lamperth Mónika magyar és Ioan Rus román belügyminiszter áprilisban aláírta azt a két ország közötti, új együttműködési szerződést, amelynek értelmében az érvényes útlevéllel Magyarországra utazó állampolgárok, valamint a Romániába utazó magyar állampolgárok 6 hónapon belül összesen 90 napos vízum nélküli tartózkodásra jogosultak a másik országban, az első belépéstől számítva. A két ország között 1967 óta van hatályban a kölcsönös vízummentességi megállapodás, áprilisban ezt újították meg, aktualizálták és igazították a schengeni feltételekhez. Ez ugyanakkor az érvényben levő európai normáknak is megfelel.
– Az egyezményt 2003. október 23-án ültetik gyakorlatba. Ettől a dátumtól minden román állampolgár számára érvényes lesz a kilencvennapos magyarországi tartózkodás – tájékoztatta lapunkat Kiss Gyula András, a Magyar Külügyminisztérium konzuli főosztályának főtanácsosa.
Az április óta tartó késlekedés a román fél helybenhagyó határozatának meghozatala miatt késett, de a bukaresti Hivatalos Közlöny szeptember 25-ei számában ez végül megjelent.
A jogszabály előírja, hogy az egyezmény az utolsó értesítés kézhezvételétől számított legtöbb harminc napon belül lép érvénybe. Az értesítést a román külügyminisztérium szeptember 23-án adta át a magyar félnek, ennek megfelelően október 23-ától lép érvénybe a szabályozás.
A tartózkodási időt illető sorozatos félreértések az egyik nagy példányszámú magyarországi bulvárlapnak is tulajdoníthatóak. A lap egyik júliusi írásában már beharangozta a kilencvennapos tartózkodást, míg másnap ugyanezt megcáfolta.
A magyarországi túltartózkodás büntetése sokrétű lehet. Ez függ attól is, hogy a külföldi hány alkalommal követett el ilyen jellegű kihágást, illetve hány nappal lépte túl a tartózkodási idejét.
– A büntetés lehet figyelmeztetés, pénzbírság, de súlyosabb esetben több évig tartó kiutasítás is – tudtuk meg Orodán Sándor ezredestől, a magyar határőrség szóvivőjétől. Egy-két napos túllépést azonban, megfelelő indoklás és igazolás fejében, méltányossággal kezel a határőrség.
A jogszabály értelmében mindazoknak, akik munkavállalás céljából kilencven napot meghaladó időtartamot szándékoznak Magyarországon tartózkodni, továbbra is kötelező a vízum megszerzése. Az egyezményt – közbiztonsági vagy közegészségügyi okokra hivatkozva – ideiglenesen, részben vagy teljesen bármelyik fél felfüggesztheti. Aki október 23. előtt lépi át a határt, arra még a régi megállapodások érvényesek, érdemes tehát megvárnia e napot annak, aki kilencven napig kíván Magyarországon tartózkodni a következő félévben.
Kristály Lehel
Újabb megrázó esemény felidézésére került sor a napokban Erdélyben: szeptember 1-jén volt negyvenöt éve, hogy kivégeztek tíz magyart valahol Temesvár és Arad között az ‘56-os Szoboszlay-perben. A megemlékezés könyvbemutató keretében zajlott le, Péterszabó Ilona ‘56 után 57-en a temesvári perben című könyvét ismertették a közönséggel a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban csütörtök este.
A házigazda, Vekov Károly képviselő felhívta a figyelmet a bemutató rendhagyó voltára. Ezt azzal a történelmi jelentőségű ténnyel indokolta, hogy a könyv egy folyamat elindítója, ugyanis egy olyan perről szól, amelyről nagyon kevesen vagy keveset tudnak. A fehér folt a történetírásban, amit a könyv pótolni vagy legalább a köztudatba bevinni igyekszik, egy újabb, a magyarság és a demokratikusan gondolkodók megfélemlítését szolgáló kirakatper. A kommunista bíróság elé beidézetteket rendszerellenes összeesküvés címén ítélték halálra, életfogytig vagy rövidebb időtartamú börtönbüntetésre, holott az igazi, elhallgatott ok más volt. Kereszténydemokrata pártot akartak létrehozni, majd ennek segítségével megvalósítani a szintén az elítéltek között lévő románokkal együtt egy Danubiának elnevezett román–magyar konföderációt, amelyben megvalósulhatott volna a sokat emlegetett és áhított teljes egyenlőség.
