– A Barguzin-expedícióról kevés szó esett Erdélyben. Az otthoni média is csak szôrmentén foglalkozott a témával. Arra kérem, röviden foglalja össze, hogyan is jött létre ez a szibériai út és mi volt a célja.
– Barguzinról Erdélyben elég szelektív ismertetések jelentek meg. Mindig egy kicsit támadtak bennünket, hogy miért zavarjuk meg a mítoszt: Petôfi elesett Segesváron, és ezt ôk így tartják. Ez igaz, de én a természettudomány mûvelôje vagyok: Petôfi nem volt ott a fehéregyházi csatában, ugyanis Bem reggel elzavarta. A két "hiteles" tanúról: sem Lengyel József, sem Heydte nem volt az. Sôt utóbbi bizonyította, hogy nem látta Petôfit holtan. Lengyel pedig nem volt aznap Segesvárott. Az oroszok elvitték a magyar sebesülteket és a magyar tiszteket fogságba. Erre most már elég sok adatunk van, sôt a bécsi levéltárból is elôkerültek Ferenc József direktívái, hogy szállítsák a magyar tiszteket Szibériába. Néhányan pedig elszöktek a szállítást végzô kocsikról, és elmondták, hogy az út folyamán együtt voltak Petôfi Sándorral. Ezt követôen Helfi Ignác interpellált ebben az ügyben a parlamentben 1863-ban, majd egy dán expedíció járt Szibériában, ôk Barguzinról hoztak fényképfelvételeket, híreket, dokumentumokat. Ezeket a Magyar Tudományos Akadémiának adták. Utána az elsô világháborús katonák meglátogatták Barguzinban Petôfi sírját és azt a helységet, ahol a magyarok éltek. Körülbelül 56 elsô világháborús hadifogolyról van adatunk, akik beszéltek még 1849-ben kivitt hadifoglyokkal, illetve azok gyerekeivel. Több expedíció terve is felvetôdött. A legutolsót Morvai Ferenc, egy gazdag kazángyáros szervezte. Egy tisztességes, becsületes magyar ember, aki 53 millió forintját nem nôkre és nem hawaii utazásokra, hanem magyar ügynek szentelte. Azt mondta, akkor is, ha negatív az eredmény, ô szeretné ezt a kérdôjelet tisztázni.
– Akkor még Magyarország népköztársaság volt...
– Igen, 1989. július 13-án indultunk útnak. De ez már a harmadik expedíció volt. Az elsô kettô alatt ott élô emberekkel beszéltünk, a Pravdában és a barguzini lapokban közzé tétettük, hogy ki tud Petôfi Sándorról vagy Alexander Sztyepánovics Petrovicsról. Nagyon sok adat érkezett be. Jelentkezett egy mérnök, akinek a nagyapja és apja mellé temették Petôfit. És a sort folytathatnám tovább. Emellett megjelent a századelôn Eliasov tollából egy könyv Barguzini könnyek és legendák címmel, ahol egy "Petofi Shandor" nevû, magas homlokú, kecskeszakállas, rebellis költôrôl ír. Mi elindultunk egy kérdôjelet tisztázni, én hitetlen voltam a témában. Azonosítás miatt mentem ki, két amerikai kollégát és egy pétervári igazságügyi orvosszakértôt is vittem magammal.
– Hol kezdtek el ásni?
– A barguzini senki földjén, kizárásos alapon, ami azt jelenti, hogy ahová nem a burjátok, nem az ôrök és nem az ortodox zsidók temetkeztek. Elôször öt lengyel hadifoglyot, aztán egy dekabrista vezért találtunk, akit az oroszok nagy tisztességgel eltemettek. Ezt követôen a hetes számú sírban találtunk egy olyan személyt, akinek minden ismérve megegyezett azzal, ami Petôfi Sándornak volt: a magas homloka, a homlokvarrat, a bal kiálló szemfog, a sérült jobb hatos borda, a torziósan csavarodott sípcsont, a bal térdkalács hiánya és folytathatnám tovább. Ezek után írtunk egy jelentést, hogy mindaz, ami Petôfin életében jellegzetes és ismert volt, azt megtaláltuk a csontvázon. 28 ilyen jelleget írtunk le. Tehát amíg a további vizsgálatok be nem bizonyítják vagy nem cáfolják, nagy valószínûséggel a költôt találtuk meg. 1990. január 2-án volt egy vizsgálat Moszkvában, ahol a magyar nagykövetség különösen kiemelt nemzeti érdekre való hivatkozással kötelezte az orosz félt – az akadémia alelnökét és a Petronyin nevû kutatót, aki most a kulturális miniszter –, hogy minôsítsék a csontvázat nôinek. Ezzel nevetségessé teszik az expedíciót és minden további kutatás elejét veszi. Ez meg is történt. Amint Budapestre ért az akadémiai bizottság, úgy nyilatkoztak, mintha nôt találtunk volna. Mi természetesen hoztunk haza csontmintát, amibôl az XY kromoszómát azonosítottuk, az amerikaiak is, de ez már senkit sem érdekelt. Utána kaptunk májusban a szovjetektôl egy telexet, hogy az MTA kérésére a csontvázat meg kell semmisíteni. Azonnal kiutaztunk és átvettük a burjátoktól. Az akkor még szovjet állam a Kremlben ôrizte egy csodálatosan szép, míves, 19. századi katonatiszti ládában, a cári kincsek között. Fogtuk és hivatalos engedéllyel kivittük az Egyesült Államokba. Ott elvégezték az arcrekonstrukciót, amely milliméterre fedte az egyetlen hiteles dagerrotípiát. Ezt követôen az amerikaiak elküldtek egy igazságügyi orvosszakértôi véleményt Antall József miniszterelnöknek és Kosáry Domokos akadémiai elnöknek, melyben 99 százalékos biztonsággal azonosították a leletet. Közben az amerikaiak a csontból a teljes DNS-láncot rekonstruálták és bemutatták az MTA-nak. Mondván, hogy ha az oldalláncon lévô egyedi rendellenesség az édesanyánál is elôfordul, akkor 1 a 2 milliárdhoz biztonsággal azonos Petôfivel, de amennyiben nem fordul elô, akkor ugyanilyen biztonsággal nem azonos Petôfivel...
