Kies városunkban, Tasnádon nem sok különös dolog történik; éli mindennapi kisvárosi életét, leszámítva a látványosabb mozgolódásokat, mert azért van ennek a hepehupás, Szilágyság szélén ágaskodó kisvárosunknak is zsongása. Pénteki napon a város apraja és nagyja a környék településeinek lakosaival – csecsemôtôl az aggastyánig – tiszteletét teszi a hetivásáron; ad-vesz, bámészkodik, a dagadtabb zsebûek pedig felkeresik a kolbászsütôket és a sörcsaposokat. Társadalmi segély osztása esetén ugyancsak hangos a cservölgyiektôl a fôtér meg a jó néhány pufajkatépô. Eseménynek számít még a tasnádi városlakóknak, ha ismertebb emberért vagy fiatalért szól a harang. Fel-felkapja a fejét, ha egy-egy hirdetményt fedez fel, ami érdekli, különösen ha olyanról szerez tudomást, mint a szatmárnémeti Harag György Társulat vendégszereplése, amit igényel és elvár a helyi színházkedvelô magyarság. És nagyon bosszankodik, amikor a város elsô havi lapját, a Tasnádi Újságot nem tudja kezébe venni, mert megszûnt, azaz megszüntették, és még nem is akárkik szüntették meg, hanem érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ városi vezetôsége követte el ezt a "jótevést".
Ugyanis Tasnád városnak két magyar nyelvû havi lapja volt, jól mondom, mert csak volt. A Tasnádi Újság volt idôrendben az elsô megjelenô, a városi RMDSZ lapja – igaz, dicshimnuszokat nem zengett a szövetségrôl, nem is nagyon volt mit dicsérni, de nem is dorgálta, pedig sokszor rászolgált. A lap 2001 augusztusától szünetel, azaz nem is fog megjelenni. Anyagi gondokkal nem küszködött, mint más lap, hogy ne mondjam: mint a másik – pedig igaz –, mert akkor valakik felveszik, megsértôdnek. Szóval nyereséges lap volt, eltartotta saját magát, nem szorult mankóra. A városhoz, a környékhez szólt, sok tasnádi kedvelt lapja volt. Sokszínû, érdekes kis újság, ragaszkodott a hagyományokhoz, a város szelleméhez. Nem volt elkötelezve, nem volt ellenségképe, nem volt csoportképe, csakis a tasnádiakat, az itteni magyarságot szolgálta, a szó legszorosabb értelmében. Formájában is lap kinézetû volt, nem hasonlított egy kommunista kiáltványhoz – röpirathoz mondjuk, vagy más lapokhoz, amelyekrôl csak a "földalatti" biztatás hiányzik, hogy "olvasd és add tovább". De nem volt teletûzdelve bibliai idézetekkel sem és nem volt benne ollózás, mint...
Lap, mely ad is valamit magára, az ilyesmit nem is engedheti meg. Igaz, szerkesztôi nem éppen az ifjú komszomolista nemzedékhez tartoztak. Nem voltak a Csávási Miklós-féle háromkerekû szekerének a tolói – mert a negyedik hiányzott –, de lehet, hogy munkahelyükön megbecsült, kitûnô dolgozók voltak, pontosan tagdíjat fizetô és a gyûléseken nagyot ásító és sutyiban nagyot szunyókáló tagok. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a fôszerkesztônek nem volt Kolozsváron szerzett egyetemi oklevele, de volt egy "ötéves kurzusa", amit Szamosújváron végzett a háromemeletes sárgában, ami eredetiben tizenöt évesnek indult "kurzus" volt, de az 1964-es "tanügyi reform" degradálta ötévesre. Már csak a kíváncsiak kedvéért írom le – hiszen a vak is érzi, ha nem is látja –, hogy a "tizenöt éves kurzust" nem tüzes kard nyeléséért vagy malomkô jogtalan birtoklásáért kapta, hanem azért, mert magyarnak akart maradni és azt egy "kicsit hangosan" csinálta. És még az is idetartozik, hogy ez a fôszerkesztô úr 1989 elôtt mint a szülôbizottság