|
XIII. évfolyam, 36. (623.) szám |
2003. szeptember 9. |
TISZTELT LÁTOGATÓNK, KEDVES OLVASÓNK,
ÜDVÖZÖLJÜK AZ ERDÉLYI NAPLÓ HONLAPJÁN!
Erdély egyetlen országos terjesztésű polgári hetilapját az itthon bejegyzett Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez az egyetlen tevékenysége. Lapunk megjelentetése a jelenlegi nehéz gazdasági és barátságtalan politikai környezetben nem könnyű, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat erőfeszítéseinkhez, ha nálunk hirdet, reklámoz, vagy ha felajánlásaival segíti lapunkat.
Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ők más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. Felajánlásokat a kiadó dollárszámláján köszönettel fogadunk: SC Casa de Editura Erdélyi Sajtóház SRL, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont: 2511001005514406, Romania.
Romániai olvasóink 90 ezer lejért rendelhetik meg januártól lapunkat a kiadóban, egy negyedévre. Egyévi előfizetés díja 360 ezer lej.
Külföldre (bárhová) 15 euró az előfizetés díja, egy évre értelemszerűen 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!
Reméljük, hogy közös erőfeszítéssel sikerül életben tartani az Erdélyi Naplót 2003-ban is!
A szerkesztőség
| címoldal |
Csütörtökön még javában zajlottak a Szabadság-szobor újrafelállításának előkészületei Aradon. A Művelődési Minisztérium vezetőjének obstrukciója dacára rendben ment minden, s megyei szinten állítólag megvan az egyetértés a két emlékműállító politikai tényező, az RMDSZ és az SZDP vezetői között: az egyik állítja, a másik hagyja. Az ügy fejleményeiről Király András, a magyar párt Arad megyei elnöke, egyben a Szabadság-szobor Egyesület elnöke tájékoztatott.
– Tartjuk magunkat a 2002. november 26-ai, a szoborcsoport köztéri visszaállítására vonatkozó helyi tanácsi határozathoz. Tárgyaltunk a minap ez ügyben a polgármesterrel, aki egyben az SZDP Arad megyei elnöke is. Neki is ugyanez az álláspontja szoborügyben. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke is kiadott egy sajtóközleményt, melynek lényege: úgy kell kezelni a kérdést, mint az 1848-as forradalom és szabadságharc eszmeiségét, mint a szabadság egyetemes értékét. Szándékunk az, hogy töretlenül haladjunk előre a munkálatokkal. Teljes intenzitással dolgoznak a Tűzoltók terén. A Városi Tanács által megítélt 1,8 milliárd lejből megtörténik a tér átépítése (vízelvezetés, világítórendszer, aszfaltburkolat, zöldövezet kialakítása). A szoborcsoport négyszintes talapzatának építése javában folyik. A talapzatnak mintegy 50 százaléka már megvan. Megnyugtató, hogy a város szeme előtt épül a szobor. Egyetlen tiltakozó megnyilvánulásra sem került sor, semmi olyasmi nem történt, ami az aradiak nemtetszését váltotta volna ki. Sokan figyelik érdeklődéssel a munkálatokat... – magyarázta Király András.
A szoborcsoport jelenleg még a minorita rendház udvarán várja a föltámadást. A restaurálás befejeződött: az alakzatokból hiányzó részeket bronzból öntötték ki Kolozsvárott, s letisztításuk után rögvest viszik Aradra. A 13 aradi vértanú képmását ábrázoló bronzplaketteket a város átvette saját leltárába a megyei múzeumtól, s jegyzőkönyv alapján átadták a római katolikus rendnek és a Szabadság-szobor Egyesületnek.
Király András a Szabadság-szobor visszaállítása munkálatainak összköltségéről is tájékoztatott. Az egész három tételre bomlik: a talapzatépítés, a restaurálás, valamint a szoborkörnyezet kialakításának (a monumentális szoborcsoport megvilágítása, a szoborcsoporthoz vezető, gránitlapokból kikövezett út) költsége, melyeknek összértéke 300 ezer euró. Hozzáfűzte:
– Több gyűjtési akciót is szerveztünk. Május elején toboroztuk a Szabadság-szobor Egyesület tagságát. 200 ezer lej volt a beiratkozási díj. Aztán szoborjegyeket árusítottunk 50, 100 és 500 ezer lej értékben. A restauráláshoz ólmot gyűjtöttünk. Megfelelő visszajelzést és sok segítséget kaptunk más megyéktől is. Csak a Bihar megyei RMDSZ 27 millió lejt gyűjtött össze a szoborjegyek révén. Temesvárról is kértek szép számmal szoborjegyeket. Fő támogatónk egyébiránt a magyarországi Teleki László Közalapítvány. A helyi büdzséből a téren zajló munkára kértünk pénzt. Mindenképp el akartuk kerülni azt, hogy beleköthessenek: közpénzeket fordítunk a szobor restaurálására. Az emlékmű újrafelállítását akadályozó eddigi próbálkozások sikertelenek voltak. Biztosan érnek még támadások, de nem tudják megakadályozni, hogy október 5-én ne avassuk újra a Szabadság-szobrot. Razvan Theodorescu művelődési miniszter májusban, egy budapesti tárgyalás után megállt Aradon, s megnézte a szoborcsoportot, ami akkor tetszett neki. Furcsamód később azt a nevetséges kifogást hozta fel, hogy a szobor nem illik a városképbe. Holott a tér a 19. századvégi Arad hangulatát sugározza.
Király szólt arról is, milyen ünnepségek lesznek október első hétvégéjén. Szombaton, azaz 4-én immár hagyományosan emlékműsort rendeznek a Kultúrpalotában. Vasárnap 15 órakor ejtik meg a Szabadság-szobor újraavatását a Tűzoltók terén. Az avatóünnepségen a rétyi fúvószenekar is játszik majd, s Bács Ferenc magyarországi színművész szaval. Október 6-án délelőtt 11 órakor gyászmise lesz a minorita templomban a vértanú tábornokok emlékére, délután négykor kezdődik a koszorúzás a vesztőhelyen.
Méltóképpen akarják a szobrot felavatni, megadva a módját az ünnepélynek. Számos prominens személyt is meghívtak. A szervezők mind Románia, mind Magyarország részéről miniszterelnöki szintben gondolkodnak. Jelezte részvételi szándékát a magyar Országgyűlés elnöke, Szili Katalin, és alelnöke, Dávid Ibolya. Jelen lesz egyebek között az RMDSZ országos vezetősége, a magyar művelődési miniszter, a Határon Túli Magyarok Hivatalának küldöttsége. Király András reméli, minden az elképzelésük szerint alakul, s október 5-én az egyesület úgymond átadja a szobrot a városnak.
Tóth Hajnal
A fentiekhez képest derült égből ménkűként jött a hír a hétvégén: Arad megye szociáldemokrata kormánybiztosa szombaton leállíttatta a Tűzoltó téri építkezést, elzavarta a térrendezést végző vállalkozót és az építészeti felügyelettel cinkosságban némi szabálytalanságokat vélt fölfedezni a szoborállítás folyamatában. Hétfői lapzártánkkor javában dúlt az újabb nyilatkozatháború, a kormányzó SZDP-t nagyban támogató RMDSZ képviselőinek újfent azt kellett megígérniük, hogy a sarkukra állnak Bukarestben. Hovatovább menetrendszerű "egyeztetésekre", heti egy-két-három fordulóra lesz szükség a két pártelnök, Adrian Nastase és Markó Béla között ahhoz, hogy a román hatalom ne gördítsen újabb és újabb akadályokat az aradi szoborállítás elé. A szkeptikusabbak egyre-másra azt kérdezik: mibe fog ez a határon inneni és túli magyarságnak kerülni, azaz milyen újabb és újabb politikai gesztusokat kell tenni Bukarest irányába, hogy újra állhasson az a szobor? Milyen "ajándékokkal" kell majd a magyar kormányfőnek megérkeznie Romániába szeptember 23-án?
Szeptember 6-án, szombaton Marosvásárhelyen, a vártemplomi református egyházközség diakóniai otthonának Bocskai-termében gyülekeztek a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének tagjai. Mint ismeretes, az SZNT KT-t az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének székelyföldi tagjai hozták létre, a Székelyföld autonómia-statútumának véglegesítése és a román parlament elé terjesztése céljából. A zárt ajtók mögött folyó, estébe nyúló tanácskozásról a délután folyamán Izsák Balázs soros szóvivő és Csapó József, a Székelyföld autonómia-statútumának kidolgozója tájékoztatta a sajtó képviselőit.
Izsák elmondta, konszenzusos megegyezés született arról, hogy a Csapó által kidolgozott tervezetből kiindulva, a korábban lefektetett szoros határidőkhöz ragaszkodva, a lehető legrövidebb időn belül véglegesítik Székelyföld autonómiájának statútumát. Döntöttek továbbá a következő időszak tennivalóinak részleteit illetően is, többek között arról, mikor, hogyan alakuljanak meg a települési székely tanácsok, majd a széki, végül pedig a nemzeti tanács. Kérdésre válaszolva, Izsák nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy az RMDSZ esetleg felkarolja az ügyet, hisz annak programjában is szerepelnek mind a személyi, mind a közösségi, mind a területi autonómiára vonatkozó célkitűzések. A román parlament várható viszonyulására utalva a szóvivő hangsúlyozta, egészen más, ha a hatalom egy elvi szinten megfogalmazott javaslatot utasít el, mint ha egy közösség kérését, ez utóbbi esetben már a hatalom jogfosztó intézkedésével van dolgunk, amit, tekintve az uniós csatlakozási szándékokat, Románia nem engedhet meg magának.
Csapó József elmondta, a cél, a Terra Siculorum eurórégióként való elismertetése, amire, a jelenlegi európai trendeket, elsősorban az Európa Tanács 2003/1334. számú, a területi autonómiaformák létjogosultságát elismerő, azok létrehozását szorgalmazó határozatát tekintve, megvan a reális lehetőség. Csapó hangsúlyozta, az autonóm státus az érintett felek közötti tárgyalásos megegyezés eredményeként jöhet létre. Az exszenátor hozzáfűzte, a román törvényhozás esetleges elutasító határozata esetén az európai fórumokhoz lehet és kell majd fordulni, de mindezt csak azután, ha maga a Székelyföld lakossága is kifejezte autonómiaigényét. Román lap munkatársának kérdésére válaszolva, Csapó elmondta, Európában hasonló területi autonómiának örvendenek a dél-tiroli osztrákok, a Finnországhoz tartozó Aland-szigeteken élő svédek, de példaként említette a Spanyolországban és Belgiumban működő autonómiaformákat is. Eljött az ideje annak, hogy a Románia által is felvállalt politikai kötelezettségeket jogi kötelezettségekké alakítsuk – jelentette ki Csapó doktor, aki szerint, ha tartani tudják a menetrendet, megvan minden esély arra, hogy decemberben a román parlament elé terjesszék a Székelyföld autonómia-statútumának véglegesített tervezetét.