A könyv felelősségteljes munkára kényszeríti a történészeket, mivel az írott források a vádirat és néhány halotti bizonyítvány kivételével a mai napig nem kerültek elő. Péterszabó Ilona a per részvevőivel készített beszélgetéseket gyűjtötte össze tíz év kemény munkájával, azonban ez a kép sem teljes. Az érintettek egy része nem nyilatkozott – az áldozatok félelemből, a barikád másik oldalán állók pedig valószínűleg a Horn Gyula-i "na és?!" felfogás által vezérelve. Az újságírónő feltette a kérdést: vajon nem akarnak a lelkiismeretükre hallgatni, vagy nincs is nekik? Ez megmagyarázná tetteiket...
Péterszabó bejelentette, szeretnének a budapesti 301-es parcellában lévőhöz hasonló emlékművet állítani az áldozatoknak; ezt az igényt támogatja az is, hogy a könyvbemutató mindegyik állomásán rengeteg érdeklődő gyűlt össze eddig minden alkalommal.
Sebesi Karen Attila színművész két elítélt által írt verseket szavalt, majd az életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt Ferencz Albert (Ervin atya) emlékezett a per és a kihallgatások megalázó körülményeire. Elmondta, a történet tragikumát fokozza, hogy nemes szándékuk, a békés együttélés napjainkra sem valósulhatott meg, ez esetben is a hatalom beavatkozása miatt, melynek eszköze most a Szabadság-szobor felállításának megakadályozása volt. A helyzet tehát ugyanaz, és az általa felvetett kérdések éppoly időszerűek, mint akkor voltak. A meghurcolt lelkipásztor ekképpen zárta szavait: "megbocsátunk az ellenünk vétkezőkünek, de felejteni nem szabad, nehogy az utánunk következőknek is át kelljen élniük azt, amit mi átéltünk". És mert az áldozatok hozzátartozói a mai napig nem tudják, hol nyugszanak szabadságharcunkban elesett testvéreink meggyalázott testei...
Bagoly Zsolt
| nem játék |
Az 1999-es adatokhoz képest idénre megháromszorozódott a drogfogyasztók száma Romániában, állítja legfrissebb jelentésében a tisztiorvosi szolgálat. A tanulmány szerint a temesvári, konstancai, bukaresti, jászvásári középiskolások több mint 10 százaléka használ valamilyen kábítószert. Többségüknél egyre fiatalabb korban alakul ki a függőség, megközelítőleg 20 százalékuk 15 évesen próbált ki először drogokat. A konstancai adatok szerint az ottani drogfogyasztók 70 százaléka a 20-24 éves korosztályba tartozik, 15 százalékuk pedig 16-17 éves. A legkeresettebb drog a heroin, de sokan használnak marihuánát, kokaint vagy Ecstasyt. A diákok többsége közvetlenül dílerektől szerzi be a szereket. A szakosított konstancai rendőri alakulat csak az idén hat kábítószer-kereskedői hálózatot számolt fel. Bukarestben szintén jól kiépített hálózata van a drogkereskedelemnek, a fővárosban jelenleg közel 30 ezren használnak rendszeresen heroint.
Rémítő adatok figyelmeztetnek arra, milyen mélyen maga alatt van napjainkban az emberiség. Persze leszámítva a teremtés-korabeli feltételeket – műtápszertől megkímélt almafa, öko-kígyó, vegytiszta Ádám-csutka, miegymás –, a földi lét sosem ért fel egy álommal. Mára viszont mintha elment volna még az a parányi eszünk is, amivel a mi drága Mennyei Atyánk bennünket, kiválasztottakat megáldott. Neves közvélemény-kutatóktól tudom, napjainkban minden negyedik középiskolás, ha nem is rendszeresen, de fogyaszt valamilyen serkentőt. Aki pedig már egyszer lenyelte azt a bizonyos pirulát, amitől szemei bepárásodnak, inaiból elszáll a félelem, s egyik percről a másikra lebegni kezd, akár a mesebeli szellem, az a második felkínált adagnál már nem is gondolkodik, sőt egyszerre kettőt is bevág, a harmadikért pedig követelve, magából kikelve, eszeveszetten nyúl. Habzsolja, szívja, szúrja ebben a sorrendben, ameddig meg nem hal. Mert ez a játék már csak ilyen – társas és tragikus. Tömegbetegség. Olyan, mint a dohányzás, csak annál sokkal veszélyesebb, mondjon bárki bármit.
