|
XIII. évfolyam, 39. (626.) szám |
2003. szeptember 30. |
TISZTELT LÁTOGATÓNK, KEDVES OLVASÓNK,
ÜDVÖZÖLJÜK AZ ERDÉLYI NAPLÓ HONLAPJÁN!
Erdély egyetlen országos terjesztésű polgári hetilapját az itthon bejegyzett Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez az egyetlen tevékenysége. Lapunk megjelentetése a jelenlegi nehéz gazdasági és barátságtalan politikai környezetben nem könnyű, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat erőfeszítéseinkhez, ha nálunk hirdet, reklámoz, vagy ha felajánlásaival segíti lapunkat.
Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ők más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. Felajánlásokat a kiadó dollárszámláján köszönettel fogadunk: SC Casa de Editura Erdélyi Sajtóház SRL, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont: 2511001005514406, Romania.
Romániai olvasóink 90 ezer lejért rendelhetik meg januártól lapunkat a kiadóban, egy negyedévre. Egyévi előfizetés díja 360 ezer lej.
Külföldre (bárhová) 15 euró az előfizetés díja, egy évre értelemszerűen 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!
Reméljük, hogy közös erőfeszítéssel sikerül életben tartani az Erdélyi Naplót 2003-ban is!
A szerkesztőség
| címoldal |
"Gyászra fordult a szabadulás azon a napon az egész népre nézve…". "Elesett a mi fejünknek koronája…" (2. Sm. 19,2; Jer. Sir. 5,16) – Október 6-ára készülve a közös gyásznak ezekkel a bibliai igéivel idézzük meg a 13 Aradi Vértanú áldott emlékét.
A Vértanúk Emléknapján minden esztendőben százak és ezrek zarándokolnak el Aradra. Idei megemlékezésünknek különleges fontosságot kölcsönöz az aradi Szabadság-szobor ügyében kialakult áldatlan állapot. Az 1925-ben erővel eltávolított szoborcsoport helyreállítását megakadályozó nacionalista román hatalom igazságos jóvátétel helyett ismét csak ünneprontó megaláztatásban részelteti erdélyi magyarságunkat.
A Szabadság-szobor újraavatása október 5-ére volt kitűzve. Közismert okok és körülmények miatt azonban az avatóünnepség ezennel elmarad.
A jogfosztó és kegyeletsértő, a demokratikus és európai értékeket semmibevevő tilalom előtt nem szabad meghajolnunk. Zala György meggyalázott Művének az egyes alakjai Áldozatkészségről, Harckészségről és az Ébredő Szabadságról tesznek hitet. Az 1848–49-es Szabadságharc önfeláldozó tábornokai a Haldokló Harcos hősiességének tragikumával pecsételik meg ezeket az értékeket.
A Szabadság-szobor helyreállításának ügyét, a Szabadság és a Szabadságharc szellemét gyávasággal és megalkuvással nem képviselhetjük. A nemzeti értékeinket és érdekeinket sértő többségi hatalom a "megbékélés parkjának" cinikus demagógiájával sem téveszthet meg bennünket.
Éppen ezért, miként a legutóbbi, a Szilágysági Fórum tette: joggal követeljük az aradi Szabadság-szobor haladék és feltétel nélküli újraállítását a helyi önkormányzat által erre a célra már eredetileg kijelölt helyen. Meggyőződésünk, hogy ezzel szemben minden más "megoldás" csak igazolhatatlan és indokolatlan megalkuvást jelentene.
Mindezeket figyelembe véve, aradi népünket, erdélyi és határon túli magyar testvéreinket, Egyházaink híveit, valamennyi polgártársunkat tisztelettel és szeretettel meghívjuk az eredetileg tervezett szoboravató ünnepély napján, október 5-én, vasárnap délelőtt tartandó aradi évfordulói rendezvényeinkre. A megemlékezésen túlmenően ezek az alkalmak arra is szolgálnak, hogy a Szabadság-szoborral kapcsolatos tiltakozásunknak és követelésünknek méltó módon hangot adjunk. Az erdélyi tolerancia, a szabadságharcos tábornokok és az egységesülő Európa szellemében más nemzetiségű Testvéreinket is szeretettel hívjuk.
Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Ügyvivő Testülete
A Bihari és Aradi Polgári Mozgalom
A Magyar Demokrata Fórum konferenciát szervezett Budapesten szeptember 26-án Kárpát-medencei párbeszéd címmel, amelyre a Magyar Állandó Értekezletben részt vevő Kárpát-medencei szervezeteket és a Magyar Demokrata Fórum vezető politikusait hívták meg. A MÁÉRT eredeti, inerciális felállásának köszönhetően Romániából csak az RMDSZ vehetett részt a tanácskozáson, Markó Béla szövetségi elnököt két feltétlen híve kísérte el. A párbeszéd meghirdetett célja az volt, hogy mindannyian megismerjék a Kárpát-medencei magyarság politikai vezetőinek a kettős állampolgárság bevezetésével és intézményesítésével kapcsolatos véleményét, elképzeléseit és javaslatait, annak várható előnyeit és eredményeit, illetve esetleges hátrányait egyaránt mérlegelve. A jelek szerint a szervező MDF látókörébe egyszerűen mind a mai napig nem fér be az az egyre számottevőbb, jelentősebb és népszerűbb erdélyi polgári oldal, amelyet az RMDSZ csúcsvezetősége immár jó ideje nem képvisel. Az alábbiakban a konferencia zárónyilatkozata olvasható.
A Kárpát-medencében működő magyar pártok és szervezetek megjelent vezetői és képviselői egyetértenek abban, hogy a határon túl élő magyarok hátrányos helyzetének megoldása nem a kivándorlás és nem az asszimiláció, hanem a szülőföldön történő boldogulás elősegítése. Ugyanakkor a nemzeti identitás, valamint a lakó- és munkahely szabad megválasztásának európai elve azt is igényli, hogy a magyar állampolgárság megszerzésének bürokratikus akadályai enyhüljenek, kivált azok számára, akik vagy akiknek felmenői egykor magyar állampolgárok voltak. Ez a magyar kormány és Országgyűlés felelőssége. A többes állampolgárság ma világtendencia, számos Magyarországgal szomszédos ország elfogadja és követi ezt az elvet. A magyar állampolgárság felvételének lehetősége megoldaná azoknak a magyaroknak a kapcsolattartását családjaikkal, az anyaországgal, akiknek országa egyelőre nem számíthat az Európai Unióba történő felvételre és annak területén a vízummentes utazásra.
Az Európai Unió küszöbön álló bővítését e konferencia részvevői azért is üdvözlik, mert ezzel közelebb kerülünk egy régi álom, egy nemes cél megvalósulásához: hogy Közép-Európa népei konfliktusok helyett egymással szövetségben éljenek. A bővítés az immár nyolc országban, egymástól elszakítva élő magyar nemzet határmódosítás nélküli egymásra találását is jelenti, erősítve az európai békét és stabilitást. Európa nyugati felében a decentralizáció, a helyi demokrácia, az autonómia ma mindennapi gyakorlat. Az Európa Tanács ez év júniusában határozatban javasolta a nemzeti kisebbségek jövőjét biztosító autonómia bevezetését. Az európai demokratáktól azt várjuk, hogy szorgalmazzák a nemzeti kisebbségek helyzetének az európai elvek és gyakorlat alapján történő javítását a földrész valamennyi országában, kivált Közép- és Délkelet-Európában.
Október 4-én és október 6-án kerül sor a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanévnyitó rendezvényeire. Október 4-én a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában délelőtt 10.30 órakor kezdődik az egyetem központi évnyitója. Hasonlóképpen október 4-én, délután 17 órakor kerül sor a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar új, koronkai campusának alapkőletételére. Ezt követően 19 órakor a marosvásárhelyi Belvárosi Plébániatemplomban nyitják meg ünnepélyes keretek között a kar új tanévét. A kolozsvári Természettudományi és Művészeti Kar október 6-án 11 órakor a Bocskai Ház Óváry-termében tartja tanévnyitó ünnepségét.
| aktuális |
Amikorra ígérték, tető alá is hozták a liberális–demokrata szövetséget: az elnöki-miniszterelnöki jelölésről még nem döntöttek, mivel a szövetség deklarált célja nem a koncokon való marakodás, hanem a közös program sikerre vitele. A "kétfejű sast" máris bírálják kormányoldalról csakúgy, mint a két párt belberkeiből, de Stolojan és Basescu töretlennek látszik. Utolsó előtti lépésként a liberálisok beszippantották a Cîmpeanu-szárnyat, így tizenhárom év után ismét egyetlen szabadelvű formációként léphetnek majd a választók elé. A valamikori államelnök-jelölt Radu Cîmpeanu megkapta az alapító elnöki címet, de parlamenti helyekről még nem esett szó.
A kormánypárt is országos konferenciát tartott az elmúlt hét végén, napirendi pontjaik közt mindenekelőtt az alkotmánymódosításról szóló népszavazás ütemterve, illetve a helyhatósági választások biztos befutóinak (?) kijelölése volt. Az előzetes várakozásokkal ellentétben nem került sor Nastase nyílt színvallására arról, hogy az államelnöki vagy a kormányfői tisztségért száll-e ringbe. Egyértelművé vált viszont, hogy számítanak Iliescu "segítségére", mert jelenleg ugyan pártfüggetlen (?), de neve egyet jelent a kommunizmusból kotyvasztott román szocdemséggel és viszont. Nem úgy a kardos nyelvőr Pruteanué, akiről kiderült, hogy az SZDP-t csupán ugródeszkául használta, hogy a parasztpártból könnyebben átjuthasson szélsőségesen nacionalista havereihez. (Lásd jegyzetünket a 4. oldalon.)
Miközben itthon a pártok buzgón rotyogtatták a kampányüstöt, Iliescu Strasbourgban és Németországban ütötte a vasat az ország csatlakozása érdekében. Az EU-fővárosban "megvédte" a mundér nem létező becsületét, kijelentve, hogy a Puwak- és Beuran-ügyet a vérszomjas sajtó fújta föl, mivel csupán jelentéktelen értelmezési hibák merültek fel. A német elnökkel és kancellárral folytatott megbeszéléseinek lényege a gazdasági kapcsolatok erősítése volt, a germánok ugyanis annál többet, hogy nem ígérhetnek biztos csatlakozást, nem ígértek.