Sz. L.
Számadásra gyűlt össze a múlt kedden a Sepsiszentgyörgyi Polgári Mozgalom ügyvivő testülete, valamint azok a polgárok, akik elkötelezett hívei a Székely Tanácsok létrehozásának – közölte Tulit Attila, aki egyben a városi tanács tagja. Két hét alatt Sepsi- és Orbaiszék hatvan településéből 26 helységben sikerült olyan személyiséget találni, aki a maga módján kész a megalakítandó helyi Széki Tanácsok összehívására. Október 12-én a tervek szerint minden székelyföldi településen egységesen fog megalakulni a helyi székely tanács, s ezek együttesen kérelmezni fogják a területi autonómia létrehozását. Október 19-én meg a széki szintű tanácsok jönnek létre, melybe minden falu egy, minden községközpont kettő, a városok négy, a megyeszékhelyek nyolc képviselőt jelölnek. A szervezők sokszorosítják és eljuttatják minden településre a dr. Csapó I. József által kidolgozott és rövid szövegezésben újraírt munkáját, melynek címe A Székelyföld területi autonómiája.
hiszek egy arany-középben
meg az ő jobbján ülőben
és hiszek mindenkor abban
hogy hitem is tőlük kaptam
a mindig újrakezdéshez
a mindig késztető méghez
még akkor is hiszek abban
ha szavam hal el a zajban
nem akarok lenni soha
tőlük se jobbra se balra
nem akarok hinni másban
csak a legtisztább jóságban
hinni egy arany középben
és a legemberibb lényben
| aktuális |
A lehűléssel együtt menetrendszerűen befutottak az őszi áremelések is: drágult a villanyáram, a telefonálás, a fővárosi tömegközlekedés és országszerte a kenyér. A mezőgazdasági szakminiszter ámuldozik, mondván, hogy nincs gabonakrízis, de belenyugvóan állapítja meg, hogy ilyen a piacgazdaság. Hogy deklarálják-e vagy sem a búzahiányt, a mi üresebb zsebünknek már mit sem számít. Ami a drágább telefonálást illeti, a hatalom szerint ez sem egyértelmű, mivel csökkentették a külföldi hívások díját. A lakosság zöme viszont nem a határokon túlra, sokkal inkább a szomszéd lakásba telefonálgat. Mindeközben a miniszterelnök megkezdte országjáró kampánykörútját, mégpedig a legszegényebb, a legnagyobb munkanélküliséggel küszködő moldvai megyékben, privatizált, informatizált, a 21. század kihívásainak megfelelő gazdaságot hirdetve.
A frissen megszavazott törvények közül a legvisszhangosabb a kisebbségek igazságszolgáltatásbeli nyelvhasználatát biztosító volt: a Nagy-Románia Párt honatyái tiltakozásul kivonultak az ülésről, elnökük pedig – immár kizárólag a magyar nyelv használatáról beszélve – kijelentette, hogy ez a törvény az ország integritását és függetlenségét aknázza alá. Kifelé más arcot mutat mindenki: Vadim csatlakozási aggodalma világos képmutatás, az viszont kissé meglepő volt, hogy a II. János Pál pápa felszentelésének negyedszázados évfordulóját ünneplő hét város mellé nyolcadiknak Bukarest is besorolt. Az ökumené hirdetése jellemezte az ünnepséget, az államelnöki beszéd pedig a katolicizmus és a pápai intézmény örök érvényű humanizmusának hangsúlyozására épült. Ám hogy az államvallás tekintélye mégse szenvedjen ekkora csorbát, látogatásra hívták Alexandria és Észak-Afrika pátriárkáját, akinek vizitjében egyik fontos esemény egy Maros megyei ortodox kolostor felszentelése volt.
Heves és gyors reakciót váltott ki a szekus dossziék ügyében olyan lassúnak és megfontoltnak bizonyuló RHSZ-emberekből a Bihar megyében letartóztatott fiatal egyiptomi és országa belügyminiszterének vele kapcsolatban tett nyilatkozata. A kairói tárcavezető szerint Románia a nemzetközi terroristák egyik legjobb menedéke, nemcsak a kapcsolattartás, de a kiképzés tekintetében is. Ezt nemcsak a román hatóságok, de az itt élő muzulmánok képviselői is cáfolják.
Az elmúlt héten is bőségesen tettek közzé olyan uniós nyilatkozatokat, miszerint Románia a legnagyobb támogatottságnak örvend. A dán miniszterelnök, a német külügyminiszter, francia és olasz szakértők, valamint Verheugen szerint is az ország csatlakozása immár elkerülhetetlen, ám mindnyájan hozzátették – s ezt újfent megerősítette a bukaresti amerikai nagykövet –, hogy a gazdasági, igazságszolgáltatásbeli reformok és mindenekelőtt a korrupció felszámolása terén még rengeteg a tennivaló. Feltehetőleg válaszként ellenőrizni kezdték az Országos Egészségbiztosítási Pénztár hínáros, átláthatatlan ügyeit, s az engedély nélkül működő magánegyetemeket. Egy ilyet elvileg be is zártak, ám gyakorlatilag tovább üzemel. De maximális szigorúsággal fogják folytatni az akciót, mondta az újonnan kinevezett főügyész, akinek mindenképpen a javára kell írni, hogy elutasította a felforgató Miron Cozma kegyelmi kérelmét.
A partiumi megyék RMDSZ-es önkormányzati tisztségviselőit megszólító zilahi konferencián a vezérszónokok el voltak ragadtatva az elmúlt három év sikertörténeteitől, volt, aki az utóbbi tíz évet egészében egy tulipános önkormányzati sikerszériának minősítette.
Molnár Judit
Érdekes helyzet az, amikor a gazdaságpolitikai megfontolások felülírják az ideológiaiakat. A parlamenten kívüli Munkáspártot múltja és baloldali internacionalista, antiklerikális alapállása az MSZP-hez és az SZDSZ-hez köti. Ennek dacára e két párt monetarista politikája azt eredményezte, hogy Thürmerék szakítottak a mai kormány támogatásával. "A Munkáspárt nem vállal közösséget az MSZP nagytőke-politikájával, és a jövőben a lehető legkeményebben támadja a pártot és annak kormányát" – közölte a párt elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján. A választási kampányban igen demagóg, szinte kizárólag a kádári nosztalgiára alapozó propagandát folytató Munkáspárt elnöke most kemény és helytálló bírálatot mond a Medgyessy-kabinet gazdaságpolitikájáról: "Több mint egy évvel a kormányváltás után kijelenthetjük: nyoma sincs a szociális fordulatnak: a kormány nemcsak hogy nem segít a kisember gondjain, de a gazdaság minden gondját a dolgozó emberek vállára rakja, és az uniós csatlakozás minden költségét a kisemberekkel fizetteti meg".
Orbán Viktor részt vett a francia Népi Mozgalom Unió (UMP) ifjúsági szervezetének hétvégi európai fórumán. Beszédében kijelentette, hogy Magyarország, amely ezer éve része Európának, az unióba való belépéssel nem Európához, hanem egy intézményrendszerhez csatlakozik. Orbán – ellentétben az EU-kampányban megszólaló több jobboldali politikussal, pl. Dávid Ibolyával, akik megpróbálták a csatlakozást eszmei síkon értelmezni s a magyar nép történelmi törekvésének beállítani – továbbra is az eurorealizmus elvi alapján áll. Remélhetőleg csak idő kérdése, hogy most, miután minden eldőlt, a magyar politikai elit egésze azon lesz, hogy a kampányban kissé elszállt közvéleményt visszahozza – épp a közös siker érdekében – a realitások talajára, hogy tudatosítsa, amit Orbán is mond: az EU nem egy karitatív intézmény, az EU kemény nemzeti érdekharcok színtere.
Tovább dagad a K&H-botrány. Bankvezetők vannak immár előzetes letartóztatásban, a jobboldal egyre több baloldali politikus érintettségéről cikkezik, miközben Kulcsár Attilának, az ügy első számú gyanúsítottjának az asszisztense arról beszél a Magyar Nemzetnek, hogy Kovács László barátnője felhívta őt, s megígérte, hogy kihúzzák Kulcsárt a slamasztikából, csak menjen el öt évre Ibizára és hallgasson. Mindeközben a szocialisták a botrányt arra próbálják felhasználni, hogy ismét üssenek egyet a legfőbb ügyészen, Polt Péteren. "Az MSZP-frakció hiányolja a legfőbb ügyész intézkedéseit a K&H Bank brókerbotrányával kapcsolatban" – közölte Török Zsolt képviselő vasárnap.
Horthy Miklós tíz évvel ezelőtti újratemetésére emlékeztek Kenderesen, ahol a Fidesz gazdatagozatának elnöke, Faludi Sándor mondott beszédet. "A magyar gazda fejet kell hogy hajtson (...) Horthy Miklós előtt. Nemcsak azért, mert a huszadik század legnagyobb magyar államfője volt, hanem azért is, mert a környék mintagazdája is volt" – mutatott rá. Ezzel a Fidesz nemzeti elkötelezettségének egy ismételt szimbolikus bizonyítékát nyerhették azok, akik még ma is kételkednek az 1993-as jobboldali fordulat őszinteségében.
A Honfoglalás 2000 Egyesület a Magyar Rádió és a Vasárnapi Újság védelmében megmozdulást szervezett a budapesti Duna-parton lévő Petőfi-szobornál. Szilvásy György, az egyesület elnöke szerint "a rádiót támadó egyes értelmiségi személyek az intézmény gazdasági ellehetetlenítésén keresztül szeretnék elérni a rádió elnökének távozását".