Általában nem úgy történik, hogy a világra rácsodálkozó, kíváncsi tinédzser bezárkózik a budiba, elbújik az utcasarok mögé vagy leszökik a pincébe, rejtekhelyre, oda, ahol senki sem látja, és egymagában rágyújt. Törvényszerűen barátai körében próbál meg ily módon nagykorúvá válni. Hisz a lényeg épp az, hogy társai előtt bizonyítsa be rátermettségét, képességeit, erejét. Évekkel később, amikor szünetekben már szinte az egész osztály ott tolong a BagóZónává előléptetett árnyékszékben, némi marihuánát is csavar a dohánylevelek közé, amit a nagyobb hatás kedvéért esténként alkoholos itallal vegyít. Aztán szépen lassan, szinte észrevétlenül, élete eggyé fonódik a cuccolással. Nincs többé csajozás, se délutáni focimeccs, se kedvenc lemez, hangverseny, gitár, leértékelődik minden és mindenki, nem marad más, csak a napi adag beszerzéséért folytatott hajsza. Harc a halállal.
Ma már nem sikkes az, aki nem cikcakkban, belőve járja az utakat, hanem tisztán, droghatások nélkül. Nem menő az, ki éhségében, kínzó elvonási tünetei elől menekülve nem üt le legkevesebb egy személyt hetente. S ebben a tág értelemben vett ütlegelősdiben talán az a legelszomorítóbb, hogy tettén lelkiismeret-furdalás nélkül siklik tova az elkövető; másnap már semmire sem emlékszik, vagy ha emlékszik is, magyarázkodik. Ez a fajta beállítottság, az érzelmek teljes hiánya állati ösztönökre utal, a kiútkeresés, az erkölcsileg jobbá, szerethetőbbé válásra való törekvés ebben a stádiumban már idegenül hangzik. Azt hiszem, az emóciók kihalásánál nem létezik elkeserítőbb.
Megdöbbentő, hogy mit meg nem képesek tenni egyesek önmaguk kényeztetése, dédelgetése érdekében. Nemrég például a marihuánás cigaretták forgalmazását tiltó rendelkezések ellen tüntettek több ezren egy budapesti központi téren. A cirkuszokra, hisztéria-jelenetekre és – főként – az eseményből kipréselhető pénzre kiéhezett média sokáig napirenden tartotta az ügyet, hosszan csámcsogott rajta bal- és jobboldali újságíró egyaránt. Érdemlegeset, mindannyiunk számára hasznosat a kábulni kívánók kázusából a tollforgatók egyike sem préselt ki, s a csepűrágók kekeckedő parádéja gyorsan el is felejtődött. De legalább beszéltek róla, a jelenség bepörgött a köztudatba, jelentőségét illetően mindkét érintett fél megszólalt. Azon a héten ennek a rendezvénynek az okán mérte fel szóbőségét rendőrkapitány, miniszter és csavargó.
Nálunk ez is másképp működik. Az illetékes rendszeres időközökben összehívja a sajtó képviselőit és "nyilvánosságra hozza", hogy Romániában is elkeserítő méreteket ölt a drogfogyasztás. Noha nemzetközi alvilági szervezetek állnak a háttérben, teszi hozzá, nem kell bepánikolni, a román bűnüldöző szervek ugyanis résen vannak, példásan végzik a dolgukat, elfogják és börtönbe vetik a demokratikus társadalomra veszélyes elemeket. Szerinte az egészségügy is felkészült a kábítószerfüggők kezelésére. No problem, mondja. Ennek ellenére amíg a szem ellát, széles e pusztán senki senkiért meg nem mozdítja a kisujját. A megfelelő taksa beszedését követően a dílereket rendesen futni hagyják, a fogyasztókat pedig rendesen belökik az elmegyógyintézetbe, szkizofrének mellé, hadd egye meg őket a fene. Na jó, vannak kivételek. Újgazdagjaink kendermagos palántái például csak intésben részesülhetnek, legfeljebb pengetéssel kísért fenyítésben, mivel a fogva tartást esetükben nem írja elő a kanonizált aranyköpések könyve, még ha véletlenül, tévedésből be is kerülnek a sittre, szenvedéseiket elkerülendő zavartalanul szopogathatják tovább a növényi illóolajakkal dúsított, bombasztikus erejű bombonellát.