Az államelnöki rózsaszín sikerpropaganda közepébe csapott az osztrák belügyminiszteri felszólítás, hogy ha a külföldön garázdálkodó román és bolgár tolvajhadat nem fogják vissza az illető országok, nemcsak a 2007-es csatlakozás úszik, de ismét kötelező lehet a beutazási vízum. Ioan Rus belügyminiszter sietett megnyugtatni osztrák kollégáját, hogy minden lehetőt megtesznek a lopási kedv és hajlam megfékezésére.
Erőltetett menetben teljesítették Nastase brüsszeli "vállalását": sikerült túladni a leginkább veszteséges Tractorul, Roman és ARO mamutcsődökön. A vételár még jelképesnek is alig mondható, mivel az új tulajdonosok valójában a felhalmozódott adósságokat fogják valamiképpen rendezni. A Román Kereskedelmi Bank részvényeinek egynegyede is átkerült a nemzetközi bankszakmában tekintélyesnek számító kezekbe.
Szenzációnak ígérkezik az a régészeti lelet, ami azt bizonyítaná, hogy egy romániai barlangban élt a legrégebbi "modern" európai ember, aki már nem volt neandervölgyi. Lehet, hogy nincs is szükség átfogó reformokra a csatlakozáshoz, csak némi származástani hókuszpókuszra?!
Molnár Judit
Gerő András történész, Medgyessy Péter nyílt támogatója egy nagy nyilvánosságot élvező kerekasztal-beszélgetésen azt mondta: "A nácik, a MIÉP és a Jobbik ellenezte az uniós csatlakozást". A Magyarok Világszövetsége ezt a kijelentést a gyűlöletbeszéd klasszikus példájának tekinti, mely kimeríti a közösség elleni izgatás fogalmát. Az MVSZ büntetőeljárást kezdeményez Gerő András ellen, megengedhetetlennek tartva, hogy azért, mert egy Európa-szerte népszavazásra bocsátott kérdésben valaki vagy valakik a két lehetséges válasz egyikét adják, le lehessen nácizni. "Az MVSZ Gerő András ellen büntető- és polgári eljárást kezdeményez azért, mert náci jelzővel bélyegezte meg Magyarország azon polgárait és szervezeteit, akik az EU-csatlakozásról kiírt népszavazás kérdésében a NEM szavazatot választották." Az MVSZ annak a 4,4 millió magyar állampolgárnak a védelmében lép fel, akik a népszavazáson való távolmaradásukkal "szavaztak" a csatlakozás ellen, de legkevesebb 600 ezer szavazópolgárért emel szót, akik tételes szavazatukkal ellenezték a csatlakozást.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom megdöbbenését fejezi ki, hogy a Medgyessy-kormánynak a független Magyar Rádió törvényesen és jogszerűen megválasztott elnöke ellen folyó, a demokrácia intézményeibe vetett választói hitet tovább aláaknázó kampányában a Népszava bűnrészessé vált – áll a Jobbik közleményében, amely így folytatódik: Itt az ideje, hogy a polgári politikusok ne csak szavakkal tiltakozzanak a kormány és kampánylapja, a Népszava gyűlöletet keltő, a társadalmi megosztást tovább mélyítő újabb akciója ellen. A kormánypárti politikusok rágalomhadjáratának színvonalára jellemző, hogy az MSZP médiapolitikusa, Újhelyi István egyebek mellett hírek hamisításával vádolta meg a Magyar Rádiót anélkül, hogy egyetlen konkrét példát említeni tudott volna. A Jobbik végül bojkottra kéri a polgári oldal politikusait: ne vegyenek részt egyetlen olyan műsorban sem, ahol Németh Péter, a Népszava mai főszerkesztője, az egykori pártállami párttitkár és Dési János, a lap belpolitikai szerkesztője is szerepel.
"Lassan hozzá kell szoknunk, hogy Románia minden hónapban rituálisan megalázza Medgyessy Pétert" – jelentette ki Németh Zsolt, a Fidesz külügyi szakértője. "A feltartott kéz politikája csődöt mondott" – fogalmazott, mivel a magyar nemzetpolitika a szomszédsági kapcsolatok tekintetében öt éve nem látott mélypontra zuhant. Véleménye szerint a kormányzat "alkalmazkodási kényszere" és "gesztuspolitikája" látványosan kudarcot vallott, amikor nem tudta érvényesíteni a 2001 októberében született kétoldalú megállapodást az aradi Szabadság-szobor felállításáról.
Kivégezték a kedvezménytörvényt: "Az anyaország Bukarestben megint mert kicsi lenni", s a magyar miniszterelnök "a Kempinski szállóbeli pofon után most Bukarestben is odatartotta az arcát Nastasénak, aki nem habozott."
Kovács László magyar külügyminiszter viszont úgy tudja: a romániai magyarság vezetői elégedettek a Medgyessy–Nastase-megállapodással: "Meggyőződésem, hogy a kedvezménytörvény ügyében azok értékelése a mérvadó, akik Magyarország határain túl a kisebbségi létet a mindennapok valóságaként élik meg" – fogalmazott, minden bizonnyal a Markó Béla és politikustársai által megélt romániai mindennapokra utalva.
D. L.
Sokan és sokféleképpen megírták már, hogy a soros román hatalom megakadályozta, hogy 1925 után 2003 októberében ismét méltó helyre kerüljön Zala György nagydíjas műalkotása Aradon. Már a puszta tény is elég siralmas, nem igényel semmiféle cifrázást. Sajnos a tények azt mutatják: ez a román hatalom mit sem változott Trianon óta, nem azért döntötték le 78 éve, hogy most ismét ünnepelhetővé, avathatóvá engedjék a magyar szabadságot, még ha csak szobor formájában is…
Az országunkat elvették, maradtak a jelképeink. Nem sok ahhoz a 102 ezer négyzetkilométerhez képest, de mégiscsak valami fogódzót, lelki kapaszkodót jelentettek az elmúlt nyolc évtized során. Akár úgy, hogy szabadon, háborítatlanul álltak, akár úgy, hogy várbörtönök mélyén, titkon elásva voltak. Valami titokzatos kapocs vonzott hozzájuk.
Identitászavarban szenved az az erdélyi magyar politikus, aki ködös paktumok, anyagi előnyök, bratyizás, kényelmesség, gerinctelenség vagy egyszerűen gyávaság miatt le tud, le mer mondani egy nemzete számára fontos jelképről, műemlékről. Hogy neki ezután is jól menjen. Hogy ezután is emelt fővel haverkodjon a Dâmbovita-parti politikusokkal. Legfeljebb majd otthon behúzott nyakkal jár-kel… Hogy az ő kicsinyes pártpolitikai, gazdasági stb. érdekei maradéktalanul érvényesülhessenek. A nagy érdekérvényesítők időnként meglapogatják vastagra tömött pénztárcájukat, ettől megnyugszanak és azonmód szelídebben, visszafogottabban kezdenek politizálni. És ha választani kell, persze hogy a szoborról mondanak le. A szoborparkba persze majd elsőnek állnak oda koszorúzni, mert az olyan jól mutat a tévéhíradókban. ők a mi modern kori showbálványaink…
Fábián Tibor
Bírálta az osztrák belügyminiszter a Románia és Bulgária számára vízummentességet biztosító egyezményt. Ernst Strasser kijelentette, a vízum eltörlése lehetővé tette, hogy "bolgár és román gonosztevők uralják Bécs utcáit". A Kurier című napilapnak adott interjújában a belügyminiszter elmondta, a bécsi rendőrség nagy erőket mozgósít annak érdekében, hogy a megnövekedett bűnözéssel szemben helyt tudjon állni, de véleménye szerint politikai szintű döntésekre is szükség van. Az osztrák miniszter arra engedett következtetni, amennyiben a két ország hatóságai nem teszik meg a szükséges intézkedéseket a szervezett bűnözés megfékezésére, Ausztria fontolóra veszi a vízum bevezetését a román és bolgár állampolgárok számára. Amennyiben a helyzet nem javul, a problémáról egyeztetni kívánok a román hatóságokkal – szögezte le Strasser. Ausztria mellett a fél Európa bánja manapság a románoknak adott vízummentességet, de úgy, mint a kutya, amelyik százat kölykezett.
A Magyar Hírlap 2003. szeptember 23-ai számában bizonyos Kopátsy Sándor Az aradi emlékmű című cikkében ilyesmiket ír: "A magyar közvélemény nem érti a román álláspontot a Trianon után lerombolt aradi emlékmű elhelyezése körüli vitában. Azért nem, mert a magyar történelemírás máig nem őszinte, sőt félrevezető a szabadságharc Erdély sorsát érintő értékelésében. (...) Az erdélyi szászok és az akkor már román többség hallani sem akart az unióról, a Magyarországhoz való csatlakozásról." Hogy miről mit nem akartak hallani a magyarok után érkezett "honfoglalók", arról folyhat történészi vita, de hogy a románok 1848-ban még nem voltak többségben sem a "történelmi" Erdélyben, sem a ma Erdélynek mondott újkori román tartományban, az tény.
Közönséges hamisításnak bizonyult a Népszabadságban Rossz hírek a szülőföldről címmel megjelentetett, Teller Edének tulajdonított üzenet, amelyben a közelmúltban elhunyt világhírű atomfizikus a magyarországi jobboldalt ostorozta, mondván: "egy évvel a választások után sem veszi tudomásul, hogy elveszítette a választásokat, továbbra is csak a kormányt támadja antidemokratikus módszerekkel, s nem támogatja a nemzet egészének javát szolgáló javaslatokat". A közmondást igazolva, miszerint a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, alig huszonnégy óra leforgása alatt kiderült: enyhén szólva hamisítással van dolgunk. A Népszabadság tévedése beismerésére, olvasóinak megkövetésére kényszerült. Ennyi a történet.
Az ügy politikai, erkölcsi vetületein túl – mert bizony akár a kegyeletsértés tényét is kimeríti a dolog – most csak annak egyes szakmai, sajtóetikai vonatkozásairól szólnék. Az elkötelezetten baloldali, hírnevére gondosan ügyelő Népszabadság az említett áldokumentum közlésével akkora bakit követett el, amely, mondjuk, a Csajágaröcsögei Harsona esetében is megbocsáthatatlan lenne. A többnyire az anyaországi balliberális médiaguruk befolyása alatt álló erdélyi sajtókörökben és újságíró-tanodákban ma is a szakmaiság, mértéktartás mintájaként és követendő példaként emlegetik ezt a lapot! S lám, a Népszabadság saját kezűleg foszlatta szét a köréje szövögetett hamis mítoszt, mi több, jelezte: mélypontján a magyar újságírás, legalábbis annak túlnyomó, balliberális többsége. A kényszerű-kelletlen magyarázkodás, hogy "megvezették-e" vagy sem a szerkesztőséget, az ügy lényegét tekintve mellékes, egyvalami fontos, a tagadhatatlan tény: hazudott a Népszabi. A történtek kapcsán jut eszembe: aki ekkorát tud – és mer – lódítani, az nagyobb disznóságokra is képes.
