TISZTELT LÁTOGATÓNK, KEDVES OLVASÓNK,
ÜDVÖZÖLJÜK AZ ERDÉLYI NAPLÓ HONLAPJÁN!

Erdély egyetlen országos terjesztésű polgári hetilapját az itthon bejegyzett Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez az egyetlen tevékenysége. Lapunk megjelentetése a jelenlegi nehéz gazdasági és barátságtalan politikai környezetben nem könnyű, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat erőfeszítéseinkhez, ha nálunk hirdet, reklámoz, vagy ha felajánlásaival segíti lapunkat.

Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ők más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. Felajánlásokat a kiadó dollárszámláján köszönettel fogadunk: SC Casa de Editura Erdélyi Sajtóház SRL, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont: 2511001005514406, Romania.

Romániai olvasóink 90 ezer lejért rendelhetik meg januártól lapunkat a kiadóban, egy negyedévre. Egyévi előfizetés díja 360 ezer lej.

Külföldre (bárhová) 15 euró az előfizetés díja, egy évre értelemszerűen 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!

Reméljük, hogy közös erőfeszítéssel sikerül életben tartani az Erdélyi Naplót 2003-ban is!

A szerkesztőség

Szél ellenében is, legyen az a Nemere vagy a Krivec – tehát fújdogáljon a Kárpátokon innen vagy túl –, fel lehet ismerni az RMDSZ csúcsvezetőségéhez közel álló romániai magyar politikusokat. Az ismertetőjelek között találjuk az anyagi helyzetet. Villa, dzsip, nyaraló, miegymás… Mivel a posztkommunista szocialista korszakban még hangsúlyosabban a lét határozza meg a tudatot, az állásfoglalások hangneme is ennek megfelelően alakul fenntartás nélküli egyetértéssé, amennyiben a hivatalos nézetre vonatkozik, és utálkozó elutasítássá, amennyiben Tőkés László valamely nyilatkozatát kell értékelni. Egy másik jellegzetesség az egyenlő közelségtartás a román, illetve a magyar szocialista hatalomhoz. Például december 1-jei koccintáskor. A hortobágyi vadászatról nem jelentek meg szemléltető eszközök, nem láthattuk a háttérstatisztákat, így nem állíthatunk semmi bizonyosat, viszont Iliescut budapesti kirándulására elkísérte Hajdú Győző is. Időközben visszafogadták volna? Semmi sem lehetetlen, a dörgölőzési ismertetőjel mégis fenntartásokkal alkalmazandó.
Nem is érdemes erőltetni, amikor van egy sokkal megbízhatóbb jellemvonás. Figyeljük meg a következő kijelentést: "Ne áltassuk a romániai magyarságot elérhetetlen célokkal". Aki ezt kimondja, az az. Vagyis Markó-párti.
Ehhez a stratégiai visszafogáshoz különös elméletet fabrikáltak. Hangoztatói azt tartják, hogy a nagyravágyók, a "nagyotmondók" elérhetetlen vágyálmaikkal kétszeresen is kárt okoznak, mert elterelik a emberek figyelmét az elérhető célokról, majd az utópiák kútba ejtésével elkedvetlenítik a népet, amely aztán a nyakába veszi a világot. Ejsze a gyermekvállalási kedv is miattuk hanyatlik...
A különleges ismertetőjelnek immár évtizedes történelme van. Az első autonómiatörekvések megfékezésekor már javában lappangott, majd a Bolyai-egyetem újralétesítésének elszabotálásakor (emlékeztetőül: az SZDSZ segítségével) legmagasabb ügyvezetői szinteken hangzott el, hogy ne ringassák egyesek túl merész álomba a tagságot, mert szörnyű csalódásra fogunk ébredni. Honnan tudták? Onnan, hogy ők maguk húzták fel az ébresztőórát.
A későbbiekben az RMDSZ-programban szereplő tételek számonkérésére is az volt a válasz, hogy ez aztán már igazán tűrhetetlen nagyotmondás. Így vált a közvetlen vezetőségválasztás olyan utópiává, amely ürügyet szolgáltathatott a tiszteletbeli elnöki tisztség megszüntetésére.
Napjainkban megint felerősödött a kis lépések szocreál-politikusainak hangja, méghozzá a kettős állampolgárság ügyében. Óva intenek mindenkit, hogy ne ábrándozzanak, mert nincs nemzetközi jogi lehetősége annak, aminek alkalmazását Románia, Horvátország, Németország, Izrael stb., stb. garanciával vállalja.
A különleges ismertetőjel viselőinek mostani megnyilatkozása megzavarhatna, ha nem tudnánk, hogy a történelem mindig a szemünk láttára ismétli önmagát. A kettős állampolgárságról nemrégiben kedvezően nyilatkozott több olyan romániai magyar politikus, akinek hivatalos elkötelezettségét egyéb ismertetőjelek alapján biztosra vehetjük. Megoszlott volna az RMDSZ csúcsvezetősége körüli szekértábor? Ugyan! Csak az történik, ami három évvel ezelőtt a státustörvény melletti aláírásgyűjtéssel. Ahhoz kötötték a választási kampány szekerét, aztán a fogatot lóval – vagy inkább szamárral – együtt az útszélén hagyták, és visszaültek a dzsipekbe. Később azt sem tartották fontosnak megjegyezni Budapesten, hogy az RMDSZ-tagok nem abban a formában álltak ki a státustörvény mellett, ahogyan Kovács László és csapata kilúgozta.

Nits Árpád

nyomtatható változat

"A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek fel kellene mondania a kormányon lévő román Szociáldemokrata Párttal kötött együttműködési megállapodást" – jelentette ki pénteken tartott kolozsvári sajtótájékoztatóján Eckstein-Kovács Péter szenátor, aki ezt javasolni is fogja a Szövetségi Képviselők Tanácsának október 11-én rendezendő marosvásárhelyi ülésén. Ebbéli véleményében egyebek mellett az aradi Szabadság-szobor ügyében történő hatalmi packázás erősítette meg a román felsőház RMDSZ-es tagját, a Szabadelvű Kör platform elnökét. A szenátor vélhetően nem egyeztetett Markó Béláékkal ebben a kérdésben, ugyanis az RMDSZ csúcsvezetőségének legutóbbi tárgyalásai, egyezkedései és állásfoglalásai azt jelzik, hogy a magyar párt hajlandó lesz minden "kompromisszumra", csak ne kelljen ellenzékbe vonulnia már a választások előtti évben. A kolozsvári honatya különvéleménye mindazonáltal nem olyan súlyos kilengés, hogy a szervezetből való kizárás veszélye fenyegetné, mint kollégáját, Pécsi Ferenc szatmári képviselőt.

T. P.

nyomtatható változat

Mint a bukástól félő kisdiák? Úgy fogadkozott a miniszterelnök Brüsszelben, hogy szeptember végéig megvalósítják mindazt, amit eddig nem sikerült. A tét? Hogy november elején az unió ismerje el azt, amit az iraki háború támogatásáért cserébe az USA már tavasszal kinyilvánított: a romániai működő piacgazdaságot. Vagyis reformok és privatizáció. Ám a külhoni ígérgetéseknek itthon azonnal az ellenkezője történt: az egyszer már – amerikaiaknak – eladott resicai kombinátot most odaígérték az oroszoknak, habár az előző tulajdonos pereli a román államot a visszamondott szerződésért. Sebaj, mondják, ha veszít is a hazai fél, államatyuska – a mi zsebünkből! – kifizeti. Közben a Petromnál is jártak háztűznézőben, tizenöten is, a szakminiszter pedig azt nyilatkozta, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül az a kérő lesz a nyerő, amelyik a legcsábosabb jegyajándékot kínálja.
A "jól" megmagyarázott egységes adókulcsról néhány nap alatt kiderült, hogy nem is olyan pompás: bevezetésétől máris elálltak. Iliescu szerint ő már az elején tudta, hogy ez nem jó, furcsa, hogy csak a végén mondja. Egyébként magyarországi látogatása különösebb visszhang nélkül zajlott, sem az aradi szoborügyben, sem a Gozsdu Alapítvány ügyében lényegi előrelépés nem történt. Hórázott viszont egyet az államelnök a Gyula környékén lakó románokkal és tett egy epés megjegyzést itthoni nemzettársai felé, miszerint bőven van tanulnivaló a magyaroktól a határon túliakkal ápolt kapcsolatokat illetően.
A nagy-romániásokon kívül csak Pruteanu nemzetféltő szocdem szenátor szavazott az alkotmánymódosítás ellen a parlamentben, amiért is pártfőnöke, klubzsargont használva, a kigolyózást helyezte kilátásba. Az elnöki jóváhagyást követően október 19-én bocsátják népszavazásra az alaptörvényt. Ami a magyarokat illeti, az RMDSZ – az SZDP hű csatlósaként – a két rossz, azaz a régi és az új alkotmány közül a kisebbik, az adjusztált elfogadására szólítja majd híveit, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete pedig a nemmel való szavazást látná üdvösnek. A harmadik lehetőség: a referendum napján más, jobb elfoglaltságot találni a voksolgatás helyett.
Tragikus esemény helyszíne volt a nagybányai csendőrlaktanya: egy sorkatona agyonlőtte négy társát, majd végzett magával is. A fegyveres testületeknél egyre szaporodó hasonló balesetek "igazolják" az új alkotmányba már belefoglalt kötelező sorkatonai szolgálat eltörlésének jogosságát. Erőszakhullám söpört végig Krajován is: az egymásnak ugrott roma bandák a rendőröknek és sajtósoknak is jól ellátták a baját.
Ha nem is ilyen kőkori lebunkózást, de heves megmozdulásokat ígérnek a szakszervezetek: máris tiltakoztak az üzemanyagárak emelkedése következtében hegymenetbe indult alapélelmiszer-árak ellen, a tanügyiek pedig októberben sztrájkba lépnek, ha a kormány nem hajlandó érdemben tárgyalni a szakágazat katasztrofális anyagi helyzetéről. (Az erkölcsi sem rózsás, de ez aligha szindikátusi téma.) A lakótársulások képviselői is elégedetlenkednek, mert véleményük szerint a kormányzat és a szolgáltatók versengve blöffölnek és ígérnek zavartalan, árban változatlan, tisztességes hőenergia-ellátást és -elosztást a télre. Egyetlen vigaszunk a természet kegyessége: a tavalytól eltérően az idén nem kora téllel, hanem késő nyárral köszöntött be a hivatalos ősz.

Molnár Judit

nyomtatható változat

A múlt hét politikai botrányává nőtt a Teller-ügy. A Népszabadság leközölt egy olyan levelet, melyet a nemrég elhunyt nagyhírű tudósnak tulajdonítottak, s melyről kiderült, hogy a benne foglaltaknak több köze van egy magyarországi "barát", egy nevenincs balliberális újságíró gondolataihoz, aki a saját Fidesz-bírálatát kívánta Teller Ede szájába adni. A tudós kutatóintézete cáfolta a levél hitelességét, "Magyarország legolvasottabb napilapja" pedig kénytelen volt elnézést kérni átvert olvasóitól.
Több mint kínos, hogy lelepleződése után a Zeley nevű firkász tovább kardoskodott a maga álláspontja mellett, s arra kényszerítette Teller intézetét, hogy egy újabb állásfoglalást adjon ki az ügyben. Ebben a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium közölte, hogy tisztségviselői további vizsgálatot folytattak, melyek megerősítették, hogy nem a tudós volt a levél szerzője. "Dr. Zeley László folytatódó állításai ellenére kitartunk emellett, és sajnálatosnak tartjuk, hogy bárki is tőkét akarjon kovácsolni Teller Ede nevéből saját személyes meggyőződésének propagálására" – áll a közleményben.
Az eset még a szelídségéről ismert Mádl Ferenc köztársasági elnököt is megrendítette, aki a Hír TV-nek adott interjújában rámutatott, hogy "Teller Ede emlékének meggyalázása olyan – mélyen elítélendő – politikai botránykeverés, amely egy demokratikus országban soha nem történhetne meg".
Az Országos Választási Bizottság második nekifutásra egyhangú határozattal hitelesítette a Magyarok Világszövetsége által a kettős állampolgárság kérdésében indított népszavazási kezdeményezés szövegét. Ha tehát az MVSZ össze tudja gyűjteni a szükséges 200 ezer aláírást, akkor az országgyűlés köteles lesz kiírni a népszavazást abban a kérdésben, mely a következőképpen nyert megfogalmazást: "Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi. LXII. tv. 19.§ szerinti "Magyar igazolvánnyal" vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?"
Orbán Viktor a mórahalmi városnapok keretében Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszter szobrát avatta fel a frissen átadott Aranyszöm Rendezvényház előtt. Beszédében az uniós csatlakozásról szólva kiemelte, kevesebb, mint egy esztendőnk van arra, hogy "összeszedjük magunkat, végre komolyan munkához lássunk, végre tisztességes költségvetést alkossunk". Szavai szerint ugyanis az Európai Unió alkalmatlan arra, hogy válságban lévő ország bajait orvosolja. "Az az ország, amely gazdasági válságtól terhelten lép be az Európai Unióba, az nemhogy orvosságot nem kap a bajaira, hanem tovább fognak súlyosbodni a bajai" – hangsúlyozta a volt miniszterelnök.
Immár a baloldalhoz legközelebb álló és 1998-ban még az exit poll alapján is MSZP-győzelmet előrevetítő Szonda Ipsos is masszív Fidesz-előnyt mért legutóbbi közvélemény-kutatásában. A nyilvánosságra hozott adatok a korábbiakkal egybevetve azt látszanak valószínűsíteni, hogy a szocialista párttól elfordult szavazók nagy része előbb a bizonytalanok táborát gyarapította, majd csak most kötött ki a polgári szövetség mellett. A Szonda Ipsos szerint a Fidesz–MPSZ-re az aktív választói kör 50 százaléka, az MSZP-re 39 százaléka voksolna.

Pápaffy Endre

nyomtatható változat

KÖZpontosítás

Jeles költőnk egyike vallotta mintegy cáfolhatatlan igazságként azt a továbbgondolásra, továbbépítésre sarkalló figyelmeztetést, melynek lényege: két ember közt a legrövidebb, a legjárhatóbb út az egyenes, tiszta, hazugságok ellen fertőtlenített beszéd. Igen, olyan útról beszél a költő, melyet naponta kell ilyen-olyan ügyeinket intézendő vagy gondjainkat megosztandó bejárnunk, és ezerszeresen keserves, ha azt kell tapasztalnunk, hogy már a felénk induló kéznyújtást is olyan bévülről induló érzés tüskésíti, melynek semmi köze az őszinteséghez, kísérje bár ezt a kéznyújtást arcra erőltetett mosoly. Tapasztaltuk, tapasztaljuk ennek léleknyomorító, hangulathomályosító hatását, és ellene csupán annyit tehetünk, hogy azzal vigasztaljuk önmagunkat: nem ér fel hozzánk.
Legnehezebbnek azonban azt az utat érzem, melyet az emberfiának önmagáig kell bebarangolnia, mert míg ezen az úton kóricál, akarva-akaratlanul rádöbben arra, hogy nemegyszer tévedt és téved el ezen az úton, és azoknak a bizonyos jelzőlámpáknak egyike-másika már csak pislog. Kerestem ennek okát, s arra a következtetésre jutottam, hogy a mögöttünk maradt és a jelen történelmének eseményeiben kell kutakodni. Az a halandó ugyanis, aki már átlépett néhány évtizeden, annyi útbaigazító, holnapok felé tájoló tanácsot hallott, hogy belőlük akár vaskosabb kötetet is lehetne szerkeszteni. És hányszor kellett úgy éreznie, tapasztalnia, hogy ezek a tanácsok tulajdonképpen jelszavak és olyan parancsok, melyekre össze kell verni a bokát, mellre kell ejteni a fejet, ekképpen jelezve, hogy meg vagyon minden értve, úgy fogja mindennapos ügyeit, dolgait intézni, ahogy számára megparancsoltatott. Közben észre sem vette, hogy félelemből bólint rá a parancsra, és egyik napról a másikra olyan szédelgővé silányult, aki azt sem tudja, hogy tulajdonképpen merre is kellene neki tartania.
Igen, már annyi himnuszt énekeltünk, annyi zászló alatt kaptuk össze magunkat, hogy lassan nem is kezdünk emlékezni ezeknek a himnuszoknak és zászlóknak egyikére-másikára. Szólhatnék ugyanakkor arról is, hogy hány és milyen tartalmú, jellegű "lélek- és eszmementesítő" gyűlésre járogattunk, hány pártot éltettünk hol sziszegve, hol hangos szavakkal, hogy ne legyünk a hatalom megjegyzettjei, mert megpecsételve csak jajjal-bajjal-kínnal tudtuk egyik napot a másik után cipelni.
Igen, mi eszméket emeltünk mindig magunk fölé, és az eszmékkel együtt olyan igehirdetőket, akik nemegyszer próbálták elhitetni velünk, hogy zsebükben van a bölcsek köve, az ő igazságuk az egyedül üdvözítő, beszennyezhetetlen, hosszú távra érvényes, útbaigazító és üdvözítő. Elhittük – istenem, de hányszor! –, hogy jelképek nélkül nem élet az élet, vagyis: tartalmatlan, szüksége van az emberfélének ezekre a jelképekre, ha nem akar örök bolyongója, tévelygője lenni e szűkmarkúan porciózott életnek. És amíg egyik jelképet cserélgettük a másikkal, amíg újabb és újabb szólamok után próbáltunk felsorakozni, amíg egyik trónt a másik után bontottuk le és építettük újjá újabb és újabb hittel, észre sem vettük, hogy kifosztottak, kiraboltak, személyes célkitűzések elérésének eszközévé aljasították a hitünket. Ilyen hittel pedig már csak könyöradomány az élet, és nem csupán az öröm, de a fájdalom is hamis.
Igen, mi nagyon sokan eltévedtünk az önmagunk felé vezető úton a hamis jelzőtáblák miatt, és most kezdünk csak ráeszmélni arra, hogy ezeknek az úgynevezett "utászoknak", akik a jelzőtáblákat állították és állítják napjainkban is, nem gyérül a tábora. Ellenük lassan már csupán annyit tehetünk, hogy más irányba fordítjuk a jelzőtábláinkat, azzal az utolsó reménnyel, hogy sikerül végre megérkezni önmagunkhoz...