Pápaffy Endre
Egy szegedi székhelyű magyar civil szervezet, a Magyar Baráti Közösség levélben fordult Lamperth Mónika belügyminiszterhez "az anyaországba áttelepült határon túli magyarok önazonossághoz való jogának védelmében". Az internet nyilvánossága elé került levélből egy nagyon szomorú, aggasztó jelenségről, gyakorlatról szerezhettünk tudomást, amely ellen mindeddig igen kevesen és ritkán emelték fel szavukat, mintha legalábbis jelentéktelen dologról lenne szó. Pedig...
De lássuk a levelet: "Mint bizonyára Ön is tudja, egyes szomszédos államok hatóságai magyar nemzetiségű polgáraik keresztnevét lefordítják, s Jánosból Ioan vagy Ján lesz, vagy színmagyar kereszt- és családneveket torzítanak el, hagyják el róluk az ékezetet, például Tündéből Tunde, Kovácsból Kovacs lesz. Úgy véljük, a név egy személy identitásának az alapja, s a fenti gyakorlat ezen jogok csorbulását jelenti. Természetesen Ön keveset tehet ezen eljárásmód ellen országhatárainkon túl, de lehetősége van arra, hogy a hazánkba áttelepült, vagy időlegesen itt tartózkodó honfitársaink legalább a hivatalos magyar dokumentumaikban magyarok lehessenek. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalok általános gyakorlata az, hogy az eredeti román, szlovák, szerb etc. útlevélben szereplő írásmódot veszi alapul, s tünteti fel a magyar letelepedési vagy tartózkodási engedélyen; a kérelmezők az esetek nagy részében hiába tiltakoznak ez ellen. Javasoljuk, hogy abban az esetben, ha egy kérelmező magyarországi tartózkodásra jogosító dokumentumért folyamodik, s magyar nemzetiségűnek vallja magát – minden tartózkodásiengedély-kérő formanyomtatványon van egy nemzetiségre kérdező fakultatív rovat –, akkor használhassa nevét a magyar nyelv szabályai szerint, esetleg a hazai kisebbségekhez hasonlóan mindkét formában. Meggyőződésünk, hogy a fenti probléma több ezer embert érint, s a legalapvetőbb emberi jogaikban korlátozza őket, nem is említve a lelki sérülések jelentőségét. Kérjük Miniszter Asszonyt, hogy tegyen meg mindent a helyzet orvoslása érdekében."
Elképzeltem: maholnap hozzám vágják az alanyi jogon esetleg megigényelt kettős állampolgársággal járó magyar útlevelet, de az Denes Laszlo nevére lesz kiállítva, mert a román útlevelemben bizony nincs egy fia ékezet sem...
D. L.
Két hónappal a vízumkényszer bevezetése előtt a kárpátaljai és vajdasági magyarok még mindig nem tudják, hogy november 1-jétől milyen feltételekkel utazhatnak Magyarországra – kongatta meg a vészharangot egy közleményben a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség. A legnagyobb ellenzéki párt még bízik abban, hogy a baloldali magyar kormány nem akarja megsarcolni a rendkívül nehéz körülmények között élő kárpátaljai magyarságot, és az ott élők számára megnehezíteni az anyaországgal való természetes kapcsolattartást. A Fidesz-MPSZ országos elnöksége ezért felkéri a Medgyessy-kormányt, hogy az ukrán kormány ajánlata alapján kössön olyan megállapodást, melynek értelmében Magyarország ingyenes és tartós vízumlehetőséget biztosítana a kárpátaljai magyarok számára, és a magyar állampolgárok továbbra is vízummentesen utazhatnának Ukrajnába.
Az RMDSZ nyúlványszervezete, a Magyar Ifjúsági Értekezlet az elmúlt hét második felében második "akadémiáját" rendezte meg Félixfürdőn a Fiatalon, jólétben szlogen jegyében, nem minden alap nélkül, ugyanis az újkiszesek jóléte máris biztosítva van azáltal, hogy legtöbbjük az anyaszervezet jól fizetett alkalmazottja, ösztöndíjasa, támogatottja, pályázati kedvezményezettje. A MIÉRT országos és helyi vezetői nagyrészt tehetős politikusok csemetéi, közeli rokonai, vagy az állami és helyi adminisztrációba az RMDSZ–SZDP-protokollum mentén beejtőernyőzött ifjú káderek. A pártfüggetlen Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége szeptember 12. és 14. között ugyancsak Félixfürdőn rendezi meg IX. Kongresszusát. Napirenden többek között alapszabályzat-módosítás, tisztújítás, tagfelvétel szerepel. A kongresszust egy kerekasztal-beszélgetés színesíti, melyen részt vesznek a ’90-es évek elején meghatározó szerepet betöltő ifjúsági vezetők is. A MISZSZ új elnöksége szeptember 15-én 11 órától a Nagyváradi MIDESZ székházban tart sajtótájékoztatót.
Augusztus 26-ai számunkban a Marosszentimrén ünnepelt Fehér megye szórványmagyarsága című cikkben két elírás történt: a szemtimrei templom román kori részei természetesen nem 17., hanem 12. századi eredetre utalnak; az istentiszteletet pedig nem Gudor Botond református lelkész, hanem édesapja, Gudor András nyitotta meg. Elnézést kérünk az érintettektől és az olvasóktól.
| a hazugság fala |
Első rektorának, Tonk Sándornak a váratlan, korai halála új helyzet elé állította az alapítványi hátterű Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. Szeptember 4-én a történelmi magyar egyházak vezetőinek értekezlete döntött az egyházi alapítású egyetem további vezetéséről. Az intézményt működtető Sapientia Alapítvány elnökének kinevezték Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjét, püspökhelyettesét. Új tagot nem neveztek ki a kuratóriumba, így az kilenctagú maradt. Ezután a kuratórium egyhangú szavazattal Szilágyi Pál professzort választotta rektornak. Az egyházfők tudomásul vették a határozatot.
Másnap megtartotta első sajtóértekezletét az új rektor és az alapítvány új elnöke. A jelenlévők Tánczos Vilmos, az alapítvány alelnöke javaslatára egypercnyi néma felállással adóztak Tonk Sándor, az első erdélyi magyar magánegyetem rektora emlékének.
Az egyházfők előző napi értekezletén eldöntötték alapvető dokumentumok kidolgozását. Elemzik az EMTE eddigi tevékenységét, leszögezik az egyetem stratégiai céljait és Tőkés püspök javaslatára elemzik a pénzügyi helyzetet, az évi kétmilliárd forintos magyarországi támogatási keret növelésének szükségességét.
Kató Béla kiemelte annak jelentőségét, hogy Tonk Sándor helyébe két embert kellett állítani. Az első rektor két poszton állta a sarat az egyetemépítés legnehezebb időszakában. Az alapítvány új elnöke az egyetem pénzügyi forrásainak biztosításában látja legfőbb feladatát. Mint elmondta, meggyőződése szerint az amerikai magyarság azért vesztette el fiatal nemzedékét, mert szüntelenül hazavágyott, és közben nem teremtett magyar iskolát az óvodától az egyetemig. Erdélyi magyar élet sem létezhet felsőoktatás nélkül.
Szilágyi Pál, aki 1996–2000 között a Babes–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, 2000-től pedig az EMTE szenátusa oktatási bizottságának elnöke volt, három pontba foglalta egyetemvezetési elképzelését: 1. az erdélyi hálózat bővítése, erősítése; 2. felsőoktatási képzés lehetősége szerény jövedelmű családok gyermekei számára; 3. keresztény szellemű nevelés mellett magyar szellemű nevelés.
Az egyetemalapító egyházak vezetőinek értekezletén is elhangzott az elvárás, hogy a korábbinál jobban érvényesüljön a keresztény szellemiség. A rektor a magyar jelleget is hangsúlyozta. Ha bizonyos körökben ettől felszisszennek, hogy miféle dolog ez a kirekesztősdi, elég rámutatni a multikulturális kötélhúzásra, az állami Babes–Bolyai magyar tanszékeinek, karainak létrehozása elé tornyosított műakadályokra.
Nits Árpád
Jelentős fórum részvevője vagyok. Himnusszal illik kezdeni a munkát.
Állok és figyelek. A szájakat nézem – mint általában –, a fülem hegyezem. És újfent rájövök, hogy jövevény vagyok én itt még ma is, több mint negyedszázad után. Érzem, nem sokan lehetünk, akik még áhítattal megborzonganak a himnusz hangjaira.
Az elővigyázatos rendező már tudja, mi a megoldás, és kórusfelvételt forgat a CD-lejátszón.
Énekelni kezdem a nemzet imáját, barátom mellettem maga is csatlakozik, kellő szerénységgel. Néhányan megnéznek. Itt-ott felkapják a dallamot, aztán a balsors említésénél négy szó erejéig felerősödnek, s elhal az egész.
Ide jutottunk, állapítom meg szárazan és nagyon szomorúan.
Szégyen itt ma magyarnak lenni?
Vagy csupán arról van szó, hogy elhittük, amit ravaszul sugalmaztak, miszerint a himnuszt éneklő ember nacionalista?
Változik a szín. Nehéz gondolatok után, alvadt, nehéz álomból ébredvén keservesen elmélkedek. Nincs erőm belépni egy újabb szennyes nap valóságába. Erőt kell hozzá gyűjtenem. Először magamra engedem a hírek kellemetlen, hideg permetét. Az elektronikus média egy telefonáló üzenetét olvassa be. Mit akarnak ezek a kettős állampolgársággal? Nem fogunk eltartani három és fél millió idegent. Hatott tehát a külügyminiszteri szó. A 23 millió román reánktörésének szégyenletes hazugságánál még soha semmi nem lepleződött le jobban és nyilvánvalóbban. És íme, már itt is van az ikerpár. Három és fél milliót kell majd gyógyítani, nyugdíjakkal ellátni, etetni.
Ha ekkora hazugság után valaki újra kiállhat az emberek elé, már az is tragikus teszt egy társadalomról. De ha hazugságát hasonló szinten megtoldhatja még, és ismét hitele van, ez azt jelenti, hogy az igazság mint olyan itt, Magyarországon feleslegessé vált kategória. Itt az ország egy része a hazugságban szocializálódott a hazugságra. Életünk részévé vált. Lassan szükségletté.
