– Egy ideje keveset hallani önrôl. Lekerült az ilyen-olyan kiadványok, folyóiratok címlapjáról, s egyre ritkább vendége a tévéstúdióknak. Valahogy szokatlan ez a nagy csend. Mindenekelôtt hallgatása okairól kérdezném.
– Kettôs választ adhatok. Egyrészt némaságom megalapozott és tudatos, hiszen valóban csak akkor szólaltam meg, akkor léptem kamerák elé, amikor akadt mondanivalóm és természetesen esélyem arra, hogy szavaim meghallgatásra, befogadó közegre találjanak. Másrészt belefáradtam képviselôink gáncsoskodásába, konzervativizmusába, kispolgári allûrjeibe. Nem volt könnyû váltani, mivel hétévi munka végére tettem imigyen pontot. Merthogy életem hét évébe tellett, amíg Temesvár elöljáróinak elmagyaráztam, miért van szüksége a városnak erre a mûvészi értékeket felvonultató utcai mulatságra. Eredménytelenül. Ha belegondolok, nem is történhetett volna ez másképp.
– Kifejtené?
– Évrôl évre a nulláról, pontosabban egy önnönmagát újratermelô csôdhelyzet szélérôl kellett kiindulnunk. És ebbe a "feltételrendszerbe" a projekt sikerességébe befektetett, tendenciózusan leértékelt szellemi tôke is beleértendô, kezdve attól, hogy az önkormányzatnál tett látogatásaim hagyományszerûen a bemutatkozásommal kezdôdtek. Egy kívülálló számára mindez enyhén szólva vicces, gyakorlatilag azonban undorító. Nem titok, a fesztiválok anyagilag veszteségesek voltak, elsôsorban azért, mert nekünk kellett kifizetnünk mind a biztonságiak, mind pedig a hepaj után kivezényelt szemetesek honoráriumát, vagyis mindazon alkalmazotti státusban lévô személyeket, akiknek a jelenlétét koncertek, tömegbulik esetében törvény írja elô. Egy ízben a programjainkat finanszírozó helyi tanács gazdasági bizottságának nagy-romániás képviselônôje is kikezdett. Közvetetten azt akarta bebizonyítani, hogy a rendezvény csupán egy humbug habbal, feltûnési viszketegségbôl fakadó hóbort, és semmivel sem gyarapítja a megyeszékhely kasszáját, sôt sokszorosára növeli a kiadásokat. Azt javasolta, másokhoz hasonlóan pengessük csak szépen le az általunk elfoglalt belvárosi telkekért járó helybért, ami csillagászati summát jelentett volna, akkora összeget, amivel mi sosem rendelkeztünk. Visszakérdeztem: tudja, mi a víz természetben való körforgásának a jelentôsége? Csodálkozott. Én az ünnepségbe befektetett magántôke törvényszerû mozgására értettem, a bódék, sörsátrak, lacikonyhák, képzô- és népmûvészeti sátrak eladási rátájából nyert közvetett haszonra. Ez utóbbihoz adók és egyéb illetékek formájában jutnak hozzá az önkormányzatok. Ô persze nem értette.
– Talán azért, mert magát Demeternek hívják, nem pedig Ionescunak?
– Meglehet... Éreztették ezt már velem. Ám most bebizonyíthatják, ôk a fessebb legények a gáton.
– Apropó: a városnapok több programja is a Csepûfesztre emlékeztetett. Egyszóval, ellopták az ötleteit. Perelhetne...
– Hogy bepereljem a polgármestert és az alpolgármestert? Ó, nem. Általában úgy történik, hogy valaki kitalálja a dolgokat, a többi meg pörög utána, lemásolja a már kész "produkciót". Színigazgatóként hasonló események gazdagítják a szomszédos, velünk egyazon fedél alatt mûködô teátrumokkal ápolt kapcsolataimat is. Jól tükrözik eme állításomat a 2003-as jubileumi ünnepségek apró szervezési trükkjei, illetve a korábbi évadok néhány elôadása. Például a kabaré, amelynek koncepcióját, fazonját valósággal ellopták tôlünk, mi több, kivitték egy általunk felfedezett nem konvencionális térbe. Következésképpen a fél világot beperelhetném. Nem tehetek mást, megyek tovább.
– Azaz nem lesz több fesztivál?
– Ameddig Temesvár nem tart rá igényt, sôt ellenséget lát bennem, addig biztos, hogy nem lesz. Valahányszor nekirugaszkodtam, igyekeztem megfelelni a másokon soha számon nem kért követelményeknek. Munkatársaimmal közösen térképeket készítettünk, a legapróbb részletekig kidolgozott terveket nyújtottunk be, hónapokig bíbelôdtünk egy-egy projekttel. Hogy tartalmilag, mûfajilag kifogásolhatatlan legyen. Volt év, amikor 70 ezer dolláros büdzsébôl gazdálkodtunk. Persze ebbôl az összegbôl csupán 100–150 millió lejt utalt ki az önkormányzat, a többit rábeszéléssel, kalapolással cégektôl gyûjtöttük össze. Az sem elhanyagolható, hogy a helyhatóságok kényszeradománya folyton késéssel érkezett meg a számlánkra. Újfent javasoltam, írjanak ki pályázatot, versenyeztessék az efféle kihívásoknak elébe álló vállalkozó szellemû egyéneket, civil szervezeteket. Aláhúznám, a rendezvényt nem a saját szórakoztatásomra agyaltam ki; szabadidômben én is szívesebben foglalkozom a lányommal, sétáltatgatom a kutyáimat.
– Valamit azért csak tervez.
– Újabb hazai, de fôként határon túli társulatok vendégszerepeltetését. Mint ismeretes, meghívásunknak eleget téve érkezett Erdélybe a Szegedi Kortárs Balett, legutóbb pedig egy norvég városi színház nyújtott betekintést repertoárjába. Végül is az említett két elôadásnak sikerült feledhetetlen mûvészeti eseménnyé avatnia az idei Csepûrágó Árnyékfesztivált, s egyben új fejezetet nyitnia az alapítvány történetében. Tehát a célom megvalósult.

Gurzó K. Enikô