Gúzs Imre

nyomtatható változat

10.00 Köszöntőbeszédek:
a házigazdák részéről – Dénes András, az ASIM elnöke
– Darnai Árpád, a KKV elnöke
– az önkormányzat részéről – Cristian Anghel polgármester
– Ludescher István alpolgármester
10.20–13.00 Előadások:
– Molnár Lajos, Magyar Kereskedelmi Iroda, Bukarest
– Csáky Csaba, KK EU Zöld-Falusi Vendégfogadók Szövetsége elnöke, Budapest
– Vántus Viktor, Hajdú-Bihar megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Debrecen
– Pécsi Ferenc parlamenti képviselő, a bukaresti alsóház gazdasági bizottságának tagja, Szatmárnémeti
– Nagy Sándor vállalkozó, bádogosipari termékek, Tiszafüred
– Farkas Mária, a Vállalkozók Rajka Péter Egyesülete, Kolozsvár
– Mircea Griesbacher, CHF hitelszövetkezet, Temesvár
– Komlósi József, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Nagybánya
13.30–15.30 Állófogadás a Teleki Magyar Házban (Minerilor u. 5. sz.)
15.30–19.00 Üzleti tárgyalások (TMH, Schönherr Gyula-terem)
16.00–19.00 Falusi vendéglátás és turisztikai lehetőségek Máramarosban (TMH, EKE-terem)
19.00 A nagybányai Gesztenye-ünnep megtekintése
Infó: Dénes András elnök – andrasde@freemail.hu

nyomtatható változat

Vezérhangya

Hosszú esztendők taníttatták meg velünk, erdélyi magyarokkal, hogy a román hivatalosságoknak még akkor se higgyünk, ha pecsétes írásban vagy netán eskü alatt ígérnek valamit. Néha-néha, főleg külföldi hatásra, ilyenre is rákényszerülnek, aztán ahogy csak tehetik, megmásítanak mindent, az ígéreteket, engedményeket – ha tettek ilyeneket – visszavonják. Már 1918-ban, a részben a magyar állam pénzén szervezett gyulafehérvári népgyűlésen is megígértek mindent a nemzetiségeknek, csak hogy Erdélyben kiteljesedhessen a román uralom. Ígértek külön állami iskolákat, egyetemet, korlátlan nyelvhasználatot, az identitás megóvásának lehetőségét, autonómiát, hogy aztán sorra elfelejtsenek mindent, a magyarok lakta vidékekre többségieket telepítsenek, intézményeinket elrabolják és elsorvasszák, iskoláinkat, egyetemeinket felszámolják, egyházainkat kisemmizzék, a nyelvhasználatnak gátat állítsanak. Az autonómiáról hallani sem akartak pár év múlva, és gőzerővel kezdték meg a magyarság elűzését, megtörését, szétszórását, beolvasztását, állampolitika rangjára emelve ezt a fajta "békés" genocídiumot. A tények konok dolgok, s a fentiekre példák és adatok sorozata adható.
Még jól be sem fészkelték magukat a román király katonái a magyaroktól "örökölt" erdélyi kaszárnyákba, és a "liberális" Ionel Bratianu máris leszereltette a vértanú 48-as tábornokok aradi emlékművét. Akkor és azután nem egy történelmi nagyságunk szobra tűnt el, deszkáztatott be, döntetett le, vagy ha mégis helyükön maradhattak emlékműveink, akkor átlényegítették őket románokká. Eleinte úgy gondoltuk, hogy az 1989-es változások a nacionalista diskurzus lanyhulását és a túlkapások számának csökkenését is elhozzák, vagy legalábbis az őszinte beszéd, az ígéretek betartásának, számon kérhetőségének kezdeti ideje érkezett el. Ha az úri becsületszóé egyből nem is, de a polgári tisztességé hátha...
Ma már tudjuk, hogy dőre álom volt az egész. Hogy ne menjek az időben távol, a román hatalom éppen napjainkban verte át az erdélyi magyarságot többször is, sokadszorra. Megígérte például, hogy az aradi Szabadság-szobrot rendbe teteti és felállítja. Kormányfői szinten tették ezt, amelyet a magyar miniszterelnökkel reflektorok fényénél történő puszilkodás, ölelkezés, vadászat követett, s a döntést egy pecsétes írásba iktatták, hogy nyoma maradjon. Előtte az RMDSZ-vezérekkel borult össze Nastase és írták ugyanezt az úgynevezett együttműködési lajstromba, itt is sűrű tévéfelvételek, pohárcsengések, sós stangli rágcsálása és fülig tartó mosolyok közepette. De még el sem ült a pohárcsengés, a kormánypárt fő kultúrnyikja, a rímhányó Paunescu bődült el a tévéadók egyikében, hogy Arad marad, amilyen volt, mert az 1848-as magyar tábornokok románokat öltek. Nastase a diktatúra nemzeti költőjének szavaiból mindjárt a nép hangját hallotta ki, a többi közismert: le is állíttatták a szoboravatás előkészítését. Hogy majd inkább valami román–magyar szocialista testvériség és barátság kertet rendeznek a Maros partján, ahol majd nem a múltba, hanem a jövőbe tekintve fognak sétálni kéz a kézben a két nemzet fiai és lányai, teljes és végső egymásba olvadásban. Ez egy olyan Petőfi–Schiller-egyetem féle halva született ötlet, mézesmadzag az RMDSZ-vezéreknek, akik olyan jóhiszemű naivak, amilyeneknek csak az orruknál fogva vezetett választóik hiszik őket...
Meglehet, újabb külföldi nyomásra meg jó néhány elvtelen bukaresti "kompromisszum" árán ("ti behúzhattok nekünk, mi viszont nem ordítunk") csak visszaállíthatjuk majd az aradi emlékművet valamikor, valahol, valamilyen árukapcsolással. De az már bizonyos, hogy az RMDSZ–SZDP együttműködési listáján szereplő magyar karok az idén nem indulnak be a kolozsvári egyetemen. "Nem akarja Marga rektorral az élen a főiskola vezérkara" – húzogatják a vállukat a kormánypárti főfők. Arról azonban hallgatnak, hogy a párttársaik is erőteljesen lobbiznak azért, hogy ne legyen önálló magyar fakultás sem, külön állami egyetemről nem is szólva.
És folytathatnánk a kudarclistát, hiszen például a nemzetiségek nyelvének igazságszolgáltatásbeli használatát is úgy vitték be az új alkotmányba, hogy azt bármiféleképpen lehet érteni, úgy is, hogy lehet, úgy is, hogy nem, a bíróság jóindulatától függően. De a gazdasági régiók kijelölésekor sem akarják megérteni, hogy a magyarság maga akar dönteni a saját sorsa fölött és ezért nem engedményeket, hanem jogokat kér, követel. Az önkormányzatok szintjén még ott sem természetes az anyanyelvhasználat, ahol a magyarság van többségben. Az erdélyi városok zömében alig látni magyar feliratokat, a "nyilvánosság hangja" szinte mindig román nyelvű és balkáni ritmusú.
Olyannyira nem lehet a nagy puszilkodással aláírt és csodaszernek beállított protokollumot betartatni, hogy a megyékben és a településeken alkalmi, sőt helyenként furcsa "politikai partnerségek" mentén zajlik a hatalmi osztozkodás. Egyre kevesebben értik, hogy miért az RMDSZ részéről a kormánypártnak az a nagy támogatása? Hacsak nem a vezérek önös érdekei vannak a háttérben...

Román Győző

nyomtatható változat

"Itt állott Árpád vezér szobra, 1916-ban az oláh ledöntötte."
Hosszú időn keresztül volt olvasható e felirat a Brassó fölé magasodó Cenk tetején, egy hajdani szobortalapzaton – aztán a talapzatot magát is felrobbantották, széthordták, mint annyi mást.
Ennyi maradt a hajdan tíz méter magasan álló, háromméteres Árpád-katonából, amely valamikor a magyar birodalom legdélkeletibb határát jelképezte.
Vannak helyek, ahol még ennyi sem maradt; sőt rengeteg olyan hely van Erdélyben, ahol semmi nem maradt a hajdan álló szimbólumokból.
Mert Erdélyben magyar szobornak lenni sem könnyű, s az öröklétnek szánt alkotás nemegyszer végezte bronz- vagy rézüstként pályafutását.
Nem új keletű dolog ez. A régi latinok hadüzenetként ellenségük határain belülre lándzsát hajítottak. Szimbolikus térfoglalás volt ez, a birtokbavétel jelképe.
E szimbolikus térfoglalás aztán a balkáni latinságnak Erdélyre eső válfajában Romulus és Remus-szobrokban, román hősök emlékművében manifesztálódott. Később kolostorokban, templomokban, egyházi létesítményekben. A térfoglalás mellett pedig a térfosztás is egyre inkább erősödött: s a legyőzöttek, bekebelezettek köztéri szimbolikájának megsemmisítése napi gyakorlatba ültetődött.
A Balkánnak ugyanis erős spiritualitása van. A balkáni ember, így a román ember is, ösztönösen érzi, hogy minden szobor és minden köztéri alkotás bálvány, totem, fétis, amely közösségének szellemét zárja magába, legjobb lényegét őrzi és menti át az utókornak.
És vannak dolgok, amelyeket a románság semmiképp nem akar Erdélyben átmenteni az utókornak.
Ezért nem állhat magyar felirat Mátyás király kolozsvári lovas szobrán. Ezért kellett rajta táblát elhelyezni, amely a király román származását és a magyarok galádságát hirdeti. Ezért kellett őt román nemzetiszínű zászlókkal körülvenni, és ezért kellett felásni a teret.
Ezért nem lehetett Nagyváradon a nagyságos fejedelemnek, Bethlen Gábornak a szobrára felírni magyarul a nevét. Annak a fejedelemnek, aki román nyelvre fordíttatta a Szentírást.
Ezért kenik be szinte naponta fekáliával Fehéregyházán a költő síremlékét.
Ezért kellett eltávolítani a Wass Albert-szobrokat.
És ezért nem állhat újra Aradon a Szabadság-szobor.
Fájdalmas ugyan, de érthető az igyekezet, amellyel bálványainkat, totemeinket, közösségi szimbólumainkat pusztítják.
És fájdalmas, de érthetetlen a megadás, amellyel e pusztítást fogadja a magyarság. A "megbékélés" jegyében való megalázkodás, a folytonos visszavonulás, a fáradt és ijedt lemondás. A magyar kormány tehetetlensége, az RMDSZ gyávasága. Kovács László szemforgató álszentsége és Markó Béla szánalmas, ezredik "kiegyezése".
A Szabadság-szobor minden bizonnyal úgy, akkor és ott fog állni, ahol a román fél akarja. Mert Szabadság-szobor, mert magyar, és mert megtehetik ezt vele. Ha kerti törpékkel rakják körbe, ha paraván mögé állítják, akkor is. Mindaddig, amíg a magyarság választott képviselői e kérdésben, felelősségüktől áthatva, úgy nyilatkoznak, hogy ködös szimbólumok miatt "az elmúlt évek közös munkáját, amely a román–magyar együttélés terén is hozott fontos változásokat, történelmi hiba lenne veszélybe sodorni".
Erre a vérlázítóan cinikus nyilatkozatra nincs, amit mondani. Szimbolikus e nyilatkozat maga is, verbális emlékműve az önfeladásnak. Ahogyan a pezsgőkoccintás és a récevadászat is az. Megmaradnak, örökös szégyenfaként.
És még sincs veszve minden. Semmi sincs veszve, mert létezik egy felsőbb valóság. A lebontott, meggyalázott szobrok helyén mégiscsak ott marad valami, amit nem lehet eltüntetni. Árpád, Mátyás, Bethlen Gábor vagy éppen Wass Albert szelleme. Ha másként nem, hát szobor alakú űrként a nemzeti tudatalattiban.
És ha végképp elveszettnek, elárultaknak érezzük magunkat, újra és újra elmehetünk például Székelyudvarhelyre. Odaállhatunk a Vasszékely lába elé, dacot, ellenállást tanulhatunk tőle.
Aztán átsétálhatunk Gyergyóalfaluba, az árnyas templomkertbe, és újra meg újra elolvashatjuk a gránittömbbe illesztett, fehér márványba vésett intő feliratot. Ott áll, hosszú évtizedek óta, és rendszerektől, hazáktól és hazaárulásoktól függetlenül hirdeti az igazságot, országnyi hitet adva: "Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad".

György Attila

nyomtatható változat

A szálló szobájában csak az éjjeliszekrény lámpája és a képernyő világít. Igyekszem magamat függetleníteni a háttérzajtól és olvasok. Eleinte idegesít a zavaró gépi szöveg, de kisvártatva elfelejtem. Inkább a fejemben zakatoló nyomás az, ami elviselhetetlen.
Soha nem lesz már vége ennek. Amíg élek, soha!
Mégis azoknak lenne igaza, akik lerázzák magukról a múltat?
Mégis azok a szerencsések, akik meg sem ismerik azt?
A két háború közötti huszonkét év alatt megjelent cikkekből szemelgetek. Az erdélyi magyar értelmiség legjobbjai mindent tudtak már akkor is a román politikáról, arról, ahogy gátlástalanul próbálták megvalósítani a beolvasztást, az etnikai tisztogatást, a fejekben végrehajtandó átalakítást, a múlt megváltoztatását, egyáltalán a balkáni szinten történő és mindenre kiterjedő homogenizálást. Hogy ne tudták volna, mikor a civilizált világban addig ismeretlen módszerek gépezete a békediktátum után azonnal beindult!
Megírták. Felesleges újra leírnom. Akit érdekel, az megtalálja, aki ismeri, az megszenvedte s megszenvedné még a puszta információ ismételt elolvasását is.
Nem először és nem századszor szembesülök ezekkel az adatokkal, s az igazságérzetem újra meg újra pusztítva dühöng bennem. Fékezhetetlenül.
Milyen világban élünk? Milyen világba születtünk?
Amit a kisebbség tennivalóiról, az anyaország szerepéről, a világ aljas érdekeltségéről, mindenről, ami az utódállamokban folyik, akkor leírtak, ma is szó szerint érvényes és nem szorul módosításra sem, mint ahogy az, amit a kisebbségekkel tesznek, sem változott. S a világ sem.
Egy, csak egyetlenegy új elem van. Ez pedig az anyaország és annak hozzáállása.
No nem arról van szó, hogy a mindenkori anyaország eleddig csupa jót vagy hasznosat tett, s hogy ma van csak mit számon kérni az elszakítottakkal kapcsolatos politikáján. De ami most folyik, az minden esélytől megfoszt.
Ha külpolitikájában az alulinformáltak és hozzá nem értők elfogadják a – mindenkor vereséget jelentő – feleslegesen szolgalelkű, feleslegesen alkalmazkodó, érzékenységeket felemlegető ideologizálást, más a helyzet belül.
Mi a célja a nemzettudat tűzzel-vassal irtásának? Mi a célja a demográfiai katasztrófa elkendőzésének? Mi a célja az önpusztításra buzdító tevékenységnek? Mi a célja annak, hogy gyanúba kevernek mindent, ami a megmaradásunkat szolgálja?
A kívülrekedtek sorsával eredményesen foglalkozni csak ezeknek a kérdéseknek a megfelelése, ezeknek a belső bajoknak a megoldása után lehetne. Addig egyedül vívják harcukat a megmaradásért. Arra gondolok, reménykeltő lehet, hogy ezt a közel évszázadnyi borzadályt még túlélték. Egy darabig még bírhatják önerőből. Jól vizsgáztak. De azonnal száz ellenérv is felhorgad bennem. Hiszen a mai helyzet abban is különbözik a huszonkét év alattitól és minden eddigitől, hogy az anyaországból exportálják oda is belső bomlasztásunk módszereit.
Járom Erdélyt és városról városra szomorúbban tapasztalom a megosztottságot, a gyűlölködést, a személyes sértődések és érdeksérülések ellenfélerősítő kelevényeinek sorát.
Mégis igazuk volna azoknak, akik a politikától sem az anyaországban, sem az elszakított területeken nem várnak már semmi jót? Ma már az államhatalomban való részt vállalás európai módszerével sem lehet élni? Valóban a pénz hatalmába kerültek a kisebbségek által nagy nehezen kinevelt, kiizzadott tisztek? Mindenkit elnyel a Balkán s e téren homogenizálódunk először?
Vagy igaz lenne a hiúságról, a presztízsháborúról, a megosztásról, a szennydobálásról szóló panasz is?
Jó szándékúnak látszó emberek vezetik a döntéseiknek kiszolgáltatott tehetetlen tömeget a végveszélybe?
A kívülálló valószínűleg az anyaországban is hasonló kérdéseket tehetne fel. Az még nem járatos a honi mesterséges labirintusban. S vajon mi tévedhetetlenek vagyunk?
Marad a felháborodás, a tanácstalanság, a veszedelem érzete.
Mi vár reánk? Igen, reánk, anyaországiakra és elszakítottakra! Mert a sorsunk egy, hiába próbálják különválasztani.
Ez a felismerés lesz majd a végső? Az elkésett?
Ettől félek.

Szász István Tas

nyomtatható változat

Lemondott a kormányfő tanácsadói tisztségéből Emil Hurezeanu. A Deutsche Welle német rádióadó munkatársa, az egykori csauseszkánus rezsim egyik bírálója, disszidense diplomatikusan és elegánsan indokolta meg távozását Adrian Nastase stábjából, hangsúlyozva: nem rúgták ki, "jószántából" cselekedett így. "Véget ért a hat hónapos próbaidőm, amelynek elteltével az ember vagy távozik, vagy pedig marad a felajánlott állásban" – közölte, majd megállapította: Romániában a politikai rendszer és a hatalom megkötései legtöbbször erősebbek, mint az új ötletek és a változtatásokra irányuló erőfeszítések.
Vele ellentétben Mircea Beuran, a nem is olyan régen kinevezett egészségügyi miniszter, Iliescu államelnök háziorvosa egyáltalán nem hajlandó lemondani, pedig erre határozottan felkérték. Többek között Theodor Stolojan, a Nemzeti Liberális Párt elnöke szólította fel a nyugat-európai szakírók munkáját plagizáló Beurant. A politikus hozzátette, elismeri az egészségügyi miniszter szakmai és tárcavezetői érdemeit, de becsületből föl kell állni a bársonyszékből. Iliescu erőteljes mellébeszéléssel próbálta menteni a minisztert, politikai ellenkampányról szónokolva és az orvos tisztességét hangoztatva, miközben minden kétséget kizáróan nyert bizonyítást: Beuran egy közönséges plagizátor, egyszerűen ellopta és a sajátjaként publikálta más szellemi tulajdonát.