Augusztus huszadika előestéjén egy monstre koncerten a miniszterelnök beszélt. A hallgatóság csendben ült. Mikor azonban azt mondta, hogy legfontosabb az igazmondás, a közönség egy része az ünnep tiszteletét felrúgva fütyülni kezdett. Nem voltam ott, hát a hallgatóságtól érdeklődöm. Az egyik teljesen jóhiszemű és becsületes néző szerint néhányan fütyörésztek a beszéd alatt. Kérdezem, mikor kezdtek fütyülni? Nem tudja megmondani, nem figyelt erre. Csak fütyültek a beszéd alatt. Néhányan. Az ünnepet megcsúfolva. A másik felvételt vesz elő. A felvételen sokan fütyülnek. A fütty akkor kezdődik, mikor a szónok fenti kijelentését teszi az igazmondás szükségességéről. Figyeltek rá, pontosan reagáltak. Reagálni voltak kénytelenek. Reggel a kifütyült mint a nemzet bölcs atyja nyilatkozik. Bagatell. Nem foglalkozik vele. Az ünnepet csúfolták meg. Felmerül bennünk az el nem hangzott kérdés: ki írta a beszédet s főleg mit akart ezzel a provokatív mondattal? Akasztott ember házában a kötél emlegetésével. Persze nem úgy, amint azt Kövér tette két évnek előtte.
Ünnep múltával az Elektromos Művek embere jön, ellenőrizgeti az órát. Beszélget. A negyven körüli szaki a Kádár-érát siratja. Nyolcvanban lettem szakmunkás. Kilencvenig jól éltem. Azóta... Kérdésemre, hogy tudja-e, miből élt akkor jól s annak mi köze mai rossz sorsához, ingerülten felel. Az engem nem érdekel. Akkor jobb volt és kész.
Az Orvosi Kamara új elnöke elmondja a sajtónak, hogy legalább rendeleti szinten szeretnék, ha rögzítenének egy néhány éves programot, melynek végén a kezdő orvosi fizetés az uniós átlagot jobban közelítő nettó kétszázezer forint lesz. Ennek adóval és járulékkel növelt összege hatszázezer, amiből négyszáz azonnal visszavándorol a feladó zsebébe. Két nap múlva a szakminiszter nyilatkozik. Tömör és rövid. Közli a nézőkkel, hogy az orvosok hatszázezer forint kezdő fizetést akarnak. Hol van erre keret a jövő évi költségvetésben? Ha nem kapják meg, akkor sztrájkolnak. De sok orvos már kijelentette, hogy nem akar sztrájkolni. Stb. Szeme sem rebben. Érzi a képernyők előtt ülő kisemberek felháborodását, tudja, mit és miért mond. Biztosan tudja, hogy a filléreken nyomorgó hallgatóban megszületett vagy megerősödött egy újabb ellenszenv az orvosok irányába. Lehet, hogy ez ártani fog neki, lehet, hogy hátráltatja majd a gyógyulásához szükséges bizalom hiánya, de nem számít. Itt a politikai nyereség a lényeg. Mi változott Csernobil óta? Sajnos az ilyen hajlamok nem változnak.
Egy miniszterről kétséget kizáróan kiderül, hogy a legenyhébb kifejezéssel élve is piszkos üzletekből gyarapodott milliárdossá. A miniszterelnök elmagyarázza, hogy mindez szabályos volt. Mert akkor még nem volt miniszter. Arról, hogy e piszkos üzletekhez kellett egy másik fél is, és az maga az állam volt, arról nem esik szó.
Már megint bántják ezt a kedves fiút, mondja az ábécé pénztára előtt ácsorogva a mai kenyér árát izzadó tenyerében szorongató MSZP-szavazó "ember".
Az elmúlt napok néhány, látszólag összefüggéstelen történetét írtam le. Hiszen mi köze a kettős állampolgárságnak az orvosok fizetéséhez és ennek a himnusz nem énekléséhez?
Nos, ezek az esetek mind egy bizonyos jelenség mögé sorakoznak fel.
Ha az olvasó jól átgondolja a felsoroltakat, rövid úton választ kap a címben feltett kérdésre: ÍGY ÉS EZÉRT!
Magam már csak annyit teszek hozzá, hogy a kisebbik haza, Erdély sajtójában tájékozódva is fellelem az analógiákat. Más nagyságrendek, de azonos talaj és hasonló rugók.
És nem lelem honom e két hazában.
Szász István Tas
Ülök egymagamban és azon szörnyülködöm, hogy mi mindent meg nem dicsérnek manapság honi esztétáink. Ebben a "minden"-ben ugyanis a szemmel látható, kitapintható, tehát létező rossz minőségű végtermék, alkotás, áru, dísztárgy, ha úgy tetszik: bóvli éppúgy benne van, mint a csupán undort kiváltó "irodalmi" opus vagy bántóan csiricsáré műsorocska. Mert nálunkfelé a hozsannázásnak, dédelgetésnek, cucimucizásnak bizony nagy hagyományai vannak. Leszokni bármiről – legyen az életforma vagy fogyasztási cikk – pedig igen nehéz dolog, s ezt pszichológusaink sem röstellik hangsúlyozni. Főként az olyan pótcselekvésektől ínszakasztó végképp megszabadulni, amik már jó erősen beleivódtak az ember vérébe.
Persze tapsolni félelemből is lehet, akár Kínában, de lehet tündöklési mániától megmérgezetten is, ama kellemes érzés keresésétől vezérelve, ami akkor önti el a halandót, amikor a motiválatlanul lépéselőnyhöz segített, reflektorfénybe állított egyénnek köszönhetően glória kerül a sikerhez vezető utat kitaposó szürke eminenciás feje fölé. Efféle műanyag szárnyú angyalkákat régi-új rezsimünk bőven kitermelt magából, tisztában vagyunk ezzel mindannyian. A kérdés csak az, álsztár-menedzsereink mellett miért nem kapnak szót, pozíciót, beosztást a többiek, azok, akik bátorságban és tartásban nem szenvednek hiányt, ergo képesek arra, hogy elvégezzék az időnként szükséges szelekciót? Ha már amúgy is felkoncoltuk a diktátort s estünk ezáltal halálos bűnbe, örök kárhozatba, bele a pokol közepibe, a megsemmisülésbe – keresztény tanításaink értelmében. Lelki szegénységbe, ugye, meg fizikaiba. Újabb isteni parancsot megszegvén, s imigyen magunkat tüzes olvasztótégelybe kergetvén mondhatnók: valószínűleg több golyót kellett volna kiröpítenünk azon az emlékezetes karácsonyi napon, hisz a vadhajtás tovább burjánzik, körénk fonódik, opportunistáékkal eggyé válik, bennük él és virul, mint hajdan, szuverén hazánk aranyérkorszakában a Párt, ki tudja, meddig, ki tudja, még meddig. Ada Milea énekli: Ceausescuk vagyunk mi mind, vezényszóra megyünk lefeküdni, álmodozz csak szépen kis Balázs. És soraiban rejlik az igazság. Mert amíg szellemüldöző, intellektusellenes, cipészből két lábon járó lexikonná lett Sarlós-Kalapácsos Egyeduralkodónk vezérkarának maradványai demokratába őszülve töltik meg lapjainkat valaki előtt mindig bókoló himnuszaikkal, addig ne is reméljük, hogy jobbra fordul körülöttünk a világ. Sajnos egy kezünkön megszámolhatjuk azon perszónákat, akik 1989 után lelkiismeretüktől vezérelve távoztak ideológiánkra, közérzetünkre, világképünkre igenis hatást gyakorló tisztségükből(-eikből). Zömüket, megfelelő társadalmi támogatottság híján még kizavarni sem lehetett-lehet a népnyúzó vörös terror szimbólumaitól bűzlő irodáikból. Hát nem érdekes? Harcolunk, s mégsem, illetve nem úgy, ahogy kellene. Eltűnődtem, vajon hány megbecsülésre valóban érdemes elme került e hóhérok miatt kispadra, hányan szenvedtek s szenvednek a mai napig, amiért karrierjüket gyorstalpalókban értelmiségivé kovácsolt, majd igazgatókká, kultúrinspektorokká, főszerkesztőkké, stúdióvezetőkké, tanárokká kinevezett talpnyalók kettébe törték.
Csak úgy ülök egymagamban és meditálok, elmémben forrongnak a valóság eme könnyeket fakasztó tényei, számadásaimat néha papírra vetem és közlés végett eljuttatom a redakciókba – ennél többet nem tehetek. Hiába szakadt tehát nyakunkba ez a nagy, észak-balkáni demokrácia, többpártrendszer, multikulturalizmus, ökuménia, unióba való csoportos menetelés, nemzetközi katonai hadgyakorlat és észszerű fegyverkezés meg miegymás. A tehetetlenség és az inercia az úr. És ez nagyon szomorú.
Gurzó K. Enikő
Nincs okunk panaszkodni. Jól el vagyunk eresztve társadalmilag, ideológiailag, gazdaságilag újra. És folyamatosan gazdagodunk, öntudatosodunk.
Egyesek valamiféle szerzési ösztön parancsára úgy iparkodnak az anyagi és szellemi javak összehordásában, mint a lugasépítő madár. Mások az eszmék szemétdombján válogatnak, és a kidobott, de még felhasználható alkatrészekből, cserepekből próbálnak összebarkácsolni valami időszerű univerzális ideológiát a hátsó fészerben.
Az irányvonalak egyre inkább kiütköznek. Úgy gondoltuk rövid ideig, hogy lejárt az elkötelezett értelmiségiek (intellectuel engagé), felvilágosodottak, haladó gondolkodók kora. Az örökös haladás, társadalmi evolúció szószátyár hirdetése. Korai volt ünnepelni. Ugyanaz bömböl és harsog, csak más hangnemben.
A fejlődés, haladás mint legfőbb ideológiai motívum, maradt. Gazdasági mutatók növekedése. Tudományos haladás. Már a csillagos ég sem határ. Az is csomagolható és eladható. Egyenlő esélyek és sikerorientáltság. A szellem kéjelgő nárcizmusa. Ökobiznisz és etnobiznisz. Valamivel állandó narkolepsziában tartani a hálás tömeget. Szórakozzon kitűnően a gemütlich nyárspolgár. Szappanoperával és tűzijátékkal. Zsákban futás, lepényevés és faltól-falig rókázás. Befektetési- és munkahely-teremtési ígéretek. Fellazított és (ki)nyílt társadalom.
Mi van, vagy mi készül a színfalak mögött? A vigyorgó kalmár-bankár könnyedén tölt még a félig kiürített palackból magának, és jólesően szippant a szivarjából. Majd utasítja a testőrét, hogy engedje el a kutyákat a kertben éjszakára.