Sz. L.
Új választmánya van az RMDSZ Történelmi Máramaros szervezetének címmel közölt valótlanságot az RMDSZ hivatalos közlönye, az RMDSZ Tájékoztató nevű elektronikus hírlevél szeptember 22-én. "Szeptember 20-án jelölte ki a Történelmi Máramaros területi szervezet küldöttgyűlése a 83 tagú területi választmányát, amelyben a helyi szervezetek képviselői mellett helyet kaptak az ifjúsági szervezetek és az RMDSZ társszervezetek képviselői is." Szem- és fültanúk egybehangzó állítása szerint csak arról született határozat Máramarosszigeten, hogy 83 tagú lesz (!) a választmány, amit egyébiránt másutt Területi Küldöttek Tanácsának neveznek. Ez a testület tehát nem lett se megválasztva, se kijelölve, "mert akárhogy is tekergettük a fejünket, a teremben nem volt 83 ember, és máskülönben is: a falusi szervezeteket senki sem képviselte volna a választmányban, ha távollétükben állítják össze a TKT-t a jelenlévők" – fogalmazott egy részvevő, mondván: csak annyi történt, hogy leosztották, hány hely jut mindegyik helyi szervezetnek, hány és kinek hivatalból, hány a társult, illetve civil szervezeteknek. Régi időket idézően csúsztatott tehát az "üzemi faliújság"...
T. P.
| voksukban a sorsunk van |
A román parlament két háza újból igent mondott az alkotmány módosítására. Jöhet az október 19-ére gyorsan ki is írt referendum. Miért ez a nagy sietség? A nemzetközi elvárásoknak való mielőbbi megfelelés áll mögötte. No meg az a hatalmi megfontolás, hogy minél kevesebb szó essék az új változat hiányosságairól.
Az RMDSZ is sietett igent mondani arra, hogy Románia nemzetállam, hogy az egyetlen hivatalos nyelv a román, hogy a kisebbségek nem államalkotó tényezők, és mindez a következőkben sem lesz módosítható az alaptörvény egyik "önbebetonozó" cikkelye szerint. Mindebben az igenükkel eddig is benne voltak, mert ugyebár csak kis lépéseket tettek afelé, hogy az alkotmány mondja ki: lehet a nemzetiségek nyelvén felekezeti iskolákat is beindítani, és használhatjuk anyanyelvünket az igazságszolgáltatásban. Ami, valljuk be, kivívandó jogainknak csak egy kis töredéke. Mert felekezeti iskolákat eddig is létrehozhattunk, ha volt rá pénz és akarat. S e kettő ezentúl is kell hozzá jó bőven. Magyarlakta vidékeken a bírák eddig is megszólaltak magyarul, ha ismerték a nyelvet s látták, hogy a peres felek valamelyike az állam nyelvén nem tudta elmondani vélt igazát. De most már a bíróságon hivatalosan is lehet magyarul beszélni, ha ez nem zavarja a per menetét. Pontosabban, ha a tekintetes bíróság úgy ítéli meg, hogy nem zavarja. Ezt majd tehát az ítélethozók döntik el.
Látatlanban lefogadom bárkivel, hogy románok lakta tájakon, Erdély legtöbb településén zavarni fogja a bírósági munka menetét a magyar nyelv használata. Használni fogják majd az igazságszolgáltatásban a magyar nyelvet ott, ahol most is használják, a tömbmagyarság lakta területen, Székelyföldön. És még ott sem mindenütt, mert bizony az igazságszolgáltatásban dolgozóknak csak töredéke magyar a magyarlakta vidékeken. És akkor mit is nyert ezzel a másfél milliós romániai magyarság nyolcvan százaléka?
Ahogy elnéztem a parlamentben honatyáink elszántságát, a rossz alkotmányt megszavazták volna már jó tíz évvel ezelőtt is, ha nem lett volna ott egy Király Károly, egy Szőcs Géza, egy Borbély Imre, egy András Imre, egy Zsigmond László, egy Németh János, de még egy Domokos Géza is, akik tudták, hogy az ilyen dokumentumra adott igen voks minden betűjének elfogadását és a vele való egyetértést jelenti. De hol vannak már ezek az emberek? Amiként egy öreg román liberális mondotta: akkoriban kérdeztem tőled, hogy hol vannak köztetek, magyarok között a baloldali frontosok, most már nem kérdem, hiszen látom, hol voltak; most már afelől érdeklődhetnék tőled, hogy hová lettek a parlamentből a magyar liberálisok, akik miatt szinte úgy véltük, hogy az egész erdélyi magyarság szabadelvű?
A jelenlegi alkotmányra mondott igen vagy nem azonban ha nem is bizonyítja be, hogy mennyire szabadelvűen gondolkodik a magyarság, de azt igen, hogy elfogadja-e a román nemzetállamban való élést, a megtűrt, idővel beolvadó kisebbség státusát vagy sem. Mert ha elfogadja, akkor ennek minden hozadékát, hordalékát is elfogadja. A kis lépésekkel "kivívott" jogaink időtállóságáról az elmúlt szinte kilencven esztendő rengeteg adalékkal szolgálhat, de a legutóbbi történések, packázások, halogatások, visszalépések, dörgedelmek, elutasítások, megaláztatások is mind azt igazolják: a parkosított megbékélés csak a Petőfi–Schiller-egyetemhez hasonlatos maszlag. Amíg nem szavatolt és nem élhető meg alapvető nemzeti és nemzetiségi jogaink mindegyike el egészen az önrendelkezésig, addig csak porhintésnek jó minden "kis lépés", alkotmányfinomítás, országimázs-adjusztálás. S persze arra, hogy az uborkafára felfutottak, a szavazatunk által bizonyos tisztségekbe jutottak – tisztelet a kevés kivételnek – a helyzetükből profitáljanak. Pillantsunk csak rá felkapaszkodottaink vagyonbevallásaira: lám, a népszolgálat milyen kifizetődő! Az adófizető polgárnak nem kis pénzébe került és kerül az a sok kis lépés.
Most a közemberen a sor, hogy voksoljon. Helybenhagyólag, elutasítólag vagy tartózkodólag. Adott mindhárom lehetőség – akárki akármit mond.
Román Győző
Ömlik a neokommunista optimizmus minden csatornán, minden napi- és hetilapban, határon belül és túl. Hogy tudnak ezek ennyire hasonlítani? Az embernek sokszor az az érzése, hogy nemcsak a kormányfők járnak együtt magaslesre, hanem minden miniszter, államtitkár, főosztályvezető meg pénztáros rendszeresen találkozik a két testvérállam testvérpárjainak hétvégi vagy hétközi piknikjein. Persze a román vörösek, de még a rózsaszínűek sem tudják levetni itthon, "román földön" magukra aggatott és állandóan csak izmosodó gőgjüket. Már odaát is ők kezdenek diktálni. Iliescu elvtárs odáig jutott az edzésben, hogy egyszerűen meg sem hallja magyar "párjának" kérdéseit, kéréseit, csak mosolyog magabiztosan bele a kamerába meg a nagyvilágba. Nyugodtan teheti. Ha régebbről nem is, de úgy harminc éve, amióta vezető káder, biztosan tudja, hiszen tapasztalta, miszerint mindig a románoknak van igazuk mindenben, mindenkor és mindenhol. Ha pedig a magyarokkal szembeállítva, akkor már törvényszerűen. Azt is tudja, hogy ehhez a kialakult gyakorlathoz jórészt a rendkívül ügyes román diplomácia járult hozzá, de ma már azt is tudhatja, hogy különösebb erőfeszítés nélkül, szinte magától megy a szekér. Az éppen soron lévő igásoknak csak az ostort kell megmutatni, és azonnal, egyre hevesebb iramban húznak el a román érzékenység fölöttébb veszélyes vidékeiről. Futás közben már vissza se néznek. Már arra sem kíváncsiak, üldözi-e valaki őket, egyáltalán ellenőrzi-e valaki nagy buzgalmukat? Annyira behódoltak, hogy már maguktól emlegetik a másik fél érzékenységét, még akkor is, ha netán azok éppen elfelejtik.
Az anyaországi szocialisták most egy újabb hamiskártyát húztak elő a zavaros pakliból. A minden irányból tornyosuló csődhalmaz közepén állva azt mesélik, hogy ha vannak is itt-ott bajok, ők mindent megbeszélnek egymás között, kritika és önkritika napirenden van, senkit sem kímélnek, a bármilyen enyhe személyi kultusz megnyilvánulásait is határozottan elutasítják házon belül. Amellett, hogy ez nem igaz, legalábbis nem ilyen mértékben, egy efféle ideológia hangoztatásával még jobban vágják maguk alatt az amúgy is recsegő ágat. Hiszen ha egy ez egyben igaz lenne állításuk, ezzel tulajdonképpen össztehetetlenségüket bizonyítanák. Azt, hogy minden belső, magas fokú demokrácia mellett sem képesek valami jobbra, tehát az egész bagázs úgy, ahogy van, képtelen egy országot rendesen elvezetni.
A mi román cucilistáink ebben a témában is jobban lapátolnak. Elsősorban kínosan próbálják leplezni a hálószobatitkokat – az más kérdés, hogy nem nagyon sikerül nekik. De ha kiderül valami róluk, szembehazudva az egész világot, letagadnak bármit. Ebben az országban ez nagyon könnyű. A korrupció mellett a hazugságok is annyira beleépülnek a mindennapi gyakorlatba, hogy már nincs olyan szerv, intézmény, hatóság, amelynek hinni lehetne. Közölnek egy statisztikát, majd másnap kijelentik, hogy persze nem egészen biztos, hogy az hiteles. A szomorú az, hogy – mindezek ellenére – a világ még hisz nekik.
A tálalásban vannak tehát különbségek, de – mint mondtam – a balos suttogások kölcsönös lekoppintása kitűnően működik. Az, hogy a hazugságok meg a kormánybakik odaát hamarabb, szinte azonnal kiderülnek, csak a magyarhoni demokrácia fényévnyi távolságát bizonyítják a mi vadkapitalista förtelmünkhöz viszonyítva. Persze ez őket nem vigasztalja, nekünk pedig már minden mindegy.