T. P.

nyomtatható változat

Szilágysomlyó

Az erdélyi magyarság önkormányzatának megvalósítását célul kitűző fórumsorozat ötödik állomásaként határozták meg a hírügynökségek a Szilágysomlyón szombaton lezajlott találkozót; az előzőeket Szatmárnémetiben –az RMDSZ legutóbbi "pártkongresszusával egy időben –, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön rendezték. A mozgalom létrehozását Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke kezdeményezte, törekvésében melléállt számos olyan politikai, polgári, közösségi szerveződés, egylet, tömörülés, amely ma már nem találja helyét az RMDSZ-ben vagy kiszorították onnan. A fórummozgalommal szemben több-kevesebb szimpátiával viseltetnek mind a történelmi magyar egyházak, mind pedig a demokratikus román ellenzék és civil szféra.
Szeptember 20-án nem gyűlt össze nagy tömeg a patinás somlyói református templomban, a gyönyörű kazettás mennyezet alatt, a nagy idők tanújaként álló ősi falak között, aminek részben a gyönyörű verőfényes későnyári – gazdamunkára és szabadidős programokra egyaránt fölöttébb alkalmas – időjárás, másrészt pedig a politikai és közéleti rendezvények iránt megnyilvánuló, egyre növekvő közöny volt az oka. Az abszentizmust ugyanakkor igen nagy mértékben gerjeszti az az ellenpropaganda és megfélemlítési hadjárat, amit az RMDSZ és a vele partner államhatalom folytat a nemzeti önösszeszedés mindazon momentumai és törekvéseivel szemben, amelyeket nem irányítanak és kontrollálnak felülről – mutattak rá a helyszínen azok, akik megtapasztalták az 1989 utáni posztkommunista puha diktatúra és a 2000-es választások óta kialakult szocdem pártállam "jótéteményeit".
A közel száz-százötven fős somlyói fórum mindazonáltal fegyelmezett és eredményes munkát végzett, köszönhetően annak is, hogy előző nap Szilágybagoson ülésezett éjszakába hajlóan az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete, s ennek határozatait már elő lehetett másnap terjesztetni és meg lehetett beszélni. A fórum délelőtt tízkor istentisztelettel kezdődött, Mike Zoltán parókus lelkész hirdetett igét, ezt követően Sándor József házigazdaként, Szilágyi Zsolt az EMNT KT soros ügyvivőjeként, Tőkés László pedig az erdélyi magyarság tiszteletbeli elnökeként mondott megnyitóbeszédet. Az ülést mindvégig Szilágyi képviselő vezette, aki előző este Toró T. Tibortól vette át a KT ügyvivő elnöki tisztségét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásáig, amelynek decemberig meg kell történnie.
A két szilágysági református esperes, Lukács József és Molnár Kálmán előterjesztéseikben a régió magyarságának helyzetét vázolták fel, Csapó I. József volt szenátor Önrendelkezés a Partiumban címmel tartott előadást, míg Kovács Zoltán képviselő az érmelléki tömbmagyarság autonómiaigényét ecsetelte és indokolta. A Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének ügyvivőjeként a marosvásárhelyi Izsák Balázs a Székelyföld üzenetét tolmácsolta a fórumnak, végül pedig Sárközi Zoltán a Nagyváradon bejegyzett Magyar Polgári Egyesület elnökeként ejtett szót az erdélyi magyarságnak kínált polgári alternatíváról.
Az előterjesztések után a fórum egyes részvevőinek hozzászólásai hangzottak el, majd pedig Tőkés László és Csapó József következett határozati javaslatokkal és azok indoklásával. Összesen hat dokumentumot fogadott el szinte egyhangúlag a fórum. Egy egységfelhívás a romániai magyar nemzeti közösség különböző autonómiaformáinak megteremtését célozza, ugyanakkor pontosítja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács november 29-ére tervezett megalakulásáig történő események menetrendjét. A több száz tagúra tervezett tanács megalakulását a Székely Nemzeti Tanács létrehozása előzi majd meg. Az EMNT-t területi alapon hozzák létre, így minden magyarlakta romániai településnek lehet majd képviselője a testületben. Szilágyi Zsolt ismételten megerősítette: bárkit szívesen, látnak, aki a romániai magyarság autonómia-törekvéseiért dolgozik. A fórum résztvevői állásfoglalást fogadtak el, amelyben követelték az aradi Szabadság-szobor haladék és feltétel nélküli visszaállítását a helyi önkormányzat által e célra kijelölt helyen. Ugyanígy követelték a kommunista hatalom által 1959-ben önkényes módon felszámolt Bolyai Egyetem helyreállítását. A szilágysomlyói találkozó részvevői magukévá tették az EMNT KT – nem minden vita nélkül – meghozott határozatát, amiben javasolják a romániai magyaroknak: a román alkotmány-módosítással kapcsolatos októberi népszavazáson nemmel szavazzanak. Elfogadtak továbbá egy határozatot a partiumi magyar nemzeti közösség önkormányzásáról és egy állásfoglalást a szilágysági magyarság helyzete és a régió ügyei tárgyában.
Tőkés László a fórumot követően úgy vélekedett, hogy a mostani fórumon az önkormányzati mozgalomnak sikerült előrelépnie: a kezdeményező testület kimondta az EMNT decemberig történő megalakulását. E találkozó fontos eszmei-politikai hozadéka, hogy megfogalmazta a sajátosan partiumi területhez illő önkormányzati formákat. Székelyföld esetében területi autonómiáról beszélünk, a Partiumban egyértelműen a személyi elvű autonómia érvényesíthető.
A püspök szerint a fórummozgalom töretlenül halad előre, annak ellenére, hogy ellenérdekelt közegben kell léteznie. Megfogalmazása szerint a román és a magyar sajtó egyaránt mostohán bánik a mozgalommal, az RMDSZ pedig "lejárató propagandát" folytat. Ebbe szervesen illeszkedik az a legutóbbi utasítás, amely megtiltotta a bukaresti magyar adás szerkesztőinek, hogy a közszolgálati tévében egyáltalán szó essék ezen fórumokról.
Szilágysomlyón bensőséges hangú rövid kulturális műsorral, énekkari és szavalói szolgálattal ért véget a szombati fórum, a templomból való kijövetel előtt még leleplezték azt az emléktáblát, amelyet a helyi cserkészek készíttettek a Rákóczi-szabadságharc kitörésének háromszázadik évfordulójára.

nyomtatható változat

A központhoz leghűebb területi szervezetek egyike évek óta a Szatmár megyei RMDSZ, pedig a régióból sosem került senki a szűkebb körű pártvezetőségbe, az észak-nyugati megye magyar politikusainak ilyetén lojalitását, sőt szervilizmusát semmivel sem tüntette ki – sem a Domokos-, sem a Markó-érában – a pártközpont az évek során. Szatmárból nem küzdötte fel magát senki RMDSZ-vonalon bár legalább államtitkárrá, ellenben legutóbb a helyi szervezet megrendezhette a szövetség párttá válásának dicstelen kongresszusát.
A "feltétlen hűség" újabb bizonyításának idejét elérkezettnek láthatták a szatmári RMDSZ-ben, mert a minap elindították saját parlamenti képviselőjüknek, Pécsi Ferencnek a kizárását a szövetségből. A büntetőakció ugyanazon forgatókönyv alapján zajlik, amely a Tőkés László kiszorításakor lépett érvénybe bukaresti beintésre és marosvásárhelyi utasításra. Pécsinek nagy bűne vagyon: számos politikai-gazdasági-közéleti kérdésben nem osztotta a központi és megyei pártvezetés nézeteit, nyíltan az RMDSZ-en belüli polgári szárnyhoz csatlakozott, illetve a szövetségen kívüli civil szerveződések mellé állt, régiós szinten a polgári reformmozgalmat támogatja. Pécsi Ferenc, aki Tőkéshez hasonlóan az RMDSZ-nek egyik alapító atyja, ma már szűknek találja azt a mozgásteret, ami a posztkommunista állampártként viselkedő Szociáldemokrata Párt szatellit-pártjává degradált RMDSZ-nek megadatik, s e szűk pászmáról folyamatosan más terekre "tévelyeg", komolyan véve a közösségi érdekvédelem és közképviselet választók által rárótt feladatát. Az RMDSZ képviselőházi frakciójának polgári szárnya szerint a képviselő soha nem cselekedett a magyarság érdekei ellen, ennek ellenére "a kommunizmus koncepciós pereinek hangulatát idéző döntéssel" próbálják megfenyíteni. Markóék viszont azokat, akik a demokrácia szabályai szerint vállalják a nyilvánosság előtt is "a csúcsvezetőségétől eltérő" véleményüket vagy közéletünk megtisztulását sürgetik, megpróbálják megfélemlíteni, kizárni – tudni véli a belső ellenzék, és példákat is fel tud hozni: a Magyar Ifjúsági Tanács szövetségi küldötteinek akadályoztatásától Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségéből való felmentéséig, Pécsi tehát nem az első és nem is az utolsó áldozata annak az "áramvonalasítási" folyamatnak, amin az RMDSZ egy ideje átmegy.
Az erdélyi polgári oldal pontos diagnózissal rendelkezik. Eszerint a jelenlegi RMDSZ immár sokkal inkább hasonlít egy szigorú belső parancsokkal igazgatott diktatórikus rendszerre, mintsem magyar közösségünket sokszínűségében is összetartani és képviselni tudó szövetségre. Valószínűleg ezért sem képes ellátni azt a hatékony érdekvédelmi szerepet, amire például napjainkban az aradi szoborügyben szükség lett volna. Amikor ugyanis már nem beszélhet az egész romániai magyarság nevében – hiszen a kizártak, kiszorítottak, kiutáltak és marginalizáltak nevében aligha teheti –, akkor már a hangja sem lehet eléggé erős és hiteles.

D. L.

nyomtatható változat

Az Inter-Európa Bankból felvett kétes eredetű milliárdok egy része Medgyessy Péter miniszterelnök barátját, Alexandru Mudurát gazdagította, de az összegből jutott az üzletember nagyváradi vállalkozásának finanszírozására is – írta a múlt héten a Magyar Nemzet rendőrségi forrásokra hivatkozva. A kétes múltú romániai nagyvállalkozó családjához többször érkeztek milliós tételek a K&H-nál történt sikkasztásban fontos szerepet játszó Montrade-től is. Szír magánszemélyek vették fel a bankból a summákat, ezeket német bankszámlákon futtatták át, mielőtt egy részük a kindertojás-királyhoz és pláza-építőhöz került volna.
Mudura több éven át Németországban üzletelt, megszerezte a német állampolgárságot is. Az Inter-Európa Bank elnöke a kifizetések kezdetekor Medgyessy Péter mai miniszterelnök volt, akit baráti szálak fűznek Mudurához. A pénzintézetnél összesen 6,2 milliárd forintot vettek fel a szíriaiak, a pénzt a K&H Equities Rt.-nél sikkasztották el. A Montrade-től többször utaltak át összesen mintegy 200 millió forintot a nagyváradi vállalkozó családjához, illetve egyes Mudura-érdekeltségek számára.
Korábban a Magyar Nemzet beszámolt egy feltételezhetően Kulcsár Attila által írt levélről, amelyben a bróker az ügyfeleinek ad hasznos tanácsokat a kártalanítással kapcsolatos banki tárgyalásokhoz. Ebben felhívja a figyelmet arra, hogy a "belgák" – a K&H Bank belga tulajdonosai – nem látják a Montrade-től, a Brittontól vagy a Lobagolától indult átutalások összefüggéseit, ezért azok "semmisnek tekinthetők". A Montrade magyarországi képviseletét Schönthal Henrik irányította, akit jelenleg is keres a rendőrség, mert úgy vélik, ő lehet a botrány egyik kulcsfigurája. A sajtó úgy tudja, Schönthal Floridában bujkál. Az ügy felderítése során idáig tizenegy személyt gyanúsított meg a magyar rendőrség, közülük Kulcsár Attila, a K&H Bank volt ügyvezető igazgatója, Bitvai Miklós, az Állami Autópálya-kezelő Rt. leváltott vezérigazgatója, Rejtő E. Tibor, a K&H Bank lemondott vezérigazgatója, Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettese, valamint Hasan El Abed szír állampolgár előzetes letartóztatásban van. A többiek – Mészáros János, a Britton Kft. ügyvezetője, a cég egy másik munkatársa (mindketten a Britton Llc. kézbesítési megbízottjai), Kulcsár két asszisztense, a K&H Bank központi fiókjának vezetője – szabadlábon védekezhetnek, míg a Szíriába szökött Mahmoud Abdo ellen nemzetközi elfogatóparancs van hatályban.
A pénzügyi szabálytalanságok a K&H Banknál körülbelül öt éve kezdődtek, a baloldali politikai fordulat után viszont állami milliárdokat is bevontak a tranzakciókba. Tavaly év végén kötött finanszírozási szerződést a Nemzeti Autópálya Rt. az Állami Autópálya-kezelő Rt.-vel, amelynek következtében végül a K&H Equities Rt.-hez került a pénz. Mindkét sztrádacég felső vezetésében ott van Bodnár Zoltán, akit Csillag István gazdasági miniszter vizsgálóbiztosnak nevezett ki azzal a feladattal, hogy "politikától mentesen" tárja fel: milyen összefüggés van az előző ciklus autópálya-építései és a K&H Banknál történt visszaélések között...
A brókercégnél a kiemelt ügyfelek tőkéjét elsikkasztották, majd off shore és egyéb cégek bevonásával tisztára mosták. A rendőrség véleménye szerint a kár elérheti a tízmilliárd forintot is. A banknál egyébként vezérigazgató-helyettes volt László Csaba pénzügyminiszter és Draskovics Tibor, a kormányfő kabinetfőnöke. A Pénzügyminisztérium jelenleg a szabálytalanságokat feltáró Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete esetleges mulasztásait vizsgálja, ám Szász Károly, a szervezet elnöke szerint László Csaba vezetésével nem folyhat vizsgálat annak nyilvánvaló elfogultsága miatt.
A kiemelt ügyfelek, illetve a Kulcsárral üzleti kapcsolatban álló személyek között sok az MSZP-s. Az Andó Sándor vezette kőbányai önkormányzatnak majd hárommilliárd forintja ragadt a brókercégnél; a polgármester elismerte, hogy ismeri Kulcsárt Attilát. Ezt egyébként Horváth Csaba II. kerületi szocialista polgármester sem cáfolta, de azt mindketten tagadták, hogy választási kampányukba részt vett volna a Bécsben lefogott szélhámos – ez egyébként egy Kulcsárnak tulajdonított feljegyzésből derült ki. A dokumentum szerint Puch László MSZP-pártpénztárnok luxusautója a Britton Kft.-től származik, amit a politikus kénytelen volt beismerni – írja a Magyar Nemzet.

nyomtatható változat

A máramarosszigeti RMDSZ-szervezet az országban másodikként alakult meg 1989 karácsonyán. Az 1990. január 8-ai közgyűlésen több mint hétszázan jelentek meg, ekkor 3500 jegyzett tagja volt. Kihasználva a kezdeti lehetőségeket, impozáns székházat kapott, a volt szakszervezeti irodaházat, amelynek 300 ember befogadására alkalmas díszterme volt. Sikerült visszaállítani a megszüntetett magyar osztályokat a líceumban, az általános iskolában párhuzamos osztályok indultak annak köszönhetően, hogy nagyon sok román tagozatra járó tanulót magyar tagozatra írattak át. A tanügyminisztérium engedélyezte az önálló magyar iskola visszaállítását (de az okiratot májusban a főtanfelügyelő mindenki szeme láttára összetépte). Máramarosszigeti Napló címmel hetilap indult, szigeti képviselőt sikerült bejuttatni a parlamentbe Zonda Attila személyében, magyar alpolgármestere lett a városnak. Tevékeny ifjúsági szervezet alakult, egymást érték a rendezvények.
A kezdeti lelkesedés azonban lassan lelohadt, a MADISZ tagjai, akiket magyarországi továbbképzésre, táborokba küldtek, nem tértek haza, de a cserkészmozgalom beindításával megbízott fiatalok sem, az újság anyagiak híján megszűnt. Az első nagy csapást a közösségre a Tulipán Kft. mérte, amikor befektetésre, magas kamatokat ígérve pénzt szedett össze, pedig a csőd szélén állott, így rengeteg nyugdíjas megtakarított pénzecskéje úszott el, nem beszélve a református egyház 7 millió lejéről – ami akkor nagy pénz volt.
Ennek ellenére, hála néhány lelkes és kitartó ember munkájának, a szervezet nem bomlott fel. 1992-ben Szigeti Turmix néven új hetilap indult, amely ma is él, annak ellenére, hogy a Communitas Alapítvány rendszertelenül folyósította a támogatást, egy időre pedig meg is vonta, úgymond RMDSZ-ellenes cikkek közlése miatt. A Hollóssy Simon Művelődési Egylet, amely határokon túl is szerzett érdemeket, székházat vásárolt az Illyés Közalapítvány segítségével. Sok küzdelem árán, háromszori aláírásgyűjtés után, kilincselés révén és annak köszönhetően, hogy Erdélyben elsőnek Szigeten kötöttek választási egyezséget az SZDP-vel, létrejött az önálló magyar iskola, a Löevey Klára Líceum. (Hogy milyen nehézségekkel küzd, az más téma.)
Ma a volt székházban már a kolozsvári egyetem turisztikai kollégiuma működik, a Fő téren, a Vízművek irodaépületében kapott székhelyről az RMDSZ most leváltott elnöke önként vonult ki (pedig itt is előadásokra alkalmas díszterem volt). A magyarigazolványos státusiroda "átmenetileg" Gerstmayer József elnök saját házában nyílt meg.
A szervezet legyengüléséhez végül is a személyeskedő belharc vezetett. Aki a Reform Tömörülés tagja lett, ellenségnek lett nyilvánítva, megkezdődött a politikai kiszorítósdi, s ezzel az RMDSZ elvesztette érdekvédelmi szerepét. A tagság elfordult a vezetőségtől, illetve a vezetőség elszakadt a tagságtól.
Így vált híressé országszerte a Történelmi Máramaros RMDSZ-szervezete, ahol a választmányi gyűlések sorra határozatképtelenségbe fulladtak, kvórum hiányában. A teljes bénulást a tisztújítás hozta meg. Március óta minden választást megóvtak, a városi elnök nincs beiktatva, mert az új választmány zöme lemondott. Precedens nélküli, hogy a területi elnök megválasztására az országos ügyvezető elnökség kellett összehívja a küldöttgyűlést. Személyesen Takács Csaba ügyvezető elnök utazott le, hogy megpróbáljon rendet teremteni a máramarosi szervezetben. Az augusztus 30-ai küldöttgyűlésen a három jelölt közül Béres István erdőmérnök került ki győztesen, miután Hozdik Levente visszalépett, a harmadik jelölt Kósa Árpád pedig nem is vett részt.
Az Erdélyi Napló számára mindhárom személytől kértünk nyilatkozatot.
Kósa Árpád azért nem jelent meg, mert nem tartotta szabályszerűnek a küldöttgyűlés összehívását, Takács a szervezethez küldött faxban összemosta a városi és a területi szervezet választási procedúráját.
Hozdik Levente visszalépését azzal magyarázta, hogy eleve vesztesként indult volna, mert akik támogatásukról biztosították, cserbenhagyták. Szerinte is szabálytalanul lett összehíva a küldöttgyűlés, a központi vezetőség önkényesen beavatkozott a helyi szervezet belügyeibe. Alattomosan becsapták a szigetieket, mert küldöttválasztás nem volt, megint csak a klikkek voltak jelen a választáson. A fiatalokat újfent mellőzik a választmányban. Ez a tisztújítás is felemás, hiszen a küldöttek tanácsát nem választották meg, csak a területi elnököt.
Béres István elsősorban nem a múltról, hanem az elkövetkező időszak teendőiről nyilatkozott. Elsősorban a nézetkülönbségeket, az ellenségeskedést kell felszámolni, ne legyenek táborok, olyan viták, mint amilyen a Szigeti Turmix hasábjain zajlottak Gerstmayer és Hozdik között. Mindenki egyforma kötelezettségekkel bíró tagja kell legyen az RMDSZ-nek. Ha ez nem fog sikerülni, kénytelen lesz lemondani. "Az eddig egymással szembenállókkal akarok leülni tisztázni a dolgokat, mint olyan személy, aki egyik táborhoz sem tartozott. A volt elnököt sem lehet egyértelműen elítélni, neki is voltak pozitívumai, rendet teremtett, ami a papírmunkát illeti, fő hibája viszont, hogy önfejű. A legelső dolog, amit el szeretnék érni, hogy a szervezet végre költözzön be a Polgármesteri Hivatal által már idestova két éve kiutalt Fő téri irodába, mert ez elérhető mindenki számára, a státusirodával együtt, hogy mint régen, a tagok bejárjanak az RMDSZ-hez. Mint az eddigi elnökök közül a legfiatalabb, az ifjak bizalmát szeretném elnyerni, és bevonni őket a szervezeti életbe és a vezetőségbe. Másodsorban a területi szabályzatot összhangba kell hozni az országoséval, ehhez jogász segítségét kértem. Szeptember 20-ára összehívtam a küldöttgyűlést, ahol megválasztjuk a Küldöttek Tanácsát, a bizottságokat, kijelöljük a konkrét egyéni feladatokat. Itt ismertetem a javaslataimat a szervezet újjáélesztésére vonatkozóan (művelődési tevékenységek összehangolása, az egyházakkal való kapcsolat erősítése, a nyugdíjasok megsegítése, a cserkészmozgalom beindítása stb.). Szeretném, ha bizalommal fordulna mindenki hozzám, ezért pontosan meghatározott időben fogadóórát akarok tartani, és felkérem az önkormányzati képviselőket is, írják ki ők is, mikor tudják fogadni a tagságot" – nyilatkozta Béres.
A szombati küldöttgyűlésen viszont nem történt semmi érdemleges, meg lettek ugyan választva a bizottságok, de a Küldöttek Tanácsa még nem, mert újból ki kell írni a máramarosszigeti helyi tisztújítást, Markó Attila, az Országos Szabályzat-felügyelő Bizottság elnökének leirata alapján.