Málnási Levente
Több évi vajúdás után megalakult és bejegyzést nyert a romániai magyar lapkiadók egyesülete, amely egyelőre a pártállami múlttal rendelkező erdélyi napilapok afféle exkluzív klubjának tűnik. Még szerencse, hogy a szervezet kolozsvári sajtótájékoztatóján kiderült: új tagok belépését is várják. Alapító tagok csupán a nagyváradi Bihari Napló, a sepsiszentgyörgyi Háromszék, a csíkszeredai Hargita Népe, a szatmárnémeti Szatmári Friss Újság, a kolozsvári Szabadság, a marosvásárhelyi Népújság és az aradi Nyugati Jelen lehettek. Napilaptársaik, a Krónika, a Romániai Magyar Szó és az Udvarhelyi Híradó kimaradtak az első körből, akárcsak a heti, kétheti és havilapok, más periodikák kiadói. A Romániai Magyar Nyelvű Helyi és Regionális Lapkiadók Egyesülete szándéka szerint a romániai magyar sajtó megmaradása és fejlesztése érdekében kíván fellépni. Az egyesület az első ilyen jellegű kezdeményezés Romániában, célja, hogy úgymond együttes erővel hárítsa el a kisebbségi sajtóra leselkedő veszélyeket. A hét alapító tag állítólag a romániai magyar napilappiacnak mintegy 90 százalékát képviseli, az állítólag összesen mintegy 84 ezer kinyomtatott lappéldány állítólag körülbelül 313 ezer olvasóhoz jut el – az egyesület sajtóközleménye szerint naponta, de valójában csak hatszor egy héten, ugyanis egyik alapító kiadó sem jelentet meg lapot vasárnap. Az enyhén szólva optimista "háromszázezer olvasó" mögött egyébként az a meredek kalkuláció áll, miszerint minden kinyomtatott lappéldányt el is adnak és mindeniket legalább négy ember olvassa el.
T. P.
| gátfutás |
A Szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok visszhangja
A hagyományt teremteni kívánó háromnapos rendezvénysorozathoz eredetileg a köz- és magánpénzek lenyúlásában helyi rekordot felállított, azóta már rács mögé került expolgármester, Horea Anderco balkáni ízű városnapi rendezvényei adták az ötletet: legalább mutathassa meg a város lakóinak még mindig szinte felét kitevő magyarság, hogyan kell és lehet megszervezni egy igazi népünnepélyt…
A tavalyi első próbálkozás várakozáson felül sikerült. Azóta több lett a pénz, szaporodtak a támogatók és szervezők egyaránt. Az előbbiek közé sorolható a városi és a megyei tanács, a Határon Túli Magyarok Hivatala, az Illyés Közalapítvány, Communitas Alapítvány, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint számos helybeli magyar vállalkozó és üzletember. Az szervezők közé az Identitas Alapítvány, az RMDSZ és a káderutánpótlás biztosítására létrehozott MIK, a rendszerváltás óta ifjúsági munkát végző MADISZ, a Szatmári Református Egyházmegye, valamint számos civil szervezet, közület és intézmény. Idén tehát adottnak tűnt minden feltétel egy nagyszabású rendezvény sikeréhez.
Hogy végül is miért lett a tervezett egyből kettő, mindmáig nem derült ki. Ilyés Gyula RMDSZ-elnök és alpolgármester indulatoktól fűtött, de a lényeg fölött átsikló nyilatkozataiból csupán annyit lehetett érteni: a Szatmárnémeti 300 évvel ezelőtti ostromára – amely a város egyik felének a labancok, a másikénak a kurucok által történt felégetésével végződött – való emlékezés azért nem kerülhetett a Partiumi Magyar Napok rendezvényei közé, mert az egyiknek van köze a politikához, a másiknak pedig az ég világon semmi. Hogy ezt a besorolást II. Rákóczi Ferenc fejedelemmel vagy a megemlékező istentiszteleten igét hirdető Tőkés László püspök személyével, esetleg az utána következő polgári fórum vendégeivel vagy a kettős állampolgárság kérdéseit firtató témakörrel hozta-e kapcsolatba Ilyés, a helyi sajtónak sem sikerült kiderítenie.
Mint arról a múlt heti számunkban olvashattak, egymásra tüzet fújva, de megtartották azért mindkét rendezvényt: a szatmári népünnepélyt és a németi polgári fórumot. A messze földről idesereglett vendégek közül e párhuzamosság csupán a Duna TV stábját látszott zavarni. A Partiumi Magyar Napok nyitórendezvényei között helyet kapott közönségtalálkozójukon a dunások többször ki is hangsúlyozták: nem azért jöttek, hogy helyi politikai viszályokba keveredjenek, inkább összekötni igyekeznek azokat a szálakat, amelyeket a történelem folyamán annyiszor és annyian szétszakítottak. Egy országhatárokkal szétszabdalt nemzet tagjaiban erősíteni az összetartozás, az egymásért és közös értékeinkért táplált felelősség érzését.
A Németi Református Templom helyeit támogatók és különösebb szervezés nélkül is megtöltötték a megemlékező istentiszteletre és az azt követő polgári fórumra érkezettek. Itt már ismert vagy kevés nyilvánosságot kapott vélemények, kijelentések, megállapítások követték egymást. Mint például: nyilvánvaló, hogy napjainkban sürgető szükségszerűség a hallgatás fala helyén felépült "hazugság falának" mielőbbi ledöntése. Az eredeti célkitűzéseitől jócskán eltávolodott, a kormánypárttal lepaktált RMDSZ pedig már eleve nem lehet őszinte azokhoz, akik előtt kiharcolt vívmányként próbálja beállítani mindazokat az EU-nyomásra tett engedményeket, amelyek a kisebbségeket minden jogállamban alanyi jogon megilletik. Hagyták és hagyják magukat felhasználni a mindenkori hatalom legalizálására, olyan látszatot keltve, mintha nálunk minden a legnagyobb rendben volna – miközben a romániai magyarságot egy időben tizedeli az elvándorlás, a beolvadás és a születések mind alacsonyabb száma. A hazugság falának védelmében pedig folyik az egymást is letaposó harc a hatalom asztaláról lehullott morzsákért. A menekülés útját csak az igaz szavak és felvállalt ügyért életüket is feláldozni kész vezetők segíthetnek megtalálni. A jelenkori labancokat épp olyan kevéssé érdekli testvéreik pusztulása, ahogy nem érdekelte elődeiket annak idején a Rákóczi-szabadságharc mellé állt, ezért általuk felgyújtott és porig égetett Németi lakosainak sorsa sem.
A kettős állampolgárság kérdése mellett természetesen szóba kerültek a határon inneni és túli magyar politika aktualitásai, valamint a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének célkitűzései és a fórummozgalom szatmári hagyományai is. Annak kiemelésével, hogy nem a magyarság megosztásáról, még csak nem is a hazai magyarság érdekképviseletére alkalmatlannak bizonyult RMDSZ helyettesítéséről van itt szó, hanem a tőle eltávolodott tömegek felöleléséről, egy vele is közös ernyőszervezet egységébe tömörítéséről.
Egyházi tisztségviselők a történelmi magyar egyházak közéleti szerepét domborították ki. A politikusok az összes nemzeti elkötelezettségű magyar erő összefogásának szükségességét hangsúlyozták, azt sem rejtve véka alá, milyen veszélyeket rejt – akár az anyaországban, akár Erdélyben – az aránytalanul nagy politikai és gazdasági hatalmat szerzett kisebbség uralma a többség fölött. A hátrálás és téblábolás politikája a határokon kívül rekedt nemzetrészek soraiban is csak zavart okoz. Magyarország nemsokára az Európai Unió teljes jogú tagja lesz, de nem mindegy, hogy ez a nemzetek vagy az államok Európája lesz! Támogatni kell a határon túli magyarság minden fennmaradási törekvését – de a politikai és anyagi támogatás minden formájának a nemzeti összefogást kell szolgálnia. Az állampolgárság megadása az érte folyamodóknak a mindenkori magyar kormány szuverén joga. Viszont az egész nemzet érdeke, hogy ez elsősorban etnikai alapon történjen, védelmet nyújtva az elcsatolt területek magyarságának, vagy éppen az elvándorlást akadályozva meg. Törvényes akadálya ennek nincs, nem is lehet, hiszen az országhatárok összezsugorodásával magyarok milliói kerültek abba a helyzetbe, hogy választaniuk kellett hazájuk és szülőföldjük között. Máskülönben a megoldásra éppen a románok mutattak példát nemrég, amikor megadták ezt a jogot mindazoknak, akiknek az ősei valaha román állampolgárok voltak.
A politikamentesnek hirdetett Partiumi Magyar Napok egyik legtöbbet népszerűsített rendezvénye éppen egy politikai fórum volt. Augusztus 31-én a Kossuth-kertbe (amelynek hivatalos, román neve már több mint hatvan éve állandóan változik az éppen hatalomra került városatyák ízlése szerint, tehát a lakosságnak nincs ideje megtanulni) hívták a nagyközönséget, hogy a "Nem ismerünk kényes kérdést, csak jogos érdeklődést és korrekt választ" jeligéjű politikai vitafórumon kérdéseket tegyen fel a megye politikusainak, vagy elmondja véleményét az anyanyelvhasználat és a közösségi autonómia kérdéseitől a kettős állampolgárság és a nemzetpolitika tárgyköréig bármiről. A protokollsörük mellett ülő tanácstagokat és politikusokat kicsit megizzasztották az alkalommal sűrűn élő, gyakran kényes témákat felvető kérdezők. Olyan dolgokat firtatva, hogy miért nincs pénzük a kórházaknak, amikor a költségvetésből pontosan négyszer annyit kaptak, mint amennyibe még most is fennálló adósságaik kifizetése került volna, ki és hová irányítja a közösségi célokra érkező külföldi támogatásokat, vagy a városi tanács magyar tagjai megválasztásuk óta hányszor éltek törvény által biztosított anyanyelv-használati jogukkal. Az egyre idegesebben magyarázkodó megkérdezettek alig várták a kérdezők hosszú és tapintatlan sorának ritkulását, akadt közöttük, aki szorult helyzetében a román nyelv ismeretének fontosságáról és kizárólagos közéleti alkalmazásának hasznáról tartott rögtönzött kiselőadást...
A gyermekrendezvények viszont egytől egyig ötletesek és népszerűek voltak. És a Szamos-parti város magyar lakossága három napon át valóban civilizált módon és jól szórakozott.