Sajnos valóban teljes letargia tapasztalható errefelé. Az élet minden területén. Ahogy egyre nagyobb a nyomor, egyre nagyobb a csend is. Egy kívülálló, az itteni realitásokat nem ismerő egyén ha egy román vagy akár magyar (!) pártos napilapot olvas, azt hiheti, itt minden rendben. Az istenadta nép, tudván (már nyolcvan éve), hogy meg kell húzni a nadrágszíjat, meghúzza, a levegővételt is takarékra teszi, és önfeláldozva dolgozik szeretett hazája felvirágoztatása érdekében. Románok és magyarok kart karba öltve építik az országot. Közös a bajuk, közös az örömük. Hisz a két vezérlő párt, jó kommunista hagyományokra építve, egyre nagyobb tudatlanságban szeretné tudni alattvalóit. A románság egy jelentős részében dolgozik is a feltétel nélküli hazafiság, ha pedig valami gond van a lojalitással, mindjárt elő lehet húzni a magyar kártyát. Ilyenkor egy-egy pillanatra kilátszik a nagy testvériség lólába, de hát ezzel senki sem foglalkozik. Az a tévhit leng a táj felett, hogy az egyszerű mezei magyar vagy hegyi román nem foglalkozik effajta gondokkal. Ez részben akár igaz is lehet, de a kép sokkal árnyaltabb és a feltétel nélküli összeborulás idillikus állapotába gyakran beletrafálnak. Persze mindig a többség a kezdeményező. Nem lehet véletlen, hogy a Nagy-Románia Párt tagsága egyre gyarapodik az erdélyi román fiatalok soraiból. Szomorú, de igaz.
Az anyaországi szocikból meg az RMDSZ csúcsfejeiből – úgy látszik – kihunyt a bármifajta büszkeség utolsó szikrája is. Lefekszenek, megalázkodnak. Ilyen balkáni, korrupt és hazug társaság kényét-kedvét lesik. Jól mondta valaki nemrég, hogy a Kempinski-beli koccintásért Medgyessy legalább az aradi szobor engedélyét megkaphatta volna. Pláne hogy már két éve beígérték. Ehelyett nemhogy a legcsekélyebb gesztust tették volna, még a rég felfüggesztett kolozsvári ásatásokat is újraindították. Meddig megy el ezeknek a tűrőképessége?
Nézem a romániai magyar tévéadást. Mióta Boros Zoltánt "agyonnyugdíjazták", ott is minden rózsaszín ködben lebeg. Folyamatosan kapjuk vissza elvett javainkat, a magyar fiatalok MIÉRT-miért nem, de itthon nagyon jól vannak, csak meggazdagodásuk különböző lehetőségei közül nem választották ki még a legtesthezállóbb változatot, Markó Béla fontolgatja a megbékélés szoborparkjának felállítását stb., stb. Egyedül Murvai László, az örökös tanügy-minisztériumi magyar szolgálatos kezdi keményen bírálni a dolgokat. Persze szellemes madárnyelven szól, hogy ha lehet, ne értse meg mindenki. Mindenesetre lerántja a leplet a mindenkori román tanügyről, mondván, hogy még az esetleges javító szándék is rosszul sül el, hiszen minden utat mindig fordítva próbálunk végigjárni. Még megérjük, hogy bátorságáért őt is lenyugdíjazzák...
Szépen élünk tehát. Várjuk a kettős állampolgárságot. Álmunkban meg is kapjuk, és a vörös ködből átlépve a rózsaszínűbe, elvegyülünk nagyvárosok nagy piacainak nyüzsgő tömegében és csodáljuk a kínai testvérek ügyességét.
Kádár Ferenc
Voltak ennek a nevenincs, arcnélküli társadalomnak olyan pillanatai, amikor a félrevezetettek kisszámú serege kábán és fal mellé állítottan hinni tudott még az úgynevezett telt zsebű "prófétáknak", akikből úgy fröccsent ki a beszéd, mintha valamilyen megváltói lennének a többszörösen is kifosztott népnek, és ilyen-olyan ígérgetéseiket, felhők felé dobált szavaikat azzal igyekeztek elhihetővé színezni, hogy unos-untalan azt mondogatták: igazságot szolgáltatnak a jogaiktól megfosztottaknak, visszaszolgáltatják valamennyi jussukat. Még azokat is, amelyeket alig egy-két évtizeddel ezelőtt raboltak el tőlük.
És hová jutottunk, hová süllyedtünk? Mivé váltak ezek az ígérgetések? Belefoszlottak a nagy hazudozások átláthatatlan ködébe; kóklerek, nagyhangú vásári kikiáltók vették birtokukba a "placcot" – a mindennapi politikai élet "placcát" –, és már a nép egyetlen hangosabb panaszára sem óhajtanak figyelni. Annyira elfoglaltak ugyanis, hogy nem jut idejük semmi másra, csupán arra, hogy miképpen lehet naponta átrázni a hiszékenyebb népet, miképpen lehet zsebéből kitépni azt a pénzt, amelyet a szerencsétlen hosszú, kínosan-keserves munkával gyűjtögetett, takarítgatott meg arra az alkalomra, hogy legyen majd mivel önmaga bajain segítenie, ha álkulccsal, kopogtatás nélkül nyit ajtót otthonára a baj.
Jut eszembe most mindez így, ilyen meredeken, kifeszített idegekkel fogalmazva, mert hallom, olvasom, hogy a bukaresti uraságok egyetlen tollvonással, felelőtlenül, több mint ezer ember holnapi biztonságára nagyokat, felelőtleneket legyintgetve, megszüntették a Szatmári Hitelszövetkezetet. Az egyik oka ennek a dicstelen tettnek lehetne az is, hogy a Hitelszövetkezetek Országos Központja több mint kétmilliárd lejjel "sáros", vagyis: ennyivel tartozik a szatmárnémeti alegységnek. Az adósságot jobb helyeken illő lenne kiegyenlíteni, más szóval: kifizetni. Fizetés helyett azonban egyszerűbb lakatot tenni a hitelszövetkezet egyik-másik ajtajára, fiókjára, így és ekképpen "szédítve" a kilátástalanság áldatlan állapotába az egy-két évvel ezelőtt még hitükbe kapaszkodókat.
Találtak természetesen erre a "bölcs" cselekedetre a különböző paragrafusokat gyártó bukarestiek egyfajta mondvacsinált magyarázatot is. Arra hivatkoznak ugyanis, "bölcsességüket igazolandó", hogy meg kell erősíteni – így, ezzel a szóhasználattal! – az országos központhoz tartozó 550 hitelszövetkezetet úgy, hogy ha törik, ha szakad alapon, össze kell vonni a hárommilliárd lejnél kisebb alaptőkével rendelkező alegységeket. Ezt, ha akarom, értegetem-forma is, csakhogy: a Szatmári Hitelszövetkezet 4,5 milliárd lejes alaptőkével rendelkezik. Épp ezért fölösleges bizonygatni, hogy "itt valami bűzlik", vagyis Bukarestben a szakmai "bölcsek" saját képmásukra, saját zsebük hasznára írták át a hitelszövetkezetekkel kapcsolatos törvényt. Nem értik itt, Szatmárban a hitelszövetkezet vezetői azt sem, hogy milyen jogon, milyen "erkölcsi" indítással "semmizik ki, írták le" bukaresti illetékesék azt a 97-es törvényt, mely fehéren feketén előírja: az átszervezést nem lehet, nem szabad, sőt törvénytelen a szövetkezeti tagok tudta nélkül, vagyis: a közgyűlés összehívását lelegyintve megejteni. A törvény tájainkon azonban lassan csupán írott malaszt marad, úgy értelmezi, úgy fordítja ki a hatalom egyik-másik korifeusa, ahogy akarja. Pontosítva: ahogy hasznot húzhat belőle. Ezt bizonyítja kiáltóan az az önkényeskedő magatartás is, melyet sem értelmezni, sem megmagyarázni nem lehet: az Országos Hitelszövetkezet ilyen-olyan korifeusai semmilyen kérdést nem tűrve cserélnek le zárakat, vezetőket, és arcátlanul viszik a szatmári betétesek pénzét. Havonta, a kölcsönökből befolyó több mint kétmilliárd lejből emberi körültekintéssel, csipetnyi jóindulattal – de hol van már a jóindulat? – fokozatosan visszafizethetnék a félrevezetettek, hiszékenyek és rászedettek összes betétjét.
Visszafizethetnék, mondom feltételes módban, csakhogy ebben az országban lassan már mindent feltételes módban kezdünk ragozgatni. Így hal ki észrevétlen az emberekből a hit, a bizalom, így feszítik fő-főkorifeusék keresztre az egyszerűbb halandók maradék reményét is.
Kihalófélben van Taar Imrében és óvónő feleségében is a remény, akik húszmillió lejt takarítgattak meg arra az alkalomra, hogy amikor majd kézen fogva kezd ajtójukon kopogni egyik gond a másik után, amikor az időt már nem években, nem hónapokban, hanem napokban kezdi csak méregetni az ember, legyen mihez nyúlniuk. Él valahol bennük még nagyon mélyen a remény, ígéretet kaptak ugyanis arra, hogy szeptember közepén kifizeti a Hitelszövetkezet a befektetett összeg kamatait, csakhogy ez az ígéret olyan rongyos, agyonkopott takaró, mely alatt melegedni nem lehet, csak dideregni.
Azt hiszem, hogy ilyen takaró alatt didereg országunk lakosságának több mint fele...
Gúzs Imre
| belügyeink |
– A bizottság az erdőlopásoknak járt utána. Azt néztük meg, hogy miként kárpótolhatjuk azokat a volt tulajdonosokat, akiknek a helyi földosztó bizottság nem vagy nem törvényesen adta vissza az erdőket. Az egykori tulajdonosoknak legtöbbször nem az ősi helyen osztották ki a fás területeket, hanem kimértek nekik egy csutakos részt, és amikor nem voltak megelégedve mindezzel, a helyi rendőrséggel megfenyegették őket. Ugyanakkor megtudtuk azt is, hogy egész erdőrészeket irtottak ki, s e törvénytelenségek fedezésére az állami erdőgazdálkodás számlatömbjeit használták. E vidéken egy szűk csoport tartja kezében a hatalmat, s nemegyszer megtörtént, hogy a fatolvajok kiirtották mások erdeit, s legjobb esetben a tulajdonos az érték alig néhány százalékát, olyan kis zsebpénzt kapott. És azt állították a kárvallottak, hogy ha mertek emiatt szólni, a kivizsgálást végző intézmények – rendőrség, ügyészség, bíróság – azoknak adtak igazat, akik gazdagabbak és hatalomközelben voltak. Tehát meg kellett vizsgálnunk, hogy mi az igaz az egészből.