Román János

nyomtatható változat

Helyi televíziózás

Az STV több éven keresztül a sepsiszentgyörgyi Selectronik kábelhálózat saját készítésű műsorának számított. Mindennapos híradója, rétegműsorai, közéleti élő adásai révén a helyi, és néhány nap késéssel kazettáról közvetítve a kovásznai kábelhálózatra csatlakozott tévénézők szívébe lopta magát. A saját készítésű produkciók mellett elsősorban a magyar televíziókból átvett, úgynevezett konzervműsorok és képújság egészítette ki a csatorna kínálatát.
A finanszírozási gondok azonban folyamatosan a műsorkészítők feje fölött lebegtek, főként azután, hogy először az UPC, majd az RCS, a hazai kábelpiacon (és nem csak ott) jól ismert nagyvállalatok megvásárolták a sepsiszentgyörgyi nagyobbik kábelhálózatot. (A kisebbik, az RCV mintegy ötezer, a Selectronic 12 ezer előfizetőt tudhatott magáénak.) A stúdió finanszírozási gondjait az sem oldotta meg, hogy az önkormányzat többféle címen a költségek egy kis részét magára vállalta. Annak ellenére, hogy a Selectronik tulajdonában maradt stúdió szerződésben állapodott meg az RCS-sel, hogy előfizetőnként 14 centet biztosít a helyi műsor előállítására, Szalló László tulajdonos szerint az utóbbi két évben csak akadozva sikerült a pénzt behajtani, pedig ez az összeg is csupán mintegy felét jelentette volna a havi 100 milliós költségtételnek. Ami azt eredményezte, hogy idén tavaszra az RCS tartozása elérte a 900 millió lejt. A cég nemcsak a költségeket, hanem adókötelezettségeit sem tudta fedezni, a késedelmi kamatokkal együtt tartozásai immár elérik a kinnlevőségeket. S bár peres úton nagy esély van arra, hogy behajtsák a tartozást, addigra az összeg – minden bizonnyal – csak a tartozásokat fedezi majd.
Szalló László abban bízik, hogy a nemrég meghirdetett és cége által megpályázott hullámhosszon a stúdió beindíthatja a földi sugárzású helyi műsort, amely így kötelező módon mindkét kábelhálózatba, sőt a kovásznai és kézdivásárhelyi hálózatokba is bekerülhetne. Hozzáadva mindehhez a földi antennával elérhető potenciális nézőközönséget a reklám és hirdetési piac növekedése jóval előnyösebb helyzetbe hozná az STV-t. S a potenciális támogatók köre is bővülhetne.
Nem titok ugyanakkor, hogy a hatalmon lévő politikai körök, így az RMDSZ is érdekelt abban, hogy – a választások közeledtével – közvetlenül szólhasson szavazóihoz. Ezért a kulisszák mögött folyik az alkudozás, több elképzelés forog közszájon arra vonatkozóan, hogy a hazai magyar nyelven sugárzó kis stúdiók éltető "levegőhöz" jussanak. Hogy ez mennyiben veszélyezteti eddig is viszonylagos függetlenségüket, az a jövő zenéje...

Csáky D. Tibor

nyomtatható változat

A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége félixfürdői "korszakzáró" 9. kongresszusán a tagszervezetek küldöttei elfogadták a leköszönő elnökség beszámolóit, módosították a szövetség alapszabályzatát és megválasztották az új elnökséget, amelynek tagjai Somogyi Attila (elnök), Hupka Félix, Ilonczai Zsolt, Papp Hajnalka és Széll Lőrincz alelnökök.
A MISZSZ soraiba fogadta az érmelléki MIDESZ-t, ezáltal tizenhétre emelve teljes jogú tagszervezeteinek számát. A működésüket ellehetetlenítő, az RMDSZ és hatalmi partnerei irányából megnyilvánuló politikai törekvés ellenére egyre több szervezet érdeklődik a MISZSZ iránt, ami jelzi, hogy az ernyőszervezet továbbra is hatékonyan ellátja az 1990-ben megfogalmazott feladatát, az erdélyi magyar ifjúsági szféra érdekképviseletét. A küldöttek a kongresszuson elemezték a MISZSZ 2003-as tevékenységét, kiemelve a hagyományteremtő rendezvények, a szövetség nyári táborának, a képzések és a műhelytáborok szervezésének, valamint a tagszervezetek megerősítésének fontosságát.
A MISZSZ leköszönő elnöksége átvette a Magyarok Világszövetsége képviselőjétől a Kossuth-emlékév alkalmából kiadott zászlót, amelyet stafétaként továbbadott az újonnan választott elnökségnek a generációváltást és folytonosságot jelképezve. A szövetség közleményben fogalmazta meg: aggodalommal szemléli az aradi Szabadság-szobor felállítása körül kialakult helyzetet, és felszólítja a magyar érdekvédelmi szervezeteket, hogy határozottan álljanak ki nemzeti értékeink védelme mellett. A MISZSZ ugyanakkor támogatja a magyar állampolgárság kiterjesztésének gondolatát, és felkéri az anyaországi kormányt, hogy vállalja fel ezt a kezdeményezést.

nyomtatható változat

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság 2003. szeptember 26. és 28. között Marosvásárhelyen, a Deus Providebit házban szervezi meg XII. Közgazdász Vándorgyűlését. Az RMKT erre az évre a Humán erőforrás mint modernizációs tényező a XXI. század elején tematikát tette vándorgyűlése központi kérdésévé.

nyomtatható változat

A nagyvárad-réti és nagyvárad-olaszi körzeti RMDSZ-szervezetek, valamint a Magyar Polgári Egyesület közösen rendeztek egy ismerkedő, beszélgető, eszmét cserélő, gulyásfőzéssel és dióveréssel egybekötött délutáni mulatságot szeptember 13-án a hegyköztótteleki kultúrházban, ahová busszal és személyautókkal szállították ki a megyeszékhelyről a meghívottakat. Az ízletes bográcsos elfogyasztása után borkóstolás, majd estig tartó közös nótázás következett. Több politikus is megtisztelte az összejövetelt, Csapó I. József egy rövid nemzetpolitikai tájékoztatót is tartott.

nyomtatható változat

Erdőtűznek és szárazságnak még hírét sem hallani, amikor elindulunk Dalmáciát látni. Az utazás előtt kikérdezzük idegent járt ismerőseinket: igaz-e, hogy napi sok eurót kell felmutatni a határon s hogy igazolni kell a szállodafoglalást? És tényleg. Sőt arra is figyelmeztetnek, hogy vörös posztó a horvát vámosok szemében a bordó román útlevél. (Eszembe jut honfitársaink nyugati hattyúevése, s már nem is csodálkozom az ellenszenven.)
Budapestig barátok visznek kocsival, ott kiegészül és egyúttal ketté is szakad a kis társaság: néhányan a Mistral nemzetközi gyorsra szállunk fel, vonatozni fogunk az Adriáig. Szép verőfényes délután, pontosan gördül ki a szerelvény a Keletiből. Böngészem az útikönyvet, aztán újságolvasással próbálom elcsapni az időt. A Balatonhoz érve már akad látnivaló is, szép a naplemente, utána szürkület és némi izgalom: vajon mi lesz a határon?
Murakeresztúrra már sötétben érkezünk. A magyar vámos nem sokat foglalkozik velünk, jó utat kíván, s már indul tovább. Angolul kíván jó estét a horvát, nyújtom az útlevelemet, akkurátusan böngészi, összeveti a fotót a fizimiskámmal, hosszan teszi, majd kérdez: hová megyünk, mennyi pénzünk van, meddig maradunk, van-e papírunk a szállodai szobafoglalásról? Felváltva angolul és magyarul válaszolunk, nem, nincs papírunk, barátokhoz megyünk, de csak egy-két napra... Mindent ért, elnézően mosolyog, de azért az otthon kölcsön kért sok eurót meg kell neki mutatni. Látván, hogy biztosítást is kötöttünk, veri gúd, veri gúd, mondja – és elmegy. Megkönnyebbülve engedjük, hogy a vonat monoton zakatolása elaltasson.
Tizenhat órai utazás után gurul be a szerelvény a mintegy 200 ezer lelkes kikötővárosba, Splitbe, régi nevén Spalatóba. Még csak reggel kilenc, de a nap majd leolvasztja a hajat a fejünkről. Úristen, mi lesz később? A közeli parkba levendulabokrok és szökőkút mellé húzódunk bevárni barátainkat – akik autóval tettek meg kb. 800 kilométert –, hogy fölvegyenek és együtt induljunk Dalmácia egyik leghíresebb üdülőhelyére, Makarskára, ahol tíz napig a főhadiszállásunk lesz. Irtózatos hőségben, végig a tengerparton teszünk meg hatvan kilométert, de a látvány kárpótol: olaj-, füge-, gránátalma- és pálmafák, ezer színben pompázó növények, a házak telefuttatva a kimondhatatlan nevű, lila virágú bougainvilleával, a kertekben illatozó citrom- és narancsfák, a tengerben fűzérszerű kagylótelepek.
A kora délután már a városka lacikonyhás és giccsárus bódékkal szegélyezett strandján ér. A látvány majdhogynem sokkoló: egymás mellett szorosan aszalják magukat a turisták, a víz piszkos és kicsit büdös is. Ez lenne a híres makarskai riviéra? Rövid megmártózás után egyöntetű elhatározás születik: erre a strandra többet nem jövünk. Esti sétánk az óvárosban viszont már felvillanyoz: a pálmafasorral és virágokkal szegélyezett kikötőből a főtérre érünk; a Szent Márk-templom eltörpül a felhőkbe burkolózó magas hegyek mellett. Mégis fel kell nézni rá.
Másnap reggel szendvicsekkel és pillepalackokban lefagyasztott vízzel fölszerelkezve – hiszen az üdítő és a sör nem olcsó mulatság – elindulunk "partizánkodni". Egy órányit menetelünk sziklás-cserjés, zegzugos utakon, eldugott ösvényeken, kaptatókon, mígnem egy meredek mészkősziklák által ölelt kis öböl tárul elénk, az apró erdőt mintha a tűző napsütést nem bíró szerencsétlennek teremtette volna a fennvaló. A partra ereszkedünk, itt kezdünk el először amatőr módon, szemüveggel és pipával fölvértezve búvárkodni. A gyönyörű azúrkék Adria pár méteres merülésnél nem engedélyez többet, őrjítő fülzúgással figyelmeztet: a természet nagy úr. De pár métert beúszva és csak a felszínen lebegve is megmutatja kincseit a tenger: apró halak sok százas raja cikázik ide-oda alattunk, a mélység pedig egyszerre lenyűgöző és hátborzongató. A déli órákban csak az önkínzók maradnak a parton, mi jobbnak látjuk elvonulni a fák árnyékába.

Korán reggel vágunk neki a 160 kilométeres autóútnak. Dél felé haladva még elevenebbek a színek, egyre több fügefa szegélyezi az utat, pihenőinken itt-ott rozmaringot, babért és egyéb fűszernövényeket találunk. Rövid, néhány kilométeres szakaszon Bosznia-Hercegovina tengerig ereszkedő földnyelvét is átszeljük, elszorul a torkunk a délszláv háború hőseinek állított emlékhelyek láttán, melyek egyébként az országutak mentén mindenhol fellelhetők. Friss virágok és égő mécsesek jelzik: elevenek még a sebek. Délelőtt érkezünk a Dubrovnik nevet csak 1918 óta viselő településre, jó ideig eltart, míg ingyenes parkolóhelyet találunk. Irány a világörökség részének minősített óváros, belépés 15 kunáért (kb. 75 ezer lej). Az erődrendszer méretei láttán szinte földbe gyökerezik a lábunk. Jó időbe telik, míg a két és fél kilométer hosszú, 25 méter magas, tornyokkal, bástyákkal, sarokerődítményekkel megerősített körkörös városfalon végigsétálunk. Honfitársakkal is találkozunk, egy középkorú úr hallván, hogy magyarul beszélünk, barátságosan szól oda: Á, itt vannak az új honfoglalók! Huncutul mosolyog és továbbmegy.
Szomjasan kecmergünk le a várfal hosszú lépcsősorán az óvárosba. Valahol lennie kell egy akváriumnak, amit rövidesen meg is találunk. Bár ne tettük volna. Néhány tengeri csikó, pár színes – igaz, sosem látott – halfajta kivételével semmi különleges nincs az alig pár méter hosszú, pinceszerű "halmúzeumban". Dühösen mondogatjuk, hogy a tíz kuna belépőt okosabb dolgokra is költhettük volna.
Rengeteg a turista, nagy a jövés-menés, tolongás egy impozáns kút körül. Csak miután jót iszunk a hideg vízből, vesszük észre a sokszögű, magas építményen a latin feliratot: Onofrio della Cava nápolyi mester 1444-ben vésett rá vízköpő fejeket. Így lett a neve Onofrio-kút. Csak arra jut már időnk, hogy egy rövid sétát tegyünk, de nem hagyhatjuk ki a Mi Asszonyunk-dómot, melynek főoltárát Tiziano freskója, a Mária mennybemenetele díszíti.

Hogy a mélység egyszerre fenyeget és hódít, azt a következő napi hajókiránduláson tapasztaltuk meg igazán. Komótosan libben ki a kikötőből a Dusko nevet viselő vízi alkalmatosság, úti célunk a leghosszabb adriai sziget, Hvar. Már közeledünk Jelsa kikötőjéhez, amikor néhány gyerek a távolban delfineket fedez fel. A látvány felvillanyozza a két és fél órás út alatt kissé elcsigázott társaságot. Kikötünk. Nem sok időnk van a bóklászásra, éppen csak beleszagolunk az apró kis városka hangulatába, s indulunk is tovább Brac szigetére. Útközben ízletes tengeri halat szolgálnak fel friss olívaolajas káposztával és annyi borral, amennyi belénk fér, így hát kissé kótyagosan himbálózunk le Bolban (a település neve fájdalmat jelent) a hajóról. A fenyőerdőktől övezett Zlatni-rat strandján megmártózunk a józanító, hűvös vízben, néhány kagylót is sikerül felszínre hozni, aztán irány a Dusko, indulás vissza Makarskára.
A következő napot Dalmácia Velencéjében, a szigetre épült Trogirban töltjük. A zegzugos utcákat szegélyező házakon címerek, domborművek, gótikus ablakok, itt-ott díszes, hangulatos belső udvartereket fedezünk fel. Mintha megállt volna az idő. Az épületek alsó szintjein apró üzletek, butikok és mindenütt ékszerboltok. Fűszeres, pregnáns konyhai illatok csapják meg orrunkat. Az nem lehet, hogy ne kóstoljunk meg valamilyen helyi ételt, különben is elegünk van az otthonról hozott konzervekből és zacskós levesekből. Gyors fejszámolás, egy ebéd még belefér. Hosszasan böngésszük az utcára plakátszerűen kirakott étlapokat, s nemsokára a belvárostól kicsit messzebb egy olcsóbb helyen rendeljük a helyi specialitást, a csevapcsicsit és (ha már itt vagyunk, miért ne?) egy polipos-langusztás tálat. Természetesen ketten egy adagot, hogy egy korsó sör is beleférjen. Csodálkozik is a pincérnő, hogy négy embernek csak két terítéket kell kihoznia...