Báthory Éva
Születésének századik évfordulóján számos rendezvénnyel emlékeztek meg az író, irodalomszervező és mecénás főnemesről, báró Kemény Jánosról. A marosvásárhelyi Helikon–Kemény János Alapítvány által szervezett rendezvények sora pénteken délután a Teleki Tékában, az író könyveiből, fényképekből, jellegzetes kordokumentumokból összeállított kiállítással indult. Szombaton délelőtt a marosvécsi várkastély kertjében, a tömegesen megjelent helybéliek és számos máshonnan érkezettek jelenlétében megkoszorúzták az író és felesége, az Erdélybe szakadt skót Auguszta síremlékét. Délután a vásárhelyi Bernády Házban Hunyadi László szobrászművész harmincnégy, a helikoni találkozókon részt vevő írót ábrázoló plakettjeiből nyílt kiállítás. Délután a Kultúrpalota nagytermében Adamovits Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnöke ismertette a centenáriumi év eddigi és következő eseményeit, majd Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke személyes találkozásainak élményeit osztotta meg a közönséggel. Ezt követően Sütő András saját élményeiből kiindulva méltatta Kemény Jánost, az embert és írót, aki helikonista társaihoz hasonlóan a "vallani és vállalni" meghatározta elv szerint írta, amit élt és élte, amit írt. Az eseményt színvonalas művészi műsor zárta.
Sz. L.
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének legutóbbi választmányi ülésén elemezték a magyar nyelvű oktatás helyzetét. Nagy Gizella oktatási alelnök az ijesztően fogyatkozó diáklétszámra hívta fel a figyelmet: az elmúlt tanévben Aradon 563 magyarul tanuló általános iskolás létszáma a 2004/2005-ös tanévre előreláthatóan 470-re, míg a megyében a tavalyi 997-ről három év alatt 944-re csökken. Matekovits Mihály helyettes főtanfelügyelő a diákok számának apadásával párhuzamosan a magyarul oktató pedagógusok hiányát emelte ki. A megyében az elmúlt tanévben 236-an oktattak magyar nyelvű intézetekben, amelyekben azonban még 85 katedra várja a jelentkezőket, főképpen vidéken.
| úttalan utakon |
– Miért tartja az EMK elmaradott térségnek a Székelyföldet? – tettük fel a kérdést Bakk Dávid Lászlónak.
– Immár 83 éve az erdélyi magyarság másodrendű állampolgárként él szülőföldjén. Trianont követően a pénzügyi elvonás a Székelyföldről az ország románok lakta területeihez hasonlítva aránytalanul nagyobb: azóta ennek a térségnek lecsökkent a fejlődési üteme. Pedig az "ellenzéki" őseink korábban sem voltak kedvencei a központi hatalomnak. Elegendő kézbe venni az 1902-es Tusnádi Székely Kongresszus néhány esztendeje újra kiadott kötetét, hogy meggyőződjünk: évszázados gondjaink orvosolatlanok! Az elmúlt félszáz esztendő története még tragikusabb, mint volt a megelőző: életkörülményeinket tekintve Közép-Európából egyre inkább a Balkánra csúszunk vissza. Ráadásul a kommunista évtizedekben tönkretették a magántulajdont, ami a termelési és vállalkozói kedv megszűnéséhez, illetve az életnívó végzetes lezüllesztéséhez vezetett. A kommunista rendszer bukása óta sincs sok jele a kibontakozásnak. A SZET–SZKT-ülésen csupán jelezhettem gondjainkat, másra a 2–3 percesre adagolt felszólalási idő nem volt elegendő. De így is felhívtam a két testület tagjainak figyelmét arra a tényre, hogy a jelenlegi közlekedési állapotaink, közúti és vasúti viszonyaink is okai gazdasági bajainknak, a székelyföldi magyar fiatalság egyre fokozódó elvándorlásának.
– A vasúttal mi a gond?
– A székelyföldi vasúti szárnyvonalak 19. századi állapotúak. Ezért a rajtuk döcögő "nosztalgiavonatok" menetideje alig kevesebb ma, mint volt 50–60 esztendeje. Másrészt: Trianon óta félbehagyták a vonalak továbbépítését, a román állam egy centiméter új vonalat sem épített a Székelyföldön! A legrégebbi adósság, melynek törlesztését sokszor megígérték (már 1888-ban a "sürgős" minősítést kapta): a Székelyudvarhely–Csíkszereda vasútvonal. Több mint százhúsz esztendeje ígérgetik a képviselőjelöltek a választási kampányokban ennek megépítését, ami nemcsak az udvarhelyi meg a csíki székelyek érdekeit szolgálná, hanem erdélyi–moldvai viszonylatban az ország egészének érdekét is. (A megépítendő pályatest területéért már nagyapáink korában kárpótolták azokat a gazdákat, akiknek a földjén szándékoztak átvezetni, de azóta sem tettek ennek a vasútvonalnak az építéséért egyetlenegy kapavágást sem.) Az említett tusnádi kongresszuson, 1902-ben elődeink még egész sor székelyföldi vonal kiépítését szorgalmazták, így egy másik nyugat–keleti irányút: Berecktől az Ojtozi szoroson keresztül Moldva felé. Akkortájt nemegyszer fölmerült a Marosvásárhely–Székelyudvarhely–Sepsiszentgyörgy vonal terve is, amely persze nem lett volna annyira költséges, mint a Kárpátok hegyein átvezető. A hiányzó vasútvonalak, illetve kátyús közútjaink miatt bő évszázad alatt iszonyatos mennyiségű pénzt pöfögtek el a Székelyföldön zötykölődő gépkocsik milliói, javítási költségeikről nem is beszélve.
– Valóban, a közutak állapota errefelé már-már közmondásosan rossz.
– Éppen úgy elmaradt a székelyföldi közúti hálózat modernizációja, mint a vasútié. Ezért némelyik kanyar valóságos életveszély a gépkocsivezetők számára. A megnövekedett forgalom miatt – sajnos – egyre több gyalogost gázolnak el a falvak közepén átvezető országutakon. A hatvanas-hetvenes években a székelyföldi városokban jelentős iparfejlesztés kezdődött, amikor számos régi közutat aszfaltburkolattal láttak el, de ezeknek célszerű átépítésével, így alapozásával, újralapozásával nemigen törődtek. Útjainkon egyébként is túlságosan vékony az aszfaltréteg, sőt helyenként az alapozást is rendkívül rövid idő alatt tönkretette a hatványozódott közúti forgalom. A székelyföldi közutak javítására sokkal kevesebbet költött és költ a román állam, mint az ókirályságbeli utakra. Csoda-e, hogy kátyú kátyú után következik útjainkon? Ahol a román lakosság, a tradicionálisan kormánypárti szavazók érdekei megkívánják, azaz a Kárpátoktól keletre bizony sima az aszfaltút, az őslakos, de másodrendű állampolgárnak minősített székelység pedig döcöghet a gödröket kerülgetve, ha tudja.
– Konkrét példák?
– Szülőföldem, Háromszék területének közlekedési viszonyaival kezdeném. A megyénken áthaladó, Brassót Bákóval összekötő műút korszerűsített, majdnem kifogástalan. Az ettől az úttól Kovásznáig tartó bekötőút elég jó minőségű, akárcsak az Olt menti Brassó–Csíkszereda út, viszont a megye többi közútja csapnivalóan rossz. Nemrég tengelytörést szenvedtem a Felső-Háromszéket a Csíki medencével összekötő, a Kászonokon keresztül vezető út gödreiben. Semmi jót nem tudok mondani a Sepsiszentgyörgy– Székelyudvarhely útvonal Hargita megyei részéről. A legrövidebb Udvarhely–Brassó útvonal Homoródszentpálon és Szászhomoródon vezet át, ez is elhanyagolt, senkinek sem ajánlom. Korábbi rossz tapasztalataim miatt messze elkerülöm a Gyergyót Udvarhelyszékkel összekötő utat is, melyen legfeljebb akadályversenyt lehetne rendezni, nem pedig személyautóval közlekedni. (Viszonylag jobb úton Csíkszeredán át vezet jókora kerülő Gyergyószentmiklósról Székelyudvarhelyre.) Gagy vagy Etéd község valósággal megközelíthetetlen a régió központjából, Székelyudvarhelyről, illetve Székelykeresztúr városából. (Egyébként ez a több mint félezer éven át "országútként" használt út sokkal rövidebb Marosvásárhely és Székelyudvarhely között, mint a most használatos, Szovátát érintő.) A hajdani Marosszék útjai is rosszak, különösen az a Szovátát Nyárádszeredával összekötő, illetve a Szováta–Nyárádremete–Szászrégen útvonal. Itt jegyzem meg, hogy sajnos – az érintett lakosság tiltakozása dacára – az államvasutak megszüntette a Nyárád menti vasúti közlekedést. A vázolt hátrányos közlekedési körülmények ellenére a Székelyföld civilizációja magasabb színvonalú, mint a román vidékeké, mert a munkához viszonyulás európaibb, mint a balkáni hagyományú vidékeken. Azonban a székelyföldi infrastruktúra elmaradottsága, így a közutak és a vasútvonalak állapota visszariasztja a külföldi beruházókat és turistákat. Elkeserítő, hogy ezen az áldatlan közlekedési helyzeten nem fog enyhíteni a tervezett erdélyi autópálya majdani felépítése, melynek nyomvonala gondosan elkerüli a romániai tömbmagyarság legfontosabb csoportjának, a székelységnek a lakóhelyét. Ha nem lennénk mostohagyermekei a központi hatalomnak, régiónk gazdasági fejlődési lehetőségei, elsősorban a székelység messze földön híres munkaerkölcse, szorgalma és kézügyessége biztosíthatná térségünk és lakosságunk gazdasági fejlődését.