– És mi volt az igaz?
– A törvénytelen számlatömbökről és a szárhegyi alsó erdőről nem beszélnék, hiszen a kivizsgálások még folynak, tehát nincs végső következtetés. Kiderült azonban, hogy Gyergyó vidékén a helyi földosztó bizottság tagjai – többségben RMDSZ-es magyarok – nem akarják birtokba helyezni a jogos tulajdonosokat. Ez előttünk nyilvánvaló volt. Az erdészet átadta a helyi földosztó bizottságnak a parcellákat. A 209-es és a 210-esekről van szó. A földosztó bizottság ezeket nem osztotta ki a tulajdonosoknak. 2000-ben az erdőgazdálkodás élén őrségváltás történt, de amint az erdőfelügyelőség jegyzőkönyvei igazolják, ettől kezdve megsokasodtak az erdőlopások, s pontosan az említett parcellákon. Már 2001-ben ugyancsak egy parlamenti bizottság tagjaként a tolvajokat elkaptuk, és akkor a kár mintegy 1,5 milliárd lej volt.
– S akkor hogy nem kerültek lakat alá?
– Mert a liberális kollegám vallomása szerint a rend őrzésével megbízott helyi parancsnok rólam tett jelentésében azt állította, hogy egy szélsőséges nacionalista, mi több, fasiszta vagyok, s a 90 százalékban románokból álló parlamenti bizottság a további kivizsgálást ezért leállította. De mivel nem hagytam fel az igazság kiderítésével, az idén újból parlamenti bizottság járhatott a vidéken. A világ röhejére – a rendőrség nem volt képes erre – mi megint elkaptuk a fatolvajokat. Hihetetlen, de így történt. Annak ellenére, hogy már előre jeleztem: ellenőrizni indulunk. Hatalmas volt az ijedtség, s hogy eltüntessék a lopás nyomait, meggyújtották a csutakokat. A nagy igyekezetben a friss ültetvények is a lángok martalékaivá lettek az idei tavaszon. Bár sejthető, hogy kik a tettesek, a rendőrség nem tudta őket azonosítani. Érdekes, hogy a helybeli gyerekek tudják, kik voltak, olyannyira, hogy akadt, aki a dolgozatába is beleírta, miként történtek a dolgok. Úgy vélem, sem a rendőrség, sem az erdőfelügyelőség nem fogja megtalálni a gyújtogatókat.
– De még ezek után se adták vissza a tulajdonosoknak az erdőket?
– Ottlétünkkor a helyi vezetők megígérték, hogy egy hónapon belül megoldják azoknak a helyzetét, akik csutakot kaptak vissza. Hát azóta kissé eltelt az idő, hiszen már a harmadik hónapon is túl vagyunk, de eddig minden maradt a régiben, s amint megtudtam: hallani sem akarnak arról, hogy a kárvallottaknak vagy megfelelő erdőt osszanak ki, vagy kártalanítsák őket. Elmentem tehát a mezőgazdasági meg a belügyi minisztériumba azzal a kéréssel, hogy hassanak oda: a helyi földosztó bizottság végezze el a törvény előírta feladatát.
– Mivel magyarázzák a helyiek, hogy e problémát nem oldják meg?
– Azzal, hogy ha a csutakos terület helyett más határrészen osztanak ki erdőrészt, akkor megbomlik a rendszer. Igen ám, de volt, akinek nem a régi területét adták vissza, mert nem lehetett, máshol kapott erdőrészt. Itt ugyanaz a helyzet állna fenn, ha meg akarnák oldani a gondot. De ha ezt nem lehet, akkor fizessenek kártérítést. Egyébként ez volt a parlamenti bizottság tagjainak is a véleménye. Szomorú, hogy a mezőgazdasági minisztérium illetékesei azt mondották, hogy az erdők visszaadását nem mi akadályozzuk, hanem maguk a magyarok.
– És a problémákat végre megoldják?
– Csak annyit mondhatok, hogy az illetékes intézmények miután megírják a maguk jelentését, az a földosztást ellenőrző minisztériumokhoz kerül, az ő feladatuk a problémák megoldása. Úgyhogy bízom abban: végül nem fogja kár érni a gyergyói erdőtulajdonosokat sem.
Román Győző
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hős vértanúira emlékeznek Aradon október 1. és 5. között. Az Aradi Magyar Október elnevezésű rendezvény 1-jén 16 órakor az Arad, a magyar Golgota című szavalóversennyel veszi kezdetét, helyszín a Jelen Ház; 3-án 17 órakor az aradi polgári mozgalom tart fórumot ugyanott; 4-én 18 órakor a Belvárosi Egyházközség tanácstermében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének tagjai és az erdélyi magyar polgári egyesületek vezetői és képviselői tanácskoznak; 5-én 10 órától városszerte templomi emlékünnepélyek lesznek, 12 órakor zarándokút a Szabadságért (a Tűzoltó tér és a minorita templom érintésével a vértanúk vesztőhelyéhez), 13 órakor az emlékműnél ünnepség és koszorúzás. A szervezők – azaz az aradi református egyházközségek, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az aradi és nagyváradi Magyar Polgári Egyesület, az EMNT ügyvivő testülete – kérik, hogy a Vértanúk Emléknapjának kihirdetett vasárnapon virággal és gyertyával járuljanak az emlékezők a "fogságban" lévő szoborhoz, kegyeletük jeleként.
Múlt pénteken a román nyelv fennkölt baktere, George Pruteanu "örökös szenátor" átlibbent Corneliu Vadim Tudor Nagy-Románia Pártjába. Nincs ebben semmi különös, hisz kies hazánkban az egyik pártból a másikba való átjárások olyan gyakoriak, hogy már azon gondolkodnak egyesek: forgalmi rendőrt kellene állítani minden politikus mellé, hogy irányítsa, amikor át akar kelni a számára naposabb oldalra. Egy kissé furcsa talán az lehetne, hogy a nagyobb húsosfazék helyett a kisebbiket választotta. De hát lelke rajta, meg különben is, ahogy elnézem, nem lehet nagyétkű, elég lesz neki az a kisebb fazék is. Egyelőre…
Mondanám, hogy politikai kalandorság, de nem mondom, mert még valaki megsértődik. Náluk ugyanis nemzeti vonás egyik oldalról a másikra állni, ezt már mutogatták ’16-ban és ’44-ben.
Mondanám – derék dolog otthagyni a hatalmat, de nem mondom, mert a másik hatalomvárományos oldalán sokkal nyugodtabban, zavartalanabbul lehet magyarfalni. Ilyen megvilágításban még okos is a nyelvőr.
Mondanám, nemes felháborodásában iszkolt át (leváltották ugyanis a tanügyi bizottság elnöki tisztségéből, s ő szeret és mindenáron akar is elnök lenni) – de nem mondom, mert ő maga jelentette ki, már zsenge gyermek(politikus)kora óta megegyeznek nézetei a Vadiméval. Igaz, ő pártot mondott, de hát az totál mindegy.
Mondanám – akkor miért nem mindjárt ott kezdte? De nem mondom, mert akkor a nyájas olvasó hülyének tartana. Hát hogyan lehetett volna 1996-ban Vadimmal kezdeni?! ’Sze akkor a KDNPP volt a menő, vele lehetett a parlamentbe jutni. És jutott is Georgénk. Aztán az SZDP lett a menő, hát halkan belelépett. Csak hát azok a csúnya szocdemek elvették a játékát, az elnöki tisztséget. Hát nem rosszak?! De! Úgy otthagyta őket, hogy csak, és ismét halkan belelépett egy másik… pártba. Most már végre abba, amelyik mindig is a szíve csücskében volt. Nagy titokban.
Jó kis mondás az, hogy: előbb-utóbb összenő, ami összetartozik...
B. Z.
Mindkét magyarországi politikai oldalon súlyos kihagyásokat észlelhettünk a közelmúltban. A jobboldalon elmulasztották néhány hamis dokumentum megírását. Nem jutott eszükbe vagy szégyelltek ilyen eszközhöz nyúlni? Mindegy, magukra vessenek. A későn kelő, restelkedő koldusnak üres a tarisznyája. Bombaként robbant volna, ha a Magyar Nemzet a megfelelő időben közli Rotschild végrendeletét, amelyben már a múlt század elején felszólítja a magyarországi választókat, hogy majd ne pártolják az MSZP politikusait, mert a szemük sem fog jól állni.
Az élet bebizonyította, hogy valós kompromittáló dokumentumokkal csak ellentétes hatást lehet elérni, lásd D-209 személyleírását. Ilyen megfontolásból irogatták a baloldalon – pontosabban a bankárok és brókerek oldalán – a Teller-levelet meg az ügynökigazolványokat. Az alapötlet ügyes, de nem lehetett volna életszagúvá tenni azokat a papírokat? Nem volt elegendő 13 esztendő néhány hamisítvány tökéletes megkomponálására? Miért vittek be a Teller-levélbe tipikus Népszabadság-kliséket? És Kondor Katalint miért akarták német kémekre ráállítani, ha nem tud németül?
Szóval, elvtársak, vannak még hiányosságok a száznapos pünkösdi királyság négyéves határidő előtti teljesítésében.