Tíz nap nyaralás után minden szempontból leégve autózunk vissza Splitbe. A vonatunk csak este kilenc után indul Budapestre, elindulunk hát várost látni. Spalato nem kifejezetten üdülőhely, inkább iparváros, tengerpartját jócskán szennyezi a hatalmas kikötő. Érdekes, az utolsó napon tűnik fel, hogy a délvidéki temperamentum néha bántó: az emberek hangosak, morcosak, a közlekedés katasztrofális. Ez a város mégis a legvarázslatosabb a páratlan történelmi emlékével, az egykori római császár, Diocletianus palotájával. Ami tulajdonképpen maga a belváros, a későbbi idők hódítói ugyanis egyszerűen beköltöztek a falai közé. Így római oszlopsor, középkori templom és házak, egyiptomi szfinx láthatók egymás mellett, sőt sokszor egymásba építve. A Szent Dujmo-székesegyház – ide falazták be IV. Béla királyunk két lányának, Katalinnak és Margitnak a földi maradványait – harangtornyának hatvanméteres magasába öt kunáért enged fel egy öreg őr. Meredek, sötét, keskeny lépcsősoron, libasorban araszolunk fölfelé, a lefelé jövőkkel jó néhányszor kellemetlenül összepréselődünk. Aztán elénk tárul a város, nem győzzük kattogtatni a fényképezőgépet.
Kijőve a palotából, nem lehet nem észrevenni a horvát egyházi nyelv megteremtéséért küzdő Gergely püspök bronzszobrát. Sorban állnak az emberek, hogy megsimogathassák a tisztelt főpap görögdinnye nagyságú, fényesre koptatott lábujját, a hagyomány szerint ugyanis szerencsét hoz. (Hát, majd meglátjuk...) Késő délután a piacon teszünk még egy rövid sétát. Piros arcú kofák és borszagú férfiak kiabálnak utánunk portékájukat kínálva. Fügét, magvakat kóstolunk és büdös, édes-kesernyés, ízletes sajtot. Pár óra múlva már a gyorsvonaton ücsörgünk.
Indulunk vissza a hétköznapokba. A nyári szép emlékeket elhalványító munkás, törődéses, gondgyártó hétköznapokba.

Kriszta Andrea

nyomtatható változat

A vajdasági horvátok lassan tizenkettedik éve igényelhetnek horvát állampolgárságot, és Horvátország európai integrációjának folyamatában egyelőre nem okozott gondot, hogy Zágráb etnikai alapon ítéli oda az állampolgárságot – közölte az MTI-vel Josip Ivanovic, a szerbia-montenegrói Horvát Nemzeti Tanács (HNT) elnöke.
Horvátország azonnal a függetlenség kikiáltása után, 1991-ben rögzítette alkotmányában, hogy a határon túli horvátokat megilleti a horvát állampolgárság. Zágráb gyakorlatilag egyoldalúan hozta meg ezt a döntést, s ez mintegy része volt a kilencvenes évek elején kibontakozott függetlenségi mozgalomnak – emlékeztetett az előzményekre Ivanovic.
Ebben az időszakban bonyolultak és feszültek voltak a viszonyok a titói Jugoszlávia volt tagországai között. A vajdasági horvátok a legnagyobb titokban folyamodtak horvát állampolgárságért Zágráb budapesti főkonzulátusán, ahol meg is kapták az állampolgárságot, illetve a horvát útlevelet. Ivanovic szerint a vajdasági horvátok közül sokan magyarországi ismerőseiknél hagyták útleveleiket, mert a határon elkobozták volna tőlük a dokumentumot.
A háborús évek után lassan rendeződtek a viszonyok Horvátország és "Kis-Jugoszlávia" között, a két ország diplomáciai kapcsolatot létesített egymással, s a jugoszláv parlament 1999-ben meghozta a kettős állampolgárság intézményét elismerő törvényt. A HNT elnöke szerint ezután már nem kellett titkolni a kettős állampolgárságot: a horvát útlevéllel rendelkező vajdasági horvátok – ellentétben a többi jugoszláv állampolgárral – nyíltan és vízum nélkül utazhattak Európa országaiba.
Josip Ivanovic sohasem tapasztalta, hogy ez súrlódáshoz vezetett volna a vajdasági horvátok és a szerbek között. A HNT elnöke szerint kifejezetten a kettős állampolgárság intézményének bevezetése nem okozott elvándorlást sem, mert aki el akarta hagyni az országot, az már megtette ezt a háború idején és a későbbi években.
Horvátországban 1991 óta érdemben nem változott sem az alkotmány vonatkozó cikkelye, sem a kettős állampolgárságot lehetővé tevő törvény. Az igénylők közül gyakorlatilag mindenki megkapta és meg is kapja a horvát állampolgárságot. Ehhez a kérelmezőnek valamilyen dokumentummal – például születési anyakönyvi kivonat, munkakönyv – kell bizonyítania a horvát nemzethez való tartozást, illetve írásban kell nyilatkoznia arról, hogy horvátnak vallja magát (a nyelvtudás nem feltétel). A HNT elnöke szerint a horvát állampolgárság megszerzéséhez nem kell előzőleg igényelni a letelepedési engedélyt, ugyanakkor a kettős állampolgárság szavazati joghoz is juttatja a kérelmezőt, s ezt a jogot a horvát állampolgársággal egyetemben megöröklik leszármazottai is.
Más jogot nem biztosít a horvát állampolgárság: az egészségügyi biztosítás vagy a munkavállalási engedély megszerzéséhez már állandó horvátországi lakcímmel kell rendelkezni, s a horvát hatóságok szigorúan ügyelnek arra, hogy egy személynek csak egy állandó lakcíme legyen.
Josip Ivanovic szerint Horvátország európai integrációjának folyamatában nem merült fel, hogy a kettős állampolgárság intézménye gondot jelentene. A határon túl élő horvátok továbbra is etnikai alapon juthatnak hozzá a kettős állampolgársághoz, s ez ellen Brüsszelben sem emeltek kifogást.
Szerbia-Montenegróban jelenleg mintegy 80 ezer horvát él. Ivanovic becslése szerint mintegy ötven százalékuk kettős állampolgár, ők vízum nélkül utazhatnak az Európai Unió tagországaiba, a vajdasági magyarokkal ellentétben novembertől, az új utazási rendre való áttérés után sem kell vízumot váltaniuk, ha Magyarországra kívánnak utazni.

nyomtatható változat

Emlékhelyek és természeti ritkaságok a történelmi Bánságban

Ha nyári szabadságunkat nomádként kívánjuk leélni, akkor akár a Ruszka-havas nyugatra eső lábainál is fölverhetjük sátrainkat. A hivatalos román nevén Muntii Poiana Ruscai csúcsai sehol sem nyúlnak 1400 méter fölé, a változatos felszínű hegytömb vízválasztóin három szomszédos mai megye határa fut egymásba: Krassó-Szörény, Temes és Hunyad osztozkodik a "havasokon", ahol csak télvíz idején van hó.
A nyári turistaszezonban van viszont ott minden, amit a nyugati turista legföljebb csak a mesekönyvekből, rajzfilmekből ismer. Így patakban való fürdés, eső utáni sártenger, konzervétel, műanyag hordóból felszolgált ivóvíz – ez utóbbi természetesen pénzért. Mert a Bánság eme szegletébe még nem jutott el a kútkultúra, ebből kifolyólag a turisták kénytelenek a falusiaktól megvásárolni azt, amivel egyébként ingyen látja el nyáját a jóisten. No de ne legyünk túlságosan ironikusak, inkább térjünk vissza álmaink üdülőtelepének bemutatásához. Ruszkabánya (Rusca Montana/Ruskberg) Temesvárról hazai viszonylatban kiváló állapotban lévő közúton közelíthető meg, Lugos, Karánsebes, Nándorhegy érintésével, ám Hátszegről is elindulhatunk, mi több, talán bölcsebben tesszük, ha Erdély irányából érkezünk eme csodálatos tisztásra, egyszerűen azért, mert tündéri szép a vidék. Ennek ürügyén jöhet szóba Várhely (teljes nevén Colonia Ulpia Traiana Augusta Dacica Sarmizegetusa) megtekintése. A római kori leletegyüttes szomszédságában akár szállodai szobát is bérelhetünk, ahol nyugodtan elidőzhetünk – nem kell ahhoz illegális műkincsvadászoknak lennünk. De erről a térségről majd egy későbbi írásunkban részletesebben is beszámolunk.
Tehát vegyük úgy, hogy preferenciáinkat félretéve Temesvárról indulunk útnak. Első állomásunk Buziásfürdő a maga pavilonjaival, sétányaival, 19. századi villáival, szökőkútjaival és a kétszáz éve született Deák Ferencz álpadjával. Egyezkedő-helyezkedő reformpolitikusunk kedvenc kőkerevetjének másolatát a református központ előtti téren, Trefort Ágoston mellszobra mellett helyezte el a fürdőváros még élő magyar ajkú lakossága. Az eredeti ugyanis eltűnt, pedig azt beszélik, szívesen üldögélt rajta a haza bölcse. Feljegyzendő: Buziásfürdőn tetszésére ihat a halandó az ízletes vastartalmú borvízből, például az újabban Mos Biziesnek elkeresztelt forrásból – egyelőre nem kell érte fizetnie. Hét végén muzsikusok szórakoztatják a parkban sziesztázó betegeket: néha népzenészek verik fel az árnyékos filagóriák csendjét, máskor pedig keringőt játszó fúvósok. Félreeső saroképületben meghúzódva helytörténeti múzeum is létezik arrafelé, jóllehet csak nagy ritkán engednek oda be embert. S még valami: néprajzkutatók, szociográfusok legyenek résen, szombatonként zsibvásár a főtéren!
Következik a kiadós városnéző séta – Lugoson. Vadnyugati életszínvonalra ne számítsanak semmilyen formában, egyébre is csak fenntartásokkal. Hogy körülbelül mire? Méltóságteljes templomokra, fémszerkezetű Temes-hidakra, szigorú fegyelmet sugalló iskolákra, a hajdanvolt polgárságára utaló szecessziós bérházakra, dicső múltra, fakó jelenre. Szégyen ide meg oda – ennyiben ki is merül mindaz, ami most hirtelen a hírhedt Iosif Constantin Dragan egyetemén kívül e téma kapcsán eszembe jut. Bizonyára színesebb a paletta, csak hát mennünk kell tovább.
Lugos határában már kirajzolódnak a karánsebesi hegyeket övező dombok. Egy óra sem telik el, s a távolban már a Szörényi-havasokhoz (Retyezát) tartozó Muntele Mic (1802 méter) is feltünedezik. Ez már az aranypénzeikről híres gugulánok lakta vidék, szívében Karánsebes. Semmi különös. Noha a település 1658-ban török megszállás alá kerül, majd 1716-ban az osztrákok jelennek meg a régióban, az egymást felváltó világbirodalmaknak mára szinte semmi nyoma nem maradt. Ami mégis megragadta a figyelmünket, az egy lebontásra váró (?) fenséges ingatlan a városka központjában, egy útkereszteződésben, a főtér közelében, a részben felújított neogótikus városházával, illetve a kelet-közép-európai barokk stílusjegyeit magán viselő római katolikus templommal szemközt. Száz-kétszáz méterrel arrébb megbontott járófelület, régészek kiásta épületmaradvány. Tíz lépésre tőle szupermarket... Valamikor régen magyarok is éltek e vidéken meg zsidók – szép számmal. Mutatóban áll még a zsinagóga, fedele alá bárki betérhet, feltéve, hogy rátalál a kulcsok őrére. A Zöldfa Vendéglőnek (a cégtáblát azóta átfestették) még a 20. század elején temesvári magyar tulajdonosai voltak. Elkártyázták. A botrányos eset nyomait a sétálóutcán keressék! De ezennel vehetjük is a sátorfánkat.
A Muntele Mic alatt kiépült hegyi üdülő innen 30 kilométer (amiből 7 és fél drótkötélpályán tehető meg), tehát egy ugrás, Nándorhegy pedig mindössze húsz. Tibiscumra (a mai Zsuppára) gyalog is bevonulhatunk. Gondoljunk csak bele: római légiósok ezrei koptatták ezeket az utakat. Úgy hallottam, Drobetatól Porolissumig (Szörényvártól Zilahig) vezet a nagy becsben tartott referenciaösvény. A következő állomásunk Ruszkabánya; határában hosszabb időre is letelepedhet a megfáradt világjáró. Szalonnát süthet, napozhat, horgászhat, túrázhat, s jó pénzért beszerezheti az életet adó nedűt. A strapabírók felgyalogolhatnak a Ruszkára (1359 méter), illetve a Pádisra (1380 méter), vagy/és át(gyalogolhatnak) a vasércéről nevezetes Nadrágra. Patak mentén, lombhullató fák közt araszolva gyorsan telik az idő, az ember észre sem veszi, és már túl is van a csúcson. Egyedül viszont senki se merészkedjen be a sűrűbe, az erdő azért mégiscsak erdő, bármi előfordulhat. Természetesen elzarándokolhatnak idáig azok is, akiket a "kulturális örökségek" érdekelnek. Tudnivaló például, hogy a Ruszkabánya előtti tisztáson, még 1849-ben asszonyt vesszőztek meg nyilvánosan az osztrákok. Magyar asszonyt, Maderspach Károlyné született Buchwald Franciskát. Megbocsáthatatlan bűne az volt, hogy házába befogadta a császári csapatok elől menekülő Bem és Kmetty tábornokokat. Megalázása férjét öngyilkosságba kergette: a település mecénása egy égő kanóccal loccsantotta szét saját koponyáját. A bátor asszony tiszteletére a helybeli magyarok 1909-ben mellszobrot állítottak a templom fölötti Mozsárhegyen. Károly sírja ma is látható a faluszéli dombra felfutó, érdekes adatokat őrző temetőben. Egyébként a hátborzongató forradalmi eseményeket fiuk, a nyugat-európai egyetemeken tanult bányamérnök, Líviusz dolgozta fel a Maderspach Károlyné tragédiája és adatok Ruszkabánya történetéhez című könyvében. Károly testvéröccse, Ferencz maga is kitűnt a szabadságharc idején; életét honvéd alezredesként áldozta fel Versecnél, Zsombolyán temették el. A tiroli származású, eredetileg Madersbacher család emlékhelyéről kanyargós, poros út vezet a ruszkica-telepi márványbányához. Itt-ott tömböt alkotva, de szétszórtan is a kommunizmus aranykorát idéző lepusztult, otromba panelházak. Munkásotthonok – regáti, moldvai vendégmunkások befogadására röptében felhúzott betonskatulyák. Ajtó, ablak sehol, csupán a kiteregetett alsónemű árulkodik arról, hogy még lakják a pártállami gettót. Sikeres magánvállalkozó egyetlenegy akad, az is kocsmát üzemeltet – állandó telt házzal. Minek ide beruházó? Kilométerekkel odébb felaprított rózsaszín márványtömbökbe ütközünk, maroknyi munkásba. Csodálkoznak: turisták itt? Az oxigéndús levegőt már észre sem veszik.
Kétségtelen, jó áron adják-veszik a ruszkicai márványt a piacon. Hiszen minősége tekintetében a carraraihoz áll a legközelebb – ezt már Ferenczy István, a lelőhely felfedezője is megállapította. A rangos szobrászművész számos munkájának alapanyagát innen szerezte be. Szemből értékes rakományú kamion érkezik, nagy robajjal; óhatatlanul is visszatérünk a mába. Újabb elhagyatott felszíni bunkerek – szálloda, motel, "Zimmerfrei" sehol. Egyszer csak vadiúj tábla szökken a szemünkbe, rajta felirat, mire kibetűzzük, megállítanak. "Ha kíváncsiak a bányára, engedélyre van szükségük. Ez itt magánterület, nem engedhetek be senkit" – állítja a lakóházszerű ingatlanból elővánszorgó szalmaszőke fiatalember. Bent lakik a faluban, ide csak dolgozni jár ki. Öt perc múlva felemelkedik a láthatatlan sorompó, a motozás, az igazoltatás meglepetésünkre elmarad. Aránylag könnyen megnyílik előttünk a "tündérvölgy". Jobb felől még a monarchiában épült olvasztókemence, vájatok a hegyoldalban, előtte csobogó narancssárga patak, balra vasérclelőhely – magyarázza hozzáértően az ifjú, miközben lelkiismeretes tanár módjára mutogat. "A telep többeké. Főként az olaszok érdekeltek itt" – ecseteli a tulajdonviszonyokat. A hegytetőn geológus köszön ránk – ő felügyeli a munkálatokat. Figyelmeztet: kövek, kavicsok hullnak a magasból, legyünk óvatosak. Mindenütt márványtörmelék, csillámos szilánkok, sima felületű, többtonnás tömbök sorakoznak katonás rendben a letarolt, kettévágott kőhegyen. Az 1895-ben megnyitott tulajdonképpeni bányában jelenleg ketten ha dolgoznak. "Vagyunk mi elegen; legalább nem téblábol senki" – jegyzi meg a napbarnított telepvezető. Alant gyémántélű szerkezettel ellátott, tricikli nagyságú importmasinák állomásoznak. Ezen szerkentyűkkel vágják, hasítják a szászvárosi Marmosim vállalathoz továbbított márványtömböket. Hiába, ez már korszerű technika, birtokában a szeletelés öltönyben, lakkcipőben is űzhető. Az alkalmazottak nem izzadnak vért, nem fejtenek ki különösebb fizikai erőt, persze ettől még életveszélyben vannak, végzetes balesettel ilyen munkakörben percenként számolni kell.
Álmélkodásunkat az őrháznál fejezzük be, ahonnan friss forrásvizet töltünk poharunkba egy odakészített sárga gumicső segítségével. Rácsodálkozunk és elmosolyodunk: ittjártakor talán az egykori Temes vármegyei főispán, Ormós Zsigmond is ugyanazt tette, amit most mi: önfeledten pancsolt. Nyilván a sárga gumislag nélkül...