– Markó Béla és Borbély László mint holmi RMDSZ-vívmányt tálalta az amerikai magánvállalkozásban majdan építendő erdélyi sztráda Marosvásárhely felé történő kanyarítását…
– Éppen a szövetségi elnök dicsekvése – hogy ők bírták rá a marosvásárhelyi kitérőre az autópálya tervezőit – késztetett felszólalásra. Jelenleg Romániában mindössze 120 kilométernyi autópálya üzemel, a Regátban, ahol időről időre át-átadnak egy-egy újabb szakaszt a forgalomnak. Tény, hogy eredetileg az Európai Unió illetékesei – figyelmen kívül hagyva a gazdasági-történelmi szempontokat – a négyes páneurópai folyosónak szánt autópálya romániai nyomvonalát gyakorlatilag Észak-Erdély kikerülésével jelölték ki, Olténián át vezetve azt a Fekete-tengerig. 2004 tavaszán indulnak el állítólag az útépítő gépek, hogy 2007-ig megépítsék a folyosót, amelyre négymilliárd dollárt szánnak. Természetesen Bukarestnek az országon belül jogában állt volna a nyomvonalat megváltoztatni, de ugyan miért tette volna? Még nemrég is a Nastase-kormány szállításügyi minisztere, Miron Mitrea úgy vélekedett, hogy szóba sem jöhet a Romániát Nyugat-Európával összekötő autópálya átvezetése Nagyváradon! Aztán előbb Nagyszeben, majd Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Barcarozsnyó irányába változtattak a nyomvonal tervén. A kormányfő bejelentése szerint ennek az autópályának a megépítése az ország legfontosabb beruházása, a megvalósításról már alá is írták a szerződést az észak-amerikai, San Franciscó-i székhelyű Bechtel óriásvállalattal, amely a Fehér Ház egyik kedvence, és a lebombázott Irak "újjáépítésében" is jelentős szerepet kapott – természetesen az olajkutak megkaparintása és üzembe helyezése a végcél. A bennünket érdeklő észak-erdélyi autópályaszakasz munkálatait a jövő tavasszal Brassónál és Nagyváradnál kezdenék meg, ha igaz, 2009-re fejezik be teljesen. (Ez az Erdélyt átszelő Nagyvárad–Brassó közti szakasz 425 kilométer hosszú lesz. És elkerüli a Székelyföldet.) Az amerikaiak 800 millió dollárt már elkülönítettek az építkezésre, a beruházás teljes költsége két és fél milliárd dollár lesz, talán még a kínaiaknak is megéri betársulni. Mitrea minisztériuma egy izraeli konzorciummal kötött szerződést a majdani Bukarest–Brassó pálya egyik szakaszára, a másikat olaszok és franciák építhetik meg. Medgyessy és Nastase közösen kértek EU-s segítséget a romániai terv finanszírozásához. Netán magyarországi vállalkozók is bekapcsolódhatnak a romániai építkezésbe? Viszont ha tényleg elkerüli a Székelyföldet a nyomvonal, a székely munkanélküliek aligha remélhetnek foglalkoztatást az építkezésnél, pedig 3 ezer új munkahelyről regélnek a román sajtóhírek. Meg kell feleljenek az EU normáinak a sztráda bekötőútjai is. A jelek szerint a mi, székelyföldi útjaink – mivel nem lesznek közvetlen kapcsolatban az autópályával – pedig nem lesznek megújítandó, "európai" bekötőutak!
– Még milyen hatással kell számolnia a Székelyföldnek, ha a jelenlegi tervek szerint épül föl az erdélyi autópálya?
– Ismeretes, hogy régiónk tájképi, természeti adottságai különösen alkalmassá teszik a hegyvidéki idegenforgalomra. A faluturizmus mellett fürdőink biztosíthatnák a székelység egyik fő bevételét. Hiszen száz esztendővel ezelőtt Európa-rangú gyógyfürdőink voltak! Ha nem fejlesztik vasúthálózatunkat és közútjainkat, aligha számíthatunk idegenforgalmunk jelentős fejlődésére.
– Mit válaszolt Markó Béla RMDSZ-elnök az észak-erdélyi autópálya nyomvonalát kifogásoló felszólalására?
– Azt kérdezte, hogy tényleg "átszeletelném" a Székelyföldet az autópályával? Ennyi volt a válasza. Néhány nappal utóbb Borbély László a Duna Tévében pedig azt fejtegette, hogy a Székelyföldet elkerülő autópálya olyan RMDSZ-vívmány, mely az erdélyi magyarság érdekeit szolgálja.
Bagoly Zsolt
Az eddig egyetlen, halasztást hozó tárgyalást megért jogi hercehurca azt követően indult meg, hogy a Burdea-sarki lakók megneszelték: az általuk jónak tartotthoz képest túl közel tervezik a benzinkutat megépíteni, így megtámadták az ezt jóváhagyó 2002/51-es számú tanácsi döntést. Ezzel egy időben az ÖMV vezetői a polgármesternek, a polgármesteri hivatal titkárának és a városrendezési hivatal vezetőjének a felelősségre vonását követelik, hiszen máig sem adtak ki számukra építkezési engedélyt, miközben minden szükséges okmánnyal rendelkeznek. Az osztrák cég ügyvédje kijelentette, amennyiben záros határidőn belül nem kapják meg a működési engedélyt, akkora kártérítési igényt fognak benyújtani, amitől égnek áll majd mindenkinek a haja, ráadásul azt a hivatal három fent említett alkalmazottján szándékoznak behajtatni.
Biztos, ami biztos alapon, az érintett lakótársulás vezetői az eljárás megindításával párhuzamosan memorandumot juttattak el Ion Iliescu államfőhöz is, aki állítólag meg is kapta ezt, ebben felhívják a figyelmét a legfőbb közjogi méltóságnak, hogy a társulási szerződés részét képezi a Korrupcióellenes Törvényszék által Anderco volt szatmárnémeti polgármester ellen megindított vizsgálatnak, itt is törvénytelenségekre gyanakodnak az vizsgálóbírók. Levelükben azt kérik a lakók, mindenféle eljárást, ezzel együtt az építkezési engedély megadását is halasszák el addig, amíg véget nem ér az Anderco ellen folyó eljárás, ami azonban több évig is eltarthat. Ez lehet a magyarázat az ÖMV ellenlépésére, hiszen a kereskedelmi társaság ettől az évtől nyereségre számított Szatmárnémetiből, ami azonban elmaradhat, ha a lakóközösség jár sikerrel.
Az Aurel Vlaicu utca javítása miatt elterelt forgalomra panaszkodó Rebreanu utcabeliek új, immár jogász közreműködésével íródott petíciójukba kártérítési követelésüket is belefoglalták, hiszen nemcsak csendháborítással kell együtt élniük, de egyre inkább úgy tűnik, tekintélyes kárt okozhat a lakásokban a kis utcára rátukmált átmenő teherforgalom. Megmaradtak ugyanakkor a régi követelések is, miszerint vagy függesszék fel a városon áthaladó teherforgalmat, ami viszont a petei vámnál bevezetendő restrikciót jelentene, vagy drasztikus sebességkorlátozást foganatosítsanak. Azt is elvárják a városházától, hogy találjanak más, a jelenleginél megfelelőbb elterelő utat a nehézjárműveknek.
A kétségbeesett lakók problémájáról már készített riportot a Duna TV is, a városházáról azonban semmilyen illetékes nem csengetett be a Rebreanu utcaiakhoz, hogy személyesen tudakozódjék afelől, mi is történik itt. A nemtörődömséget mutatja az is, hogy a panaszlevelek benyújtása után már ülésezett a közlekedési bizottság, amely részben megoldhatta volna a gondokat azzal, hogy legalább a kért sebességkorlátozást bevezeti.
Princz Csaba
Nemzetközi töltöttkáposzta-fesztivált rendeznek a Hargita megyei Parajdon szeptember 19. és 21. között. Az első napon székely lovasok kísérik az érkezőket, másnap 10 órakor seprűlovag vezeti a felvonulókat a szálloda parkolójába, ahol a fedőkoncert és a fakanálpárbaj után bemutatkoznak a versenyzők. 11-kor indul a verseny a legfinomabb, a legnagyobb, a legeredetibb és a legkisebb töltött káposztáért, 13 órától ebéd, közben káposztás népdalok, néptánc, majd falulátogatás. 17 órakor kezdődik a nyertes töltött káposzták árverése, utána lesz utcabál, káposztakirálynő-választás, seprűs tánc, népi mókás játékok, sportbemutató, káposztafoci, fakanálpárbaj. A zárónapon koncertre és állófogadásra hívják a vendégeket a bányába. További információk a 0266/ 240-272-es és a 0265/570-484-es telefonszámon kérhetők. E-mail: transtur@fx.ro, transtur@digicomm.ro.
| gyantaillat, szalmazsák |
Az én korombéli embernek a látvány is, a deszkaillattal elegyedő szalmaillat is az egykori őszi bennlakásokba vonulást idézi, amikor a saroglyájába helyezett szalmazsákos szekerek elindultak Kézdivásárhely, azaz a kantai Római Katolikus Főgimnázium impozáns épülete felé. Én első gimnazista koromban anyai nagyanyámnál kaptam szállást, a surdés – szülőfalumban az idős emberek így hívták a szalmazsákot –, szóval a konviktusos diákszállással egyévi "urbanizációs előélet" után találkozhattam. Máig is emlékszem a lazán hasasra töltött szalmazsákra, amelyet az én esetemben az ugyancsak otthon, édesapám által fabrikált faágyra – priccsre – helyeztünk.
A reklámképek a tévé képernyőjén sűrűn szembeszaladnak a mai emberrel, nekem a különféle csodafekvőhelyek bemutatása mindig eszembe juttatja ezeket a szalmazsákokat. A maga nemében mindenik remek találmány, illetve alkotás volt. A szó szoros értelmében is testre szabott, mert a rajta alvó testméreteihez, testsúlykilogrammjaihoz igazodó találmány volt, ki-ki a maga alvási szokásai szerint alakította ki a vackát, az idomaihoz simuló fészket.
Vendéglátónk, az ojtozi Janka-vár asszonya mondja, hogy ennek a negyven és valahány – egy autóbusznyi – fiatalnak kialakított szalmazsákos tetőtéri szállásnak az ifjak körében nagyobb sikere van, mint az Angelmo Fogadó (ez a motel hivatalos neve) arisztokratikus igényeket is kielégítő szobáinak. Nemrég egy onesti-i – ónfalvi – diákcsoport vette birtokba a szalmazsákos bagolyvárat, s amikor megtudták, hogy a szálláshelyért fizetni sem kell – Janka asszony ezzel lepi meg minden rangú és rendű diák meg egyetemista vendégét –, szóval amikor kiderült, mekkora spórolási lehetőség, a gyerekek hurrázva rohanták meg a bár hűsítős, fagylaltos, édességes alkalmatosságait, s ha vezetőik nem figyelmeztetik őket, hogy holnap is nap van, az első nekifutamodásra eldorbézolják a kirándulási zsebpénzt.