N. Á.
Tucatnyi római katolikus hívő tüntetett nemrég a Dóm téri székesegyház előtt. A főként idős asszonyokból álló csoport Martin Roos megyés püspök azon határozata ellen emelte fel a szavát, mely szerint Andreas Reinholtz józsefvárosi plébános ezentúl az Arad megyei Máriaradnán kell hogy eleget tegyen papi hivatásának. Az elégedetlen hívek azért döntöttek a véleménynyilvánítás eme formája mellett, mivel úgy vélik, szép szóval semmire sem mennek, hisz véleményüket soha senki nem hallgatja meg. A nevük elhallgatását kérő tiltakozók egyike alulírottnak elmondta, Reinholtz tisztelendő közel 30 éve szolgálja a józsefvárosi katolikusokat, ezért óriási igazságtalanság érné, ha most, ennyi kegyelemben és megvalósításokban gazdag esztendő után el kellene hagyja a méreteiben piciny, ám a hívek lelkületének tekintetében páratlanul gazdag templomát. "Azért vagyunk itt, hogy megvédjük pásztorunkat, akinek közösségépítő munkájával teljes mértékben elégedettek vagyunk, azt az embert, aki megvigasztalt, amikor bajban voltunk, erőt adott a továbblépéshez" – hangsúlyozta. Megjegyezte: Máriaradnán már régóta nincs vallásos élet, üresen áll a ferences kolostor, tehát tárgytalan a püspök intézkedése. Megkérdeztük: mit gondol, mi indokolja a személycserét; felvetésünkre homlokráncolás és az egyházon belüli protekcionizmust sejtető válasz érkezett. Informátoraink szerint a püspökség döntése értelmében a megüresedett temesvári papi állást Szabó Péter, Újszentes jelenlegi plébánosa tölti majd be. S bár Andreas Reinholtz utódának kiléte, a ma már többségében románok lakta telepesfaluból a megyeszékhely történelmi városnegyedébe átirányított Szabó tisztelendő eredményes egyházszervező, szociális és nem utolsósorban pedagógusi tevékenysége az ügyben érintettek előtt is ismeretes, soraikból, természetesen, néhány magyar anyanyelvű katolikus sem hiányzik. Évekkel ezelőtt például a harciasságukról, forradalmi szellemükről ismertté vált józsefvárosiak nemtetszését az ifjúsági ügyek felkarolásában jelentős érdemeket szerzett Kapor János plébános áthelyezése váltotta ki; a – részben érthető – akkori zúgolódás azonban nem kapott nyilvánosságot.
Gurzó K. Enikő
A döntés megszületése óta az Alternatíva 2002 szakszervezet arról próbálja meggyőzni a vállalat vezetőségét, valamint az Állami Vagyonkezelőt, hogy ez utóbbi az Azomuresben birtokolt részvényeiért cserébe vegye át a fotópapírgyárat. Az ügyben Borbély László képviselő is interpellált, kérvén a kormány, az egészségügyi tárca közbelépését. A kormány reagálására azóta is várnak, viszont az Azomures vezetősége már cselekedett, tömeges elbocsátásokra vonatkozó szándékát közölte a munkaügyi felügyelőséggel, a munkaerő-elhelyezési ügynökséggel, valamint a szakszervezettel. Ez utóbbi ugyan még próbálkozik különböző beadványokkal jobb belátásra bírni a vezetőséget, de amint azt Maria Dandarau szakszervezeti elnök lapunknak elmondta, nem sok reményt fűznek ahhoz, hogy meghallgatásra találjanak. "Sem a kormányzat, sem a vagyonügynökség nem töri magát, hogy átvegye a gyárat" – mondta a szakszervezeti elnök.
A fotópapírgyár a fényérzékeny anyagok egyetlen romániai gyártója, fő termékei a röntgenfilmek, innen biztosították a kórházak filmszükségleteinek mintegy háromnegyedét. A teljes összeomlás határán álló román egészségügyi rendszernek köszönhetően a gyár egy év alatt több mint 90 milliárdos veszteséget halmozott fel. Bezárásával kérdésessé válhat a gyár hőközpontjának helyzete is, ami veszélyezteti a város Maros-hídon túli részének, az Egyesülés-lakónegyed panelházainak távfűtését.
Sz. L.
| miből élünk? |
– Hogyan látszik onnan, úgymond hatalmi pozícióból a román agrárium helyzete?
– A szemszög lehet változó, de a valóság ugyanaz, mégpedig szomorú. A román mezőgazdaság, amiként a teljes román gazdaság is, mély válságban van. Az ágazat legfőbb jellemzője a káosz. Bárhonnan szemléljük, nem látunk mást, mint a szervezetlenség jeleit. Hogy idáig fajult a helyzet, azért elsősorban a politikumot terheli a felelősség, hisz az ágazat jövőjével kapcsolatos átfogó elképzelés, stratégia kidolgozása az ő feladata lett volna. A szakmailag kellőképpen végig nem gondolt, elsősorban külföldi nyomásra beindított programok inkább a valóság elfedését szolgálták, szolgálják, mintsem az ágazat valós érdekeit. Az EU-s követelményekhez való igazodás szükségességére hivatkozva kizárólag megfelelési kényszerből hozott, s nem egy világos stratégiába illeszkedő határozatok, intézkedések többet ártanak, mint használnak. Anélkül, hogy a politikusokat mentegetném, azért tartozom az igazságnak annyival, hogy elmondjam: az agrárszakembereknek is megvan a maguk felelőssége abban, hogy ide jutottunk. Elsősorban azt kifogásolom, hogy nem hallatták kellőképpen a hangjukat, amikor a törvényhozás az agráriumot érintő kérdésekben döntött. A törvények előkészítésébe jobban be kellett volna vonni a szakembereket, de hát erre úgy látszik, nem volt meg egyfelől a kellő akarat, másfelől a szükséges határozottság, érdekérvényesítő szándék.
– Nevezzük nevén a gyereket, ön milyen konkrét tényekre vezetné vissza a válság okát?
– Napestig sorolhatnám, mégsem érnék a végére. Az előttem szólók már rámutattak a legfontosabbakra, én most csak az egyik legsúlyosabbra, a következetlenségre hívnám fel a figyelmet. Általános jelenség, hogy a szabályozások gyakori, meggondolatlan változása, változtatása következményeként a gazdák egyszerűen képtelenek hosszabb távon gondolkodni, számolni, ami mégiscsak elsőrendű követelmény annak, aki netán befektetésre adná a fejét. Egymást követik a látszólag a gazdálkodók anyagi támogatását célzó kormányrendeletek, de mihelyt alkalmazásra kerülnek, kiderül: egyik kezével ad az állam, a másikkal pedig visszavesz – gyakran többet, mint amennyit adott. Az egészségtelen birtokviszonyok, a nadrágszíjparcellák eleve kizárják a korszerű gazdálkodás lehetőségét: a gépesítést, a vegyszerezést stb. Ahelyett, hogy növekedne, a rendszerváltás óta folyamatosan csökken a műtrágya-felhasználás: ‘89-ben még 110 kg hatóanyagot használtak fel hektáronként, ma mindössze 20-at. Nos, így járul hozzá a hatalom a biotermékek térnyeréséhez: a gazdák már rég biogazdálkodást folytatnak, csak még nem tudnak róla. Egy másik, a programok, szabályozók életbeültetését, finalitását erősen gátló jelenség: a rendszer nehézkes működése, túlbürokratizáltsága. Ezt a megyei szakhatóság különböző vezető tisztségeiben eltöltött évek során szerzett tapasztalataim alapján mondom. Sokszor kényszerülök restelkedésre a hozzám forduló gazda előtt, amikor az ügyintézés bonyolult útjait magyarázgatom, holott ő is, én is tudom: megvolna rá az egyszerűbb megoldás, de hát a szabály, az szabály. Sokszor az az érzésem: alkotóik nem ismerik kellőképpen a valóságot, a miliőt, amelyben a törvényeket, szabályokat alkalmazni kell, amelyben azoknak hatniuk kellene. És akkor még egy szót sem ejtettem arról, hogy rendszerint maguk a törvények, szabályok is értelmezésre szorulnak.
– Milyennek látja az erdélyi magyar gazdatársadalom helyzetét?
– Súlyos eszköz- és tőkehiánnyal küszködik. Többnyire 15–20 esztendős gépekkel, pénz nélkül a legjobb szakmai felkészültséggel sem lehet egyről kettőre jutni. Sokat lendítenének az agráriumon a mezőgazdasági hitelek, a hosszú lejáratú kölcsönök. Ezt az adósságát a törvényhozásnak mihamarabb rendeznie kellene. A kormányzatnak be kell ismernie, a SAPARD-program nem jelent megoldást a szegény ember számára, csak azokon segíthet, akik képesek mellékelni a maguk, mondjuk 200–400 millióját. Erre pedig csak keveseknek van lehetőségük. Pedig az idő sürget, elegendő, ha csak a bűvös 2007-es esztendőre, Románia várható, remélt EU-s csatlakozásának időpontjára gondolok. Az integráció egyik legfőbb akadálya éppen a mezőgazdaság állapota lehet. Lemaradásunk fényévnyi. Ennek illusztrálására egyetlen Maros megyei példát említenék: az állattenyésztésre predesztinált régióban a tejtermelés mintegy 80 százaléka 1–2 tehenes gazdaságokból származik. Kérdem én: miként lehet ezektől a gazdáktól a biztonságos minőséget, a higiéniát megkövetelni? Hogy a szigorú EU-s normák betartatásáról egy szót se ejtsek. A hasonló példákat még sorolhatnám.
– Lát-e kiutat?
– Lennie kell, van kiút. A labda a hatalom térfelén van: ha Románia valóban elkötelezte magát az EU-s csatlakozás mellett, akkor tennie is kell érte. A legsürgősebb tennivaló pedig a mezőgazdaság talpra állítása, ami komoly anyagi ráfordítást igényel. E nélkül nem megy. A szakma dolga pedig a felkészülés, a szemléletváltás folyamatának gyorsítása, a jövő gazdagenerációjának felnevelése. Tudatosítani kell: a pénz csak – igaz, nélkülözhetetlen – feltétele, de nem biztosítéka a korszerű, piacorientált mezőgazdaságnak. Addig is, amíg a hatalom lépésre határozza el magát, nekünk, magyar agrárszakembereknek, gazdáknak tennünk kell azt, amit éppen lehet, amit muszáj. A szövetkezeti rendszer kiépítése – a termelés, feldolgozás, értékesítés láncolatának biztosítása – a legsürgősebb feladatok egyike. Örömmel nyugtázom, hogy minden csapás – nem, nem természetire gondoltam – ellenére kialakulóban van az a gazdálkodói-vállalkozói réteg, amely megfelelő gazdapárti anyagi-törvényi feltételek mellett a jövő sikerének kovásza lehet.
Szentgyörgyi László
A Föld egyik legforróbb pontján, a Namíbiai-sivatagban élő bogár, a stenocara adta az ötletet a brit kutatóknak. Andrew Parker, az Oxfordi Egyetem zoológusa ugyanis a 60 fokos homokban is megélő, mindössze két centiméter hosszú rovar hőháztartását tanulmányozva jött rá: az apró lény a hajnali ködből nyeri a létéhez szükséges vizet. Hátát hajszálvékony, mindössze 10 mikron vastagságú dudorok és barázdák borítják. A parányi csomók csúcsa tükörsima, így a köd lecsapódik rájuk. Amikor egy cseppnyi víz összegyűlik, a dudorok viaszos oldalán legördül, és a barázdákon keresztül egyenesen a bogár szájába jut.