Gurzó K. Enikő

nyomtatható változat

Oktatás és civil szféra

A többéves küzdelem, a délután házaknál tartott magyarórák, a fenyegetések sora sem törte meg azokat, akik hittek és hisznek a moldvai magyaroktatás elengedhetetlen fontosságában. A tavaly két településen – Klézsén és Pusztinán – az állami oktatás keretében beindult opcionális magyartanításnak hivatalosan ugyan nincs köze a több éve folyó délutáni oktatáshoz, ám azt mindenki tudja, hogy anélkül ez az "engedmény" aligha születhetett volna meg. Hegyeli Attila, a moldvai magyaroktatás irányítója, valamint a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) vezetői két évig még a törvényszékek padjait is kénytelenek voltak koptatni, amíg bebizonyították, hogy ama délutáni foglalkozások nem sértik a hazai törvényeket.
Nem előzmény nélküli tehát, hogy tavaly két településen 31 iskolás, idéntől pedig hét faluban további 140 nebuló választotta a magyar nyelv- és irodalomórákat. Immár hivatalosan, az állami oktatás keretében. Tavaly Klézsén és Pusztinán tartottak magyarórákat egy-egy csoport számára a helyi iskolában, ettől a héttől Pusztinán két csoport indul, Klézsén a faluhoz tartozó somoskai iskolában is megkezdik a tanítást, és egyszerre indulnak a magyarórák Magyarfaluban (két csoportban), Frumószán, Külsőrekecsinben és Lészpeden, mindenütt reggel hét órától.
A jó hír mellett azonban rossz is érkezett Moldvából. Barta András, az MCSMSZ elnöke meglehetősen elkeseredett nyílt levélben adta közre az általa vezetett szervezet anyagi gondjait. Barta nem vádol, csak tényként említi, hogy a szövetség 25 millió lejre rúgó irodaköltségeit sem tudják fedezni, ő és a szervezet alelnöke segédmunkási fizetést kap az RMDSZ-től, miközben a magyar állam összesen 100 millió forintos éves csángótámogatással számol. Az elnök három diplomával rendelkező csángó fiatalként tért haza szülőföldjére, s joggal teszi fel a kérdést: mi is vonzza haza a csángó értelmiséget, ha a legnagyobb szervezet elnöke és alelnöke kilátástalan anyagi helyzetbe kerül? A személyes ügynél persze sokkal nagyobb súllyal nyom a latban az a tény, hogy ennyi támogatás mellett a bákói székhelyű szövetség lassan működésképtelenné válik. Barta egyébként önmagát is hibáztatja. Talán nem tudtam elég rugalmas lenni erre a feladatra – mondja, ezért a hamarosan lejáró mandátumát befejezve, nem kívánja jelöltetni magát az elnöki posztra.

Csáky D. Tibor

nyomtatható változat

Erdélyi körútján Kolozsvárra is ellátogatott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) helyettes államtitkára, Schneider Márta és Lakatos Mihály, az NKÖM Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályának főosztályvezetője. A kincses városban a helyi közművelődési és civil szervezetek képviselőivel folytattak megbeszéléseket a Györkös-Mányi Emlékházban. A találkozó jó órás késéssel kezdődött: a fenesi útépítés miatt az anyaországi delegáció gyalog volt kénytelen "bevenni" Kolozsvárt…
A megbeszélés kezdetén Kötő József, az EMKE elnöke hangsúlyozta, hogy Kolozsvár továbbra is Erdély szellemi fővárosának számít, mely kiemelt bánásmódot érdemel.
Dáné Tibor Kálmán a közművelődési pályázati rendszert ecsetelte. Kiemelte a rengeteg embert megmozgató erdélyi néptánc- és kórusmozgalom fejlődését. Rámutatott, hogy a művelődési szervezetek működéséhez normatív támogatásra is szükség lenne s hogy a magyar államnak az intézményesülést is támogatnia kellene. Létre kellene hozni két közművelődési intézetet egy székelyföldi és egy kolozsvári központtal, melyek az adott régió közművelődési életét koordinálnák.
Molnos Lajos városi tanácsos, a Pro Juventute Egyesület elnöke kifejtette: fontos lenne, ha a szervezetek nemcsak rendezvényekkel, de állandó programokkal is pályázhatnának.
Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója egy hiányosságra emlékeztetett: a szórványban élő lelkipásztor a vidéken végzett feladatához nem tud pályázni. Példaként a jászvásári lelkészt említette, aki szó szerint éhbérért végzi szolgálatát. Vetési rámutatott, hogy jó lenne egy külön alapot létrehozni, mely a szórvány és tömb kapcsolatát támogatná. Hogy azt a "nagy magányt", ami a dél-erdélyi szórványtelepüléseket jellemzi, azt egy másik, tömbben élő falu feloldhassa. Vetési azt is szorgalmazta, hogy a jövőben a minisztérium és a pályázók rendszeres dialógust folytassanak.
Gál György, a Kelemen Lajos Társaság és a Házsongárd Alapítvány elnöke székházgondjukat ecsetelte, valamint rámutatott egy erdélyi magyar nemzeti könyvtár hiányára, amely minden Erdélyben napvilágot látott magyar nyelvű nyomtatott terméket gyűjtene.
Csép Sándor az Agnus Média Alapítvány kuratóriumi elnökeként az iránt érdeklődött, hogy a decemberben első születésnapját ünneplő kolozsvári egyházi és közösségi rádió pályázhat-e az NKÖM-hez működési támogatásért. A válasz kategorikus nem volt…
A további felszólalók majdmindegyike kitért arra a lényeges problémára, hogy a magyar államnak az eszköz- és rendezvénytámogatás mellett működési támogatásban is részesítenie kellene az erdélyi közművelődési intézményeket.
Az NKÖM államtitkár-helyettese reagálásában kifejtette, hogy jóval nagyobb összegekre lenne szükség a támogatásokhoz. Ez azonban jelenleg nem áll rendelkezésre. Ebben az évben 17 millió forinttal többet tudtak nyújtani a határon túli színházak támogatására, de egyéb területeken nem volt növekedés.
Annak ellenére, hogy jelenleg nem túl kedvezőek a költségvetési arányszámok, a jövőben a támogatás növelése várható – tette hozzá Schneider Márta. "Ha nem lesz nagyságrendi támogatásnövelés, akkor megoldásként egyeztetünk az Illyés Közalapítvánnyal, a Határon Túli Magyarok Hivatalával és másokkal, hogy mi az, amit ők támogatnak, melyek a prioritások. Újragondoljuk, hogy hol vannak fehér foltok és milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre" – mutatott rá a politikus, majd hangsúlyozta, hogy ezen az egyeztető tanácskozáson az intézményesítés támogatásának problémájára is próbálnak megoldást találni. Érezhető, hogy bizonyos dolgokhoz nem kell több pénz, hanem egyszerűsített technika, egyszerűsített elszámolásmenet, pontosabb pályázati kiírás – mondta az államtitkár-helyettes, aki kolozsvári látogatását követően Zabolán részt vett a Csángó Múzeum avatóünnepségén.

Fábián Tibor

nyomtatható változat

Pozsony Ferenc egyetemi tanár és a Kriza János Néprajzi Társaság egyedülálló megvalósítását a magyar kulturális tárcát képviselő államtitkár-helyettes Kriza János 1863-ban megjelent Vadrózsák című népköltési gyűjteményének kiadásához hasonlította. A román kulturális tárca képviselője pedig ígéretet tett, hogy mindent megtesznek a zabolai múzeum akkreditálásáért és azért, hogy az új létesítmény bekerüljön a hazai múzeumrendszerbe.
Az Erdélyben és Magyarországon már bemutatott gyűjtemény alapját Pozsony Ferenc néprajzkutató a hetvenes években tette le, a féltve dugdosott darabokból később szülőházában kis magánmúzeumot rendezett be. A csángó csűrmúzeum is a zabolai Pozsony-portán épült fel, a jelentős hazai és anyaországi támogatás révén biztonságba került, a tudományos kutatás számára hozzáférhető lett a gyűjtemény.
Az alapító hangsúlyozta: kötelességünk védeni a veszélyeztetett népcsoportokat, amit a zabolai csángó csűrben úgy kívánnak megvalósítani, hogy a gyűjteményt folyamatosan gyarapítják, a csángó hagyományokat dokumentálják, tervükben van szemináriumok tartása, rendezvények szervezése, mellyel ennek az értékes tárgyi és szellemi kultúrának megőrzéséhez, bemutatásához kívánnak hozzájárulni.
A létesítményt Tamás József római katolikus püspök áldotta meg, a moldvai hagyományőrző csoportok és meghívottaik színvonalas ünnepi műsort tartottak a kultúrházban.

(csáky)

nyomtatható változat

Duma István András csángó költő könyvét nemrég Aradon is bemutatták a szerző jelenlétében. A közönség majdnem teljesen megtöltötte a Jelen Ház nagytermét. Ezúttal nem hiányzott az ifjúság sem.
Megvallom, szíven találtak a meghívón lévő költemények hasonlatokat és metaforákat nem nélkülöző, mégis cikornyák nélküli hangzásukkal. Duma István András költészetét az aradi Tiszteld Múltadat! elnevezésű közösségépítő program aktuális házigazdája, Borbély Zsolt Attila mutatta be és méltatta. Majd a költő tartott gazdag témakörű előadást a csángó életről. Ez tartalmas párbeszédet váltott ki a közönséggel. A témához lenne némi hozzátennivalóm. Úgy vélem, bennünket, szórvány- (inkább maradvány-) magyarokat, akik itt élünk az ország nyugati antipólusán, sok különbség tesz a csángókhoz hasonlóvá. Hogy érthető legyen a paradoxon, lássuk csak. A moldvai csángók civilizációs helyzetükben elmaradtak a Partiumtól, amely előrébb tart. Ennek oka, hogy a csángóságnak nem sikerült csángó értelmiséget alkotnia, mely vezette volna. Idegen vezetést kaptak, ezért az asszimilációban sokkal előrébb jutottak, mint mi, partiumi magyarok. Hiába tartunk előrébb a civil szférában, művelt értelmiségünk hatására, sorsunk mégis a csángók sorsát követi itt, a "szórványokban", mert elkerülhetetlenül sodródunk a "folyónkon" lefelé. Ebben nagy "érdeme" van a fennebb említett értelmiségi rétegünknek a közöny, a közösségi érzék hiánya no meg értékelési képtelenség, kommunikációigény vagy kommunikáló képesség miatt. Nem veszik észre, hogy ezzel azokat, akikben még él a közösségi tudat, Kőműves Kelemen-i munkára ítélik.
Mivel sokféle vélemény és javaslat hangzott el a rendezvényen, próbáljunk tiszta vizet önteni a pohárba. A csángóügy a csángókon áll vagy bukik. Mert a csángók helyzete – egy akasztófahumorú hasonlattal – olyanformán alakul, mint amikor a halottas ágyán agonizáló felett a két hátramaradott veszekszik, mi legyen a fejfán. Magyarul-e vagy románul?
A csángók döntsék el végre, minek születtek. Katolikusnak-e vagy magyarnak? Mert e sorok írója magyarnak született, majd csak utána lett katolikus. A katolikus egyház nem nemzeti, hanem nemzetek feletti. Ezért nacionalista kérdések megoldása soha nem várható Rómától. Klasszikus mondás, hogy egy fenékkel két lovat egyszerre nem ülhetünk meg. Amíg a csángóság nem tud választani, a pejt szeresse vagy az almásderest, addig a csángóprobléma tartós lesz, akár a palesztin–izraelita. Az egyesített Európában ezt nem értik meg, mert nem a differenciákra építik, hanem a megértésre alapított együttműködésre. Egy egészséges gazdasági helyzetből fakadó jólét elsimítja az együttélés gondjait okozó mostani problémákat, amelyek a haladásban megtorpanásokat okoznak. Egy oly elmaradt és alacsony szociális helyzetben élő moldvai népesség, legyen az csángó vagy román, be kell ismerje, hogy az életviteli (anyagi) kérdések megoldását nem odázhatják el etnikai jellegű kérdések.
E gondolatokat gerjesztette bennem a rendezvényen kialakult vita, ami végül a csángóügyet jottányit sem mozdította ki a holtpontról, de megvilágosíthatja a tudatunkat, hogy lássuk, mi vár ránk és utódainkra, ha állati közönnyel várjuk a taglót.

Kövér Gábor

nyomtatható változat

– Egy ideje keveset hallani önről. Lekerült az ilyen-olyan kiadványok, folyóiratok címlapjáról, s egyre ritkább vendége a tévéstúdióknak. Valahogy szokatlan ez a nagy csend. Mindenekelőtt hallgatása okairól kérdezném.
– Kettős választ adhatok. Egyrészt némaságom megalapozott és tudatos, hiszen valóban csak akkor szólaltam meg, akkor léptem kamerák elé, amikor akadt mondanivalóm és természetesen esélyem arra, hogy szavaim meghallgatásra, befogadó közegre találjanak. Másrészt belefáradtam képviselőink gáncsoskodásába, konzervativizmusába, kispolgári allűrjeibe. Nem volt könnyű váltani, mivel hétévi munka végére tettem imigyen pontot. Merthogy életem hét évébe tellett, amíg Temesvár elöljáróinak elmagyaráztam, miért van szüksége a városnak erre a művészi értékeket felvonultató utcai mulatságra. Eredménytelenül. Ha belegondolok, nem is történhetett volna ez másképp.
– Kifejtené?
– Évről évre a nulláról, pontosabban egy önnönmagát újratermelő csődhelyzet széléről kellett kiindulnunk. És ebbe a "feltételrendszerbe" a projekt sikerességébe befektetett, tendenciózusan leértékelt szellemi tőke is beleértendő, kezdve attól, hogy az önkormányzatnál tett látogatásaim hagyományszerűen a bemutatkozásommal kezdődtek. Egy kívülálló számára mindez enyhén szólva vicces, gyakorlatilag azonban undorító. Nem titok, a fesztiválok anyagilag veszteségesek voltak, elsősorban azért, mert nekünk kellett kifizetnünk mind a biztonságiak, mind pedig a hepaj után kivezényelt szemetesek honoráriumát, vagyis mindazon alkalmazotti státusban lévő személyeket, akiknek a jelenlétét koncertek, tömegbulik esetében törvény írja elő. Egy ízben a programjainkat finanszírozó helyi tanács gazdasági bizottságának nagy-romániás képviselőnője is kikezdett. Közvetetten azt akarta bebizonyítani, hogy a rendezvény csupán egy humbug habbal, feltűnési viszketegségből fakadó hóbort, és semmivel sem gyarapítja a megyeszékhely kasszáját, sőt sokszorosára növeli a kiadásokat. Azt javasolta, másokhoz hasonlóan pengessük csak szépen le az általunk elfoglalt belvárosi telkekért járó helybért, ami csillagászati summát jelentett volna, akkora összeget, amivel mi sosem rendelkeztünk. Visszakérdeztem: tudja, mi a víz természetben való körforgásának a jelentősége? Csodálkozott. Én az ünnepségbe befektetett magántőke törvényszerű mozgására értettem, a bódék, sörsátrak, lacikonyhák, képző- és népművészeti sátrak eladási rátájából nyert közvetett haszonra. Ez utóbbihoz adók és egyéb illetékek formájában jutnak hozzá az önkormányzatok. ő persze nem értette.
– Talán azért, mert magát Demeternek hívják, nem pedig Ionescunak?
– Meglehet... Éreztették ezt már velem. Ám most bebizonyíthatják, ők a fessebb legények a gáton.
– Apropó: a városnapok több programja is a Csepűfesztre emlékeztetett. Egyszóval, ellopták az ötleteit. Perelhetne...
– Hogy bepereljem a polgármestert és az alpolgármestert? Ó, nem. Általában úgy történik, hogy valaki kitalálja a dolgokat, a többi meg pörög utána, lemásolja a már kész "produkciót". Színigazgatóként hasonló események gazdagítják a szomszédos, velünk egyazon fedél alatt működő teátrumokkal ápolt kapcsolataimat is. Jól tükrözik eme állításomat a 2003-as jubileumi ünnepségek apró szervezési trükkjei, illetve a korábbi évadok néhány előadása. Például a kabaré, amelynek koncepcióját, fazonját valósággal ellopták tőlünk, mi több, kivitték egy általunk felfedezett nem konvencionális térbe. Következésképpen a fél világot beperelhetném. Nem tehetek mást, megyek tovább.
– Azaz nem lesz több fesztivál?
– Ameddig Temesvár nem tart rá igényt, sőt ellenséget lát bennem, addig biztos, hogy nem lesz. Valahányszor nekirugaszkodtam, igyekeztem megfelelni a másokon soha számon nem kért követelményeknek. Munkatársaimmal közösen térképeket készítettünk, a legapróbb részletekig kidolgozott terveket nyújtottunk be, hónapokig bíbelődtünk egy-egy projekttel. Hogy tartalmilag, műfajilag kifogásolhatatlan legyen. Volt év, amikor 70 ezer dolláros büdzséből gazdálkodtunk. Persze ebből az összegből csupán 100–150 millió lejt utalt ki az önkormányzat, a többit rábeszéléssel, kalapolással cégektől gyűjtöttük össze. Az sem elhanyagolható, hogy a helyhatóságok kényszeradománya folyton késéssel érkezett meg a számlánkra. Újfent javasoltam, írjanak ki pályázatot, versenyeztessék az efféle kihívásoknak elébe álló vállalkozó szellemű egyéneket, civil szervezeteket. Aláhúznám, a rendezvényt nem a saját szórakoztatásomra agyaltam ki; szabadidőmben én is szívesebben foglalkozom a lányommal, sétáltatgatom a kutyáimat.
– Valamit azért csak tervez.
– Újabb hazai, de főként határon túli társulatok vendégszerepeltetését. Mint ismeretes, meghívásunknak eleget téve érkezett Erdélybe a Szegedi Kortárs Balett, legutóbb pedig egy norvég városi színház nyújtott betekintést repertoárjába. Végül is az említett két előadásnak sikerült feledhetetlen művészeti eseménnyé avatnia az idei Csepűrágó Árnyékfesztivált, s egyben új fejezetet nyitnia az alapítvány történetében. Tehát a célom megvalósult.