elnöke sok – akkor még keményen sötétvörös, most a megtestesült örök kálvinista pózban díszelgô – entellektüelnek kemény kiállásával vívta ki ellenszenvét. Késôbb, a "felszabadulás" után mint RMDSZ-választmányi tag, oda-odaszólt a fel-felcsörtetôknek, a kisebb-nagyobb pecsenyesütôknek, élesen támadta a tétova és a részrehajló intézkedéseket. Nem paktált le – mint mások – azzal a "jótevôvel", aki a városban úgy durván számolva ezer embert tett egyik napról a másikra az utcára, és ezzel úgy kétezer ötszáz, háromezer tasnádi életét keserítette meg, került kevesebb vagy barnább kenyér ezen családok asztalára, nem beszélve a lélektani traumáról, a megaláztatásról. Ez a fôszerkesztô úr derekasan kivette a részét – sokszor csak egyedül – abból, hogy városunk olyan jeles szülötteinek, mint Bíró Lajos biológus, Nóti Károly kabarészerzô, Keresztesi Sámuel iparmûvész és Harag György színész-rendezô, méltó emléket állítsanak. Kivette részét minden RMDSZ szervezte tevékenységbôl és fiatalos lendülettel szerkesztette és terjesztette a Tasnádi Újságot.
És ennek az embernek a tevékenységét és a tasnádi magyarság érdekeit gáncsolta el érdekvédelmi szervezetünk városi csúcsvezetôsége azzal, hogy nem segítette a szerkesztôséget a lap terjesztésében, tevékenység, mely már nem fért bele a szerkesztô idejébe. Megszüntették ôk, a mieinkkel, nem a hatalom, nem az ellenség. Kis, önös érdek vezérelte az urakat, mellékvágányra vagy inkább holtvágányra tolták a közösségünk érdekét. Összekapcsolták a kellemest a hasznossal, felkarolták és védôszárnyaik alá vettek egy másik lapot – hadd ne írjam ide a nevét, nem érdemel ilyen publicitást –, ahol családtagjaik, barátaik és szószólóik kaptak teret az írásra és élik ki írói vagy inkább ollózói ambíciójukat. Nahát azért az uraknak volt humor- és diplomataérzékük! Elôbb megpróbálták a fôszerkesztôt megfôzni, hogy adja fel a Tasnádi Újság szerkesztését, cserébe igazgatói posztot biztosítanak a másik lapnál. És ezt nem is akárki segítségével akarták megoldani, egy külhonba szakadt "régi disszidens" segítségével. Fût, fát ígért a fôszerkesztô úrnak, csak adja be a derekát, és mikor látta, hogy nem megy, akkor elkezdte ócsárolni a Tasnádi Újságot. Nem érdemli meg, hogy ideírjam a nevét. Szóval ez a mûvelet humoros és diplomatikus is, csak nem eredményes.
Nem vagyok érdekvédelmi szervezetünk ellensége, mint minden normálisan gondolkodó erdélyi magyar, összmagyarságban gondolkodom, de ezeket az urakat a városi csúcsvezetôségbôl nem értem, egyenesen nem is bírom, kik ilyen szépen cseleznek a nevünkben, de ellenünk. Nem értem, mire való az a fajta manôver, hogy saját közösségük ellen cselekedjenek, a sáskamódszert alkalmazzák, az egymás felfalását. Ez az önfogyasztás nem jó megoldás, úgyis vannak, akik fogyasszanak, porlasszanak minket. Úgy gondolom, hogy minden kis vagy nagy megvalósításunkat, elért eredményeinket, amiket megcsináltunk közösen, azt nem szabad feladni, de nem szabad saját kezûleg beszüntetni, szétrombolni. Mindent meg kell ôrizni, meg kell tartani, ápolni és fejleszteni.
Ez a feladata egy érdekvédelmi szervezet városi vezetôségének – még a tasnádiaknak is –, és nem az ilyen típusú "jubileumok" gyártása. Mert "áldásos munkájuknak" köszönhetôen emlékezünk meg most arról, hogy két éve örökre megszûnt egy magyar nyelvû lap, a Tasnádi Újság.

Szôke Béla
Tasnád