A mesterségesen táplált képzetek mezején ebből az elitista nemtörődömségből kifolyólag vész majd oda minden "negyedik" hallucináló ifjú. A drogkérdésben már csehül állunk.
Gurzó K. Enikő
A szövetkezeti mozgalom múltjának, jelenének és remélt jövőjének szentelte idei hatodik, szeptemberi számát a Közgazdász Fórum, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság szakmai közlönye. Az igencsak időszerű téma történészeket, közgazdászokat egyaránt szólásra késztetett, íme a kiadvány szerzőinek névsora, a közölt anyagok sorrendjében: Somai József, Csetri Elek, Vallasek Magdolna Márta, Simon Sándor, Györfy Lehel, Oláh Sándor, Csomós Attila, Györfi Dénes és Hunyadi Attila.
"A szövetkezeti intézményrendszer társadalom- és gazdaságtörténeti feltárása és a kutatás eredményeinek alkalmazása Erdélyben időszerűvé vált. Az erdélyi szövetkezeti mozgalom múltjával és a nemzetközi és európai uniós szövetkezeti gazdálkodási modellekkel teljesen ellentétes az erdélyi gazdálkodás mai helyzete. Ha rövidesen nem történik gyökeres változás a mentalitásban és elmarad a változtatáshoz szükséges feltételek kialakítása az EU-csatlakozás előtt, a vidék gazdaságának katasztrófája várható" – írja Somai József Az új szövetkezeti mozgalomért című bevezetőjében. Csetri Elek rövid történeti visszatekintőjében a következőképpen fogalmaz: "Az örök emberben jelen lévő jó, a lelkiismeret mindig azt diktálja, hogy segítsünk bajba jutott társainkon. Azért foglaltatik benne az összefogás és a segélynyújtás eszméje a keresztény jócselekedetekről szóló tanítástól a céhek társas szellemén és a cserkészet egymás kölcsönös támogatásán át a katonák bajtársiasságáig és a jelenkori nagyméretű szerveződések segélynyújtási programjáig. Ilyen mélyen gyökerezik az emberiség múltjában a gazdasági összefogás, a szövetkezés gondolata. Ezen mit sem változtat az, hogy az utolsó három negyedévszázadban a totalitárius politikai rendszerek súlyosan visszaéltek e lényegében nemes gondolattal és szándékkal." Az erdélyi szász és román nemzetiségi szövetkezetek című tanulmányában Hunyadi Attila az osztrák–magyar monarchiabeli nemzetiségek önálló szövetkezeti érdekvédelmének kiépítését ismerteti. Most csak a tanulmány egyetlen igen elgondolkodtató részletére hívnánk fel az olvasó figyelmét: az első világháború előtti évtizedben eladott magyar birtokok 45 százaléka szász tulajdonba ment át, akik ezáltal közel 10 ezer holddal növelték nemzeti vagyonukat. Jelentős volt az 1874-ben a román gazdasági érdekek szolgálatára létrehozott Albina Bank által folyamatosan támogatott román szövetkezeti földvásárlás és parcellázás. Példaként csak a hortobágyfalvi (Szeben megye) esetet említjük, ahol két alkalommal, 1901-ben, illetve 1907-ben összesen 600 hold került az említett módon magyar tulajdonból románba. "A román bankok segítségével erősödött meg a diákok seregét iskoláztató ASTRA kulturális egyesület, amely a századelőn immár hatmillió korona alaptőkéjű Gozsdu-alapítvánnyal együtt céljának tekintette az erdélyi román középosztály megteremtését, létalapjának és kultúrájának megerősítését" – fogalmaz a tanulmányíró. Erről jut eszünkbe: a módszer, a kor igényeihez való módosításokkal, talán alkalmas lehetne a mai erdélyi magyar társadalom súlyos problémáinak kezelésére is.