Gurzó K. Enikő

nyomtatható változat

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület idén ötéves Gutin-osztálya a nagybányai városnapokhoz (Gesztenye-ünnep) kapcsolódva háromnapos jubileumi rendezvényt szervez szeptember 26. és 28. között. Pénteken és szombaton a Teleki Magyar Házban tartják az egyes rendezvényeket a következő program szerint: első nap 17 órakor megnyitó és fotókiállítás, amelynek keretében Sófalvi István nagyváradi fotóművész mutatja be A természet anatómiája címmel Erdély endemikus virágcsodáiról készült gyönyörű fotósorozatát; Deák László és Deák Levente telefonkártya-kiállítását diaporáma-vetítés követi (Sófalvi István: Lélekvirágzás), majd este hétkor Gabriel Motica diavetítése következik A csodálatos Alpok címmel; negyed kilenckor a csobánkai Neidenbach Ákos videóvetítése negyvenévnyi hegymászás kivételes momentumait villantja fel. Szombaton ugyancsak délután öt órakor kezdődik a program: kerekasztal-megbeszélés Romok József diavetítése nyomán, majd Deák László mutatja be a Gutin-osztály múltját és jelenét; 18.30-kor a nyíregyházi Freigel Lóránt vetít képeket a Béke-barlangról, majd Henc Alajos (Szeged) videója következik Erdélyországról. Vasárnap, 28-án 6 és 22 óra között zajlik a Cibles-túra.

nyomtatható változat

Nagyszalontán a helyi Bocskai István Alapítvány elnökének, Szénási Ferencnek a kezdeményezésére és szervezésében a hajdúvárosi esték sorozat keretében MVSZ-tisztségviselők részvételével telt házas érdeklődés közepette került sor a kettős állampolgárságról tartott fórumra szeptember11-én.
A rendezvényt könyvbemutató nyitotta meg, amelynek keretében Okos Márton MVSZ-küldött ismertette az egykori romániai falurombolási terv ellen tett tiltakozó, Budapest–Párizs gyalogútról írott könyvét. Mint mondta, most a csonka országban a magyar öntudat szellemi rombolása ellen kell hatékonyan fellépni.
Csapó I. József exszenátor, MVSZ-küldött a tőle megszokott színvonalas előadás keretében ismertette a magyar állampolgárság kiterjesztésének lehetőségeit. Itt elsősorban az európai normák és joggyakorlat függvényében elemezte és sorban tételesen cáfolta a napokban és a közelmúltban a magyar külügy által a kettős állampolgárság megadása ellen felhozott álproblémákat. Egyenesen tragédiának nevezte az egyik erdélyi napilapban nemrég megjelent tudósítást, melyben a magyar külügyi államtitkár épp a trianoni békeszerződés nem létező tiltására hivatkozva utasítja el a kettős állampolgárság kiterjesztésének lehetőségét. Az érdeklődést jól jellemzi, hogy a részvevők négy órán keresztül hallgatták, illetve kérdéseket feltéve érdeklődtek a téma iránt. Többen is ajánlkoztak, hogy segítenek az MVSZ által a kérdésben népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtésben. Amint a hozzászólásokból kiérződött, a kettős állampolgárságot illetően elkeserítően szomorú a jelenlegi helyzete a Toldi család egykori birtokán Bocskai által alapított hajdúváros mai lakóinak, akik nem kisebb elődöket tudnak felmutatni, mint Arany János, Sinka István, Zilahy Lajos, Kulin György. Mégis, ha magyar állampolgárságot akarnak igényelni, a szülőföldjüket elhagyva át kell telepedniük Magyarországra, ahol csak többévi ott tartózkodás után szerezhetik meg azt a jogot, amely egészséges öntudatú nemzeteknél születéstől fogva jár.

nyomtatható változat

A sepsiszentgyörgyi Míves Egyesület és a Jádzó társaság közös pályázatuk eredményeként október 16-ai kezdettel játékkiállítást rendez Játék kicsiknek és nagyoknak címmel. A szervezők felkérnek minden olyan játékkészítőt, gyűjtőt, akinek munkái-gyűjteménye egyedi vagy kisszériás, természetes anyagokból készült darabokból áll, hogy szíveskedjenek ebből néhányat elküldeni a kiállításra október 6-ai határidővel a Míves Egyesület címére: str. Kós Károly nr. 5/A, C. p. 62., 4000 Sfântu-Gheorghe. A szervezők egy-egy jellegzetes játékot óvodáknak adományoznak (jegyzőkönyv kíséretében). Minden közreműködő egy képes katalógust kap emlékbe a kiállításról. A szervező egyesületek minden meg nem tartott kiállítási tárgyat visszaküldenek, ezért kérik a csomag belsejében pontosan feltüntetni a nevet, lakcímet és egyéb elérhetőséget, valamint a játékok listáját és rövid leírását. További információk kérhetők a Míves Egyesület 0267/314-696-os telefonszámán, a mives@planet.ro e-mail címen, valamint Jártó Kocsis Edittől a 0267/324-824-es számon és a jkg@ubb.cosys.ro drótpostacímen.

nyomtatható változat

A CREST Forrásközpont által kivitelezett Polgári szerepvállalás – a közösségfejlesztés alappillére címet viselő vidékfejlesztési pályázat keretén belül szeptember 13-án felavatták a mezőpetri (Szatmár megye) Teleformer Regionális Oktatóközpontot. A központ, mely 15 oktatóval rendelkezik, egyidejűleg 80 személy részére biztosít képzési lehetőséget. Elsődlegesen az északnyugati régióhoz tartozó (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szilágy és Szatmár megye) polgármesteri hivatalok, civil szervezetek és vállalkozások képviselőinek lesz alkalmuk menedzseri képességeik továbbfejlesztésére, valamint szociális, mezőgazdasági, gazdasági és környezeti ismereteik bővítésére. Ugyancsak a pályázat keretén belül került sor Románia öt különböző fejlesztési régiójában – az ország északnyugati részén jól működő TeleHázak mintájára – egy-egy hasonló "pilóta"-központ kiépítésére, önszerveződő folyamat révén. Az így létrejött öt központ – egyik a háromszéki Zabolán van – szerepe a TeleHáz-koncepció ismertetése lesz. A 12 hónapos lefutási idejű projekt kivitelezésében a CREST partnerei a franciaországi Sequoia Egyesület, valamint a Mezőpetri Nőszövetség voltak.

nyomtatható változat

Háromszék hatmillió eurós befektetéstől esett el Horea Grama prefektus miatt. A Központi Fejlesztési Ügynökség értesítette a Kovászna Megyei Tanácsot, hogy a SAMTID-programra leadott pályázatok nem nyertek, mivel a háromszéki városok egyesületének nincs jogi státusa. A pályázatok a városok vízhálózatának modernizálását és bővítését célozták. A jogi státussal rendelkező egyesületbe való tömörülést szabályozó helyi határozatokat a prefektúra bíróságon támadta meg, holott ezek létrehozása az ország más megyéiben lehetséges volt. A megyei tanács vezetősége tiltakozó levelet adott át a belügyminiszternek, az RMDSZ vezetősége pedig az Európa Bizottság romániai nagyköveténél próbál interveniálni. Maga Grama prefektus is felkérte az Európai Integrációs Minisztérium képviselőit, vizsgálják felül a SAMTID-programhoz benyújtott Kovászna megyei pályázatokat, mivel véleménye szerint azokat nem megfelelő módon bírálta el a bizottság. A prefektus azonban továbbra is kitart azon álláspontja mellett, miszerint törvénytelenek a helyi tanácsok által létrehozandó egyesületek. A hatmillió eurónak viszont a háromszékiek valószínűleg bottal üthetik a nyomát...

nyomtatható változat

Idén szeptember 27. és október 10. között rendezik meg a Rövid Dráma Hetét. Ennek keretében a színielőadások mellett nyilvános felolvasó- és vitaestekre is sor kerül. A nézők neves színházi személyiségekkel találkozhatnak, beszélgethetnek.
Az igényes zene kedvelőinek figyelmébe ajánljuk az október 4-én 21.30-kor kezdődő dzsesszkoncertet, melyen Harry Tavitian és Mihai Iordache muzsikál. Ennek helyszíne a színház nagyterme. A magyar nyelvű előadások időpontját és helyszíneit az alábbiakban közöljük.
Szeptember 27-én 22 órakor a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának Samuel Beckett Play (Játék) című darabját az Arcadia Gyermek és Ifjúsági Színházban tekinthetik meg.
Másnap 20 órakor a nagyszínház stúdióteremben a debreceni társulat lép közönség elé A levélbomba című produkcióval.
29-én 11 órakor a bábszínházban kerül sor a Ludas Matyi Társulat bemutatójára, a Cirkuszkabaréra. Aznap este 9 órakor a Kiss Stúdióban Tomba Gábor rendezővel beszélgethetnek a jelenlévők.
Október 1-jén 18 és 20 órakor a stúdióteremben a temesvári Csiky Gergely Színház művészei Ionesco A lecke című darabját játsszák.
2-án 11 órakor az Arcadia színházban a magyarországi Egressy Zoltán adja elő a Portugált. Ugyancsak csütörtökön este 9 órakor a színház stúdiótermébe is várják a nézőket, ahol a Szigligeti Társulat lép fel A kanális című darabbal.
5-én 23 órakor a rendezvény zárásaként Coca Bloos Ich bin Ofelia című előadóestjét az Evergreen Klubban láthatják-hallhatják.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

nyomtatható változat

* A Kolozsvári Állami Magyar Színházban szeptember 28-án délelőtt 11 órakor bemutató előadást tartanak Együgyű Misó címmel. A darabot népmese alapján színpadra alkalmazta és rendezte Szabó Attila m. v. A jelmezeket és a díszletet is ő tervezte, a stúdióelőadás során felhangzó zenei betéteket pedig összeválogatta. A főbb szerepekben: Fodor Edina, Vindis Andrea, Laczkó Vass Róbert és Tyukodi Szabolcs.
* A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban 24-én 19 órától Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényének színpadi változatát adják elő. A darab rendezője Gali László m. v., a címszereplő Darabont Mikold.

nyomtatható változat

Gyergyószentmiklós: A Pro Art Galériában Xantus Géza képzőművész tárlata látogatható.
Kolozsvár: A Gy. Szabó Béla Galériában (Főtér 23. szám) Horváth Szőke Gyöngyvér grafika- és pasztellkiállítására október 25-éig várják az érdeklődőket.
Marosvásárhely: A Philotea Klubban Bartha Tünde, Cabuz Annamária és Cabuz Andrea festményei október 19-éig tekinthetők meg.
Nagyszalonta: A Múzeum Galériában Kato Ryóyu japán grafikus Nők és macskák című kiállítása október 3-áig látogatható.
Temesvár: A Szépművészeti Múzeumban Paul Neagu festményeit láthatják.

nyomtatható változat

Szeptember 24-én 19 órától évadnyitó előadást tart a Háromszék Táncegyüttes Erdélyország az én hazám címmel a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében. Ezt követően az előcsarnokban táncház várja az érdeklődőket.

nyomtatható változat

Szóra bírtak

Még szerencse, hogy azért van egy-két szemfüles újság is a világon, másként sohasem tudtuk volna meg azt, hogy Vásárhelyen is gyűlést tartott az újonnan alakult Székely Nemzeti Tanács. Új politikai alakulat, régi beidegződések – jegyezhetném meg az üggyel kapcsolatban, és az eddig tapasztaltak alapján ezt a véleményemet kiegészíthetem azzal a megállapítással, hogy a kolozsvári kissé nehézkes kezdet után azért igenis vannak némi változások. Ugyanis míg az RMDSZ-nómenklatúrából kiszorultak népes hada Kolozsváron még kőkeményen lökdösődött, hogy ki is kerülhessen be a tisztelt legelégedetlenebbek közé, addig mára letisztázódtak a dolgok: a tolakodók közül majdmindenki megkapta a maga jól megérdemelt helyét az új "tömörülés" keretén belül, így aztán, ha úgy tetszik, most már akár be is zárhatják a hátuk mögött a kaput – mármint az orrunk előtt – a tisztelt önjelölt politikus honfitársaink, és nyugodtan oszthatják-szorozhatják a jövőnket egymagukban – tehát bátran nevezhetjük ezentúl a díszes társaságot akár a másik gittegyletnek is. Természetesen a továbbiakban se zavartassák magukat miattunk népünk bátor fiai, tegyenek úgy, mintha mi, a potenciális választóközeg itt se lennénk.
És akkor most jöjjön egy jó hír: a nagy esemény tiszteletére dr. Grecu elmeorvos úr újból szabadon engedte a mi drága Imi bátyánkat, a vásárhelyi politikai élet oszlopos nagyságát, a polgármesteri választások mindenkori jelöltjét.
Mi tagadás, értünk küzdenek a srácok, és ha közelről végigkövetjük az eseményeket, levonhatjuk azt a következtetést is, hogy ők aztán mindig is tudták, hogy mit kell tenni a felmerülő súlyosabb helyzetekben, úgy, ahogy tudták, hogy miként cselekedjenek egy másik vizit, a Kovács uram tavaszi látogatása alkalmával is, akkor bátor fiaink – hosszas tanakodás után – zseniális módon a "passzív tüntetés" fegyveréhez folyamodtak. Utólag a krónikások egy nagyszerű politikai akcióként könyvelhették volna el ezt a hadmozdulatot, csak az hibázik, hogy az illető, ugyancsak zárt ajtók mögött megbeszélt harci cselekményről nagyobbrészt senki sem értesült.
Az egyéb beszédekről szólva, a nyáron, mikor tényleg szükség lett volna rájuk, politikusi hajlamokkal megáldott polgári reformista legényeink mintha a teljes vonalon elnémultak volna, avagy pedig az van ilyenkor, hogy szabadság szavunknak léleknemesítő voltáról nemcsak beszélni kell, hanem időnként élőben is kell gyakorolni annak tartalmi lényegét? No de oda se neki, mert veszett már több is Vásárhelyen, és az új hírek szerint is srácaink mostanra annyira bemelegedtek, hogy nagyon úgy tűnik, rövidesen behozzák a lemaradást… mármint a szövegelésben. Beszélnek, beszélnek, mindig csak beszélnek, nagyobbrészt egymással vitatkoznak, természetesen időnként csak úgy ráadásnak eléneklik nekünk a Himnuszt, de ezt a harci pótcselekményt természetesen csak amolyan altatódalnak szánják a vitéz legényeink. Hogy mikor jön már a várva várt ébredés, mikor jön el végre az igazi tettek ideje? Egy dolog biztos, ilyen társasággal sok jóra nem számíthatunk.
Hős harcosaink csak beszélnek és csak beszélnek, de ami ennél is szomorúbb, az úgy szól, hogy uraságuknak nincs egy valamirevaló saját kinyilatkozási fórumuk. Nincs is ennél a sötét valóságnál rosszabb tréfa a világon, hiszen a mai világban ha nincsen saját újságod vagy legalább egy ütött-kopott, kivénhedt rádióadód, az egyet jelent azzal, hogy zéró vagy, nem létezel, és mintha nem is nagyon törnék magukat a srácok, hogy ez irányban valami pozitívan megváltozzék, sőt a meglévő, pénzszűkében kínlódó, mellettük becsületesen kiálló sajtókiadványokat sem pártolják fel. Ilyen szituációban ezek ugyan milyen harcról papolnak itt nekünk?

Fazakas K. Csaba
Marosvásárhely

nyomtatható változat

Miről ír a Magyar Nemzet?

Utcai jelenléttel, szórólapokkal kívánja tájékoztatni az MSZP az embereket a kormány eredményeiről. Tóbiás József, a szocialisták pártigazgatója több ezer aktivista részvételével zajló szeptemberi kampányról beszél, akik személyes rábeszéléssel azt mutatják majd be, milyen eredményeket ért el a Medgyessy-kormány, illetve milyen "alaptalan vádakkal, rágalmakkal próbálja meg elfedni" azt a Fidesz. A hírek szerint a párt a szórólapokon arról is beszámol, hogy milyen "zavaró körülmények" akadályozták az ígéretek teljesítését. Az akciót a párt kampánytanácsadója, Ron Werber javaslatára szervezik, a több millió személyes hangvételű szórólapot még ezen a héten, egyszerre szállítják ki valamennyi MSZP-s területi irodába. (Azóta kékes-lilás, több rétegűre összehajtogatott szórólapokkal elárasztották a magyarországi otthonokat, közületeket – szerk. megj.)
Újhelyi István, a párt elnökségi tagja szerint "Áderék túl hosszan vezethették félre a társadalom saját sorsáért aggódó, a rossz hírekre és a tévinformációkra gyorsan felfigyelő tagjait", ezért aztán "minden egyes hazugságot háromszorosan verünk vissza".
A kormány intézkedéseit fogja népszerűsíteni hamarosan a Kormányzati Kommunikációs Központ is, ennek érdekében reklámtendert írtak ki a kormány kommunikációs stratégiájának kidolgozására. A leendő nyertes minden kommunikációs csatornán reklámozza majd a kormányt a levéltől a nyomtatott sajtón át a különféle rendezvényekig.
Másfél éve sincs annak, hogy Magyarország többet, jobbat, Magyarország új kormányt érdemel! címmel kampánylevelet adott ki a szocialista párt, amelyben kifejtették: "Elég volt Orbán Viktor és kormányának szemfényvesztő sikerpropagandájából, botrányos korrupciós ügyeiből. (…) Az emberek nagy többsége nem tart igényt arra, hogy Orbán Viktor és reklám-kormánya mondja meg, mit kell gondolniuk, miben kell hinniük és minek kell örülniük. Magyarország mindannyiunké! Azoké is, akik nem rokonai, nem barátai, nem üzletfelei a Fidesz vezetőinek. (…) Magyarország többet, jobbat, Magyarország új kormányt érdemel! Olyan kormányt, amely nem klientúrát és országimázst, hanem országot épít, a nemzet egészét szolgálja."
Nagyon úgy látszik, hogy az MSZP vezetőségének fejében az ideális magyar választópolgár roppant feledékeny (a biztonság kedvéért nem árt megemelni a Cavinton árát), és pontosan tudja, hogy csakis a Fidesz viszi utcára a politikát. Nem hallott Kulcsár Attiláról és az Inter-Európa Bankról, nem jár vadászni Mudurával és Adrian Nastaséval, értelmező szótár híján nem ismeri a nómenklatúra és klientúra szavakat. Világosan tudja, hogy a gáz, a villany, a gyógyszer stb. árát cseppet sem emelték annak ellenére, hogy egy fatális véletlen folytán többet kell fizetni érte.
Az ideális magyar választópolgár nem vásárol megemelt áfájú élelmiszert, ehelyett szép színes szórólapon él, kedvenc műsora a Fásy-mulató az ATV-n, ahol MSZP-s politikus énekel Anettkával duettet a jobboldal és az űr feneketlen sötétségéről. Pontosan tudja, hogy még mindig úton vannak az osztrák rendszámú, kormányt lejárató ellenzéki kamionok, az Országimázs Központra pedig semmi szükség, ellentétben a haza épülésére létrehozott Kormányzati Kommunikációs Központtal. Elhiszi, hogy a párt megsemmisítette a sok millió magyar választópolgár személyi adatait tartalmazó adatbázist, így aztán egyszerű véletlen, hogy Kis Jenő nyugdíjas Kis Jenő nyugdíjasnak címzett, személyes hangvételű kampánylevelet talál a postaládájában.
Kedves MSZP! Megmondanák végre, hogy hány lélegeztetőgépet lehetne vásárolni a szórólapok árából?