A brit védelmi minisztérium kutatói két éve készítették el a különleges vízcsapda megnagyobbított mását, amely igen hatékonynak bizonyult. Míg a köd "lecsapolására" – mivel az alapötlet nem új – Peruban vagy Chilében hagyományosan használt hálók egy négyzetméterével naponta legfeljebb 5–13 liter vizet lehet nyerni, a bogárhát "know-how"-ját felhasználva készített felület ennek a többszörösét adja. Az új technológiát nem csak öntözővíz nyerésére lehet használni; a "bogármorf" tető egy-egy épület vízellátásához is hozzájárulhat, sőt a konstrukció segíthet a reptéri forgalmat akadályozó köd feloszlatásában is.
E technológia csak az egyike azoknak, melyek a Föld vízkészletének gazdaságosabb felhasználását szolgálják. Kétségbeejtő tempóban fogy ugyanis az édesvíz, amely a bolygónk felszínét borító víznek nem egészen a 3 százalékát teszi ki, ráadásul több mint kétharmada – jég formájában – az Északi-, illetve a Déli-sarkon van. "Ha egy teli fürdőkád képviselné a földkerekségen található vízmennyiséget, mindössze egy stampedli lenne belőle az édesvíz" – érzékelteti az arányokat Denk András, a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozatának elnöke.
Spórolni kell tehát a vízzel, és ehhez még csak csodákra sincs feltétlenül szükség. Mindenekelőtt az emberek gondolkodásán kell változtatni – kellemetlenkednek a szakértők, akik szerint minimális befektetéssel 20 százalékos vízmegtakarítást lehet elérni. Egy, a víz- és energiatakarékos technológiák terjesztésén dolgozó floridai cég, az American Water and Energy Savers (AWES) például 49 pofonegyszerű tanáccsal buzdít észszerű vízhasználatra. Ne folyasd a csapot fogmosás vagy borotválkozás közben! A mosó- vagy mosogatógépet csak akkor indítsd be, ha már teli van! Javítsd meg a csöpögő csapot: ha másodpercenként csak egy csepp víz vész el, egy év alatt 12 köbméter mehet kárba! – figyelmeztetnek egyebek között.
Denk András szerint is hasonló módszerekkel lehet a leghatékonyabban spórolni, már csak azért is, mert egy-egy új technológia meghonosítása igen időigényes feladat. Ma Magyarországon a háztartásokban felhasznált ivóvíz mintegy harmada például a vécék öblítésére megy el. A régi szabványok szerint a mellékhelyiségekbe 12 literes öblítőtartályokat szereltek be, amelyekből egy négytagú család évi 68 köbméter vizet folyatott a csatornába, nagyrészt fölöslegesen. Csak azzal, ha a "kisdolog – kis gomb, nagydolog – nagy gomb" elvén működő 3, illetve 6 liter vizet adó tartályokat használunk, ezt a mennyiséget a harmadára lehet csökkenteni. Márpedig ez egy lakóépületre, városra, országra kivetítve óriási megtakarítást jelent. Nyugat-Európában már dolgoznak olyan technológián is, amely 3 literben maximálná az angolvécé egyszeri leöblítéséhez szükséges vízmennyiséget, de ehhez már speciális vécécsészékre és – hogy a víz biztosan magával sodorja az "anyagot" – a jelenleginél szűkebb csatornára lenne szükség. Több mint felével csökkenthetjük a vízfelhasználást akkor is, ha zuhanyozásnál elzárjuk a csapot, amíg szappanozzuk magunkat – mond még egy, mindenféle technikai bravúr nélkül megvalósítható ötletet Denk, aki szerint a félmillió magyarországi panellakásban nemcsak a szigorúan vett energiatakarékosságot szolgáló felújítások, hanem a víz- és csatornahálózat korszerűsítése is elengedhetetlen volna.
A takarékosság magától értetődő módja az esővíz használata ott, ahol nem feltétlenül tisztított vízre van szükség. A márciusi víz-világkonferencián az ENSZ szakértői követendő példaként állították a részvevők elé a világnépesség 22 százalékának otthont adó, de a vízkészleteknek csak a 6 százalékával rendelkező Kínát, ahol 15 millió embernek az esővizet gyűjtő ciszternákból biztosítanak vizet. A DaimlerChrysler cég berlini székházában a tetőre hullott csapadékkal oldják meg a vécék öblítését, Tokió legnagyobb szumóstadionjában pedig föld alatti tárolókban tartalékolják az esővizet az épület légkondicionálásához.
A háztartásokban felhasznált mennyiség azonban Európában csak az összes elfogyasztott víz 13 százaléka, hiszen 54 százalék az iparban, 33 százalék a mezőgazdaságban "folyik el", világviszonylatban pedig messze az agrárágazat a legnagyobb felhasználó: az ENSZ adatai szerint a Földön elfogyasztott víz több mint 70 százaléka öntözésre megy el – és ennek csaknem a kétharmada kárba vész. Így aztán ezen a területen különösen sokat lehet tenni a takarékosságért. Ugyancsak kínai példa, hogy a hol áradások, hol szárazság sújtotta ország kormányának tavalyi döntése értelmében a Sárga-folyó völgyében nyolc éven át összesen csaknem 2 és fél milliárd dollárt fordítanak a víztakarékos földművelés meghonosítására. A térségben lévő nyolcmillió hektárnyi mezőgazdasági területen ennek aránya ma 20 százalék, de a remények szerint a program végére csaknem kétharmadra emelkedik. A közel 5 és fél ezer kilométer hosszú kínai folyó évi 58 milliárd köbméteres vízhozamából ma 31,7 milliárdot emelnek ki mezőgazdasági, ipari, valamint háztartási célokra.
Állandó probléma a vízhiány az észak-indiai Ladakban, ahol évente kevesebb mint 7 centiméternyi eső esik. Négy éve Chewang Norphel mérnök kapta meg a Far Eastern Economic Review Hongkongban megjelenő gazdasági hetilaptól az Év Ázsiai Újítása díjat, mert egy egyszerű, ám zseniális találmánnyal jórészt megoldotta ezt a gondot: a hóolvadáskor a hegyoldalon szabadon lefolyó vizet kis tározókban gyűjtik össze, és a folyamatot többször is megismételve mesterséges gleccsereket alakítanak ki, amelyek kora tavasszal vizet biztosítanak a locsoláshoz a falusi földműveseknek. A legnagyobb ilyen művi jégfolyó 300 méter hosszú, 45 méter széles és 1 méter mély volt. E "természeti beavatkozás" mindössze 2000 dollárba került, s képes volt vízzel ellátni egy 700 lelkes települést – írta a National Geographic.
Az Egyesült Államokban a számítástechnika felhasználásával igyekeznek racionalizálni az öntözési módszereket. Kansasban például már két éve mobil laboratórium járja az államot, és segíti a farmereket, 2001-ben pedig egy arizonai középiskola, a phoenixi Kyrene Altadena egyik diákja nyerte el a fődíjat az Intel számítástechnikai cég találmányi pályázatán. Rebecca Lishko, azon bosszankodva, hogy a család kerti locsolórendszere eső után is bekapcsol, olyan szisztémát dolgozott ki, amely egy nyomtatott áramkör segítségével méri a talaj nedvességtartalmát, és a kapott adatoktól függően vezérli az öntözőrendszert.
Poór Csaba
(HVG)
A 2003-as mezőgazdasági év a végéhez közeledik. A termelők fáradtan, üres zsebbel, elkeseredve gondolnak a jövőre és főleg az újrakezdésre. Példásan küzdöttek a szárazsággal, a pénzhiánnyal, felsóhajtva:
Az Isten se segít, de a Mezőgazdasági Minisztérium se.
A Parlament, a Kormány megszavazott néhány törvényt a termelők megsegítésére, sajnos eredmény nélkül, mert a szükséges pénzalapok nélkül.
"A figyelem középpontjában lesz a működő és életképes mezőgazdasági üzemek létrehozása és működtetése... A szövetkezeti termelés fejlesztése... A mezőgazdasági termékek importjának a csökkentése..." A fenti idézettöredékek a Mezőgazdasági Minisztérium stratégiájából származnak. Szép gondolatok, de ezek is csak papíron maradtak.
Néhány törvényt és sürgősségi kormányrendeletet (skr.) említenék, amelyek léteznek, de a hatásuk elenyésző:
1. Szeptember 23-án járt le a 2003/72-es skr. határideje, amely 2 millió lejjel próbálta volna segíteni az 5 ha-nál kisebb gazdaságokat. Országos szinten 6,6 millió hektárra 13.200 milliárd lejt szántak. A mai napig alig 50 százaléka a termelőknek nyújtott be igénylést. (Az első összeget a kalászosokra október–november hónapokban kapják meg. Sajnos abból a pénzből csak ajándékot vásárolhat a gazda a családnak karácsonyra. Hisz a vetést már be kell fejezni, nem lehet majd a pénzt se vetőmagra, se gázolajra költeni.
A késedelmeskedés és érdektelenség okai:
– a termelők már nem bíznak az ígérgetésben;
– nincs arra ideje a gazdának, hogy napokat vesztegessen betakarítás idején a polgármesteri hivatalokban;
– a nyilvántartások hiánya;
– a tulajdonpapírok felemás állapota;
– információhiány;
– a kilátástalanságból fakadó nemtörődömség;
– sok esetben az összeg oly kicsi, hogy nem éri meg az utánajárást.
Állítólag meg fogják hosszabbítani az igénylési határidőt, mert a rendelet nemigen érte el őszi kampányserkentő és -segítő szerepét.
2. A mezőgazdasági hiteltörvény (2003/150) csak címében bizalomgerjesztő. A termelőnek, hogy megkapjon egymilliárd lej hitelt, már a pályázáskor rendelkeznie kell 600 millió lejes saját alappal. A rendszer nem működik. Ha valakinek van saját forrása, akkor nem fordul hitelért, mert a kamat se kicsi (24 százalék).
3. A természeti károk pótlására vonatkozó 2002/381-es törvény aktatermése lenyűgöző: sok tonna papírt adtak be az érintettek igényléseikben, a fagyok és a szárazság megszenvedői, de még pénzt nem láttak.