Sz. L.
Marosvásárhelyen tartotta alakuló közgyűlését a Gazdasági Civil Parlament. "Az erdélyi magyar gazdaság vagy gazdasági kérdések iránt is érdeklődő szervezeteket összefogó ernyőszervezet felállításáról az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány (ERMACISZA) által szervezett májusi Civil Fórumon döntöttünk – nyilatkozta Somai József, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság elnöke, a parlament soros elnöke. – A vásárhelyi közgyűlésen kidolgoztuk és elfogadtuk a szervezet alap-, valamint működési szabályzatát. Ezek szerint a parlamentet önkéntességen alapuló, laza, hivatalosan nem bejegyzett szervezetként kívánjuk működtetni, célunk: a magyar civil szféra igényeinek megfogalmazása és közvetítése a kormányzat felé."
Az ernyőszervezetnek jelenleg harmincegy tagszervezete van, a működési szabályzat szerint évente más-más tagszervezetet bíznak meg az ügyvivői feladatokkal, idén a Romániai Magyar Közgazdász Társaság működteti, jövőre pedig az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének Maros megyei szervezete lesz a soros. A közgyűlésen három szakbizottság – a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és vidékfejlesztési, a gazdasági és stratégiai, valamint a kis és középvállalkozások – felállításáról döntöttek. Továbbá határoztak arról is, hogy kérni fogják az Illyés Közalapítvány gazdasági szaktestületének visszaállítását. "A fiatalok itthon maradásának alapfeltétele a gazdasági fejlődés" – hangsúlyozta Somai, aki a továbbiakban azt kifogásolta, hogy a gazdaság sem a politikum, sem a közalapítványok részéről nem kapta meg az őt megillető figyelmet, támogatást. Az RMDSZ gazdasági főosztálya például a meghívás ellenére sem képviseltette magát a közgyűlésen.
(szentgyörgyi)
Kétnapos szemináriumot szervezett a magyar nők részére nemrég a megyei RMDSZ művelődési bizottságának támogatásával a Temesvári Nőszövetség. A "fejtágítót" a Bánság fővárosának Kós Károlyról elnevezett Közösségi Központjában tartották. Szász Enikő, a program koordinátora elmondta, az összejövetel elsődleges célja az volt, hogy a kezdeményezőkészséggel megáldott hölgyeket civil szervezetek létrehozására, illetve a nagypolitikában való látványosabb, aktívabb részvételre ösztönözzék. Szász úgy véli, a nők sokkal gyakorlatiasabbak, mint a férfiak, ezért a csak rájuk jellemző adottságokat – így például fokozottabb szociális érzékenységüket – megfelelő bátorítás mellett a közpolitizálásban is kamatoztathatnák. Épp emiatt a nőszövetségi vezető a rendezvény napirendi pontjai közé politikai eszmecserét is beiktatott. Míg első nap a megye valamennyi magyarok lakta településének meghívott képviselői a civil szervezetek megalapításának, bejegyzésének végigjárandó lépcsőfokairól tanulhattak, valamint arról, hogyan kell a már beindított vállalkozásokhoz pénzt szerezni, e célból sikeres pályázatot írni, másnap a jövő évi helyhatósági választásokról, a kettős állampolgárság mibenlétéről és előnyeiről, illetve az erdélyi autonómiatörekvésekről esett szó. Szász Enikő kifejtette: a nők társadalmi szerepvállalását illetően az ideális természetesen az lenne, ha az önkormányzati pozíciókért vívott küzdelemben a szebbik nem az eddigi gyakorlathoz képest nagyobb számban állítana jelölteket.
(G. K. E.)
Az erdélyi magyarörménység tavaly ünnepelte a 330. évfordulóját annak, hogy Apaffy Mihály fejdelemnek köszönhetően új hazát kaptak és egy nemzetben otthon érezhették magukat, amely nem törekedett a beolvasztásra.