Lukács Csaba

nyomtatható változat

Olvastam a mai Előrében (2003. 09. 17.), hogy a szatmárnémeti városi neptunos RMDSZ-elnökség, "felső" utasításra, Ilyés Gyula Szatmár megyei RMDSZ-elnök és alpolgármester vezényletével kizárta soraiból Pécsi Ferenc parlamenti képviselőt, a szervezet alapítóját és első elnökét. Az indok: részvételei az "úgynevezett" polgári fórumok barkácsolásában. A neptunos elvtársak és hű csatlósaik nekifogtak a polgárok taccsra tevéséhez, hisz az itthoni meg otthoni baloldali ideológia jól sarkallja bolsevizáló törekvéseiket a romániai magyarsággal szemben. Pécsi nem illik a neptunos csoportképbe. Kíváncsi vagyok, hogy ki fog következni: Toró, Szilágyi? Kerekes már nem, ő idejében retirált s átállt a neptunos napos oldalra. A dolog pikantériájának azt tartom, hogy Ilyés Gyula RMDSZ-es megélhetési tevékenységét Pécsi Ferenc irodakukacaként kezdte. Jellemes pasas lehet ez a Gyula, hátba szúrta első 1989 utáni kenyéradóját. Pécsinek csak az róható fel, hogy nem tudta kellő emberismerettel megválasztani egykori környezetbelijeit. Ennek csak ennyi az ára!

Toducz Endre
Mikháza

nyomtatható változat

Simon Miklós írja egy e-mailben: "Junger úr cikkét olvasva (Megállítható-e a lemorzsolódás? Erdélyi Napló, 35. sz.), csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy nem a hazatérő, magasan képzett fiatalokkal van baj, hanem azzal, hogy a törvény lehetetlenné teszi a visszatérést. A fiam jelentkezett a sepsiszentgyörgyi tanfelügyelőségen munkáért, és azt a választ kapta, hogy még helyettesítőnek se tudják alkalmazni, mert Kanadában érettségizett (magyarországi egyetemi diplomája van), és így önnek mi a véleménye, én mint szülő mivel magyarázzam meg a fiamnak, hogy már biza otthon a helyed. Szerintem ezeket az akadályokat kéne először fölszámolni, és azután hazahívni őket." Levélírónk az alábbi Horváth István-idézettel fejelte meg mondanivalóját: Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!
Hodgyai Géza (Gyergyószentmiklós) a lapunk 35. számában megjelent, Gyergyó él és élni akar című riport kapcsán fogalmazott meg egy terjedelmesebb replikát, úgymond az érintettség okán. Levelében maga is elismeri, hogy "tulajdonképpen nagyjából igaz, amit Szentgyörgyi László észrevételez" a riportban, és ha "a szóban forgó cikk írója nem nyúl a tollával – személyemet sértő módon – a valóság mellé, akár elismeréssel is szólhatnék most a sorairól". Figyelmesen, kellő szakmai és erkölcsi felelősségel vizsgálva meg az esetet, a H. G. által megszólított felelős szerkesztő arra a következtetésre jutott a riportban megjelentek és a levélíró által jelzettek összevetésével, hogy a panaszos a személyes érintettség okán csupán egyetlen konkrét dologban kérhet helyreigazítást, ennek pedig mi maradéktalanul helyt adunk: SZ. L. minden alap nélkül sugalmazta riportjában, hogy Hodgyai Géza polgármesternek indulna Gyergyószentmiklóson, ugyanis "jelen pillanatban" ilyesmi nincs szándékában.
Félreértésre adhatott lehetőséget ugyanakkor a riporternek az az állítása, hogy egy ideje "szünetel a helyi tévéadás" a városban – a szövegkörnyezetből viszont egyértelműen kiderül, hogy SZ. L. a helyi készítésű tévéműsorokra utalt. Replikájának további részeiben H. G. a nyári gyergyói médiabotránynak, illetve az ottani médiahelyzetnek egy saját, más szemszögből megközelített verzióját tálalja, részben a közszájon forgó "tényeket" cáfolva, részben pedig riportunkhoz szorosan nem kapcsolódó tudnivalókat közölve. Végül pedig: noha közvetlen elmarasztalás az Új Kelet című gyergyószentmiklósi hetilapot nem érte riportunkban, mi mégis helyt adunk H. G. kérésének: "Mint a lap tulajdonosa engedtessék meg nekem, hogy országgá »kürtöljem«: az Új Kelet nem csupán a várost megszólító, Gyergyószentmiklós lakóiról szóló kis regionális lap. Évek óta Hargita megyei hetilap az Új Kelet, kiadványunkat szakszerű irányítás mellett hozzáértő, tisztességes emberek szerkesztik és újságíróink is jó tollukról, tárgyilagosságról és a gerincességükről híresek."
Gábor Ferenc (Nagyszalonta) az Electrica áramszolgáltató vállalat "öndíjbeszedő" módszerével nem ért egyet, több érvet sorol fel ezen "újabb tortúra" ellen, amely elsősorban az időseket sújtja. A villanyóra állásának a fogyasztó általi leolvasása meglátásunk szerint nem volna kifogásolható, ha a díjak befizetése nem lenne körülményes. Ráadásul Szalontán például hosszú sorállásra kényszerülnek az emberek egy ülőhelyek nélküli helyiségben.
Mészáros Istvánnak Marosvásárhelyre üzenjük: hosszú, csapongó, túlbeszélt, szájbarágós írás, nincs benne semmi újszerű, semmi eredeti, semmi plusz. Sajnáljuk.
Kövér Gábor (Arad) 125., 127., 128., 129., 130. opusát is megkaptuk, köszönjük levélírói kitartását.

A szerk.

nyomtatható változat

* A KERESZTÉNY SZÓ című katolikus kulturális havi lap szeptemberi számában Bartis Elemér az ószövetségi értelmezésből kiindulva a különböző történelmi korok erényfogalmának alakulását elemzi, Soós Károly a keresztény társadalmi tanítás alapján a közjóról és a nemzetiségi önrendelkezésről ír. Sas Péter cikkének témája Szent Ferenc lelkisége Dsida Jenő költészetében, Tamási Csilla az erdélyi ferencesekről, Kerekes László a törvényt befogadó közösségről, Gál László Sándor Imre nagyprépost életéről és tevékenységéről ír. György Béla Márton Áron életrajzához fűz adalékokat, a prédikáció(k) állapotát Jakab Gábor ismerteti, Gagyi Katinka a házasságon belüli erőszakkal foglalkozik. Vencser László írásának címe Diakónia a szó, a liturgia és a karitatív munka révén, Murányi Sándor azt taglalja, élhet-e az ember anya nélkül.
* Az IRODALMI JELEN augusztusi száma a 75 éves Juhász Ferencet és az 50 éves Szőcs Gézát köszönti, interjút Mandics Györggyel közöl, színibírálatot pedig egy sepsiszentgyörgyi előadásról. Cseke Péter Beke György munkásságát, Demeter Zsuzsa Jánosházy György szonettkötetét méltatja, a zetelaki írótábort Karácsonyi Zsolt idézi fel. Régiós költők cím alatt bánsági szerzők verseit közli a Nyugati Jelen irodalmi melléklete.

nyomtatható változat

Józsa Erikának a legendás Metropol együttesről szóló könyve a sepsiszentgyörgyi Médium Kiadónál látott napvilágot, baráti segítséggel. A Metropol-sztori – Egy tegnapi rockbanda a Holnap városából című kötetben mindazok megszólalnak vagy "megfordulnak", akiknek valaha valamilyen közük volt az 1968-ban Nagyváradról indult és 1987-ig egy egész "áldozati generáció", a romániai kommunista lágerben vergődő magyar beatnemzedék zenei zászlóshajójának számító együtteshez. Amely, ma már tudjuk, messze több volt a kelet-európai szórakoztatóipar egyik szereplőjénél, a Metropol ugyanis jelenség, kortünet, jelkép, mérce, dráma, faltörő kos, híd és még sok minden más volt. A számos archív fotót tartalmazó kötet borítója egy CD-t is rejt, az együttes sikeres dalainak hetvenperces válogatását! Az egykori rajongók, mai érdeklődők most 350 ezer lejes áron rendelhetik meg tőlünk a rendkívül olvasmányos könyvet és a hanghordozót. Csak töltsék ki és küldjék-hozzák be a lapban található szelvényt. A könyvet a CD-vel postán kapják meg, az árát az átvételkor kell kiegyenlíteni.

nyomtatható változat

Hogy mennyire fontos odafigyelni az egybe- és különírásra, azt az egyik napilapunkban talált hiba jól példázza: "...felkeresték a jó működéséről neves Sajó–Rima euró régiót". Nyilvánvalóan eurorégióról van szó, azaz kontinensünk egyik tájékáról, nem pedig egy olyan vidékről, ahol a közös európai pénznem, az euró az úr.

(szemes)

nyomtatható változat

Szőke Zoltán rovata

Kerékcsapágycsere közben eszébe jut az autótulajdonosnak, hogy egy másik gondja is van: rendszeresen pótolnia kell a hűtőfolyadékot, mert az a terjeszkedőedényből ugyancsak rendszeresen eltűnik. Többször ellenőrizte, de sehol sem vett észre vízcsepegést, a hűtőt is mindig száraznak találta. Nyáron ez nem jelentett igazán gondot, hiszen van a csapban elég víz az utánpótláshoz, de a napokban egyre csökkenő éjszakai hőmérsékletek elgondolkoztatták: mi lesz télen, amikor a drága fagyálló tűnik el valahol?
Mivel úgyis fel van emelve az autó, beindítjuk a motort és alulról figyeljük a hűtőberendezést, de ilyen perspektívából sem fedezünk fel folyadékvesztést. A fűtést biztosító hőcserélő csapja le van zárva, tehát a fűtőberendezésen nem folyhat el a víz. Különben menet közben sem érződik, hogy párás levegő hatolna a kocsiszekrénybe.
Feltételezhetnénk, hogy hajszálrepedés van a hűtőn, amelyen a forró hűtőfolyadék olyan ütemben párolog el, amilyenben kiszivárog, és ezért nem hagy nyomot. De ezt a lehetőséget elvetjük, mert hajszálrepedés nem indokol nagymértékű folyadékvesztést. Valószínűbbnek tartjuk, hogy a hengerfejpakolás égett ki, és hűtőfolyadék jut a hengerekbe. (Ugyanez a tünet akkor is, ha a hengerfej vagy az egyik hengerköpeny megreped, de ilyesmi ritkán fordul elő.) A nyomozás megkönnyítéséért egy kis metilkékkel színezzük a hűtőfolyadékot, majd a kipufogódob mögé egy fehér papírlapot helyezünk. A papírlapon kék cseppecskék jelentkeztek, tehát jó nyomon jártunk. A hibát a hengerfejpakolás cseréjével elhárítottuk.
Mivel a hengerfejtömítés kiégése gázszivárgással jár, ezt úgy is észlelhetjük, hogy buborékok jelennek meg a terjeszkedőedényben. Néha a hűtőfolyadék nem a kipufogórendszerbe, hanem az olajteknőbe jut. Ilyenkor kávébarnára színezi az olajat.
Ha rendszeresen ellenőrizzük a vízszintet – és szükség esetén utántöltünk –, akkor nem történhet komolyabb baj. Ha viszont nem vesszük észre a folyadékvesztést, akkor az égéstérben keletkező hő nem vezetődik el megfelelően, megnövekedik a robbanóelegy fajlagos térfogata, a kenés rosszabbodik (a 400–500 fokos olaj elpárolog és elég), nem képződik olajfilm, a súrlódás majdnem száraz, a súrlódó alkatrészek berágódnak – brrrr, nem is folytatom tovább.

nyomtatható változat

Csak semmi sport!

Egy döntetlenre futotta a román labdarúgó-válogatott erejéből Koppenhágában. Ez ugyebár kevés az esélyt éltető csoportmásodik helyhez. Elszabadultak az indulatok, méghozzá példátlanul. A szerencsétlen svájci sípmester, Urs Meier jelen pillanatban a románok fő ellensége. őt követi Oszama bin Laden, a Szabadság-szoborcsoport, Mátyás király stb. Szép társaságba került a svejci. S főként sok magyar közé…
Minden úgy kezdődött, hogy a bíró kissé könnyedén beintett egy vitatható tizenegyest a házigazdák javára. A jól játszó románok azonban fordítani tudtak. Sőt volt négy ziccerük, amiből ha csak egyet berúgnak, mennybe mehettek volna Lobont-tól Mutuig, s szegény Urs Meiert sem átkozták volna meg krajovai bosszúéhes boszorkányok.
Az időhúzást a játékvezető oly módon torolta meg, hogy a négyperces hosszabbítást is megtoldotta egy fél perccel. És lőn nemzeti tragédia egy gól képében! Amit az okozott, hogy "fiaink" képtelenek voltak a meccs végéig koncentrálni, elsősorban mentálisan.
A pályáról lejövő, azon melegében nyilatkozó román játékosok, köztük a veterán Munteanu még magukat okolták a vereséggel felérő döntetlenért. Később azonban ők is beálltak a Meiert szidók kórusába, elvégre olcsóbb dolog másra kenni a hibákat, mint elvinni a balhét. Így keletkezett egy országos méretű eredeti, balkáni műbalhé.
A lapok minősíthetetlen szavakkal illették a svájci sípmestert. Bosszúvágytól lihegve – nem éppen etikus módon – közzétették a bíró e-mail címét, ahová napok alatt több mint 30 ezer szitkozódó villámlevél érkezett. Kolozsvár is kitett magáért: itt Meier-célbalövő versenyt rendeztek. A győztes a szeme között találta el a bírót ábrázoló bábut.
Itt tartunk most. Lehet vitatkozni a játékvezető dicstelen szerepléséről, ez azonban nem menti fel azt a társadalmat, amely képtelen megtanulni veszíteni, és az Európai Uniótól kezdve mindenkit összeesküvéssel gyanúsít, hibáztat, kivéve persze saját magát. Ez az egész tragikomédia sajnos megint az ország amúgy is alaposan megtépázott külföldi imidzsét fogja még jobban lejáratni.
Sajnos a magyarok is kikaptak. Méghozzá csúful. (Kik azok a lettek?) Egyvalami azonban mégis más: mi tudunk veszíteni. A történelem ebben is alapos tanítómesternek bizonyult…

Fábián Tibor

nyomtatható változat

Egy tanulmány szerint a norvég nők szexuális ragadózókká váltak az utóbbi néhány évben – adta hírül a bulvársajtó. Állítólag egy hét évet felölelő, 2700 hölgyet vizsgáló kutatás azt gyöngyözte ki, hogy a norvég nők és férfiak közötti határok elmosódtak a szexuális szerepeket illetően, sőt elkezdtek megfordulni. A húszas éveikben járó norvég nők egyre agresszívebbek és egyre könnyebben kezdeményeznek szexuális kapcsolatot, mint teszik azt az idősebb korosztályok, amivel gyakran felülmúlják az azonos korú hímeket. A tanulmány szerint a nők egyre több maszkulin vonást visznek be szexuális életükbe, valamint előbb esnek túl az első szexuális kapcsolatukon is. Az oslói egyetem tudósai szerint egyértelműen kezd kirajzolódni egy olyan kép, hogy a fiatal férfiak gyakran magányosan üldögélnek otthon és magukat szórakoztatják, míg a fiatal lányok nekivágnak a világnak és kiélik újonnan felfedezett, felszabadult szexualitásukat. Arról viszont nem hallottunk, hogy a célországuk éppen Erdélyország lenne, és az sem túl gyakori, hogy az erdélyi férfiak Norvégiában keresnék az áldozattá válás kellemetes alkalmait...

nyomtatható változat

Mennyit kell még tanulnom, hogy hallgatni tudjak?

(Ismeretlen)

nyomtatható változat

Egy férfi panaszkodik a barátjának:
– Képzeld, szereztem a feleségemnek egy gyönyörű bundát, de nem akarja viselni.
– Aztán miért nem?
– Mert csak négy hónapot kaptam érte.

Vidám társaság érkezik a Keleti pályaudvar indulási oldalához, akik a Nyíregyházára induló vonatot keresik.
– Még nem tolták be! Csak háromnegyed óra múlva! – válaszolja az egyik vasutas.
A legények beülnek a restibe, és egyik sört rendelik a másik után. Letelik a háromnegyed óra, rohannak ki a restiből. Épphogy sikerül felkapaszkodniuk az utolsó kocsira. A harmadik lemarad, ott áll a peronon, néz a vonat után, és harsogó nevetésben tör ki.
– Mit tud maga ezen nevetni? – kérdezi az egyik vasutas.
– Hát csak azt, hogy a haverjaim azért jöttek ki a pályaudvarra, hogy engem kikísérjenek!

Évtizedek óta nem látott gyermekkori barátjával fut össze az utcán Kohn.
– Mi az, Samu, jegygyűrűt látok a kezeden! Megnősültél?
– Naná, majd élvezetből hordom!

A rendőrök forgatáson biztosítanak. Nagyon meglepődnek, amikor látják, hogy egy-egy jelenetet milyen sokszor ismételnek.
– Na hallod – feleli az okosabb, amennyi mozi van a világon!

nyomtatható változat

Postacím:

Redactia Erdélyi Napló
of. p. 2.., c. p. 13.
410114 Oradea, Romania

Tel.: 0259/417-158
Fax: 0259/417-126
E-mail: erdelyinaplo@rdslink.ro

Bankszámlaszámok:

2511000005514406 (lejben)
2511001005514406 (valutában)
Banca Transilvania, suc. Oradea, Romania

16 oldalas, A3-as formátumú polgári hetilap, keddenként jelenik meg a nagyváradi székhelyű Erdélyi Sajtóház Kft. kiadásában, 6200 példányban.

Díjszabás külföldi hirdetők számára:

Reklám: 1 cm² = 0,5 euró
Címoldalon: + 100 %
Hátoldalon: + 50 %

Lakossági apróhirdetés: 0,15 euró szavanként
Üzleti apróhirdetés: 0,30 euró szavanként
Díjszabás belföldi hirdetők számára (áfa nélkül):

Reklám: 1 cm² = 0,3 euró
Címoldalon: + 100 %
Hátoldalon: + 50 %

Lakossági apróhirdetés: 0,07 euró szavanként
Üzleti apróhirdetés: 0,15 euró szavanként

Hirdetési lapzárta: péntek 15 óra

Áraink rugalmasak, megegyezés szerint kedvezményeket nyújtunk. Bővebb információkért kérjük, hívja szerkesztőségünket!

Felhívjuk figyelmét, hogy hirdetménye csak azt követően jelenik meg, miután számlaszámunkra átutalja annak díját.

Tisztelettel,
Dénes László
felelős kiadó