4. A 2002/141-es raktározási törvény is inkább a bürokráciát segítette. Kötetek százaiban rögzítették a terményminőség módozatainak a megállapítását, a módszereket. Sajnos a megyékben egyetlen raktár sem működött, amely értékpapírt bocsátott volna ki a raktározott magokért.
Az elmúlt hónapokban Románia mezőgazdasága a legmostohább körülményeket vészelte át, az elmúlt száz évben nem volt ilyen szárazság, mint 2003-ban. Mégis, a mezőgazdasági miniszter ténykedésével és nyilatkozataival nagyban befolyásolta a búza és napraforgó piaci árának alakulását. A betakarítási kampány közepén a tárca legfontosabb tevékenysége az volt, hogy hogyan és honnan hozzon be az országba egymillió tonna búzát. Természetesen befolyásolva ezzel a gabona piaci árának kialakulását.
A hiba vagy a szándékosság megismétlődik a napraforgó esetében, amikor a betakarítás előtt a miniszter "többlettermelésről" beszél. Nem számolva, hogy a hektárhozam igencsak elmarad a többéves átlagtól. Így sikerült a napraforgómag kilónkénti árát mesterségesen 6000 lej alatt tartani, ami 20 százalékkal kisebb, mint a 2002-es árak.
Lehet folytatni a búza, liszt, olaj, cukor, gyümölcs, zöldség, hús korlátlan és gátlástalan behozatalát – a hazai termelők kárára!
Feltevődik jogosan a kérdés: vajon a kormány, a Mezőgazdasági Minisztérium mesterségesen, erőszakkal a termelők rovására tartja a jelenlegi szinten a kenyér, az olaj piaci árát? Ezzel talán komoly szociális kérdéseket old meg, de beavatkozik a piacgazdaságba. Az eredmény pedig világos: nagyüzemek, kistermelők, családi vállalkozók jutottak a csőd szélére. Ha elbuknak, lesz, aki a helyükre álljon! Ezért nem érinti annyira érzékenyen az ország vezetését...
Kovács Zoltán
Bihar megyei parlamenti képviselő
| a polgári oldal |
– Nem titok, hogy mi más alapokról közelítjük meg, ennél fogva másképpen is ítéljük meg a romániai/erdélyi magyar politizálás jelenlegi helyzetét, mint a szabaddemokraták. Manapság, főleg amióta pártként működtetik, lehetetlen úgy szólni az RMDSZ-ről, hogy ne pontosítsuk, mely rétegére gondolunk: a csúcsvezetőségére és klientúrájára, vagy a tagságára. Nos, mi ez utóbbitól, a tagságtól nem akarjuk elhatárolni magunkat, sőt számítunk rájuk mint lehetséges támogatókra, a közelgő helyhatósági választásokat tekintve pedig mint potenciális szavazókra. Ami viszont az RMDSZ mai csúcsvezetősége által diktált politikai gyakorlatot illeti, azt, hogy az egész erdélyi magyar nemzeti közösség nevében beszél, miközben csak egy szűk réteg érdekében cselekszik, nos, mi ezt a leghatározottabban elvetjük. Hogy túlértékelnénk saját erőnket, jelentőségünket? Ezzel az állítással sokat lehetne vitatkozni, de azt hiszem, fölösleges, a jövő évi helyhatósági választások eredményei majd bizonyítani fogják: mely tábornak mekkora a támogatottsága. Kiss Kálmánnak azzal az állításával, hogy bizony vannak, akik opportunista módon, az ellenzékhez csapódva szeretnék visszaszerezni az RMDSZ-ben elveszített pozíciójukat, sajnos egyet kell értenem. Erre pestiesen szólva csak annyit mondhatok: ez van.
– Egy vásárhelyi román lapban megjelent írás már eldöntött tényként kezeli, hogy az MMPM saját polgármesterjelöltet indít, s a lehetséges jelöltek nevét is felsorolja. Van-e valamiféle alapja eme feltételezéseknek?
– A helyzet könnyebb megértése végett hadd ejtsek néhány szót az alaphelyzetről: Marosvásárhelyen a legutóbbi népszámlálás adatai szerint az etnikai arányok megváltoztak, átbillentek a románság javára, de még nem olyan mértékben, ami kizárná egy magyar polgármesterjelölt befutási esélyeit. Számításba véve, hogy a román pártok az első fordulóban még a maguk embereivel indulnak, megvan annak az esélye, hogy példás mozgósítás esetén sikerülhet a magyar oldal jelöltjét befuttatni. De csak akkor, ha megtaláltuk azt a személyt, aki élvezi a város lakosságának minél szélesebb körű támogatását, teljes bizalmát. A kérdéséhez visszakanyarodva, egyelőre csak egy biztos: az, hogy az MMPM vállalja a megmérettetést, a választásokra saját listát állít. Ami a polgármesteri tisztséget illeti, éppen a korábban vázolt helyzet miatt, egyelőre még nincs végleges döntés. Mi keressük a megfelelő személyt, de elvben nem zárkózunk el attól sem, hogy – egy általunk is elfogadhatónak tartott személy esetében – közös jelöltet indítsunk. De ez még odébb van.
– Úgy tűnik, az RMDSZ szándékosan homályban tartja polgármesterjelöltje személyének megnevezése körüli bizonytalankodásait.
– Egyelőre úgy fest, mintha az RMDSZ nemhogy megtalálta volna azt a személyt, akit indíthatna, de nem is nagyon keresi, mintha már eleve elkönyvelte volna a vereséget. Vagy tán egy újabb, a posztkommunista kormánypárttal köttetendő együttműködési protokollum reményében folytatott, színfalak mögötti elvtelen egyezkedésre kell gyanakodnunk? Nem lepne meg egy ilyen fordulat sem.
Sz. L.
Manapság ritka az a közösségi ügyeket érintő összejövetel, amely nem parttalan panaszáradatba torkollik. Erre a megállapításra cáfolt rá a sepsiszentgyörgyi találkozó, amelyet Székelyföld területi autonómiája – igény és cselekvés címmel hirdettek meg a szervezők. A Gábor Áron-teremben összegyűltek kellő érdeklődéssel követték az autonómiastatútum-tervezet kidolgozójának előadását, és legfőképpen arra voltak kíváncsiak: milyen esélye van a mai korántsem kedvező romániai viszonyok közepette a szóban forgó autonómiának?
Csapó doktor a nemzetközi dokumentumokra hivatkozva igyekezett meggyőzni a hallgatóságot, hogy az SZNT KT októberre meghirdetett akciósorozata nélkül (mint ismeretes, a kezdeményezők október 12-ére tűzték ki a települések székely tanácsainak megalakulását) a közeljövőben esély sincs arra, hogy az autonómia, jelesül Székelyföld területi autonómiája napirendre kerüljön. Pedig e nélkül aligha számíthat a székelyföldi 700 ezres magyar közösség a teljes és tényleges jogegyenlőségre – fejtette ki az SZNT KT szóvivője, aki szerint a törekvést megjelenítők a szó legközvetlenebb értelmében szolgálatot vállalnak. A székelység mint őshonos közösség a történelem folyamán bebizonyította (sőt ebben úttörő szerepe volt), hogy képes az önigazgatásra; most az a feladat, hogy létrehozzuk az ennek megjelenítésére szükséges hiteles testületeket – érvelt a bukaresti felsőház volt tagja.
A részvevők rákérdeztek: miért és mennyire képviselheti hitelesen (legitimen) az autonómiatörekvéseket az SZNT KT által javasolt módon létrejövő nyolc széki tanács, illetve a Székely Nemzeti Tanács, továbbá hogyan lehet a belső "ellenszélben" eljuttatni a folyamat valódi lényegét és tétjét a közösséghez?
Az előadó kifejtette: a közvetlen demokrácia elve lehetővé teszi, hogy egy közösség állampolgári gyűlésen érvényesítse akaratát, nyilvánítsa ki – például – a területi autonómia iránti igényét. A közakarat által jelölt széki küldöttek, akik egyúttal a Székely Nemzeti Tanács tagjai lesznek, kizárólag ezt az igényt és akaratot lesznek hivatottak képviselni a statútum véglegesítésének és törvényre emelésének rögös útján. Az autonómia iránti igény minden székely közösségben jelen van, eme igény tömeges kinyilvánítása, a megfelelő fórumokon, demokratikus módon történő képviselete maradt eddig el – érvelt Csapó, aki szerint a hatalmi pozícióba került "közképviselet" (az RMDSZ szépítőleges megnevezése) immár nem is tudja ellátni ezt a feladatot. Ezért van szükség a Székely Nemzeti Tanács, illetve a más autonómiaformák érvényesítése érdekében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakítására, amely testületek nem a politikai harcban való részvételre, hanem a nemzetstratégiai törekvések érvényesítésére hivatottak – összegzett Csapó József.
Csáky D. Tibor
Szeretettel üdvözöljük a meghívott és a meg nem hívott részvevőket a Báthoryak városában, s mindazokat, akik nyílt szívvel és őszinte lelkülettel jöttek el erre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete által megrendezett Szilágysomlyói Fórumra.
Örömmel és büszkeséggel tudatjuk a tisztelt fórummal, hogy Zilahon is megalakult a Reform Mozgalomnak egy sejtje: a Zilahi Együtt Megmaradásunkért Mozgalom (ZEMM). Kicsi, 66 fős csapatunk ezen fórumon is biztosítani kívánja az EMNT Kezdeményező Testületét arról, hogy minden erőnkből támogatjuk az Erdélyi Magyar Nemzeti Közösség Önkormányzatának létrehozását.
Megkezdődött a helyhatósági választásokra való felkészülés, és hivatalosan megkezdődött a kampány. Az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy "valakik" (értsd: az ellentábor) a szövetség struktúráját és politikai erejét felhasználva támadják és megpróbálják lejáratni a szervezetet – olvastuk az RMDSZ Szilágyság című közlönyében hat nyugati megye önkormányzati képviselőinek zilahi találkozója után. A Partiumi Önkormányzati Konferencián felszólalók reformellenes véleményeknek adtak hangot, és saját szempontjaikkal bizonygatták a "reformisták illegitimitását". Természetesen csak az odafigyelő érintettek értették-érezték meg a kígyóméreggel megkent burkolt mondatokba rejtett kiátkozó, fenyegető üzeneteket. Nincs ránk szükség, félnek tőlünk, féltik magukat. Ezért nem riadnak vissza semmitől, pedig mi csak egy egészséges megmérettetést akarunk egy jobb sorsot érdemlő erdélyi magyarság érdekében.
Jelenlegi érdekvédelmi szövetségünk minden alkalmat megragad