Ide nem illő szavakkal szólva, a nemrég "üzembe helyezett" szalmazsákos tetőtéri szálláshelyet kipróbálta egy debreceni diákcsoport is, többségük soha nem aludt szalmán vagy olyan helyen, ahová a szalmazizegés mellé beszűrődik a tücsök ciripelése is, még látható kerecsensólyom s gyakori a fürge mókus. Ezen a nyáron a debreceni "hatvannégy vármegyések" innen rajzottak ki naponként az Ojtoz alatti Sósmezőre, ahol sorra-rendre helyreállították az elhagyott egykori magyar temetőt. Ami rá is fért, a régi magyar határőr település sírkertje a pusztítás áldozata lett. A többnyire erős homokkőből faragott sírköveket összetörték, a kovácsoltvas kerítéseket a kőoszlopokból kifeszegették.
A jó debreceniek Janka asszonyék irányítása mellett újra összepászítgatták a széttört kődarabokat, össze is cementezték ezeket, fekete festékkel felújították a régi sírfeliratokat, rendbe hozták a hantokat, amelyek a helyiek mellett a monarchiából szolgálattételre iderendelt határőrtisztek, katonák porhüvelyének is szállást adnak.
A sósmezői magyar temetőt keresve, idős asszonyt kérdeztünk, hogy merre lenne az. Archaikus, szép magyar nyelven válaszolt. Sósmező régi magyar lakóinak egyik utolsó mohikánja lehet az asszony, mert a kapu előtt felvágott kurtafával bíbelődő hozzátartozóinak már románul magyarázta, hogy mi magyarok lennénk, és kérdezte is, mintegy állítva, hogy ugye, Bereckből jöttünk? Számára a Kárpátok belső ívében kuporgó Bereck már a világ vége, vagy a magyar világ kezdete. Az is bizonyos, hogy a sírkert tönkretevői nem ebből a lakossági kategóriából kerültek ki, és talán nem is vandálpusztítás nyomait láttuk, egyszerűen meg kellett patkolni a lovat vagy egyébre kellett a jóféle kovácsoltvas, ami ott volt az elhagyott sírok körül. Találtam is a helyszínen egy vásott patkót, amelyet elhelyeztem az egyik síron.
Egyébként Gábor Áron élettársa, Velcsuj Rozália is sósmezői római katolikus csángó asszony volt. A berecki Gábor Áron moldvai útjai során gyakran megfordult, bizonyára több ízben meg is szállt ezen a vámos helyen, munkát is vállalhatott itt, eszközöket, bútort is rendelhettek a sósmezőiek tőle, hiszen az ágyúöntés mesterségének háromszéki meghonosítása előtt békés dolgokkal foglalkozott, bútorkészítéssel, mezőgazdasági szerszámok "gyártásával", még egy általa készített cséplőgépterv is ismeretes.
Voltak idők, amikor Gábor Áron számára szülőföldjén is úgy lehetett szellemi menedékjogot eszközölni, hogy élettársát, Velcsuj Rozáliát egyesek – kegyes csalással – román nemzetiségűnek sejtették, s ezzel mintegy "feljavították" és sajtóbéli közlésre is alkalmassá tették a székely ezermester igaz történetét. Bözödi Gyurka bátyánknak kellett pennát ragadnia és szorgos kutatásokkal – kézdivásárhelyi egyházi (keresztelői) bejegyzésekkel – bizonyítania, hogy Gábor Áron élet- és fegyvertársa római katolikus vallású csángó asszony volt, korán meghalt közös gyermeküket a kézdivásárhelyi kantai római katolikus templomban keresztelték.
Ennek a történelmi intermezzónak, amelyet az ojtozi szalmazsákos vendégfogadást élvező debreceni diákok juttatnak eszünkbe, az a tanulsága, hogy pillanatnyi jótétemények ürügyén sem szabad a történelmi tényekkel játszani, mondjuk koncentrációs tábort építeni az olcsó filmezés kedvéért ott, ahol ilyen nem volt, mert ez, különösen egy sikeres film esetében történelmi bizonyosságként vonul be nemcsak a köztudatba, hanem minden bizonnyal a tudományos életbe is. Nemrég Felvidéken – Szlovákiában – Szádellő fölött egy figyelmesen restaurált "huszita" kőtemplomban jártunk. Az erdélyi csoport soros bemutatójaként a hely szelleméhez igazodva rögtönöztem előadást a felvidéki husziták Moldvába meneküléséről, Husz városának megalapításáról, az eredetileg protestáns vallású német ajkú lakosság magyarrá asszimilálódásáról. Szóltam arról, hogy idő múltán Moldvában, az ottani magyarok északi tömbjének elrománosodásával egy időben hogyan váltak ezek a felvidéki huszita népek katolikus vallású románokká.
Az előadásnak – itt az önreklámozás helye – szép sikere volt, s akkor figyelmeztetett súgva az egyik helytörténész: vigyázz, mert ez tulajdonképpen nem is huszita templom, de hogy a restaurálásra pénzt szerezzenek, az egyetlen esély az volt, hogy annak nevezzék. A taktika kiötlői úgy gondolták, hogy ennek a bocsánatos hazugságnak a nyoma a pénzkérelmező papírokban reked. Nem így történt! Ma a magyar lakosság is huszita templomként emlegeti a saját építészeti műemlékét, történelmi idegyökerezettségének bizonyítékát.
Janka várának szalmazsákos padlástere a háromszéki Pro Natura mozgalom Kakas Zoltán muzeológus vezette csoportjának is ingyen szállással szolgált. A Nagysándor- és a Nemere-hegység turistajelzéseit festették újra, a veresvízi-lassúági természetvédelmi terület növény- és állatvilágát tanulmányozták és fellármázták a köztudatot a rezervátum tönkrelegeltetése, a fakitermelés, az erdőirtás miatt. Ha nem volt elegendő festékük, Janka asszony szerzett, ha nem volt hozzá oldószer, akkor ezért ugrasztotta saját embereit.
Kérdezem, hogy valóban jó kereskedő-e az, aki a ráfizetésből él, mint ő? Ingyen szállás a fiataloknak, sőt a turistajelzések festőinek ide-odamozgatása, a sósmezői temető-rehabilitáció részvevőinek szállítása mikor és miként térül meg?
Mondja, amit mi is sejtünk: a mostani fiatalok majd egzisztenciát teremtenek, és felnőttként többedmagukkal térnek ide vissza. Éveken át érzik a szalmazsák zizegéséhez társuló természetes illatokat, őrzik a fáklyás-tábortüzes esték emlékét, de rövid távon is, amint ezt az onesti-i diákok esete is szemlélteti, a tetőtérben megspórolt pénzt a Janka-vár földszinti és emeleti szintjén helyben elköltik.
Rózsa Janka világot járt diplomatafeleség. A ’89-es romániai fordulat után budapesti férjével együtt úgy döntött, hogy a szülőföldön építkeznek. Akkor, romantikus nekibuzdulásukban nem is érzékelték, milyen jogi, pénzügyi s egyéb bozótoson kell átvágniuk magukat. Ehhez képest latin-amerikai és más országbeli szolgálataik könnyű kalandnak tűnnek. Eladták szentendrei ingatlanjaikat, befektették megtakarított pénzüket, és még mindig várják, számos pályázatuk valamelyikére felfigyelnek az erre hivatottak, hisz nem maguknak, az európai kultúra és civilizáció számára teremtenek Erdélyben otthont.
És támogatás hiányában is Ojtozban áll – majdnem készen – az Anselmo Fogadó, amelyet az itt megtelepedő és építkező, székely feleséget választó 19. századi híres olasz kőfaragó mesterről neveztek el, akinek művészi ízlését, a mesterségbéli tudás kéznyomait Ojtoz völgyének építkezése és az itt tekergő műút őrzi.
Mi Janka-várnak hívjuk, mert tervezője és kiviteleztetője olyan építményt óhajtott Erdély – Székelyföld – egyik történelmi bejáratához, hogy aki ide Moldva felől érkezik, az érezhesse, hogy "más ég alá, más tájhoz" nyílik itt a kapu, és Transzszilvánia meg Nyugat-Európa védelmi várrendszereit idéző, de itt otthont és szálláshelyet, menedéket is biztosító körülményeket talál.
Nem e sorok írója, hanem a rusztikus kő- és faépítményt megtekintő és "meglakó" sokféle nációhoz tartozó emberek sokasága fogja hírét vinni ennek az arisztokratikus kényelmi igényektől a diákszállás számára is feltételeket teremtő mesevárnak, ami, lám, valóság, és példa arra is, hogy a történelmi átkelőhelyeinket nem provokatív tábla- és falfestésekkel kell megjelölni, mint ahogyan ezt a Gyimes-völgyében nemrég valakik megtették, hanem – várat kell építeni.
Sylvester Lajos
Mintegy négyszázan sereglettek össze szeptember első szombatján a Bihar megyei Mezőbajon, hogy együtt ünnepeljenek. Ebben az esztendőben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Mezőbaji Református Egyházközséggel szervezte meg az Erdőháti Napot. A találkozó célja a Körösök közötti kistáj településeinek, lakóinak összefogása. Az Erdőháti Szövetség 1996-ban alakult azzal a szándékkal, hogy fejlesszék vidéküket mind kulturális, mind gazdasági szempontból. Az idei volt a hetedik Erdőháti Nap, ugyanis a ’98-as elmaradt. Erdőhát vidéke a Tenkétől Nagyszalontán át Fazekasvarsándig terjedő rész. Sajnos a hatalmas Alföld-peremi erdőségeket mára nagyrészt kiirtották, így a térség már csak nevében őrzi emléküket...
A mezőbaji ünnepi istentiszteleten Tőkés László püspök hirdetett igét. Ezután Filep Ferenc, az Erdőháti Szövetség elnöke, árpádi református lelkipásztor köszöntőjében kifejtette: fontos a régió lelki egysége, mely előfeltétele a regionális öntudatosságnak. őutána Borsi Zsigmond, a Bihari Református Egyházmegye esperese és Arany Sándor helybéli lelkipásztor üdvözölte az egybegyűlteket. Gazda József közíró Magyar sorskérdések címmel értekezett a magyar lelkület megnyilatkozásairól, az irodalom tükrében. Megfogalmazása szerint: "Állandó vágy a megtisztulásra – a mi nemzetünk jellemzője. Az egyén sorsa a történelem függelékében alakul. (...) Egység úgy lehetséges, ha közös a cél: a magyarság megmaradásának biztosítása".
A találkozót t&