– Ekkor érkezett el a pesti sírbontás dilemmája.
– Hát igen, az anyától, Hrúz Máriától kellett volna egy csontdarab. Akármilyen kicsi darabka. Hrúz Mária, az apa, Petrovics Sándor, a költô István nevû öccse, felesége, Szendrey Júlia és Zoltán fia egy sírban vannak a Kerepesi temetô 17/1-es sírjában eltemetve. Nem kaptuk meg a sírbontási engedélyt sem a fôpolgármestertôl, sem a fôjegyzôtôl. Késôbb megkaptuk, de a belügyminiszter bevonatta. Erre mi bepereltük. Másodfokon megállapítást nyert a következô: csak a kincstári vagyonigazgatóságnak az engedélye kell a sírbontáshoz, amit megkaptunk. Majd közölték, hogy ez politikai ügy, tehát a miniszterelnökségtôl is kell engedély. A Medgyessy-kormány közölte velünk írásban és szóban is, hogy nem foglalkoznak Petôfivel, mert egyéb gondja van az országnak. Tehát ott tartunk, hogy Petôfivel nem óhajt az ország hivatalosan foglalkozni...
– A nagy újratemetés tehát még várat magára.
– A csontvázat behoztam Európába. Egy kolostorban van letéve, jó helyen. És várjuk az idôt, amikor eljön a méltó pillanat, mert nem Petôfi Sándorról mint költôrôl van szó, hanem a magyar szabadságeszme és a magyar tudat megjelenésérôl. A jelenlegi magyar kormányzat alkalmatlan arra, hogy egy ilyen temetést véghezvigyen, megrendezzen.
– Milyen ellenvetései vannak az akadémiának ebben a kérdésben? Sokan felvetik másrészt, hogy a lánglelkû Petôfi hogyan tudott a szibériai Barguzinban rostokolni, miért nem próbált hazaszökni?
– Ezek dilettáns és primitív felvetések. Elôször is Barguzin Magyarországtól 6 ezer kilométerre, az utolsó nagyobb várostól, Ulan Udétól pedig 358 kilométernyire van és köztük egyetlenegy kis falu esik útba. Nem tudott volna elmenni. Mi sem tudtunk. Se telex, se fax, semmi nem volt. Rádiótelefonon értekeztünk Magyarországgal. A költô valósággal élve volt ott eltemetve. Elveszett a forradalom, amiért harcolt, miért szökött volna meg? Pontosan tudjuk, hogy 1849. július 31-én esett fogságba és 1851. március 10-én érkezett kocsin tizedmagával. Gondoljunk bele: majdnem másfél évig vitték ki. Nem tudott volna egy vékony, cingár, bal lábára sántító ember hazajönni hatezer kilométerrôl. Ez egy gyermeteg felvetés.
– Ön szerint milyen érdekek feszülnek a háttérben amellett, hogy az erdélyiek számára amúgy szimpatikus Segesvár-mítoszt fenntartsák a történelemkönyvekben és a közvélemény elôtt?
– A legutolsó érdek a Kosáry Domokosé, aki leírta, hogy az oroszok nem szedtek hadifoglyokat. Miközben Szentpéterváron megnyitották a hadilevéltárat és Józsa Antal történész megtalálta a magyar hadifogolylistát. De mindez nem érdekli a most hatalmon lévô akadémikusokat, ha ôk egyszer leírták, hogy meghalt Segesváron... A mai MTA jószerével még a kommunista pártállam akadémiája, amelynek nem érdeke, hogy a Szovjetunióval bármiféle ellentétbe kerüljön. Hogy kiderüljön: az oroszok Szibériába szállították a foglyokat. Hogy ezt tették velünk másfél évszázadon át.
– Tehát a kérdés megnyugtató lezárása a mindenkori magyar kormány kezében van?
– Így van. Azért elôbb vagy utóbb lesz Magyarországon is egy karakán nemzeti kormány. Ez csak idô kérdése, mert azért ebben az országban a magyar érzelmû emberek vannak többségben. A Petôfi-ügyben az RTL Klub, ami azért egy liberális televízió, végzett egy közvélemény-kutatást sok ezer alannyal. És arra a végeredményre jutottak, hogy Magyarországon az emberek 95 százaléka tájékozott a barguzini Petôfi-kutatást illetôen. A 95 százaléknak a 67 százaléka pedig meg van róla gyôzôdve, hogy Petôfi Sándor hamvait találtuk meg Barguzinban.

Fábián Tibor