Az idén egy új kezdetnek örvendett a magyar örmény katolikus közösség: Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek és örmény apostoli kormányzó kinevezte Puskás Attila birítusú, azaz mind római, mind örmény katolikus szertartás végzésére jogosult papot örmény általános helynökké és gyergyószentmiklósi örmény plébánossá. Beiktatására szeptember 7-én került sor Gyergyószentmiklóson.
Az eltelt évszázadok alatt az örmények magyarokká váltak, s mára a kisebbségben egy kisebbség lettek: magyarörmények. Az 1672-ben történt betelepedésnek fő mozgató rugója a korabeli dokumentumok alapján: az erőszakos beolvasztási kísérlet Moldvában a román nemzetbe, illetve a román görögkeleti egyházba.
Az 1920-as trianoni diktátum után Nagy-Románia létrejöttével Erdélyben mind a magyarság, mind az örménység vállvetve tapasztalta meg a kisebbségi létet. Az örmény katolikusok sajnos saját hibájuk és egyben egyházi és politikai tényezők miatt soha nem tudtak létrehozni örmény püspökséget annak ellenére, hogy több örmény püspök is fel lett szentelve az eltelt évszázadok alatt.
1930-ban jött létre a Szamosújvári Örmény Katolikus Ordináriátus, amely a négy örmény plébánia (Szamosújvár, Gyergyószentmiklós, Erzsébetváros, Csíkszépvíz) híveit egyházmegyei szinten karolta fel. 1947 után a kommunista rezsim eltörölte az önálló Örmény Katolikus Ordináriátust és alárendelte a gyulafehérvári római katolikus püspökségnek. 1990 után hiába történtek változások, a Kultuszügyi Államtitkárság máig nem hajlandó elfogadni az önálló örmény odináriátust, adminisztrációs okokra hivatkozva. Ennek ellenére Puskás Attila személyében új reményekkel gazdagodott a magyarörménység.
Lesz aki felkarolja ezt az ügyet, és bár mára a magyar örmény katolikusok száma hivatalosan nem éri el az ezret, talán sikerül sokakban visszaállítani a helyes öntudatot: örmény gyökerekkel, de immár magyarként élni az ősök hitével. Legfontosabb feladatának a helynök is ezt tekinti: "Minél hamarabb ki kell adni egy kétnyelvű szertartáskönyvet az erdélyi plébániák számára, hogy a már csak magyarul beszélő hívek megértsék és be tudjanak kapcsolódni az örmény liturgiába. Csak így sikerülhet az ősi szokásokat élővé tenni mindenki számára. Remélem, sikerül Erdélyben feleleveníteni az örmény-magyar-katolikus gyökereket, összekovácsolni és segíteni egy fává való terebélyesedését."
Haraga Attila Kálmán
| építők és rombolók |
A huszonegyedik század első felében elképzelhetetlennek hitt, de mára valós tény, hogy a nagy hangon beharangozott szoborállítás nem történt meg az aradi Tűzoltó téren. A politikusok előbb hitegettek, aztán pedig csúful átvertek minket. Magyar választottaink azokkal fújnak ma egy követ, akik megaláztatásunk alkalmait már-már tervszerűen keresik és töltik ki rajtunk.
A Huszár Adolf–Zala György-páros megálmodta parádés Szabadság-szobor rácsok mögött várja csodával határos várfogságbeli kiszabadulása után a méltó végső feltámadást. Volt egy maroknyi ember, akin semmi sem múlott. Pokornyi Attila egy közülük. Megkértük a Marosvásárhelyen élő fiatal képzőművészt, hogy az emlékmű egyik restaurátoraként meséljen erről a páratlan kihívásról. Műterme előtt, megfázással küszködve, betegen várt ránk, kijelentve, hogy csak kedvünkért jött el. A műteremben Bartók Cantata Profanája szól, a fáradt, csalódott ember hangulatához való véletlen illeszkedéssel.
– Mikor fogtatok neki a munkálatoknak?
– Május 7-étől szeptember 20-áig dolgoztunk, Kolozsi Tibor, a főmester ottmaradt, még párszor újrapatinázta az újonnan kiöntött darabokat.
– Hogy nézett ki a szobor, amikor titeket odaengedtek? Milyen állapotban volt?
– Eredetileg elég jó állapotban. Volt legalább harminc letört darab, ami hiányzott – fényképfelvételekről mutogat néhányat. – Ilyesmi például: a tőr, a Szent István-kard, egy teljes kézfej, ujjak, a koszorú, az oroszlánbőr, zászlóhegy, párta, a sárkány szárnyai, a Triposz (háromlábú, áldozatkészségre való, házioltár-szerű asztal), amely teljes egészében hiányzott...
– Ezeket hogyan helyettesítettétek, fogtátok oda?
– Argonhegesztéssel, miután agyagból újraformáztuk, gipszből és viaszból, meg aztán bronzból kiöntöttük. A legtöbb munkát a kézi cizellálás vette igénybe, kis cizelláló kalapácsokkal, vésőkkel, a csiszolás, az eldolgozás is eltartott. Legalább nyolcszáz darab 12-14 mm-es anyacsavar tartja össze belülről a több száz kilós darabokat, ezekből kb. hétszáz darabot, amelyekhez hozzáfértünk, egyenként kicseréltünk. A minorita templom udvarán dolgoztunk, mint köztudott, mi befejeztük a munkát szeptember 20-áig. Akkor kellett volna kiszállítsák a térre a szoborcsoportot, de jött a "szőnyegbombázás", leállítottak mindent, ottmaradt az udvaron, a rácsok, falak mögött. Talán jobb is így, mivel esetleg szétrombolták-szétzilálták volna a szoboregyüttest, ha kikerül. Ez egy óriási szoborcsoport, nincsenek hozzászokva még az emberek az ilyen impozáns alkotáshoz. Meg kell szokni térben, "érezni" kell az egészet, tisztelni.
– Miért, érezhető volt Aradon valamiféle ellenségeskedő, szoborellenes hangulat?
– Nem, nem kimondottan. Hozzá kell nőni egy ilyen szoborhoz, emberileg és lelkileg is. Meg kell szokni. Például megdöbbentő volt az, hogy miközben dolgoztunk, sok csoportos látogatónk volt, belföldiek is meg európaiak is. Egy csoport hangosan imádkozott a szobor elkészüléséért és a munkánk előrehaladásáért, nem csak magyarul vagy románul. Mert olyanok is voltak. Megálltunk, nem is kalapáltunk.
– Nem. Megálltak előttünk, néztek egy darabig csendesen. Mindennap volt ilyen csoport. Nagyon érdekes, nagy munka volt. Külföldi turistáknak is elmagyaráztuk a szobor szimbolikáját, összetételét. Voltak sokan németek, magyarok, románok. A román anyanyelvűeknek is elmagyaráztuk, hogy mit jelképez ez a szobor.
– Egyszerű emberek voltak a látogatók?
– Igen. Nagyon sokan voltak. Sőt jött olyan is, aki önként segített a csavarozásnál az állványon mellettünk. Közöttük is voltak sokan, szóvá is tették ott, hogy szeretnék, ha újra állna ez a szobor. Mi nem titkolóztunk, nincs mit titkolózni. Volt egy nyolcvankét éves bácsi, aki könnyes szemmel elmesélte, hogy emlékszik a szobor eredeti helyére, mikor még kisgyerek volt, de egyszerre csak eltűnt, egy éjszaka alatt. Látszott rajtuk, örvendenek, hogy megérik: a szobor újra a helyén fog állni. Na, hát nem fogják megérni. A szobor nincs a kitűzött helyén, és nem is lesz. Az ő életükben. Kívánom nekik, hogy megérjék: legalább másutt kerüljön közszemlére. Azokat sajnálom, akik nagyon várták, hogy a Szabadság-szobor idén október 6-án már álljon.
– Tehát ezt a Bukarestből lesugárzó nacionalista megnyilvánulást, hatalmi politikai gyűlöletkeltést, amit az RMDSZ, az "érdekvédelem és közképviselet" nem tudott kivédeni koalíciós partnerként sem, ti ott a helyszínen nem éreztétek?
– Nem, nem. Mindenkiben, függetlenül a nemzetis&e